Connect with us
Hirdetés

Szórakozás

Nőhet a hírek iránti közbizalom, javulhat az újságírók megbecsültsége

A független online sajtó erősödésére számít és a NER-közeliek puszta túlélését is bravúrnak tartaná az iparági konszenzus egy most publikált, átfogó felmérés alapján. A hazánk meghatározó médiumainál dolgozó szakemberek megkérdezésén alapuló jelentés szerint a Facebook rovására nőhet az AI által generált hírösszefoglalók szerepe, de javulhat az újságírók társadalmi megbecsültsége is, az eddig óvatos hirdetők pedig visszatérhetnek a korábban kormánykritikusként számontartott felületekhez.

A Noguchi stratégiai kommunikációs ügynökség véleménykutatást és ajánlásokat készített a vállalati döntéshozók számára. A vállalatoknak nem kell már csendben maradniuk közügyekben, de továbbra is kockázatos felkészületlenül, átgondolatlanul kommunikálni.
A médiában dolgozók többsége nem kifejezetten optimista, ha a saját kiadója, szerkesztősége anyagi helyzetének várható alakulásáról van szó, de a vezető független online médiumok jövőjét már biztosabbnak látja a szakma. A korábbi kormányzathoz kapcsolható sajtótermékek vonatkozásában ugyanakkor az életben maradást is bravúrként értékelné a nagy többség, hiszen valószínűtlen, hogy további finanszírozást biztosítanának számukra a NER-es üzleti körök – egyebek mellett erre is rávilágítanak annak a friss kutatásnak az eredményei, amelyet Magyarország egyik vezető stratégiai kommunikációs tanácsadó vállalata, a Noguchi készített. A hazánk meghatározó médiumainál és kiadóinál dolgozó, mintegy 50 újságíró, szerkesztő, értékesítési és kiadói vezető megkérdezésén alapuló iparági felmérés szerint vegyesek a várakozások annak tekintetében, hogy a saját működést finanszírozó tételek hogyan alakulhatnak a következő egy évben. Bár tízből négyen arra számítanak, hogy az olvasóktól származó bevételek súlya nőhet, egyharmad stagnálást, egynegyed pedig némi csökkenést vár.

Visszatérnek a hirdetők, de még kivárás látszik

Szinte mindenki arra számít, hogy a korábban kormánykritikusként elkönyvelt független médiafelületekhez visszatérnek azok a versenyszférabeli hirdetők, amelyek a közelmúltban a retorzióktól tartva távol maradtak. A megmaradó kormányzati, állami vállalati hirdetések kapcsán mérsékeltebb optimizmus figyelhető meg, de az újságírók, szerkesztők fele így is valószínűnek tartja, hogy ezek elsősorban a független sajtónál landolnak majd. Ha minden jól megy, e döntések alapját nem a politikai irányultság, hanem az elérés határozza majd meg: ezt reméli a megkérdezettek kétharmada.

Nem biztos, hogy csökken a média átpolitizáltsága

A kormányváltás körüli optimizmust jelzi, hogy a megkérdezettek kétharmada arra számít, szerkesztőségének kapcsolata javulni fog az állami, kormányzati szereplőkkel. Többen kiemelték: nem azt várják, hogy a médiát „babusgassa” az új kabinet, hanem hogy az ignorálás vagy éppen megfélemlítés helyett érdemi párbeszédet folytasson a kritikus sajtóval is. A kapcsolatok javulását segítheti, hogy saját szerkesztősége esetében a válaszadók fele az átpolitizáltság csökkenését várja, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy közel ennyien jósolnak szinten maradást vagy kisebb növekedést.
„Az elmúlt másfél évtizedben reflexszé vált, hogy »jobb csendben maradni«, vagy csak udvariasan, halkan, a háttérben jelezni a vállalat számára fontos ügyeket a döntéshozók felé. Minden jel arra mutat, hogy a következő időszakban ez a visszájára fordul. A társadalom jelentős részének megjött a hangja, megtapasztalta, hogy lehet véleménye és szabadon kifejezheti azt, hiszen áprilisban bebizonyosodott, lehet változást, eredményt elérni. A vállalatok számára ugyanakkor továbbra is kockázatos alapos felkészülés és a lehetséges buktatók számbavétele nélkül, hirtelen felindulásból vagy dacból kommunikálni – ahogy azt az elmúlt hetekben már láthattuk is néhány esetben”
– mondta Szántó Balázs, a Noguchi ügyvezető partnere.

Jönnek-e új befektetők a médiapiacra?

Rendkívül vegyesek a várakozások annak kapcsán, hogy milyen tulajdonosi átrendeződések várhatók a hazai médiapiacon. Azt a többség nem tartja valószínűnek, hogy egy új, jelentős magyar befektető lépjen színre, viszont külföldi szereplő megjelenését a szűk többség már reálisnak gondolja. A meglévő tulajdonosi kör átrendeződése a független médiumok esetében nem valószínű, viszont a visszajelzések alapján a korábban kormánypárti sajtó ezt biztosan nem tudja elkerülni.
A többség arra számít, hogy növekszik, vagy legalább szinten marad a vezető független médiumok iránti közbizalom, miközben a megkérdezettek háromnegyede ezzel ellentétes folyamatokat jósol az előző kormányhoz kötődő médiumok esetében. A nagy nyertes a közmédia lehet, hiszen a válaszadók kétharmada a bizalom növekedését várja. A magyar média egészét tekintve szintén ugyanennyien vélekednek úgy, hogy nő a hírek iránti általános bizalom. A válaszadók kétharmada azt reméli, hogy az újságírók társadalmi megbecsültsége nőni fog a következő egy évben.
„A média az elmúlt két évben bizonyította, hogy a valódi újságírói munkának hatása és eredménye van, és mivel ezt a közönség is értékeli, jól felfogott érdeke, hogy folytassa a tényfeltáró, oknyomozó, hírmagyarázó munkát”
 – emelte ki Szántó Balázs.

Tarol az AI, nem olyan veszélyes már a Facebook

Komoly átrendeződés zajlik a hírfogyasztásban meghatározó platformoknál is, a leginkább egyértelmű trend az AI összefoglalók és a print lapok szerepét illetően látszik. Szinte mindenki arra számít, hogy a mesterséges intelligencia által összegyűjtött/generált információk súlya nőni fog, a többség szerint ráadásul jelentős mértékben, miközben a nyomtatott sajtó terén tízből nyolcan további térvesztést várnak.
A korábbi nagy mumusnak számító Facebook súlya várhatóan nem változik, míg a TikTok esetében valamivel többen vannak azok, akik e csatorna szerepének növekedésére tippelnek, mint azok, akik a stabilitásra. A Google és a hagyományos keresők esetében nagyjából ugyanannyian várják a szerepük kisebb-nagyobb erősödését, mint gyengülését, viszont az értékesítési szakemberek egyértelműen az utóbbira szavaznak. Körülbelül ugyanez vonatkozik a hírportálokra is, azzal a különbséggel, hogy esetükben a relatív többség a szerepük stabilitását jósolja. A tévék, rádiók hírfogyasztásban betöltött súlya a relatív többség véleménye alapján kisebb mértékben csökkenhet, míg a podcastoké és a streaming-platformoké növekedhet.
A Noguchi 5+1 tanácsot is megfogalmazott a kommunikációs döntéshozóknak
  1. A régi térkép elavult, az újat épp most rajzolják. Légy képben, kövesd az eseményeket – vagy dolgozz olyan tanácsadóval, aki megteszi helyetted!
  2. Eddig megszólalni volt kockázat, mostantól csendben maradni lesz az. Aki hallgat, hátrányba kerül, mert más határozza meg a számára fontos témák kereteit.
  3. Az elérésért fizetni kell, a figyelmet el kell nyerni, a bizalmat ki kell érdemelni. A három összefügg, de nem ugyanaz, ezért döntsd el, melyiket milyen prioritással kezeled, és hogyan méred!
  4. A technológia szolgálja a kommunikációt, nem fordítva. Ne az éppen menő trendre építs, az üzleti és kommunikációs céljaidból indulj ki!
  5. A taktikák gyorsan változnak, az elvek nem. A csatornák, formátumok és eszközök évről évre megújulnak, az emberi motivációk viszont évezredek óta változatlanok, ezért a kommunikációs stratégiát a célokra és a közönségre építsd, a taktikát pedig kezeld rugalmasan!
+1    Becsüld meg a független médiát, ne akard megszelídíteni! Mint azt az elmúlt két évben láthattuk, övék a hitelesség, amelyet a közönség, és egyre inkább az AI-rendszerek is díjaznak.
Az ügynökség a kutatás összefoglalóját és legfontosabb javaslatait megosztja a honlapján regisztráló érdeklődőkkel.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Szórakozás

A Pókember-film közel kétszeresével hajtotta fel a LEGO-keresést Magyarországon, pörögnek a videojátékok is

Amíg Peter Parker a mozikban világszerte 1,665 milliárd dollárt keresett, és a régi Spider-Man videojátékok évek óta nem látott játékosszámokat söpörtek be újra, az Árukereső adatai szerint a magyar szülők is kinyitották a pénztárcájukat: például egyetlen hét alatt majdnem megduplázódott a Spider-Man LEGO-k iránti kereslet.

A Pókember: Vadonatúj nap (eredeti címén Spider-Man: Brand New Day) nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is az egyik legnagyobb filmes jelenség az idei nyáron: a második hétvégéje után világszerte már 1,665 milliárd dollárt söpört be. Ez a léptékű siker a magyar piacon is lecsapódott, mégpedig konkrétan mérhető formában, ugyanis az Árukereső.hu adatai szerint a premier hetében a Spider-Man LEGO szetek iránti érdeklődés közel kétszeresére nőtt az általános Marvel LEGO termékekhez képest, amelyek szintén növekedtek, de jóval kisebb mértékben, mindössze 47 százalékkal. A különbség tehát nem egyszerűen az, hogy a LEGO kategória jól teljesített, hanem az, hogy a pókemberes termékek messze felülmúlták a hasonló termékek trendjét.

A film saját szettjei vitték a prímet

A LEGO június 1-jén hozta forgalomba a filmhez készített három szettjét, és mindhárom a legjobban teljesítő termékek között végzett az egész mérési időszakban. A Pókember és Hulk csatája szett (76350) önmagában több mint ötszörös heti forgalmat produkált a megszokotthoz képest, és ez az egyetlen legjobban mozgó termék az egész adathalmazban. A Pókember: a rabszállító üldözése (76349) és a Pókember akciófigura (76346) szintén kiemelkedő növekedést mutattak.

A Pókember-videojátékok is új életre keltek

A film hatása nemcsak a LEGO-piacon érződött, hanem a videojáték-világban is. A mozis sikertt követően a régebbi videojátékok iránti érdeklődés világszerte megugrott: a Steamen a Marvel’s Spider-Man Remastered, a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales és a Marvel’s Spider-Man 2 mind több mint egy éve nem látott egyidejű játékosszámot értek el, a Google-keresések pedig 40 százalékkal nőttek a „Spider-Man Brand New Day game” kifejezésre. Bár önálló, a filmhez kifejezetten kapcsolódó játék nem jelent meg, a rajongók a Marvel’s Spider-Man 2-ben egy új frissítés révén már felvehetik a hős legújabb, filmes öltözékét.

Ez a globális trend az Árukereső adataiban is megjelent: a PS5-ös Marvel’s Spider-Man Remastered kilencszeres kattintásugrást produkált, egy míg egy sötétben világítós Pókember plüss pedig tizenegyszeres növekedést mutatott, bár mindkét esetben viszonylag kis bázisról indultak. A jelenség egybevág azzal is, hogy a nagyobb kiskereskedők jelenleg komoly kedvezménnyel kínálják az Insomniac Games Pókember-játékait, mind digitális, mind fizikai formában, ami tovább erősítheti a keresletet a filmet követő hetekben.

A boltok árat csökkentettek, nem új termékeket hoztak be

Az egyik legérdekesebb megfigyelés az, ahogyan a magyar kereskedők reagáltak: egyetlen új Pókember-termék sem érkezett a magyar piacra a film kapcsán. Ehelyett a boltok a már meglévő szettekhez adtak több ajánlatot, és csökkentették az árakat. Az ajánlatok száma, a boltok száma és az árak mind egy irányba mozdultak a premier felé közeledve. Ez azt mutatja, hogy a kereskedők a meglévő készletük optimalizálásával reagáltak a várható keresletre.

Pókemberként lelhetsz Spider-Manre

Az adatok egy kulturálisan is figyelemre méltó tanulsággal szolgálnak: a „pókember” keresőszó közel 13 000 terméket azonosít az Árukeresőn, szemben a „spider-man” szó mindössze 2 800 találatával. Aki csak angolul keres, az a katalógus közel négyötödét nem látja. Ez nemcsak a vásárlóknak, hanem a kereskedőknek is fontos üzenet: a magyar nyelvű termékadatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fogyasztók, és egyre inkább az AI alapú keresők megtalálják a termékeiket.

„A pókemberes adatok jól mutatják, hogy egy világszerte 1,6 milliárd dolláros filmes jelenség milyen gyorsan és koncentráltan tud keresletet generálni egy helyi piacon is. Nem az egész kategória mozdul meg, hanem néhány konkrét termék, amelyek szorosan kötődnek a filmhez, ahogy láthattuk ezt a Barbie-film idején. A kereskedők szempontjából ez azt jelenti, hogy az ilyen eseményeket érdemes előre tervezni: az árazás, a készlet és az adatok rendben tartása döntheti el, hogy ki profitál belőle. Az Árukereső adatai azt is megmutatják, hogy a magyar nyelvű termékleírások nem opcionálisak, hanem konkrét versenyelőnyt jelentenek.”

– tette hozzá Farkas István, az Árukereső.hu árazási stratégiáért felelős vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Húsz százalékkal nagyobb mobilhálózati kapacitással indult el a Sziget

Elindult a Sziget Fesztivál, amely idén is várhatóan összesen többszázezer látogatót fogad majd az Óbudai-szigeten. Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális eseményének hivatalos telekommunikációs partnere, a Yettel idén már egy Szombathely méretű település igényeihez mérhető hálózati kapacitással készül a rendezvényre, ami 20 százalékkal meghaladja az előző évre épített extra hálózat képességeit. 

Emellett ingyenes Wi-Fi-vel, 15 mobiltöltő ponttal és a Sziget-életérzés megosztását támogató aktivitásokkal teszi kézzelfoghatóvá, mit jelent egy legendás fesztiválon bulizni és a Yettel villámgyors hálózatán kapcsolódni.

A Sziget nem csak kulturális, de mobilhálózati szempontból is különleges környezetet jelent: a legforgalmasabb időszakokban akár 70–80 ezer ember használja egyszerre a készülékét egy mindössze körülbelül 60-70 hektáros területen. A látogatók ráadásul a hétköznapi használathoz képest jóval több fényképet, videót és élő tartalmat töltenek fel. Míg általános körülmények között a feltöltés aránya a letöltéshez képest jellemzően 10 százalék alatt marad, a fesztivál csúcsóráiban elérheti a 30 százalékot, jól látható tehát, hogy a fesztiválozóknak fontos az élményeik azonnali online megosztása.

Az idei Szigetre 40 százalékkal nőtt a Yettel nagy sebességű 5G-kapacitása

A Yettel hálózati infrastruktúra-partnerével, a Cetinnel közösen a tavalyi 31 szektoros kiépítést továbbfejlesztve 20 százalékkal növelte a teljes 4G- és 5G-kapacitást. Ezen belül a nagysebességű, C-band frekvenciát használó 5G-cellák kapacitása 40 százalékkal emelkedett. Ez a jelenlegi energiahelyzetben is kedvező fejlemény, hiszen a korszerű 4G- és 5G-hálózati eszközök lényegesen energiahatékonyabban működnek elődeiknél. A modern technológiák egyrészt kevesebb hűtést igényelnek, másrészt ugyanakkora adatforgalmat kisebb erőforrás-felhasználással képesek kiszolgálni.

A rendszer kiépítése és üzemeltetése 50 millió forintot meghaladó fejlesztést jelent a szolgáltatónak. Az első tervezéstől kezdve összesen 30 fős mérnök- és szervizcsapat dolgozik a rendszer professzionális kialakításán, üzemeltetésén és non-stop felügyeletén.

A fesztivál idején összesen 21 lokáción, 144 mobil-cella kapacitásával szolgálja ki a látogatókat a Yettel. A fesztivál területén működő úgynevezett mikrocellák jellemzően 100–200 méteres szektorokat fednek le. A sűrű hálózati struktúrára azért van szükség, mert rendkívül kis területen kell egyszerre több tízezer felhasználó hang- és adatforgalmát kiszolgálni. A korábbi évek azt mutatják, hogy nem meglepő módon a Nagyszínpad környékén a legjelentősebb a videós feltöltések és megosztások aránya, épp ezért itt is további fejlesztésekre került sor.  A tavalyi adatok alapján a teljes fesztiválidőszakban a csúcsórai mobilforgalom 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ennek 40 százaléka pedig már 5G-hálózaton zajlott. Az 5G részaránya a teljes adatforgalmat tekintve elérte a 25 százalékot, idén pedig a szakemberek úgy számolnak, hogy a kompatibilis készülékek terjedésével akár a 30 százalékot is megközelítheti.

„A Sziget mobilhálózati szempontból egészen más működést és megoldásokat kíván, mint egy átlagos városi környezet. Nagyon kis területen, rövid idő alatt ugrik meg az ügyfelek száma, miközben a fesztiválozók a szokásosnál jóval több videót és képet töltenek fel. A kiváló ügyfélélmény elérése érdekében idén is jelentős fejlesztésekkel készültünk, a tavalyihoz képest további 40%-kal növeltük az elérhető 5G kapacitást. Elsődleges célunk, hogy a látogatók a lehető legzökkenőmentesebben oszthassák meg élményeiket.”

– mondta Mang Balázs, a Yettel műszaki stratégiai igazgatója.

Fókuszban a digitális szabadság

A hálózat fejlesztése mellett a Yettel, hivatalos telekommunikációs partnerként a fesztivál területén megnöveli a kihelyezett Mobiltöltő Pontok számát, valamint ingyenes Wi-Fi zónát alakít ki, biztosítva a fesztiválozóknak, hogy végig elérhetőek legyenek.

„A Szigeten a mobilhálózatunkon keresztül tesszük kézzelfoghatóvá a digitális szabadság élményét, és márkaaktivitásunkban valódi fesztiválhelyzetekre koncentrálunk. Naponta több ezer embernek adunk lehetőséget, hogy a kihelyezett ingyenes töltőpontjainkon fel tudják tölteni a telefonjaikat, és kapcsolatban maradhassanak egymással. Idén a Yettel Reels Factory-val várjuk a fesztiválozókat, ahol saját videóikat készíthetik el ikonikus, mesterséges intelligencia által generált Sziget-hátterekkel. A Yettel Colosseum mellett kialakított aktivitási zónánkban ingyenes Wi-Fi-t is biztosítunk, így a látogatók a Sziget pörgése mellett megtapasztalhatják a Yettel villámgyors hálózatának élményét is.”

– mondta Tőzsér Judit,a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója.

A folyamatos online elérhetőséget a megerősített mobilhálózaton, és az ingyenes Wi-Fi zónán túl a Yepp digitális előfizetés elérhetősége is támogatja. A hazai fesztiválozók online, pár kattintással igényelhetik a Yeppet, amellyel a Sziget ideje alatt akár díjmentesen is átélhetik a korlátlan netezés élményét.

További információ: https://www.yettel.hu/sziget


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Szórakozás

Barbie a legendás Whitney Houston előtt tiszteleg

A Mattel a Barbie Signature sorozat legújabb darabjával tiszteleg a legendás Whitney Houston előtt: a különleges baba az énekesnő páratlan örökségét, rekordokat döntő karrierjét és időtlen zenei munkásságát ünnepli, amely generációk művészeit inspirálta, és a mai napig világszerte rajongók millióihoz szól.

A baba bemutatására egy különleges jubileumi évben kerül sor: 2026-ban világszerte megemlékeznek arról, hogy Whitney Houston több mint négy évtizede gyakorol páratlan hatást a zene, a szórakoztatóipar és a kultúra világára – köztük a The Recording Academy Special Merit Lifetime Achievement Award, valamint a 2026-os New Jersey Hall of Fame Capstone Event.

A Whitney Houston baba megidézi az énekesnő legendás megjelenését az „I Wanna Dance with Somebody (Who Loves Me)” című dal ikonikus videóklipjéből. A baba a Whitney E. Houston Legacy Foundation elnökével, Pat Houstonnal szoros együttműködésben készült, aki a teljes kreatív folyamat során együtt dolgozott a Barbie tervezőcsapatával, és aktívan részt vett a baba hiteles és részletgazdag megjelenésének kialakításában.

A babát először augusztus 8-án mutatták be Atlantában, az ötödik alkalommal megrendezett Legacy of Love Gala eseményen. A Whitney Houston születésnapja alkalmából rendezett éves jótékonysági gála a fiatalok oktatásának segítésére gyűjt adományokat. Az alkalomból a Barbie Dream Gap Project is támogatja a Whitney E. Houston Legacy Foundation munkáját annak érdekében, hogy a szervezet tovább bővíthesse a fiatalok oktatási lehetőségeit, valamint ösztöndíjakat biztosíthasson számukra.

Magyarországon a nyár végétől elérhető a Whitney Houston baba a Regio Játék online kínálatában.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss