Mozgásban

Hogyan tovább, közlekedés?

Az elektromobilitás 4 legfontosabb kihívása

A Nemzetközi Energiaügynökség prognózisa szerint az utakon futó elektromos autók száma a következő évtizedre akár a százmilliót is elérheti. Jelenleg mintegy hétmillió elektromos meghajtású jármű közlekedik világszerte, ez a szám 2018-ban ötmillió volt, míg az azt megelőző évben mindössze ennek a fele. Az elektromos járművek gyors terjedéséhez többek között az árak folyamatos csökkenése, a kínálat megkétszereződése, és persze a környezet védelmét célzó állami és EU-s emissziós szabályozásoknak való megfelelés kényszere is hozzájárul. Szép új világ, a fenntarthatóság és a környezetvédelem jegyében, tiszta levegő, szebb, és zöldebb környezet – így képzeljük a jövő urbánus közegét. De vajon melyek azok a kockázatok, amelyekkel számolnunk kell? Az Allianz legfrissebb kutatásai segítenek, hogy tisztábban lássunk!

Az elektrifikáció terjedése a közlekedésben hozzájárulhat egy egészségesebb, fenntarthatóbb urbánus közeg kialakításához. A Nemzetközi Energiaügynökség 2018-as tanulmánya szerint egy elektromos jármű

17-30 százalékkal kevesebb üvegházhatású gázt és levegőszennyező anyagot termel életciklusa során, mint egy benzines vagy dízel autó. Ahogy egyre több elektromosságot sikerül előállítani zöld források segítségével, az autók életciklus alatti kibocsátása további 73 százalékkal csökkenhet 2050-re.

A zöldebb jövő ára: új kihívások legyőzése

A technológia fejlődése csodás, tiszta jövőképet vetít elénk, ám fontolóra kell vennünk azokat a kihívásokat is, melyekkel a zöldebb világ megteremtéséért vívott harcban meg kell küzdenünk.

„A közlekedés jövője jelenleg minden jel szerint az elektromosság irányába mutat, ám a fosszilis üzemanyagokról való átállás összetett és hosszadalmas folyamat lesz, amely másként jelentkezik majd az egyes országokban és kontinenseken”

– véli Antalffy Dániel, az Allianz Hungária Zrt. termékmenedzsere.

„Az elektromos autók térnyeréséhez kapcsolódó technológiák változást hoznak az autógyártók, a beszállítók, a vásárlók, és persze a biztosítók számára is”

– állítja Antalffy Dániel. Az új technológiával új szokásokhoz és új problémákhoz kell alkalmazkodnunk – a tiszta levegőnek és az elektromobilitásnak ára van. Lássuk, milyen új kihívásokkal szembesülünk a fenntartható közlekedés felé vezető úton!

  1. Költséges javítás: Az Allianz elemzése szerint az elektromos autók esetében jelenleg még kevésbé jellemzők a balesetek, hiszen egyelőre inkább rövidebb távokat tesznek meg vele. Az Allianz Center for Technology által végzett tesztek kimutatták, hogy az elektromos autók nagyfeszültségű alkatrészei védettek, és a legtöbb baleset esetén nem jelentenek problémát, azonban, ha mégis károsodnak, akkor jellemzően lényegesen mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk a javíttatáskor, mint egy hagyományos, benzines autó esetében. Sok esetben egyes komponensek teljes cseréje váltja fel az apróbb alkatrészek cseréjét, javítását.
  2. Tűzveszély és tűzkár: Az elektromos autókban használt lítium-ion akkumulátorok komplex védelemmel vannak ellátva, de még így is fennáll a gyulladás veszélye, ha megsérülnek, túltöltődnek vagy magas hőmérsékletnek vannak kitéve. A nagyfeszültségű akkumulátorok által okozott tűz igen intenzív, oltása nehéz, megfékezése akár 24 óráig vagy tovább is tarthat, égés közben pedig rengeteg toxikus anyag kerülhet a levegőbe. Szerencsére az elektromos gépjárművek tűzkárainak szakszerű oltására napjainkban a legtöbb ország tűzoltósága felkészült már valamilyen szinten.
  3. Környezetvédelmi aggályok: Annak ellenére, hogy az elektromos autók valóban csökkentik a széndioxid-kibocsátást, számos olyan, környezetre és egészségre káros alkotóelemet tartalmaznak, melyek szennyezést okozhatnak. Ilyenek például a nagyfeszültségű akkumulátorok, amelyek semlegesítése, megsemmisítése komoly környezetszennyezési kockázatot vagy terhet jelent. Az elektromos autók gyors terjedése kihívás elé állítja a gyártókat és a beszállítókat egyaránt, hiszen gondoskodniuk kell az alkatrészek és nyersanyagok fenntartható beszerzéséről. Az akkumulátortechnológia nagy mennyiségű kobalt és lítium felhasználását teszi szükségessé – a jóslatok szerint a lítiumfelhasználás 2025-re megháromszorozódik, ugyanakkor ezen anyagok kiváltására is számos kutatás indult. Az alapanyagok korlátozott rendelkezésre állása és az alkatrészek semlegesítésének környezeti terhelése miatt az újrahasznosítás kulcsfontosságú lesz. A környezetvédelmi és társadalmi nyomás az ásványkincsek és nyersanyagok etikus beszerzését teszik szükségessé, és persze az ellátási láncok átláthatóságát és nyomonkövethetőségét.
  4. Kiberbiztonsági kockázatok: Bár az autók integrált hálózatba csatlakozása nem kapcsolódik közvetlenül az elektromos meghajtáshoz, napjainkban a két korszerű technológia sokszor fonódik össze a hírekben. A hálózatba kapcsoltság, az adatok, szenzorok és szoftverek használata és az adatcserével történő optimalizálás – az MI-t is beleértve – az elektromos autók esetén fontos szerephez jutnak a rendszerek kezelésében, a közlekedés javításában és a vezetés támogatásában. Különösképp igaz ez az önvezető autók és a car sharing tekintetében, melyek minden jel szerint uralják majd a távolabbi jövő közlekedését. Mindez maga után vonhatja a kiberbiztonsági kitettséget, rosszindulatú támadások, rendszerleállások, üzemzavarok és hibák formájában, melyre már a fejlett fedélzeti számítógépes és multimédia rendszerekkel felszerelt prémium gépjárművek esetében is sok példát látunk, elég csak a kulcsnélküli indítással rendelkező autók elleni járműlopási kísérletekre gondolnunk.

Zökkenők az elektromos autózás felé vezető úton

Az elektromos járművek fejlesztése akadályokkal tarkított, rögös utat vetít elénk. Kérdéseket vet fel példának okán az elektrifikáció által indukált növekvő energiaigény: 2030-ra az elektromos autók kiszolgálásához szükséges energiamennyiség elérheti a 640 terrawatt órát, ami a 2018-as szinthez képest tízszeres növekedést jelent, ez megfelel Spanyolország és Franciaország 2016-os évi villamosenergia-fogyasztásának. Az elektromos autók az energiainfrastruktúra terén is hatalmas változtatásokat tesznek így indokolttá, hiszen szükség van egyenáramú gyorstöltőkre és normál kisfeszültségű hálózatokra köthető töltőpontokra.

A környezetvédelem tekintetében megoldandó feladatot jelent az akkumulátorok újrahasznosítása és a nyersanyagok felelős beszerzése. A gyártóknak egyensúlyt kell találniuk a növekvő fogyasztói igények és az állami szabályozások, valamint saját gyártásuk közt, hogy a jövőben a termelés felfuttatása mellett is megőrizhessék a fenntartható ellátási láncot.  Komoly kényszert jelent az autógyártók számára az EU emissziós szabályozása, amely most 95 gramm/kilométeres kibocsátási értéket irányoz elő, hiszen, ha nem érik el a meghatározott értéket, eurómilliós büntetés befizetését kockáztatják. Ugyanakkor a gyártósorok átalakítása, a változó alkatrészellátás biztosítása, a javítói hálózat megfelelő oktatása, a töltési technológiák szabványosítása – főként az elérhető megoldások számának csökkentése – is az iparágra hárul, nem is beszélve az akkumulátorokhoz és a beépített anyagokhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési feladatokról. Érdekes kérdés az is, hogy az akkumulátor és a töltési technológiák fejlődését hogyan kezeljük majd, hiszen kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a mobiltelefonokhoz hasonlóan kétévente új autóba ülhessenek.

„Az elektromobilitás számos ponton fonódik össze biztonsági, biztosítási kérdésekkel is – különös tekintettel az alkatrészek és a műszaki tartalom változásaira és az önvezető gépjárművek esetében a termékfelelősség-biztosításra –, hiszen a technológia fejlődése újabb és újabb kockázati megfontolásokat tesz szükségessé” – állítja Antalffy Dániel, az Allianz Hungária Zrt. termékmenedzsere. „Pusztán a biztosítói oldalt vizsgálva, az öregedő állományban és nem megfelelő használat vagy tárolás esetében megnőhet a tűz és robbanások kockázata, ahogy az akkumulátorok teljesítményének várható további növekedésével is fennáll ez a lehetőség. Az elektromos meghajtás hatékonyságának növeléséhez használt újabb anyagok (pl. szénszálas alkatrészek) javíthatósága, csereszükséglete pedig döntően befolyásolhatja a bekövetkező kár javítási költségét.  Az új anyagokra és szabványokra vonatkozó folyamatos javítói oktatások és újabb javítási technológiák, szükséges munkaeszközök szintén hatással lehetnek a javítási munkálatok hosszára és költségére is. Mindezek újabb és újabb kihívások elé állítják a biztosítási szakmát is, így az Allianznak és a biztosítóknak figyelemmel kell követniük a szegmens fejlődését.”

– fejezi be gondolatát Antalffy Dániel.

Mozgásban

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

növényvédelmi

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén.

Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

A Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a hazai drónkutatásnak. E tevékenységében szoros partnerséget ápol az ABZ Drone Kft.-vel, mellyel közösen fejleszti mezőgazdasági permeteződrónját. A minden jelenlegi, a piacon elérhető innovációt egyesítő, hazai és európai mezőgazdasági adottságokra tervezett jármű már több nemzetközi díjat is elnyert.

Az egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysége mellett a képzésben már jelenleg is markánsan jelenik meg a dróntechnológia. Az intézmény és többségi tulajdonában álló leányvállalata, a CloudIA Zrt. régóta együttműködik, többek között drónirányító és -adatelemző képzésének megvalósításában. A céggel és ABZ Drone Kft.-vel megkötött megállapodás e közös tevékenységeket bővíti tovább.

„Egyetemünk idén fogadta el kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amely 2030-ig meghatározza e terület irányait és céljait. Ennek megvalósításához nagymértékben hozzájárulnak ipari együttműködéseink. A digitalizáció és a fenntarthatóság minden területünket áthatja, s ezáltal olyan fejlesztéseket tudunk végezni, amelyek egyszerre járnak haszonnal az egyetem, a partnervállalkozás és a társadalom számára” – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzátette, intézményük különböző tudományterületek összekapcsolásával képes értékes innovációkat létrehozni, többek között a legkorszerűbb technológiák és a mezőgazdaság területén. „Erre az összekapcsolódásra kitűnően alkalmas a drón, amelyben már jelentős közös eredményeket értünk el, s ezeket az oktatásban is jól tudjuk hasznosítani”

– emelte ki.

„Az ABZ Drone Kft. egyik fontos célja, hogy a mezőgazdasági és ipari drónpilótákat a legmagasabb színvonalon képezze. Ennek északnyugat-magyarországi központját teremtette meg az együttműködésünk. A hallgatók számára a térségben egyedülálló képzést nyújtunk az ABZ piaci, gyakorlati tapasztalataira, az egyetemen rendelkezésre álló tudásra, valamint a CloudIA szakértelmére építve. A Széchenyi-egyetemen megvalósuló kutatások és a dróntechnológia terén elért közös eredmények nemcsak hazánkban, de európai és világszinten is kuriózumnak számítanak”

– mondta el Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője. Aláhúzta, a képzés a nemzetközi piacon is keresett ismereteket nyújt. Mint említette, május 27-én indul a következő drónirányító képzés, amelynek részleteiről, illetve a jelentkezésről az abzdrone.com weboldalon lehet tájékozódni.

Dr. Szauer Balázs, a CloudIA Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy a cégnek mint két felsőoktatási intézmény, a Széchenyi István Egyetem és az Edutus Egyetem leányvállalatának elsődleges célkitűzése és tevékenysége a szemléletformálás, valamint a tudatosítás támogatása a dróniparágban. Hozzátette, az ABZ Drone Kft.-vel jelenleg is ellátnak közös oktatási tevékenységet, ahogy a Széchenyi István Egyetemmel is kitűnő a kapcsolatuk.

„A drónképzés hazai struktúrája egymásra épülő elemekből áll. Ezzel összhangban a hármas együttműködés lehetővé teszi, hogy a pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvány megszerzését követően tovább szakosodva a növényvédelmi drónpilóta tanúsítványt is megszerezzék a jelentkezők. Ezzel a hallgatók számára a régióban a legmagasabb szintű drónképzést tesszük elérhetővé”

– hangsúlyozta.

A Széchenyi István Egyetem győri campusán megtartott együttműködési aláírás során elhangzott: a drónok irányítása és felhasználása területén a jövőben további, mikrotanúsítványt adó képzések is várhatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Mozgásban

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében.

A két cég egy olyan hajtás- és fékelemekből álló kombinált egység fejlesztésébe kezdett, amelyet közvetlenül a jármű kerekére kell szerelni. A DeepDrive a hatékony villanymotorok fejlesztésének specialistája, valamint sok éves tapasztalattal rendelkezik a nagyüzemi gyártásban is. A Continental a fékrendszerekkel kapcsolatos tudásával és az innovatív technológiák iparosításával kapcsolatos szakértelmével járul hozzá az együttműködéshez.

„A DeepDrive-val egy erős partnerre tettünk szert, akivel fenntartható módon tudjuk előmozdítani az e-mobilitás piaci elterjedését. Az általuk kifejlesztett villanymotorok növelik az elektromos járművek hatótávolságát, valamint könnyebbek, gazdaságosabbak és erőforrás-hatékonyabbak is. Ezek kombinálása a nagy teljesítményű fékmegoldásainkkal egy új, kompakt egység előállítása érdekében történik és döntően hozzájárul az elektromos mobilitás sikeréhez”

– mondta el Matthias Matic, a Continental Safety and Motion üzleti területének vezetője.

„Meggyőződésünk, hogy kétrotoros motorunk fejlesztése forradalmasítja a gépjárművek villamosítását. A Continental-lal való stratégiai partnerség lehetővé teszi, hogy meghajtási rendszerünket féktechnológiával kombináljuk, ami a jövő mobilitásához nélkülözhetetlen innovatív elektromos alkatrész létrehozását eredményezi. Az ilyen megoldások iránti növekvő kereslet is azt mutatja, hogy ebbe az irányba kell elindulnunk”

– jelentette ki Felix Poernbacher, a DeepDrive társalapítója és ügyvezető igazgatója.

Mindkét cég nagy lehetőséget lát az együttműködésben, mivel a járművek villamosítása lehetővé teszi, hogy az alváz minden funkcióját, beleértve a hajtást is, közvetlenül a kerékre helyezzék a jövőben. Az elektromos járművek különböző követelményeinek – például a hatótávolság maximalizálása, a beépítési hely minimalizálása és az egyidejű modularitás – legjobb megvalósítása érdekében átfogó járműszintű optimalizálásra van szükség.

Muenchen, 04.09.2023
Partnerschaft Continental mit DeepDrive

Az innovatív egység, ami hajtásra és fékezésre is képes hatékonyabb, kompaktabb és gazdaságosabb

A DeepDrive kifejlesztett és szabadalmaztatott egy úgynevezett kétrotoros, radiális fluxusú motort, amely központi hajtóegységként vagy kerékagyhajtásként is beépíthető sorozatgyártású járművekbe. A partnerség egy hatékony, kompakt kerékmeghajtás kifejlesztésére összpontosít, amelyet a költséghatékony gyártás érdekében optimalizáltak. A Continental nem csak a fékkomponensekkel járul hozzá a közös projekthez: az iparosítás terén való szakértelmével a vállalat azt is biztosítja, hogy a müncheni motorinnováció hamarosan közúton is használhatóvá váljon. Először egy hidraulikus féket integrálnak az újegységbe. Ezt követően a hosszútávú tervek szerint hidraulikus komponensek nélküli száraz fékrendszereket is adaptálnak a DeepDrive innovatív kerékhajtásába. A hajtás és a fék egy egységben történő párosítása egyben az első lépés egy integrált alvázelemekkel ellátott sarokmodul felé – csakúgy, mint a Continental légrugós rendszerei, kompakt egységben, közvetlenül a keréken.

Az együttműködést a Continental Corporate Venture részlege kezdeményezte. Az egység pénzügyi befektetőként szintén részt vett a müncheni székhelyű DeepDrive cég Series A finanszírozási körében, amelyet az év elején teljesítettek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Mozgásban

Az Opel bemutatta következő generációs Grandland SUV modelljét

grandland

Stílusos és dinamikus, tágas és sokoldalú, tisztán elektromos hajtáslánccal – ez az új Opel Grandland, a rüsselsheimi központú autógyár ma bemutatott modellje.

Több, az Opel Experimental koncepcióautón látott dizájnelem ezen a sorozatgyártásban készülő autón jelenik meg először. Ezek közé tartozik a 3D Vizor a középen markánsan megjelenő, megvilágított Blitz logóval, és a folyamatosan megvilágított hátsó “OPEL” márkafelirat. Újdonság az akkumulátoros-elektromos STLA  közepes padlólemez, az új, alacsony beépítésű 98 kWh kapacitású akkucsomag valamint a több mint 50,000 szegmensből álló Intelli-Lux Pixel HD fényszórórendszer. A Grandland Electric akár 700 kilométeres lokálisan károsanyag-kibocsátás mentes elektromos hatótávot kínál (WLTP).

“Az új Grandland mérföldkövet jelent az Opel történetében. Immár kivétel nélkül minden modellünk elérhető elektromos kivitelben, ez óriási előrelépés villamosítási offenzívánkban. Az új Grandlandot Rüsselsheimben terveztük és fejlesztettük és Eisenachban gyártjuk majd. Az autó kapcsolatát az Opel Experimental koncepcióval nem lehet nem észrevenni. Olyan innovációkat kínál a Grandland, amelyeket először ebben a különleges koncepcióautóban mutattunk meg. Az új Grandland emiatt is tovább fogja erősíteni pozíciónkat az oly fontos C-SUV szegmensben,”

– mondta Florian Huettl, az Opel vezérigazgatója.

Az akkumulátoros-elektromos modellekhez fejlesztett platform használatával elérhető az akár 700 km-es tisztán elektromos hatótáv (WLTP1)

Az új generációs Grandland óriási lépést jelent az Opel márka azon törekvésében, hogy az elektomos mobilitást még vonzóbbá tegye. Ez az első Opel modell, amely a Stellantis STLA közepes akkumulátoros-elektromos platformjára  épül. Az akár 98 kWh-s akkumulátorok alacsony beépítésének, az új generációs elektromos motornak, és az energiát megtakarító funkcióknak -mint a hőszivattyú- köszönhetően az új Grandland Electric akár 700 kilométeres lokális károsanyag-kibocsátás nélküli elektromos hatótávot WLTP1 biztosít. Ráadásul a gyors töltés is garantált, köztéri gyorstöltőkön az akkumulátor kb. 26 perc alatt 80%-ra telíthető.

3D Vizor, megvilágított Blitz logó, Edge Light technológia és Intelli-Lux Pixel Matrix HD fényszóró rendszer

Az új alapok egyedülálló lehetőségeket biztosítottak a tervezőknek, az új Grandland lenyűgöző kiállása az első pillanatban feltűnik. Az elődjéhez képest 173 mm-rel nagyobb hosszúságnak, 19 mm-rel nagyobb magasságnak és a 64 mm plusz szélességnek köszönhetően az új modell határozottságot és magabiztosságot sugároz (hosszúság: 4650 mm, szélesség: 1905 mm, magasság: 1660 mm). Mindez, az akár 20 colos könnyűfém keréktárcsákkal együtt azt jelenti, hogy a modell megérdemelten foglalja el az Opel SUV palettájának csúcsát. A kivételes megjelenést tovább erősíti az Opel márkaarcának új megmutatkozása: a 3D Vizor. Ez a megvilágított Opel Blitz logóval együtt jelenik meg, amelyet az Edge Light technológia tesz még feltűnőbbé. Az új Grandlandon jelenik meg az a továbbfejlesztett “Opel Compass” formaterv amely az Experimental koncepcióautón volt először látható.  A középső él a vertikális tengely, minden funkció vízszintesen helyezkedik el és középpontjukban áll a “villamosított Blitz” logó.

A megvilágított logó mellett egy új, a rüsselsheimi mérnökök által kifejlesztett iparági vezető világítási innováció, az Intelli-Lux Pixel Matrix HD rendszer is bemutatkozik. A HD fényminőséget biztosító rendszer több mint 50,000 szegmensből áll (pontosabban 51,200 szegmensből, 25,600 darab mindkét oldalon) és ebben a modellben ünnepelhetjük megjelenését. Az adott forgalmi szituációban felbukkanó járműveket és tárgyakat kamera érzékeli, az Intelli-Lux Pixel Matrix HD rendszer pedig a hagyományos Matrix Light technológiánál pontosabban takarja ki ezeket, emellett sokkal világosabb és homogénebb fénymintázatot ad, mindezt úgy, hogy a közlekedés többi résztvevőjét nem vakítja el. Emellett, a jármű előtt megjelenő kísérőfények, a köszöntő és búcsúzó grafikus animációk már a jövőbeni lehetőségekbe is bepillantást nyújtanak.

A kéttónusú tető és a kontrasztos karosszéria vizuálisan egyedi és elegáns megjelenést biztosít. A jármű kialakítása rendezett és struktúrált, mindeközben formája áramvonalas és organikus. A határozott kerékív vonalak végigfutnak az autón és vizuálisan kiemelik a kerekek formatervét. Mindez a karosszéria alsó részén levő burkolt elemek robosztusságával egészül ki. A 2,784 mm-es hosszú tengelytávolság és a meredek csomagtérajtó kiemeli az utastér és a csomagtartó megnövekedett tágasságát. A hátsó ülések 40:20:40 arányban lehajthatóak, így a csomagtér 1,641 literesre bővíthető.

A hátul elhelyezett, megvilágított Compass része a szintén megvilágított “OPEL” felirat, ebben a formában ez is először jelenik meg sorozatgyártású modellen. Emellett, az Opel Greenovation megközelítéssel összhangban, amely takarékosan kezeli az autókhoz felhasznált forrásokat és eszközöket, a modell neve nem krómozott betűkkel jelenik meg, hanem kidomborítva a csomagtér ajtaján.

Tágas belső tér, 16 colos központi kijelző, AGR ülések és okos tárolási megoldások

Az új Grandland belső terében az utasokat merész és letisztult részletek valamint kellemes, meleg hangulat fogadja. A kialakítás a horizontális térérzetet erősíti, a műszerfalon keresztül az ajtók felé futó vonalak fokozzák a szélesség és a tágasság érzetét, a finoman a vezető felé fordított 16 colos központi kijelző és a magas középkonzol sportos érzetet biztosít. A kormánykerék mögött elegáns, széles és teljesen digitális műszerfal jeleníti meg a fontos információkat, lehetővé téve, hogy a vezető az autózás élményét élvezhesse, az Intelli-HUD head-up display pedig segíti, hogy tekintete mindig az úton maradhasson. A vezető manuálisan vagy automatikusan is aktiválhatja az úgynevezett Pure működési módot. Ez csökkenti a kijelzőkön megjelenő információmennyiséget, nem vonja el a vezető figyelmét esti vagy esős időben történő vezetéskor sem. Az Opel hagyományt megőrizve, a gyakran használt funkciók, mint pl. a klímaszabályozás, továbbra is intuitív módon, fizikai gombok segítségével manuálisan állíthatóak.

Az oldalsó szellőzőnyílások az ajtókba vannak beépítve, ez a megoldás vizuálisan megnöveli a műszerfal szélességét. Az attraktív műszerfal felső része kétféle felületre oszlik, ezzel is igazodva a modell egészének formatervéhez. Az ez alatt megjelenő “élfény” ugyanazzal a technológiával működik mint a Vizor, finom üvegszerű hatást adva a színeknek és a fényeknek. A beltér különleges hangulatát tovább erősítik a műszerfali hangulatfények és az ajtóbetétek. A műszerfal középső része szövettel borított, ez vizuálisan kapcsolódik az ajtókárpithoz, így esztétikus, finom érintésű egységgé válik a vezetőtér.

A belső térben még egy, a vezetési élményt fokozó elem található: az Opel díjnyertes ergonomikus AGR ülései a hagyományokat megőrizve az új Grandland modellben is elérhetőek. Az “Aktion Gesunder Rücken e. V.” (“Egészséges Hát Munkacsoport) minősítésű üléseken új kényelmi funkció mutatkozik be: az elektromos oldaltámasz. Ez a funkció nagyban segíti az oldalkényelem kialakítását, beállítását, a háttámla oldalain található két pneumatikus zsebnek köszönhetően. Az üléseken a masszázs és szellőzés funkció is működik. Emellett a hátsó üléseknél az elődmodellhez képest 20 mm-rel nagyobb a lábtér. Alapfelszereltség az első ülések szabadalmaztatott Intelli-Seat funkciója -amely csökkenti a farokcsontra nehezedő nyomást és kiemelkedő kényelmet biztosít a hosszú, autópályán történő utazások során is. Fontos információ, hogy a belső térben használt minden kárpit újrahasznosított anyagból készül!

Mivel családi autóról van szó, a tervezők nagy hangsúlyt fektettek a belső tér sokoldalúságára is. A cél nem csak annyi volt, hogy sok tároló legyen a járműben, hanem olyan innovatív megoldások alkotása és alkalmazása, amelyek megkönnyítik az utasok életét és növelik kényelmüket. Az okos megoldások egyik kiemelkedő eleme a Pixel Box. A megvilágított áttetsző üveg és a konzolt körülvevő szövet borítás nemcsak  esztétikusabbá teszi a konzol megjelenését, hanem hasznos funkciója is van. A vezeték nélküli okostelefon-töltő az üvegfal mögött helyezkedik el, így a készülék biztonságosan tárolható töltés közben. Az, hogy a telefon mindig látható, segít abban, hogy a felhasználó kiszálláskor ne felejtse a készüléket az autóban. Összesen 35 liter belső pakolóhely található a Grandland belső terében – a Pixel Boxtól kezdve az első ülések háttámláján lévő telefontartó zsebeken át a középkonzol alatti nagy tárolóhelyig, ahol megtalálható a 12 V-os csatlakozó aljzat is.

További hajtásláncok, frekvenciaszelektív lengéscsillapítási technológia, vezetőtámogató rendszerek

Nem csak a tisztán elektromos hajtásláncot kereső vezetők találják meg a nekik való kivitelt az immár teljesen villamosított portfólióban. Az új Grandland plug-in hibrid lokális zéró károsanyag kibocsátással 85 km-es hatótávot (WLTP) kínál, a Grandland hibrid pedig 48 V-os hibrid rendszerével nyújt kivételes vezetési élményt, egyben kisebb fogyasztást és COkibocsátást.

Miközben az új Grandland károsanyag-kibocsátása alacsonyabb, az autó továbbra is kényelmes és dinamikus vezetési élményt nyújt. Ezt többek között a frekvencia-szelektív lengéscsillapító rendszert használó futómű teszi lehetővé. Ez az egyedülálló technológia egy második hidraulikus kört hoz létre a lengéscsillapító hengerben, amely mechanikusan igazítja a csillapító erőt a rezgéshez. A közlekedési szituációtól, az útfelület állapotától és a vezetési stílustól függően különböző, egyedi csillapítási karakterisztikát alakít ki a kényelmes utazás érdekében, nagy ütéseknél – pl. macskakövön vagy csatornafedélen- csakúgy, mint kisebb rezgéseknél. A frekvencia-szelektív lengéscsillapító rendszer a sportos vezetési stílushoz is alklamazkodik, közvetlenebb, erősebb tapadást tesz lehetővé. A Grandland azonnal és közvetlenül reagál a vezető utasításaira, és az Opel modellekre jellemző módon stabil marad fékezéskor, kanyarodáskor és autópályán történő gyors haladás közben is.

Az Opel új, csúcskategóriás SUV modellje által kínált vonzó csomagot vezetőtámogató rendszerek széles skálája teszi teljessé, melyeknek része a Stop & Go funkcióval működő automata sebességtartó, az intelligens közúti jelzőtábla felismerés, intelligens sebességadaptáció, és a másodlagos ütközést megakadályozó fékrendszer; mindegyik funkció alapfelszereltség. Opcionálisan elérhető az Intelli-Drive 2.0 rendszer, amelyben számos elektromos asszisztens integráltan dolgozik és az ajánlott sebességhatárhoz történő igazodással valamint a félautomata sávváltás-asszisztenssel kombinálva működik. Amennyiben a megcélzott sáv szabad, az asszisztens kis kormánymanőverekkel odakormányozza az autót. Az adott sebességhatárhoz igazodás biztosítja, hogy

– amennyiben a vezető azt jóváhagyja – a Grandland az adott értékhez igazodva csökkentse vagy a sebességhatárig növelje sebességét. Az Intelli-Drive 2.0 a szenzorokon kívül felhőből nyert információkat is használ. A parkolást és a manőverezést elöl és hátul is parkolássegítő könnyíti meg, a hátsó kamerán automata tisztító funkció és 360 fokos Intelli-Vision kamera működik.

A korszerű új platformnak, az innovatív új technológiáknak és az először az Opel Experimental koncepcióautón látott dizájnelemeknek köszönhetően az új Grandland megérdemelten áll az Opel SUV palettájának csúcsán, új szintet jelent a márka folyamatosan fejlődő villamosítási, az elektromos autózás szabadságát hirdető stratégiájában.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss