Egészség

Mennyit képes befogadni maximálisan az emberi agy?

„Az emberek azt akarták, hogy gyermekeik tudjanak olvasni és számolni – ez éppen elég. […] Annyi számtani tudás, hogy fel tudjon mérni egy darab földet és egy köböl fát, és el tudja végezni a gazdasági számvetést – annyi tollforgató képesség, hogy árut tudjon rendelni és levelet írni a rokonoknak – annyi betűismeret, hogy elolvashassa a napilapokat, a gazdasági szaklapokat meg a kalendáriumot – annyi zene, amennyi vallási és hazafias célokra szükséges: éppen elég volt egy fiúnak, hogy elősegítse az életben, és ne vezesse tévutakra”

– írta John Steinbeck 1952-es regényében (Édentől keletre), visszaemlékezve rá, hogy az 1900-as évek elején mit gondoltak Amerikában erről a lifelong learning nevű hülyeségről. A könyvben Steinbeck a 120 évvel ezelőtti állapotokról írt; akkortájt 3-4 tanév alatt elsajátítható volt az életben maradáshoz szükséges tudásanyag. A farmereknek ennél többre nem volt szükségük, de a ma megoldásra váró tudományos problémák megoldásához több ezer fizikus több évtizednyi töprengése sem volt elég és amiben mind egyetértenek, az agy nincs kihasználva.

Az elmúlt száz évben elképesztő tudás- és információmennyiséget halmoztunk föl. Sosem látott tempóban bukkantak fel új ismeretek, új szakmák, új tudományterületek és új találmányok. Mára az egész világ az állandósult FOMO-ban (fear of missing out) él. Aggódunk, hogy a megszerzett tudásunk nemcsak a világ megértéséhez, de még a tisztességes élethez sem lesz elég; és aggódunk, hogy a fejlődés a megszerzett tudásunk gyors elavulásához vezet.

Megválaszol(hat)atlan kérdések

Az eddigiekből logikusan következik a kérdés: vajon elértük-e már a kognitív teljesítőképességünk határait? És ha igen, vajon átléphetjük-e ezt a határt?

Nehéz ügy; az ember évezredek óta gondolkozik a lét titkain, test és lélek kapcsolatán, illetve a saját gondolkodása korlátain. Bár a civilizációnk több ezer éves fejlődéstörténete ékes példája annak, hogy mi mindenre képes az emberi elme (rád nézek, Nemzetközi Űrállomás), azt is egyre jobban tudjuk, hogy mi mindent nem tudunk. Nem tudjuk, hogy van-e élet a halál után, hogy miből áll a sötét anyag, vagy hogy milyen a kvantumvilág valódi természete.

Lehet, hogy ezek a rejtélyek örökre megoldatlanok maradnak. Lehet, hogy az evolúció nem arra készítette föl az agyunkat, hogy ezekre választ tudjon adni. Valamin gondolkodni és valamit megválaszolni nagyon nem ugyanaz. Ahogy a filozófus Jerry Fodor i írta 1983-as könyvében (The Modularity of Mind): bizonyára léteznek olyan gondolatok, amiket emberi ésszel képtelenek vagyunk kigondolni.

Fodor kollégája, Colin McGinn is foglalkozott az emberi elme és a megismerés korlátaival. McGinn szerint minden elmére jellemző, hogy bizonyos problémákra kognitív lezárással (cognitive closure) reagál. A papagájok nem értik a Brown-mozgást, és a macskának sem egyértelmű, hogy az a hülye Schrödinger miért akarta dobozba zárni. Ki tudja, talán mi, emberek is azért értünk olyan keveset a világból, mert ennyire futja az agykapacitásunkból. (V.ö.: ha az emberi agy olyan egyszerű lenne, hogy megértsük a működését, akkor olyan buták lennénk, hogy mégsem értenénk.)

Ha rövid az agyad, toldd meg egy eszközzel

Ami a határfeszegetés kérdését illeti, arra két, egymásnak ellentmondó válasz is adható. Az egyik, hogy ezt a határt már réges-régen átléptük, és ez – figyelembe véve, hogy mekkora információmennyiséget halmozott fel az emberiség – nem is alaptalan feltételezés. A másik válasz az, hogy a határ nem is létezik, ugyanis amióta a tudás átadhatóvá vált, az új ismereteket már nem egy embernek kell feldolgoznia.

Az együttműködés fontosabb, mint az egyéni teljesítmények fokozása; jobb ma száz okos ember, mint holnap egy ihletett zseni. Az emberi agy önmagában képtelen lenne megismerni a saját fejlődéstörténetét, de több tízezer agykutató több évtizedes munkájának köszönhetően pontos ismereteink vannak az agy evolúciójáról. A kozmosz titkait sem csak egy tudós fürkészi, hanem több ezer, akik az együttműködésük során fokozatosan tágíthatják ki a világról alkotott képünket. A kvantumvilág megismerhetőségének helyzete is hasonló. Bár a jelenségcsoport emberi ésszel alig-alig fölfogható, a kvantummechanika több elméleti állítását kísérletekkel igazolták, és vannak ígéretes, a kvantumelmélet gyakorlati felhasználást kutató tanulmányok is.

Az, hogy idáig eljuthattunk, részben az eszközhasználat érdeme, ami segített benne, hogy a tudás megőrizhetővé, sokszorosíthatóvá és átadhatóvá váljon. Az agy korlátos kapacitását az elmúlt évezredekben számtalanszor bővítettük ilyen-olyan eszközökkel. Ahogy a brit filozófus, Andy Clark fogalmaz: az agy teljesítménye a jegyzettömbök, a térképek, az irattartók és a számítógépek képernyői révén túlléphet a bőrünk és a koponyánk határain.

Az ismeretszerzésünk részben percepciós szinten zajlik: az öt érzékszervünk által begyűjtött információk alapján áll össze a világról alkotott képünk. Az érzékszerveink által közvetített benyomások megbízhatatlanságáról Descartes értekezett egy sort az Elmélkedésekben – ugyan honnan tudhatnánk, hogy amit mi fizikai valóságnak hiszünk, valójában nem álom-e? –, de a tudomány eszközeivel a percepciós szint is meghaladható. A homo sapiens az eszközeivel nemcsak a valóságról alkotott ismereteit, hanem a kognitív képességeit is bővítheti. És hiába, hogy nem érzékeljük az UV-sugárzást, az ultrahangot, a röntgensugarat és a gravitációs hullámokat, a megfelelő technológiákkal ezek is észlelhetővé válnak.

Processzor legyél, ne merevlemez

Van egy másik, a valóság megismerésére szolgáló eszközünk, ami a földi halandók számára feldolgozhatatlanul komplex rendszereket is reprezentálhat: a matematika. A klímaváltozás összes tényezőjének és változójának ismerete például meghaladná a képességeinket, de a komplex matematikai modellek elvégezhetik a tehermentesítést.

A matematika azért fontos segédtudomány, mert nem egyszerűen a valóság leírását célozza, hanem logikai gondolkodásra is késztet – és ezt jóval fontosabb elsajátítani, mint adatokat memorizálni.

Amikor Albert Einstein 1918-ban Bostonba látogatott, a Hotel Copley Plazában adtak neki egy példányt Edison kérdőívéből, hogy lássák, tud-e válaszolni rájuk. Miután Einstein felolvasta a „milyen sebességgel terjed a hang?” kérdést, a fizikus így válaszolt:

„Nem tudom. Nem terhelem az agyamat olyan tényekkel, amiknek könnyen utánanézhetek bármelyik szakkönyvben.”

Einstein megengedhette magának ezt a kis könnyelműséget; tudós volt, és jóformán az egész életét (szak)könyvek között töltötte. Bár felismerte a szakkönyvek fontosságát, Edisonnal ellentétben az oktatás fontosságát sem söpörte félre.

„Nem sokat számít, ha valaki bemagolja a tényeket. Ezért nem érdemes főiskolára menni; ezt a könyvekből is megtanulhatja. Egy bölcsészettudományi képzésnek nem az az értelme, hogy sok új ismeretet szerezhetünk, hanem hogy arra trenírozzuk az agyunkat, hogy olyan dolgokat tudjunk kigondolni, amiket a szakkönyvekből nem tanulhatunk meg.”

Okosabb vagy, mint egy amerikai farmer?

Einstein ezzel az állításával megjósolta, hogy milyen gondolkodással lehet majd boldogulni a XXI. században: az információhoz való korlátlan hozzáférés biztosításával, és az információk kezeléséhez szükséges gondolkodás elsajátításával.

Az előbbi mostanra megvalósult. A mobilhálózatok fejlesztéséből és a technológia miniatürizálásából kifolyólag ma egy, a zsebünkben hordott okostelefonnal több információhoz férhetünk hozzá, mint maga Einstein. De az információ nem tanít meg gondolkodni. A gondolkodás elsajátítására épp az információk helyes értelmezése miatt van szükség. Az emberek azonban rászoktak, hogy a saját agyuk helyett a Google-t használják, és nem a gondolkozás mellett, hanem helyette. És nem jut eszükbe, hogy összekeverik a hozzáférés kényelmét a valódi tudással.

Száz éve az élethez szükséges ismereteket rövid idő alatt össze lehetett szedni, az így megszerzett tudás elég is volt az életben maradáshoz. Az amerikai farmerek a gazdálkodáson kívül tudtak lovat patkolni, házat építtetni, követ bányászni, dohányt szárítani, sütni, kutat ásni, fegyvert használni és whiskyt főzni. Neked melyik menne ezek közül? Ugyan már; értem én, hogy utánanézhetsz a Google-ben, de ettől még nem leszel a téma szakértője.

Ha láttál már mérhetetlen önbizalommal kommentelő trollokat az interneten, alighanem ismered azt a jelenséget, amit a pszichológia a magyarázó mélység illúziójának (illusion of explanatory depth) nevez. A fogalom Leonid Rozenblit és Frank Keil, a Yale Egyetem kutatóinak nevéhez fűződik.

2002-es tanulmányukban (The Misunderstood Limits of Folk Science: An Illusion of Explanatory Depth) Rozenblit és Klein kifejtették, hogy bár szeretjük azt hinni, hogy átlátunk olyan komplex rendszereket, mint a nemzetközi politikai döntéshozatal – és ennek a szakértelmünknek szeretünk hangot is adni –, valójában az olyan egyszerű használati tárgyak működési mechanizmusát sem látjuk át, mint a beltéri vízöblítéses vécé, a cipzár vagy a varrógép. Hiába látjuk és használjuk őket mindennap, nem gondolkodunk el rajta, hogy hogyan működnek.

„– Sam Hamilton látta, hogy a fejlődés merre vezet. Azt mondta, univerzális tudósok maholnap már elképzelhetetlenek. Az ismeretek mennyisége túlságosan nagy ahhoz, hogy egyetlen elme befogadhassa. Előre látta az időt, amikor egy ember már csak egy kis töredéket tudhat belőle, de azt legalább jól.

[…]

– Lehet, hogy a tudomány lett óriási – mondta Lee –, de az is lehet, hogy az ember vált törpévé. Talán, miközben letérdel az atomokhoz, az ember lelke is atomnyivá törpül. A specialista talán gyáva csupán, aki nem mer kitekinteni szűk kalitkájából. És gondolják csak meg, mit mulaszt el minden specialista… korlátain túl az egész világot!”

– írta Steinbeck (ugyanabban a könyvben, csak pár száz oldallal később).

A száz évvel ezelőtt élt amerikai farmerek valószínűleg kevesebbszer találkoztak magyarázó mélység illúziójával, mint ma egy átlagos internetező. A farmerek tudták, hogy mi mire és hova való. Tudták, hogy hány láb mélyre kell ásni a kerti budi emésztőgödrét; hogy mit kell csinálni a nyikorgó pajtaajtóval; vagy hogy hány fát kell kivágni egy rönkkunyhó építéséhez. Ez a valóságészlelés percepciós szintje: nincs benne se kvantummechanika, se Gödel-tétel, se Erdős-sejtés, de tudni lehet, hogy melyik szög mivel lett beverve a falba.

A agy felfogásának korlátai

Az agy több ezer milliárd szinapszisban képes információkat tárolni. Bár a befogadóképessége nem végtelen, elég nagy ahhoz, hogy a tanulási folyamatban ne a tárolókapacitás legyen a szűk keresztmetszet. Hogy milyen információkat őrzünk meg emlékként az agyunkban, azt több tényező is befolyásolja:

Korlátozott figyelem. Egyszerre csak néhány dologra tudunk odafigyelni, márpedig a figyelem elengedhetetlen az új emlékek létrehozásához. A tárolásukhoz alvásra is szükség van, márpedig az információk felvételét maga az alvás is korlátozza.
Nem mindegy, milyen sorrendben tanulunk. Ökölszabály: minél korábban tanulunk meg valamit, annál erősebbek lesznek az erről szerzett benyomásaink. Ha például rettegünk a kígyóktól, nehéz lesz felülkerekedni a félelmünkön. Bár ez pszichoterápiával csillapítható, a félelem később jó eséllyel visszatér.
Nem mindegy, mit mikor tanulunk meg. Korábbi kutatások szerint egyes információkat csak bizonyos életkorban tudjuk befogadni: a beszédhangokat például az első életévünkben sajátítjuk el. (Ezért van, hogy amikor később új nyelvet tanulunk, nehézséget okozhat egyes hangzók kiejtése. A japánok például az r és az l hangokat keverik össze nyelvtanulás közben.)

Nemcsak tanulni, felejteni is fontos

Annak, hogy látszólag nem érjük el a szellemi befogadóképességünk határát, talán az az oka, hogy a tanulási sebességünk nem érheti el a mnemonikus kapacitásunk határát – túl lassan tudjuk befogadni az információkat ahhoz, hogy beteljen az agyunk. Mintha lenne egy tíz terabájtos merevlemezünk, amit modemes kapcsolattal, 3 kilobájtos másodpercenkénti sebességgel töltenénk fel – nagyjából egy évtized kéne hozzá, hogy elérjük a tárkapacitás határát.

Ez a számítás csak akkor állja meg a helyét, ha folyamatosan szívjuk magunkba az információt. De az agy nemcsak tanul, hanem pihen, illetve felejt is. A lassú tanulás és a feledés kombinációja garantálja, hogy mindig maradjon hely az új információknak – már ha ez az analógia egyáltalán megállja a helyét.

Az információelméleti összehasonlítás kézenfekvő, de nem biztos, hogy alkalmazható az agyműködésre. Egy számítógép nem úgy emlékszik, mint az ember: a merevlemezen tárolt adat vagy létezik, vagy nem. Az agyunkban tárolt emlékek és információk máshogy működnek: elhalványulnak, felfrissülnek, vagy meghatározott külső behatások hatására újra felvillannak.

Van olyan elképzelés, amely szerint az emlékeink megfakulásának folyamata – amikor az új emlékek megnehezítik a régebbiek felidézését – a megtanult új információk típusától is függhet. A különböző típusú emlékek könnyebben megkülönböztethetők és megjegyezhetők, mint a hasonlók. A gyerekkorunkban kóstolt paradicsom ízét nem fogjuk összekeverni a másodfokú egyenlet megoldóképletével, de a hasonló jellegű információk felidézése jóval nehezebb. A francia és spanyol nyelv igeragozási szabályait könnyebb összekeverni, mint a kémiai és művészettörténeti emlékeinket; és ugyancsak más az egymást kiegészítő, például matematikai és fizikai ismereteink felidézésének folyamata is.

Az agyunk ezenfelül megkülönböztetni a rövid és hosszú távú memóriát is. A pszichológus George Miller 1956-os tanulmánya (The Magical Number Seven, Plus or Minus Two: Some Limits on Our Capacity for Processing Information) szerint a rövid távú memória legfeljebb 5-9 egységnyi információt képes tárolni. A hosszú távú memóriának nagyobbak a tartalékai, de csak homályos ismereteink vannak arra vonatkozóan, hogy mekkora lehet az agy tárkapacitása, és hogy hol lehetnek a korlátai.

Forrás. Qubit

Related Topics:agy agykapacitás felejtés learning lifelong tanulás tárolás

Up Next

Új alkalmazás segíti a magyarokat a fogyókúrában

Don't Miss

Gyógyító erejű mesterséges intelligncia

Egészség

Magzatkárósítóként besorolt oldószert találtak helyi civilek a Greenpeace-szel a komáromi ipari park víztározójában

Az “ÉBRESZTŐ KOMÁROM!” civil csoport számolt be arról, hogy a komáromi ipari park területén található esővízgyűjtő tóban – melyből vizet eresztenek a Dunába – több nagytestű hal pusztult el. Emiatt a civil csoport tagjai mintát vettek a tó vizéből és a Greenpeace segítségével akkreditált laboratóriumban vizsgáltatták be azt.

A vizsgálat során az akkumulátorgyártás során használt oldószert, N-Metil-pirrolidont (NMP-t) találtak a mintákban. Az ipari park területén található többek között a JWH NMP-feldolgozó üzeme, az Enchem Hungary Kft. elektrolitgyára, illetve az SK On és az SK Battery akkumulátorgyárak, melyekről korábban is jelentek meg olyan információk, melyek szerint működésük a dolgozókra is a környezetre is veszélyes lehet.

Az “ÉBRESZTŐ KOMÁROM!” civil csoport tagjai június elején keresték meg a Greenpeace-t amiatt, hogy a komáromi ipari park víztározójában körülbelül egy tucat nagytestű haltetemet láttak a vízfelszínen és a nádas mellett. A helyiek elmondása szerint ha a tó megtelik, innen a Dunába emelik át a vizet. A szokatlan jelenség miatt június 8-án mintát vettek a víztározóból, majd ezt a mintát többféle anyagra bevizsgáltatták. A vizsgálati jegyzőköny szerint a mintában 5 mg/l nagyságban találtak NMP-t (1), amely anyagot hazánkban leggyakrabban az akkumulátorgyártás során használnak.

Korábban pont a Greenpeace bejelentéseit követően csökkentette le a hatóság – a zöld szervezet szerint szabálytalanul engedélyezett – 150 mg/m3-es levegőbe való kibocsátási határértékét 1mg/m3-re a komáromi SK akkumulátorgyárakból. A szervezet szerint a jelenlegi szabályozás hiányosságát mutatja, hogy az NMP-nek nincs vizekre (sem felszíni, sem felszín alattiakra) vonatkoztatható határértéke.

A Greenpeace hangsúlyozza, hogy nem zárható ki, hogy más oldószerek is kerülhettek a vízgyűjtőbe, melyekre vizsgálatuk ez alkalommal nem terjedt ki. A mostani mintavételben az NMP mellett vizsgált fluorid, szerves karbonátok, illetve kobalt, lítium, nikkel szintje nem haladta meg a határértéket. Annak kiderítése, hogy az NMP valamelyik akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó üzemből kerülhetett-e a környezetbe, a hatóságok feladata. A Greenpeace ezért bejelentést tett az esetről és kéri az eset kivizsgálását Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivataltól.

Emlékezhetünk, korábban a gödi Samsung-gyárról derült ki, hogy 88 tonna NMP-t bocsátott ki a gödiek levegőjébe, illetve a Greenpeace mért ki ugyanezen üzem mellett a termőföldre kiömlött szennyvízben NMP-t. A komáromi SK akkugyár pedig húsz határozatot kapott az elmúlt két évben a hatóságtól, mert a cég mulasztásai súlyos balesetekhez vezettek, jelentős részük emberi életeket is veszélyeztetett.

Legutóbb a Greenpeace márciusban vett mintát Komáromban, akkor a helyi lakosok kútjaiban a szervezet nem talált NMP-t. Az erről, illetve az ezzel egy időben zajló gödi és tárnoki mintavételeikről szóló beszámolójukat több szerkesztőség és a korábbi szennyezéses ügyekért akkor politikai felelősséggel tartozó, jelenleg már ellenzéki politikusok is kiforgatták. A Greenpeace az első pillanattól kezdve élesen visszautasította, hogy szakmai méréseit bárki manipulatív módon, a környezet- és egészségvédelmi célokkal szemben használja fel.

Ennek ellenére több mint 110 olyan újságcikk, influencer videó, televízió- vagy rádió interjú született, amelyben a Greenpeace szakmai méréseivel kapcsolatban valótlanságokat állítottak. Ezek közül a szervezet – jogi mérlegelés után – 28 esetben jutott arra, hogy helyreigazítási kérelmeket nyújt be, vagy ha kell, a bíróságon védi meg az igazát. A Greenpeace szerint erre azért volt szükség, mert mérési eredményeik kiforgatása alkalmas lehet a közbizalom megrendítésére az esetleges későbbi vizsgálatok vagy nyilvánosságra kerülő információk hitelességében, ezt a felelőtlen és megtévesztő fellépést a Greenpeace határozottan visszautasítja.

A Greenpeace felszólítására egy kivétellel az összes érintett lap helyreigazításokat tett közzé, elismerve, hogy valótlanságokat állítottak a szervezet méréseiről. A helyreigazítási kérelmet egyedül nem végrehajtó Demokrata ellen pedig jogi eljárást is indítottak. A szervezet szerint ahhoz, hogy elkerülhessük a hasonló lejárató kampányokat, elengedhetetlenül szükség van a független hatóságok működésére, akik saját, hiteles méréseikkel tudják megerősíteni egyes szennyezések tényét, vagy szennyezések hiányában eloszlatni a lakosság nyugtalanságát.

“Ez a komáromi mérés is azt bizonyítja, hogy az akkumulátorüzemeknek folyamatos hatósági kontroll mellett kell működniük. Előfordulhat, hogy ugyanaz a gyár, amelyik pár hónappal ezelőtt nem bocsátott ki szennyező anyagokat, egy másik ellenőrzés idején megteszi ezt. A Tisza-kormány konkrét ígéreteket tett a szennyezések megfékezéséért. Ezért azt várjuk, hogy járjanak el a hatóságok és vizsgálják ki, hogyan kerülhetett NMP a komáromi víztározóba, illetve hogy került-e oda más szennyező anyag is”

– nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

1: A Greenpeace nem állítja, hogy ez okozta a halpusztulást, de más vegyszer is juthatott a víztározóba. Ezt csak teljes körű, hatósági vizsgálat tudja megállapítani.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Európa egészségesebb és fenntarthatóbb étrendet keres – Nyilvánossá váltak a PLAN’EAT projekt eredményei

Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.

Az adatok megmutatták:

valóban annyiba kerül-e az élelmiszer, amennyit a boltban fizetünk érte?
mely intézkedések javíthatnák a leghatékonyabban az európai emberek étkezését?
hogyan lehetne összehangolt Európa élelmiszerpolitikája?

A PLAN’EAT az Európai Unió Horizon Europe programja által finanszírozott kutatási és innovációs projekt, amely korunk egyik legsürgetőbb globális kihívására keresi a választ. Arra, hogyan alakíthatók át az élelmiszerrendszerek egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá.

A 2022 szeptemberétől 2026-ig tartó projekt a klímaválságra és az egyre súlyosbodó népegészségügyi problémákra reagálva vizsgálta azokat a környezeti, társadalmi és kulturális tényezőket, amelyek Európa-szerte befolyásolják az emberek étkezési szokásait – azaz a magyarokét is.

A kutatás során a PLAN’EAT összesen 2468 állampolgárt, valamint 592 élelmiszerrendszeri szereplőt és érintettet vont be Európa-szerte élő laboratóriumokon (Living Labs), konzultációs csoportokon, kérdőíves felméréseken, workshopokon és közös tervezési folyamatokon keresztül.

Valós körülmények között tesztelték a legjobb megoldásokat

A projekt egyik fontos tanulsága, hogy az egészségesebb és fenntarthatóbb étrendre való átállás nem feltétlenül igényel radikális diétákat, változtatásokat: már kisebb, mindennapi döntések is jelentős pozitív hatást gyakorolhatnak mind az egyének egészségére, mind a környezet állapotára.

Ilyen például:

a növényi alapú élelmiszerek (például hüvelyesek és olajos magvak) fogyasztásának növelése,
a vörös- és feldolgozott húsok fogyasztásának csökkentése,
a teljes kiőrlésű gabonafélék előnyben részesítése a finomított gabonákkal szemben,
a gyümölcs- és zöldségfogyasztás növelése (például napi öt adag elfogyasztása),
a magas cukor-, só- és ultra-feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának mérséklése,
a cukrozott italok helyett a víz választása,
az otthoni főzés gyakoribbá tétele és a tudatos ételkészítési készségek fejlesztése.

Többe kerül az élelmiszer, mint amit a kasszánál fizetünk

A PLAN’EAT másik kiemelkedő hozadéka a True Cost Accounting (TCA), vagyis a valódi költségszámítás módszertanának továbbfejlesztése. A megközelítés arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmiszerek ára nem tükrözi teljes mértékben azok egészségügyi és környezeti következményeit.

A kutatók számításai szerint az európai élelmiszer-értéklánc évente mintegy 800 milliárd euró hozzáadott értéket termel, miközben további 966 milliárd eurónyi rejtett költséget is okoz. Ennek 82 százaléka egészségügyi, 18 százaléka pedig környezeti terhelésből származik.

Ilyenek például:

a környezeti terhelések (üvegházhatású gázkibocsátás, vízhasználat, biodiverzitás-csökkenés),
az egészségügyi következmények,
valamint a társadalmi hatások.

A projekt keretében létrehozott adatbázis több mint 2000 élelmiszertermék adatait teszi ebből a szempontból összehasonlíthatóvá.

Új európai élelmiszerpolitikai együttműködés jöhet létre

A kezdeményezés szakpolitikai szempontból jelentős eredménye az Európai Élelmiszerpolitikai Tanács (European Food Policy Council – EFPC) létrehozására kidolgozott ütemterv.

A javaslat célja, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsen a kutatók, a döntéshozók, a gazdasági szereplők és a civilek között, valamint átláthatóbbá és összehangolttá tegye az európai élelmiszerpolitikát. Az elképzelés szerint a jövőben nagyobb hangsúlyt kapna a tudományos bizonyítékokra épülő döntéshozatal és a társadalmi részvétel.

A nagy szabású vállalkozás során a szakértők és az érintettek bevonásával összesen húsz szakpolitikai javaslatot dolgoztak ki, ezeket az Európa kilenc országában működő Living Labekben – vagyis valós környezetben zajló, gyakorlati kísérleti programokban – különböző korosztályok és társadalmi csoportok részvételével „élesben” is tesztelték.

A projekt során azonosított legfontosabb szakpolitikai intézkedések közé tartoznak:

az egészséges és fenntartható közétkeztetési beszerzési rendszerek támogatása,
a magas zsír-, cukor- és sótartalmú élelmiszerek reklámozásának korlátozása,
pénzügyi ösztönzők alkalmazása, például az egészséges élelmiszerek áfájának csökkentése vagy az egészségtelen termékeket érintő adók bevezetése,
a veszélyes növényvédő szerek használatának visszaszorítása,
átállási támogatások biztosítása a gazdálkodók számára a fenntarthatóbb termelési rendszerekre való áttéréshez,
a növénytermesztés diverzifikációját és a növényi fehérjeforrások előállítását ösztönző intézkedések.

Magyar szereplők is részt vettek a munkában

A projektben Magyarországot a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és az Environmental Social Science Research Group (ESSRG) képviselte.

A VIMOSZ aktívan részt vett a közétkeztetési és vendéglátóipari szereplők tapasztalatainak összegyűjtésében, nemzetközi jó gyakorlatok azonosításában, valamint a projekt eredményeinek hazai és nemzetközi terjesztésében.

Az ESSRG budapesti Living Labje alacsony jövedelmű egyszülős családokkal dolgozott együtt annak érdekében, hogy a résztvevők számára elérhetőbbé váljanak az egészségesebb és fenntarthatóbb étkezési lehetőségek.

Gyakorlatban alkalmazható eredmények születtek

A PLAN’EAT egyik komoly újítása, szemléletváltása, hogy az étkezési döntéseket nem elszigetelt, egyéni választásokként kezelte, hanem azt vizsgálta, hogyan befolyásolják az élelmiszerekkel kapcsolatos viselkedésünket az egymással összefüggő rendszerek, és miként lehet ezeket a rendszereket megváltoztatni. Kiderült, hogy az árak, a hozzáférhetőség, a helyi közétkeztetés, a hagyományaink és a társadalmi környezet egyaránt befolyásolja, mi kerül a tányérunkra.

A program különlegessége az is, hogy nem kizárólag kutatói szempontból közelítette meg a problémát. Az európai élelmiszerpolitika jelenleg több intézmény, szakterület és döntéshozói szint között oszlik meg, ami gyakran megnehezíti az összehangolt fellépést.

A PLAN’EAT alulról építkező megközelítést alkalmazott: a kutatók gyakorlati tapasztalatokból, helyi kezdeményezésekből és konkrét visszajelzésekből indultak ki. A szakértő partnerek ezekre az eredményekre építve vonták le magas szintű tudományos következtetéseiket, majd a résztvevőkkel közösen, úgynevezett co-design folyamatban dolgozták ki a szakpolitikai javaslatokat. A részvételi kutatási módszernek köszönhetően a javaslatok nemcsak tudományosan megalapozottá, hanem a gyakorlatban is jól alkalmazhatóvá váltak.

Még több izgalmas részlet a projektről itt olvasható. Amennyiben az adatokat, megállapításokat további cikkek készítéséhez használja, tegye ezt bátran, de kérjük, tüntesse fel a forrást!

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Az egészségügy kilép az intézmények falai közül

Nem a kórházakban dől el az egészségügy jövője: az ellátás egyre inkább az emberek mindennapi életébe költözik. A PwC Global Health Report kutatásában a válaszadók 70%-a havonta használ valamilyen egészségügyi technológiát – viselhető eszközt, alkalmazást vagy virtuális szolgáltatást.

Az elemzés szerint az egészségügyi rendszerek alapvető átalakulás előtt állnak: működésüket az adat, a mesterséges intelligencia (MI) és az újraszervezett betegutak formálják át, a fókusz pedig a várható élettartam növeléséről az egészségben töltött évek meghosszabbítására helyeződik át.

Az egészségügy új logikája: előrejelzés és megelőzés

A sikeres egészségügyi szereplők nem egyszerűen digitális eszközöket illesztenek a meglévő működésbe, hanem újratervezik a teljes ellátási logikát. Az epizodikus működést integrált betegutak válthatják fel, ahol a megelőzéstől a diagnózison és kezelésen át az utánkövetésig egy összefüggő rendszer működik. A fogyasztói oldali elvárások is ezt erősítik: a PwC Global Health Report felmérése szerint 65% a kezelésre fókuszáló rendszer helyett megelőzésközpontút szeretne, és csak 26% érzi úgy, hogy a digitális egészségügy alapszolgáltatásai rendben vannak. A jelenlegi betegút-szervezés korlátait ezért fel kell oldani.

„Az egészségügy jövője nem a rendelőben kezdődik, hanem az otthonban, a munkahelyen, a viselhető eszközökben és az adatok világában formálódik. Az ellátás az intézményközpontú logikától az emberközpontú, folyamatos és előrejelző működés irányába mozdul el”

– mondta dr. Remete Gergő, a PwC Magyarország egészségügyi szakértője.

A mesterséges intelligencia mint működési infrastruktúra

A mesterséges intelligencia (MI) értékét az egészségügyben egyre inkább a betegeredményekre és a rendszer teljesítményére gyakorolt hatása alapján mérik. Szerepe túlmutat az adminisztráción, és a kockázatok felismerésében, az állapotromlás korai jelzésében, a betegutak priorizálásában és a megelőző beavatkozások támogatásában válik hangsúlyosabbá. Ehhez azonban megfelelő adat- és biztonsági háttér kell, amely ma még sok helyen hiányos.

A rutin- és adminisztratív feladatok egy része automatizálható, miközben az orvosi munka a komplex döntéshozatalra, szakmai validációra és betegkommunikációra koncentrál. A kapacitás fogalma is átalakul: a rendszer teljesítményét nemcsak az orvosok, ápolók vagy kórházi ágyak száma határozza meg, hanem az adatok gyors feldolgozásának képessége, az úgynevezett algoritmikus kapacitás.

„A jövőben nem a legtöbb adatot gyűjtő rendszer lesz a legerősebb, hanem az, amelyik ezeket a leggyorsabban és legbiztonságosabban alakítja jobb döntésekké. Az adatok stratégiai erőforrássá válnak, de csak akkor teremtenek valódi értéket, ha átláthatóan és biztonságosan kezelik őket – a digitális egészségügy sikere így nem csupán technológiai, hanem bizalmi kérdés is”

– emelte ki a szakember.

Új ellátási helyszínek

A páciensek az egészségügyben is ugyanazt az egyszerű, gyors, átlátható és személyre szabott hozzáférést várják el, amelyet más szolgáltatási szektorokban már megszoktak. A felmérés hangsúlyozza, hogy a rendelő és a kórház már nem az ellátás kizárólagos belépési pontja. Bár az elmúlt évben a válaszadók 72%-a még orvosi rendelőben kapott ellátást, csak 34% választaná ezt a jövőben is elsődleges ellátási helyszínként. A rutinszerű, kontroll-, krónikus és megelőző ellátások egyre inkább otthonközeli, közösségi, virtuális vagy hibrid formában szerveződhetnek, míg a kórházak a komplex, akut és nagy erőforrás-igényű beavatkozásokra specializálódnak.

A betegút lesz az új szervezési egység

A jövő egészségügyi rendszerei a teljes betegút mentén szerveződnek, vagyis a megelőzéstől a diagnózison át az utánkövetésig egyetlen, összefüggő folyamatként kezelik a betegellátást. Ez különösen fontos az idősödő társadalmak, a krónikus betegségek és a több betegséggel egyszerre élő páciensek számának növekedése miatt. Ez pedig finanszírozási változást is igényel. A jelentés szerint az értékalapú ellátási modellek térnyerése elkerülhetetlen: a hangsúly a beavatkozások számáról a beteg szempontjából releváns eredményekre helyeződik. Nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy hány vizit, vizsgálat vagy kórházi nap történt, hanem az, hogy javult-e a beteg állapota, megelőzhető volt-e az állapotromlás, és fenntartható-e az elért egészségnyereség.

Adatból döntés

A PwC Global Health Report szerint a megelőzésközpontú és MI-alapú működés alapfeltétele az úgynevezett adatlikviditás, az egészségügyi adatok biztonságos és értelmezhető áramlása. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a klinikai dokumentációkban, képalkotó rendszerekben, biztosítói adatbázisokban, viselhető eszközökben vagy otthoni monitorozó rendszerekben keletkező információk összekapcsolhatóak és beépíthetők az ellátási folyamatokba.

Az egészségügy és a jólléti szolgáltatások közötti határ egyre inkább elmosódik: a digitális eszközök és otthoni megoldások révén az emberek az ellátórendszeren kívül is aktívan követik és alakítják saját egészségüket.

Évek helyett életminőség

A PwC szakértői szerint a globális trendek a hazai egészségügyi ökoszisztéma számára is egyértelmű irányt jelölnek ki. Az adatalapú ellátásszervezés, a digitális betegutak, az otthonközeli modellek és a prevenció szerepe Magyarországon is erősödni fog. A következő évek kulcskérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló erőforrásokat úgy szervezni, hogy a betegek gyorsabban, egyszerűbben és személyre szabottabb módon jussanak megfelelő ellátáshoz.

Az egészségügy célja a jövőben nem csupán a várható élettartam növelése, hanem az egészségben töltött évek meghosszabbítása. A JAMA Network WHO-adatokon alapuló elemzése szerint az emberek átlagosan közel egy évtizedet (9,6 év) élnek betegség vagy funkcionális korlátozottság mellett, ezért a fókusz az önállóság, a funkcionalitás, a társadalmi részvétel és a munkaképesség hosszabb megőrzésére helyeződik. Ebben az otthoni és közösségi ellátás, az asszisztív technológiák, a rehabilitáció, a digitális monitorozás és a többgenerációs közösségi modellek is fontos szerepet kapnak.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!