Connect with us

Szórakozás

Digitális meseösvény ovisoknak

meseösvény

Interaktív városnézés országszerte már közel 70 helyszínen.

Aki próbált már óvodáskorúakkal várost nézni, az tudja, hogy nem könnyű feladat, ám nem is teljesen lehetetlen. A Plukkido játéktervezőinek új ötlete lehetőséget ad a kisgyerekes családoknak, hogy mesékkel és a fantáziavilág mozgósításával fedezzék fel a környéket, mindössze egy okostelefon és egy kis turpisság segítségével. A képzeletbeli manók ugyanis ott és akkor szólítják meg a gyerekeket, amikor az a családoknak a legkényelmesebb. A kreativitást fejlesztő, játékos fejtörőkkel teli digitális meseösvény Budapesten kívül már több hazai nagyvárosban, Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden is elérhető.

Városnézés ovisokkal, kicsit másképp

A Plukkido applikációban elérhető digitális meseösvény különleges mesevilággal várja a családokat már közel 70 helyszínen, ahol séta közben hétköznapi tereptárgyak és városi nevezetességek elevenednek meg a manók meséi, valamint a gyerekek képzelete, illetve aktív tevékenysége által. A gyerekek így játszva tanulnak, miközben megfigyelő és problémamegoldó képességük, empatikus készségük fejlődik. Nem beszélve arról, hogy az interaktív, mozgásos feladatok és érdekes fejtörők révén a szülők könnyedén lefoglalhatják a kicsiket, hiszen a manók segítségével úgy és olyan dolgokat ismerhetnek meg a környéken, ami valóban érdekes a számukra. A Keleti pályaudvar bejárata például kiváló lehet egy manóföldi Vekker-szelídítő bűbáj végrehajtásához, az Átjáró-barlangon keresztül pedig talán még törpök is kergetőzhetnek a Normafán. Ki tudja!

Aktívan alakítható meseélmény

A sétálós kalandjáték alapja a meseélménybe integrált ismeretterjesztés, célja pedig, hogy hidat képezzen a városi látnivalók és a gyerekek határtalan képzeletvilága között. A digitális meseösvény lényege ugyanis nem a telefon és a kütyüzés”, hanem a kreativitás és a képzelőerő fejlesztése. A Plukkido meseélmény sajátossága, hogy annak a felnőttek is részesei, a történéseket pedig a gyerekek aktív közreműködésükkel folyamatosan alakíthatják, így interaktivitásra sarkallva a családokat még a leghétköznapibb helyzetekben is. Az ingyenes mesélő sétákon a szülőknek a manók cinkosaként a megfelelő helyre kell navigálniuk, ahol együtt meg kell hallgatniuk a manók üzenetét, amik csak a mesébe foglalt látnivalók közelében szólalnak meg. Ezután a gyerekek szabadon, a környezet alapos megfigyelésével megoldhatják a látnivalókhoz kapcsolódó játékos küldetéseket, aktívan segítve közben a bajba keveredett manókat, akik természetesen később meg is köszönik a kapott segítséget, keretbe helyezve az aktuális kalandot.

Különleges séták, de merre?

Budapesten több helyszínen (pl. Margit-sziget, Városliget, Normafa), a fővároson kívül pedig egyelőre Debrecenben, Győrben, Pécsen és Szegeden érhető el a Plukkido digitális meseösvénye közel 70 különböző állomással, ahol a valóság összekapcsolódik a mesevilággal. Az applikáción belül a Meseösvény menüpont rejti az interaktív sétákat, ahol egy bemutató próbajáték megoldása után bárki böngészhet az elérhető küldetések között, így eldöntheti, merre induljon. „Budapesten két kiemelt sétánk is van, a Fiumei úti sírkertben a manók az emlékek szárnyán az óvodás korosztálynak is érdekessé varázsolják a szoborpark különlegességeit. A Gozsdu udvar környékén pedig a kis manósegítők apró ajándékra válthatják kalandozásaikat, csak követniük kell a csillaggal jelölt állomásokat. Remélem, hogy a jövőben egyre több ilyen kezdeményezést valósíthatunk meg országszerte” – tette hozzá Táncsics Judit, a Plukkido ügyvezető-társalapítója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Szórakozás

AI és személyreszabhatósági innovációk az LG QNED TV-modellekben

lg qned tv AI személyreszabhatóság

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

A vállalat kettős stratégiájának révén a 2025-ös QNED evo termékcsalád jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz[1]-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

Az LG kettős stratégiájának részeként a piacvezető OLED mellett a QNED evo sorozatot helyezi előtérbe. Utóbbi egy prémium kategóriás LCD tévé termékcsalád, amely tartalmazza az OLED televíziókban megtalálható legmodernebb innovációkat, mint például a fejlett AI-képességek és a vezeték nélküli csatlakozás lehetősége.

A 2025-ös QNED evo tévészéria a korábbi modellekhez képest továbbfejlesztett színmegjelenítésre képes az LG új, szabadalmaztatott Dynamic QNED Color Solution technológiájának köszönhetően, amely a kvantumpontos megoldást váltja fel. Ez az egyedülálló technológia lehetővé teszi, hogy a háttérvilágításból származó fényekkel a készülék a korábbinál tisztább, valósághűbb színeket jelenítsen meg.


A Dynamic QNED Color Solution integrálásával a teljes 2025-ös QNED evo termékcsalád az Intertek for Color Volume globális tesztelő szervezet tanúsítványával rendelkezik, ami igazolja, hogy a képernyő képes torzítás nélkül megjeleníteni az eredeti képek színeit.

A 2025-ös QNED evo (QNED9M) True Wireless 4K technológiával érkezik. Ez a fejlesztés tavaly még kizárólag a csúcskategóriás OLED evo modellekhez (M sorozat) tartozott, mostantól viszont elérhető lesz a QNED evo esetében is. Az innovatív megoldás lehetővé teszi a nézők számára, hogy vezeték nélkül élvezhessék a nagyfelbontású, 4K tartalmakat anélkül, hogy a képminőségben vagy a válaszidőben kompromisszumot kellene kötniük.[2] A vezeték nélküli megoldás a különálló Zero Connect Boxszal továbbítja a nagy felbontású, akár 4K-s és 144 Hz-es frissítési frekvenciájú videójelet, maga a tévé pedig csak egy tápkábelt igényel, ezzel pedig jelentős hely szabadítható fel.

A vállalat ezen felül tovább fejleszti QNED evo termékcsaládjának kép- és hangminőségét saját fejlesztésű mesterségesintelligencia-processzorainak erősebb kiadásaival. A széria 2025-ös modelljei α8 AI processzorral vannak felszerelve, amely közel 70 százalékos javulást kínál az előző évi AI teljesítményhez képest.

Ezek az AI-funkciók fejlettebb felskálázást, az arcok, tárgyak, szövegek és a hátterek valósághűbb megjelenítését eredményezik, valamint a filmek esetében az alkotói koncepció elemzése után, a szándéknak megfelelően módosítják a képi beállításokat. A Dynamic Tone Mapping Pro zónákra bontja az egyes jeleneteket, finomhangolja a HDR-hatásokat és a fényerőt. Ezen kívül a készülék mesterséges intelligencia segítségével a kétcsatornás hangforrásokat virtuális 9.1.2 csatornás hanggá alakítja a gazdagabb térbeli hangzást elérve. Ezenkívül megkülönbözteti a háttérhangokat és a beszédhangokat, tisztábbá és természetes hatásúvá téve azokat.

A 2025-ös QNED evo készülékek AI Magic Remote távirányítóján egy új mesterségesintelligencia-gomb kapott helyet: a tévénézési preferenciák hatékony elemzéséért, illetve annak érdekében, hogy az eszköz a felhasználók számára releváns tartalmakat és alkalmazásokat javasolhasson. A személyre szabhatóságot tovább fokozza a Generative AI Gallery[3], valamint a testreszabott TV kép- és hangminőségi módok. A gomb rövid megnyomásával megjelennek a felhasználók számára releváns kulcsszavak és funkciók, míg hosszan lenyomva személyre szabottan kereshetnek egy nagy nyelvi modell (LLM[4]) segítségével. Például, ha egy felhasználó franciaországi utazást tervez, megkérdezheti a távirányítóján keresztül, hogy a rendszer milyen filmeket ajánl hozzá. Az AI megérti a kontextust, és a francia fővárosban játszódó filmeket javasol a felhasználó filmnézési szokásainak figyelembevételével.

Az LG saját fejlesztésű, szabadalmaztatott okostévéplatformja, a webOS25 magasabb szintre emeli a felhasználói élményt azáltal, hogy teljes mértékben személyre szabott szolgáltatásokat és tartalmakat kínál AI funkciói, valamint a webOS Re:New Program keretében nyújtott öt éven át tartó rendszeres webOS frissítések révén.

Az LG az ultranagy méretű, prémium kategóriás LCD tévék iránti vásárlói igényekre válaszolva egy 100 hüvelykes készülék bevezetésével bővíti QNED-kínálatát, így a 2025-ös QNED-termékcsalád modelljei 40-100 col közötti méretvariációkban lesznek elérhetőek.

„Megújult 2025-ös LG QNED evo termékcsaládunk az OLED modellektől megörökölt kiváló képminőséggel, valamint a valódi vezeték nélküli csatlakozási lehetőséggel büszkélkedhet, mindemellett pedig rendkívüli mértékben személyre szabott megoldásokat tartalmaz azért, hogy olyan kiemelkedő, vizuális élményt nyújthasson, amelyre egyetlen másik LCD tévé sem képes” – mondta Hyoung-sei Park, az LG Media Entertainment Solution Company vezetője.


[1] LG 2025 QNED9M sorozatú tévék támogatják a 4K felbontást és a 144Hz-es képfrissítést.

[2] A vezeték nélküli átvitel a video- és audiojelek átvitelét jelenti a TV-képernyő és a Zero Connect Box között, a képi minőség tekintetében veszteségmentesen, az ISO/IEC 29170-2 belső teszteredményei alapján. A mérési eredmények a csatlakozás állapotától függően változhatnak.

[3] Csak Koreában és az USÁ-ben elérhető

[4] Csak Koreában és az USÁ-ben elérhető


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

ViewSonic M1X hordozható projektor a tökéletes útitárs a valódi szabadságot kedvelőknek

ViewSonic M1X hordozható projektor

A kaliforniai székhelyű ViewSonic legújabb terméke az ViewSonic M1X egy kompakt, mégis rendkívül sokoldalú projektor, amely teljesen új dimenziókat nyit a hordozható szórakozás terén. Kiváló képminőségével, innovatív kialakításával és számos praktikus funkciójával ideális választás lehet mindazok számára, akik helytől és időtől függetlenül szeretnék élvezni kedvenc filmjeiket, sorozataikat, és a munka területén is tökéletesen megállja a helyét, bármilyen prezentáció tökéletes eszköze lehet.

Tudd meg, mi rejlik a ViewSonic M1X hordozható projektorban, és hogyan kínál kényelmes, kiváló minőségű szórakozást bárhol, bármikor!

Röviden a ViewSonic M1X azoknak ajánlott, akik szeretik a szabadságot, és nem akarnak lemondani a kötetlen szórakozásról, akik egy kompakt és könnyen hordozható projektort keresnek otthoni vagy akár üzleti használatra.

A legfontosabb tények a ViewSonic M1X-ről:

  • kisméretű, könnyen hordozható LED-projektor, beépített akkumulátorral, így áramforrás nélkül, azaz konnektor használata nélkül is működhet órákon át;
  • egyedi, stílusos, díjnyertes megjelenéssel rendelkezik, kellemes tapintású szövegburkolattal, minőségi anyagok használatával készült;
  • beépített Harman Kardon hangszórók biztosítják a színvonalas hangzást;
  • több forráshoz való csatlakozást is támogat: WiFi, Bluetooth, HDMI, USB-A, USB-C, emellett belső tárolóhellyel is rendelkezik.

Mi mindent rejt a termék csomagolása

A ViewSonic M1X projektort a dobozában egy szürke filces anyagból készült tokban helyezték el, mely tépőzáras megoldással nyitható-zárható és akár a későbbiekben is védőtokként funkcionálhat. Emellett természetesen találunk a dobozban hálózati tápot, ráadásul rögtön kettő csatlakozási kábellel, melyeket két különböző típusú aljzathoz használhatunk, egyet az európai, egyet pedig a brit szabvány szerint. A csomag tartalma még egy USB-kábel, egy távirányító 2 db elemmel és egy információs füzet. A doboz belsejében a projektort egy rugalmas anyagból készült betét védi.

ViewSonic M1X üzembe helyezése

A termék dobozán már kívülről leolvasható, hogy iF Design Award 2023 díjat nyert a készülék. És valóban, a készülék első kézbevételekor érezhető, hogy ez a logó nem ok nélkül került a csomagolásra, nagyon jól sikerült a termékdesign. A készülék felületének nagy része igényes szövetbevonattal rendelkezik, melyből a gumírozott érintőgombok és a Harman Kardon logó emelkedik ki finoman. A LED-es jelzőfények pedig elegánsan világítanak át a szöveten. A szövet borítás látványosan néz ki, kellemesebb tapintást és sokkal elegánsabb külsőt biztosít, mint egy hagyományos műanyag borítás.

A projektor bal elülső oldalán helyezték el a fókuszszabályozót, de ezen kívül egyetlenegy csatlakozónyílás sem éktelenkedik a projektoron, szép letisztult felület találunk mindenhol. Elegáns megoldással egy csuklós burkolat mögé rejtették el a teljes csatlakozó panelt, melyet három pici mágneses zár tart a helyén, és amit könnyedén kihajthatunk, amikor csak szükséges. Ami a csatlakozókat illeti, a panelben helyet kapott USB-C, USB-A, HDMI, mini-jack fejhallgató vagy külső hangszóró és egy aljzat a tápkábel számára.

Ezek a finom részletmegoldások mind a jól átgondolt tervezésnek köszönhetőek. Egy üzleti tárgyalás során igazi sikerünk lehet az M1X elegáns és kifinomult megoldásaival. Finom megjelenése egy igazán kompakt készüléket rejt, amin első pillantásra ugyan egyetlen csatlakozónyílás sincs, mégis egyszerűen, könnyedén működik minden funkciója, így helytáll minden megbeszélésen.

A projektor ezüst oldalai megjelenésében szépen harmonizálnak a fém állvánnyal, mely a készülék jobb oldalán került rögzítésre. A fém állvány külső felülete, könnyedén forgatható, állítható, gumírozott felületének köszönhetően pedig nem csúszik el, stabilan marad a helyén. Az állvány további funkciókat is ellát, ez biztosítja a projektor lencséjének a védelmét, illetve automatikusan bekapcsolja a projektort, amikor elmozdítjuk a lencsét elöl. Az állvány lefelé vagy felfelé is elforgatható, így ennek köszönhetően vetítőnket nemcsak felállíthatjuk, de akár még egy polcra is stabilan felakaszthatjuk, ami sok helyzetben nagyon hasznos funkció lehet.

A ViewSonic M1X bekapcsolása

Az első bekapcsolás után 24 nyelv közül kiválaszthatjuk ki a nekünk megfelelőt, lehetőségünk van magyar nyelvű menü kiválasztására is. A kezdőképernyőn ezek után egy egyszerű vízszintes menü jelenik meg a választható lehetőségekkel.

Fájlkezelő: Itt találjuk a belső tárhely vagy csatlakoztatott tárhely tartalmát.

Alkalmazásközpont: Ez a menüpont tartalmazza a telepített alkalmazások mappáját. Itt lehetőségünk van további alkalmazások telepítésére egy előre meghatározott médiatárból, például Google Chrome, YouTube, vagy éppen VLC Playert is telepíthetünk rá, azonban nem korlátlanok a lehetőségek, nem tölthetünk le bármilyen alkalmazást.

Beállítások: A projektorhoz kapcsolódó alapvető beállítások kezelésének a helye. Itt lehet a WiFi-kapcsolatot, a vetítési és képgeometriai adatokat megadni, a fényerőt vagy az energiagazdálkodási módokat finomhangolni.

Képernyőtükrözés: Ez a jól ismert okostévé funkció, amely a mobileszköz képernyőjének képét jeleníti meg a kivetítőn. Tesztünk során iOS rendszerrel próbáltuk ki, és minden gördülékenyen ment.

Bluetooth mód: Itt választhatjuk ki, hogy honnan jöjjön a hangzás. Több párosítási módot kínál, vehetjük a hangot külső forrásról a kivetítő hangszórójára, vagy fordítva, a hangot a kivetítőről egy külső hangrendszerre vagy fejhallgatóra továbbítja.

Hangerő: A távirányítóval és a készülék tetején található érintőgombokkal is állítható, így könnyedén kezelhetjük a hangot közelről és távolabbról is. A készülék tetején elhelyezett hangerőszabályzót egy kicsit érzékenynek találtuk, előfordult, hogy a projektor mozgatása során véletlenül állítottuk el a hangerőt. A készülék a bekapcsoláskor egy alapértelmezett indító hangjelzést ad, de ha valakit ez zavar, akkor ez könnyedén kikapcsolható a beállításokban.

Képvetítés

Alapvetően a projektornál mégiscsak ez lenne a legfontosabb kérdés, lássuk tehát, mit is tud a készülék! A ViewSonic M1X többféle képvetítési lehetőséget támogat, attól függően, hogy hogyan helyezzük el a készüléket: asztalon vagy a mennyezeten, a képernyő előtt vagy mögött. Ezenkívül a menüben további lehetőségek vannak a trapézbeállításhoz is, mely lehetővé teszi, hogy bárhová is helyezzük el a projektort, továbbra is megfelelő téglalap alakú képet kapjunk. Automatikus függőleges trapézkorrekcióval is rendelkezik, ami lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy könnyedén és szabadon vetíthesse ki a kívánt tartalmat mennyezetre, falra vagy bármilyen más felületre, ráadásul 360 fokos kivetítési lehetőséget biztosítva. Az újonnan hozzáadott vízszintes trapéztorzítás-korrekcióval és 4 sarkos beállítással tökéletes alakú képet vetíthetünk ki még akkor is, ha a projektort oldalsó szögben elhelyeztük el. Akár az ágy melletti kisszekrényen, akár a teraszon használjuk, az M1X-ben bízhatunk, bármilyen környezetben képes moziszerű élményt nyújtani.

Képfelbontás

A képfelbontás WVGA (854×480). Elsőre olvasására ez nem tűnik kimagasló értéknek, de azt vegyük figyelembe, hogy egy hordozható (mindössze 0,8 kg-os), akkumulátoros projektorról beszélünk! A gyakorlatban, a bekapcsolás után azonban meglepően szép és tiszta képet kaptunk. Tesztünk során a ViewSonic M1X képe világos, telített és pontos volt.

A fényerő 360 lumen, a kontrasztarány 120000:1, melyek jó mutatók, de nyilván egy napfénytől elárasztott helyiségben ez nem lenne elegendő. Viszonylag rövid fókuszú a készülék, már pl. 1,4 méter távolságból 60 hüvelykes képátlójú képet ad, de egy kicsit távolabbról, akár 100 hüvelykes képet is kaphatunk.

Külön kiemelnénk még a projektor alacsony kékfény-kibocsátását, melynek előnye, hogy enyhítik a szemre gyakorolt terhelést, így hosszú távú használatkor is kevésbé fárasztják a felhasználót.

Hangzás

A kiváló hangzást a Harman Kardon hangszórók biztosítják. Alapvetően elegendő erővel rendelkezik a különböző hangtartományok megszólaltatásához. Amennyiben mégis nagyobb hangerőre lenne szükségünk, akkor – ahogy korábban írtuk – a projektor hangja egy külső hangszórórendszerre is továbbítható, amit szabványos mini-jack csatlakozón vagy Bluetooth-on keresztül is megtehetünk.

Kinek ajánljuk a ViewSonic M1X-et?

Röviden, akiknek fontos a teljes szabadság. Az M1X hordozható projektor valódi szabadságot nyújt, lehetővé téve, hogy bárhol élvezhessük a nagy képernyős élményt, legyen szó otthoni moziestekről, játékról vagy akár üzleti prezentációkról. Kis méretének és könnyű tömegének köszönhetően könnyen elfér bármilyen táskában, így utazás közben is gond nélkül magunkkal vihetjük. A vezeték nélküli csatlakozási lehetőségek révén szinte bárhol üzembe helyezhetjük. A tartalmak megjelenítéséhez nincs szükségünk kábelek dugdosására, hiszen a beépített Bluetooth-kapcsolattal könnyű az adatátvitel. Nincs szükségünk külön hangfalakra sem, hiszen a beépített Harman Kardon hangszórók remek hangzást biztosítanak. Az M1X-szel az esti szabadtéri mozi bárhol könnyedén kialakítható. Elegendő néhány kézmozdulat és a kivetítő máris nagy méretben mutatja a telefonunk kijelzőjét, akár képeinket, akár videóinkat szeretnénk megosztani, de mozizhatunk, játszhatunk, vagy akár videóhívásunkat is élménydúsabbá tehetjük a segítségével. A munkánk során pedig ugyanúgy szabadon, bármilyen környezetben, bármikor tarthatunk prezentációt, akár spontán is, mindenféle bonyolult előkészítés nélkül.

A készülék mind szemre, mind tapintásra igazi minőségi élményt nyújt, ráadásul igazán felhasználóbarát, a speciális forgatható fémállványának köszönhetően bármilyen helyzetben könnyedén üzemelhetjük be. A projektor HDMI-n, USB-C-n, USB-pendrive-ról vagy a 12GB-os belső memóriáról, WiFi-n keresztül játssza le a tartalmat, de képes a mobileszközök képernyőjének tükrözésére is. A tökéletes hangzásért a beépített Harman Kardon hangszórók felelnek. Ráadásul az M1X által nyújtott szabadságot a beépített akkumulátornak köszönhetően órákon keresztül élvezhetjük.

Technikai paraméterek:

  • Fényforrás típusa: LED
  • Technológia: DLP
  • Natív felbontás: WVGA (852×480 pixel)
  • Fényerő: 360 lumen
  • Beépített wifi: Van
  • Kontrasztarány: 120000 : 1
  • Fényforrás élettartama: 60000 óra
  • Vetítési távolság: normál
  • Vetítési arány: 1,2 : 1
  • Csatlakozók: HDMI, USB C, Bluetooth audio, audio kimenet, USB A, WIFI
  • Tömeg: 0,8 kg

További információ:

www.mekka-digital.hu/viewsonic-m1x-hordozhato-smart-led-pico-projektor-wvga


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Feltörekvő művészeket díjazott a HONOR Talents program

Európában első alkalommal, Helsinkiben került megrendezésre a HONOR Talents Global Design Awards díjátadó rendezvénye.

A verseny a fiatal művészek fejlődését és kreativitását a technológia segítségével támogatja, inspirálja, és művészetüket a nemzetközi színpadon mutatja be.

A díj egy innovációs inkubátor, amely hozzájárul a kultúrák egymáshoz közelítéséhez és az értékek átadásához a mesterséges intelligencia, a design és a művészet világában. A díjátadó 2020-as indulása óta több mint 34 000 pályázat érkezett 47 nemzet 240 intézményétől. A HONOR Talents 2024 Christmas Special Edition Awards díjainak középpontjában a „Karácsony az északi csodavilágban” téma állt.

A HONOR Talents Global „Judge’s Choice Award” és az európai régió HONOR Talents győztese a spanyol Roberto Gandia Torro lett. A „Project of Nature” című digitális alkotása, amely két pandamedvét ábrázol, mint a természet védelmezőinek szimbólumait, széleskörű elismerést kapott az idei zsűritől. Ez az alkotás egyike a több tucat nyertes műalkotásnak, amelyeket az idei HONOR Talents Global Design Awards „Art Meets Technology, Inspire the Future” rendezvényen állítottak ki a helsinki Bio Rexben.

A HONOR elkötelezett a fiatal művészek kreativitásának és lehetőségeinek előmozdítása mellett, ugyanis ezek az alkotók a mai digitális világban a technológia és a művészet ötvözésének határait feszegetik. A széles körben elismert HONOR Talents Global Design Awards a következő generációs művészek számára a legfőbb színpad, ahol megmutathatják egyedi perspektíváikat.

A győzteseket egy nagyra becsült zsűri választotta ki, amelynek tagjai a divat, a művészet, az akadémia és a technológia világának elismert szakértői, alkotói és tervezői.

A kiemelkedő művészek lehetőséget kapnak arra, hogy a HONOR-ral dolgozzanak együtt, és munkáikat világszerte bemutassák. A verseny győztesei, köztük a spanyol Roberto Gandia Torro, a cseh Martin Vondruška és a finn Venla Pervala, jövőre részt vehetnek az „Art and Tech China Tour” elnevezésű rendezvényen. Meglátogatják majd a HONOR központját és a partneregyetemeket, valamint kulturális csereprogramban vesznek részt a világ minden tájáról érkező fiatal művészekkel, hogy tovább végezhessék kimagasló munkájukat, illetve inspirálódhassanak.

Az európai regionális győztesek

A HONOR Talents Global Design Awards két fő kategóriában kerül kiosztásra: vizuális kommunikációs design, valamint művészet és technológia. Mindkettőnek hat különálló szekciója van – Témák, Magic Záróképernyő, Készenléti képernyő, Órák, Kiegészítők, valamint Művészet és technológia. A Készenléti és a Magic Záróképernyő szekciók a HONOR saját operációs rendszerének, a MagicOS 8.0-nak új funkcióit tartalmazzák – lehetőséget adva a fiatal alkotóknak, hogy személyre szabottabb, intelligensebb élményt nyújtsanak egy általuk készített, gyönyörűen megtervezett formátumban.

A spanyol Roberto Gandia Torro nyerte el a globális „Judge’s Choice Award” díjat „Project of Nature” című munkájáért. A digitális dizájnművészeti alkotás két pandamedvét ábrázol, amelyek őrzőként szolgálnak, és emlékeztetnek a természet védelmének fontosságára.

Szintén globális „Judge’s Choice Award” díjat kapott a finn Natasha Ba. A „Native Threads of Fairy Tales: Patterns Born in Childhood” egy gyönyörű digitális design, amely családi emlékeinek történetét ünnepli.

Az olasz Lucrezia Spapperi Gestri által készített „Utopian Pottery: Landscape of Cultures” című alkotása elnyerte a HONOR Talents Award európai top díját és az AIGC Innovation Global Awardot.

HONOR Talents 2024 – az ünnepi karácsonyi pályázat nyertesei

A HONOR Talents egy karácsonyi különdíjat is indított a művészek számára, hogy az ünnepi időszakban Helsinki és a világ szépségéből meríthessenek ihletet. Három kiemelkedő alkotást és művészt ismertek el, köztük (az alábbi képen balról jobbra) Venla Pervala „Red Cottage”, Hilja Mäkilä „Gingerbread and Holiday Tunes” és Iines Korhonen „Christmas Eve in the Forest” című képeit – mindegyik az Espoo School of Artsból ered.

A művészet és a technológia találkozása

A HONOR Talents Global Design Awards idén Helsinkiben került megrendezésre, ahol több mint 30 lenyűgöző műalkotást mutattak be, és a design és a technológia vezető gondolkodói tartottak érdekes előadásokat.

Az eseményen Pertu Pölönen, futurista, író és a 2024-es Finlandia-díj jelöltje a mesterséges intelligencia és a technológia dizájnban betöltött kritikus szerepéről beszélt. Egy panelbeszélgetés a technológia fejlődő szerepével foglalkozott a művészet világában, amelyen a vezető designszakértő Yrjö Sotamaa, az Aalto Egyetem emeritus professzora, Ulla-Maaria Koivula designalapító, a TingLink vezérigazgatója, Maria Ritola, az Iris.ai társalapítója és Umbero Onza, a GenAI és a terméktervezés igazgatója folytatott komplex vitát.

A HONOR Talents Global Design Awards kiemelkedő alkotásai háttérképekként lesznek elérhetők a HONOR webáruházban.

További információk a HONOR hivatalos honlapján olvashatók: www.honor.com.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss