Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

Ötven okoszebrát épített ki a Generali alapítványa

okoszebrát

Szegeden adták át az ötvenedik okoszebrát.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Generali a Biztonságért Alapítvány közlekedésbiztonsági kezdeményezése, az okoszebra program, átadásra került ugyanis Szegeden az ötvenedik okoszebra. A Generali alapítványa által indított és a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® okoszebra projekt célja a közlekedésbiztonság fontosságára való figyelemfelhívás, valamint az innovatív gyalogosvédelmi rendszer segítségével a gyalogosbiztonság elősegítése. A 2,8 millió forint értékű okoszebrának köszönhetően a szegedi Szabadkai út 54. és Palánkai utca 2. közötti gyalogosátkelőhely válik biztonságosabbá a közlekedők számára, ahol már fordult elő súlyos baleset.

Sikeres a közlekedésbiztonsági kezdeményezés

A Generali a Biztonságért Alapítvány kiemelt céljai közt szerepel a közlekedés biztonságosabbá tétele, a balesetmegelőzés, a kerékpárosok és a gyalogosok védelme. Ellentmondásos módon a zebrákat a gyalogosok biztonságos átkelése érdekében hozták létre, azonban mégis itt fordulnak elő leggyakrabban balesetek. Évente közel 1000 embert gázolnak el gyalogátkelőkön, az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint pedig 2020-ban 1.845 személysérüléssel járó gyalogos baleset történt az országban.

Ebben a szellemiségben hívta életre az Alapítvány okoszebra kezdeményezését, melynek keretében a SafeCross® okoszebra® fejlesztőjével karöltve országszerte telepítenek okoszebrákat, melyek növelik a biztonságos átkelések számát. Az okoszebra-rendszer kiépítésére magyarországi települési és kerületi önkormányzatok jelentkezhetnek, a pályázóknak a kivitelezési költségek 50%-át kell önerőként vállalnia, a fennmaradó 50%-ot az Alapítvány állja.

A program elindítása óta mintegy 80 millió forint értékben támogatta az Alapítvány okoszebrák kiépítését szerte az országban, többek között megyeszékhelyeken, például Kecskeméten, Székesfehérváron, Veszprémben vagy Zalaegerszegen, nyaralóhelyeken a Balaton partján, a fővárosi agglomerációban, illetve az ország által hazánk legveszélyesebb zebráinak megválasztott gyalogátkelőhelyeknél Ózdon és Vácon. Idén július közepén pedig mérföldkőköz érkezett a projekt: átadták ugyanis az ötvenedik okoszebrát, mellyel Szeged egyik frekventált útja gazdagodik.

Forgalmas gyalogátkelőhely válik okosabbá és biztonságosabbá

A szegedi Szabadkai út 54. és Palánkai utca 2. közötti átkelőhely jelentős közúti- és gyalogosforgalmat bonyolít. A hivatalos forgalmi adatok alapján naponta közel 9.000 jármű halad át az útszakaszon, köszönhetően a szentmihályi és röszkei forgalom volumenének, valamint a környék oktatási intézményeinek. A zebra közvetlen környékén található Szegedi Fekete István Általános Iskolába, valamint a Szegedi ÓVI Újvidéki Utcai Óvodájába összesen 275 tanuló és óvodás kisgyerek jár minden nap, nagy részük érinti a frissen okossá vált gyalogosátkelőhelyet is.

2015 és 2020 között 1 súlyos, illetve 1 könnyű sérüléssel járó baleset történt az átkelőn. Az okoszebra segítségével pedig még tovább csökkenthető az esetleges bekövetkező balesetek száma, így növelve a gyalogosátkelőn közlekedők biztonságát. Szeged számára nem ismeretlen az okoszebra, 2020-ban ugyanis már átadásra került egy, az Agyagos utca 4/b és Gyevi utca 12. közötti átkelőnél, mely kapcsán mind a lakosok, mind pedig a városvezetés pozitív tapasztalatokkal rendelkezik.

Ünnepélyes átadó az ötvenedik zebrának

Szeged második, a Generali a Biztonságért Alapítvány kezdeményezésének pedig ötvenedik okoszebrája a mai napon ünnepélyes keretek között, Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány kuratóriumi tagjának, Nagy Sándor, Szeged város alpolgármesterének, Pearl Eran, a Pearl Enterprises ügyvezetője, valamint Dr. Simon-Fiala Donát, a körzet önkormányzati képviselője részvételével került átadásra.

„Noha a kijelölt gyalogátkelőhelyeket a járókelők biztonsága érdekében hozták létre, a statisztikák szerint azonban éppen ezeknél a csomópontoknál fordulnak elő leggyakrabban balesetek. Éppen ezért hozta létre az okoszebra kezdeményezést a fejlesztővel együtt a Generali a Biztonságért Alapítvány, mely elhivatott a közlekedésbiztonság növelése mellett. Az ötvenedik okoszebra telepítése jelentős mérföldkő a program életében, melynek megvalósulása kiemelkedő büszkeség számunkra. Reméljük, hogy a jövőben még több gyalogátkelőhely okosodhat meg és válhat még több ember számára biztonságosabbá, pályázatunk továbbra is nyitva áll”

mondta el Kalmár László, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviseletében.

Mitől lesz okos a zebra?

A SafeCross® okoszebra® egy innovatív közlekedésbiztonsági, gyalogosvédelmi technika, mely segítségével biztonságosabbá válhatnak a jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelyek. A rendszer mozgásirány-érzékelő szenzorokkal, az út két szélén elhelyezett kamerákkal és útburkolatba helyezett aktív LED prizmákkal látja el feladatát: felhívni a közelítő autósok figyelmét a zebrán áthaladó gyalogosokra. A LED fényforrások csak akkor villognak, ha a járókelő áthalad a zebrán vagy megközelíti azt, így figyelmeztetve az autósokat.

Érdemes tudni, hogy a sebesség növekedésével az autóvezető látótere egyre szűkül: a sofőr még 50 km/órás sebességnél is a gyalogátkelőnek csak a középső részét, teljes szélességének csupán 60%-át látja élesen. Az okoszebrák a vezető látóterének fókuszában a LED-fények felvillanásával hívják fel a figyelmet a perifériás látómezőből lelépő gyalogosra. A mért adatok alapján azoknál a gyalogátkelőhelyeknél, ahol már üzemelnek ilyen közlekedésbiztonsági rendszerek, az autóvezetők megállási hajlandósága nagyságrendekkel – 55%-ról 76%-ra – növekedik, fokozva így a gyalogosátkelőhelyek, egyben a közlekedés biztonságát.

Nincs megállás – az embereken múlik, hol lesz a következő okoszebra!

A Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. idén is célul tűzte ki, hogy egy, a rendőrségi statisztikák szerint is veszélyes gyalogosátkelőt alakítson okoszebrává. Ám az idei év célja az is, hogy mindez egy olyan városban történjen, ahol ez idáig még nem létesítettek okoszebrát. Ehhez pedig szükség van azok segítségére, akik számára fontos a biztonságos közlekedés: a Generali a Biztonságért Alapítvány arra kéri az embereket, egy 13-as listából szavazzák meg a szerintük legveszélyesebb gyalogosátkelőt. A legtöbb voksot kapott helyszínre pedig még az idén okoszebrát telepítenek.

Okoseszközök

Az iskolakezdéssel az otthoni digitális élet is felpörög

Az iskolakezdés minden évben új ritmust hoz a háztartások mindennapjaiba, ami a digitális szolgáltatások használatában is jól látható. A One Magyarország 2025-ös aggregált hálózati adatai azt mutatják, hogy a nyári időszak után ismét felértékelődnek a stabil otthoni internet- és szórakoztató szolgáltatások.

Szeptemberben ugrott meg leginkább a hálózati forgalom

A vállalat tavalyi adatai alapján a vezetékes hálózat forgalma augusztusról szeptemberre közel 24 százalékkal emelkedett. A szeptemberi növekedés jól mutatja, hogy a nyári időszak után ismét megnő az otthoni digitális szolgáltatások iránti igény. A forgalom ugyan októberben átmenetileg mérséklődött, novemberben azonban újabb emelkedés következett: a hálózati terhelés ekkor érte el az év legmagasabb értékét. Decemberben ismét csökkent a forgalom, ugyanakkor az érték még így is mintegy 4 százalékkal meghaladta az augusztusi szintet.

A részletes adatok alapján a letöltési forgalom a vizsgált időszakban lényegében stabil maradt, mindössze 0,5 százalékkal változott. A feltöltési forgalom ezzel szemben 2,2 százalékkal nőtt, ami azt mutatja, hogy az őszi időszakban nemcsak a tartalomfogyasztás, hanem az olyan online tevékenységek is erősödnek, mint a videóhívások, az online tanulás vagy a felhőalapú szolgáltatások használata.

A televíziózás is új lendületet kap szeptemberben

A televíziós használati adatok szintén jól mutatják, hogy a nyári időszak után megváltoznak a háztartások médiafogyasztási szokásai. A TV-forgalom már szeptember elején érezhetően megugrott: a szeptemberi első heti maximális érték mintegy 30 százalékkal haladta meg az augusztus első hetében mért csúcsot. Az augusztusi és szeptemberi időszak legmagasabb értékei között is egyértelmű növekedés látható, a szeptemberi csúcs mintegy 17 százalékkal volt magasabb.

A gyerekcsatornák esetében jól látható az iskolakezdéssel járó változás a családok napi rutinjában. Augusztusban a OneTV nézettségi adatai alapján a nézők összesen több mint 3,3 millió órán keresztül követték a gyermekcsatornák műsorait, ami közel 139 ezer napnyi folyamatos tartalomfogyasztásnak felel meg. Szeptemberben ugyanígy a OneTV nézettségi adataiból látható, hogy a nézett idő továbbra is kiemelkedő maradt: a gyerekcsatornák műsorait több mint 3 millió órán keresztül választották a háztartások. Bár az augusztusi értékhez képest, az iskolakezdés miatt, ez mintegy 8 százalékos csökkenést jelent, az adatok jól mutatják, hogy a gyermekeknek szóló tartalmak az őszi időszakban is fontos szerepet töltenek be a családok közös kikapcsolódásában.

„A tavalyi adataink jól mutatják, hogy az iskolakezdés időszakában megváltoznak ügyfeleink otthoni internetezési szokásai és nagyobb szerepet kap a gyors és stabil otthoni internet. Éppen ezért idei iskolakezdési kampányunkkal erre reagálunk. A 2026. július 31. és október 15. között megkötött Gigabit Net díjcsomagokra az első hat hónapban 50 százalékos kedvezményt biztosítunk 1 év hűségidő vállalása esetén, a csomagok pedig streaming szolgáltatásokkal, kedvezményes áron is kombinálhatók. Célunk, hogy az iskolakezdés időszakában olyan kedvező és rugalmas megoldást kínáljunk ügyfeleinknek, amely megkönnyíti a tanévkezdéshez kapcsolódó digitális igények kielégítését, legyen szó tanulásról, munkáról vagy otthoni kikapcsolódásról”

– mondta Hunyady Beatrix, a One Magyarország lakossági vezérigazgató-helyettese.

Iskolakezdésre szabott ajánlatokkal készül a One Magyarország

Az iskolakezdési időszakban megnövekedett digitális igényekre a One Magyarország vezetékes internet-fókuszú kampánnyal reagál, amely azt a szeptemberi életérzést ragadja meg, amikor a nyár után, az ősz beköszöntével ismét az otthon kerül a mindennapok középpontjába. A reklámkampány középpontjában a Saiid rapper, dalszövegíró és slam poetry-előadó által készített Szeptember végén-átirat áll, amely Petőfi Sándor versét mai, hétköznapi élethelyzeteken keresztül értelmezi újra, megidézve a nyárból az őszbe való átmenet hangulatát.

*További részletek a kedvezményes díjcsomagról itt érhetők el: https://www.one.hu/otthoni-internet-es-tv-elofizetes/uj-cim/optika-gigabit-net


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Lehet még egyszerűbb az élet a DÁP eAláírással

Mérföldkőhöz ért az elektronikus ügyintézés: mostantól személyes jelenlét nélkül lehet ügyet intézni a DÁP alkalmazás használatával – legyen szó új áram-, gáz, vízbekötésről vagy bármilyen rendszeres szolgáltatás megrendeléséről. Ez a lakosságnak jelentősen egyszerűsíti az életét, az érintett szervezeteknek viszont szigorú megfelelési kötelezettséget jelent.

Az Európai Unió törekvése szerint minden állampolgárnak lehetőséget kell biztosítani az elektronikus ügyintézésre, méghozzá ingyenesen – mutatott rá a Kayser Péter, a biztonsági auditokat végző VantaSec Kft. tanúsítási igazgatója. Ennek első megvalósult eleme Magyarországon az eAzonosítás, már elérhető az eAláírás, és további digitális keretszolgáltatások várhatóak (az ePosta, az eDokumentumkezelés és az eFizetés). A mostani gyakorlati újdonság az ügyintézések folyamatába integrált eAláírás.

Elfelejthetjük a sorban állást az ügyfélszolgálatokon

A szabályrendszer Magyarországon a Digitális Állampolgárság Programról (DÁP) szóló törvény (Dáptv.) és végrehajtási rendeletei tartalmazzák, meghatározva azt a kört is, akik közvetlenül érintettek az előírásokhoz kapcsolódóan. Az érintett körbe tartoznak a közüzemi szolgáltatók (hulladék, távhő, földgáz, vízközmű, villamosenergia), az elektronikus hírközlési szolgáltatók, a postai egyetemes szolgáltatók, a pénzforgalmi szolgáltatók (például a bankok), a biztosítók, a befektetési vállalkozások, illetve egyéb, a törvényben felsorolt pénzügyi szolgáltatók (például a pénztárak), valamint egyes nagy ügyfélszámú szolgáltató vállalkozások.

Az érintettségi küszöb nem általános: egyes csoportoknál a tárgyévet megelőző évben havonta átlagosan kiállított számlák száma, másoknál a természetes személy felhasználók száma számít, a pénzügyi szolgáltatói kör egy része pedig mindenképpen érintett.

Ez az állampolgárok számára azt jelenti, hogy mostantól, például egy új villamosenergia-vásárlási szerződés megkötése vagy módosítása miatt nem kell felkeresni az ügyfélszolgálatot, hanem otthonról elintézhető lesz az. Ehhez mindössze aktív digitális állampolgárságra, a DÁP mobilalkalmazást futtató megfelelő mobileszközre és az alkalmazásban igényelt aláíró tanúsítványra van szükség.

Mi változik?

A DÁP eAláírás funkció már most is használható, de ehhez le kell tölteni a dokumentumot, alá kell írni azt, majd visszaküldeni a szolgáltatónak. Ezt követően erre nem lesz szükség. Az ügyintézés során a dokumentum a szolgáltató rendszeréből kerül a DÁP-hoz és onnan az aláírás után vissza. Az aláírás az ügyintézési folyamat közben, annak megszakítása nélkül történik meg. A felhasználó egy push üzenetet kap az alkalmazásában, hogy aláírandó dokumentuma van, ha pedig ezt jóváhagyja, már meg is jelenik a szolgáltató rendszerében, hogy az aláírás megtörtént, így lényegében azonnal folytatható vagy lezárható az ügyintézés.

Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a szerződések tartalma az e-aláírás technológiáját biztosító szervezet számára megismerhető. Az integrált folyamatban a dokumentum a szolgáltató rendszerében marad; a DÁP felé annak kriptográfiai lenyomata (hash) kerül aláírásra, majd az aláírás eredménye jut vissza a szolgáltatóhoz. A hash nem titkosított dokumentum, hanem egyirányú ellenőrző érték – emelte ki a szakértő.

Megfelelés! Hogyan?

A szolgáltatók ennek az integrációnak a megvalósításához többféle megoldás közül választhatnak. Elérhetők kész, auditált eszközök, úgynevezett connectorok, amelyek illeszthetők a saját rendszerekhez. Ezek csökkenthetik a fejlesztési terhet, de önmagukban nem váltják ki a csatlakozó szervezet érintett rendszereire vonatkozó megfelelőségigazolást. Megoldható a DÁP integráció saját fejlesztésként, illetve meglévő elektronikus aláírási rendszerbe is beépíthető. Az, hogy ezek közül melyik illeszkedik a legjobban az intézmény igényeihez a meglévő rendszerektől függ.

Bármely megoldás mellett döntenek is a szervezetek, szigorú biztonsági elvárásoknak kell megfelelniük, és ezt audittal igazolni is kell – hívta fel a figyelmet Kayser Péter.

„Bár a DÁP eAláírás biztosítása már kötelező, nagy a bizonytalanság. Sokan keresik meg a szakértőinket azzal, hogy beletartoznak-e az érintett körbe, és ha igen, miként írják ki például a beszerzést a szükséges rendszerek kiépítésére.”

A jó audit nem pusztán ellenőrzés

A tájékozatlanság mellett problémát jelent az is, hogy sok intézménynél a megfelelések igazolását egyszerű adminisztrációs kötelezettségként kezelik, legyártják a szükséges dokumentumokat, de a valós fejlesztések nem történnek meg – így próbálnak időt, és erőforrást spórolni ezeken az eljárásokon. Ehelyett olyan rendszerek kialakítását javasolja a szakértő, amely valóban segítik a biztonságos működést. Ez rövid távon több feladatot jelenthet, hosszú távon azonban előnyt ad a szervezetnek.

Az auditokkal kapcsolatos belső erőforrásokat pedig Kayser Péter szerint inkább úgy célszerű mérsékelni, hogy összehangolja a szervezet a megfelelőségi programokat, és olyan auditort választ, aki integráltan több megfelelőségi, minősítési vizsgálatot párhuzamosan tud vinni.

„Az auditor nem NAV ellenőr. Érdemes olyan viszonyt kialakítani vele, amiben helye van az őszinteségnek, így annak is, hogy bizonyos gyengeségek feltáruljanak, amiket az auditor nyilván a kockázatokkal arányosan fog értékelni, de olyan fejlesztési javaslatokat ad, amelyek hasznosak a szervezet számára – fogalmazott a VantaSec szakértője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Nem ugyanaz a jó képernyő tízévesen és húszévesen

Miközben a szülők egyre tudatosabban próbálják szabályozni, mennyi időt töltenek a gyerekek kijelző előtt, maga a tanulás egyre több feladatot visz ugyanarra a képernyőre.

Digitális tananyagok, prezentációk, beadandók, online kutatás és AI-alapú eszközök: a számítógép előtt töltött idő egy része ma már nem kikapcsolódás, hanem az iskolai munka része. Az LG Electronics Magyarország (LG) szerint ezért a képernyőidő mellett egy másik kérdésről is érdemes beszélni: milyen kijelző előtt tölti a diák azt az időt, amelyet a tanulás miatt egyébként is ott tölt – és hogyan változnak az ezzel szembeni igények tízéves kortól egészen az egyetemig.

A digitális tanulás ráadásul nem ugyanazt jelenti tíz-, tizenhat- vagy húszévesen. Fiatalabb korban a kijelző még jellemzően a tankönyv és a füzet mellett kap helyet, később már prezentációk, beadandók és kutatómunka zajlik rajta, az egyetemi években pedig akár órákon át több forrás és alkalmazás párhuzamos használatának színtere lehet. A különböző életkorok ezért nemcsak más tanulási szokásokat, hanem más technológiai igényeket is jelentenek.

A digitális munkakörnyezet nem attól jó, hogy minél több technológia kerül bele, hanem attól, hogy a technológia alkalmazkodik a feladathoz és a használóhoz. Nem létezik minden életkorra egyformán ideális digitális tanulóhely, annak együtt kell változnia azzal, ahogyan a diák tanul.

– mondta Szili Krisztián, az LG Electronics Magyarország marketing csoportvezetője.

Iskoláskorban: a digitális tanulóhelynek együtt kell változnia a gyerekkel

Az általános és középiskolás években a digitális eszközök fokozatosan kapnak egyre nagyobb szerepet a tanulásban. Míg egy fiatalabb gyereknél a kijelző sokszor a tankönyv és a füzet kiegészítője, később egyre több feladat – prezentációk, kutatómunka, hosszabb dokumentumok vagy digitális tananyagok feldolgozása – kerül át a képernyőre.

Közben maga a gyerek is folyamatosan változik. Néhány év alatt jelentősen változhat a testmagassága, miközben ugyanaz íróasztal, tanuló állomás marad előtte. Ezért különösen fontos, hogy a kijelző pozíciója ne legyen egyszer és mindenkorra rögzítve, hanem a használóhoz lehessen igazítani.

Az LG Ergo állvánnyal felszerelt monitorainál a kijelző magassága és dőlésszöge mellett annak távolsága és iránya is változtatható, így ugyanaz a munkafelület különböző testmagassághoz vagy akár több családtaghoz is hozzáigazítható. A C-bilinccsel az asztallap széléhez rögzíthető kialakítás emellett kevesebb helyet foglal az asztal közepéből, így több felület maradhat a tankönyveknek, füzeteknek és más hagyományos tanszereknek.

Ebben az életkorban ugyanis még különösen fontos, hogy a fizikai és a digitális tanulás ne versenyezzen egymással a helyért. A cél nem egy mini iroda kialakítása a gyerekszobában, hanem egy olyan rugalmas tanulóhely, ahol a könyv, a füzet és a kijelző egyaránt kényelmesen használható.

Hosszabb digitális olvasásnál a kijelző beállításai is számítanak. Az LG egyes monitorain elérhető olvasási mód az olvasáshoz igazítja a kép beállításait, míg a villódzáscsökkentő technológia a képernyő villódzásának mérséklését célozza.

Középiskola végén már nemcsak fogyasztjuk, hanem létre is hozzuk a tartalmat

Ahogy nő a diák, a digitális munkafelület szerepe is megváltozik. Egy prezentáció vagy hosszabb beadandó elkészítése során már nem egyszerűen egy digitális tankönyvet kell megnyitni. Az egyik ablakban ott lehet a feladat, a másikban a forrás, egy harmadikban pedig a készülő dokumentum.

Ezen a ponton már nemcsak a kijelző megfelelő pozíciója válik fontossá, hanem az is, mennyi információ fér el átláthatóan a digitális munkafelületen. A nagyobb képátlójú monitorok vagy a szélesebb képarányú kijelzők lehetőséget adnak arra, hogy az összetartozó tartalmak egymás mellett jelenjenek meg, ahelyett, hogy a diáknak folyamatosan az ablakok között kellene váltania.

Az LG 21:9 képarányú UltraWide monitorain például a hagyományos 16:9-es kijelzőknél szélesebb munkafelület áll rendelkezésre, egyes modelleken pedig a Picture-by-Picture és az OnScreen Control funkciók is segítik a képernyőterület felosztását. Így például a forrásanyag és a készülő prezentáció vagy dokumentum egymás mellett is helyet kaphat.

Minél több időt töltünk tanulás közben a képernyő előtt, annál fontosabb szempont az is, hogyan hat a kijelző használata a szemünkre. Az OLED monitorok alacsony kékfény-kibocsátású és villódzásmentes kijelzőre vonatkozó minősítéssel rendelkeznek. Így középiskolás korban, szinte napi használat mellett, a szem kényelmét támogató tulajdonságokra is érdemes figyelni.

Egyetemen: a kijelzőből valódi munkaállomás lesz

Egyetemistaként ismét változik a helyzet. A laptop sok hallgató számára azért praktikus, mert ugyanaz az eszköz elkísérheti az előadóba, könyvtárba, kollégiumba vagy albérletbe. Otthon azonban egy hosszabb esszé, kutatási feladat vagy szakdolgozat elkészítése közben már egészen más igények jelennek meg.

Ilyenkor egyszerre lehet szükség szakirodalomra, jegyzetre, hivatkozáskezelőre, böngészőre, szövegszerkesztőre, adatbázisokra és akár AI-alapú kutatási eszközökre. Egy laptop kompakt kijelzőjén mindez gyakori ablakváltással járhat – nem azért, mert a hallgató nem tud koncentrálni, hanem egyszerűen azért, mert a feladat nagyobb digitális munkafelületet igényel.

Erre kínálhat megoldást például egy UltraWide monitor, amelyen több alkalmazás fér el egymás mellett. Még tovább viszi ezt a gondolatot az LG DualUp: a 16:18 képarányú kijelző egyetlen monitor helyén két 21,5 colos, 16:9-es képernyőnyi munkafelületet jelenít meg egymás felett. Így például felül nyitva maradhat a szakirodalom, alul pedig a készülő dokumentum vagy jegyzet. Az Ergo talpnak köszönhetően a kijelző közelíthető, távolítható, dönthető, forgatható és magasságában is állítható.

Az egyetemisták esetében a csatlakoztathatóság is fontos szempont lehet. Az LG több monitorán elérhető USB-C kapcsolat egyetlen kábelen keresztül képes a kép továbbítására és – modelltől függően – a kompatibilis laptop töltésére is. Így a napközben hordozott laptop otthon vagy a kollégiumban egyetlen csatlakoztatással nagyobb munkaállomás részévé válhat.

Nem ugyanaz a „jó képernyő” tíz- és húszévesen

A digitális tanulási környezet tehát ugyanúgy változik, ahogy maga a tanulás. Egy fiatalabb diáknál elsősorban az állíthatóság, a fizikai és digitális taneszközök együttes elhelyezése és a kényelmes olvasás lehet fontos. Ahogy összetettebbé válnak a feladatok, egyre nagyobb szerepet kaphat a rendelkezésre álló digitális munkafelület és annak átlátható felosztása. Egyetemen pedig a kijelző már egy mobil laptop köré épített teljes értékű munkaállomás központi eleme lehet.

„Nem ugyanazt várják el egy tízéves és egy húszéves diáktól az iskolában, ezért a tanulási környezetüket sem érdemes azonos szempontok szerint kialakítani – akár a szülők rendezik be azt, akár később maguk a diákok. A közös pont, hogy a kijelző mindkét korosztálynál a tanulási munkafelület része lett. Éppen ezért érdemes ugyanolyan tudatosan megválasztani, beállítani és használni

– tette hozzá Szili Krisztán.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss