Ipar
Globális mozipremierek és zenei világturnék hajtják a szórakoztatóipart
A globális reklámbevételek 2026-ban el fogják érni az 1 ezer milliárd dollárt, a streaming szolgáltatók a konszolidációtól és az élő sporteseményektől várják a növekedés fellendülését.
A PwC Global Entertainment & Media Outlook kiadványa a 2024-28 közötti időszakra vonatkozóan elemezte a szórakoztató- és médiaipar kilátásait.
A gazdasági nehézségek, a technológiai újítások, valamint a fokozott földrajzi és ágazati verseny ellenére 2023-ban tovább növekedett a globális szórakoztató- és médiaipar (E&M). Összbevétele 5%-os emelkedéssel elérte a 2,8 ezer milliárd dollárt, ezzel pedig meghaladta az általános gazdasági növekedés IMF által prognosztizált mértékét. A PwC 25. alkalommal elkészített, 53 országban 13 ágazatra kiterjedő felmérésének eredményei azt mutatják, hogy a globális E&M bevételek az előrejelzések szerint 3,9%-os összetett éves növekedési ütemmel (CAGR) 2028-ban el fogják érni a 3,4 ezer milliárd dollárt.
Világszinten továbbra is az Amerikai Egyesült Államok lesz a világ legnagyobb fogyasztási és reklámozási piaca, ahová 2023-ban a globális kiadások több mint egyharmada áramlott. Ami a fejlődést illeti, az USA 4,3%-as arányához képest a gyors növekedést mutató nagyobb piacok közül egyértelműen Kína (7,1%) és India (8,3%) tűnik ki, de a kevésbé érett országok E&M piaca még ennél is gyorsabb ütemben növekszik: Indonézia 8,5%, Nigéria 10,1%-os CAGR-ral 2028-ig.
A globális reklámbevételek 2026-ban el fogják érni az 1 ezer milliárd dollárt
A globális reklámbevételek 2028-ig várhatóan 6,7%-os összetett éves növekedési ütemben fognak emelkedni (ami a 2020-as szint kétszeresét jelenti), megelőzve az elemzésben szereplő másik két tág szórakoztató- és médiaipari kategóriát: a konnektivitást (2,9%) és a fogyasztói szegmenst (2,2%). A reklámozásból származó összes bevétel 2026-ban eléri az 1 ezer milliárd dollárt, és előrejelzések szerint a következő öt évben az E&M ágazat teljes növekedésének 55%-át fogja adni.
Az internetes reklámozás jelenti a reklámipar legnagyobb és egyik leggyorsabb ütemben növekvő szeletét. Ez a terület 2023-ban 10,1%-kal nőtt, 52,5 milliárd dollárnyi új bevételt hozott és 2028-ig 9,5%-os összetett éves növekedési ütemet fog produkálni, ami az összes reklámkiadás 77,1%-át fogja kitenni.
„Az emberek egyre inkább online fogyasztják a tartalmakat, ezért a szórakoztató- és médiaipari vállalatoknak azokon a felületeken kell kapcsolódniuk a vásárlóikhoz, ahol a legtöbb idejüket töltik”
– emelte ki Kerekes Antal, a PwC technológiai tanácsadásért felelős cégtársa.
Reklámalapú csomagokkal és jelszómegosztási korlátozásokkal a streaming növekedéséért
A streaming szolgáltatások növekedésének mértéke – elsősorban a magasabb áraknak köszönhetően – elmaradt az előző évekétől. Az over-the-top (OTT) videószolgáltatások előfizetései a 2023. évi 1,6 milliárdról 2028-ra 2,1 milliárd dollárra fognak emelkedni, ami 5%-os összetett éves növekedési ütemet takar. Ez a gyakorlatban egy OTT videóelőfizetés esetében az átlagos globális bevétel összegében viszont alig jelent változást: a 2023. évi 65,21 dollárról 2028-ra várhatóan 67,66 dollárra fog emelkedni. Ekkorra a reklámbevételek a globális OTT streamingbevételek kb. 28%-át teszik ki a 2023-as 20%-hoz képest.
„A streaming szolgáltatók előfizetőszámának stagnálása üzleti modelljeik átformálására, és az előfizetéseken túlmenő, új bevételi források keresésére készteti a piac szereplőit, ilyen például a reklámalapú változatok (magasabb reklámtartalommal alacsonyabb előfizetési díjak) bevezetése, a jelszavak megosztásával kapcsolatos szigorú intézkedések vagy az élő sportesemények közvetítése. Ezek az újítások pedig már most meghozták az eredményüket, hiszen a vezető streaming szolgáltató az elmúlt negyedévben 8 millióval növelte előfizetőinek számát, miután 2023-ban fellépett a jelszómegosztással szemben. Ugyanígy, a 2024-es párizsi olimpia – az első ilyen világszintű esemény – teljes programja elérhető élőben egy streaming platformon a mi régiónkban is, ami minden bizonnyal jelentős előfizetőszám-növekedést fog náluk is eredményezni”
– hangsúlyozta a szakember. Mindeközben a fejlett piacokon az iparág konszolidációja az előfizetés-szolgáltatók összekapcsolásának formájában zajlik.
Élő események, globális mozizás és gaming csúcsra járatva
Az e-sportokat (profi bajnokságokkal és élő nézőkkel megszervezett versenyszerű játékot) is magában foglaló globális játékipar az E&M univerzum egyik leggyorsabban fejlődő ágazata. 2023-ban 4,6%-os növekedéssel 227,6 milliárd dolláros bevételt ért el, becslések szerint pedig 2027-ben elérik a 300 milliárd dollárt, ami a 2019-es szintnek csaknem kétszerese. Az ázsiai és csendes-óceáni térség továbbra is a játékipar legnagyobb regionális piaca és a szegmens globális összbevételének 48,1%-át adja, ami 2028-ban 54,4%-os aránnyal 181,8 milliárd dollárra fog emelkedni.
A személyes, valós, technológia által támogatott területek, például az élő zenei előadások és a globális mozizás továbbra is a legjobban növekvő ágazatok: a mozi- és koncertjegyek eladásából származó bevételek a világszintű fogyasztói kiadások 2023. évi nettó növekedésének 38,6%-át teszik ki. Az élőzenei előadásokból származó bevételek a nagy rendezvényeknek, mint például a zenei világturnéknak köszönhetően 26%-kal emelkedtek és a teljes zenei piac bevételeinek több mint felét adták. A moziipar 2023-ban – a számos nagy sikerű bemutatónak köszönhetően – 30,4%-os növekedést tudott felmutatni az előző évhez képest, és számítások szerint a globális mozibevételek 2026-ban meghaladják a 2019. évi, járvány előtti szintet.
„Az E&M ágazatban a generatív mesterséges intelligencia (genAI) alkalmazásának eddigi célja elsősorban a gyorsaság és a hatékonyság fokozása volt, de már egyre inkább integrálják az AI-t tartalomkészítő és hirdetési eszközökbe is. Az AI már ma is hatékony a reklámozásban felhasználható kreatív ötletek gyors kidolgozásában, azoknak különböző kontextusokhoz igazításában és a visszajelzések alapján ezek finomhangolásában is. Ha a GenAI-t ki tudjuk használni új ötletek generálására, új élmények kitalálására is, akkor a növekedésre óriási tér mutatkozik.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén
Prazsák Gábor irányítja telephelyvezetőként 2025 májusától a Dachser Hungary Food Logistics budapesti élelmiszerlogisztikai kirendeltségét.
A több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező szakember a raktározási tevékenységért, a szerződéses logisztikáért, a belföldi disztribúcióért, az ügyfélszolgálatért és az értékesítési területért felel a Dachser budapesti telephelyén.
Prazsák Gábor közgazdász, ezen belül logisztikai szakirányon végzett. Több mint 20 éve dolgozik a logisztika területén, az elmúlt 11 évben pedig a hőmérséklet-szabályozott áruszállítás gyakorlatilag minden területével foglalkozott az értékesítéstől, operatív irányítástól kezdve a nemzetközi területeken át az üzletfejlesztésig. Május elején csatlakozott a Dachser Food Logistics csapatához, és a budapesti telephely vezetőjeként a hűtött és szárazélelmiszer-raktározási és szállítmányozási feladatokért felel. Közel 70 kolléga munkáját irányítva dolgozik az operatív vezetés mellett a folyamatok optimalizálásán, szabványos rendszerszerű működtetésén, valamint az üzletfejlesztésen.
„A fenntarthatóságra és az innovációkra, például a digitalizációra való törekvés tette számomra igazán vonzó lehetőséggé a munkavállalást a Dachsernél”
– mondta el Prazsák Gábor.
„Úgy vélem, csak ezen szempontok mentén lehet egy logisztikai vállalat hosszú távon is magas minőségben hangsúlyos szereplője a piacnak, és teljes mértékben azonosulni tudok ezekkel a vállalati értékekkel. Mindemellett remek csapat fogadott a Dachsernél, nagyon jók a kezdeti tapasztalataim, sok támogatást kapok a kollégáktól. Jó volt egy ilyen közegbe megérkezni.”
„Az élelmiszerlogisztika egy különösen kényes, nagy szakértelmet, odafigyelést, precizitást igénylő terület a tevékenységeinken belül”
– mondta el Szabó Péter, a Dachser Hungary cégvezetője.
„Ahogy mindenben, itt is a legmagasabb minőségre törekszünk, bőven az előírások betartásán túl, célunk, hogy ügyfeleink megbízható partnerei legyünk. Gábor kiváló szakember, aki pontosan érti az élelmiszerlogisztika mögött rejlő felelősséget, látja a fejlődési lehetőségeket, így nagyon örülünk, hogy csatlakozott a csapathoz.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ipari automatizációval erősít a Delta Technologies
A Robotizálunk Kft. 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai.
Az akvizíció növekedési lehetőséget nyújt mindkét cég számára, egyúttal erősödnek szakmai kompetenciáik. A Delta akvizíciós stratégiájába szorosan illeszkedő tranzakciót várhatóan a közeljövőben továbbiak is követni fogják.
A Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai az átvilágításokat követően szándéknyilatkozatot írtak alá a társaság 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. A megállapodás egyúttal rögzíti a további részesedésnövelés lehetőségét is középtávon. A tranzakció zárásának előfeltétele a felek közötti adásvételi szerződés aláírása, valamint az abban meghatározott esetleges zárási feltételek teljesülése.
A Delta Technologies Nyrt. hosszútávú stratégiájában meghirdetettek szerint a vállalat keresi az olyan, többek között az ipari automatizáció (Ipar 4.0) területén működő társaságokat, amelyekkel fejlesztheti a jelenlegi szolgáltatás portfólióját. A mostani tranzakció a stratégiával összhangban egyrészt tovább erősíti a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat piaci pozícióját, másrészt mérföldkövet jelent a cégcsoport szakmai profiljának erősítésében az ipari automatizáció és a digitalizáció területén. Céljuk, hogy nagyságrendileg 6 milliárd forintos tőkebevonással 3-5 év alatt további értékteremtő akvizíciókat hajtsanak végre, melynek során első körben főként a hazai, majd középtávon a releváns régiós piacokon keresnek potenciális akvizíciós célpontokat.
A Robotizálunk Kft.-t 2017-ben alapították, győri székhelyén 20 munkavállalót foglalkoztat. Az elmúlt évek során a cég stabil szereplővé vált az ipari automatizálás és robottechnológia hazai piacán. Fő tevékenységük az ipari automatizálás, azon belül is a robotizálás, a robottechnológiai tervezés és kivitelezés. Szakembereik több mint egy évtizedes tapasztalata a célgéptervezés, illetve robotprogramozás területén garanciát nyújt az elvégzett munka minőségére, melynek köszönhetően számos iparágban építettek ki hosszú távú, stabil kapcsolatokat ügyfeleikkel. A Robotizálunk Kft.-t a mérnöki precizitás, a testreszabott műszaki megoldások és a partnereik versenyképességét támogató hozzáállás határozza meg. Céljuk, hogy továbbra is meghatározó és megbízható technológiai partnerként segítsék ügyfeleiket a gyártási hatékonyság és minőség növelésében.
A Delta Technologies Nyrt. az akvizícióval a meglévő ügyfélbázisára és meghatározó piaci jelenlétére alapozva támogatni szeretné a Robotizálunk Kft. további növekedését, valamint elősegítené a társaság külpiaci terjeszkedését, kihasználva a Robotizálunk Kft. komplex ipari automatizációs referenciáit. A tranzakció zárását követően a társaság változatlan formában fog tovább működni.
Az elmúlt időszakban a Delta Technologies Nyrt. és 100%-os tulajdonú leányvállalata, Magyarország egyik legjelentősebb rendszerintegrátora, a Delta Systems Kft. is számos organikus üzletfejlesztést és hatékonyságjavító kezdeményezést valósított meg, új szakmai képviselőkkel erősítette meg felügyelőbizottságát, ezáltal is növelve a befektetők bizalmát.
Az akvizíciókkal és a további üzletfejlesztéssel céljuk a jövedelmezőség javítása, a szinergikus lehetőségek kihasználása, a rugalmasságuk erősítése és a cégcsoporton belüli digitalizációs kompetencia biztosítása.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ez mentheti meg az e-töltős benzinkutakat
Nem fog elszállni a villanyszámla.
Kezd általános elvárássá válni, hogy a forgalmasabb utak mentén rendelkezésre álljon e-töltő, sőt, lehetőleg gyorstöltést biztosító berendezés. Ezek az akár 300-400 kW teljesítményű töltők jelentős villamosenergia-igénnyel bírnak, az üzemeltetőnek ráadásul fel kell készülnie, hogy elegendő teljesítmény álljon rendelkezésre akkor is, ha egyszerre használják az összes töltőpontot.
Biztosíthatják ezt úgy, hogy a csúcskapacitásnak megfelelő hálózati teljesítményt kötik le az áramszolgáltatónál, ezért azonban a kihasználtságtól függetlenül fizetniük kell. Ez nem túl költséghatékony megoldás, ráadásul a kapacitásbővítést lehetővé tevő, új villamos infrastruktúrák kiépítése is költséges, illetve akár éveket jelentő, időigényes folyamat. Ha azonban alacsonyabb teljesítménylimitet határoznak meg, és átlépik, bírságot kell fizetniük, illetve a védelmi készülékek esetleges működésbe lépése pedig átmeneti áramszünethez, így üzemkimaradáshoz is vezethet.
Erre nyújt megoldást a Siemens új fejlesztése. A dinamikus terhelésmenedzsmentet biztosító eszköz plug-and-play kialakítással, könnyen telepíthető hardveregységgel nem csupán a töltőberendezések, hanem a teljes telephely teljesítményét egyetlen közös rendszerben szabályozza. Azaz optimalizálható úgy a villamosenergia-gazdálkodás, hogy szükség esetén kielégítő töltési teljesítmény álljon rendelkezésre minden egyes töltőponton, miközben az akár alacsonyabb teljesítménylimitet sem lépi át az üzemeltető.
Ez az előrekonfigurált, és szabadon paraméterezhető hardvereszköz egyszerűbbé teszi az elektromos hálózat és a hozzá kapcsolódó eszközök felügyeletét, irányítását. Az ún. Multipurpose Automation Box hidat képez az elektromos fogyasztók, termelők és a szoftveres vezérlőrendszerek között, lehetővé téve az eszközök egy platformon történő vizualizációját, adatainak gyűjtését, illetve kezelését, elemzését.
A megoldás bármilyen Modbus-kommunikációval rendelkező készülékkel összeköthető, így például e-töltők mellett napelem, kiserőmű vagy mikrogrid szabályozásra is alkalmas. Egy automatizációs egység legalább 10 töltő menedzsmentjére képes, gyártótól függetlenül, de skálázhatóságának köszönhetően akár 250 eszköz is kezelhető ezzel a megoldással. Integrálható a távoli felügyeletet biztosító, felhőalapú szoftveres alkalmazásokba, így a Siemens Electrification X portfóliójába is, amelynek segítségével például helyszíni kiszállás nélkül elvégezhető a töltőberendezések hibaelhárítása vagy újraindítása.
Az egység tervezésekor a helytakarékos kialakítás és a zord környezeti feltételekkel szembeni ellenállóképesség mellett kiemelt figyelmet kapott az kiberbiztonság is, ezáltal megbízható, erőforrás- és költséghatékony, valamint fenntartható energiaoptimalizálási megoldást biztosít.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
Önkiszolgáló pénztárak, automatizáció: tényleg jönnek a robotok és elveszik a bolti dolgozók munkáját?
-
Okoseszközök1 hét ago
Az AI a legemberibb IT projekt
-
Mozgásban2 hét ago
Gördülő innováció a zöldebb holnapért – így értelmezi újra a fenntartható abroncsgyártást a Hankook
-
Gazdaság2 hét ago
E-kereskedelmi logisztika és telephelyválasztás 2025-ben Stratégiai megoldások a versenyképesség növeléséért
-
Gazdaság1 hét ago
A bankok tartják a vállalásukat – de ezzel a hitelfelvevők járhatnak rosszul
-
Zöld1 hét ago
Az A1 Solar Zanzibar Ltd. átadta első afrikai napelemes rendszerét a Zaso Children’s Home gyermekotthonban
-
Gazdaság2 hét ago
Fenntartható sörfőzést fejleszt a Danube Cup győztes startup-ja
-
Gazdaság2 hét ago
A családok fele felélné a családi adókedvezményekből befolyó plusz pénzt