Egészség
Az egészségügy új korszaka – globális robbanás a távgyógyításban
Az elemzők korábban azt várták, hogy a globális e-egészségügyi piac 2022-re 308 milliárdosra nőhet, melyen belül a távorvoslást 37 milliárd eurós üzleti területként határozták meg. A koronavírus-járvány azonban a telemedicina és az online konzultációk terén forradalmi gyorsaságú változást idézett elő, így a prognosztizált 36 milliós távgyógyítási esetszám helyett idén 200 millió kapcsolattal számolnak. A Forrester Research szerint az Egyesült Államokban a virtuális egészségügyi interakciók száma az év végére elérheti az 1 milliárdot. Márciusban hazánkban is nagyot ugrott az online konzultációk száma, június elején pedig a kormányzat kihirdette, hogy törvényben fogják rögzíteni a távgyógyászat szabályait.
Évek óta számtalan nemzetközi egészségügyi szakember érvel amellett, hogy a jövő orvoslását a betegek aktív szerepvállalására kell alapozni, a megfelelő technológiai fejlesztések mellett. Világszerte ugyanis több millió szakember hiányzik az egészségügyi ellátórendszerből, ezzel párhuzamosan az állampolgárok várható élettartama folyamatosan növekszik, és állandó emelkedést mutat a folyamatos orvosi ellenőrzésre szorulók száma is. A Deloitte egy korábbi, az egészségügy digitális üzleti átalakulását elemző anyaga Európát határozta meg a legfejlettebb mobilorvoslási területként évi 62 százalékos üzleti növekedéssel, melyben kiemelt szempontot jelentett az, hogy orvosi oldalról 29 százalékkal több páciensre fordítható idő mellett 60 százalékkal kevesebb adminisztratív papírmunka jelentkezik, így átlagosan akár naponta kettővel több betegkonzultációra juthat lehetőség. A Bain 2019. évi ázsiai-csendes-óceáni Egészségügyi Front Line felmérésében a betegek közel 50 százaléka mondta, hogy a következő öt évben már kizárólag digitális egészségügyi eszközöket fog használni. A kínai egészségügyi szolgáltatói platformon működő Ping An Good Doctor új felhasználóinak száma pedig 2020 januárjában közel 900 százalékkal nőtt, 2019 decemberéhez képest, még mielőtt az Egészségügyi Világszervezet azonosította a vírust.
A koronavírus-járvány megfékezése érdekében az orvos-beteg találkozók jelentős részét szinte egyik napról a másikra az online térbe helyezték át, és a kontaktusok számának csökkentése a vakcina széles körben való alkalmazásáig biztosan velünk marad. A Világgazdasági Fórum is felhívta a figyelmet, hogy az egészségügyben paradigmaváltásra van szükség, a kormányoknak és az egészségügyi szereplőknek a világjárvány alatt szerzett tapasztalatok alapján újra kell gondolniuk az egészségügyi szolgáltatások jövőbeni modelljeit. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság is kiemelt területként kezeli a telemedicinát, és már hazánkban is elkészült az a törvényjavaslat, amivel a telemedicina eddig nem létező szabályozását kívánják rendezni. A törvénymódosítás szerint telemedicina?nak mino?su?l az a teve?kenyse?g, amelynek ce?lja a beteg ta?volle?te?ben a beteg ege?szse?gi a?llapota?nak szakmai megi?te?le?se, a betegse?gek, illetve azok kocka?zata?nak felderi?te?se, a konkre?t betegse?g(ek) meghata?roza?sa, a beteg a?llapota?nak pontosabb megi?te?le?se?hez szu?kse?ges tova?bbi vizsga?latok elrendele?se, gyo?gykezele?s elindi?ta?sa, a kezele?sek eredme?nyesse?ge?nek mega?llapi?ta?sa (ta?vkonzulta?cio?), valamint a beteg a?llapota?nak ko?vete?se e?s diagno?zis fela?lli?ta?sa ta?vmonitoring eszko?zo?kkel e?s egye?b infokommunika?cio?s technolo?gia?k re?ve?n hozza?fe?rheto? informa?cio?k alapja?n.
Magyarországon jelenleg is tart az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) bevezetése és a magánegészségügyi szektorban is egyre szélesebb körben alkalmazzák a távkonzultációs és telemedicina eszközöket, az igazi áttörésre azonban szemléletváltásra van szükség.
„Jelenleg a betegek nagy része szinte passzív résztvevői a saját gyógyulási folyamataiknak. Az egészségügyi kapacitások azonban végesek, így a jövő egészségügyében a betegeknek aktív szerepet kell vállalniuk a folyamatokban. A telemedicina erre az egyik legkézenfekvőbb megoldás, hiszen már most is rendelkezésre állnak olyan eszközök, amivel a betegek otthon is monitorozni tudják a saját állapotukat, ezeket az adatokat pedig személyes orvos-beteg találkozás nélkül is követni tudják a szakemberek. A digitalizáció az egészségtudatosság kialakításában is kiemelt jelentőségű, egy beteg, aki folyamatosan méri és elemzi egészségügyi állapotát sokkal egészségtudatosabbá válik. Emellett a prevenciós hatás sem marad el, ami nemcsak az egészségügyet tehermentesíti, hanem javítja az elöregedő társadalom egészségben eltöltött idejének mennyiségét is”
– emeli ki Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke, a Prima Medica EgészségCsoport, Magyarország egyik legrégebbi magánorvosi rendelőhálózatának alapító igazgatója. A hálózat orvosszakmai központjaiban a járvány előtt 1 százalékos volt a heti online vizitek aránya, ami a március 16-i héten 38 százalékra növekedett, és egy hónapig ezen a szinten is maradt, a járványügyi intézkedések lazulásával jelenleg 19 százalékra mérséklődött. A járványt megelőzően telemedicina szolgáltatást az anyajegy szűrésnél és a rendszeres mozgás monitorozásnál alkalmaztak, a pandémia alatt azonban komoly fejlesztésekbe kezdtek a kardiológia – elsősorban vérnyomásmérés – és a pulmonológia – asztmás és COPD-s betegek otthoni monitorozása – területén. A COPD példáján jól szemléltethető, miért érdemes a telemedicina szolgáltatásokat széles körben alkalmazni. Európai viszonylatban az egészségügyi ellátás költségét és a betegség miatt kieső termelés összegét évente csaknem 50 milliárd euróra becsülik, itthon körülbelül 20 milliárd forintba kerül az ellátórendszernek. Egy COPD-s betegnek ugyanis a diagnosztizálás utáni első időszakban évente több alkalommal kell találkoznia az orvosával, hogy ne következzen be állapotromlás, ezek egy része azonban távkonzultációval kiváltható lenne. A COPD esetében az orvos-beteg találkozók csökkenése már az e-recept bevezetésével elkezdődött, hiszen a napi rendszerességgel szedett gyógyszer receptjének felírásáért már nem kell rendelésre járnia a betegnek. A találkozók száma még tovább csökkenhet otthoni légzésfunkciós berendezések beszerzésével – az ilyen berendezések képesek az állapotról előre jelezni még azelőtt, hogy maguk a tünetek megjelennének. Ezzel az állapot romlását is ritkítani lehet.
A távorvoslás növeli a hozzáférést a minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz, aminek a leszakadó régiókban kiemelten fontos szerepe van. Emellett lehetővé teszi, hogy akár több szakember is szakvéleményt adjon egy kérdéses esetben, vagy bekapcsolódjon a beteg gyógyításába. Az orvos-beteg találkozások számának csökkenése mérsékeli a fertőzések kockázatát, tehermentesíti az egészségügyi ellátórendszert, a beteg pedig jelentős pénzt és időt takarít meg. Emellett a telemedicinális kapcsolattartás pozitívan befolyásolhatja a beteg egészségtudatosságát, biztonságérzetét és egészségi állapotát is.
Egészség
Mozgásban az egészség: a Xiaomi okoseszközei kreatívan támogatják az aktív életmódot
A rendszeres testmozgás az egyik legjobb befektetés, amit egészségünk érdekében tehetünk.
A szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentése, a jobb életminőség, a testi és szellemi egészség, valamint a hosszabb élettartam mind olyan előnyök, amelyeket a fizikailag aktív és tudatos életvitel nagy mértékben támogat. Ebben lehetnek kitűnő társaink a Xiaomi viselhető okoseszközei – élükön a Xiaomi Smart Band 10-zel és a Xiaomi Watch S4-gyel – amelyek segítenek abban, hogy tudatosabban és motiváltabban építsük be a fizikai aktivitást mindennapjainkba.
Az aktív életmód kialakításába nem érdemes fejest ugrani, célszerű inkább lépésről lépésre haladni. Mint ahogy a terhelést is fokozatosan kell növelni, hiszen kinek hiányzik egy sportsérülés mindjárt az elején? Egy okosóra vagy aktivitásmérő beszerzése ideális kezdet, hiszen már maga az eszköz is motivál, ráadásul megfelelő használatával könnyen kontrollálható és optimalizálható a mozgás, fizikai terhelés, vagy épp a pihenőidő, emellett pedig láttatja a fejlődésünket.
Séta, kerékpározás, jóga, vagy tánc?
Nem kell mindenkinek maratonra készülni, már egy gyors séta, biciklizés, úszás, torna, tánc vagy jóga is hozzájárul az egészséghez, a lényeg sokkal inkább a rendszeresség – és persze az, hogy örömünket leljük benne. Van, aki az elejétől kezdve tudja, miként szeretne napi rendszerességgel mozogni, de annak sem kell elkedvtelenednie, aki még keresgél. Nekik is segítnek a Xiaomi viselhető okoseszközei, amelyek több mint száz különböző edzésmód követését teszik lehetővé, mérve az edzés időtartamát, a pulzust és akár a vér oxigénszintjét is. Ezek az adatok segítenek, hogy megtaláljuk a számunkra legideálisabb mozgásformát és lássuk saját fejlődésünket.
Mozogj minden nap!
A napi mozgáscélok teljesítése nemcsak a testnek, hanem a léleknek is jót tesz, elég csak belegondolni abba, hogy egy fárasztó irodai munkanap után milyen jól tud esni egy kiadós séta. A Xiaomi aktivitásmérői pontos képet adnak a megtett lépésekről, az elégetett kalóriákról és a fizikai aktivitás intenzitásáról, így fokozatosan növelhetjük a terhelést és fenntarthatjuk a motivációnkat is.
A szervezetünk jelez
Kulcskérdés, hogy mi is az optimális terhelés, ami személyenként egyedi és eltérő lehet, függően az életkortól, testalkattól, testsúlytól, az aktuális kondíciónktól, vagy épp attól, hogy milyen egészségügyi problémáink voltak, vannak. A pulzuskövetés funkció ma már szinte minden viselhető okoseszközben megtalálható, nem véletlenül: hasznos visszajelzést ad arról, hogyan reagál a szervezetünk az edzésre, és mikor van szükség pihenésre. A folyamatos pulzusmérés révén könnyen kontroll alatt tarthatjuk a fizikai terhelésünket és optimalizálhatjuk edzéseinket.
Regenerálódás okosan
Az egészséges életmód része a táplálkozás, valamint a megfelelő pihenés és alvás is. A Xiaomi eszközei képesek a kalória leadását épp úgy, mint az alvás különböző szakaszait is követni, így segítenek abban, hogy jobban megértsük, mennyire pihentető az éjszakánk, és hogyan javíthatunk rajta. Mindez nemcsak a mozgás és pihenés közötti egyensúly megteremtése miatt fontos, de azért is, mert pihenésünk optimalizálásával javíthatunk szellemi teljesítményünkön is, egy-egy munkanap végén kevésbé érezhetjük fáradtnak, kimerültnek magunkat.
„A rendszeres és kontrollált testmozgás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy javítsuk életminőségünket, csökkentsük a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát és akár évekkel meghosszabbítsuk életünket”
– fejtette ki Dr. Toldy-Schedel Emil, kardiológus, a Szent Ferenc Kórház igazgatója.
„A modern viselhető okoseszközök hasznos visszajelzésekkel szolgálnak a felhasználóknak, hiszen segítenek abban, hogy jobban megismerjük a szervezetünk működését, tudatosabban tervezzük meg a terhelést, és fenntartsuk a motivációt a rendszeres mozgás iránt”
– tette hozzá. A kardiológus szerint bár ezek az eszközök nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat, nagyszerű partnerei lehetnek az egészségesebb életmód kialakításának.
Xiaomi Smart Band 10: stílusos társ az aktív életmódhoz
A Xiaomi Smart Band 10 a legújabb generációs aktivitásmérő, amely a divatot és a funkcionalitást ötvözi. A 1,72 hüvelykes AMOLED kijelző, 150+ edzésmód, fejlett pulzus- és véroxigénszint-mérés, valamint professzionális alvásfigyelés mind azt szolgálja, hogy felhasználója tudatosabban és motiváltabban éljen aktív életet. Az 5ATM vízállóságnak köszönhetően úszás közben is megbízható társ, míg a 21 napos üzemidő gondoskodik arról, hogy folyamatosan figyelemmel kísérhessük egészségi állapotunkat. A készülék továbbá képes valós idejű értesítéseket és naptárszinkronizálást biztosítani, így a mindennapokban is praktikus kiegészítő.
A divatos anyaghasználat, a pontos egészségügyi funkciók és a zökkenőmentes okoseszköz-integráció révén a Xiaomi Smart Band 10 ideális választás edzéshez, pihenéshez és útközbeni kapcsolattartáshoz egyaránt.
Xiaomi Watch S4: Társ az egészség és a teljesítmény szolgálatában
A legfrissebb generációt képviselő Xiaomi Watch S4 kiemelkedő megoldást kínál azoknak, akik a legmodernebb technológiát keresik elegáns, mégis praktikus formában. A Watch S4 – amellett, hogy Xiaomi Pay funkcióval a felhasználók egyetlen csuklómozdulattal fizethetnek érintésmentesen, kényelmesen, gyorsan és biztonságosan – 1,43”-os AMOLED kijelzővel, testreszabható óraszámlapokkal, több mint 150 sportmóddal, hosszú üzemidővel és rendkívül precíz egészségkövetési funkciókkal szolgálja ki a felhasználókat.
Az eszköz a fitnesz és egészségkövetés érdekében, a továbbfejlesztett, saját fejlesztésű algoritmusának köszönhetően, folyamatosan monitorozza a szívritmust, a vér oxigénszintjét, a stressz szintjét és az alvási mintázatokat. A szívritmus-monitorozás pontossága eléri a 98%-ot, megbízható, többdimenziós egészségügyi elemzést kínálva. A Xiaomi Watch S4 egyetlen érintéssel elérhetővé teszi az egészségügyi adatokat, részletes egészségügyi jelentést generál körülbelül 60 másodperc alatt, emellett légzési tréning kurzusokat is kínál. Az avanzsált L1+L5 GNSS technológia biztosítja a pontos helymeghatározást és tempófigyelést szabadtéri edzésekhez. Az 5ATM vízállóságnak köszönhetően pedig úszás közben is megbízható társ, míg a 15 napos akkumulátor-élettartama gondoskodik arról, hogy folyamatosan figyelemmel kísérhessük egészségi állapotunkat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Július 24-én van az Öngondoskodás Világnapja
Az Öngondoskodás Világnapját (International Self-Care Day) először 2011-ben tartották meg, és azóta minden évben július 24-én emlékeztet arra, hogy az öngondoskodásra a hét minden napján, a nap 24 órájában érdemes figyelni (24/7).
Ez a tudatosság manapaság különösen fontos volna, hiszen a magyar lakosság több mint 40 százaléka már 50 év feletti. Az, hogy miként gondoskodunk testi-lelki egészségünkről ötvenesként, alapvetően határozza meg, milyen minőségű időskor vár ránk.
Magyarországon az öngondoskodás fogalmát gyakran a pénzügyekhez és a nyugdíjaskorhoz kötjük, pedig ennél sokkal többről van szó. Az önmagunkról való tudatos gondoskodás a jóllét alapja, nemcsak anyagi, hanem testi, lelki és társas szinten is. Az egészség terén ez a megelőzésre, a kisebb egészségügyi problémák kezelésére és a jó közérzet fenntartására tett aktív lépéseket jelenti. Mindez az X generáció számára különösen aktuálissá vált az elmúlt években. Ebben az életszakaszban sokan először tapasztalják meg az öregedés első jeleit, miközben szüleik és gyermekeik felé is felelősséggel tartoznak. A testi-lelki egészség megőrzéséhez ilyenkor fontos felismerni, mely területeken van valódi befolyásunk: az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás, az emberi kapcsolatok ápolása vagy az új dolgokra való nyitottság terén.
Nem akarunk idősek lenni
A magyar társadalom egyre öregszik, az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot. A magyar lakosság öregedéssel kapcsolatos attitűdjét és az életkorral kapcsolatos negatív előítéletek hatásait a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány (HCAF) és a Haleon egészségügyi vállalat reprezentatív felmérése vizsgálta.
Manapság, amikor a fiatalság és a tökéletes külső idealizálása mindennapos jelenség, különösen nehéz elfogadni a testünk korral együtt járó változásait. A válaszokból egyértelművé vált, hogy az emberek nem szívesen tekintenek magukra „idősként”. A 60 év felettieknek csupán 22%-a, a 70 év felettieknek is csak 46%-a véli magát idősnek. A magyarok átlagosan 3,1 évvel érzik fiatalabbnak magukat a valós életkoruknál, a 70 felettiek esetében ez az eltérés már 7,7 év.
Van hova fejlődni az öngondoskodás terén
Az, hogy miként gondoskodunk testi-lelki egészségünkről ötvenesként, alapvetően határozza meg, milyen minőségű időskor vár ránk. Bár az ötvenes éveikben járó magyarokat zavarják az öregedés fizikai jelei, a felmérés ellentmondásos képet fest arról, hogyan vélekednek fizikai állapotuk megőrzéséről. A válaszadók 80%-a állítja, hogy „rendszeresen sportol”, ugyanakkor más kutatások szerint a magyar társadalom fele egyáltalán nem végez testmozgást. A válaszadók 60%-a szerint „rendszeresen jár fogorvoshoz”, azonban célzott kutatások azt mutatják, hogy nagyon kevesen mennek el félévente fogászati ellenőrzésre, ahogyan azt a szakértők ajánlják. Van tehát hova fejlődni a valódi öngondoskodás terén.
Közös gondolkodás a tudatos öregedésért
„Az Öngondoskodás Világnapja alkalmából arra is lehetőség nyílik, hogy a társadalom szereplői, intézmények, cégek, civilek, egyének közösen gondolkozzunk arról, hogy a jelen korunk változó kihívásaira, öregedő társadalmunkban milyen megoldásokat és kereteket szükséges létrehoznunk. Mindezt annak érdekében, hogy az emberek minél jobban és hatékonyabban tudjanak saját magukról, szeretteikről és közösségeikről gondoskodni”
– tette hozzá Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítója.
Az alapítvány és a Haleon egészségügyi vállalat közösen indított szemléletformáló kampányt azzal a céllal, hogy a magyar lakosság pozitívabban viszonyuljon az öregedéshez, felismerje az öngondoskodás jelentőségét, és eloszlassa az öregedéssel kapcsolatos sztereotípiákat. A két szervezet arra ösztönöz, hogy kortól függetlenül aktívan, magabiztosan és örömmel éljünk, hiszen a kor nem határ, hanem lehetőség. A kampányról az alábbi oldalakon található bővebb információ:
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Egészség
Így készíthetsz isteni pisztáciás dubai fagyit otthon
A dubai pisztáciás csokoládé népszerűsége 2022 óta folyamatosan nő, de igazán közkedveltté 2024 végén vált a TikTok-ra feltöltött videóknak köszönhetően.
Ha valaki szeretné, akkor akár otthon is elkészítheti hűsítő változatban.
„A pisztáciás fagylalt igazi luxus lehet az ízlelőbimbóknak. Számos közel-keleti kultúrában a diófélék, különösen a pisztácia felszolgálása a vendégszeretet és nagylelkűség jelképe”
– emelte ki Fazekas Imre, a Sage termékmenedzsere. Hozzátette:
„mindez annak is köszönhető, hogy egy pisztácia fának legalább 5-8 évig kell fejlődnie, hogy termőre forduljon.”
Ez a dióféle már régóta ismert az emberiség előtt. Történészek szerint eredetileg Ázsiából származik, de időszámtásunk előtt hétezer évvel már a mai Irán területén is termesztették. Ez a növény alapvetően nagyon érzékeny a fagyra, de három évvel ezelőtt Magyarországon is elindult a pisztácia hazai termesztése. Megjelenése izgalmas lehetőségeket rejt a hazai mezőgazdaság számára.
Minőségi alapanyagokból
A pisztáciás fagylalt titka a minőségi hozzávalókban rejlik. „A szicíliai pisztáciát az élénk színe és gazdag íze miatt gyakran tartják arany sztenderdnek. Akár nyers, akár pirított pisztáciára esik a választás, mindenképpen érdemes sótlan változatot felhasználni” – hangsúlyozta a Sage termékmenedzsere.
Ehhez a fagylalthoz alapvetően pisztáciamasszára, tehéntejre, tejszínre, vaníliára, egy tojásra, cukorra sóra, apróra vágott pisztáciára és reszelt csokoládéra van szükség. A fagylaltos alap elkészítéséhez először közepes hőmérsékleten fel kell melegíteni a tejet, majd egy kis időre félre kell húzni és hozzá kell adni a tojássárgáját, a tejszínt, a vaníliát és a cukrot. Ez követően vissza helyezzük a főzőlapra, majd lassú kevergetés mellett hozzáadjuk a pisztácia masszát.
„Ezután belehelyezzük a masszát a fagylaltgépbe, majd körülbelül 30-35 percen át keverjük a gépben. Fontos kiemelni, hogy olyan fagylaltoknál, ahol az alapanyagok melegítésére van szükség, a Sage azt javasolja, hogy felszolgálás előtt legalább egy nappal készítsük el az alapmasszát, tegyük hűtőbe, majd a tálalás napján helyezzük be a fagylalt gépbe”
– tette hozzá Fazekas Imre.
A Sage BCI 600 tizenkét programmal rendelkezik (fagylalt, sorbet, gelato, fagyasztott joghurt), emellett automatikusan felismeri a fagylalt sűrűségét és azt a felszolgálásig a kívánt konzisztencián tartja.
„A pisztáciás fagyit csoki-, valamint pisztácia reszelékkel díszítjük, a gyerekek pedig biztosan örülni fognak egy-egy roládnak is”
– tette hozzá a Sage termékmenedzsere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar1 hét ago
AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon
-
Okoseszközök2 hét ago
ZTE Watch K1 Pro: gyerekekre szabott okostechnológia – biztonság az iskolakezdéshez
-
Gazdaság2 hét ago
Soha nem volt még ekkora a hitelkártya tartozás
-
Okoseszközök2 hét ago
Magyarországra is megérkezik a Samsung Odyssey OLED G6
-
Tippek2 hét ago
A budapesti Startup Világbajnoksággal indul az őszi szezon
-
Mozgásban1 hét ago
Skóciában tör győzelemre a hétvégén Molnár Martin
-
Tippek2 hét ago
Augusztus végéig köthetnek szerződést a cégek a kiberbiztonsági auditról
-
Gazdaság2 nap ago
Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel