Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Így csökkenti költségeit a Renault több mint 2 milliárd euróval

A következő 3 év folyamán a több mint 2 milliárd Euróval csökkentett fix költségek célja az, hogy a Csoport versenyképessége helyreálljon, és biztosítsa annak hosszútávú fejlődését az Alliance keretein belül.

Az éves eredmények bemutatásakor jelzetteknek megfelelően, a Groupe Renault ma mutatja be azt az átalakítási tervet, amelynek célja az, hogy több mint 2 milliárd Eurós megtakarítást érjen el 3 éven belül, és a versenyképességét teljesen új alapokra helyezze.

A Csoport nehézségei, a globális autóipari válság és a sürgető ökológiai szemléletváltás mind olyan tényezők, amelyek nem teszik lehetővé, hogy az említett átalakulás tovább késlekedjen.

A terv képes lesz felerősíteni a cég ellenálló képességét úgy, hogy a cash-flow megtermelésére koncentrál, eközben pedig továbbra is az ügyfél marad a legfontosabb tényező. A működést és működtetést jellemző, sokkal hatékonyabb megközelítésen, valamint az erőforrások szigorú menedzsmentjén alapszik.

Ezeken túl, a tervezet célja az, hogy lerakja a Groupe Renault hosszútávú fejlődésének alapjait.  Franciaországban a Csoport stratégiai területeket határoz meg és az üzleti tevékenységet ezek köré koncentrálja: elektromos autó, kishaszonjármű, körkörös gazdasági modell, és a magas hozzáadott értéket biztosító innovációk.

Ezek a Franciaországban létrehozandó tudásközpontok a Csoport újraélesztésének gócpontjaiként szolgálnak majd. Ennek megfelelően Flins-ben és Guyancourt-ban a Csoport újraszervezi a tevékenységét.

Amennyiben a Groupe Renault tervei szükségessé teszik, hogy a profitabilitás és fenntartható növekedés érdekében a munkaerő területén is átszervezésekre kerüljön sor, akkor természetesen a helyi hatóságokkal és a társadalmi szervezetekkel folyamatosan egyeztetve teszi azt majd meg.

Ezeket az átszervezéseket első sorban átképzéses alapon belső mobilitással, és önkéntes távozásokkal kívánja megoldani a cég. Az elkövetkező 3 évben ez mintegy 4 600 munkahelyet érint Franciaországban, és 10 000 további munkahelyet a világ egyéb részein.

Teljes a bizodalmam a rendelkezésre álló eszközeinkben, értékeinkben és a cég vezetésében, ezért az előttünk álló átalakulásban és a Csoport értékeihez való visszatérésben is, a terv erre tökéletesen megfelel. A tervezett változások a cég fenntarthatóságának és hosszútávú fejlődésének alapjait fektetik le. Közösen, az Alliance partnerek támogatásával, a Groupe Renault el fogja érni a céljait és hamarosan ismét az autóipar kiemelt szereplőjévé válik. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, és értjük azt is, hogy a terveink szerinti átalakulás csak úgy lehet sikeres, ha az érdekelt felekkel és társadalmi szervezetekkel példaértékű diskurzust folytatunk

–  mondta el Jean-Dominique Senard, a Renault igazgatótanácsának elnöke.

Ebben az összetett és bizonytalan helyzetben ez a projekt létfontosságú ahhoz, hogy stabil és fenntartható teljesítményt tudjunk nyújtani az ügyfeleink legnagyobb megelégedésére. Számos eszközünkkel, a Groupe Renault és az Alliance erőforrásainak és technológiai tudásának kiaknázásával, valamint az autóink fejlesztésének és gyártásának egyszerűsítésével olyan mértékű megtakarítást szeretnénk elérni, amely helyreállítja az általános jövedelmezőségünket, és biztosítja a fejlődésünket mind Franciaországban, mind pedig a nemzetközi színtéren”

– tette hozzá Clotilde Delbos, a Renault ideiglenes ügyvezetője.

A terv főbb elemei a következők:

  • A mérnöki költségek csökkentése és hatékonyságnövelése, az Alliance megerősített eszköztárának felhasználásával, megközelítőleg 800 m€ megtakarítás:
  • Az autók tervezésének és fejlesztésének áramvonalasabbá tétele: csökkentik az összetevők diverzitását, és nagyobb hangsúlyt kap a szabványosítás; Leader – Follower program az Alliance keretein belül.
  • Erőforrás-optimalizáció: a stratégiai technológiai fejlesztések az Île-de-France-ban található tervezőközpontokba koncentrálódnak; a külföldi R&D központok és alvállalkozások újragondolásra kerülnek, nagyobb arányban kerülnek be a fejlesztési jóváhagyási körökbe a digitális eszközök.
  • Termelés-optimalizáció: megközelítőleg 650 millió € megtakarítás
  • Az üzemek átalakításának felgyorsítása az Industry 4.0 szabvány általánossá tételével
  • Az eljárások továbbfejlesztése az új mérnöki projektekben: a digitalizáció és a „design to process” elv felgyorsítása
  • Az ipari kapacitások kiigazítása:
    • A globális termelési kapacitás felülvizsgálata, a 2019-es 4 millióról 2024-re 3.3 millióra (Harbour reference)
    • A termelésben dolgozók számának felülvizsgálata
    • A tervezett kapacitásbővítések felfüggesztése Marokkóban és Romániában, a Csoport oroszországi termelési kapacitásainak adaptációja, a sebességváltó-gyártás racionalizálása világszerte
    • Franciaországban a termelés-optimalizációra négy munkahipotézis létezik, ezeket az érintettekkel, a helyi hatóságokkal és szakszervezetekkel közösen vizsgálják át:
      • Konzultáció indul arról, hogy Észak-Franciaországban a douai-i és a maubeuge-i üzemek válnának ez elektromos autók és a kishaszonjárművek kiemelt központjaivá
      • Az Alpine A110 modell életciklusának lezárultával a dieppe-i üzemegység is átalakulna.
      • Flins-ben bevezetésre kerül a körkörös gazdasági ökoszisztéma és egyben Choisy-le-Roi-ból is átkerül ide a gyártás.
      • A Bretagne-ban található fémmegmunkáló üzem stratégiai felülvizsgálata.
  • A támogató funkciók magasabb hatékonysággal történű üzemeltetése mintegy 700 millió € megtakarítással jár
  • Az általános és marketing-költségek optimalizációja: magasabb szintű digitalizáció, szervezeti racionalizálás és a támogató funkciókhoz tartozó költségek csökkentése
  • Egyes tevékenységek áttekintése az erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében

Ez a Csoport core business tevékenységét érintő változásokat jelenti:

  • Részben az RRG európai értékesítési hálózatára vonatkozóan
  • A Groupe Renault részesedése a Dongfeng Renault Automotive Company Ltd (DRAC) -ben a Dongfeng Motor Corporation-re száll, és a Renault márkájú, belső égésű motoros járművek forgalmazása megszűnik a kínai piacon.

Ezeket a terveket a hatályos szabályoknak megfelelően ismertetik majd a munkavállalói képviseletekkel. A terv bevezetésének várható költsége 1.2 milliárd €.

Gazdaság

A nyár rejtett adója a vállalkozásoknál

Szakértői becslések szerint a hazai közép- és nagyvállalatok éves nyereségének akár néhány százaléka is eléghet a július-augusztusi időszakban. A veszteséget azonban nem maguk a nyári leállások okozzák, hanem egy új jelenség: a hibrid munkavégzés és a tisztázatlan helyettesítések találkozásából született információs káosz.

Amikor a kulcsemberek egyszerre tűnnek el, a döntési láncok megszakadnak, a működési bizonytalanság pedig milliókba kerülő csúszásokhoz és kényszerű, helytelen döntésekhez vezet. A szakértő szerint a hagyományos e-mailes kommunikáció mára alkalmatlanná vált a válságos nyári hetek menedzselésére.

Bár a legtöbb vállalat felkészül a nyári szabadságolásokra, a munkafolyamatok a gyakorlatban mégis drasztikusan lelassulnak. Iparági tapasztalatok szerint egy-egy szerződéskötés, beszerzési jóváhagyás vagy ügyfélpanasz kezelése ilyenkor a szokásos idő többszörösét veszi igénybe. Ennek az intézményesített időhúzásnak az ára pedig kötbérekben, elvesztett tenderekben és lemorzsolódó partnerekben mérhető – ez az úgynevezett láthatatlan nyári adó.

A problémát a home office és a hibrid munkavégzés általánossá válása tette kritikussá. Míg a hagyományos irodai jelenlét idején fizikailag is látható volt, ha egy kolléga asztala napokig üres, ma a digitális térben sokszor átláthatatlan, éppen ki dolgozik egyáltalán.

„A vállalatok jelentős része nyáron gyakorlatilag vakrepülésben van. A kollégák sokszor napokig küldözgetik az e-maileket és várják a válaszokat olyan vezetőktől, akikről nem is tudják, hogy épp nyaralnak, a helyettesítési lánc pedig gyakran nincs egyértelműen és mindenki számára hozzáférhetően rögzítve”

– mutat rá a probléma gyökerére Czinger Erik, a céges, belső okoskommunikációs hálózatokat is üzemeltető Munipolis hazai vezetője.

A szakember szerint a legnagyobb pénzügyi kockázatot azok a kulcspozícióban lévő munkatársak jelentik, akiknek a hiányában megáll az élet a cégben, de a távollétük és a helyettesítő személye nincs megfelelően kommunikálva a szervezet felé.

Amikor jelentkezik egy azonnali döntést igénylő probléma, az általános belső levelezőlisták és a chatcsoportok csődöt mondanak. A szabadságon lévők nem olvassák a leveleiket (vagy ha igen, az a kiégéshez vezető egyenes út), a bent lévők pedig nem tudják, kinek van joga dönteni az adott kérdésben.

„Az a vállalat, amelyik 2026-ban még mindig a levelezőprogram terjesztési listájára támaszkodik a kritikus időszakokban, garantáltan pénzt veszít az operációs csúszásokon. A mai elvárás az lenne, hogy a belső kommunikációs hálózaton keresztül egyetlen gombnyomással, push üzenetben vagy SMS-ben lehessen értesíteni a releváns csapatokat arról, hogy az adott héten pontosan kihez kell fordulni a jóváhagyásokért, elkerülve a felesleges köröket és a belső feszültségeket”

– hangsúlyozta Czinger Erik.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet: a nyári működési bizonytalanság miatt a bent maradó, a gazdátlan feladatok súlya alatt összeroppanó „irodai túlélők” frusztrációja őszre akár fluktuációs hullámot is elindíthat, ami tovább növeli a cég veszteségeit. A megoldás nem a szabadságok korlátozása, hanem a stabil és kontrollált belső kommunikáció – amire épp akkor van a legnagyobb igény, amikor a cég fele épp szabadságát tölti.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Megtorpantak a Temu-rendelések: a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.

A július 1-jétől életbe lépett új uniós szabályozás megszüntette a korábbi kedvezményeket a kis értékű, Európai Unión kívülről érkező csomagok esetében. Ennek következtében számos Temu-vásárló magasabb végösszeggel találkozott a fizetés során, ami visszafogta a rendelési kedvet. A FOXPOST saját hálózatán keresztül is egyértelműen érzékelhető a Temu-csomagok számának csökkenése.

„A saját hálózatunkban egyértelműen látszik a visszaesés. Természetesen csak azt látjuk, hogy a FOXPOST-on keresztül mennyi Temu-csomag érkezik, de ezek száma az elmúlt időszakban jelentősen csökkent”

– mondta Radeczky Zoltán, a FOXPOST ügyvezetője.

A szakember szerint ugyanakkor korai lenne tartós trendről beszélni. A nemzetközi tapasztalatok alapján az ilyen visszaesések jellemzően átmenetiek: az amerikai és nyugat-európai piacokon néhány hónap után a forgalom nagyrészt helyreállt, miután az online piacterek alkalmazkodtak az új szabályozási környezethez.

A Temu esetében is várható hasonló alkalmazkodás. A vállalat már dolgozik európai raktárkapacitásainak bővítésén, ami lehetővé teheti, hogy a jövőben egyre több terméket uniós készletekből szállítson ki. Ez mérsékelheti az új vám- és importszabályok hatását, így a jelenlegi visszaesés idővel részben visszapattanhat.

Radeczky Zoltán szerint a mostani időszak ugyanakkor lehetőséget is jelenthet a hazai e-kereskedők számára.

„Ez átmenetileg javítja a hazai e-kereskedők esélyeit. Időt nyerhetnek arra, hogy javítsák szolgáltatásaikat és felkészüljenek arra a versenyre, amely várhatóan ismét kiéleződik, amikor a nemzetközi piacterek alkalmazkodnak az új környezethez”

– fogalmazott a FOXPOST ügyvezetője.

A következő hónapok dönthetik el, hogy a most tapasztalható visszaesés csupán átmeneti korrekció marad, vagy tartósabban is átalakítja a határon túli online vásárlási szokásokat. A jelek alapján azonban inkább egy rövid távú alkalmazkodási időszakról van szó, amelyet később ismét élénkülő verseny követhet.

A néhány héttel ezelőtt még éppen a Temus küldemények okoztak rendkívüli terhelést. A FOXPOST a korábbi Packeta csomagautomata-hálózat integrációjának legösszetettebb szakaszát éppen akkor hajtotta végre, amikor a július 1-jén életbe lépő uniós vámszabályok miatt sok vásárló előrehozta kínai rendeléseit. A Temu-rendelések megugrása a nyári időszakban a karácsonyi csúcsszezonhoz hasonló forgalmat generált, szolgáltatási nehézségeket okozva. A FOXPOST számos intézkedést bevezetett a működés stabilizálása érdekében, melyeknek köszönhetően a működési problémák  mérséklődtek, és a szolgáltatás teljesítménye folyamatosan javul.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

80 ezer kriptós tűnt el a magyar piacról

Látványosan átalakult a magyar kriptopiac az elmúlt egy évben: a PwC 2026 júniusában elvégzett felmérése szerint az aktív felhasználók száma mintegy 80 ezer fővel csökkent, ezzel az aktív felhasználói kör 38%-kal szűkült. A változások hátterében leginkább hazai sajátosságok állnak, köztük a szigorodó szabályozási környezet és a Revolut hazai kriptoszolgáltatásainak megszűnése. A megmaradó felhasználói kör tapasztaltabb és tőkeerősebb, de továbbra is óvatosan mozog.

A nemzetközi visszaesés itthon erősebben csapódott le

A kriptoeszközök globálisan gyengébb teljesítményt mutattak az elmúlt időszakban, és ez Magyarországon is érezhető volt. A piaci kapitalizáció visszaesése, a szűkülő likviditás és a magas kamatkörnyezet egyaránt mérsékelte a kockázatvállalási kedvet. Itthon mindezt tovább erősítették a szabályozási környezet változásai és ennek következtében egyes szolgáltatók kivonulása. A PwC 2026 júniusában, immár második alkalommal elvégzett kriptopiaci felmérése azt vizsgálta, hogyan érintették ezek a fejlemények a magyar felhasználókat. A tavalyi kutatás szerint Magyarországon mindössze 210 ezer ember rendelkezett aktívan valamilyen kriptovalutával, ami a 4,4 millió fős, digitálisan affinis felnőtt lakosság szűk szeletét adta. Az elmúlt év hatására ez a kör hozzávetőlegesen 80 ezer fővel szűkült, ami a 2025-ös bázishoz viszonyítva 38%-os lemorzsolódást jelent. A visszaesés nem egyenletesen érintette a piacot: elsősorban azok tűntek el, akik számára a kriptózás egy könnyen elérhető platformhoz kötődött.

A legnépszerűbb platform kivonulásával eltűntek a kisbefektetők

A Revolut hazai kriptoszolgáltatásainak megszűnése különösen erősen hatott a felhasználói aktivitásra, mivel 2025-ben a hazai kriptósok 74%-a ezen a felületen keresztül kereskedett. A korábban Revoluton kereskedők 56%-a teljesen felhagyott a kriptózással, és mindössze 26%-uk helyezte át kriptobefektetéseit más platformra. A magyar piacon sok felhasználó számára nem maga az eszközosztály, hanem az egyszerű, ismert belépési pont jelentette a fő vonzerőt. A platformváltásból elsősorban a Binance, a Crypto.com, a Kraken, a Coinbase Exchange és a Bitpanda profitált.

„A Revolut esete megmutatta, hogy a hazai kriptohasználat meghatározó része továbbra sem klasszikus befektetői döntésként, hanem egy könnyen elérhető digitális szolgáltatás részeként működött. Amikor ez a megszokott belépési pont eltűnt, sok felhasználó számára maga a kriptózás is háttérbe szorult. Ez erős jelzés a szolgáltatóknak: a hazai piacon a hozzáférés egyszerűsége és a felhasználói bizalom legalább annyira meghatározó, mint az árfolyamok alakulása”

– mondta Móczó Árpád, a PwC Magyarország szakértője, a kutatás vezetője.

A tapasztalt befektetők megtartották pozíciójukat

Az elmúlt évben nemcsak az aktív kriptósok száma csökkent, hanem a csoport összetétele is átrendeződött. A kisebb összegekkel kísérletező, alkalmi szereplők közül sokan eltűntek, miközben nagyobb súlyt kaptak a hosszabb ideje jelen lévő felhasználók. A válaszadók átlagosan már négy éve tartanak kriptoeszközöket, szemben az előző évi 2,7 évvel; azok aránya pedig, akik több mint öt éve tartanak kriptót, 21 százalékponttal emelkedett. Eközben 18%-kal csökkent azoké, akik az elmúlt egy évben vásároltak először. A piac bővülése így megtorpant, és ma inkább a tapasztaltabb befektetők határozzák meg a hazai kriptós közeget.

„A lemorzsolódás után egy kisebb, de pénzügyileg tudatosabb felhasználói kör maradt aktív. Ők jellemzően nem rövid távú kísérletként tekintenek a kriptoeszközökre, hanem egy kockázatos, de jól ismert befektetési formaként. Ez megváltoztatja a piac karakterét: kevesebb az alkalmi belépő, miközben nagyobb szerep jut azoknak, akik hosszabb távon is hajlandók kezelni a volatilitást, illetve a felmerülő piaci sokkokat”

– fogalmazott Timár Szabolcs, a PwC szakértője.

Koncentráltabb portfóliók, visszafogott aktivitás

A kriptoeszközökben tartott összegek eloszlása is átrendeződött: az 50 ezer forint alatti portfólióval rendelkezők aránya 23 százalékponttal csökkent, de a 100–500 ezer forintos kitettségek súlya 13 százalékponttal, az 5 millió forint felettieké pedig 10 százalékponttal nőtt. A piac így nemcsak kisebb, hanem koncentráltabb is lett: az alkalmi, kis összeggel jelen lévő felhasználók visszaszorulásával nagyobb szerepet kaptak a tőkeerősebb, tapasztaltabb befektetők.

A szélesebb lakossági belépést továbbra is a korlátozott érdeklődés fékezi: a válaszadók 44%-a ezt jelölte meg fő visszatartó tényezőként. Emellett az alacsony tájékozottság 25%, a biztonsági aggályok 20%, a szükséges tőke hiánya 19%, a magas befektetési kockázat pedig 18% számára akadály. Az aktív befektetők többsége sem növeli kitettségét: 74%-uk havonta egyszer sem kereskedik kriptoeszközökkel, 46% nem változtatna kriptobefektetései mértékén, és 28% is legfeljebb kismértékű növelést tervez. A szabályozás stabilizálódását ugyanakkor sokan kedvezően ítélik meg: 45% mérsékelt, 23% pedig erőteljes fejlődést vár. A piac újraindulása így nem elsősorban az árfolyamokon, hanem a hozzáférés, a szabályozás és a bizalom együttes alakulásán múlhat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss