Connect with us

Tippek

Így változtatta meg a koronavírus-járvány a fotózási és videózási szokásainkat

A Kingston hazai felmérésében résztvevők egyharmada készített több felvételt a karantén idején, és ugyanennyien osztanak meg azóta is több képet/videót ismerőseikkel

A koronavírus az egész életünket megváltoztatta: hónapokra elzárkóztunk a világ elől, feje tetejére állt a gazdaság, átalakultak a társas kapcsolataink, a vásárlási, közlekedési, és médiafogyasztási szokásaink.

Máshogy dolgoztunk és dolgozunk azóta is, és sokan új hobbikra is szert tettünk. Ilyen például a fotózás és a videókészítés, amelyek eddig is nagy szerepet töltöttek be az életünkben, hiszen mindannyian szeretjük megörökíteni a számunkra fontos vagy egyszerűen csak szép emlékeket. De vajon mit és hogyan fotóztunk, videóztunk a járványhelyzet előtt, alatt és után? A nemzetközi kameranap alkalmából a független flash memóriatermékek globális piacvezetője, a Kingston Digital saját felmérésben vizsgálta, milyen hatással volt a járványhelyzet a magyarok fotózási és videózási szokásaira.

A fotózás mint terápia

Azt feltételezhetnénk, hogy egy olyan vészterhes időszakban, mint amit a koronavírus-járvány eredményezett, az embereknek nincs kedvük fotózni, miközben a túlélésért küzdenek vagy épp a bezártság és a magány miatt szoronganak. A képalkotás azonban az egyik legjobb terápiás eszköz lehet egy ilyen helyzetben, amivel dokumentálhatjuk az élet felértékelődött pillanatait és kifejezhetjük érzéseinket. Téma pedig mindig van, akkor is, ha egy időre megáll a világ, csak körbe kell néznünk magunk körül. Sokszor ráadásul pont a kényszer szüli a legjobb ötleteket, a legkreatívabb képeket. Így jöttek létre azok a külföldi és hazai magazincímlapok is, amelyekről a sztárok saját magukról készített fotói köszöntek vissza, vagy azok a dokumentarista, karantént bemutató életképsorozatok, amelyeket az állás nélkül maradt profi fotósok drónnal készítettek. Ám annak, hogy a mindennapokban hogyan is hatott a járványhelyzet a fotózási szokásainkra, a Kingston járt utána.

Hogyan fotóztunk a járvány előtt?

A vállalat legújabb felmérése szerint a koronavírus-járványt megelőzően a válaszadók többsége heti gyakorisággal fotózott (43%) és ennél ritkábban, havonta legalább egyszer videózott (29%). A legtöbben átlagosan 10 és 50 darab közötti képet (28,4%), illetve 10 vagy annál kevesebb videót (64,6%) készítettek havi szinten, a legaktívabbak (9%) viszont havonta akár több ezer képet is lőttek.

A fotótémákat tekintve a vírus előtt a legtöbben a természetről (66%) és a hétköznapi történésekről, érdekességekről (48,5%) készítettek felvételeket, de a családi, baráti pillanatok és a hobbikhoz kapcsolódó történések (41-41%) megörökítése is fontos volt a magyarok számára.

Mi változott a vírussal?

A Kingston kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek 40%-ának fotózási kedvére negatívan hatott a járvány, ők kevesebbet fotóztak és videóztak a kijárási korlátozás, illetve az önkéntes karantén alatt. A kitöltők 33%-a viszont pont, hogy több felvételt készített ebben az időszakban. Csupán 19% mondta azt, hogy semmilyen változás nem történt a korábbi szokásaihoz képest.

A témakörök szempontjából a kutatás résztvevői a járvány során még több életképet készítettek, mint korábban (37,7%), amit jól mutat, hogy az Instagramot is elárasztották az olyan kapcsolódó hashtagek, mint például a #lockdowntown #pandemic #cov?d19 #stayhome #balconylife és #covidstreet. Az akár idegeneket is ábrázoló életképek mellett természetesen a családjukat is gyakrabban fotózták/videózták a válaszadók (24,6%), hiszen az otthoni élet dokumentálása kézenfekvő volt. Így ez a két fotótéma még inkább felértékelődött a kijárási korlátozás időszakában. A kitöltők egyharmadát továbbá kreatívan ösztönözte a válsághelyzet: közösségi médiás fotós kihívásokat teljesítettek és fotópályázatokon vettek részt.

A többhetes önkéntes karantén és kijárási korlátozás végével egyértelműen megnőtt a természetfotózás szerepe: a legtöbben tájképeket, virágokat, természeti jelenségeket fotóztak először a korlátozások feloldása után, de a baráti és családi programok is népszerű témaként szolgáltak. Volt azonban olyan is, aki a diplomamunkáját, egy rúdtáncot, vagy épp a lábát örökítette meg egy sör társaságában.

A felmérésből továbbá az is kiderül, hogy a válaszadók a legnagyobb arányban (77,6% és 78,4%) a járványhelyzet előtt és alatt is elsősorban saját maguk számára fotóztak vagy videóztak. Emellett sokan készítettek képeket kifejezetten a social media oldalaikra is, ami a pandémia hatására viszont csak minimális mértékben nőtt, pedig azt gondolhatnánk, hogy karantén idején még jobban vágyunk arra, hogy az apró örömöket vagy épp az ironikus pillanatokat megosszuk ismerőseinkkel. A kutatás arra is rámutatott, hogy a járványhelyzet során a felére csökkent azoknak a száma, akik üzleti vagy reklámcélból készítenek vizuális tartalmakat, így a gazdasági hatás ebben a szektorban is jelentős volt.

És hogy mi várható hosszú távon? A beszámolók alapján a megkérdezettek egyharmada több képet vagy videót oszt meg ismerőseivel a karantén óta. A válaszadók 49%-a azonban úgy gondolja, a koronavírus összességében semmit nem változtat a fotózási/videózási szokásain hosszú távon, 26%-uk viszont szeretne beruházni egy komolyabb felszerelésbe, 15%-uk pedig nagyobb kapacitású memóriakártyába.

„Az utóbbi néhány évben a technológiai innovációk hatalmas lendületet adtak a fotózásnak, mivel nemcsak a fényképezőgépek, hanem az okostelefonok, akciókamerák és drónok funkcionalitása és képminősége is óriási mértékben fejlődött. Noha ezekkel az eszközökkel szinte bárhol és bármikor készíthetünk képeket – legyen az éppen az otthonunk vagy a világ másik pontja –, a kialakításuk eltérő. Ezért annak érdekében, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük, a műszaki paramétereiknek megfelelő kiegészítőket érdemes választanunk hozzájuk. Ilyen tartozék a memóriakártya is, amelyre nemcsak a felvételek biztonságos megőrzése miatt van szükség, hanem azért is, mert az egyre jobb minőségű fényképezőgép és telefonchipekkel a felvételek minősége és ebből kifolyólag az adattárolási igénye is folyamatosan nő. A felhő viszont csak részmegoldást jelent erre a kihívásra, hiszen nagyméretű fájlok feltöltése a telefonunkról a felhőbe nagy adatforgalommal és ezáltal extra költségekkel járhat, nem beszélve az adatbiztonsággal kapcsolatos gyakori aggályokról”

– mondta Kaszál Norbert, a Kingston Technology Magyarországért és Szlovéniáért felelős üzletfejlesztési menedzsere.

A kutatásról:

A Kingston Digital magyar felhasználói szokásokra vonatkozó online kérdőíves felmérése 2020. május 30. és június 16. között készült, a Google Forms felületén. A kutatás nem reprezentatív. A kitöltők 53%-ban férfiakból, 47%-ban nőkből álltak, akiknek 58,5%-a amatőr, 27,7%-a félprofi, 13,8%-a pedig hivatásos szinten fotózik/videózik. A korosztályok tekintetében a legtöbb válaszadó (31,5%) a 30-39 évesek közül került ki, de jelentős arányban képviseltették magukat a 18-24 évesek (24%) és a 40-49 évesek is (21%).

További információért látogasson el a kingston.com oldalra.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Tippek

Megérkezett a MICHELIN CrossClimate 3 Sport

Tíz évvel az első téli használatra is jóváhagyott nyári gumiabroncs bevezetése után a Michelin újabb merész lépést tesz előre a MICHELIN CrossClimate 3 Sport bevezetésével.

Ez az úttörő abroncs kifejezetten nagy teljesítményű sportautókhoz készült. Olyan piaci igényt elégít ki, amelyet eddig egyetlen gyártó sem célozott meg: egy nyári sportabroncs teljesítményét nyújtja, miközben biztonságos téli vezetésre is hitelesítve van.

Ideális nagy teljesítményű, benzin- vagy elektromos meghajtású sportautókhoz, ez az abroncs lehetővé teszi a jármű dinamikai képességeinek teljes kiaknázását egész évben, magabiztosságot és hosszú távú tartósságot biztosítva. Kiemelkedő teljesítményt nyújt – különösen kiváló nedves tapadást, amelyre megkapta a lehető legmagasabb, „A” besorolást –, valamint élvonalbeli innovációt kínál korszerű anyagokkal és gyártási technológiákkal, amelyek közül néhány közvetlenül a motorsportból származik. Ez az egyedülálló kombináció olyan eredményt ér el, amit korábban lehetetlennek tartottak: egy nyári sportabroncs teljesítményének ötvözését egy 3PMSF-tanúsítvánnyal rendelkező téli gumiabroncs képességeivel.

A havas hegycsúcs (három hegycsúcsból és egy hópehelyből álló) jelölés igazolja, hogy a gumiabroncs alkalmas téli körülmények között történő vezetéshez.

A MICHELIN CrossClimate Sport 2025. július 1-je óta elérhető 29 méretben, 205/40R18-tól 315/35R20-ig. 2026-ban további harminc méret bevezetése várható.

Az első OEM együttműködés az Alpine-nal

Az új Alpine A390-et a MICHELIN CrossClimate 3 Sport egyedi, a járműhöz igazított változatával szerelik fel, amelyen az „A39” megjelölés szerepel, jelezve a járműspecifikus fejlesztést.

Az Alpine a Dream Garage modellcsalád második tagjához a három jóváhagyott abroncsopció közül választotta a MICHELIN CrossClimate 3 Sportot. Ezt az új generációs járművet, amely sportosságot és kivételes agilitást ötvöz, 245/45 R20 103V XL méretű abroncsokkal szerelik.

A 3PMSF tanúsítvány igazolja, hogy a MICHELIN CrossClimate 3 Sport eddig példátlan módon felel meg a teljesítményszabványoknak, és optimális tapadást biztosít téli körülmények között, miközben az alábbiakat is nyújtja:

  • Sportosság és vezetési precizitás minden évszakban.
  • Kiváló nedves tapadást, a legmagasabb „A” besorolással.

„Az Alpine számára készült gumiabroncs tervezésekor különös figyelmet fordítottunk a jármű speciális tulajdonságaira. A valaha épített legnagyobb és legerősebb Alpine-hoz fejlesztett gumiabroncs a téli teljesítményt, az energiahatékonyságot, az optimális tapadást és a sportos visszajelzést ötvözi. Egyenletes teljesítményt nyújt, így a vezetők számíthatnak rá a teljes élettartama során. Az Alpine az első autógyártó, amely a vadonatúj MICHELIN CrossClimate 3 Sportot választotta. Meggyőződésünk, hogy ez megfelel a jármű követelményeinek, és a fogyasztók hosszú távú biztonság, egyszerűség és sportosság iránti elvárásainak. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az Alpine bizalmat szavazott nekünk”

– magyarázza Serge Lafon, a Michelin OEM üzletágának igazgatója.

„Büszkén mondhatjuk, hogy a Michelin ismét forradalmasította a négy évszakos gumiabroncsok piacát az új MICHELIN CrossClimate3 Sport és az új MICHELIN CrossClimate 3 modellekkel. A fejlesztések hatására megnövekedett teljesítménynek köszönhetően a MICHELIN CrossClimate3 Sport jelenleg egyedülálló ajánlat a piacon, amely lehetővé teszi a vezetők számára, hogy mindenhol, bármilyen körülmények között élvezhessék sportautójukat”

– emelte ki Lidia Handoreanu, a Michelin Magyarországért, Balkánért, Balti-államokért, Ukrajnáért és Közép-Ázsiáért felelős marketingigazgatója.

Az első díj

Egy hete, 2025. július 3-án a MICHELIN CrossClimate 3 Sport elnyerte első jelentős iparági elismerését: a 2025-ös „Ze Technológiai Innovációs Díjat”, amelyet 200 autóipari szakember előtt adtak át.

A díjat iparági szakértőkből, autós újságírókból és autós szervezetek képviselőiből álló zsűri ítélte oda, amely a Michelin innovációs képességeit emelte ki, elismerve ezzel a jelentős előrelépést a gyorsan növekvő négy évszakos gumiabroncs-piacon, amely mára a piac 37%-át teszi ki.

„A zsűri a MICHELIN CrossClimate 3 Sportot azért tüntette ki, mert új szegmenst nyitott meg: egy olyan négyévszakos abroncsot, amelyet kifejezetten sportautók vezetőinek terveztek, akik egész évben szeretnék élvezni a négyévszakos abroncs előnyeit, a teljesítmény- vagy biztonság elvesztése nélkül”

– emelte ki Dominique Stempfel, a Francia Abroncsipari Szövetség (Syndicat du Pneu) elnöke.

Ezzel az innovációval a Michelin megerősíti úttörő és vezető szerepét a négy évszakos abroncsok piacán.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Több lányt tudományos pályára!

Június közepén háromnapos táborral zárult le a Smartiz oktatási program hetedik évada, melynek során egy osztálynyi diáklány kapott támogatást ahhoz, hogy egy támogató közegben kipróbálja magát a programozásban, elmélyítse matematikai tudását. A Morgan Stanley és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) programjában immár összesen több mint 150 lány vett részt hét év alatt. Azt minden résztvevő megerősítette, hogy fejlődött a logikus gondolkodása és nőtt az önbizalma és sokan közülük a STEM-területeken (természettudomány, informatika, mérnöki tudományok és matematika) folytatták tanulmányaikat. A programra legközelebb szeptemberben lehet jelentkezni.  

A STEM-területekhez (természettudomány, informatika, mérnöki tudományok és matematika) szükséges készségek nemtől függetlenek – mégis, ma még túlnyomórészt férfiak dominálják ezeket a pályákat. Az Eurostat friss adatai szerint Magyarország az utolsók között van az EU-ban a női tudósok és mérnökök arányát tekintve: a tudományos és mérnöki munkakörökben dolgozók mindössze 30,7%-a nő, miközben az EU-átlag 41%, és vannak országok, ahol már eléri az 50%-ot. Az aránytalanság mögött nem a képességek hiánya áll, hanem gyakran a példaképek, a megerősítés és a lehetőségek hiánya. Ezen változtatna a Smartiz program, amely hetedik éve hozza közelebb a középiskolás lányokat a matematika és programozás világához.

Várják a tehetségeket az ország minden szegletéből

A Smartiz 2018-ban indult a Morgan Stanley 3000 főt foglalkoztató budapesti informatikai és elemzőközpontja, valamint a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) közös kezdeményezéseként. A cél azóta is változatlan: hozzásegíteni a 10. évfolyamos lányokat ahhoz, hogy meglássák a helyüket a STEM-területeken. A programban minden évfolyamban 22 lány vehet részt, és mivel 2020 óta a heti foglalkozások túlnyomó többsége online zajlik, így Magyarország bármely szegletéből lehet csatlakozni. Az élményt személyes készségfejlesztő workshopok, csapatépítők, nyitó- és záróesemények, valamint egy háromnapos nyári tábor egészíti ki, ami egyben az évzáró is – ezt tartották múlt héten a Morgan Stanley budapesti irodájában.

Játszva tanulnak

Az idei tanévben a diákok nemcsak programozási projekten dolgoztak párban, hanem önálló matematikai kutatást is végeztek – például olyan játékok matematikai struktúráját vizsgálták, mint a Hanoi tornyai, a szudoku vagy a népszerű Dobble társasjáték, de elmélyültek a rejtjelek algoritmusaiban is. Munkájukat páronként két-két mentor segítette a Morgan Stanley munkatársai közül, akik közül a legtöbben mérnökök, informatikusok, adattudósok. A mentorok közel fele női szakember volt, így személyes példájukon is bemutatták a lányoknak, milyen karrierlehetőségek állnak nyitva előttük. A diákok a program két féléve során nemcsak technikai tudást, hanem önálló gondolkodást, komplex problémamegoldást, kommunikációs és prezentációs készségeket is elsajátítottak.

Logikus gondolkodás és életre szóló barátságok

„Hiszünk abban, hogy a tudomány és technológia nem a kiválasztottaké – hanem minden kíváncsi és nyitott fiatal számára elérhető lehet. És abban is hiszünk, hogy lebontható a sztereotípia, hogy ez a terület inkább a fiúké, és minden olyan lány is kiteljesedhet ezeken a pályákon, aki érdeklődést mutat a matematika vagy épp a programozás iránt. Egy jó mentor, egy támogató közösség, és egy élményszerű tananyag sokszor épp elég ahhoz, hogy valaki elinduljon ezen az úton – mondta el Boros Réka, a Morgan Stanley informatikai részlegének munkatársa, a Smartiz szakmai vezetője.

Hozzátette: „A résztvevők visszajelzései szerint a program segít eligazodni a pályaválasztás útvesztőiben. Volt, aki mérnöki vagy orvosi pályára készül, más a családi vállalkozáshoz csatlakozna, de van, aki már azt is tudja, hogy informatikusként, azon belül is kibernyomozóként akar majd dolgozni. De még azok is, akik végül nem programozói pályára mennek, hasznos készségekkel és szemléletmóddal távoznak, fejlődött a logikus gondolkodás és a csapatmunka iránti affinitásuk, és életre szóló barátságok is szövődtek a lányok között.”

“Határozott célunk, hogy a fiatalok bátran és magabiztosan induljanak el a STEM területek irányába – mondta el Hódosy Lucia, a Nők a Tudomány Egyesület munkatársa. – Fontosnak tartjuk, hogy ne a társadalmi vagy családi elvárásokat követve, hanem a saját tapasztalataik és élményeik alapján hozzák meg a döntést: merre tanulnak tovább. A tudomány, a technológia, a matematika és a mérnöki pálya végtelenül szép és izgalmas – szeretnénk elérni, hogy az ebben rejlő óriási lehetőséget a fiatal lányok is észrevegyék. Büszkék vagyunk, hogy a Morgan Stanley-vel működhetünk együtt, ahol szintén fontos a lányok bátorítása a STEM pályák irányába. Öröm számunkra, hogy a 7 évvel ezelőtt életre keltett Smartiz programnak köszönhetően a részt vevő lányok kapcsolatba lépnek a STEM szakmákban dolgozó nőkkel és férfiakkal, úgy tekinthetnek ezekre a karrierekre, mint maguk számára is izgalmas és reális lehetőségekre, ezzel együtt a STEM területek izgalmas világát is felfedezhetik.”

Matematikai olimpia és virtuális tábor: középpontban az informatikus lányok

A Morgan Stanley számára a Smartiz nem elszigetelt projekt, hanem egy szélesebb küldetés része. A vállalat évek óta főszponzora az Európai Lányok Matematikai Olimpiáján (EGMO) induló magyar csapatnak, és olyan kezdeményezéseket is támogat, mint a Codecool vagy a Girls Who Code virtuális tábor, amelybe Európa, a Közel-Kelet és Afrika országaiból érkeztek diákok. A Smartiz idén is szerepelt az Edison100 listán, amely Magyarország száz legígéretesebb és legjövőbarátabb ifjúságfejlesztő programját gyűjti össze. A Morgan Stanley hat éve támogatja a sakktörténet legjobb női játékosa, Polgár Judit Világsakkfesztiválját is.

„A STEM-oktatás iránti elkötelezettségünk nem légből kapott: a Morgan Stanley budapesti irodájában számos karrierlehetőséget biztosít az ilyen területeken végzett szakemberek számára, és nemcsak az informatikában, hanem a pénzügy vagy a kockázatmenedzsment területén is – mondta el Boros Réka. – Informatikus kollégáink a világ egyik legnagyobb bankjának fejlesztenek úttörő digitális megoldásokat a banki tranzakciókat kiszolgáló infrastruktúra vagy épp a pénzügyi tanácsadók munkáját segítő mesterséges intelligencia területén, és nagy büszkeség, hogy már üdvözölhettünk a Smartiz-programot elvégző lányt népszerű gyakornoki programunkban is.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Schrödinger növénye: nem tudjuk, él-e, amíg ki nem nyitjuk a csomagot

Schrödinger macskája talán a világ leghíresebb gondolatkísérlete.

A lényege, hogy egészen addig nem tudjuk, hogy egy dobozban lévő macska él-e vagy sem, amíg ki nem nyitjuk a dobozt. Ugyanez történik, amikor valaki élő növényt küld csomagautomatával: amíg a címzett ki nem nyitja a rekeszt, senki sem tudhatja biztosan, hogy a növény túlélte-e a szállítást, vagy elpusztult, és szétázva, bebüdösödve tönkretett mindent. A FOXPOST ismét figyelmeztet: az élő növény nem csomag, ne küldjük csomagautomatával!

Az őszihez hasonlóan a tavaszi–nyári időszak visszatérő problémája, hogy megnövekszik az élő növények és virágok feladására irányuló próbálkozások száma. Azonban a csomagautomaták egyszerűen alkalmatlanok élő növények szállítására. Belső tere zárt, sötét, a szellőzése nem megfelelő a növények számára.

A csomagautomata nem üvegház. Az élő növény nem csomag. Nem bírja a gépesített logisztikát. Ezért a FOXPOST arra kéri a felhasználókat, hogy ne küldjenek élő növényt csomagautomatával, mert nemcsak a növény megy tönkre, hanem más felhasználók csomagjai is megsérülhetnek. Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) szerint az élő növény eleve kizárt küldemény, és kártérítés sem jár utána, még akkor sem, ha a külső doboz sértetlen, de a tartalom már nem él.

Az élő növény csomagautomatán keresztül történő feladása nemcsak a küldemény épségét veszélyezteti, hanem más felhasználók csomagjait is. A zárt, meleg térben a növény könnyen bepállik, nedvesedik, megrohad, és tartalma – például víz, föld vagy növényi nedv – átszivároghat a csomagoláson. A kifolyó növényi tartalom szállítás közben beszennyezheti a környező csomagokat, ezzel anyagi kárt és kellemetlenséget okozva más ügyfeleknek is. Ha pedig a szennyeződés a csomagautomata rekeszét is érinti, azt tisztítani és fertőtleníteni kell, ami időszakos leálláshoz és működési fennakadásokhoz vezethet.

Ezért kéri a FOXPOST a felhasználókat, hogy ne küldjenek élő növényt csomagautomatán keresztül.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss