Connect with us

Zöld

Az elektronikai hulladék jelentős része ismeretlen helyen végzi

Az e-hulladék megfelelő kezelésére és az eszközök élettartamának növelésére hívja fel a figyelmet akciójával az LG.

Világszerte egyre nagyobb problémát jelentenek az elektronikai hulladékok: 2019-ben például 53,6 millió tonna keletkezett, amelynek több mint 80%-a ismeretlen helyen – nem hivatalos hulladéklerakóhelyeken, hulladéktelepeken, bontókban stb. – végezte, és amelyből csupán 10 millió tonna volt az a mennyiség, amelyet dokumentáltan és megfelelően hasznosítottak újra. Magyarországon szerencsére jobb a helyzet, de így is évente több tízezer tonnányi elektronikai hulladék marad ki az újrahasznosítási rendszerből, és végzi például a kommunális hulladékban.  Az LG Magyarország októberi kampánya az elektronikai hulladék csökkentésének és felelősségteljes kezelésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

A hulladékká vált elektromos és elektronikus készülékek megfelelő kezelése, újrahasznosítása részben azért fontos, mert potenciálisan káros, környezetszennyező anyagokat tartalmaznak, részben pedig azért, mert jelentős nyersanyagforrást – köztük nemesfémforrást – jelentenek. Ez azt jelenti, hogy nincs helyük sem a háztartási hulladékban, sem a lomtalanításra kitett dolgok között, hiszen hazánkban is kiterjedt rendszer segíti e készülékek begyűjtését és szakszerű újrahasznosítását.

Az ENSZ adatai szerint 2019-ben a világon összesen 53,6 millió tonna e-hulladék keletkezett, aminek alig több mint egyhatodát (17,4%) hasznosították újra, a fennmaradó 44,3 millió tonnás mennyiség sorsa pedig ismeretlen: ezek az eszközök valószínűleg hulladéklerakókban végezték, nem dokumentált módon kereskedtek velük, vagy környezeti szempontból nem biztonságos módon hasznosították újra. A probléma évről-évre súlyosabb, hiszen 2014-ben még „csak” 44,4 millió tonna e-hulladék keletkezett a Földön, ehhez képest 2030-ra már közel 70%-kal nagyobb, 74,7 millió tonnás mennyiséggel számol az ENSZ.

Az újrahasznosításban globálisan Európa viszi a prímet, de a kép így is felemás. A kontinensünkön keletkezett 12 millió tonna e-hulladék 42,5%-át gyűjtötték be és hasznosították újra dokumentáltan, szabályszerűen, ami toronymagasan a legjobb arány, de a hulladékmennyiség több mint fele továbbra is szemétként végzi.

Az Európai Unióban az összes begyűjtött e-hulladék több mint felét a kidobott a háztartási nagygépek – például mosógépek, villanytűzhelyek – teszik ki. Ezt követik az informatikai eszközök (laptopok, nyomtatók), a szórakoztató elektronikai cikkek és napelemek, valamint a háztartási kisgépek (például porszívók, kenyérpirítók). Az összes többi kategória – például elektromos szerszámok és orvostechnikai eszközök – együttesen az összegyűjtött e-hulladék csupán 7,2%-át teszik ki. Az újrahasznosítási gyakorlatok tagállamonként eltérőek: 2017-ben Horvátország az összes e-hulladék 81,3%-át, Málta pedig 20,8%-át hasznosította újra – Magyarország a maga 51,1%-os arányával épp lecsúszott a dobogóról.

Hazánkban az elektromos és elektronikus hulladék mintegy 70%-a a lakossági szektorban keletkezik, a fogyasztók a készülékektől jellemzően a közel 3000 üzletben megtalálható leadópontokon, hulladékudvarokban, valamint a lomtalanításhoz kapcsolódó gyűjtések alkalmával szabadulhatnak meg. Magyarországon a 2018-as adatok szerint közel 70 ezer tonna elektromos és elektronikai hulladék begyűjtésére került sor, miközben ugyanebben az évben több mint háromszor ekkora mennyiségű új készüléket értékesítettek.

Az LG Magyarország októberi kampánya mindezek fényében az elektronikai hulladék megfelelő kezelésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy új termék online vásárlásakor – a hatályos jogszabályoknak megfelelően – a házhozszállítás során kérhetik azonos kategóriájú használt elektronikai eszközük elszállítását: ez a szolgáltatás egész évben, díjmentesen áll a vásárlók rendelkezésére. Az ilyen módon visszaküldött termékeket az LG hulladék-újrahasznosító partnere környezetkímélő módon dolgozza fel, biztosítva, hogy az e-hulladékban lévő, az emberre és környezetére veszélyes komponensek ne kerülhessenek ki a természetbe, valamint hogy a hasznos nyersanyagok megfelelő módon újrafelhasználásra kerüljenek.

Az LG Webáruház október 3-31. között egy 10%-os kedvezményt biztosító kuponnal jutalmazza azokat, akik élnek ezzel a jogukkal, és új termék vásárlásakor visszaküldik használt elektronikai eszközüket. Ráadásul akkor sem kell aggódniuk, ha jó állapotú terméket cserélnek újabbra, a kampány részeként ugyanis az LG októberben vállalja, hogy  az új termékek kiszállításakor megfelelő állapotban visszaküldött használt LG termékeket felújítja, a szükséges szervizelés és alkatrészcserék elvégzése után pedig jótékony célra ajánlja fel. Így a vásárlók is biztosak lehetnek benne, hogy korábbi eszközük a lehető legjobb kezekbe kerül, és a termékek teljes élettartamuk alatt használatban maradnak, hozzájárulva ezzel a fenntartható eszközhasználathoz.

További információ: https://www.lg.com/hu/termek-visszakuldes-akcio

Zöld

Önkéntes Vízadás: 400 000 liter vizet kaptak Budapest fái

vízadás

Valódi összefogást hozott az idei nyár Budapesten: a 10 millió Fa, Budapest Városháza, a BKM FŐKERT és a Beeco térképes applikáció 3000 embert mozgatott meg, hogy a hőségben oltsák a város fiatal faállományának szomját. Az applikáció adatai szerint a III., VII., VIII., IX., XI., XII. és XIII. kerületben élő civilek voltak a legaktívabbak Budapesten, vidéken pedig Gödöllőn és Szolnokon volt a leglelkesebb a lakosság.

Szeptember 21-én vasárnap, az idei utolsó Locsolakomával végállomásához érkezett az Önkéntes Vízadás programsorozat. A 10 millió Fa szervezésében megvalósuló megszokott programokon túl, ez alkalommal csatlakozott Geszti Péter is, és a záróünnepség apropóján egy igazi zöld civil dzsemborit hoztunk össze: velünk tartott a Jane Goodall Intézet, és a Humusz Szövetség is! – olvasható a 10 millió Fa Facebook bejegyzésében.

Felidézik, hogy „egyedülálló összefogással indult útjára nyár elején az Önkéntes Vízadás kampány. A március 1-jén tartott Nemzeti Faültetés Napja mozgósító erején felbuzdulva Budapest Városházaval, és a BKM FŐKERT Díviziója megkeresése nyomán, velük karöltve elhatároztuk, hogy kísérleti jelleggel megpróbáljuk bevonni a lakosságot a város fiatal faállományának locsolásába is. Régóta mondjuk ugyanis, hogy tudjuk jól: szükségünk van a fákra. De a fáknak is szükségük van miránk! Ezért volt fontos, hogy a szomjas fák és az állapotuk térképen követhető, élvezetes, és játékos legyen, a Beeco térképes app fejlesztőivel összefogva vágtunk bele ebbe a rendkívüli a kihívásba”.

Párhuzamosan a közösségi locsolási alkalmak elterjedését előmozdítva heti rendszerességgel Locsolakomákat szerveztünk vasárnap délutánonként a város Főkert által fenntartott parkjaiban.

„Az Önkéntes Vízadás eredménye mindannyiunk képzeletét felülmúlta”

  • Közel 3000 embert mozdult ki árnyas otthonából a rekkenő hőségben a fiatal fák megmentésére. Számos locsolóközösség alakult a nyár folyamán.
  • A szomjas fáknak mintegy 400 000 liter vizet juttattunk
  • 7000 fa kapott legalább egyszer vizet
  • A Beeco applikáció 17 000 app letöltését érte el

Ültetünk és Éltetünk!

Az utolsó Locsolakoma egyben 10 millió Fa szokásos szezonváltó eseménye is lett, hiszen miközben lezárult az éltetés és fenntartás időszaka, végre megérkezett az ősz és elindulhat az új faültetések sorozata.

Klímaszorongás ellen: cselekvés és faültetés!

S ahogy az Önkéntes Vízadás program sikerében láttuk, kiutat mutat a klímaszorongásból és segített cselekedni a klímaváltozás ellen, éppen így tudjuk az őszi-téli időszakban is faültetésekbe bevonva cselekvésre invitálni az embereket.

Mostantól a 2026-os Nemzeti Faültetés Napja közösségi ünnepig is minden nap akár egyénileg be lehet szállni a 10 millió fa elültetésébe, hiszen már rendelkezésre áll az 1fo1fa.hu oldal, ahová nem csak a közösségi, de az egyéni faültetéseket is fel lehet vezetni – írják.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Harmadfokon is felmentette a bíróság Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit

Harmadfokon, jogerősen is felmentette a Győri Ítélőtábla Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a bűncselekmény vádja alól, így lezárult a négy éve tartó pereskedés a Fertő tavi fecskementő akció miatt.

A Nemzet Színészének és az aktivistáknak azért kellett évek óta bíróságra járniuk, mert a hazánkból lassan már eltűnő füsti fecskék védelmében léptek fel, leszedve a fészkeikre való visszatérésüket megakadályozó „madárvédő hálót”. A Greenpeace Magyarország üdvözli a Bíróság döntését.

A Fertő tó természeti értékeit védő aktivisták 2021-ben figyelemfelkeltő és fecskementő akciójuk során egy lebontásra ítélt Fertő tavi cölöpházról levágták a madárhálót, hogy az Afrikából hazaérkező füsti fecskék visszatérhessenek korábbi fészkeikre és tojást rakhassanak. Ebben az esetben a házat már nem lehetett volna elbontani, mert a tojásos fészkek tönkretétele bűncselekménynek minősült volna.

Az Ítélőtábla helybenhagyta a másodfokú felmentő ítéletet, mely szerint a Greenpeace aktivisták magatartása nem volt veszélyes a társadalomra. A bíróság érvelése szerint a természeti értékeink közös tulajdonunk, melyeknek a védelme fontosabb volt a fecskeháló védelménél. Az érvelésben a bíró azt is hozzátette természeti értékeink védelme mindannyiunk feladata.

Udvaros Dorottya a Greenpeace-hez hasonlóan boldogan üdvözölte az Ítélőtábla döntését. Korábban, a másodfokú ítélet után így nyilatkozott a Nemzet Színésze a perről:

Egy percig sem éreztem bűnösnek magam, sőt! Büszke vagyok arra, amit cselekedtem. Az egyre nagyobb válságban lévő természetet védtem, nagyon boldog vagyok, hogy végre a bíróság is kimondta ezt. Hiába minősítették korábban tettünket bűncselekménynek, semmilyen bírósági ítélet nem változtatna azon a meggyőződésemen, hogy amit tettünk, az a társadalom számára hasznos volt, és nem veszélyes.”

Sok fontos csatát nyertünk már a Fertő élővilágának megmentéséért, az értelmetlen óriásberuházás megállításáért folytatott harcunkban, de nagyon örülök, hogy végre a hazai természetvédelem egyik legabszurdabb perében is az aktivistáinkat felmentő jogerős ítélet született. Örülök, hogy nem kell tovább emiatt az ügy miatt bíróságra járnunk, mert hiába hívták volna bűncselekménynek fecskementő akciónkat, a Greenpeace aktivistáit semmilyen eljárással nem lehetett volna eltántorítani attól, hogy továbbra is minden tőlük telhetőt megtegyenek a természet, hazánk élővilágának védelme érdekében

– nyilatkozta dr. Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitás-szakértője.

Idén júliusban Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, a tó és környezete fejlesztésének miniszteri biztosa azt nyilatkozta, hogy „a Fertő tavi fejlesztés folytatását illetően társadalmi konszenzuson alapuló újratervezésre van szükség. A korábbi tervekhez képest egy kisebb volumenű beruházás megvalósulása várható ütemezett formában”. A helyiek és a Greenpeace által a kezdetektől kritizált, természetpusztító beruházás korábbi terveire már 13 milliárd forintot költött el a magyar állam.

Nem ez az egyetlen jogi siker, amit a Greenpeace elért a Fertő ügyében. Korábban a Kúria is a zöldszervezetnek adott igazat, amikor jogszabályokra hivatkozva támadták meg a Fertő tóra tervezett természetpusztító beruházás környezetvédelmi működési engedélyét. Ezt az ítéletet nagy győzelemként ünnepelték a zöldek, mert ez szerintük nemcsak ebben az esetben, hanem más természetvédelmi ügyben is mérvadó lehet.

Az ügyben a Greenpeace aktivistáinak védelmét Dr. Lőrik József büntetőügyvéd látta el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Zöld

Újabb fontos mérföldkövek a Schneider Electric fenntarthatósági programjában

Az idei második negyedév végére átlépte az egymilliót azok száma, akik részt vettek a Schneider Electric energiamenedzsment képzésében.

A cég megoldásai révén az ügyfeleknél elkerült CO-kibocsátás mértéke pedig már meghaladta a 700 millió tonnát. A vállalat 1000 legnagyobb beszállítója a Zero Carbon Project kezdeményezés keretében már közel felével csökkentette CO-kibocsátását.

Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Schneider Electric fenntarthatósági programja az idei második negyedévben. Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat megoldásai révén már 734 millió tonna CO₂-kibocsátás elkerülésében segítette ügyfeleit. További kiemelkedő eredmény, hogy a cég által szervezett energiamenedzsment képzéseken résztvevők száma átlépte a célként megfogalmazott egymilliót (1.017.704), ami különösen fontos a sikeres energiaátmenet és a fiatalok ezen folyamatba történő bevonása miatt.

A Schneider Electric 2021-ben indította el a 2025-ig tartó Schneider Sustainability Impact (SSI) kezdeményezést, melynek keretében 11 globális és több mint 200 helyi célkitűzést fogalmazott meg. A cég folyamatosan méri és publikálja az elért eredményeket. Az idei második negyedév végére a célkitűzések megvalósítását mérő skálán 8,06-os értéket ért el a társaság a 2025 első negyedévi 7,95-ös után.

A vállalat kiemelt figyelmet fordít ellátási lánca dekarbonizációjára is, ennek érdekében indította el Zero Carbon Project kezdeményezését. A 2021-ben elrajtolt program eredményeként a második negyedév végére a társaság 1000 legnagyobb beszállítójának működésből adódó CO₂-kibocsátása már 48 százalékkal csökkent, és mindössze két százalékponttal marad el az év végi célkitűzéstől.

A második negyedéves fenntarthatósági erőfeszítések eredményeként a Schneider Electric által használt elsődleges és másodlagos csomagolás 81 százalékánál már nem alkalmaztak egyszerhasználatos műanyagot, helyette újrahasznosított kartonpapírral oldották meg ezt a feladatot. A cég termékeiben használt „zöld” alapanyagok aránya pedig elérte a 41 százalékot.

Globális elismerések és helyi eredmények

Az idei második negyedév fontos történése volt, hogy a TIME magazin és a Statista ismét a világ legfenntarthatóbban működő cégének választotta a Schneider Electricet, ezzel a vállalat két egymást követő évben érdemelte ki ezt az elismerést. A Corporate Knights az „Európa legfenntarthatóbb vállalata” címet ítélte oda a társaságnak a fenntarthatósági törekvések területén betöltött vezető szerepe miatt.

Fontos helyi kezdeményezések is mutatják az SSI program hatásait. A Bangladesben lévő Cox’s Bazarban digitális iker technológia alkalmazásával oktattak napelemrendszerek javítására és e-hulladék-újrahasznosítására otthonaik elhagyására kényszerült közösségeket. A „Conserve My Planet” program gyakorlati projektek révén vonja be a diákokat Indiában, Kenyában, Vietnámban és Thaiföldön a fenntarthatósági törekvésekbe. Brazíliában pedig hordozható oktatópanelek segítségével nyújtottak megújuló energiával kapcsolatos oktatást börtönben lévő fiataloknak, támogatva ezzel a reintegrációt és növelve a visszaesés elkerülésének esélyét. Ezek a kezdeményezések mind azt mutatják, hogy amikor az oktatás, a technológia és a megfelelő célok találkoznak, akkor lehetségessé válik a rendszerszintű változás.

„Jövőformáló vállalatként és a világ legfenntarthatóbb cégeként hisszük, hogy az oktatás az egyik leghatékonyabb hajtóereje a hosszú távú átalakulásnak. Az, hogy az energiamenedzsment képzésben résztvevők száma átlépte az 1 milliót, büszkévé tesz minket és emlékeztet arra, hogy mire lehet képes az ember, ha a célok és a tenni akarás találkoznak. A 2021–2025-ös „Schneider Sustainability Impact” programunkból még hat hónap van hátra, és a prioritásunk egyértelmű: határozottan felgyorsítani a megvalósítást és tartós hatást elérni”

– mondta el Esther Finidori, a Schneider Electric fenntarthatósági igazgatója.

A Schneider Electric második negyedéves SSI jelentése itt érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss