Mozgásban
Magyar autósport-történeti siker Molnár Martintól a brit F4-ben
A Virtuosi Racing versenyzője remek hétvégét zárt és a legjobb újonc lett Zandvoortban.
Molnár Martin nemcsak saját, hanem a magyar autósport első dobogós helyezését is szerezte az FIA által felügyelt Forma–4-es bajnokságban a hollandiai Zandvoortban, a brit F4 idei hatodik állomásán. A Virtuosi Racing magyar pilótája ráadásul tarolt az újoncok között, hiszen kétszer a legjobb, egyszer pedig a második legjobb újonc lett.
Molnár Martin bizakodva várta a brit Forma–4-es bajnokság folytatását az egy hónapos nyári szünet után, hiszen amellett, hogy kedvenc pályáján versenyezhetett, jóval kiegyenlítettebb küzdelemre volt kilátás, mivel először látogatott el a hollandiai Zandvoortba F4-es széria. A Virtuosi Racing magyar versenyzője a szakadó esőben rendezett időmérő edzésen életében először vezetett vizes aszfalton ezen a helyszínen, de remek teljesítménnyel a 4. időt autózta, ami szintén pályafutása eddigi legjobbja. Ezután pedig rögtön az első versenyen sporttörténelmet írva a 3. helyen intették le.
A hétvége előtt az újonc értékelésben már 8 dobogós helyezést szerző 15 esztendős sportoló a második helyről indult – mivel erre a futamra a második legjobb időmérős körük alapján rangsorolják a pilótákat –, majd ebben a pozícióban fordult be az első kanyarba. Később ugyan az összetett második helyén álló Alex Ninovic megelőzte, a szakadó esőben jó tempót autózva tartotta meg a harmadik helyet. Ezzel nemcsak a brit Forma–4-ben, hanem az összes FIA F4-es bajnokságot tekintve is az első magyar lett, aki dobogón végzett, ráadásul mindezt az idei szezon eddigi legnépesebb, 27 fős mezőnyében hozta össze.
„A lehető legjobbkor jött ez a dobogós helyezés, ami nekem és a csapatnak is jót tett. Rendkívül élvezetes hétvégét tudhatok magam mögött a kedvenc pályámon, mindhárom versenyem jól sikerült, aminek köszönhetően több helyezést javítottam az összetettben. A dobogó után érkező reakciókból több mint 1000 km-re Magyarországtól is éreztem a felém áradó szeretetet, és hogy mennyien szorítanak nekem, ezt ezúton is köszönöm. Aminek külön örülök, hogy az első futam volt az egyetlen zavartalan verseny a hétvégén, azaz sem biztonsági autós fázis, sem megszakítás nem segített, és senki nem is esett ki előlem, úgyhogy ezt a dobogót erőből sikerült elérnem. A hátralevő két verseny előtt fontos volt kordában tartani a várakozásokat, de a helyén kezeltem a történteket, ezzel együtt remélem, hogy lesz még részünk hasonlóban a szezon hátralevő részében”
– értékelt a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.
Parázs csaták, káosz és újabb jó eredmények
Miután Martin az 1. futamon az újoncok között pályafutása során első alkalommal a legjobb lett, ezt másnap megismételte, míg egy alkalommal az újoncértékelés 2. helyén rangsorolták. A második, szintén szombatra tervezett futam hatalmas káoszba torkollt a rosszul működő rajtlámpák miatt. Martin szerencsére kimaradt a több autó egymásba szaladásával végződő kavarodásból, ami azt jelentette, hogy ezt a versenyt vasárnapra halasztották. Végül száraz pályán vágott neki a 20 perces távnak a mezőny, Martin pedig a 9. helyről rajtolva az első kört a 7. pozícióban fejezte be. Noha a tempójával nem volt elégedett, a gumikezeléssel – az utolsó körben futotta meg a legjobb körét – és a helyezésével már az lehetett, hiszen a 7. helyen végezve a második legjobb újonc lett.
A hétvége harmadik, egyben utolsó versenye sem zajlott le probléma nélkül, hiszen egy hatalmas baleset miatt piros zászlóval kellett azt félbeszakítani nem sokkal a féltáv után. Martin remek rajttal feljött a 4.-ről a 3. helyre, és néhány körön át meg is tartotta azt, majd Alex Ninovic megelőzte, így a 4. helyen érte őt a megszakítás. A kényszerszünet után repülőrajttal folytatódott a verseny, Martin pedig parázs csatákba bonyolódott, és annak ellenére 5. lett, hogy az első szárnyát veszítő Ninovic feltartotta, ami miatt ketten is elmentek mellette.
A látottak elnyerték Kiss Pál Tamás, a MOTAM szakmai vezetőjének, egyben Martin coach-ának és mentorának tetszését is.
„Olyan, mintha nem egy hónap, hanem egy év telt volna el az előző hétvége óta, annyira más versenyzést láthattunk Martintól. A korábbiakkal ellentétben nagyon gyors volt a helyzetfelismerése, ami az összes rajtja és csatája során látszott. Az összetett dobogó meghozta az áttörést, ezután sokkal magabiztosabbá vált; helyet csinált magának; a védekezése rengeteget fejlődött; amikor kellett, agresszív volt, amikor pedig nem volt értelme annak lenni, engedett. Ilyen nehéz pályán, ilyen nehéz körülmények között – mert itt az esőtől kezdve a hűvös, poros aszfalton versenyzésen át a napsütéses, felgumizott aszfalton zajló futamig volt minden”
– remekül teljesített.
„A hétvége előtt nekem az volt a fő elvárásom az irányába, hogy az újoncok értékelésében érjük utol az első helyezettet, a Mercedes-junior Yanpu Cuit – folytatta Kiss Pál Tamás. – Ez nemcsak helyezésben, hanem tempóban is sikerült, hiszen amikor a második versenyen Martin közvetlenül mögötte végzett, akkor is a teljes táv során azonos tempót autóztak. Külön öröm az egész csapatnak, hogy Martin folyamatosan fejlődik, és olyan érzésem volt Zandvoortban, mintha új szezont kezdtünk volna. Martin frissen és kipihenten érkezett, mind a pályán, mind azon kívül remekül helytált. A legfontosabb területként a versenyzésének javítását jelöltük meg, és már egyetlen hétvége alatt nagyon sokat fejlődött, ami a külső és fedélzeti kamerás felvételeken és az adatokban is látszott. Természetesen van még hova fejlődni és dolgozunk is tovább, de most az öt lépcsős ranglétrán egy-két lépcsőfokot feljebb léptünk, ami meg fogja könnyíteni a munkát a szezon hátralevő részében. Martinnak egyértelműen a top 10-ben van a helye, és miként azt ő is elmondta, erőből hozta össze ezt a dobogós helyezést.”
A brit Forma–4 mezőnye a hollandiai kiruccanás után visszatér a szigetországba, ahol a skóciai Knockhillben versenyez legközelebb augusztus 10-én és 11-én.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Molnár Martin szárnyalt Spában: a rekordbajnokot szorongatta a brit F3 tesztjén
Szenzációs teljesítményt nyújtott a Forma–1-es Belga Nagydíj helyszínéül szolgáló legendás spái pályán Molnár Martin. A brit F4 idei harmadik helyezettjeként magasabb kategóriába lépő magyar versenyző ismét a brit F3-nak beillő GB3-ban tesztelt, és nem sokkal maradt el az idei szezon bronzérmesétől.
Spában folytatódott Molnár Martin tesztsorozata a GB3-ban. A 17 esztendős sportoló a múlt héten, Snettertonban ismerkedett meg a brit Forma–3-nak beillő sorozat F4-esnél jóval gyorsabb autójával és a Rodin Motorsporttal, majd ezen a héten már Belgiumban körözött a legutóbbi három szezon bajnokát adó istállóval.
És nemcsak körözött, hanem egyenesen szárnyalt, ugyanis a 18 GB3-as autót és számos, már az idén is ebben a sorozatban versenyző pilótát felvonultató mezőnyben mindkét tesztnapot a 2. helyen zárta a Hitech GP pilótája, Deagen Fairclough mögött. A 19 esztendős brit onnan lehet ismerős sokaknak, hogy 2023-ban rekordnak számító 14 győzelemmel lett bajnok a brit F4-ben, majd az idén teljes idényt ment a GB3-ban, ahol az összetett harmadik helyén zárt, jóval tapasztaltabb tehát Martinnál, aki ehhez képest az első napon mindössze 0,128 másodperccel maradt el tőle a 7 kilométer hosszú körön – amelyen a GB3-as autók bőven 2 perc fölötti időket teljesítenek –, majd a második napon úgy kapott 0,488 másodpercet, hogy Fairclough a leggyorsabb körében levágta az utolsó sikánt, amivel rengeteg időt nyert.
„Ismét nagyon jó két tesztnapunk volt. A csapattal továbbra is nagyon jó együtt dolgozni, az autóra pedig mostanra teljes mértékben ráéreztem – kezdte értékelését Martin. – Innentől azon lesz a hangsúly, hogy megtanuljam a számomra ismeretlen pályákat, azokon a helyszíneken pedig, amelyeken már korábban vezettem, átálljak arra, hogy ez egy sokkal gyorsabb autó, mint az F4-es. Spa nagyon tetszik, élvezetes itt vezetni. Azért még mindig Zandvoort a kedvencem, de Spa felkerült a listámon a második helyre.”
„Ami a programunkat illeti, a tesztet pályatanulással kezdtük. Ekkor még kopott gumikon mentünk, mert azon volt a hangsúly, hogy ráérezzek a pálya ritmusára, aztán a második menetre már feltettünk egy frissebb gumiszettet, és ekkor már ott tudtam lenni a mezőny elejében, majd a harmadik menetben egy tizedes hátrányban a második helyen álltam, miként az első nap összesítésében is ez a helyet foglaltam el. Az utolsó menetben még javíthattam volna új gumin, de mindegyik körömön forgalomba kerültem. Mindkét napon nehéz volt jó kört futni, mert F4-es autók is voltak a pályán, és bármennyire is furán hangzik, nehéz volt őket megelőzni, mert mi a kanyarokban vagyunk sokkal gyorsabbak, nem az egyenesekben. A második napot aztán rögtön a tabella elején kezdtük, majd ahogy folyamatosan változtattunk a beállításokon és én is alakítottam a vezetésemen, úgy gyorsultunk menetről menetre.”
Nem magától értetődő ez a kezdés
Mivel Martin Spában életében másodszor ült GB3-as autóban, és a múlt héten mindössze egyetlen napot tesztelt száraz pályán, senki nem várta tőle, hogy egy számára ismeretlen aszfaltcsíkon így fog teljesíteni. Még Kiss Pál Tamás, a Martin pályafutását egyengető Motorsport Talent Management (MOTAM) sportszakmai vezetője sem.
„Még most sem térek magamhoz attól, hogy Martin milyen teljesítményt nyújtott ezen a két tesztnapon, mert amit produkált, az abszolút nem elvárható. Már az első teszten is voltak pozitív jelek, hiszen a második napon csak az idei bajnok Alex Ninovic autózott nála jobb kört, de ott még úgy voltam vele, hogy Snettertont jól ismeri és jól is megy ott. Persze az autóra nagyon rá kellett érezzen, különben nem tudott volna ennyire gyors lenni, de akadt több, óvatosságra intő jel.”
„Spában viszont az történt, hogy egy számára ismeretlen, ráadásul nagyon gyors pályán, összességében a második száraz pályán teljesített tesztnapján hatalmasat villantott. Én akkor értettem meg, hogy megérkezett a következő lépcsőfokra és megtalálta a helyét, amikor az első spái tesztnap végén beszéltünk és azt mondta, hogy el sem fáradt, annyira jó az összhang közte és a csapat között. A Rodin teljes mértékben azt az irányt képviseli a beállításokkal, amit Martin szeret, miközben már most félszavakból értik egymást, és pontosan annyi információt adnak neki, ami ahhoz kell, hogy gyors legyen. Ha megvan a kémia, megvan az összhang, akkor minden sokkal flottabbul megy.”
„Az, hogy ilyen hamar ilyen teljesítményre képes, emellett azt is mutatja, hogy megérett rá, egyre tapasztaltabb, és nagyon passzol hozzá a nagyobb kategóriájú autó. Benne van a zsigereiben, és meg tudja valósítani azokat a dolgokat, amelyekről úgy gondolta, hogy a kisebb kategóriájú autóval is meg lehet, míg annak értelemszerűen megvoltak a korlátai. Attól pedig, hogy ezzel az autóval ez működik, olyan önbizalma lett, amit nagyon jó látni. Kimegy a pályára, és rögtön érzi a gumikat, a tapadáshatárt, majd az első gyorskörében fut egy legjobb időt. Nem arról van szó, hogy ott van az első ötben, és akkor még egy kicsit jobban oda kell tennie magát, hogy javuljon, hanem konkrétan az történik, hogy kimegy, odateszi az első gyorskört és tudja, hogy első, vagy legrosszabb esetben második lesz.”
Kiss Pál Tamás szerint az eddig látottak azt is mutatják, hogy jó az az irány, amit a MOTAM kijelölt Martinnak.
„A filozófiánkat ezek a tesztek annyira jól visszaigazolják és motiválnak minket, hiszen mindig azt mondtuk, hogy a cél a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbbet fejlődni. Ezt Martin tökéletesen hozza és bizonyítja, hogy az a munka és az az út, amit követünk, működik. A Rodin pedig nagyon elégedett Martin hozzáállásával, munkamoráljával, alázatosságával. Szerethető, kedves srácnak tartják, ami látszik is, mert nagyon hamar befogadták.”
A GB3 szezon utáni tesztsorozata a jövő héten, a Red Bull Ringen folytatódik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Kia EV4 bekerült a 2026-os Év Autója díj döntősei közé
A Kia EV4 hivatalosan is bejutott a 2026-os Év Autója (COTY) díj döntőjébe. A 23 ország 60 zsűritagjából álló testület válogatása alapján az EV4 a 35 modellből álló hosszú listáról bekerült a hét döntős közé.
Ez a mérföldkő a Kia nyolcadik COTY-döntős szereplését jelenti – ami páratlan eredmény egy koreai márka számára –, és jól mutatja a Kia növekvő befolyását az európai autóiparban, amely 2008-ban kezdődött, amikor a Kia Ceed először került be a döntősök közé.
Még figyelemreméltóbb, hogy ez már az ötödik egymást követő év, amikor a Kia döntős az Év Autója (COTY) megmérettetésen. Az EV6 2022-es győzelmét követte a Niro 2023-ban, az EV9 2024-ben, majd az EV3 2025-ben, amely rekordot döntve a Kia történetének legmagasabb pontszámát érte el, és második helyen végzett. Ez a következetesen kiemelkedő teljesítmény bizonyítja, hogy a Kia komoly, hosszú távú versenyzővé vált Európa legrangosabb autóipari díján.
Európának készült, Európában
A Kia EV4 a márka első, teljesen elektromos modellje, amelyet Európában gyártanak – a vállalat zsolnai (Szlovákia) üzemében, az Electric Global Modular Platform (E-GMP) alapjain. A hatchback akár 625, a Fastback pedig akár 633 kilométeres hatótávot kínál, rendkívül alacsony légellenállási együtthatóval (0,261 Cd a hatchback, 0,23 Cd a Fastback esetében), valamint fejlett, 58,3 és 81,4 kWh kapacitású akkumulátor-opciókkal, amelyek körülbelül 30 perc alatt képesek 10-ről 80%-ra feltöltődni. Az EV4 az európai vezetők igényeire szabva egyesíti a hatékonyságot, a sokoldalúságot és a mindennapi használhatóságot.
Az európai mérnökök a Hyundai Motor Europe Technical Centre (HMETC) központjában finomhangolták a futóművet, hogy magabiztos kezelhetőséget, pontos kanyarvételt és kényelmes, hosszú távú utazást biztosítson. Az EV4 emellett élvezi a Kia egyre bővülő töltőhálózatának előnyeit, amely immár több mint egymillió nyilvános töltőpontot foglal magában Európa-szerte.
Az utastérben az EV4 a Kia „Opposites United” formanyelvét képviseli: a vezetőre összpontosító kabin intuitív technológiákat kínál, mint például a Kia App, a Digital Key 2, valamint a vezeték nélküli szoftverfrissítések (OTA), amelyek zökkenőmentes, összekapcsolt élményt biztosítanak. A 2025-ös EV Day eseményen előzetesen bejelentették, hogy az EV4 GT 2026-ban kerül piacra.
„Büszke vagyok rá, hogy az Év Autója zsűri továbbra is elismeri a Kiát”
– mondta Marc Hedrich, a Kia Europe elnöke és vezérigazgatója.
„Az EV4 az EV6 és az EV3 nyomdokain halad, és bizonyítja, hogy a Kia nem csupán részt vesz, hanem a legmagasabb szinten versenyez Európában. Az EV4, amelyet Európában terveztek, hangoltak és gyártottak, megmutatja, hogy a magas minőségű, felelős elektromos mobilitás lehet egyszerre inspiráló és elérhető.”
A 2026-os Év Autója győztesét a Brüsszeli Autószalonon hirdetik ki, az ünnepélyes díjátadóra 2026. január 9-én kerül sor.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Hankook téli gumiabroncsai öt aktuális teszten is kiváló eredményeket értek el
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó kiváló eredményeket ért el a legutóbbi téli gumiabroncs-teszteken: a kompakt terepjárókhoz és középkategóriás személyautókhoz készült Hankook Winter i*cept RS3, a személyautókra szabott Hankook Winter i*cept evo 3, valamint a terepjárókhoz ajánlott Hankook Winter i*cept evo 3 X öt összehasonlító tesztben is jól teljesített, kiegyensúlyozott teljesítményével, kiváló biztonsági tartalékaival és lenyűgöző hatékonyságával.
Hankook Winter i*cept RS3: biztonságos kezelhetőség kedvezőtlen körülmények között
A népszerű 215/55 R17 méretben a Hankook Winter i*cept RS3 „példás” minősítést kapott az Auto Bild Allrad kompakt SUV modellek téli gumiabroncs-tesztjén (2025. október 16-i szám). Összesen tizenkét teszt után a tesztelők a következőre jutottak: „fékezési szakértő havas és nedves utakon, kiváló tapadás havon”. A Hankook Winter i*cept RS3 a tesztben szereplő összes téli gumiabroncs közül a legjobb eredményeket érte el a havas és nedves utakon történő fékezés, az aquaplaning értékelések, a nedves körpálya és a száraz kezelhetőség terén.
A Hankook Winter i*cept RS3 – 215/55 R17 méretben az „Auto, Motor und Sport” magazin téli gumiabroncs-tesztjén is „nagyon jó” minősítést kapott a kombi és kis SUV-k kategóriában, (2025. szeptember 25-i szám). „A legrövidebb féktávolság havon, biztonságos kanyarodás nedves úton, a legjobb védelem aquaplaning ellen. Nagyon pontos vezetési jellemzők, szinte hasonlóak a nyári gumiabroncsokéhoz, bőséges tartalékkal a száraz kanyarokban” – dicsérte a magazin.
Hankook Winter i*cept evo 3: jó teljesítmény a havon, alacsony kopás
Top értékeléseket kapott a Hankook Winter i*cept evo 3 is, a sportos kompakt modellek esetében népszerű 225/40 R18 méretben. Az Auto Bild nagy téli gumiabroncs összehasonlításán (2025. október 9-i szám) a prémium gumiabroncs „jó” minősítést szerzett. A gumiabroncs különösen a kezelhetőség és a tapadás terén mutatta meg erősségeit a havon. Az ítélet: „hóspecialista” „remek ár-érték aránnyal.” A Hankook Winter i*cept evo 3 ugyanakkor a „kanyarodási aquaplaning nedves utakon” kategóriában is lenyűgöző volt, a legjobb oldalgyorsulási értékkel az összes tesztelt téli gumiabroncs közül.
A Hankook Winter i*cept evo 3 225/40 R18 méretben szintén „jó” minősítést szerzett az ADAC értékelésén. Európa legnagyobb autóklubjának tesztelői különösen pozitív értékelést adtak a környezeti- és költség kategóriákban. A Hankook Winter i*cept evo 3 “nagyon magas várható élettartamot és minimális kopást mutat. A hatékonysága lenyűgöző, köszönhetően alacsony súlyának és üzemanyag-fogyasztásának.” A biztonsággal kapcsolatos kategóriákban a gumiabroncs szintén jó eredményeket ért el nedves és száraz utakon.
Hankook Winter i*cept evo 3 X: a legjobb SUV-gumiabroncs
A Hankook Winter i*cept evo 3 X 235/50 R19 méretben szintén szintén kiválóan teljesített az Auto Bild Sportscars téli gumiabroncs sportos SUV-modellek téli gumiabroncsainak tesztjén (11/2025 szám), ahol szintén „jó” minősítést kapott. A tesztelők ítélete: „minden kategóriában egyenletesen jó teljesítményt nyújtó, sokoldalú gumiabroncs”. A Hankook gumiabroncs különösen a biztonság szempontjából fontos, havas és nedves felületen történő fékezés tesztjein teljesített kiválóan. A havas felületen végzett szlalom tesztben is az egyik legjobbnak bizonyult.
| Téli gumiabroncsteszt | |||
| Média | Gumiabroncs | Méret | Teszteredmény |
| Auto Bild Allrad | Hankook Winter i*cept RS3 | 215/55 R17 | Példás |
| Auto Motor und Sport | Hankook Winter i*cept RS3 | 215/55 R17 | Nagyon jó |
| Auto Bild | Hankook Winter i*cept evo 3 | 225/40 R18 | Jó |
| ADAC | Hankook Winter i*cept evo 3 | 225/40 R18 | Jó |
| Auto Bild Sportscars | Hankook Winter i*cept evo 3 X | 235/50 R19 | Jó |
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Olimpikonokkal tesztelték a Xiaomi 15T Pro okostelefonok fotós képességeit
-
Gazdaság2 hét ago
Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra
-
Zöld2 hét ago
Az Allee a kelet-európai régió legjobb fenntarthatósági teljesítményt nyújtó kiskereskedelmi létesítménye
-
Gazdaság2 hét ago
Mínuszban az e-kereskedelmi mérleg: ezek a cégek javíthatják az egyensúlyt
-
Okoseszközök2 hét ago
3 méter széles és 1,7 méter magas házimozi-kijelzőt mutatott be az LG
-
Mozgásban1 hét ago
A Kia EV4 bekerült a 2026-os Év Autója díj döntősei közé
-
Ipar2 hét ago
Egy kompakt megoldás – a nitrogéntermelő rendszer
-
Mozgásban2 hét ago
A Hankook téli gumiabroncsai öt aktuális teszten is kiváló eredményeket értek el





