Mozgásban
Hogyan tovább, közlekedés?
Az elektromobilitás 4 legfontosabb kihívása
A Nemzetközi Energiaügynökség prognózisa szerint az utakon futó elektromos autók száma a következő évtizedre akár a százmilliót is elérheti. Jelenleg mintegy hétmillió elektromos meghajtású jármű közlekedik világszerte, ez a szám 2018-ban ötmillió volt, míg az azt megelőző évben mindössze ennek a fele. Az elektromos járművek gyors terjedéséhez többek között az árak folyamatos csökkenése, a kínálat megkétszereződése, és persze a környezet védelmét célzó állami és EU-s emissziós szabályozásoknak való megfelelés kényszere is hozzájárul. Szép új világ, a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében, tiszta levegő, szebb, és zöldebb környezet – így képzeljük a jövő urbánus közegét. De vajon melyek azok a kockázatok, amelyekkel számolnunk kell? Az Allianz legfrissebb kutatásai segítenek, hogy tisztábban lássunk!
Az elektrifikáció terjedése a közlekedésben hozzájárulhat egy egészségesebb, fenntarthatóbb urbánus közeg kialakításához. A Nemzetközi Energiaügynökség 2018-as tanulmánya szerint egy elektromos jármű
17-30 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt és levegőszennyező anyagot termel életciklusa során, mint egy benzines vagy dízel autó. Ahogy egyre több elektromosságot sikerül előállítani zöld források segítségével, az autók életciklus alatti kibocsátása további 73 százalékkal csökkenhet 2050-re.
A zöldebb jövő ára: új kihívások legyőzése
A technológia fejlődése csodás, tiszta jövőképet vetít elénk, ám fontolóra kell vennünk azokat a kihívásokat is, melyekkel a zöldebb világ megteremtéséért vívott harcban meg kell küzdenünk.
„A közlekedés jövője jelenleg minden jel szerint az elektromosság irányába mutat, ám a fosszilis üzemanyagokról való átállás összetett és hosszadalmas folyamat lesz, amely másként jelentkezik majd az egyes országokban és kontinenseken”
– véli Antalffy Dániel, az Allianz Hungária Zrt. termékmenedzsere.
„Az elektromos autók térnyeréséhez kapcsolódó technológiák változást hoznak az autógyártók, a beszállítók, a vásárlók, és persze a biztosítók számára is”
– állítja Antalffy Dániel. Az új technológiával új szokásokhoz és új problémákhoz kell alkalmazkodnunk – a tiszta levegőnek és az elektromobilitásnak ára van. Lássuk, milyen új kihívásokkal szembesülünk a fenntartható közlekedés felé vezető úton!
- Költséges javítás: Az Allianz elemzése szerint az elektromos autók esetében jelenleg még kevésbé jellemzők a balesetek, hiszen egyelőre inkább rövidebb távokat tesznek meg vele. Az Allianz Center for Technology által végzett tesztek kimutatták, hogy az elektromos autók nagyfeszültségű alkatrészei védettek, és a legtöbb baleset esetén nem jelentenek problémát, azonban, ha mégis károsodnak, akkor jellemzően lényegesen mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk a javíttatáskor, mint egy hagyományos, benzines autó esetében. Sok esetben egyes komponensek teljes cseréje váltja fel az apróbb alkatrészek cseréjét, javítását.
- Tűzveszély és tűzkár: Az elektromos autókban használt lítium-ion akkumulátorok komplex védelemmel vannak ellátva, de még így is fennáll a gyulladás veszélye, ha megsérülnek, túltöltődnek vagy magas hőmérsékletnek vannak kitéve. A nagyfeszültségű akkumulátorok által okozott tűz igen intenzív, oltása nehéz, megfékezése akár 24 óráig vagy tovább is tarthat, égés közben pedig rengeteg toxikus anyag kerülhet a levegőbe. Szerencsére az elektromos gépjárművek tűzkárainak szakszerű oltására napjainkban a legtöbb ország tűzoltósága felkészült már valamilyen szinten.
- Környezetvédelmi aggályok: Annak ellenére, hogy az elektromos autók valóban csökkentik a széndioxid-kibocsátást, számos olyan, környezetre és egészségre káros alkotóelemet tartalmaznak, melyek szennyezést okozhatnak. Ilyenek például a nagyfeszültségű akkumulátorok, amelyek semlegesítése, megsemmisítése komoly környezetszennyezési kockázatot vagy terhet jelent. Az elektromos autók gyors terjedése kihívás elé állítja a gyártókat és a beszállítókat egyaránt, hiszen gondoskodniuk kell az alkatrészek és nyersanyagok fenntartható beszerzéséről. Az akkumulátortechnológia nagy mennyiségű kobalt és lítium felhasználását teszi szükségessé – a jóslatok szerint a lítiumfelhasználás 2025-re megháromszorozódik, ugyanakkor ezen anyagok kiváltására is számos kutatás indult. Az alapanyagok korlátozott rendelkezésre állása és az alkatrészek semlegesítésének környezeti terhelése miatt az újrahasznosítás kulcsfontosságú lesz. A környezetvédelmi és társadalmi nyomás az ásványkincsek és nyersanyagok etikus beszerzését teszik szükségessé, és persze az ellátási láncok átláthatóságát és nyomonkövethetőségét.
- Kiberbiztonsági kockázatok: Bár az autók integrált hálózatba csatlakozása nem kapcsolódik közvetlenül az elektromos meghajtáshoz, napjainkban a két korszerű technológia sokszor fonódik össze a hírekben. A hálózatba kapcsoltság, az adatok, szenzorok és szoftverek használata és az adatcserével történő optimalizálás – az MI-t is beleértve – az elektromos autók esetén fontos szerephez jutnak a rendszerek kezelésében, a közlekedés javításában és a vezetés támogatásában. Különösképp igaz ez az önvezető autók és a car sharing tekintetében, melyek minden jel szerint uralják majd a távolabbi jövő közlekedését. Mindez maga után vonhatja a kiberbiztonsági kitettséget, rosszindulatú támadások, rendszerleállások, üzemzavarok és hibák formájában, melyre már a fejlett fedélzeti számítógépes és multimédia rendszerekkel felszerelt prémium gépjárművek esetében is sok példát látunk, elég csak a kulcsnélküli indítással rendelkező autók elleni járműlopási kísérletekre gondolnunk.
Zökkenők az elektromos autózás felé vezető úton
Az elektromos járművek fejlesztése akadályokkal tarkított, rögös utat vetít elénk. Kérdéseket vet fel példának okán az elektrifikáció által indukált növekvő energiaigény: 2030-ra az elektromos autók kiszolgálásához szükséges energiamennyiség elérheti a 640 terrawatt órát, ami a 2018-as szinthez képest tízszeres növekedést jelent, ez megfelel Spanyolország és Franciaország 2016-os évi villamosenergia-fogyasztásának. Az elektromos autók az energiainfrastruktúra terén is hatalmas változtatásokat tesznek így indokolttá, hiszen szükség van egyenáramú gyorstöltőkre és normál kisfeszültségű hálózatokra köthető töltőpontokra.
A környezetvédelem tekintetében megoldandó feladatot jelent az akkumulátorok újrahasznosítása és a nyersanyagok felelős beszerzése. A gyártóknak egyensúlyt kell találniuk a növekvő fogyasztói igények és az állami szabályozások, valamint saját gyártásuk közt, hogy a jövőben a termelés felfuttatása mellett is megőrizhessék a fenntartható ellátási láncot. Komoly kényszert jelent az autógyártók számára az EU emissziós szabályozása, amely most 95 gramm/kilométeres kibocsátási értéket irányoz elő, hiszen, ha nem érik el a meghatározott értéket, eurómilliós büntetés befizetését kockáztatják. Ugyanakkor a gyártósorok átalakítása, a változó alkatrészellátás biztosítása, a javítói hálózat megfelelő oktatása, a töltési technológiák szabványosítása – főként az elérhető megoldások számának csökkentése – is az iparágra hárul, nem is beszélve az akkumulátorokhoz és a beépített anyagokhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési feladatokról. Érdekes kérdés az is, hogy az akkumulátor és a töltési technológiák fejlődését hogyan kezeljük majd, hiszen kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a mobiltelefonokhoz hasonlóan kétévente új autóba ülhessenek.
„Az elektromobilitás számos ponton fonódik össze biztonsági, biztosítási kérdésekkel is – különös tekintettel az alkatrészek és a műszaki tartalom változásaira és az önvezető gépjárművek esetében a termékfelelősség-biztosításra –, hiszen a technológia fejlődése újabb és újabb kockázati megfontolásokat tesz szükségessé” – állítja Antalffy Dániel, az Allianz Hungária Zrt. termékmenedzsere. „Pusztán a biztosítói oldalt vizsgálva, az öregedő állományban és nem megfelelő használat vagy tárolás esetében megnőhet a tűz és robbanások kockázata, ahogy az akkumulátorok teljesítményének várható további növekedésével is fennáll ez a lehetőség. Az elektromos meghajtás hatékonyságának növeléséhez használt újabb anyagok (pl. szénszálas alkatrészek) javíthatósága, csereszükséglete pedig döntően befolyásolhatja a bekövetkező kár javítási költségét. Az új anyagokra és szabványokra vonatkozó folyamatos javítói oktatások és újabb javítási technológiák, szükséges munkaeszközök szintén hatással lehetnek a javítási munkálatok hosszára és költségére is. Mindezek újabb és újabb kihívások elé állítják a biztosítási szakmát is, így az Allianznak és a biztosítóknak figyelemmel kell követniük a szegmens fejlődését.”
Ajánljuk még
-
A Hankook elektromos járművekre fejlesztett és nyári gumiabroncsa is kiváló minősítést ért el
-
Autóval is közlekedhetünk környezettudatosan
-
Az Opel bemutatta következő generációs Grandland SUV modelljét
-
Ezek a „Legnépszerűbb” visszatekert autók
-
A Continental SportContact 7 nyerte az Auto Bild sportscars kiadványának tesztjét
-
Modern ikon, amely hű a gyökereihez: íme a vadonatúj Toyota Land Cruiser
Mozgásban
Dupla újoncdobogó Molnár Martin második F4-es hétvégéjén
A magyar versenyző mindhárom futamon a top tízben, csapata legjobbjaként végzett Brands Hatch-ben.
Három top 10-es eredménnyel és az újoncok értékelésében két dobogós helyezéssel fejezte be élete második versenyhétvégéjét Molnár Martin a brit Forma–4-ben. A Virtuosi Racing magyar pilótája emellett ismét csapata legjobbjának bizonyult.
A Donington Parkban rendezett szezonnyitó után Brands Hatch-ben folytatódott a brit Forma–4-es bajnokság idei szezonja, a mezőnyben egyedüli magyarként Molnár Martinnal. A 15 esztendős versenyző ezúttal az összes versenyt befejezte – az időjárás most nem szólt közbe, így mindhárom futamot meg tudták tartani –, sőt, kétszer az újoncok értékelésének dobogójára is felállhatott, és mindháromszor a top 10-ben végzett. Ezzel az időmérőn és az összes versenyen ő bizonyult a Virtuosi Racing legjobbjának.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője az időmérő edzésen a 13. időt autózta, és ha egy kicsit szerencsésebb, és 12 ezredmásodperccel jobb kört ér el, a 12. idővel megszerezte volna a fordított rajtrácsos második futam pole pozícióját.
Az első versenyt a 11. helyről kezdte, mivel itt az időmérőn elért második leggyorsabb körök alapján alakul ki a rajtrács, és végül a 9., azaz pontszerző pozícióban, a harmadik legjobb újoncként fejezte be.
Ezután vasárnap még két verseny várt az ezen a hétvégén a ZalaZone Automotive Proving Ground/Hungary támogatását is élvező sportolóra. Az elsőn ismét sikerült javítania, és újabb top 10-es eredményt ért el, majd a másodikon újfent előre lépett, és végül másodszor is felállhatott az újoncok dobogójának harmadik fokára.
„A vasárnapi első futamon jobban rajtoltam, mint a szombatin, de egy versenyző ismét lefulladt előttem. Ezután a második kanyarban kicsit nekem koccantak, a mögöttem levőnek pedig fékeznie kellett, így őt eltalálták hátulról, ami miatt beküldték a biztonsági autót. Akárcsak az első versenyen, most is elég sok időt töltöttünk mögötte, de az újraindítás ezúttal jobban sikerült.”
„A folytatásban végig nagyon közel haladtam az előttem levőhöz, de mint kiderült, ezen a pályán nagyon nehéz előzni, és a turbulens levegő is nagyban ront a hátul haladó tapadásán, így az egyetlen, amit tehettem, hogy hiba nélkül végigmegyek, és behozom az autót a 10. helyen”
– értékelt Martin.
A hétvége zárófutamán a magyar versenyző minden addiginál jobb rajtot vett, végül pedig újfent a 10. helyen ért be, ismét a harmadik legjobb újoncként.
„Már Doningtonban is benne volt az újoncdobogó, és érződött, hogy ott a helyünk, most pedig kétszer is összejött. Az egész hétvégén a harmadik futamon rajtoltam a legjobban, nem pörögtek ki a kerekeim, nagyon jól kaptam el az indulást. Később sajnos eléggé elfékeztem az egyik gumit, ezután pedig több alkalommal is blokkolt az a kerekem, így többnyire a védekezésre figyeltem. Az eredmények szempontjából jó hétvégét zártunk.”
„Pozitívum, hogy mind a rajtokban, mind a gumimelegítésben, mind a versenyszituációk kezelésében fejlődtünk. Elsőre sem volt baj velük, de a tapasztalattal minden egyre zökkenőmentesebbé válik, a következő futamokon pedig még jobb lesz.”
Martin a hétvégi eredményeinek köszönhetően az összetett 13. helyére kapaszkodott fel, az újoncok értékelésében pedig az ötödik helyen áll. A brit Forma–4 mezőnye legközelebb május 25-én és 26-án, Snettertonban versenyez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Termeléslogisztika automatizálása SOTO robotokkal
Az anyagellátás automatizálása az MAN nürnbergi motorgyárában
A Jungheinrichhez tartozó müncheni székhelyű Magazino robotikai vállalat az MAN nürnbergi telephelyén SOTO robotok egész flottáját üzemelteti. A SOTO mobil robot automatizálja az anyagellátást a raktár és a szerelősor között, és teljesen önállóan szállítja a kisméretű rakományhordozókat (KLT). Az egyéves kísérleti projektet követően ősszel tizenkét SOTO-robottal automatizálják a motor összeszerelésének és a jövőbeli akkumulátorgyártásnak a teljes KLT ellátási folyamatát.
A Magazino és az MAN 2019 óta szorosan együttműködik a lehetséges alkalmazásokról a logisztikai automatizálás területén, és a két vállalat már a SOTO robotok fejlesztési szakaszában egyesítették speciális szakértelmüket. A robotok működését egyéves kísérleti fázis során éles üzemben széleskörűen tesztelték és optimalizálták. A pozitív tapasztalatok és a tesztelés alapján az MAN nürnbergi telephelye úgy döntött, hogy a kisalkatrész-logisztika teljes automatizálása érdekében egy tizenkét SOTO-robotból álló flottát telepít.
Simon Becker, az MAN projektvezetője szerint: „A SOTO bevezetése újabb lépést jelent a jövő logisztikája felé a nürnbergi üzemünk legújabb fejlesztésében. A SOTO-nak köszönhetően mostantól a kis alkatrészládák ellátási folyamata is teljesen automatizált. Ezek a robotok példaértékűek az üzemünk logisztikájának folyamatos digitalizálása és automatizálása szempontjából, és így hozzájárulnak átfogó stratégiánkhoz. Lenyűgöző látni, hogy az emberek és a robotok milyen hatékonyan és harmonikusan tudnak együtt dolgozni. A SOTO robotok bevezetéséről szóló döntés a Magazino céggel való sokéves, bizalomteljes együttműködés eredménye, amely tükrözi a technológiai kiválóság és a folyamatos fejlesztés iránti elkötelezettségünket.”
Markus Ruder, a Magazino és az MAN közös projektjének vezetője a következőképpen írja le a célfolyamatot: „A SOTO robotok önállóan veszik fel a tárolóládákat az automatizált kisalkatrész-raktárban (AKL). Minden robot egyszerre legfeljebb 18 konténert visz az egyes szerelősorokhoz. Ugyanabban a környezetben dolgoznak, mint az emberek és más mobil robotok. A szerelősoron a SOTO robotok közvetlenül a polcokra helyezik a jelenleg 12 kilogramm tömegű konténereket. A dolgozók ezután kényelmesen hozzáférhetnek az egyes alkatrészekhez, hogy a polcok túloldalán összeszereljék azokat. A SOTO robotok képesek az üres ládákat önállóan is felvenni és a központi gyűjtőhelyre szállítani. „
A nürnbergi üzem a VDA-szabványnak megfelelő standard tárolóládákat használ. A robot adaptív megfogója automatikusan alkalmazkodik a megfelelő mérethez, és az emberekhez hasonlóan rugalmasan közelíti meg az átrakó állványok különböző magasságait is. A polcokon található, géppel olvasható kódokat és a tárolóládákon elhelyezett címkéket a robot az azonosításhoz használja, a szállítási megbízásokat pedig közvetlenül a raktárkezelő rendszerből kapja.
Míg a gyártóiparban a szerelősorok ma már nagymértékben automatizáltak, a raktárak túlnyomó többségében az utánpótlás, a sorok kiszolgálása még mindig kézzel történik. A korábbi megoldások, mint például a vontató szerelvények vagy az egyszerű önvezető járművek (AGV-k) nem automatizálják teljesen a folyamatot, mivel a be- és kirakodáshoz kézi munkaerőre van szükség. Az MAN nürnbergi telephelyén a kisméretű rakományhordozókat a kiszállítás után már automatikusan depalettázzák és az automata darabáru raktárban tárolják. A SOTO segítségével az MAN most a tárolóláda-ellátási folyamat „utolsó mérföldjét” automatizálja azzal a céllal, hogy a folyamat első emberi beavatkozást igénylő művelete az az átrakodás legyen, amikor a szerelőmunkások az üres tárolóládákat telire cserélik, ahonnan a robot ismét összegyűjti azokat.
A SOTO robot ezeket az elemi logisztikai folyamatlépéseket egyetlen, teljesen autonóm megoldásban egyesíti: különböző méretű KLT-k felvétele a raktárból, több KLT autonóm szállítása a forrástól a lehelyezési pontig és a sorhoz közeli, különböző magasságú, átfolyó rendszerű görgős állványokon történő szállítás. A göngyöleg összegyűjtése és a ládák forgatása is a képességek közé tartozik. A meglévő környezetben a robot biztonságosan dolgozik az emberekkel azonos területen. Ezek a képességek egyértelműen megkülönböztetik a SOTO robotot a piaci környezettől, és először teszik lehetővé a kis rakományhordozókkal történő anyagellátás valódi végponttól végpontig tartó automatizálását.
https://www.jungheinrich.hu/logisztikai-rendszerek/mobil-robotok/soto-1549388
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
Ultraerős, nyilvános gyorstöltő várja az e-kamionokat Ausztriában
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A nehéz tehergépjárművek igényeire szabott, folyadékhűtéses töltőkábelekkel felszerelt, 400 kW teljesítményt biztosító ultraerős készüléket a töltést egyszerűsítő AutoCharge funkcióval szerelték fel: a töltőkábel csatlakoztatásakor azonnal elindul a töltési folyamat, a beállított tarifa szerint. Azaz nincs szükség az alkalmazáson vagy töltőkártyán keresztüli hitelesítésre, hanem a járműveket egyedi azonosítójuk (MAC-címük) alapján ismeri fel a rendszer. A töltés végeztével a sofőrnek csak le kell választania a töltőkábelt, és már folytathatja a vezetést, mivel a fizetés is automatikusan történik.
Az új töltőállomásokat négy DC (egyenáramú) töltőkarral látták el, ennek köszönhetően a töltőkhöz egyidejűleg több jármű, és nem csak e-kamionok, hanem személygépkocsik is csatlakozhatóak. A rendelkezésre álló teljesítményt az eszközt kezelő szoftver dinamikusan osztja meg a járművek között, azok optimális töltési idejét, akkumulátortechnológiáját, valamint aktuális töltöttségi állapotát figyelembe véve.
A hazánkban is elérhető SICHARGE portfolió új tagja akár 40 Celsius fokos hőségben is stabil teljesítmény leadására képes.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Népszerű
Hiába fontos, csak gyorsan le akarjuk tudni a munkahelyi étkezést
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival
PostNL – Spring: HVO100 bioüzemanyag az európai közúti fuvarozásban
Kiderült, mennyire produktívak a magyar cégek
Az Opel bemutatta következő generációs Grandland SUV modelljét
Mesterséges intelligencia és alternatív meghajtású járművek
Ezek a „Legnépszerűbb” visszatekert autók
A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
Technokrata.hu
Kötelező kizöldülés? Lépéskényszerből lépéselőny az építőiparban
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A Festo AI robotmegoldást fejleszt a Würth logisztikai központjába
Meghekkelt bizalom: így manipulálnak minket a kiberbűnözők
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál – érkezik a T Phone 2 5G és a T Phone 2 Pro 5G
Stratégiai partnerséget kötött a Magyar Fintech Szövetség és a Dubaj központú MENA Fintech Szövetség a nemzetközi fintech együttműködések előmozdítása érdekében
Az iskolai ballagás gyakran a pénzügyi önállóság kezdete is a fiatalok számára
15 érv a NEXT 3D konferencia mellett
Intelligens világításvezérlést kaptak a francia Lidl-üzletek
Babaváró: ketyeg az óra az átmeneti időszaknál, meg is ugrott a szerződések száma
Műszaki-Magazin.hu
my.KUKA: 24/7 hozzáférés a KUKA által kínált termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos információkhoz
BME – Jaguar Land Rover együttműködés
Új CEO, Vécsey Balázs a Siemens Mobility Kft. élén
A Festo AI robotmegoldást fejleszt a Würth logisztikai központjába
Ismét KUKA Gyereknapi rajzverseny: robotok, technológia és környezetvédelem
GF Machining Solutions – Nyílt Nap 2024. június 11-13.
Intelligens világításvezérlést kaptak a francia Lidl-üzletek
15 érv a NEXT 3D konferencia mellett
A szimuláció felhasználása a gyári layout tervezéséhez
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Friss
-
Tippek2 hét
Rövid útmutató a szúnyogháló szereléséhez
-
Ipar2 hét
Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred Magyarországon
-
Mozgásban2 hét
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
-
Zöld2 hét
Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve
-
Zöld1 hét
Zéró karbon célok elérése szén-dioxid leválasztással
-
Mozgásban2 hét
Autóval is közlekedhetünk környezettudatosan
-
Egyéb kategória2 hét
Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben
-
Okoseszközök1 hét
Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére