Connect with us

Tippek

A PDF kezelés könnyű!

acrobat reader pdf kezelés könnyű

Kezdjük pár érdekességgel! A PDF formátum “Camelot project” néven látott napvilágot, 1990-ben. Az Adobe alapítója, és legendás fejlesztője, az idén augusztusban elhunyt Dr John Warnock nevéhez fűződik, és a koncepció megvalósítása, az alapok lefektetése nem kevesebb, mint három évig tartott. 1993-ban látott napvilágot a PDF szabvány, és szinte azonnal meg is kezdte a világhódító útját.

Harminc év alatt a világ legnagyobb dokumentum terjesztő formátumává vált, szinte nem is létezik olyan dokumentum, amit ne ebben a formátumban töltenének fel az internetre. De miért?

A formátumról általában

A PDF nyilt és emiatt elképesztően rugalmas formátum. Emellett a felhasználói igényeknek megfelelően folyamatos fejlesztés alatt áll. A jelszavas védelem 1994-es bevezetése után szinte megállíthatatlanul fejlődött a formátum és jóformán nem létezik olyan funkció, ami valamilyen formában ne került volna bele. A PDF fájlok képesek vektor és pixel grafikák tárolására, többféle elektronikus és digitális aláírással való operációkra és fel vannak ruházva űrlap befogadó tulajdonságokkal is: nem csak a dokumentum terjesztésére, hanem az azokkal kapcsolatos visszajelzések gyűjtésére is alkalmas. Ehhez az óriási tudáshoz olyan szoftver szükséges, ami nem csupán együtt fejlődik a formátummal, de bizonyos tulajdonságait tekintve az előtt is jár.

Mivel maga a PDF szabvány nyílt, miatt számos kiváló szoftver létezik, amivel a felhasználó hatással lehet arra. Bár alternatívákból (mint például a rendkívül közkedvelt Abbyy Finereader) nincs hiány, a PDF szerkesztők koronázatlan királya továbbra is az Adobe Acrobat, ami három különböző változatban is elérhető.

Az Acrobat változatai

A legtöbb ember az ingyenes Adobe Acrobat Readert ismeri – és a többségnek elég is ennek a kis szoftvernek a funkcionalitása. Az Acrobat Reader pontosan az, amit a neve is sugall: egy PDF olvasó. Segítségével megjeleníthetőek (megnézhetőek és nyomtathatóak) a PDF dokumentumok – és bizonyos feltételeknek megfelelően szerkeszthetőek. Ez a kis szoftver bőven elég ahhoz, hogy aláírás kerüljön egy dokumentum végére vagy rákerüljön a digitális “papírra” egy pecsét – de például lehetőség van előre definiált űrlapok kitöltésére is a segítségével.

A Reader nagytestvérei, az Acrobat Standard és az Acrobat Pro főleg funkcionalitásában különböznek. Ezek a szoftverek már alkalmasak a PDF fájlok szerkesztésére, összeolvasztására (vagy éppen a feldarabolására). Ismerik az Adobe fejlett OCR (karakterfelismerő) technológiáját, és a segítségükkel úgynevezett PDF katalógusok is létrehozhatóak, amik segítségével másodpercek alatt lehet keresni akár több tízezer dokumentum tartalmában.

A fő különbség a két termék között az Adobe Acrobat Sign-hez kapcsolódik. Ez a szolgáltatás az Adobe elektronikus aláírási szolgáltatása, mellyel akár egy fotelben ülve, lehet dokumentumokat terjeszteni – és a fogadó fél aláírását begyűjteni. Ebben a tekintetben az Adobe Acrobat Pro némileg többet nyújt.

További előnyök

Van még egy előnye az Adobe Acrobatnak: a kor trendjeivel ellentétben az Acrobat nem csupán előfizetéses, hanem örökös változatban is elérhető. Ez remek hír azoknak, akik hosszabb távon szeretnének kis irodai környezetet kialakítani, dokumentumokat terjeszteni vagy katalogizálni – bár ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy számukra is érdekes lehet elgondolkodni az előfizetéses változat beszerzésén, hiszen az rugalmasabban képes követni a kor felhő és AI alapú trendjeit.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Így oldható az őszi feszültség a munkahelyeken

Az ősz a legtöbb munkahelyen az év legsűrűbb, legstresszesebb időszaka: ez jelenti az utolsó lehetőséget az év elején kitűzött célok teljesítésére, az ünnepek közeledtével ráadásul mindenhol nő a forgalom, ami az ügyfélszolgálatokra is jelentős terhet ró. Nem véletlen tehát, hogy ilyenkor feszültebb a helyzet az irodákban.

A TOPdesk szakértője most összegyűjtötte azokat a tippeket és eszközöket, amelyek megoldást jelenthetnek a problémára.

Komoly gazdasági következményei lehetnek annak, ha hosszabb ideig stresszesek a munkavállalók: a feszültség rövid távon a teljesítmény romlásához, hosszabb távon pedig akár magasabb fluktuációhoz is vezethet. Miközben az alkalmazottak megpróbálnak megbirkózni az őszi időszakban tapasztalható, fokozott stressz-szinttel, kevesebb személyes erőforrásuk marad a konstruktív tevékenységekre, mivel kapacitásuk nagy részét a különféle általuk érzékelt stresszorok kezelésére kell fordítaniuk. Zakrzewski Anita, a TOPdesk szakértője szerint ezek a stresszorok azonban nagyban csökkenthetők néhány egyszerű megoldással.

Tudásbázis

Szoros határidők mellett az egyik legjelentősebb stresszforrást az jelentheti, ha a munkavállalók nem kapnak időben választ a kérdéseikre, és másokra kell várniuk egy feladat megoldásához. Erre jelenthet megoldást egy digitális, bárki számára hozzáférhető belső tudásbázis, ahol a gyakran felmerülő kérdésekre a kollégák azonnal, további munkatársak bevonása nélkül megtalálják a válaszokat. A tudásbázis fokozatosan is kiépíthető, így létrehozása még egy sűrűbb időszakban sem jelent nagy időbefektetést.

Önkiszolgáló felület

Ez a módszer nem csak házon belül alkalmazható jól: ha egy vállalat ügyfelekkel dolgozik, rengeteg értékes időt szabadíthat fel a saját munkavállalói számára, ha a gyakori kérdésekre az ügyfelek is egyszerűen – plusz kérdésfeltevés nélkül – megtalálják a válaszokat egy önkiszolgáló portálon. Az így felszabadult időt a kollégák összetettebb problémák megoldására fordíthatják, ami nem csak nyugodtabbá, de érdekesebbé is teszi a munkát számukra.  „Minden probléma vagy kérdés, ami többször felmerül az ügyfelek részéről, rögzíthető egy önkiszolgáló portálon” – mondta el Zakrzewski Anita a TOPdesk szolgáltatásmenedzsment platform marketing- és értékesítési vezetője. „A kollégák egyetlen felületen azonnal megtalálhatják az ilyen típusú kérdésekre a válaszokat, amivel nem csak a saját munkájukat könnyítik meg, de kevésbé terhelik – azaz lassítják – a többi csapattagot is. Egy önkiszolgáló portál tehát a teljes csapat hatékonyságát növeli, ami a sűrűbb időszakokban kulcsfontosságú tényező a munkahelyi stressz szempontjából.”

Chatbot

A szakértő szerint természetes, hogy az önkiszolgáló megoldások nem képesek teljes mértékben helyettesíteni a közvetlen kapcsolatfelvételt, hiszen mindig lesz olyan kolléga vagy ügyfél, aki inkább személyes segítségre vágyik. Ez azonban tipikusan az ügyfélszolgálatokon azt eredményezheti, hogy a kollégák újra és újra ugyanazokat a kérdéseket válaszolják meg. Itt jelenthet nagy segítséget egy ma már megbízhatóan működő chatbot, ami képes az egyszerűbb kérdésekre önállóan, a tudásbázis vagy a GYIK alapján megadni a válaszokat. Egy chatbot elemzi a kérdés szövegét, értelmezi annak jelentését, és ez alapján pontosan tudja, mit kérdezzen vagy mondjon a kérdezőnek. Ez pedig mindenki számára előnyös: a kérdező hamarabb kap választ, a munkatársak pedig több időt tudnak a valóban értékes munkára fordítani. „A legideálisabb megoldás az, ha ezeket az eszközöket kombináljuk, több csatornán kvázi automatizálva a feladatvégzést” – teszi hozzá a szakértő. „A hatékonyságnövelő, tehercsökkentő módszerek pedig kényelmesen kezelhetőek és átláthatóak, ha egyetlen szolgáltatásmenedzsment-rendszerbe vannak integrálva.”

Munkavállalói jóllét

Az ősz minden hatékonyságnövelő eszköz mellett is sűrű időszak, ezért érdemes ilyenkor még nagyobb hangsúlyt fektetni a munkavállalói jóllétre. A dolgozók mentális és fizikai egészségét számos módszerrel támogathatja egy vállalat: céges masszázs, sétáló meetingek, nassolnivaló – akár ezek az apró szívességek is nagyot lendítenek majd a munkavállalók elégedettségén a stresszes napokon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Kitörni a buborékból: divatossá tennék a fenntarthatóságot

Ariana Grande, Selena Gomez és Kylie Jenner – csak néhány sztár, aki az elmúlt időszakban buborékszoknyát viselt.

Népszerűsége nem véletlen, hiszen többek között a 2024-es Koppenhágai Divathéten a buborékszoknya volt az egyik legnagyobb sláger. Utána több mint 700 százalékkal nőttek meg az eladásai – derült ki nemrég a Dumaszínházban rendezett Bubble Day-n.

„Ezt a ruhadarabot még Pierre Cardin tervezte 1954-ben. A neve onnan származik, hogy angolul bubble skirt-nek nevezték. Jelenleg többféle stílusú hódít belőle, de a skandináv buborékszoknyák is kifejezetten népszerűnek számítanak”

– hangsúlyozta Domonkos Aida, a budapesti Metropolitan Egyetem divattervező szakos hallgatója, valamint a SodaStream Bubble Day műsorvezetője.

A buborékszoknya jó példa arra, hogyan tudnak túlélni tetszetős és kreatív ötletek éveket, vagy évtizedeket. A SodaStream is ilyen, amelynek megszületése egy londoni ginfőzde tulajdonosának is köszönhető. A szénsavas víz otthoni előállításának ötletét George Gilbey dolgozta ki 1903-ban. Találékonysága révén napjainkban már otthon is olthatjuk a szomjunkat buborékos vízzel.

A szénsavasvíz sohasem megy ki a divatból, de fontos, hogy fenntarthatóvá tegyük a fogyasztását.

„Bár tény és való, hogy egy ideje vissza lehet váltani az eldobható PET-palackokat, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy például egy félliteres, egyszerhasználatos műanyag-palack előállításához 2-3 liter vízre van szükség”

– hangsúlyozta a Palackvisszaváltás keservei – Repontozásos vereség? című előadásában Litkay Gergely humorista. Hozzátette: egy 1,5 literes palack gyártásához körülbelül 0,3 kWh energia szükséges. 2500 darab  palack esetében ez 750 kWh áram, ami körülbelül egy átlagos magyar háztartás éves fogyasztásának felel meg. A legjobb megoldás, ha az eldobható PET-palackokat le sem kell gyártani.

„A SodaStream hosszú ideje a nehéz üdítős csomagok cipelésének, valamint az üvegvisszaváltás egyik legjobb alternatívája. Egy komplex, életmódváltással felérő rendszert kínálunk, amellyel a fogyasztók csökkenthetik ökológiai lábnyomukat”

– hangsúlyozta Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

A SodaStream az eseményen több újdonságot is bemutatott azok számára, akik számára a fenntarthatóság nemcsak egy divatos szó. Lerántották a leplet a márka új thermo palackjáról, a Fizz&Go-ról, amely akár 12 órán át is melegen, vagy hidegen tudja tartani a betöltött italokat, de szintén a Dumaszínházban debütált a SodaStream Enso két új – matt fekete és homok színű – változata.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Ezek a használt autók kelnek el a leghamarabb

A Használtautó.hu legfrissebb elemzése azt vizsgálta, mely modellek cserélnek gazdát a leggyorsabban a magyar használtautó-piacon.

A forgási sebességet – vagyis a „turnover” értéket – úgy számolták, hogy átlagosan hány nap telik el a hirdetés felkerülésétől a levételéig. A turnover adatok alapján az Ignis, a Wagon R+, az SX4 és a Swift egyaránt a legkeresettebb autók közé tartoznak. A leggyorsabban eladható autók toplistáját, valamint az életkor és hajtáslánc szerinti turnover-adatokat vizsgálta 2025 januártól augusztusig a Használtautó.hu.

A Suzuki kisautói pár hét alatt gazdára találnak, de egy régi Peugeot is meglepően gyorsan elkel

A Használtautó.hu friss, 2025 január–augusztusi adatai alapján egyértelmű, hogy a magyar használtautó-piacon egyes modellek szó szerint napok alatt gazdára találnak. A leggyorsabban eladható típusok listáját a Suzuki vezeti: az Ignis mindössze 14,9 napos átlagos eladási idővel áll az első helyen, szorosan mögötte a Wagon R+  – 15,5 nap,  és az SX – 16,6 nap. A negyedik helyen a Suzuki Swift található 18 napos átlagos turnover-idővel, míg az ötödik leggyorsabban eladható modell a Peugeot 307, 18,1 napos értékkel.

„A magyar használtautó-piacon az ár a legmeghatározóbb tényező a vásárlási döntésekben, de a márka megítélése is kulcsszerepet játszik. Nem véletlen, hogy a Suzuki az egyik leggyorsabban gazdát cserélő márka: széles körben kedvelt, egyszerű felépítésének köszönhetően megbízható, szervizelése pedig olcsó és kiszámítható. Ezek miatt nemcsak a 15 évnél idősebb, hanem a 10–14 éves kategóriában is kiemelkedően népszerű. Érdekes adat továbbá, hogy a Peugeot 307 bizonyult az egyik leggyorsabban eladható modellnek. A Peugeot régebbi típusait sokan minőségi előrelépésként tekintik a Suzukikhoz képest, ráadásul széles motor- és karosszériaválasztékuk is vonzóvá teszi őket a használtpiacon”

– emelte ki Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.

Meglepő módon a legöregebb autók kelnek el a leggyorsabban a magyar piacon. A 15 évnél idősebb járművek átlagosan 21,9 nap alatt cserélnek gazdát, míg a 10–14 éves autók már 25,9 napos értéket mutatnak. Az 5–9 év közötti autók 27,5 napos átlaga is viszonylag jó, de a 0–4 éves, tehát újszerű autók már csak 42,5 nap alatt kelnek el, vagyis kétszer lassabban, mint az idősebb társaik.

Ez részben az árkülönbségekkel magyarázható: az idősebb autók alacsonyabb ára és olcsóbb fenntartása sok esetben gyorsabb döntésre ösztönzi a vevőket.

A benzinesek a legkapósabbak

Ha a hajtáslánc szerint nézzük az adatokat, az derül ki, hogy a hagyományos benzin- és dízelüzemű autók kelnek el a leggyorsabban a magyar piacon: a benzines járművek átlagosan 25,9 nap, míg a dízelek 26,4 nap alatt cserélnek gazdát. Ehhez képest az elektromos autóknál az átlagos eladási idő 33,3 nap, a hibridek esetében pedig még ennél is hosszabb, 35,4 nap.

Ez azt jelenti, hogy bár a villanyautók és hibrid modellek iránti érdeklődés fokozatosan nő, a piacon továbbra is a klasszikus hajtásláncok dominálnak, ha gyors értékesítésről van szó. Ennek oka lehet a hagyományos autók ismertsége, javíthatósága és alacsonyabb ára, illetve az alternatív hajtású modellekkel kapcsolatos fenntartási vagy töltési kérdések is.

Összefoglalva, a turnover-adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy az ismert, könnyen fenntartható modellek kelnek el a leggyorsabban a magyar használtautó-piacon. A Suzuki modelljei nemcsak az alsó árkategóriában népszerűek, de technikai egyszerűségük és országos szervizhálózatuk miatt is keresettek. A Peugeot 307 példája pedig arra világít rá, hogy még a régebbi típusok is versenyképesek lehetnek, ha praktikus kialakításuk és elérhető áruk van.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss