Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Így alakította át a koronavírus a munkavégzésünket

covid

A COVID-19 alapjaiban alakította át a munkavégzést. Leginkább a fiatalok körében érezhető a negatív hatása, hiszen a munkanélküliség őket sújtott a leginkább.

A publikáció szerint a COVID-19 munkanélküliségre gyakorolt hatása kétszer akkora mértékű volt a fiatalok körében, mint a teljes népességet tekintve. Ez az OECD országokban 2020 végére 23,4 milliónyi munkanélküli fiatalt jelent. A kiadvány következtetései szerint az üzleti modellek bármely más evolúciójához hasonlóan itt is meg kell találni az egyensúlyt a hatalmas lehetőségek kiaknázása és a kulcsfontosságú szociológiai kérdések kezelése között.

Ugyanakkor a járvány következtében bevezetett távmunka révén növekedett a termelékenység és csökkentek a működési költségek. Azonban ezek az előnyök a munkavállalói jólét rovására mehetnek – áll a Capgemini Kutatóintézet “A munka jövője most kezdődik el“ című kiadványában.

A közeli, de legalábbis a középtávú jövőben nem tér vissza a 100%-os irodai munkavégzésen alapuló modell – állítják a vezető globális szervezetek közreműködői – akik a Capgemini Kutatóintézet kiadványában a COVID következtében megváltozott munkavégzési modell kérdéskörét járták körül. A szakemberek szerint bár a hibrid munkamodell definíciója változhat, abban mindannyian egyetértenek, hogy a továbbképzések és átképzések kulcsfontosságúak lesznek a vállalatok számára a versenyelőny megszerzése és a jövőbeni fennmaradás érdekében. Minderre leginkább az alkalmazottak kiégésének megakadályozása végett is szükség van.

A vállalatok számára ugyan előnnyel jár a COVID-19 következtében bevezetett távmunka, hiszen 92% -uk ingatlanköltség-megtakarításra számít, 63% -uk pedig a termelékenység növekedéséről számolt be 2020 harmadik negyedévében. Ez a növekedés azonban leginkább annak tudható be, hogy amint az otthonunk válik a munkavégzés színterévé elmosódnak a határok. Éppen ezért kérdéses, hogy a távmunka mennyire tartható fenn a pandémián túl. A kutatás rávilágított: az alkalmazottak több mint fele (55%) úgy érzi, hogy kiégett a hosszabb ideig tartó távmunkában. Ezért kiemelten fontos, hogy a vállalatok továbbképzésekkel és átképzésekkel segítség az alkalmazottakat a megváltozott munkamodellre való áttérésben.

A Capgemini ezúttal azt is vizsgálta, hogy a COVID-19 milyen hatással van a szervezetek munkájára, együttműködésére, tehetségkutatására és a munkavállalók motiválására. A kutatás átfogó: azt is feltérképezi, hogy a folyamat milyen hatással lesz bizonyos munkavállalói csoportokra, többek között a nőkre, az alulreprezentált kisebbségekre, valamint a megnövekedett munkanélküliséggel és a digitális képességeket érintő szakadék növekedésével szembesülő fiatalokra.

„Bár a munka jövője rengeteg új lehetőséget rejt magában, vannak olyan csoportok, amelyek kevesebb eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy előnyt kovácsoljanak ezekből. Napjaink vállalatainak ki kell mozdulniuk a túlélő módból és optimalizálniuk kell a hibrid modellt a jelenlegi és jövőbeli tehetségek számára”

– magyarázza Claudia Crummenerl, a Capgemini Invent munkavállalókért és szervezetért felelős ügyvezető igazgatója.

„A globális munkaerőpiac fiatal munkavállalói különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, a készségek közötti szakadék egyre szélesedik, az automatizálás pedig fokozódik. A kompetitív előnyök megszerzéséhez és az ellenálló képesség kialakításához, valamint ezek megőrzéséhez a szervezeteknek a továbbképzést és az átképzést megújult társadalmi szerződésük szerves részévé kell tenniük — munkavállalóik tanulásában és fejlődésében partnerként eljárva, életre szóló szerepet vállalva.”

Shayne Elliott, az ANZ Bank vezérigazgatója szerint

Az üzleti vezetőknek fel kell karolniuk a hibrid munkamodellt és azt a kompetitív előny forrásának kell tekinteniük. A hibrid modellek végtelen számú lehetőséget rejtenek magukban a földrajzi sokféleség kiszélesítésétől a munkavállalók otthon és munkahely közötti egyensúlyának megteremtéséig. Azok a vállalatok, amelyek ma sikeresen ki tudják aknázni a hibrid munkát, a következő húsz évre megalapozzák jövőbeli pályájukat.”

Gazdaság

Kétmilliárd forintról döntött a Kamara mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 2026. első negyedévében 66 új kérelmet vett nyilvántartásba, amelyekben a felek összesen több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg.

A TSZSZ az időszakban 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg. Emellett 4 esetben folytattak le bankgarancia-vizsgálatot. A kiadott szakvélemények száma az előző év azonos időszakához képest 43 százalékkal, a megítélt összeg pedig 150 százalékkal nőtt.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium és Kamara fenntartásában működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló, független köztestületi szerv. Segítségét elsősorban akkor vehetik igénybe a felek, ha a tervezési, kivitelezési vagy alvállalkozói szerződés teljesítése kapcsán vita merül fel a műszaki teljesítés mértékével, a vállalkozói díj elszámolásával, a teljesítésigazolás kiadásával vagy a bankgarancia lehívásával kapcsolatban. Az idei év első három havi kérelmeinek zöme egy és többlakásos lakóépületek építése, valamint ipari épületek beruházásai kapcsán érkeztek a TSZSZ-hez.

Kérelmet nyújthat be a megrendelő, a tervező, a fővállalkozó vagy az alvállalkozó egyaránt, amennyiben írásban megkötött, mindkét fél által aláírt szerződés áll rendelkezésre. A TSZSZ háromtagú szakértői tanácsa egy helyszíni szemle és a benyújtott dokumentumok alapján állapítja meg a teljesítés mértékét, így segíti a viták gyors lezárását. A szakvélemény elsődleges célja, hogy az segítse a felek megegyezését, de bírósági eljárás esetén jelentős előnyt jelent a szakvélemény, ugyanis az rövidebb határidőkkel és speciális eljárási szabályok mellett használható fel. Az eljárás határideje alapesetben 30 nap, indokolt esetben legfeljebb 60 nap. A szakértői díj a kérelmező által megjelölt vitatott bruttó érték 3 százaléka, de minimum 200 ezer és legfeljebb 2 millió forint. A TSZSZ eljárása elektronikusan, egyszerű űrlapkitöltéssel indítható, így az építőipari szereplők gyorsan és hatékonyan juthatnak szakértői állásfoglaláshoz akár régebbi, még el nem évült szerződéseik kapcsán is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

SZÉP kártya-láz a boltokban: milliárdok mentek élelmiszerre

Soha nem látott roham indult a boltokban, miután a SZÉP kártyával hideg élelmiszert is lehetett vásárolni. 2025. december 1-jétől idén április 30-ig 44 ezer K&H kártyabirtokos használta fel cafeteriáját bevásárlásra. A friss adatok szerint összesen 4,7 milliárd forintot költöttek el az élelmiszerüzletekben, ami a négy évvel ezelőtti adatokhoz képest közel 1,5 milliárdos növekedést mutat.

A számok döbbenetesek: az öt hónapos időszak teljes SZÉP-kártyás forgalmának több mint 30 százaléka élelmiszer-vásárlásokból származott, igaz, ebbe beleesett a tavalyi karácsonyi időszak is. Kimondható, hogy amíg hideg élelemért is lehetett SZÉP kártyával fizetni, addig a cafeteria-rendszer legismertebb eleme már nemcsak a pihenést és kikapcsolódást szolgálta, hanem a mindennapi megélhetés egyik fontos pénzügyi lába lett.

A vásárlási szokásokból az is jól látszik, hogy a felhasználók tudatosan és nagyobb volumenben költöttek. Az átlagos kosárérték elérte a 9200 forintot, vagyis sokan nem csupán néhány terméket vásároltak, hanem a kártyabirtokosok többsége jelentősebb, tervezett nagybevásárlások finanszírozására használta a keretét.

„Kiemelkedő érdeklődés övezte a hideg élelmiszerek SZÉP kártyával történő fizetését. És nemcsak a költési adatokban jelentett látható szintlépés, hanem a fizetési technológiák terén is

hangsúlyozta Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv-szegmens marketingvezetője.

– Az ügyfeleink 5 százaléka használta digitális SZÉP kártyáját a fizetésnél. A digitális fizetés növekvő népszerűsége is igazolja, hogy a könnyű és gyors felhasználói élmény, valamint a technológiai naprakészség ma már alapvető elvárássá kezd válni bevásárláskor. Nem kérdés tehát, hogy a kkv-szektor számára a SZÉP kártya valódi stratégiai eszköz, akár cafeteriaként adják munkavállaóiknak, akár úgy, hogy maguk válnak elfogadóhellyé.”

Bár a K&H SZÉP-kártyás forgalmi statisztikákban továbbra is a nagyvállalatok dominálnak, a kisvállalkozások szerepe is érezhetően megnőtt ebben az időszakban, ami egyben azt is eredményezte, hogy a forgalom egy része közvetlenül a helyi közösségekben maradhatott, hozzájárulva a gazdasági sokszínűség megőrzéséhez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Amikor a föld és az űr együtt segíti a gazdálkodókat – fiatal fejlesztő megoldása a vízpazarlásra

A digitális technológiák egyre fontosabb szerepet játszanak a mezőgazdaságban. Az új megoldások segítenek abban, hogy a gazdálkodás hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen. A pontos talajnedvességi adatok és az adatvezérelt öntözés hozzájárulhatnak a vízfelhasználás csökkentéséhez, a terméshozamok növeléséhez, valamint a természeti erőforrások védelméhez. A K&H STEM pályázat szakmai különdíjas projektje szenzoros mérések és műholdas adatok kombinálásával támogatja ezt a törekvést.

 A fejlesztés hatása azonban nemcsak a mezőgazdaságban fontos. A víz tudatos használata a mindennapokban is érezhető lehet. Kevesebb pazarlás történik, így a természeti erőforrások is jobban megmaradnak. A pontos öntözési döntések pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy stabilabb legyen az élelmiszer-ellátás. Az ilyen adatvezérelt megoldások segítenek abban, hogy a mezőgazdaság jobban alkalmazkodjon a szélsőséges időjáráshoz, és hosszútávon is fenntarthatóbbá váljon.

Simon Márton, az Óbudai Egyetem, Neumann János Informatikai Kar hallgatójának fejlesztése egy szenzoros és egy szoftveres rendszer kombinációja. Az eszköz rendszeres talajnedvesség-méréseket végez, az adatokat pedig egy online felületen jeleníti meg műholdas megfigyelésekkel – például növényállapot mutatókkal – kiegészítve. Így a gazdálkodók pontosabb képet kaphatnak a talaj állapotáról és megalapozottabb döntéseket hozhatnak az öntözésről.

A fejlesztés egyik különlegessége, hogy a szenzorok nem hagyományos mobilhálózati IoT-kapcsolatra épülnek. Egy speciális rádiós megoldásnak köszönhetően egyetlen központi egység akár 10–20 kilométeres területet is lefedhet, így a rendszer olyan mezőgazdasági területeken is használható, ahol a mobilhálózati lefedettség korlátozott. A projekt egy talajnedvesség-szenzor és adatplatform prototípusa, amely segíthet a gazdálkodóknak csökkenteni a vízfelhasználást és a költségeket, miközben fenntarthatóbbá teszi a mezőgazdasági gyakorlatokat.

„A K&H-nál kiemelten fontos számunkra a fiatal tehetségek támogatása, hiszen meggyőződésünk, hogy a jövő innovációi gyakran az egyetemi évek alatt születnek és ezek a gondolatok később a gyakorlati IT fejlesztésekben is értéket teremtenek. Egy fiatalos, dinamikus és energikus szervezetként működünk, ahol az IT-szakemberek valódi fejlődési lehetőségeket találnak, támogató szakmai közösség, széles képzési lehetőségek, valamint karrierutak és projektváltási lehetőségek segítik kollégáink szakmai kiteljesedését. A K&H STEM pályázat díjazott projektjei is jól mutatják, miért fontos számunkra ez a terület, a fiatal fejlesztők már egyetemi éveik alatt olyan technológiákon dolgoznak- például szenzorhálózatokon, beágyazott rendszereken és felhő alapú adatplatformokon-, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a modern IT megoldásokhoz, melyek hosszútávon a banki és üzleti digitalizációt is formálják.”

– mondta Ozorai Dénes a K&H IT vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss