Aki most lemarad, belecsúszhat a szezon dömpingbe.
Az ingatlanpiac megtorpanásával a klímapiac is visszaállt a normál kerékvágásba és a nyár pörgeti fel jelentősen a keresletet a légkondicionálók iránt. Reider Péter, a Gree légkondicionálók értékesítési vezetője elmondta, az elkövetkező néhány hétben nagy eséllyel még lehet rövid határidővel szerelőt találni, de júniustól akár hónapokat is kell majd várni a szakemberekre. Mivel a klíma hosszútávra szóló beruházás, a szakértő azt tanácsolja, legyünk körültekintőek a márkaválasztásnál, és kizárólag olyan cégtől vásároljunk eszközt, amely megbízható és stabil háttérrel rendelkezik.
Az elmúlt években az építőipari boom hatására jellemzően egész évben hosszú várakozási idővel kellett számolniuk a klímavásárlóknak, hiszen folyamatosan zajlottak az építkezések és emiatt a szerelők állandóan leterheltek, a naptárjuk hónapokra előre be volt táblázva. Idén viszont újabb trendfordulóhoz érkeztünk és visszatér a klasszikus klímaszezon.
Reider Péter, a Gree légkondicionálók értékesítési vezetője elmondta, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyár beköszöntével kis túlzással megrohamozzák a piacot az érdeklődők.
„A tudatos vásárlóknak érdemes mindenféleképpen még májusban klímát szereltetniük, amikor még nincs olyan nagy meleg, illetve a szerelők még rövid határidővel tudnak dolgozni és a készletek is adottak. Aki most lép, annak a felmérést követő 1-2 héten belül be is fogják tudni szerelni az általa választott készüléket, így felkészülten várhatja az első nagyobb hőhullámokat”
– fogalmazott.
Hozzátette, a főszezon előtt az importőr cégek óriási raktárkészlettel rendelkeznek, így szinte kizárt, hogy a kiszemelt klíma ne lenne elérhető.
30 százalékkal is drágább lehet nyáron a beszerelés
Reider Péter szót ejtett arról is, akik halogatják a klímavásárlást, azok jellemzően az első 35 Celsius-fok körüli kánikulánál kapnak észbe. Márpedig ebből egyre több van, továbbá a nyári időszak is egyre inkább kitolódik Magyarországon. Elemzések szerint hazánkban az 1970–1980-as évtizedben átlagosan június 21-én kezdődött a nyár és augusztus 20-án vége is volt, ezzel szemben a 2011–2019 átlaga szerint már május 29-től egészen szeptember 17-ig tartott az év legmelegebb évszaka, azaz körülbelül 50 nappal lett hosszabb a nyár. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései alapján a 2021-es nyár az átlagnál 1,2 Celsius-fokkal melegebb volt, ezzel az ötödik legmelegebb 1901 óta. Ez a tendencia a tavalyi évben folytatódott, így a 2022-es nyár a gyakori hőség mellett nagyon száraz is volt. A szakemberek hasonló időjárási viszonyokat jósolnak az év legmelegebb hónapjaiban 2023-ban is.
„Ebben az időszakban jelentős kereslet zúdul rá a piacra, a szerelők leterheltsége miatt pedig extrém hosszú várakozási idővel is lehet számolni. Aki nyár közepén kezd el gondolkozni, lehet, hogy már csak őszre kap majd időpontot. Ilyenkor már fennáll a veszélye annak is, hogy nem megfelelően képzett szakembert találunk csak, ráadásul a keresleti hatásokra hivatkozva a beszerelési költségek akár 30 százalékkal is drágábbak lehetnek ”
– mondta.
Hozzátette, ez a helyzet megnehezíti a döntést is, hiszen kapkodni kell a választással, valamint az is előfordulhat az idő előrehaladtával, hogy a kiválasztott klíma már nem lesz készleten, emiatt is csúszhat a beruházás.
A piacvezető Gree légkondicionálók értékesítési vezetője mindenkinek azt tanácsolja, hogy legyen körültekintő a márka- és szerelőválasztáskor, mert a klíma legalább 5-10 évig fog szolgálni minket. Mint mondta, csak szakképzett szerelőt válasszunk -, ne csak telepítőt -, olyan specialistát, aki egy esetleges meghibásodásnál vagy a készülék tisztításánál is a segítségünkre tud lenni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire.
Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
💭 Készítsünk biztonsági mentést a felhőbe – A karácsonyi vagy évzáró bulik sajnos remek lehetőséget szolgáltatnak arra, hogy megsérüljön telefonunk. Nagyon fontos, hogy készítsünk biztonsági mentést adatainkról, így, ha valami történik is eszközünkkel, nem veszik minden kárba.
💧 Használjunk vízálló tokot – A karácsonyfa-vadászat, az ajándékok begyűjtése és az egyéb szaladgálások balesetveszélyesek, pláne, ha esik vagy havazik. A HONOR legtöbb készüléke ugyan rendelkezik vízállósággal, azonban nem árt, ha szerzünk készülékeinkhez vízálló tokot, hogy legalább belülről ne sérüljenek.
📍 Használjunk helymeghatározást – A nagy sürgés-forgás közepette könnyedén ottfelejthetjük valahol telefonunkat, akár táskánkkal együtt. Az elérhető helymeghatározó alkalmazások segítenek abban, hogy egy másik eszköz segítségével megtaláljuk készülékünket, mielőtt még más csap le rá.
🔒 Ügyeljünk az online biztonságra is – Csábító lehet gyorsan még az utolsó pillanatban beszerezni pár dolgot online, de figyeljünk arra, hogy ne essünk adathalászat áldozatául. Ellenőrizzük a weboldalakat, ahonnan rendelünk, és ne adjuk meg személyes információinkat, jelszavainkat illetékteleneknek. Ügyeljünk arra is, hogy ne nyilvános Wi-Fi-n bonyolítsunk le tranzakciókat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
A karácsonyi ajándékozási szezon nem csak minket, vásárlókat, hanem a játékpiacot is kihívások elé állítja. A hazai piacvezető REGIO JÁTÉK ügyvezető igazgató-helyettese, Gyaraki Dávid elmondta, hogyan készülnek fel az év végi csúcsidőszakra, amikor éves forgalmuk felét realizálják.
A karácsony egy egészen más bolygó, és a diafilm is új értelmet nyer
A REGIO JÁTÉK működése teljesen átalakul a november-decemberi időszakban, amely „turbófokozatot” igényel a logisztikai háttértől is. A vásárlási szokásokban a Black Friday jelentette a legnagyobb változást az elmúlt években: ez a kampány előrébb hozta a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét, bár a korábbi „letaposós” rohamok konszolidálódtak. A slágertermékek között továbbra is a LEGO és a társasjátékok vezetnek, azonban meglepő módon a diafilmvetítő is mindig toplistás.
A diavetítőt egyébként éppen Gyaraki Dávid édesapja, a vállalat vezetője támasztotta fel, miután húsz évvel ezelőtt hiány volt a régi, lemezgyári kiadásából a piacon. Az új verzió LED-es, nem forrósodik, és kompatibilis a régi filmekkel. Így a klasszikus meséken túl, mint az „Öreg néne őzikéje”, új tartalmak is készülnek, például a „Bogyó és Babóca” vagy a „Kufli” sorozatok.
Társasjáték, nem csak hardcore gamereknek
A boltokat járva szinte egyértelmű, hogy a társasjáték-piac aranykorát éli. A klasszikus, versengő játékok mellett egyre népszerűbbek a kooperatív és asszociációs játékok, így már tényleg mindenki megtalálhatja a számára izgalmas formát. A kooperatív típusúak a közös célokra, például egy szigetről való megmenekülésre vagy az univerzum közös megmentésére fókuszálnak, az asszociációs és absztrakt játékok pedig a kreativitásra építenek.
A modern játékok demokratizálták is a piacot: ma már nemcsak „hardcore gamerek”, hanem átlagos családok is tartalmas, közös élményt találhatnak a társasozásban. Ugyanakkor vannak olyan különlegességek is, mint például a Sikoly társasjáték, amelyben a technológia is szerepet kap: applikáció használatával ugyanis a játék egy pontján a résztvevők egy hívást kaphatnak, és az itt elhangzottak döntik el a további lépéseket.
Érdekesség, hogy míg a játékokat általában többnyire az anyukák veszik, az apukák inkább a társasjáték-felelősök és a távirányítós autók beszerzésében is szívesen is kiveszik a részüket, hiszen tudjuk, hogy „minden játék a bennünk lévő kisgyerek öröme” – fogalmaz a REGIO JÁTÉK ügyvezető igazgató-helyettese.
A játékok nem az Északi-sarkról, hanem Kínából érkeznek a fa alá
A játékok döntő többsége Távol-Keletről, elsősorban Kínából érkezik, ahol a jól kiépített ipar lehetővé teszi a tömeggyártást. A hazai gyártás ezzel nem tudja felvenni a versenyt, a magasabb alapanyagköltségek és a korlátozott exportcsatornák miatt, így szinte olcsóbb az ottani késztermék, mint az európai nyersanyag.
A játékpiac továbbá jelentősen előfinanszírozott, így elvileg akár már szeptemberben beszerezhetnénk az összes karácsonyi ajándékot. A REGIO JÁTÉK-nál a rendeléseket minimum fél évvel előre leadják, hogy a játékok időben, augusztus végére megérkezzenek. A nagykereskedőik pedig jellemzően szeptember elején töltik fel készleteiket a viszonteladók és vásárlók számára.
Automatizált raktárból, gyorsan, pontosan
Mindennek hátterében óriási logisztikai rendszer áll. A REGIO JÁTÉK 10 ezer négyzetméteres, 2017 óta működő törökbálinti raktára a szezonális időszakban hatalmas terhelést kap. A Kínából, hajóval érkező árukat, az uniós vámellenőrzés után, kamionnal szállítják az országba, majd a központba. Itt szortírozás és betárolás következik, vagy továbbítják az árut a 44 üzlet és a webáruház számára. Mivel karácsony előtt az átlagoshoz képest akár négy-ötszörösére is felpörög a forgalom, ilyenkor akár naponta kétszer is kiszállítanak az üzletekbe.
A raktárt 2020-ban automatizálták, hogy még inkább felgyorsítsák a munkafolyamatokat, minimalizálják a hibákat, és csökkentsék az emberi erőforrásokra való túlzott támaszkodást, mivel a jó munkaerő megtalálása a raktári környezetben is komoly kihívás. A Siemens-technológiával vezérelt és automatizált rendszer most 10 másodpercenként helyez fel egy dobozt a 800 méter hosszú szalagra, kezelve a legkisebb diafilmtől a kétméteres plüssmackókig minden terméket. A fejlesztés a hatékonyság mellett a készletpontosságot is javította: a gép a vonalkódok alapján válogatja a beérkező árut, így például látja, adott darabból mennyit kell betárolni, és mennyi kerüljön a boltokba.
Zöldül a játékpiac is
Ma már a piac és a vásárlók is elvárják, hogy egyre fenntarthatóbb módon állítsák elő a játékokat, miközben azok esztétikusak maradnak. Ez kezdetben ellentmondott a kínai beszállítói logikának, hiszen ez plusz erőforrásokat igényel a gyártás során.
A szülők elsősorban a gyerekek egészsége miatt keresik ezeket a megoldásokat, de persze a pénztárca érzékenysége még mindig meghatározza a döntéseket Gyaraki Dávid szerint. A szakember az Ipar Hangjai podcast friss epizódjában emellett elmondta, hogy nem csak a késztermékek esetében szentelnek figyelmet a környezettudatos megoldásoknak, hanem a törökbálinti raktár működtetését is napkollektorok, illetve energiatároló rendszer segíti, sőt, évtizedek óta bejáratott módszereik vannak a játékok és a kartoncsomagolások újrahasznosítására is.
Cégek csatlakozását várják a Nemzeti Faültetés Napjához
„Az ország 8 régiójában több helyszínen ültetünk el legkevesebb 100 ezer fát 2025. március 1-jén, de jóval többet szeretnénk, ezért várjuk további környezettudatos cégek jelentkezését” – mondta el a 10 millió Fa főkoordinátora, Hervai Franciska. A partnereink ESG törekvéseik elérése mellett komoly megjelenési felületet kapnak a helyszíneken és kampányaink során, melyeket a Content’ n more (CNM) reklámügynökség koordinál.
Máris több mint 30 közéleti személyiség, köztük Geszti Péter, Döbrösi Laura, Litkai Gergely, és Csányi Vilmos etológus csatlakozott a 10 millió Fa közösség által kezdeményezett Nemzeti Faültetés Napjához. A művészek mellett több cég is beállt a soha nem látott méretű faültetés mellé, mint a Gránit Bank, Anima Travel, Gigawood. „Továbbra is keressük céges partnereinket, akik a „kötelező zöldkonferenciákon túl, 2025 tavaszán cselekednének is, hogy túlszárnyalhassuk eredeti elképzeléseinket, és minél többen örülhessenek az erdősítés, Miyawaki-faültetés, csemeteültetés, városi ültetés eredményeinek – mondta el Hervai Franciska. A 10 millió Fa főkoordinátora hozzátette, hogy a vállalkozások számára a faültetés élménye, és ESG céljaik elérése mellett komoly brandépítési lehetőséget is biztosítanak.
Komoly értéket kapnak a Nemzeti Faültetés Napja partnercégei
A Nemzeti Faültetés Napja során több száz helyszínen, erdőszélen, városi környezetben ültetünk – mely helyszíneken megjelenést biztosítunk partnercégeinknek. Ezenfelül közösségi médiás és sajtómegjelenéseket is szervezünk a Content’ n more (CNM) reklámügynökség támogatásával, melyen partnereink a Nemzeti Faültetés Napja és a 10 millió Fa brand mellet jelenhetnek meg – mondta el Hervai Franciska.
„Nem csak fákat, gondolatokat is ültetünk!”
„Sokak számára túl nagy falatnak tűnik a klímaválsággal felvenni a küzdelmet, mondván, a kormányok, gazdasági szereplők nélkül mindez lehetetlen. Ugyanakkor programtervekkel, konferenciákkal, tanulmányokkal teli a polc, látjuk hová jutottunk, itt a cselekvés ideje! Ahogyan Csányi Vilmos ökológus fogalmazott sajtótájékoztatónkon, ’Magyarországon mintegy 6 milliárd fa található, ezt kellene duplázni, triplázni. A 10 millió fa elültetése az első lépés”. Mi a 10 millió Fánál tapasztaljuk, hogy a faültetésekkel egyben gondolatokat is ültetünk, melyek hosszútávon egy olyan tudatos társadalom kialakulásához vezethetnek, amely képessé válhat szembenézni a globális felmelegedés helyi kihívásaival” – hívta fel a figyelmet Bojár Iván András, a Nemzeti Faültetés Napjának ötletgazdája, a 10 millió Fa alapítója.
Várják csapatok, közösségek, iskolák, dalárdák, focicsapatok és egyházak csatlakozását is a Nemzeti Faültetés Napjához!
„A fa törzse kör alakú, nincs se jobb, se bal oldala. És ugyanígy, nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály, árvíz és elsivatagosodás sem” – vallja Bojár Iván András.
A Nemzeti Faültetés Napján, (melyre itt lehet regisztrálni) a becsatlakozó civileken túl valamennyi magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet. Magukat erre az egy alkalomra megszervező iskolák, osztályok, óvodák, laktanyák, egyetemek, tancsoportok, cégek, színházak, kórházak, sport és egyházi közösségek, énekkarok, kiránduló társaságok, multicégek alkalmazottai, jógások és madarászok, a legkülönfélébb társadalmi vagy civil szervezetek tagjai, de akár a nemzeti tőkésosztály vállalatai is – szögezi le a 10 millió Fa alapítványa.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!