Mozgásban
Egyedül a vízben – de nem magányosan
Hogyan segít a közösség ereje? Rakonczay Gábor osztja meg tapasztalatait.
Az úszás nemcsak fizikailag igényel felkészültséget, hanem mentálisan is próbára tesz; Rakonczay Gábor többszörös világrekorder, extrém sportoló szerint ez leginkább a hosszabb távokon jelenthet kihívást. Ekkor az ember egyedül halad a vízben, nincsenek külső visszajelzések, taps vagy biztatás – csak az egyenletes mozgás, a légzés ritmusa és a kitartás számít. A 43. LIDL Balaton-átúszás kiemelt partnereként a Yettel mobilhálózata idén abban is segít, hogy az átúszás közben is elérjen hozzánk szeretteink szurkolása.
A napokban telt be a 43. LIDL Balaton-átúszás mindhárom mezőnye, így idén is több mint tízezren vágnak bele az ikonikus kihívásba. De hogyan lehet egy több órán át tartó sportteljesítményt akár amatőr sportolóként is teljesíteni?
Rakonczay Gábor szerint a nehézséget sok esetben nem csak a fizikai akadályok jelentik.
“A hosszútávú kihívásoknál jön el a legnagyobb magány. Amikor elfogy az erő, és nem tudsz fókuszálni, akkor tudatosan kell visszahoznod magad a jelenbe. Ilyenkor érdemes emlékeztetni magad: miért vagy itt? Miért készültél hónapok óta erre a napra?”
– fogalmaz Gábor.
Az extrémsportoló nevéhez olyan kihívások fűződnek, amelyek szó szerint emberfeletti kitartást követelnek. Egyedül evezett át az Atlanti-óceánon, teljesítette a Déli-sark expedíciót, és megjárta a Föld legkietlenebb vidékeit – olyan helyeken, ahol a magány nemcsak lelkiállapot, hanem túlélési tényező is lehet.
„75 napig teljesen egyedül lenni az Atlanti-óceánon úgy, hogy 2-3 ezer kilométerre van a legközelebbi szárazföld – ott a magány szinte tapintható.”
– meséli Gábor a számára eddigi legmagányosabb élményéről.
„A holtpontokon való túljutásban akkor nekem nagyon sokat segített, hogy tudtam, közel százezren szurkolnak”
– tette hozzá Rakonczay.
Gábor szerint a nehézség mindig csak átmeneti, de az eredmény velünk marad. Úgy gondolja, hogy minden kihívásban eljön az a pont, ahol már nem a test, hanem az elme visz tovább. És ha sikerül helytállni, az olyan tapasztalat, ami örökre velünk marad – nemcsak sportolóként, hanem emberként is.
Szurkolás, ami elér a Balaton közepéig
És hogy az elménk hogyan tud segíteni? A közelgő Balaton-átúszás[1] alkalmából készített kutatás[2] arra is rávilágított, hogy a magányos úszás során ki-ki máshogyan tartja fent a mentális fókuszt. A válaszadók 53%-a a megtett távolságot vagy a köröket számolja, 49% a technikájára és a légzésére koncentrál. Mások egyszerűen csak kikapcsolódnak, és átadják magukat a mozgás élményének.
A kutatás válaszadóinak 80%-a alapvetően saját magát motiválja a Balaton-átúszás teljesítésére, de a támogatásnak komoly szerepe van a felkészülésben és az élmény feldolgozásában is. A felmérés szerint a legfőbb szurkolók a családtagok és a barátok; tízből három úszót a családtagjai, kettőt a barátai bátorítanak, hogy belevágjanak a kihívásba. A célba érés után is elsőként a párjuknak (40%), szüleiknek vagy gyermekeiknek (31%) mesélnének róla – míg minden tizedik résztvevő a partra érkezve már a közösségi médiában osztaná meg a sikerét.
Pontosan erre a támogató erőre épít idén egy különleges aktivitás, a Yettel Hajrá Hajó, amely a Balaton közepén is igazi közösségi élménnyé varázsolja az úszást. A digitális aktivitás a vízen is összeköti a szurkolókat a versenyzőkkel; lényege, hogy bárki küldhet szurkolói üzenetet az úszóknak – akár a partról, akár az ország más pontjáról. Ezeket a mobilszolgáltató szélsebes hálózatán keresztül a Balaton közepére juttatja el, oda, ahol a leginkább szükség van rájuk. A magyar tenger közepén, a táv felénél egy óriási LED-falon jelennek meg az üzenetek, amelyeket egy AI-hang fel is olvas, így a sportolók a vízben haladva is hallhatják: nincsenek egyedül, rengetegen szurkolnak nekik.
A beérkező buzdításokat az első blokk indulásától egészen az utolsó célba érkezéséig folyamatosan továbbítják, így egész nap biztathatjuk a kihívást teljesítőket. A helyszínen, a Yettel Hajrá Zónában lehet üzenetet küldeni, pihenni, telefont tölteni, illetve kivetítőn követni, mi hangzik el a Balaton közepén. Üzenetküldésre bárkinek van lehetősége, a hajrauszok.yettel.hu oldalon, akár már mostantól – így bárki részese lehet az élménynek.
Így készül Rakonczay Gábor a Balaton-átúszásra
Üzenetküldés és részletek: https://hajrauszok.yettel.hu
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
35 éves a Magyar Suzuki – esztergomi sikertörténet
Jelentős mérföldkőhöz ért a Magyar Suzuki Zrt: az esztergomi vállalatot 35 évvel ezelőtt alapították és tették le a gyár alapkövét. A Suzuki Csoport egyetlen európai üzemében az évtizedek során hét ikonikus modell készült, miközben a vállalat az ország egyik meghatározó gazdasági szereplőjévé vált.
Ötven év kihagyás után éledt újjá a magyarországi személygépjármű-gyártás, amikor 1991-ben a Suzuki Motor Corporation, a magyar kormány, az Itochu és a Világbank megalakította a Magyar Suzukit. A japánok egy világszínvonalú, teljeskörű gyártási tevékenységet alkalmazó gyárat hoztak létre Magyarországon. A vállalat 1992-ben a Suzuki Swiftek sorozatgyártásával kezdte meg a termelést. Az itt készülő autók immár bárki számára elérhetővé váltak. A magyarok hamar megszerették a Suzukikat, ahogy nevezték, a „mi autónkat”. 35 év alatt összesen hétféle modell, a Swiften túl Wagon R+, Ignis, SX4, Splash, SX4 S-CROSS és Vitara készült Esztergomban. 2024-ben már a 4 milliomodik Suzuki modell gördült le a magyar gyártósorról. A fenntartható autózást előtérbe helyezve 2020 óta, az európai piacokra a Magyar Suzuki már csak hibrid meghajtással értékesít modelleket. Jelenleg Esztergomban Vitara és S-CROSS modellek készülnek. A gyártóvállalat stabil, megbízható, minőségi beszállítói hálózattal dolgozik. Számos magyarországi partnerével a sorozatgyártás indulása óta működik együtt.
Magas szakmai kompetencia és tudás
A Magyar Suzuki meghatározó szereplő a járműipari gyártói piacon termelőerejét, munkáltatói státusát tekintve. Folyamatosan fejleszti üzemét, amely a digitalizációt, a hatékonyságnövelést, a jelenlegi kapacitás maximális kihasználását, a jövőbeli igények rugalmas kiszolgálását, valamint a karbonsemleges működés elérését támogatja. A Suzuki a kezdetektől összesen több mint 2 milliárd eurót fektetett be Magyarországon.
Esztergomban 35 év alatt magas szintű kompetenciákat és tudást halmoztak fel, elsősorban a mérnöki-, a logisztikai- és az IT területeken.
Stabil gazdasági szereplő Magyarországon
Az ország egyik vezető iparvállalataként árbevétele alapján rendre az ország TOP20 nagyvállalata között végez. Partnereinek, beszállítóinak, valamint 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően mintegy 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. Az Esztergomban gyártott és az importált Suzuki-modellek idehaza a legnépszerűbb autók közé tartoznak a magán- és flottavásárlók körében. A vállalat az évtizedek során összesen 22 alkalommal végzett a magyarországi új személyautó értékesítési lista élén. A hazai piacra és a világ több mint 100 országába exportált autók gyártásán kívül a társaság importált Suzuki személyautók, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik.
Fenntartható jövő
Igazodva az anyavállalat törekvéseihez – a Suzuki 2050-re szeretné elérni a karbonsemlegességet gyártás és modellek tekintetében világszerte – a Magyar Suzuki kiemelt figyelmet fordít a fenntartható működésre és termelésre, melyet saját napelempark és hőszivattyúk támogatnak.
Felelős vállalatként és együttműködő partnerként a Magyar Suzuki alapítása óta hosszú távú, értékteremtő helyi és országos kezdeményezésekben vesz részt a társadalom, a környezet és a gazdaság támogatása érdekében. Kiemelt figyelmet fordít a helyi oktatási-, kulturális- és sportélet, illetve országos szinten a közlekedésbiztonság támogatására.
Megbecsült kollégák, lojális együttműködések
Gondoskodó munkaadóként tiszteli és megbecsüli minden kollégáját, munkavállalói pedig lojálisak: dolgozóinak több mint fele legalább 10 éve, 25-en a kezdetek óta, 35 éve erősítik a közösséget. A régió egyik legnagyobb foglalkoztatójaként kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának felkarolására. Az új technológiák, a digitalizáció és a folyamatosan változó igények kihívásaihoz csatlakozva nagy hangsúlyt fektet a jövő szakembereinek képzésére. A Suzuki Akadémia keretein belül egy olyan jövőbemutató képzési ernyőprogramot hoztak létre, amely tudásmegosztást jelent vállalaton és cégcsoporton belül, reagál a munkaerőpiaci kihívásokra és hidat képez generációk, illetve kutúrák között. Hozzájárul a stabil cégműködéshez és termeléshez, illetve a megfelelő munkaerő megtalálásához és megtartásához. A program részeként működő Karbantartó Akadémia a szakmai alapok megerősítéséhez, a Globális Tehetségmenedzsment Program a tudáshálózat építéséhez járul hozzá, míg a Vezetői Akadémia pedig az erős, stabil vezetői bázist segíti. A 2023-ben elindult duális képzésen a Suzuki Oktatási Centrumban már 37 diák tanul. Az eddig végzett diákok fele pedig a Magyar Suzukinál helyezkedett el.
„35 év – Minden autó egy történet”
A Magyar Suzuki Zrt. az évforduló alkalmából országos kampányt indít, amely részeként szeretné megmutatni, hogy a vállalat hogyan lett az ország egyik meghatározó vállalata és egyben a vásárlók egyik legbiztosabb döntése. Pályázatot hirdet „35 év – Minden autó egy történet” címmel. Olyan történeteket vár, amelyekből kiderül, hogy a márka miként játszott fontos szerepet a magyarok életében. Az esztergomi gyártóvállalat olyan személyes történeteket keres amelyek bemutatják, mit jelentett a vásárlóknak, a járműtulajdonosoknak, családoknak, baráti közösségeknek a Suzuki és hogyan vált életük meghatározó szereplőjévé. A pályázók szabadon elmesélhetik élményeiket, vagy bármilyen megható, humoros, inspiráló pillanatot, amely nélkül más lenne az életük. A pályázatok benyújtásáról, formai követelményéről és díjazásáról, illetve a nyertes pályamunkák felhasználásáról további információkat a https://www.suzuki.hu/corporate/hu/35-eves-a-suzuki oldalon találhatnak az érdeklődők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett
Az Aston Martin Aramco Formula One Team Driver Academy tagja lett Nagy Roland gokartversenyző, akinek sportszakmai pályafutását január óta a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso menedzsmentje, az A14 irányítja. A mostani szezonban a 13 éves tehetség a spanyol DPK Racingben versenyez. Roland az első magyar autóversenyző, aki már gokartosként tagja lett egy F1-es istálló akadémiájának.
„Ennél jobban nem is kezdődhetett volna számomra ez az év. Hatalmas öröm és egyben nagy büszkeség nekem, hogy az Aston Martin Aramco Driver Academy tagja lettem. Igyekszem élni ezzel a lehetőséggel és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az együttműködésből”
– nyilatkozta a szlovákiai Galántán született, de magyar színekben versenyző Nagy, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vesz az OKJ kategóriában a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett világ- és Európa-bajnokságon, az egyéb nemzetközi viadalokat szervező WSK eseményein, illetve a Champions of the Future versenysorozat fordulóin is.
„Az akadémia világosan kijelölt utat kínál a legmagasabb szintű versenyzés felé, támogatva a pilótákat a pályán és azon kívül is. Segíti őket a fejlődésben, a tanulásban és a növekedésben, miközben biztosítja a siker eléréséhez szükséges lehetőségeket. A program a hosszú távú partneri kapcsolatok kiépítésére és a legtehetségesebb fiatal versenyzők aktív felkutatására összpontosít az autósport minden szintjén”
– olvasható az Aston Martin Aramco Formula One Team Academy által csütörtökön kiadott hivatalos közleményben.
„Stratégiánk lényeges része az utánpótláskorú tehetségek bevonása, Roland pedig kiváló példája annak a kaliberű ifjú versenyzőnek, akit szívesen látunk a programunkban. Lenyűgöző potenciált mutatott a nemzetközi porondon, erős teljesítményt nyújtva olyan kategóriákban, ahol szoros a verseny. Hihetetlenül fontos, hogy már a pályafutásának korai szakaszában hozzájárulhassunk egy pilóta fejlődéséhez, mert ez teszi lehetővé a számunkra, hogy segítsünk formálni a fejlődésüket mind a pályán, mind pedig azon kívül”
– mondta Nuno Pinto, az akadémia sportigazgatója.
A közlemény szerint az akadémia személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel, médiatréningekkel és a versenyhétvégéken való részvétellel segíti a pilótáit. Az akadémia küldetése, hogy együttműködésben a DPK Racinggel, valamint Fernando Alonso nemzetközi kapcsolataira és gokartos szakértelmére építve a karrierjük legkorábbi szakaszától támogassa a feltörekvő versenyzőket.
„Büszkék vagyunk rá, hogy Roland, aki az első gokartos az általunk menedzselt versenyzők közül, csatlakozott az Aston Martin Aramco Forma-1es istálló akadémiájához. Ez a pillanat jelentős mérföldkő a pályafutásában, számunkra pedig megtiszteltetés, hogy támogathatjuk őt ezen az úton. Roland elkötelezett, szenvedélyes és erős munkamorállal rendelkező versenyző, csakúgy, mint az A14 menedzsment összes többi pilótája. Ezek az alapvető értékek kulcsfontosságúak a hosszú és sikeres autósport-karrier felépítésében”
– kommentálta a bejelentést az A14 menedzsment.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Hankook vezeti az Auto Bild gyártói rangsorát
A Hankook prémium gumiabroncs-gyártó kiemelkedő eredményt ért el az Auto Bild legfrissebb gyártói ranglistáján. Az új Hankook Ventus evo két tesztgyőzelmének köszönhetően a Hankook az első helyen végzett a nyári gumiabroncsok kategóriájában. A négyévszakos gumiabroncsok kategóriájában pedig a Hankook a Kinergy modellsorozat négy dobogós helyezésével összesítésben a harmadik helyet szerezte meg.
Két tesztgyőzelem az új Ventus evo-nak – első hely a nyári gumiabroncsok között
Az új Ventus evo bemutatásával lenyűgöző rajtot vett a Hankook a jelenlegi abroncsszezonban. Az új prémium nyári gumiabroncs két független Auto Bild teszten is az első helyet szerezte meg.
„Két tesztgyőzelemmel a Hankook új Ventus evo modellje tökéletes bemutatkozást produkált”
– írja az Auto Bild. A nyárigumi-gyártók összesített rangsorában a Hankook az egyetlen, amely kettős győzelmet aratott, és egy versenytársával megosztva szerezte meg az első helyet.
Négy dobogós helyezés a Kinergy termékcsaládnak – harmadik hely a négy évszakos gumiabroncsok kategóriájában
A Hankook a négyévszakos gumiabroncsok szegmensében is erős teljesítményt mutatott: a Kinergy modellsorozat négy különböző teszten is kiváló, konzisztens teljesítményt nyújtott, és ezzel a Hankook számára a gyártói rangsorban az összesített harmadik helyet szerezte meg. Az elismerések igazolják a Hankook magas minőségét. A különböző gumiabroncs-modellek valamennyi releváns tesztkategóriában következetesen kiváló teljesítményt nyújtottak – a nedves fékteljesítménytől a száraz kezelhetőségen át egészen a négyévszakos abroncsok téli tulajdonságaiig. Az új Ventus evo két tesztgyőzelme rávilágít arra, hogy ez a gumiabroncs mennyire jól illeszkedik a prémium szegmensbe, míg a Kinergy modellsorozat tartósan magas teljesítménye négy független négyévszakos gumiabroncs-teszten azt mutatja, hogy ebben a szegmensben a Hankook a legmegbízhatóbb gyártók közé tartozik.
Háttér: Az Auto Bild legjobb gyártóinak rangsora
Az Auto Bild gyártói rangsora egy adott szezonban elvégzett összes gumiabroncs-teszt eredményét összesíti, és pontozásos rendszer alapján értékeli a gyártókat: Tesztgyőzelem: 6 pont; Példás: 5 pont; Jó: 3 pont; Kielégítő: 2 pont; Feltételesen ajánlott: 1 pont. Ökológiai bajnok: 1 extra pont; Zöld gumiabroncs: 2 extra pont. A 2025/2026-os szezonban az Auto Bild összesen 67 nyári és 61 négyévszakos gumiabroncsot tesztelt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban2 hét ago
Nagy Roland gokartversenyző az Aston Martin F1-es csapat akadémiájának tagja lett
-
Tippek2 hét ago
A forró helyek a Dyson HushJet™ Mini Cool ventilátorral a legmenőbbek
-
Gazdaság2 hét ago
Magyar fejlesztésű kasszarendszerrel nyitotta meg első koszovói üzletét a Decathlon
-
Egészség2 hét ago
Életeket menthet a fejlesztés – fiatal magyar egyetemi hallgató innovációja nyerte a K&H STEM pályázatát
-
Gazdaság2 hét ago
Globális trend: a vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik
-
Gazdaság2 hét ago
Új fejezet a vállalati digitális fenntarthatóságban – Az SBTi Net Zero V2.0 előrevetíti a következő évek szabályozásait
-
Tippek2 hét ago
28% kieső fókuszidő, 30%-os teljesítményromlás – ideje újragondolni az irodát
-
Egészség2 hét ago
Digitális gyógyír a magány ellen: a technológia humánus arcát mutatják meg a jövő magyar innovátorai




