Egészség

Világszínvonalú robotsebészet a Debreceni Egyetemen

debrecen robotsebészet

Megérkezett a Da Vinci robotasszisztált sebészeti rendszer a Debreceni Egyetem Klinikai Központjába. A 21. századi csúcstechnológiát elsősorban az általános sebészeti, az urológiai, a nőgyógyászati, valamint a fül-orr-gégészeti műtéteknél alkalmazzák. Használatával, a precíz és biztonságos műtéti technikáknak köszönhetően kisebb a szövődmények kialakulásának kockázata és gyorsabb a gyógyulási idő. A több mint egymilliárd forintos robotsebészti beruházást kedden adták át az intézményben.

– A robotasszisztált sebészeti rendszer beszerzésével intézményünk fejlesztési tevékenysége egy újabb mérföldkő-jelentőségű állomásához érkezett. A robotsebészeti program bevezetésének különös jelentőségét az adja, hogy a technológia a Klinikai Központban négy szakma számára jelent új dimenziót, ugyanis az általános sebészeti műtétek mellett az urológiai, a nőgyógyászati és a fül-orr-gégészeti beavatkozásokat is szolgálni fogja- emelte ki köszöntőjében Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke a keddi ünnepségen.

Az 1,3 milliárd forint értékű Da Vinci robotsebészeti eszköz a Debreceni Egyetem oktatásfejlesztési RRF pályázatának eredményeként került az intézménybe. A beruházás megvalósulásához a Klinikai Központ a pályázati forrást kiegészítve, 200 millió forinttal járult hozzá.

– A program elsősorban a gyakorlatorientált képzést hivatott szolgálni, de emellett természetesen lehetővé teszi a betegeket világszínvonalú ellátását is. Az elmúlt időszak fejlesztéseit látva megnyugvással állapíthatom meg, hogy az egyetemi vezetés a kuratóriummal karöltve jó gazdája a debreceni felsőoktatásnak, egyetemünk nemzetközi megítélése töretlenül javul –hangsúlyozta beszédében Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Papp László polgármester pedig úgy fogalmazott: Debrecenbe megérkezett a jövő.

– A Debreceni Egyetem szakemberei a 21. század csúcstechnológiáját alkalmazhatják a betegellátásban. Természetesen ehhez szükséges az a széleskörű tapasztalat és naprakész tudás, amely az itt dolgozóknak köszönhetően garantálja a betegellátás magas minőségét. A mostani fejlesztésnek köszönhetően számos debreceni polgár kap új esélyt az egészséges élethez – tette hozzá Papp László, Debrecen polgármestere.

A szimulációs szoftver az egyszerű feladatok gyakorlása mellett, komplett műtétek virtuális elvégzésére is lehetőséget ad, mind a graduális, mind a posztgraduális képzésben résztvevők számára vonzó gyakorlati lehetőséget biztosít. Emellett élő műtéti közvetítésekre is alkalmas, ezzel tovább segítheti a magas szintű képzést.

– A robotasszisztált technológia beszerzése a Debreceni Egyetem mindenkori történetének talán legjelentősebb technológiai előrelépése. A robotsebészet egy olyan fejlődési lehetőséget jelent, amelyből az intézmény nem teheti meg, hogy kimarad – jelentette ki Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

Az operáló orvos a sebészi konzolban ül, innen irányítja a négy robotkart, melyek a kamerát és a műszereket tartják, miközben nagyfelbontású háromdimenziós képen látja az operálandó területet.

– Rendkívül precíz és biztonságos műtéti technikát biztosít a sebésznek. Ezáltal a betegeknél kevesebb a műtét alatt a vérveszteség, kisebb a szövődmények kialakulásának esélye, a beavatkozást követően rövidebb a kórházi ápolási idő, gyorsabb a felépülés- ismertette Tóth Dezső, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinika igazgatója, a Robotsebészeti Központ vezetője.

A kedden ünnepélyesen átadott rendszert már egy hónapja használják a Debreceni Egyetemen. Az első robotasszisztált műtétet – egy epehólyag eltávolító beavatkozást- áprilisában végezték el a Sebészeti Klinikán.

Kapcsolódó YouTube videó:

Forrás: Debreceni Egyetem


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Új lehetőség a magyar egészségügyi innovátorok előtt

Vezető európai gyógyszeripari vállalatokkal, a Chiesi Grouppal és a SYNLAB Italy-val karöltve indította útjára az InnoStars Connect programot az EIT Health, az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló egysége.

A nyílt innovációs modellben megvalósított kezdeményezés célja, hogy összehozza a Magyarországon és más feltörekvő országokban, valamint az EU legkülső régióiban működő start-upokat, kkv-kat, kutatókat, egyetemeket és kórházakat, hogy közösen dolgozzanak forradalmi innovációk kifejlesztésén és megvalósításán. A program keretében a pályázók közül 10 kiválasztott szervezet kap lehetőséget, hogy csatlakozzon Európa legnagyobb egészségügyi innovációs hálózatához, és azon keresztül finanszírozáshoz jusson, szakmai útmutatást kapjon a gyógyszeripar vezető szereplőitől, illetve validálja a legégetőbb egészségügyi kihívások megoldására irányuló innovációját. A három legjobb csapat az EIT Health InnoStars Grand Final keretében pénzdíjért is megméretheti majd magát. A pályázatok benyújtásának határideje június 30.

Mit kapnak az innovátorok?

„Az InnoStars Connect tökéletesen példázza gyakran hangoztatott mondásunkat, miszerint senki sem képes egyedül innoválni. Ezzel az izgalmas új programmal megnyitjuk az ajtókat a magyar újítók előtt, hogy friss erőforrásokhoz és tudáshoz jussanak, és ami a legfontosabb, hozzáférjenek a hálózatunkon belüli kapcsolatokhoz, amelyeken keresztül ígéretes megoldásokat fejleszthetnek ki az égető egészségügyi kihívásokra – mondta el Sarah Haddadin, az EIT Health InnoStars RIS innovációs vezetője és a program vezetője. – A legjobb szakemberek és intézmények kollektív tudásának becsatornázásának köszönhetően az InnoStars Connect nem csak egy program, hanem egy platform, amely felpörgetheti az egészségügyi innovációt, és hozzájárulhat egy tartós, partnerségen alapuló ökoszisztéma kialakulásához.”

Kihívás #1 – Chiesi Group

A Chiesi Group egy kutatás-orientált, globális biogyógyszerészeti vállalatcsoport, amelynek célja, hogy innovatív termékekkel és szolgáltatásokkal javítsa a betegek, családjaik és környezetük életminőségét. A vállalat az EIT Health InnoStars-szal közösen három területen keres úttörő megoldásokat: légzőszervi egészség (AIR), a ritka és rendkívül ritka betegségekben szenvedő betegek kezelése (RARE), valamint az egészségügyi szakemberek által nyújtott speciális ellátást támogató termékek és szolgáltatások, illetve a fogyasztók által nyújtott önellátás (CARE). A következő területeken várják a pályázatokat:

  1. a) Innovatív terápiás megközelítések/megoldások
  • biomarkerek (beleértve a korai diagnózist és nyomon követést szolgáló digitális biomarkereket)
  • orvosi eszközök és megoldások, amelyek képesek javítani a betegutat és a terápia betartását
  • innovatív megoldások és fejlett eszközök az inhalációs gyógyszeradagolás, valamint az összetett makromolekula-adagolás javítására, valamint a sejt és génterápiák (CGT Cell and gene therapies) számára
  • fejlett biotechnológiai megoldások a fenntarthatóbb terápiák előállításához és szállításához, valamint a RARE (ritka) betegségekre irányuló terápiákhoz.
  1. b) Innovatív digitális egészségügyi megoldások
  • a betegellátás és a betegút élményének javítása
  • klinikai vizsgálatok fejlesztése (a betegek azonosításától a kezelésig és a nyomon követésig)
  • összehangolt (RW Real World) valós környezetben keletkezett adatok gyűjtése, elemzése és felhasználása
  • a kezelési eredmények és a rehabilitáció fejlesztése

„Kiemelkedő, tehetséges innovátorokat keresünk a start-upok, kkv-k, kórházak, egyetemek és kutatóintézetek között Olaszországban és azon kívül, például Magyarországon is, hogy együttműködjenek velünk a nyílt innováció keretében. Célunk, hogy a jelenlegi határokat túllépve új megközelítéseket vizsgáljunk, és jobb ellátási modelleket fejlesszünk ki. A szakértelmünk és az InnoStars Connect segítségével olyan úttörő megoldások megszületésében szeretnénk segíteni, amelyek megfelelnek a betegek és az egészségügyi rendszerek elvárásainak. Bolygónk egészsége és az emberek egészsége szorosan összefügg, és mindkettő számos kihívással néz szembe. Ám hisszük, hogy együttes erővel szembe tudunk nézni ezekkel a kihívásokkal, és egészségesebb jövőt teremthetünk mindenkinek”

– mondta el Fabrizio Conicella, a Chiesi Group Nyílt Innováció és Kompetencia Központ vezetője.

Kihívás #2 – SYNLAB Italy

A SYNLAB Italy Európa vezető diagnosztikai vállalata, amely új, integrált megközelítést alkalmaz az orvosi innováció, a megelőzés és az egészségügyi ellátás terén Olaszországban, egy olyan megközelítést, amely összhangban van az európai minőségi szabványokkal. A vállalat most az EIT Health InnoStars-szal közösen keresi a fejlett diagnosztikai biomarkereket és technológiákat az alábbi felhívás mentén:

  • Korszerű diagnosztikai biomarkerek és technológiák kifejlesztése a SYNLAB Italy szolgáltatásainak bővítése érdekében, beleértve a tesztelési módszerek fejlesztését is.

„Óriási potenciált látunk az innovatív diagnosztikai biomarkerek és technológiák terén, amelyek forradalmasíthatják az egészségügyi ellátást. Az InnoStars Connecten keresztül szívesen működünk együtt Európa-szerte az innovátorokkal, hogy kreatív megoldásokat találjunk szolgáltatásaink fejlesztésére és a betegek eredményeinek javítására. A velünk való összefogással az innovátorok segíthetnek nekünk új utakat nyitni a legmodernebb diagnosztikai eszközök biztosításában, amelyek európai polgárok millióinak egészségügyi ellátását alakítják majd a jövőben

– mondta Maurizio Ferrari – CMO Chief Medical Officer SYNLAB Italy.

Ki és hogyan pályázhat?

Az InnoStars Connect programra a kihívásokhoz kapcsolódó innovatív megoldásokkal rendelkező start-upok, kkv-k, kórházak, egyetemek és kutatóintézetek jelentkezését várják egész Európából. A támogatható pályázóknak TRL 5 (releváns környezetben validált technológia) és TRL 7 (rendszerprototípus bemutatása működési környezetben) közötti érettségi szintű megoldással kell rendelkezniük, és készen kell állniuk a nyílt innovációs keretrendszerben való együttműködésre. Azoknak a szervezeteknek, akik jelenleg nem részei az EIT Health partnerhálózatának, a szervezet hivatalos partnerévé kell válniuk. A programhoz való csatlakozással hozzáférést kapnak egy kiterjedt hálózathoz és olyan erőforrásokhoz juthatnak hozzá, és gyümölcsöző együttműködéseket alakíthatnak ki Európa vezető egészségügyi innovátoraival.

A jelentkezés iránt érdeklődő szervezetek az InnoStars Connect | EIT Health oldalon tudhatnak meg többet és jelentkezhetnek.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

Nővérhívó rendszer kiépítésével támogatta a Hankook a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházat

Dolgozói kezdeményezésre támogatta a Hankook Tire Magyarország Kft. a nővérhívó rendszer kiépítését a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Sebészeti Osztályának mindkét szárnyában.

Az eszközök beszerzését és telepítését is fedező több mint 4,6 millió forintos adományt a vállalat idén januárban juttatta el az egészségügyi intézménynek, ezt követően indulhatott meg a beszerzés és a kivitelezés, amely májusban zárult le teljes egészében.

Az újonnan kialakított rendszer nagyban megkönnyíti a betegellátást, segíti a nővérek munkáját és hozzájárul a fekvőbetegek biztonságához.

Ez azért is különösen fontos, mert a Szent Pantaleon városi kórház státusza ellenére szerteágazó szakmai palettájával egy kisebb megyei kórház feladatait látja el: az intézmény 130 000 ember területi ellátásáért felel, 17 fekvőbeteg-ellátó és 52 járóbeteg-ellátó szakmában végez gyógyító és rehabilitációs tevékenységet, 493 aktív és 188 krónikus ágyon gondoz pácienseket.

A helyi kórház munkáját a Hankook már korábban is többször támogatta: 2019-ben lélegeztetőgépet vásároltak az intézménynek, részt vettek a szülészeti osztály felújításában, a Covid-járvány idején pedig nagy mennyiségű védőfelszerelést adományoztak.

„A Hankook számára kiemelten fontos a helyi közösségek támogatása, az, hogy lokálisan tegyünk a fejlődésért és hozzájáruljunk egy jobb, élhetőbb környezet kialakításához. Területi illetékessége miatt a Szent Pantaleon Kórház az az intézmény, ahová szükség esetén a legtöbb dolgozónk is fordulhat. Sok gyerek, köztük számos Hankook dolgozó gyermeke is ennek a kórháznak a falai között jön a világra. Így megtiszteltetés számunkra, hogy a magunk eszközeivel hozzájárulhatunk a kórház dolgozóinak lelkiismeretes munkájához, és az itt gyógyulók kényelméhez”

– mondta Hongsuk Lee, a Hankook Tire Magyarország Kft. HR igazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Egészség

A munkahelyek kialakítása hat a mentális egészségre

mentális

A munkahelyi környezet mentális egészségre gyakorolt hatása rendkívül fontos tényező.

A Skanska átfogó jelentést készített a kelet-közép-európai régióban a munkahelyi neurodiverzitásról, rámutatva arra, hogy az irodák kialakításának milyen lényeges szerepe van a mentális egészség és a jóllét szempontjából.

Nemzetközi kutatások adatai szerint ötből egy ember neuroatipikus. A neurotipikus és a neuroatipikus emberek ugyanazon munkakörnyezetben dolgoznak, de gyakran különböző megoldásokra van szükségük, ennek megfelelően eltérően kialakított irodát  igényelnek. A Skanska és a Workplace kutató- és tervező stúdió által készített, “Neurodiverzitás az irodában: hogyan tervezzünk inkluzív munkahelyeket” című jelentés azt vizsgálja, hogyan lehet az irodai környezetet a neurodiverz egyének számára optimalizálni. A neurodiverzitás az egyének gondolkodásában, tanulásában és információfeldolgozásában jelentkező természetes különbségekre utal, beleértve az autizmust, az ADHD-t, a diszlexiát és a szorongásos zavarokat.

A jelentés fő megállapításai szerint a neuroinkluzív munkaterületek kialakítása nemcsak a neuroatipikus egyének számára kedvező, hanem az összes munkavállaló általános jóllétét is javítja. Az érzékszervi komfortot, a társas interakciót és a fizikai aktivitást előtérbe helyező tervezési megoldások alkalmazásával a munkahelyek inkluzívabb és támogatóbb környezetet teremthetnek mindenki számára.

A bérlők és a munkavállalók részéről egyre nagyobb érdeklődést tapasztalunk a befogadóbb és támogatóbb munkakörnyezetek kialakítása iránt. A neuroinkluzív tervezési elvek alkalmazásával a szervezetek nemcsak a legjobb tehetségeket vonzhatják magukhoz, hanem az empátia, a megértés és az inkluzivitás kultúráját is erősíthetik. Úgy véljük, hogy a mentális egészség és a jóllét prioritása a munkahelyen elengedhetetlen a pozitív és produktív munkakörnyezet megteremtéséhez

– mondta Aurelia Luca, a Skanska kereskedelmi fejlesztési üzletágának magyarországi és romániai egységéért felelős ügyvezető alelnöke.

Jelentésünk nemcsak a neurodiverzitásról nyújt tájékoztatást, hanem számos gyakorlati megoldást és design stratégiát is felsorakoztat a különböző igények kielégítésére vonatkozóan.

Csendes zónák biztosítása a koncentrációhoz és a fókuszáláshoz

A jelentés egyik kulcsfontosságú ajánlása a csendes zónák kialakítása az irodai térben. Ezek a kijelölt területek nyugodt környezetet biztosítanak a munkavállalóknak a koncentrációhoz és a fókuszáláshoz, mentesek a zavaró tényezőktől. Hangelnyelő anyagok és akusztikus válaszfalak beépítésével a cégek nyugodt tereket hozhatnak létre, amelyek elősegítik az elmélyült munkát és a produktivitást.

Ergonomikus munkakörnyezet a fizikai egészség és kényelem érdekében

A neurodiverzitásra épülő tervezés alapvető eleme az ergonómikus munkakörnyezet. Állítható asztalok, megfelelő kialakítású székek és kiegészítők biztosítása minimalizálja a fizikai megterhelést és kényelmetlenséget, egyúttal növeli a munkavállalók komfortját és produktivitását. A rendszeres mozgásra való ösztönzéssel és az aktív design elveinek a munkahelyi elrendezésbe való beépítésével a szervezetek további támogatást tudnak adni dolgozóik fizikai jóllétéhez.

Mozgásbarát design

Az ergonomikus tervezéssel összefüggésben egy másik fontos jellemző a dinamikus munkakörnyezetek bevezetése, amelyek mozgásra ösztönzik a munkavállalókat a nap folyamán. Az álló íróasztalok, egyensúlyozó deszkák és sétáló-, illetve futópadok példái azoknak a bútormegoldásoknak, amelyek elősegítik a fizikai aktivitást és ellensúlyozzák a hosszú ülés negatív hatásait. Azáltal, hogy lehetőséget biztosítanak a munkavállalóknak az ülő és álló helyzetek váltakoztatására, a munkahelyek csökkenthetik a mozgásszegény életmódból fakadó negatív hatásokat és javíthatják a keringést, az energiaszintet és a kognitív funkciókat.

Növények és napfény a relaxáció elősegítéséért

A természetes elemek, mint például a növények és a napfény, szintén alapvető elemei a neurodiverzitásra épülő tervezésnek. Ezek beépítése bizonyítottan csökkenti a stresszt, növeli a kreativitást és javítja az általános hangulatot.

Ezeken a design stratégiákon túl a jelentés hangsúlyozza a társas interakció és az érzékszervi komfort megteremtésére szolgáló terek létrehozásának fontosságát is. A hétköznapi beszélgetésekre, csapatmunkára és pihenésre kijelölt területek erősítik a társas kapcsolatokat és a közösséghez tartozás érzését a munkahelyen. Az érzékszervi komfortra szolgáló terek, mint például a csendes szobák és elvonulásra szolgáló helyiségek, lehetővé teszik a munkavállalók számára, hogy nyugodt és megnyugtató környezetben töltődjenek fel és lazítsanak.

A jelentés ezenkívül kiemeli a mentális egészség támogatásának fontosságát a szervezetek számára, beleértve az alkalmazotti segítő programokat és a wellness kezdeményezéseket is.

A neurodiverzitás gyakran előnyt jelent a csapatok számára, és a vállalatok egyre inkább felismerik az ezen a területen történő befektetések indokoltságát. A jelentés számos térelrendezési megoldást mutat be – némelyeket az új iroda kiválasztásakor lehet beépíteni, míg másokat a meglévő iroda átalakításával azonnal meg lehet valósítani. A jelentés végén egy rövid ellenőrzőlista található, amely lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy értékeljék és felmérjék saját irodájukat.

A jelentés teljes verziója angol nyelven elérhető itt: https://neuroinclusive.design/en/


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss