Egyéb kategória
Ezüstérem és ötödik helyezés a WRO Robotolimpia Világdöntőn
Kiemelkedő sikerekkel zárta a magyar delegáció a 2022. november 17-19. között a németországi Dortmundban megrendezett XIX. World Robot Olympiad robotépítési és -programozási Világdöntőt.
A magyarországi hivatalos nemzeti szervező, az Edutus Egyetem által a nyár elején megrendezett nemzeti döntőből 5 csapat kvalifikálta magát a Világdöntőre, három kategóriában és négy korosztályban.
A kimagasló második helyezést a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjaiból álló AREA5 nevű magyar csapat szerezte meg a Világdöntőn RoboMission kategória, Elementary korosztályban, ahol 8-12 év közötti fiatalok mérik össze tudásukat.
Csapatvezető: Simon Zoltán | Tagok: Balassa Dávid, Magyar Zoltán Nimród, Kis Balázs.
Az idei szezonban debütált először a RoboSports kategóriában, ahol a csapatoknak két robotot is meg kellett építeniük, a BODA csapat az ötödik helyezést érte el.
Csapatvezető: Bácsi Sándor és Koren Balázs | Csapattagok: Gonda Benedek, Gonda Botond, Koren Dániel.
A WRO Világdöntő magyar eredményei:
| Helyezés/ össz. csapat | Kategória / Korosztály | Csapatnév | Csapattagok | Csapatvezető | Város |
| 2. / 81 | RoboMission / Elementary
(8-12 év) |
AREA5 | Balassa Dávid, Magyar Zoltán Nimród, Kis Balázs | Simon Zoltán | Heves |
| 16. / 78 | RoboMission / Junior
(11-15 év) |
STORMS | Molnár Boglárka, Molnár Veronika, Molnár Levente | Molnár Zsolt | Sóskút |
| 40. / 71 | RoboMission / Senior
(14-19 év) |
Maros Robo Team | Czoch Levente, Zoller Dávid, Zoller Máté | Czoch András | Nagymaros |
| 5./23 | RoboSport (11-19 év) | BoDa | Gonda Benedek, Gonda Botond, Koren Dániel | Bácsi Sándor, Koren Balázs | Budaörs |
| 18. / 32 | Future Innovators / Senior (14-19 év) | Bánki Robot | Prill Gábor, Sisa László, Zsigó Dalma | Zsigó Zsolt | Nyíregyháza |
A világdöntő összes kategóriájának eredménytáblázata ide kattintva érhető el.
A verseny a csapattagokon és csapatvezetőkön kívül 6 nemzetközi tapasztalattal rendelkező bíró is képviselte Magyarországot.
- Flieber Ádám (magyarországi főbíró, nemzetközi RoboSport főbíró)
- Jámbor Kornél (magyarországi főbíró, RoboMission kategória bíró)
- Bognár Pál (RoboMission kategória bíró)
- Horváth Ádám (Future Innovators kategória bíró)
- Koren Balázs (Future Innovators kategória bíró)
- Szilasi Péter Tamás (Future Innovators kategória bíró)
A 2023-as WRO Világdöntő szervezési jogát Panama nyerte el. Az ország delegációját alkotta a dortmundi világdöntőn Yazmín Colón de Cortizo, Panama First Lady-je, aki a magyar szervezőknek elmondta, a 2019-es győri Világdöntőt látva döntöttek arról, hogy 2023-ban náluk kerüljön megrendezésre ez a prominens rendezvény és megköszönte a magyar szervezőknek a kiváló szervezést és lebonyolítást, továbbá kérte a magyar delegációt tanácsát a szervezés és a Kelet-Közép Európai hálózat kialakítása kapcsán.
A World Robot Olympiad egy nemzetközi oktatási program, amely azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítse a fiatalok hozzáférését a természettudományos tárgyakhoz és motiválja őket mérnöki vagy informatikai szakma választására. A WRO™ versenyek ötvözik egy sportesemény izgalmát a LEGO Mindstorms és Spike robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásával. A WRO nemzetközi szinten 19. éve szervezi meg a tudomány, a technológia és az oktatásnak ezt a seregszemléjét. Ezzel egyesíti és segíti a fiatalokat a világ minden tájáról kreativitásuk és problémamegoldó készségük fejlesztésében a MTMI (műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai) területén.
A versenyszabályt az aktuális év januárjában hirdeti meg a Világdöntőt szervező ország a WRO nemzetközi szervezetével közösen. A 2022-es év magyar nyelvű szabályzatai és versenypályái elérhetők a www.wro.hu oldalon. Az idei szezon témája a “My robot, my friend” volt, ahol a csapatoknak a különböző kategóriákban segítő robotokat kellett megépíteniük, akik az előre összeállított versenyfeladatot hajtják végre vagy egy, a témára épített projektet prezentálnak a zsűrinek. Az egyes korosztályokban különböző altémák vannak.
Az Edutus Egyetem 2014 óta szervezi Magyarországon a WRO versenyeket. A versenyen résztvevő csapatok száma évről-évre növekszik. A pandémia alatt sem állt le a verseny, így idén is több mint 100 csapat regisztrált a hazai versenyekre.
Robotprogramozási versenyeken a jövő mérnökei, informatikai szakemberei mérhetik össze tudásukat. A versenyek tematikusak, a feladatok világszerte azonosak, évente változnak, és olyan témákat ölelnek fel, amelyek a vállalkozások, illetve a társadalom számára nagy jelentőségűek (például környezetvédelem, oktatási innováció stb.). A robotok tervezése, programozása és a folyamatos tesztelések során a diákok megtanulnak csapatként együtt dolgozni, hogy a szórakoztató együttműködésben a tanulás olyan természetességű igény és folyamat legyen, mint a levegővétel.
A versenyeken résztvevő diákok 85%-a műszaki, természettudományos vagy informatikai területen tanul tovább, helyezkedik el. A LEGO Robotok programozási nyelve a PLC programozáshoz hasonló, alapul szolgálhat a későbbi PLC ismeretek könnyebb elsajátításához, alkalmazásához.
Egyéb kategória
Európa legtehetségesebb diákjai versenyeznek a Google x Bitget hackathonján
Bitget és a Google Developer Group második hackathonját indítja a fiatalok innovációjának ösztönzésére
A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje, a Bitget örömmel jelenti be együttműködésének folytatását a Google Developer Group (GDG) szervezetével. A két fél második közös hackathonját, az „AI Accelerate Hack” eseményt rendezi meg a Bitget Blockchain4Youth CSR-kezdeményezése keretében. Az eseményre 2025. október 29-én, szerdán, a KU Leuven egyetemen, Belgiumban kerül sor.
A 10 órás hackathon célja, hogy támogassa és ösztönözze a fiatal tehetségeket az innovatív technológiai eszközök alkalmazására a jövő technológiai szektorának építésében. A fő téma:
„Gyorsított innováció a technológia, az üzlet és a kreativitás szinergiáján keresztül.”
Az „AI Accelerate Hack” egy intenzív, együttműködésen alapuló verseny, ahol fejlesztők és designerek dolgoznak együtt, hogy technológiai megoldásokat hozzanak létre valódi üzleti kihívásokra. Az esemény mintegy 200 résztvevőt vonz majd különböző háttérrel és szakterületről.
„Blockchain4Youth programjaink folyamatosan bővülnek világszerte. Az ilyen hackathonok kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy ígéretes hallgatókkal találkozzunk, mentorként megosszuk tapasztalatainkat, és közösségünket a tudásmegosztáson keresztül erősítsük”
– mondta Vugar Usi Zade, a Bitget COO-ja.
„A Bitgettel való együttműködés az ‘AI Accelerate Hack’ kapcsán tökéletesen illeszkedik küldetésünkhöz, hogy a következő generáció fejlesztőit támogassuk”
– tette hozzá Daniel Sparemblek, a GDG KU Leuven elnöke és alapítója.
„Ez az esemény egyedülálló platform, ahol az akadémiai elmélet találkozik a valós üzleti kihívásokkal, és a diákokat arra ösztönzi, hogy az AI, a blokklánc és a kreativitás metszéspontján innováljanak.”
A hackathon elsősorban mesterszakos mérnökinformatikus hallgatók számára készült, különös hangsúllyal a mesterséges intelligencia területére, de nyitott más tudományterületekről érkező hallgatók, friss diplomások (legfeljebb két év tapasztalattal) és technológiai szakértők számára is.
Az esemény programja egy rövid nyitóceremóniával indul, ahol a Bitget bemutatja a Blockchain4Youth kezdeményezést és a nemrég bevezetett Graduate Programot. Ez a program a legtehetségesebb egyetemi hallgatókat toborozza, és közvetlenül a Web3 valós munkafolyamataiba vonja be őket. A résztvevők a világ egyik leggyorsabban növekvő tőzsdéjénél dolgozhatnak, több mint 50 országból érkező kollégákkal együttműködve, világos karrierutat, mentorálást és versenyképes juttatásokat kapva.
A nap további részében zajlik a 10 órás kódolási verseny, majd este a csapatok bemutatják projektjeiket, ahol a legjobbakat díjazzák.
Ez az esemény a Bitget és a GDG második közös hackathonja, az elsőt 2025 májusában, a Constructor Egyetemen tartották nagy sikerrel. A kezdeményezés a Bitget Blockchain4Youth programjának része, amely globálisan támogatja az oktatást és a blokklánc-tudás terjesztését. Legutóbb a Bitget Web3 Diversity Career Sessiont tartott a Hong Kong University of Science and Technology (HKUST) egyetemen a 0xU hallgatói közösséggel közösen, míg augusztusban a harmadik Crypto Experience Month esemény 12 országban, több mint 15 000 résztvevővel zajlott.
A soron következő esemény a WAIB Summit AI x Web3 Hackathon lesz november 14–16. között, szintén a KU Leuvenen, ahol hallgatók, fejlesztők, vállalkozók és kutatók dolgoznak majd együtt forradalmi AI és Web3 megoldásokon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Folytatódik a Hankook nagy abroncsosztása! Idén tizennegyedik alkalommal támogatják a közhasznú szervezetek munkáját
A közjót szolgáló szervezetek munkájának támogatására a Hankook immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg Abroncsadományozási Programját.
A Hankook a program keretében prémium minőségű gumiabroncsainak biztosításával kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a pályázók a korábbinál hatékonyabban és nagyobb biztonságban láthassák el nélkülözhetetlen feladataikat.
„A Hankooknál hiszünk abban, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem csupán lehetőség, sokkal inkább a közösség iránti elkötelezettségünk alapvető kifejezése. Nap mint nap látjuk, hogy a közhasznú szervezetek milyen elképesztő és áldozatos munkát végeznek, legyen szó életmentésről, beteg gyermekek szállításáról, katasztrófavédelemről vagy a környezetünk megóvásáról. A mi hozzájárulásunk ehhez nagyon konkrét és gyakorlati segítség: a biztonságos közlekedés alapfeltételét jelentő, kiváló minőségű gumiabroncsok biztosítása. Egy megbízható abroncsgarnitúra nem csupán alkatrész, hanem egyben garancia arra, hogy a segítség időben és biztonságban célba ér. Büszkék vagyunk erre a több mint egy évtizedes hagyományra, és izgatottan várjuk az idei pályázatokat, hogy idén is hozzájárulhassunk a legnemesebb célok megvalósításához”
– mondta el Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország kommunikációs vezetője.
A program sikerét jól mutatja, hogy a tavalyi év során a Hankook közel 140 nonprofit szervezet számára biztosított több mint 1600 darab új gumiabroncsot. A kedvezményezettek között olyan országos lefedettséggel rendelkező intézmények is megtalálhatók, mint az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt vagy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amelyek munkáját a vállalat már évek óta segíti. A támogatottak listáján mindemellett számos civil szervezet, önkéntes tűzoltóság és polgárőrség is szerepel.
A 2025-ös pályázatra elsősorban olyan, legalább öt éve bejegyzett közhasznú szervezetek, alapítványok, közalapítványok és egyesületek jelentkezését várják, amelyek tevékenységükkel a szociális ellátás, egészségügyi ellátás, polgári védelem és katasztrófa-elhárítás, környezet- és állatvédelem területén dolgoznak.
A pályázatokat augusztus 14-től augusztus 27-ig a www.hankookadomany.hu weboldalon lehet benyújtani, ahol tájékozódni lehet a program részleteiről és a pályázati feltételekről.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egyéb kategória
Minden idők legnagyobb fekete lyuk összeolvadását észlelték a LIGO detektorai
Minden eddiginél nagyobb tömegű feketelyuk-kettős összeolvadást detektált az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (NSF) által finanszírozott LIGO obszervatóriumokkal a LIGO–Virgo–KAGRA (LVK) együttműködés. Az esemény nem csak a kiemelkedő tömeg miatt érdekes, hanem mert keletkezésének megfejtése közelebb viheti a kutatókat a fekete lyukak születésének jobb megértéséhez.
A GW231123 jelzésű jelet az ún. negyedik megfigyelési időszakban észlelték a LIGO Livingstonban (Louisiana állam) és Hanfordban (Washington állam) található ikerdetektorai, 2023. november 23-án. Az eredményt a 24. Nemzetközi Általános Relativitáselmélet és Gravitáció Konferencián (GR24) és a 16. Edoardo Amaldi Gravitációs Hullám Konferencián, a két szakterület legnagyobb tudományos szakmai rendezvényén mutatták be, amelyek most közösen kerültek megrendezésre Glasgowban (Skócia), július 14 és 18. között.
A LIGO (Lézer Interferométeres Gravitációs Hullám Obszervatórium) 2015-ben írt történelmet, amikor először detektált gravitációs hullámokat. Akkor a hullámok egy feketelyuk-páros összeolvadásból származtak, amelynek eredményeként egy, a Nap tömegének 62-szeresét kitevő fekete lyuk jött létre. Azóta a mérésekben részt vevő detektorok körülbelül 300 gravitációs hullámot észleltek, csak a negyedik (2023. májusa óta tartó) megfigyelési időszak alatt pedig 200-at.
A most közzétett esemény során egy olyan végső fekete lyuk keletkezett, amely a Nap tömegének körülbelül 225-szöröse, vagyis minden eddig detektáltnál nagyobb. A születő fekete lyuk két fekete lyuk összeolvadásából keletkezett, amelyek tömege körülbelül 100, illetve 140 naptömeg volt, ráadásul rendkívül gyorsan forog is. A csillagfejlődés standard modelljei nem engednek meg ilyen tömegű fekete lyukakat ezért a kutatók azt valószínűsítik, hogy a most összeolvadó két fekete lyuk korábban szintén kisebb fekete lyukak összeolvadásával jöhetett létre.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fizikai és Csillagászati Intézetének kutatói, Frei Zsolt vezetésével, még 2007-ben kapcsolódtak be az együttműködésbe, és azóta aktív résztvevői a kollaboráció munkájának.
„Érdekessége ennek az események, hogy mivel itt nagyon nagy tömegű fekete lyuk párosról van szó, ezt nagyon messziről is képes volt érzékelni a LIGO obszervatórium – mondta el a most közzétett eredményről Frei Zsolt. – Kihívást jelent azonban, hogy megfejtsük, hogyan tudott kisebb fekete lyukak összeolvadásából, ennyi idő alatt, ilyen közepes tömegű fekete lyuk keletkezni, ami ráadásul ennyire nagy sebességgel pörög is.”
A GW231123 eseményben részt vevő fekete lyukak nagy tömege és rendkívül gyors forgása, amely közel van az Einstein általános relativitáselmélete szerint elképzelhető maximális forgási sebességhez, kihívások elé állítja mind a gravitációs hullámok detektálásának technológiáját, mind az elméleti modelleket. A kutatók ezért folytatják az elemzést és a modellek finomítását, hogy ilyen szélsőséges eseményeket is értelmezni tudjanak, de ez akár évekbe is telhet.
A mostani észlelést rögzítő LIGO, valamint a kollaborációban még részt vevő Virgo és KAGRA gravitációs hullám detektorokat azért tervezték, hogy a kozmikus események által okozott apró téridő-torzulásokat mérjék. Az együttműködés negyedik megfigyelési időszaka 2023 májusában kezdődött, és az első fél év további megfigyeléseit (2024 januárjáig) később, a nyár folyamán teszik közzé, így még több izgalmas eredményre is számíthatunk a közeljövőben.
„Abban reménykedünk, hogy neutroncsillagok összeolvadását is érzékelni fogjuk, hiszen az ELTE kutatóinak ez van a fő fókuszában, mi ezek lokalizálásán dolgozunk, hogy lehetősége legyen más távcsöveknek is megfigyelni őket. De ezek sokkal ritkább események, mint a fekete lyukak összeolvadása, amelyekből 300 körülit detektáltunk már a 2015-ös felfedezés óta. Neutroncsillag-összeolvadásból viszont csak egyet” – tette hozzá Frei Zsolt, aki azt is elmondta, hogy a negyedik megfigyelési időszak, ami az eddigi leghosszabb és legérzékenyebb is egyben, nyáron ért volna véget, de azt november végig meghosszabbították. Ennek az az oka, hogy nemrég indult el a világ legnagyobb csillagászati kamerájával felszerelt, az Atacama-sivatagban, 2680 méter magasan felépült obszervatórium az ún. Legacy Survey of Space and Time (LSST), amely tíz éven keresztül készít színes, nagy felbontású, időbeli változásokat is követő felvételeket az univerzumról. A kollaboráció tagjai pedig úgy gondolták, mindenképpen érdemes lenne, hogy a két obszervatórium együtt is működhessen, mielőtt a LIGO detektorait több évre leállítják, hogy tovább fejleszthessék azokat.
„Izgalmas lenne, ha ez alatt az időszak alatt láthatnánk neutroncsillagot és azt az LSST-vel is meg tudnánk figyelni. Ez az ELTE-s kutatóknak külön remek lehetőség lenne, hiszen mi kiemelten dolgozunk ezen a területen” – mutatott rá kutatásaik fontosságára Frei Zsolt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Olimpikonokkal tesztelték a Xiaomi 15T Pro okostelefonok fotós képességeit
-
Gazdaság2 hét ago
Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra
-
Zöld2 hét ago
Az Allee a kelet-európai régió legjobb fenntarthatósági teljesítményt nyújtó kiskereskedelmi létesítménye
-
Gazdaság2 hét ago
Mínuszban az e-kereskedelmi mérleg: ezek a cégek javíthatják az egyensúlyt
-
Mozgásban1 hét ago
A Kia EV4 bekerült a 2026-os Év Autója díj döntősei közé
-
Okoseszközök2 hét ago
3 méter széles és 1,7 méter magas házimozi-kijelzőt mutatott be az LG
-
Ipar2 hét ago
Egy kompakt megoldás – a nitrogéntermelő rendszer
-
Mozgásban2 hét ago
A Hankook téli gumiabroncsai öt aktuális teszten is kiváló eredményeket értek el


