Connect with us

Tippek

Elindult a jelentkezés a Balaton Sound Safety First programjára

Már várják az önkéntesek jelentkezését a Balaton Sound nemzetközileg elismert Safety First programjába

A Balaton Sound fesztivál idén is folytatja a két éve létrehozott, tudatos és biztonságos fesztiválozásra buzdító Safety First programját, amely idén januárban megnyerte a European Festival Awards Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriájában a fődíjat. A helyszíni segítségnyújtásban a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Safety First önkénteseké lesz a főszerep, így a fesztivál szervezői az alábbi linken várják az orvostan, nemzetvédelmi és pszichológia szakos hallgatók, illetve minden olyan fiatal jelentkezését, aki fogékony a téma iránt, Magyarországról és külföldről egyaránt. A önkéntesség iránt érdeklődőket egy rendhagyó előadásra várják a szervezők március 31-én, az Akváriumban.

A világsztárok – így többek között Martin Garrix, Dimitri Vegas és Like Mike, Kygo, Robin Schulz vagy Jax Jones neve –, a tavaly bemutatott VIP helyszínek, valamint a Balaton közelsége a magyarok mellett a nemzetközi közönség számára is nagyon vonzóvá teszi Európa legmenőbb vízparti fesztiválját. Az ötnapos fesztiválon átlagosan közel kétszázezer ember fordul meg, akik amellett, hogy számos élménnyel gazdagodnak, a szükséges önismeret vagy tapasztalat hiányában akár váratlan helyzetekben is találhatják magukat. A szórakozóhelyeken és a fesztiválokon felmerülő problémás esetek elkerülésére és a biztonság növelésére hozták létre két évvel ezelőtt a fesztivál szervezői a Safety First kezdeményezést. A program idén januárban hatalmas nemzetközi elismerésben részesült: az egyik legrangosabb fesztiváldíj, a European Festival Awards (EFA) gáláján az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában elhozta a fődíjat.

Tavalyhoz hasonlóan a fesztivált megelőző szakaszban idén is az edukáción lesz a hangsúly, így a Safety First szakértői csapat tagjai osztják meg a biztonságos fesztiválozással kapcsolatos tanácsaikat. A Dr. Zacher Gábor toxikológusból és Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológusból álló szakértői csapathoz két további nagykövet is fog csatlakozni az idei évben, akiknek kilétét a közeljövőben fogják felfedni a fesztivál szervezői.

A fesztivál idején, a helyszíni segítségnyújtásban idén is az önkénteseké lesz a főszerep. Az elmúlt két év tapasztalatai alapján a Safety First program egyre nagyobb népszerűségnek örvend az önkéntesek körében: az első évhez képest tavaly kétszer annyian, összesen közel 100-an csatlakoztak a kezdeményezéshez. A tavalyi év újítása volt továbbá, hogy a Safety First program az önkénteseket tekintve is nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen a csapat 15%-a külföldi volt. A segíteni vágyó fiatalok többek között Franciaországból, Belgiumból és Németországból érkeztek. A szervezők idén február 1-től várják az orvostan, nemzetvédelmi és pszichológia szakos hallgatók, illetve minden olyan fiatal jelentkezését, aki fogékony a téma iránt, Magyarországról és külföldről egyaránt. Az önkéntes programba itt tudnak jelentkezni az érdeklődők.

„A program elmúlt két évében azt tapasztaltuk, hogy a helyszíni segítségnyújtásban óriási szerepük van a Safety First önkénteseknek, gyakorlatilag mindig, mindenhol ott vannak, hozzájárulva a fesztiválozók biztonságérzetéhez. Tavaly külföldi önkénteseket is bevontunk a programba, ami szintén jó döntésnek bizonyult, hiszen ezáltal a külföldről érkező fesztiválozók akár saját anyanyelvükön kérhettek segítséget. Az önkéntes program sikerére való tekintettel idén még több fiatalnak szeretnénk lehetőséget adni, hogy csatlakozzon a Safety First csapatához.”

– mondta el Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.

Megéri csatlakozni a Safety First csapathoz, hiszen az önkéntes csapat tagjai a fesztiválbérlet, egyenruha és eszközök átvétele mellett egy három napos tréningen vesznek részt, ahol amellett, hogy csapattá kovácsolódnak, meghallgatják a Safety First szakértőinek előadásait, illetve megtanulják, hogy a különböző problémás helyzetekben hogyan tudnak segítséget nyújtani társaiknak. A fesztivál ideje alatt egyrészt a kihelyezett Safety First pontokban, másrészt járőrként járulnak hozzá a biztonságos Balaton Sound megteremtéséhez. A fesztiválozók felmerülő problémáikkal közvetlenül fordulhatnak a Safety First önkéntesekhez, hiszen ők a különböző egészségügyi, technikai és biztonsági szolgálatokkal lesznek összeköttetésben.

Az önkéntes program, illetve a Safety First kezdeményezés és a tudatos fesztiválozás iránt érdeklődőket március 31-én az Akváriumban várják a szervezők, ahol rendhagyó előadásokon, workshopon kérdezhetnek a nagykövetektől, különböző területek szakértőitől, illetve a fesztivál szervezőitől.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Tippek

Schrödinger növénye: nem tudjuk, él-e, amíg ki nem nyitjuk a csomagot

Schrödinger macskája talán a világ leghíresebb gondolatkísérlete.

A lényege, hogy egészen addig nem tudjuk, hogy egy dobozban lévő macska él-e vagy sem, amíg ki nem nyitjuk a dobozt. Ugyanez történik, amikor valaki élő növényt küld csomagautomatával: amíg a címzett ki nem nyitja a rekeszt, senki sem tudhatja biztosan, hogy a növény túlélte-e a szállítást, vagy elpusztult, és szétázva, bebüdösödve tönkretett mindent. A FOXPOST ismét figyelmeztet: az élő növény nem csomag, ne küldjük csomagautomatával!

Az őszihez hasonlóan a tavaszi–nyári időszak visszatérő problémája, hogy megnövekszik az élő növények és virágok feladására irányuló próbálkozások száma. Azonban a csomagautomaták egyszerűen alkalmatlanok élő növények szállítására. Belső tere zárt, sötét, a szellőzése nem megfelelő a növények számára.

A csomagautomata nem üvegház. Az élő növény nem csomag. Nem bírja a gépesített logisztikát. Ezért a FOXPOST arra kéri a felhasználókat, hogy ne küldjenek élő növényt csomagautomatával, mert nemcsak a növény megy tönkre, hanem más felhasználók csomagjai is megsérülhetnek. Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) szerint az élő növény eleve kizárt küldemény, és kártérítés sem jár utána, még akkor sem, ha a külső doboz sértetlen, de a tartalom már nem él.

Az élő növény csomagautomatán keresztül történő feladása nemcsak a küldemény épségét veszélyezteti, hanem más felhasználók csomagjait is. A zárt, meleg térben a növény könnyen bepállik, nedvesedik, megrohad, és tartalma – például víz, föld vagy növényi nedv – átszivároghat a csomagoláson. A kifolyó növényi tartalom szállítás közben beszennyezheti a környező csomagokat, ezzel anyagi kárt és kellemetlenséget okozva más ügyfeleknek is. Ha pedig a szennyeződés a csomagautomata rekeszét is érinti, azt tisztítani és fertőtleníteni kell, ami időszakos leálláshoz és működési fennakadásokhoz vezethet.

Ezért kéri a FOXPOST a felhasználókat, hogy ne küldjenek élő növényt csomagautomatán keresztül.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

A One Magyarország több mint 90 országban biztosítja 5G roaming szolgáltatását

A One Magyarország folyamatosan bővíti 5G roaming szolgáltatásának nemzetközi elérhetőségét.

A szolgáltató 2024 júniusa óta hét új országban tette elérhetővé az ötödik generációs hálózat előnyeit: az ügyfelek immár Albániában, Kolumbiában, Egyiptomban, a Faroe-szigeteken, Gambiában, Lesothóban és Uruguayban is élvezhetik a megnövekedett letöltési sebességet* és a minimális késleltetési időt. A bővítésnek köszönhetően a One 91 országban és 146 partnerhálózaton kínálja 5G roaming szolgáltatását.

A vállalat adatai szerint a nyári időszakban jellemzően akár 30 százalékkal is megnő a roaming szolgáltatást igénybe vevő előfizetők száma, ami azt mutatja, hogy az utazók egyre fontosabbnak tartják a gyors internetkapcsolatot nyaralásuk vagy üzleti útjuk során. Az 5G technológia különösen előnyös utazás közben: a nagy letöltési sebesség hasznos lehet videós tartalmak fogyasztásánál és navigációnál, míg a minimális késleltetési idő a videóchatnél és videokonferenciáknál nyújt kényelmesebb élményt.

„A nemzetközi 5G roaming lefedettségünk bővítése a digitális utazási élmény javítását szolgálja. Célunk, hogy ügyfeleink ugyanazt a gyorsaságot és megbízhatóságot élvezhessék a külföldi hálózatokon is, mint amit itthon már megszokhattak. Legyen szó nyaralásról vagy üzleti útról, ma már alapvető elvárás a zavartalan kapcsolattartás – mi pedig azon dolgozunk, hogy ezt minden helyzetben biztosítani tudjuk ügyfeleink számára.”

– mondta Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója.

A 90 országot tartalmazó teljes lista és további hasznos információk a roaming kapcsán itt érhetők el.

5G külföldön és belföldön egyaránt

A One Magyarország 2019-ben – akkor még Vodafone márkanév alatt – a hazai szolgáltatók közül elsőként indította el a mindenki számára elérhető 5G szolgáltatását Budapesten, majd az ország több nagyvárosában. A folyamatos bővítéseknek és fejlesztéseknek köszönhetően az 5G lefedettség folyamatosan növekszik az országon belül is.

Annak érdekében, hogy a lakosság minél szélesebb köre tapasztalhassa meg az 5G nyújtotta előnyöket, a One Magyarország a nyári időszakban 700 ezer havidíjas lakossági ügyfele számára teszi elérhetővé díjmentesen az 5G szolgáltatást a nyári szezonban. A vállalat 2025. június 20-tól kezdve két héten át szakaszosan aktiválja 60 napra az ötödik generációs mobilhálózathoz való hozzáférést minden olyan előfizetőnek, akinek jelenlegi havidíjas csomagja ugyan nem tartalmazza az 5G-t, de készüléke és SIM-kártyája technológiailag alkalmas rá.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Hagyd magad mögött a valóságot a Cinema Mystica megújult tárlatával!

Időnként mindenkinek kell egy kis áramszünet. Jól ismerjük a klasszikust, mégis ritkán jut időnk valóban lelassítani, kívülről szemlélni a rohanó világunkat, és visszatalálni a belső békéhez.

A Cinema Mystica megújult tárlata ehhez kínál egy különleges alternatívát: a fények, a hangok és a digitális művészet dimenzióin át elmosódnak a valóság határai, és újra kapcsolatba kerülhetünk önmagunkkal. 

A Cinema Mystica nem csupán egy kiállítás – hanem egy másik valóság kapuja – egy olyan élmény, amit eddig legfeljebb New York, Tokió vagy Miami galériáiban tapasztalhattunk. Magyarország egyik legnagyobb immerzív digitális művészeti tárlata egy belépő az alternatív valóságba. A hang és a technológia lenyűgöző összhangjának köszönhetően a kreatív csapat olyan álomszerű tereket hozott létre Budapest szívében, amelyek teljes érzékszervi élményt nyújtanak. Az installációkat megálmodó művészek magyar tábora a Global Illumination alkotóműhely tagjaiból került ki, Vigh Dávid vezetésével és art direkciójával, ugyanakkor számos külföldi, a szakmában elismert művész is részt vett a projektben. A látogatók nem egyszerűen szemlélői, hanem aktív résztvevői lesznek ennek az elvarázsolt világnak – mintha belesétálnának a műalkotásokba.

Az új, Form in Flux című kiállítás 26 látványos installációval várja az érdeklődőket, akik egy különleges programot vagy akár egy emlékezetes randihelyszínt keresnek. A kiállítótér vizuálisan végig egységes, mégis folyamatosan meglep – az installációk a szemkápráztatáson túl mélyebb rétegeket is megérintenek, visszakapcsolva bennünket az élet rejtett szépségeihez és ritmusaihoz. A cél, hogy felfedezzük azokat a láthatatlan mintázatokat és erőket, amelyek a világ minden élő mozzanatát hajtják.

A Form in Flux megújulása mögött körülbelül 35 ember munkája, több száz óra tervezés, építés és kreatív együttműködés áll – az alkotócsapat elhivatottsága pedig a közönség visszajelzéseiben is tükröződik. A Cinema Mystica nemcsak hazai, hanem nemzetközi érdeklődést is kiváltott, a különleges vizuális világot bemutató videók pedig milliós nézettséget érnek el a közösségi médiában.

Legyen szó inspirációról, gyógyulásról vagy egy pillanatnyi szünetről a rohanó hétköznapokból, a Cinema Mystica szeretettel vár, mindennap 10:00 és 22:00 óra között Budapest szívében, a Párisi Udvarban


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss