Connect with us
Hirdetés

Ipar

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét

Magyarországon naponta nagyjából 2,5-3 millió köbméter szennyvíz termelődik, azaz körülbelül 2-3 hét alatt egy Velencei-tónyi szennyvizet kell megtisztítania a rendszereknek. Könnyen belátható, hogy ilyen mennyiség mellett egyáltalán nem elhanyagolható tétel a tisztítás kapcsán felhasznált energia. Az új technológiai megoldások ezt akár 30-50 százalékkal is csökkenthetik – ilyen téren is fenntarthatóbbá, zöldebbé téve a környezetvédelem érdekében zajló folyamatokat.

Elsőre távolinak tűnik egymástól az űrtechnológia és a szennyvíztisztítás világa, a mérnöki kihívások azonban meglepően hasonlóak. Mindkét területen folyamatos, megszakítás nélküli működésre van szükség, minimális karbantartási lehetőséggel, miközben egyetlen meghibásodás az egész rendszer működését veszélyeztetheti. Az űrben ez egy küldetés végét jelentheti, a szennyvíztisztításban pedig biológiai folyamatok leállását, súlyos üzemzavarokat és energiapazarlást.

Hogy miért? Mert a szennyvíztisztítás során a „munkát” végző baktériumok oxigén nélkül elpusztulnak. Ha a levegőztetés megszakad, a tisztítás nem lassan, fokozatosan romlik le, hanem gyorsan összeomlik. Nem véletlen, hogy egy átlagos telepen a levegőztetés a teljes energiafelhasználás akár felét is kiteheti.

„Naponta csak Budapesten 250-300 ezer köbméter szennyvíz keletkezik, azaz van nap, amikor 150 ötvenméteres medencényi mennyiségét kell megtisztítania a rendszereknek. A folyamat kulcsa a levegőztetés – ezért is fontos, hogy mennyi energiával és milyen üzembiztonsággal tudjuk ezt megoldani. Kevesen gondolnák, de a hatékonyabb levegőztetéshez használt legmodernebb megoldások egy része eredetileg az űrkutatásban született meg”

– magyarázza Gampel Tamás, a számos vízművel együttműködő Xylem Water Solutions Hungary értékesítési vezetője.

Űrhajókon is használt alkatrészt szereltek be a szennyvíztelepre

Az ún. levegőcsapágyas technológia – amelyet korábban extrém körülmények között, például rakéták üzemanyagszivattyúiban alkalmaztak – ma már a szennyvíztisztításban is komoly energia- és költségmegtakarítást tesz lehetővé.

A megoldás lényege, hogy a szerkezetek mozgatását végző elemekben olyan csapágyakat használnak, amelyekben nincs kenőanyag, azt levegővel helyettesítik.

„Az űrhajók üzemanyagszivattyúiban folyékony hidrogént és oxigént kell mozgatni extrém alacsony hőmérsékleten. Élet és halál múlik ezeken a szerkezeteken, nem lehet olyan megoldásra építeni, ami kenőanyagtól függ. A rendszernek súrlódásmentesen kell működnie. Ezt a megoldást emeltük át a vízművekben alkalmazott ún. fúvóknál is. A hagyományos fúvókban a folyamatos üzem együtt jár mechanikai súrlódással, kenőanyag-használattal és kopással. Ezek mind energiaveszteséget okoznak, miközben növelik a karbantartási igényt és a meghibásodás kockázatát. Ami az űrben a sikeres küldetések esélyét növeli, az itt a földön a leghétköznapibb szükségleteink kapcsán segít minket, hogy fenntarthatóbban végezzük el a szennyvíz-tisztítással járó munkát”

– foglalta össze Gampel Tamás.

Bár sok víztelepen még mindig működnek régebbi típusú eszközök, ezek hosszú távon drágák és nem elég hatékonyak. Rövid távon a beszerzésük olcsóbb lehet, de lényegesen több energiát fogyasztanak, és kevésbé hatékonyak a modern megoldásoknál.

„A tapasztalatok szerint egy korszerű, levegőcsapágyas fúvóra való átállás tipikusan 30 százalék körüli energiamegtakarítást hoz, de megfelelően megtervezett, komplex rendszereknél – például más levegőztetési technológiákkal kombinálva – ez akár 50 százalék is lehet”

– mondja Gampel Tamás.

Lebegés súrlódás nélkül: az ezüst aranyat ér

A levegőcsapágyas technológiánál a tengely nem szorosan illeszkedik a csapágyba, hanem egy mikroszkopikus légrés választja el tőle. Indításkor még van minimális érintkezés, de ahogy nő a fordulatszám, a tengely saját maga alatt légpárnát hoz létre, és „lebegni” kezd. A fém-fém érintkezés megszűnik, nincs szükség folyékony kenőanyagra, a súrlódás drasztikusan csökken.

Mivel a szerkezet indításakor elkerülhetetlen a súrlódás, az összeérő felületeket apró ezüstszemcsékkel vonják be, amelyek a hő hatására ideiglenesen védőréteget képeznek, majd lehűléskor megszilárdulnak. A kenőanyag szerepét így gyakorlatilag egy nem gyúlékony, „folyékony fém” tölti be. Ezt az űrhajókon használt megoldást alkalmazzák sikeresen a víztechnológiában is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Bemutatkozik a Siemens Designcenter

Az NX és a Solid Edge jövője – magyarországi ősbemutató. Az idei esztendő egy olyan változást hozott a CAD/CAM/CAE/PLM világban, amire a 2D/3D áttérés óta nem volt példa. A Siemens bejelentette a Designcentert.

A Siemens gépészeti tervezőszoftver-portfóliójának történetében mérföldkőnek számító Designcenter létrejötte egy tudatosan felépített technológiai és piaci stratégia eredménye, amely hivatalosan a 2026. júniusi szoftverkiadással jelent meg a gépészeti CAD/CAM/CAE/PLM piacon.

A Designcenter nem egy teljesen új, a semmiből megírt program, hanem a Siemens korábbi, piacvezető tervezőmegoldásainak egy közös, modern márka alá vonása és szorosabb integrációja a legmodernebb technológiákat ötvözve.

NX… Solid Edge… Designcenter

A Siemens először a 2025-ös Realize Live felhasználói konferencián vetítette előre az új irányt. Itt mutatták be a Designcentert mint a gépészeti tervezőszoftverek új gyűjtőnevét. A cél az volt, hogy a piacon ne egymástól elszigetelt, silószerű megoldásokként (külön NX és külön Solid Edge) jelenjenek meg, hanem egyetlen skálázható, rugalmas ökoszisztémaként, amely a startupoktól kezdve a hatalmas autóipari vagy repülőgépipari OEM vállalatokig minden igényt kiszolgál.

A Siemens Designcenter egy olyan modern technológiai és innovációs platform, amely a digitális termékfejlesztést, a mérnöki tervezést és a gyártás-előkészítést támogatja a legújabb szoftveres megoldások segítségével.

A Designcenter megismerése fontos lehet a

  • ügyvezetők, cégvezetők és tulajdonosok számára, hogy megismerhessék, hogy egy modern tervező platform hogyan tud költséghatékony is lenni, és hogyan alakítja át radikálisan a ROI számítását a mérnöki tervezési projektek esetében
  • tervezési és fejlesztési vezetők számára, akiknek fontos, hogy a határidőre tervezésben és gyártásban hogyan segítenek a csúcskategóriás funkciók mellett az AI eszközök
  • digitális transzformációs és innovációs vezetők, akiknek ki kell jelölni a vállalat számára a következő évekre egy megbízható platformot és mérnöki innovációs irányt
  • CAD/CAM mérnökök és termékfejlesztők, akik kíváncsiak arra, hogy az iparág legszélesebb modulválasztéka hogyan nyújt minden mérnöki kihívásra hatékony megoldást
  • fenntarthatósági és minőségirányítási szakemberek, akik számára fontos, hogy már a tervezőasztalon monitorozzák a termék széndioxid lábnyomát és a közben biztosítsák a mérnöki projektek és adatok egységes kezelését

Magyarországon először élőben

A Siemens 2026. szeptember 10-én egy egész napos szakmai rendezvény keretében mutatja be a Designcentert a hazai mérnököknek, tervezőknek, gyártómérnököknek. A rendezvény helyszíne a Siemens Zrt. székháza.

A rendezvény fő témái:

  • Designcenter platform áttekintés
  • Mérnöki tervezés AI eszközökkel
  • Immerzív tervezési megoldások
  • Következő generációs végeselem
  • Integrált gyártási-megmunkálási portfolio
  • Magyarországi ügyfélpéldák és panelbeszélgetés a mérnöki tervezés jövőjéről

A rendezvény szakmai és értékesítési partnere graphIT Kft. (www.graphit.hu ) A graphIT Kft. a Siemens Digital Industry Software Expert Partnere, a Designcenter Solid Edge, NX, Teamcenter, Simcenter, Plant Simulation, Process Simulate, Opcenter, Mendix és egyéb Siemens termékek magyarországi forgalmazója és bevezető partnere.

A Designcenterrel kapcsolatos szakmai anyagokat a https://graphitblog.hu/designcenter/ címen lehet olvasni.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A rendezvény részletes programja és a regisztrációs űrlap az alábbi linken látható: https://resources.sw.siemens.com/hu-HU/nx-realize-club-budapest-september-10-2026/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Okosabb védelem, tervezhetőbb üzembiztonság

Karbantartást előrejelző, kommunikációképes kompakt megszakítókat mutatott be a Siemens.

A kompakt megszakítók az energiaelosztó rendszerek megbízhatóságának fontos elemei, állapotuk azonban rendszeres ellenőrzések nélkül nehezen követhető. Egy elhasználódott vagy meghibásodó készülék ezért komoly üzembiztonsági és gazdasági kockázatot jelent.

Erre kínálnak megoldást a Siemens új SENTRON 3VA2 plus és SENTRON 3VA6 plus készülékei, amelyek a már bevált 3VA2 és 3VA6 modellek védelmi funkcióit integrált méréssel, intelligens állapotfelügyelettel és fejlett kommunikációs lehetőségekkel egészítik ki.

Kommunikáció, mérés és előrejelzés

Az új megszakítók folyamatosan monitorozzák kopási mutatóikat, ezzel valós időben, akár mobileszközről követhetővé téve állapotukat, illetve várható hátralévő élettartamukat. Így a karbantartás a tényleges műszaki állapothoz igazítható, egyszerre csökkentve a szükségtelen készülékcseréket és a váratlan leállások kockázatát.

A készülékek továbbá energia- és teljesítmény adatokat is mérnek. Az információk vezeték nélküli vagy Ethernet-kapcsolaton keresztül továbbíthatók az olyan magasabb szintű energiafelügyeleti rendszerekbe, mint a SENTRON Powercenter 3000 vagy a SENTRON Powermanager alkalmazások. Ez a betáplálástól a végpontokig átláthatóvá teszi az energiaáramlást, és segíti a nem hatékony fogyasztók azonosítását.

Meglévő rendszerek digitalizációja, egyszerűen

A digitális kapcsolódási lehetőségek révén az új kompakt megszakítók egyszerűen integrálhatók a meglévő rendszer- és szoftverkörnyezetbe is.

A korábbi 3VA2 és 3VA6 modellekkel tanúsítottan egyenértékűek, ennek köszönhetően további kapcsolószekrény-vizsgálatok nélkül cserélhetőek az új készülékekre. Emellett a vezeték nélküli adatátvitelhez nincs szükség új kommunikációs kábelek kiépítésére, így csökkenthető a korszerűsítés műszaki ráfordítása és költsége is.

Fokozott személyvédelem, feszültség alatti munkavégzésnél is

A 3VA plus kompakt megszakítók paramétereinek módosítása, a szoftverfrissítések vagy a készülékállapot ellenőrzése a kapcsolószekrények ajtajának kinyitása nélkül, külső kijelzőkön vagy vezeték nélküli kapcsolaton keresztül elvégezhető, ezzel is csökkentve a balesetek kockázatát.

Emellett az ún. DAS+ (Dynamic Arc-flash Sentry+) karbantartási üzemmód a berendezéseken végzett, feszültség alatti munkavégzés során is fokozott védelmet biztosít a dolgozóknak.

A kijelzőn vagy digitális bemeneten keresztül aktiválható funkció ideiglenesen minimális értékre csökkenti a megfelelő védelmi paramétereket, érzékenyebb kioldási beállításokat alkalmazva. Ezzel csökkenti az olyan kockázatokat, mint például az íves zárlat okozta sérülések.

Széleskörű alkalmazhatóság

A készülékek második paraméterkészlettel is elérhetőek, ami így tartalék energiaellátásra történő átkapcsoláskor automatikusan az új üzemállapothoz igazítja a védelmet. Ez különösen kórházakban, adatközpontokban vagy olyan termelőüzemekben lehet előny, ahol az energiaellátás folyamatossága különösen nagy jelentőséggel bír.

A fix és kocsizható, ill. dugaszolható kivitelekben egyaránt elérhető, IEC 60947 szabványnak megfelelő SENTRON 3VA2 plus és SENTRON 3VA6 plus készülékek megkapták a Siemens EcoTech minősítését is.

A SENTRON 3VA2 plus és SENTRON 3VA6 plus készülékek értékesítése várhatóan 2026 utolsó negyedévében indul a hazai piacon is. Első lépésben 630A-ig lesznek elérhetők az új típusok, a teljes paletta 2028 második felére válik elérhetővé.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Okos címkék és QR-kódok: Hogyan forradalmasítja a nyomtatás az adatátvitelt?

QR-kód leolvasása
képek: Magnific

Amikor a kezünkbe veszünk egy egyszerűnek tűnő használati tárgyat vagy megvizsgálunk egy termékcsomagolást, potenciális információs csatornákkal találkozunk. A nyomtatási technológiák és a digitális adatátvitel összefonódása ugyanis alapjaiban írja át azt, ahogyan a környezetünkkel interakcióba lépünk, lehetővé téve, hogy egyetlen mozdulattal mélyebb tartalmakhoz, valós idejű adatokhoz vagy egyedi szolgáltatásokhoz férjünk hozzá.

Amikor a nyomtatott felületek digitális híddá alakulnak

A hagyományos nyomtatás évszázadokon át az információ rögzítéséről szólt, ám a digitalizáció térnyerésével ez a szerepkör jelentősen kibővült. Ma már nem elégszünk meg azzal, hogy egy címkén elolvassuk az alapvető adatokat; válaszokat várunk a termék eredetére, összetételére, illetve használati módjára vonatkozóan. Ez a fokozott információigény tette szükségessé a nyomtatott felületek és a virtuális tér összekapcsolását.

A technológiai fejlődés iránya egyértelműen az interaktivitás felé mutat. Mivel szinte mindenki zsebében ott lapul egy nagy teljesítményű okostelefon, a nyomtatott kódok és chipek váltak praktikus hidakká a két világ között. Ez a szimbiózis azért is vált nélkülözhetetlenné, mert a fizikai felületek korlátosak: egy apró címkére nem férhet fel minden specifikáció, többnyelvű használati utasítás vagy videós segédlet. A digitális adatátvitelt támogató nyomtatás viszont képes arra, hogy a statikus tárgyat egy dinamikusan frissíthető információs kapuvá alakítsa át, amelyen keresztül bármilyen releváns adatot el lehet juttatni a felhasználóhoz.

A legfontosabb technológiák a modern kódok mögött

Az adatátvitel sebességét és hatékonyságát különböző, mára széles körben elterjedt megoldások garantálják.

A leggyakrabban alkalmazott technológiák az alábbiak:

  • QR-kódok (Quick Response): A legnépszerűbb kétdimenziós kódok, amelyek nagy mennyiségű adatot képesek tárolni. Előnyük, hogy bármilyen kamera alapú eszközzel beolvashatók, és olcsón, hagyományos nyomtatási eljárásokkal is előállíthatók.
  • RFID (Radio Frequency Identification): Rádiófrekvenciás azonosítás, amely nem igényel közvetlen rálátást az olvasó és a chip között. Akár több méteres távolságból alkalmas egyszerre több száz azonosító leolvasására, ami a raktárkezelésben pótolhatatlan.
  • NFC (Near Field Communication): Az RFID egy speciális, rövid hatótávolságú változata. Leggyakrabban biztonságos adatátvitelre, érintésmentes fizetésre vagy gyors eszközpárosításra használható a mindennapok során.
  • Data Matrix kódok: Kisméretű, rendkívül nagy adatsűrűségű kódok, amelyeket gyakran használnak ipari alkatrészek vagy gyógyszerészeti termékek jelölésére, ahol a hely korlátozott, de a nyomonkövethetőség kritikus.

Interaktív megoldások a mindennapi használati tárgyakon

A marketing és a rendezvényszervezés világa profitál talán a leglátványosabban az okosnyomtatás nyújtotta lehetőségekből. Az egyedi azonosítókkal ellátott eszközök segítségével a látogatók azonnal hozzáférhetnek a programfüzethez, a fellépők listájához vagy akár exkluzív kedvezményekhez is. A fesztiválokon és a szórakozóhelyeken pedig a szakszerű műanyagpohár-nyomtatás kínál kiváló felületet arra, hogy az újrafelhasználható poharakra helyezett kódokkal egyenesen az adott vállalkozás weboldalára, egy nyereményjátékra vagy egy applikációra tereljék a közönséget.

Ezzel a módszerrel a várakozási idő – például a sorban állás közben – értékes interakcióvá alakítható. A látogatók a telefonjukkal beolvashatják a grafikába integrált kódokat, részt vehetnek szavazásokban, vagy megoszthatják élményeiket a közösségi médiában, miközben a cég értékes adatokat gyűjthet a fogyasztói szokásokról.

Kevesebb papírhulladék és hatékonyabb logisztika okoscímkékkel

A nyomdaipar és a logisztika területén az okostechnológiák alkalmazása komoly gazdasági és környezetvédelmi előnyökkel jár. A fenntarthatóság ma már az elváráson túl gazdasági kényszer is, az intelligens címkézés pedig ezen a területen kulcsszerepet játszik. Azáltal, hogy a termékinformációk jelentős része digitálisan válik elérhetővé, drasztikusan csökkenthető a kísérő dokumentáció, például a vaskos használati utasítások vagy a többlapos garanciajegyek nyomtatási igénye.

Környezetvédelmi szempontból ez kevesebb felhasznált papírt és vegyszert, valamint alacsonyabb hulladéktermelést jelent. Gazdasági oldalon pedig a logisztikai folyamatok gyorsulása hoz mérhető eredményeket. Az okoscímkékkel ellátott szállítmányok valós időben követhetők nyomon, ami csökkenti az elveszett csomagok számát és optimalizálja a raktárkészlet-kezelést. Egy RFID-alapú rendszerrel például a hagyományos módszereknél nagyságrendekkel gyorsabban elvégezhető a teljes árukészlet leltározása, ami korábban órákat vagy napokat vett igénybe. Ez a hatékonyság növeli a vállalatok versenyképességét, miközben mérsékli az ökológiai lábnyomunkat is.

Adatátvitel a raktározásban

Merre tart a nyomtatott adatátvitel jövője?

A technológia terjedésével az okosnyomtatás alapértelmezett szabvány lesz a terméktervezésben, a felhőalapú szolgáltatások és a fizikai tárgyak közötti szimbiózis pedig teljesen átalakítja a vásárlási és fogyasztási szokásokat. A fejlődés egyik iránya az úgynevezett okoskasszák elterjedése lesz, ahol a termékeken lévő chipek és kódok segítségével a fizetés szinte észrevétlenné válik. Már nem kell egyesével leolvasni a vonalkódokat; a bevásárlókocsi tartalma azonnal felismerhetővé válik a kasszakapun áthaladva. Ezek a nemzetközi trendek már a magyar piacon is éreztetik a hatásukat, ahol több nagy áruházlánc is aktívan kísérletezik a technológia meghonosításával.

Emellett a nyomtatott elektronika fejlődése lehetővé teszi azt is, hogy ultravékony szenzorokat integráljanak a papírba vagy műanyagba, amelyek figyelmeztetnek például az élelmiszerek eltarthatóságának lejártára vagy a gyógyszerek pontos adagolására. A nyomtatott adatátvitel jövője tehát egy olyan intelligens környezet felé mutat, ahol minden tárgy képes beszélni hozzánk, és ahol az információhoz való hozzáférés csupán egy pillantás vagy egy érintés kérdése.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss