Connect with us

Ipar

Új autóipari kutató-fejlesztő központ Zalaegerszegen

kutató

A jövő autóit fejleszti és teszteli a Bosch a ZalaZone szomszédságában.

2022. szeptember 12-én ünnepélyes keretek között tették le a Bosch új kutató-fejlesztő és tesztelő komplexumának alapkövét Zalaegerszegen, a ZalaZone tesztpályához közvetlenül kapcsolódó területen. Az eseményen köszöntőt mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban, a város képviseletében a programon Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester is részt vett. A beruházás 11,4 millió euróból valósul meg és a 3500 négyzetméternyi területű Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg 200 fejlesztőmérnöknek ad majd lehetőséget arra, hogy formálják a jövő meghatározó autóipari technológiáit.

„A Bosch csoport világszerte elkötelezetten kutatja a jövő technológiáit, Magyarországon is évről évre erősítjük kutatás-fejlesztési tevékenységünket. Néhány napja adtuk át a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, most pedig elkezdjük a Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg építését. Miskolci és maklári telephelyünkön is végzünk K+F tevékenységet, ma már minden ötödik munkatársunk innovációval foglalkozik”

– mondta dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. A Bosch új, zalaegerszegi komplexumában több fókuszterülettel is foglalkoznak majd, az önvezető autózással, az elektromobilitással és a mesterséges intelligenciát használó technológiákkal.

Tovább növeli kutató-fejlesztő- és tesztelőkapacitását a Bosch

Közel négyezer Bosch munkatárs dolgozik a jövőt meghatározó technológiák kutatásán és fejlesztésén Magyarországon, az új zalaegerszegi komplexummal pedig tovább nő ez a kapacitás. A Bosch már jelenleg is használja a ZalaZone-t vezetéstámogató rendszerek tesztelésére, az új szatelit lokációval azonban még tovább bővülhet az aktivitás a térségben. A tervek szerint kétszáz új munkatársat vár majd a zalaegerszegi Bosch, megfelelő helyszíne lehet a cégen belüli nemzetközi együttműködéseknek is.

A Bosch Zalaegerszegen főként a vezetéstámogató rendszerekhez, valamint az autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztésekkel és tesztelésekkel foglalkozik majd, például radar- és kameraalapú rendszerekkel vagy lézeralapú távérzékeléssel. Emellett részt vesz vezetéstámogató rendszerek, műszerfalak, kormányvezérlő rendszerek, elektromos motorok és ABS-rendszerek fejlesztésében és tesztelésében is.

Világszínvonalú műhely és műszerek segítik a tesztelést

A Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg a ZalaZone melletti tízezer négyzetméteres telken helyezkedik el, ahol egy kétezer négyzetméteres irodaépületet, valamint egy ezerötszáz négyzetméteres műhelyt alakítanak ki. Utóbbit a többi között nyolc tesztautószerelő-állomással, valamint diagnosztikai műszerekkel szerelik fel, és alkalmas lesz mind a belsőégésű-, mind az elektromos motorral hajtott autók tesztelésére.

A tervek szerint az épületek 2023 decemberére készülnek el, a teljes beruházás lezárása pedig 2025-re várható. A beruházás a magyar kormány támogatásával valósul meg.

Együttműködés a Széchenyi István Egyetemmel

A most épülő zalaegerszegi komplexum fontos szerepet játszik majd a Bosch kutatás-fejlesztési ökoszisztémájában, amelynek célja az ipari-technológiai és az egyetemi-akadémiai világ szoros együttműködése. E közös munka megerősítését szolgálja az a szándéknyilatkozat is, amelyet az alapkőletételen írt alá a zalaegerszegi épületeit aznap átadó győri Széchenyi István Egyetem és a magyarországi Bosch csoport. A felek az oktatásban, valamint a kutatás-fejlesztésben is kibővítik együttműködésüket.

Ipar

Stratégiai előnnyé válhat a debreceni jelenlét

Miközben a hazai vállalkozások többsége még mindig Budapest központúságában gondolkodik, egyre több szereplő látja meg a növekedés lehetőségét a keleti régiókban is.

A közel négy évtizede működő, teljesen magyar tulajdonú OMIKRON Informatika Kft. most Debrecenben nyitott irodát, hangsúlyozva, hogy a régiós jelenlét nem csupán operatív kérdés, hanem hosszú távú üzleti stratégia is lehet.

A budapesti központú OMIKRON Informatika Kft. hosszú távon is elkötelezett amellett, hogy ne csupán a fővárosban, hanem regionális szinten is aktívan jelen legyen. A vállalat már több éve dolgozik Debrecenből is elérhető projekteken, a helyi jelenlét megerősítése így a következő logikus lépés volt a működésükben. Az új iroda megnyitása egyértelmű üzenet a hazai üzleti közösség számára is: a keleti országrészben is érdemes erőforrást fektetni, és lehetőségként tekinteni a régióra.

„Debreceni kötődésűként pontosan látom, hogy milyen lendületben van a város és az egész térség”

– mondja Nagy Csaba, az OMIKRON Informatika Kft. ügyvezetője.

„A piaci dinamika, a fejlesztések volumene és a partnercégeink helyi jelenléte mind azt indokolják, hogy ne csupán beszállítóként, hanem valódi regionális szereplőként legyünk jelen Debrecenben is. Ez számunkra és partnereink számára is mérhető üzleti előnyt jelent”

– hangsúlyozta az ügyvezető.

A 2025 szeptemberében megnyitott iroda a vállalat első önálló irodája a keleti régióban, mely a Xanga Csoport által fejlesztett belvárosi irodaházban kapott helyet. A bővülés hátterében nemcsak helyi üzleti lehetőségek, hanem az erősebb mérnöki jelenlét és a gyorsabb reakcióidő iránti igény is meghúzódik.

Regionális jelenlét, üzleti racionalitás

Az elmúlt években látványosan felértékelődött az ország keleti részének gazdasági szerepe, különösen Debrecen és környéke vált meghatározóvá az ipari fejlesztések és nemzetközi beruházások szempontjából. A térségben sorra nyílnak új gyárak, logisztikai központok és technológiai hubok, amelyek egyre több hazai beszállítónak kínálnak növekedési lehetőséget. Az OMIKRON Informatika Kft. működése szorosan kapcsolódik ezekhez a folyamatokhoz: a cég egyik fő tevékenysége az üzleti informatikai rendszerek, hálózatok és infrastruktúrák kiépítése, üzemeltetése és védelme. A szolgáltatások között szerepel például nagyvállalati wifi-telepítés, ipari kiberbiztonság, IT-üzemeltetés és mérnöki tanácsadás is.

„Nemcsak a távolságot csökkentjük, hanem a reakcióidőt is”

– fogalmazott Marton András, az OMIKRON másik ügyvezető igazgatója.

„Ha egy stratégiai partnerünk telephelyén – például egy erőműben vagy gyártóüzemben – gond adódik, a debreceni jelenlét révén akár néhány órán belül helyszíni támogatást tudunk biztosítani. Ez olyan szintű rugalmasság, amit a partnereink értékelnek, és amit máshonnan nem feltétlenül tudnának megkapni.”

A cég mérnöki csapatának háromnegyede műszaki végzettségű szakemberekből áll, akik a beépített rendszerek működését nemcsak technikailag támogatják, hanem szakmai tanácsadóként is részt vesznek a partnerek döntéseiben. A debreceni iroda így nemcsak fizikai jelenlétet, hanem tudásbázist is jelent az OMIKRON partnerei számára.

Partnerségben a fejlődés helyi motorjaival

Az OMIKRON debreceni bővülése nem jöhetett volna létre erős helyi partner nélkül. A vállalat a Xanga Csoporttal évek óta együttműködik: korábban közösségi munkaállomásokat béreltek a fejlesztőcég irodai környezetében, mostanra azonban egy teljes, saját irodát nyitottak a belvárosban.

„Hiszünk abban, hogy a magyar vállalatok együttműködése lehet a gazdasági fejlődés egyik motorja”

– mondta el Herdon István, a Xanga Csoport ügyvezető igazgatója.

„Az, hogy egy budapesti központú, országosan aktív IT-cég minket választott első vidéki irodájának helyszíneként, megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk. A rugalmas, gyors és testreszabott fejlesztések éppen ezt a célt szolgálják.”

A Xanga fejlesztési portfóliója mára kiterjed ipari, logisztikai, irodai, lakó- és szállodai projektekre is. A cég célja, hogy az ország keleti felében is olyan üzleti környezetet biztosítson, amely technológiai és infrastruktúra szempontból is versenyképes alternatívája lehet a fővárosnak, különösen azoknak a cégeknek, amelyek a helyi gyártásra, kiszolgálásra vagy logisztikai rugalmasságra építik működésüket.

Példamutató bővülés, tudatos építkezés

Az OMIKRON Informatika Kft. debreceni irodanyitása jól példázza, hogy a tudatos, stratégiai bővülés nem csak Budapest központú lehet. Egyre több hazai vállalkozás ismeri fel, hogy a keleti régiók – különösen Debrecen – nem csupán ipari beruházásoknak adnak otthont, hanem komplex üzleti ökoszisztémát is kínálnak, ahol a szolgáltatók és beszállítók is hosszú távon gondolkodhatnak.

„Számomra személyes jelentősége is van annak, hogy éppen Debrecenben nyitottuk meg az új irodánkat”

– mondja Nagy Csaba, az OMIKRON egyik ügyvezetője.

„Ezzel nemcsak szakmai válaszokat adunk a régióban zajló fejlesztésekre, de azt is megmutatjuk, hogy magyar cégként, magyar partnerekkel együttműködve is lehet stabilan és hosszú távon építkezni.”

A vállalat célja, hogy debreceni jelenlétével tovább erősítse szolgáltatásait az ipari informatika, kiberbiztonság és IT-üzemeltetés terén, és megmutassa, hogyan lehet technológiai tudást lokálisan érvényesíteni egy országos szintű gazdasági környezetben is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. geostacionárius műholdpálya-használati szerződést írt alá

 A 4iG SDT a műholdpályához tartozó frekvenciaerőforrásokat is az Eutelsattól bérli majd, ezért a most megkötött szerződés kulcsfontosságú lépés a HUSAT műholdprogram megvalósításában.

  •  A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) geostacionárius pályahasználati és frekvenciahasználati bérleti szerződést írt alá a francia Eutelsat SA (Eutelsat) vállalattal, a világ egyik legrégebbi és legelismertebb műholdas távközlési szolgáltatójával.
  • A HUSAT műholdprogram megvalósításának alapját jelentő szerződés keretében az Eutelsat a felbocsátástól számított 15 évre biztosítja a HUGEO geostacionárius műhold működtetéshez szükséges kizárólagos licencet a szerződésben szereplő geostacionárius pályapozícióra és a hozzá tartozó frekvenciákra.
  • A kelet-közép-európai régióban legnagyobb, magánkezdeményezésben és finanszírozásban megvalósuló HUSAT műholdprogram keretében a 4iG SDT egy geostacionárius telekommunikációs műholdat (HUGEO) és nyolc, alacsony földkörüli pályán keringő földmegfigyelési műholdat (HULEO) állít pályára 2032-ig, ezzel a térség meghatározó űripari szereplőjévé válik.

A 4iG SDT, űr és védelmi ipari vállalat és a francia Eutelsat, Európa egyik vezető többpályás műholdas szolgáltatója műholdpálya- és frekvenciahasználati szerződést írtak alá a HUSAT program geostacionárius távközlési műholdja, a HUGEO pályapozíciója és a hozzá kapcsolódó frekvenciahasználati jogok biztosításáról. Az Eutelsattal 2025 augusztusában kötött kötelező érvényű Együttműködési Megállapodást (MoU) követően aláírt szerződés a HUSAT program megvalósításának új szakaszát nyitja meg.

A szerződés értelmében az Eutelsat 15 évre kizárólagos licencet biztosít a 4iG SDT számára a szerződésben meghatározott geostacionárius pályapozíció használatára és az ahhoz tartozó frekvenciaerőforrásokra, ami lehetővé teszi, hogy a 4iG SDT a felbocsátást követően ezen az orbitális pályán üzemeltesse a HUGEO telekommunikációs műholdat. A pontos pályapozíciót és frekvencia jogokat, valamint a műholdak által lefedett területeket a vállalatok a szerződésben foglaltak szerint bizalmasan kívánják kezelni.

„Együttműködésünk az Eutelsattal a HUSAT műholdprogram megvalósításának következő meghatározó mérföldkövét jelenti, emellett nemzetközileg is tovább erősíti a 4iG vállalatcsoport vezető technológiai szerepét a régióban. Ez a megállapodás is aláhúzza, hogy a magyar űripari törekvéseket és műholdprogramot a legnagyobb szereplők is elismerik, illetve lehetőséget látnak a partnerségre”

– mondta Dr. Sárhegyi István, a 4iG SDT vezérigazgatója.

Az Eutelsat több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik a műholdüzemeltetésben, jelenleg 34 geostacionárius és mintegy 600 alacsony pályás műholddal biztosít műholdas kommunikációs szolgáltatásokat világszerte, együttműködésben a nemzetközi és a francia szabályozó hatóságokkal.

A HUSAT program a legnagyobb magánkezdeményezésben és finanszírozásban megvalósuló műholdprogram Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban. A HUSAT keretében a 4iG S&D egy geostacionárius pályán keringő telekommunikációs műholdat (HUGEO), valamint további nyolc, alacsony földkörüli pályán keringő, nagyfelbontású földmegfigyelési műholdat (HULEO) tervez 2032-ig pályára állítani és a műholdak élettartama során üzemeltetni.

A két vállalat közötti hosszú távú technológiai partnerség biztosítja Magyarország helyét Európa űripar térképén és új távlatokat nyithat a hazai műholdas technológiák fejlődésében. Hozzájárul a 4iG Csoport műholdas infrastruktúrájának kiépítéséhez, a digitális szuverenitás megteremtéséhez és a földmegfigyelési és következő generációs távközlési szolgáltatások kialakításához.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Új lendület a Bitgetnél: Ignacio Aguirre Franco lett a vállalat globális marketingigazgatója (CMO)

Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX), tovább erősíti globális márkanarratíváját és felhasználói elköteleződési stratégiáját Ignacio Aguirre Franco kinevezésével, aki a vállalat új Marketingigazgatója (CMO) lett.

Ignacio több mint tizenöt évnyi tapasztalatot hoz a technológia, a fintech és a blockchain világából, karrierje pedig az engineering és a marketing területeit köti össze. A Bitgethez való csatlakozása előtt vezető pozíciókat töltött be többek között az Adobe-nál, a SAP-nál, a Scorechain-nél és a Xapo Banknál, ahol globális termékek növekedését támogatta, a piaci pozíciót erősítette, és jelentős felhasználói bővülést ért el. Saját bevallása szerint „alkotó típus”, aki mérnöki precizitást és marketinges történetmesélést ötvöz – képes a komplex technológiát kulturákon átívelő, érthető és vonzó üzenetté formálni.

A Bitgetnél Ignacio feladata a Universal Exchange (UEX) víziójának előmozdítása: a CeFi, a DeFi és a TradFi világának összekapcsolása egy mindenki számára könnyen elérhető ökoszisztémában. Ő irányítja majd a márka globális marketingkezdeményezéseit, különös hangsúlyt fektetve a felhasználói elköteleződés növelésére, a termék-storytelling megerősítésére, valamint a Bitget innovatív megoldásainak – többek között az Onchain, a GetAgent és a Stock Futures – tömeges adaptációjára. Hozzáállása a technikai termékek egyszerűsítésére, kreatív megközelítésére és a Bitget kulturális-pénzügyi platformként való pozicionálására épül, a következő generációs felhasználók számára.

„Minden nagyszerű technológia alapja az, hogy hozzáférést és új lehetőségeket teremt a változásra. A pénzügyek világa túl régóta széttöredezett; a Bitgetnél az a küldetésem, hogy lebontsuk ezeket a régi korlátokat”

– mondta Ignacio Aguirre Franco, a Bitget CMO-ja.

„Gondoskodni fogok arról, hogy az UEX története – a jövő pénzügyi tervrajza – milliárdokhoz jusson el, és a biztonságos hozzáférés a kriptóhoz és a valós világ eszközeihez (RWA) minden ember számára valósággá váljon.”

Ignacio érkezése egy új korszak kezdetét jelzi a Bitget életében, amelynek célja a globális jelenlét erősítése, valamint az innováció, a biztonság és a bizalom terén betöltött vezető szerep megszilárdítása. A Bitget célja, hogy 2026-ra elérje a 150 milliós felhasználói bázist, miközben egyre több, piacok közötti kereskedést támogató megoldást vezet be – ezzel is közelebb kerülve a pénzügyi befogadás hosszú távú víziójához.

„Ignacio technológiai szakértelme és kreatív víziója tökéletes összhangban van a küldetésünkkel. Irányítása meghatározza majd, hogyan kapcsoljuk össze az innovációt, a kultúrát és a közösséget világszinten, ahogy a Bitget valódi Universal Exchange-gé fejlődik”

– hangsúlyozta Gracy Chen, a Bitget vezérigazgatója.

A Bitget idén ünnepli 7. születésnapját, és ezzel párhuzamosan kulturális lábnyomát is bővíti olyan globális partnerségeken keresztül, mint a LALIGA, a MotoGP és az UNTOLD Fesztivál. Ignacio kinevezése egyben azt is jelzi, hogy a Bitget továbbra is elkötelezett a technológia és az emberi élmény összekapcsolása mellett – közelebb hozva az embereket egy szabadabb pénzügyi jövőhöz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss