Egészség

Mennyit képes befogadni maximálisan az emberi agy?

„Az emberek azt akarták, hogy gyermekeik tudjanak olvasni és számolni – ez éppen elég. […] Annyi számtani tudás, hogy fel tudjon mérni egy darab földet és egy köböl fát, és el tudja végezni a gazdasági számvetést – annyi tollforgató képesség, hogy árut tudjon rendelni és levelet írni a rokonoknak – annyi betűismeret, hogy elolvashassa a napilapokat, a gazdasági szaklapokat meg a kalendáriumot – annyi zene, amennyi vallási és hazafias célokra szükséges: éppen elég volt egy fiúnak, hogy elősegítse az életben, és ne vezesse tévutakra”

– írta John Steinbeck 1952-es regényében (Édentől keletre), visszaemlékezve rá, hogy az 1900-as évek elején mit gondoltak Amerikában erről a lifelong learning nevű hülyeségről. A könyvben Steinbeck a 120 évvel ezelőtti állapotokról írt; akkortájt 3-4 tanév alatt elsajátítható volt az életben maradáshoz szükséges tudásanyag. A farmereknek ennél többre nem volt szükségük, de a ma megoldásra váró tudományos problémák megoldásához több ezer fizikus több évtizednyi töprengése sem volt elég és amiben mind egyetértenek, az agy nincs kihasználva.

Az elmúlt száz évben elképesztő tudás- és információmennyiséget halmoztunk föl. Sosem látott tempóban bukkantak fel új ismeretek, új szakmák, új tudományterületek és új találmányok. Mára az egész világ az állandósult FOMO-ban (fear of missing out) él. Aggódunk, hogy a megszerzett tudásunk nemcsak a világ megértéséhez, de még a tisztességes élethez sem lesz elég; és aggódunk, hogy a fejlődés a megszerzett tudásunk gyors elavulásához vezet.

Megválaszol(hat)atlan kérdések

Az eddigiekből logikusan következik a kérdés: vajon elértük-e már a kognitív teljesítőképességünk határait? És ha igen, vajon átléphetjük-e ezt a határt?

Nehéz ügy; az ember évezredek óta gondolkozik a lét titkain, test és lélek kapcsolatán, illetve a saját gondolkodása korlátain. Bár a civilizációnk több ezer éves fejlődéstörténete ékes példája annak, hogy mi mindenre képes az emberi elme (rád nézek, Nemzetközi Űrállomás), azt is egyre jobban tudjuk, hogy mi mindent nem tudunk. Nem tudjuk, hogy van-e élet a halál után, hogy miből áll a sötét anyag, vagy hogy milyen a kvantumvilág valódi természete.

Lehet, hogy ezek a rejtélyek örökre megoldatlanok maradnak. Lehet, hogy az evolúció nem arra készítette föl az agyunkat, hogy ezekre választ tudjon adni. Valamin gondolkodni és valamit megválaszolni nagyon nem ugyanaz. Ahogy a filozófus Jerry Fodor i írta 1983-as könyvében (The Modularity of Mind): bizonyára léteznek olyan gondolatok, amiket emberi ésszel képtelenek vagyunk kigondolni.

Fodor kollégája, Colin McGinn is foglalkozott az emberi elme és a megismerés korlátaival. McGinn szerint minden elmére jellemző, hogy bizonyos problémákra kognitív lezárással (cognitive closure) reagál. A papagájok nem értik a Brown-mozgást, és a macskának sem egyértelmű, hogy az a hülye Schrödinger miért akarta dobozba zárni. Ki tudja, talán mi, emberek is azért értünk olyan keveset a világból, mert ennyire futja az agykapacitásunkból. (V.ö.: ha az emberi agy olyan egyszerű lenne, hogy megértsük a működését, akkor olyan buták lennénk, hogy mégsem értenénk.)

Ha rövid az agyad, toldd meg egy eszközzel

Ami a határfeszegetés kérdését illeti, arra két, egymásnak ellentmondó válasz is adható. Az egyik, hogy ezt a határt már réges-régen átléptük, és ez – figyelembe véve, hogy mekkora információmennyiséget halmozott fel az emberiség – nem is alaptalan feltételezés. A másik válasz az, hogy a határ nem is létezik, ugyanis amióta a tudás átadhatóvá vált, az új ismereteket már nem egy embernek kell feldolgoznia.

Az együttműködés fontosabb, mint az egyéni teljesítmények fokozása; jobb ma száz okos ember, mint holnap egy ihletett zseni. Az emberi agy önmagában képtelen lenne megismerni a saját fejlődéstörténetét, de több tízezer agykutató több évtizedes munkájának köszönhetően pontos ismereteink vannak az agy evolúciójáról. A kozmosz titkait sem csak egy tudós fürkészi, hanem több ezer, akik az együttműködésük során fokozatosan tágíthatják ki a világról alkotott képünket. A kvantumvilág megismerhetőségének helyzete is hasonló. Bár a jelenségcsoport emberi ésszel alig-alig fölfogható, a kvantummechanika több elméleti állítását kísérletekkel igazolták, és vannak ígéretes, a kvantumelmélet gyakorlati felhasználást kutató tanulmányok is.

Az, hogy idáig eljuthattunk, részben az eszközhasználat érdeme, ami segített benne, hogy a tudás megőrizhetővé, sokszorosíthatóvá és átadhatóvá váljon. Az agy korlátos kapacitását az elmúlt évezredekben számtalanszor bővítettük ilyen-olyan eszközökkel. Ahogy a brit filozófus, Andy Clark fogalmaz: az agy teljesítménye a jegyzettömbök, a térképek, az irattartók és a számítógépek képernyői révén túlléphet a bőrünk és a koponyánk határain.

Az ismeretszerzésünk részben percepciós szinten zajlik: az öt érzékszervünk által begyűjtött információk alapján áll össze a világról alkotott képünk. Az érzékszerveink által közvetített benyomások megbízhatatlanságáról Descartes értekezett egy sort az Elmélkedésekben – ugyan honnan tudhatnánk, hogy amit mi fizikai valóságnak hiszünk, valójában nem álom-e? –, de a tudomány eszközeivel a percepciós szint is meghaladható. A homo sapiens az eszközeivel nemcsak a valóságról alkotott ismereteit, hanem a kognitív képességeit is bővítheti. És hiába, hogy nem érzékeljük az UV-sugárzást, az ultrahangot, a röntgensugarat és a gravitációs hullámokat, a megfelelő technológiákkal ezek is észlelhetővé válnak.

Processzor legyél, ne merevlemez

Van egy másik, a valóság megismerésére szolgáló eszközünk, ami a földi halandók számára feldolgozhatatlanul komplex rendszereket is reprezentálhat: a matematika. A klímaváltozás összes tényezőjének és változójának ismerete például meghaladná a képességeinket, de a komplex matematikai modellek elvégezhetik a tehermentesítést.

A matematika azért fontos segédtudomány, mert nem egyszerűen a valóság leírását célozza, hanem logikai gondolkodásra is késztet – és ezt jóval fontosabb elsajátítani, mint adatokat memorizálni.

Amikor Albert Einstein 1918-ban Bostonba látogatott, a Hotel Copley Plazában adtak neki egy példányt Edison kérdőívéből, hogy lássák, tud-e válaszolni rájuk. Miután Einstein felolvasta a „milyen sebességgel terjed a hang?” kérdést, a fizikus így válaszolt:

„Nem tudom. Nem terhelem az agyamat olyan tényekkel, amiknek könnyen utánanézhetek bármelyik szakkönyvben.”

Einstein megengedhette magának ezt a kis könnyelműséget; tudós volt, és jóformán az egész életét (szak)könyvek között töltötte. Bár felismerte a szakkönyvek fontosságát, Edisonnal ellentétben az oktatás fontosságát sem söpörte félre.

„Nem sokat számít, ha valaki bemagolja a tényeket. Ezért nem érdemes főiskolára menni; ezt a könyvekből is megtanulhatja. Egy bölcsészettudományi képzésnek nem az az értelme, hogy sok új ismeretet szerezhetünk, hanem hogy arra trenírozzuk az agyunkat, hogy olyan dolgokat tudjunk kigondolni, amiket a szakkönyvekből nem tanulhatunk meg.”

Okosabb vagy, mint egy amerikai farmer?

Einstein ezzel az állításával megjósolta, hogy milyen gondolkodással lehet majd boldogulni a XXI. században: az információhoz való korlátlan hozzáférés biztosításával, és az információk kezeléséhez szükséges gondolkodás elsajátításával.

Az előbbi mostanra megvalósult. A mobilhálózatok fejlesztéséből és a technológia miniatürizálásából kifolyólag ma egy, a zsebünkben hordott okostelefonnal több információhoz férhetünk hozzá, mint maga Einstein. De az információ nem tanít meg gondolkodni. A gondolkodás elsajátítására épp az információk helyes értelmezése miatt van szükség. Az emberek azonban rászoktak, hogy a saját agyuk helyett a Google-t használják, és nem a gondolkozás mellett, hanem helyette. És nem jut eszükbe, hogy összekeverik a hozzáférés kényelmét a valódi tudással.

Száz éve az élethez szükséges ismereteket rövid idő alatt össze lehetett szedni, az így megszerzett tudás elég is volt az életben maradáshoz. Az amerikai farmerek a gazdálkodáson kívül tudtak lovat patkolni, házat építtetni, követ bányászni, dohányt szárítani, sütni, kutat ásni, fegyvert használni és whiskyt főzni. Neked melyik menne ezek közül? Ugyan már; értem én, hogy utánanézhetsz a Google-ben, de ettől még nem leszel a téma szakértője.

Ha láttál már mérhetetlen önbizalommal kommentelő trollokat az interneten, alighanem ismered azt a jelenséget, amit a pszichológia a magyarázó mélység illúziójának (illusion of explanatory depth) nevez. A fogalom Leonid Rozenblit és Frank Keil, a Yale Egyetem kutatóinak nevéhez fűződik.

2002-es tanulmányukban (The Misunderstood Limits of Folk Science: An Illusion of Explanatory Depth) Rozenblit és Klein kifejtették, hogy bár szeretjük azt hinni, hogy átlátunk olyan komplex rendszereket, mint a nemzetközi politikai döntéshozatal – és ennek a szakértelmünknek szeretünk hangot is adni –, valójában az olyan egyszerű használati tárgyak működési mechanizmusát sem látjuk át, mint a beltéri vízöblítéses vécé, a cipzár vagy a varrógép. Hiába látjuk és használjuk őket mindennap, nem gondolkodunk el rajta, hogy hogyan működnek.

„– Sam Hamilton látta, hogy a fejlődés merre vezet. Azt mondta, univerzális tudósok maholnap már elképzelhetetlenek. Az ismeretek mennyisége túlságosan nagy ahhoz, hogy egyetlen elme befogadhassa. Előre látta az időt, amikor egy ember már csak egy kis töredéket tudhat belőle, de azt legalább jól.

[…]

– Lehet, hogy a tudomány lett óriási – mondta Lee –, de az is lehet, hogy az ember vált törpévé. Talán, miközben letérdel az atomokhoz, az ember lelke is atomnyivá törpül. A specialista talán gyáva csupán, aki nem mer kitekinteni szűk kalitkájából. És gondolják csak meg, mit mulaszt el minden specialista… korlátain túl az egész világot!”

– írta Steinbeck (ugyanabban a könyvben, csak pár száz oldallal később).

A száz évvel ezelőtt élt amerikai farmerek valószínűleg kevesebbszer találkoztak magyarázó mélység illúziójával, mint ma egy átlagos internetező. A farmerek tudták, hogy mi mire és hova való. Tudták, hogy hány láb mélyre kell ásni a kerti budi emésztőgödrét; hogy mit kell csinálni a nyikorgó pajtaajtóval; vagy hogy hány fát kell kivágni egy rönkkunyhó építéséhez. Ez a valóságészlelés percepciós szintje: nincs benne se kvantummechanika, se Gödel-tétel, se Erdős-sejtés, de tudni lehet, hogy melyik szög mivel lett beverve a falba.

A agy felfogásának korlátai

Az agy több ezer milliárd szinapszisban képes információkat tárolni. Bár a befogadóképessége nem végtelen, elég nagy ahhoz, hogy a tanulási folyamatban ne a tárolókapacitás legyen a szűk keresztmetszet. Hogy milyen információkat őrzünk meg emlékként az agyunkban, azt több tényező is befolyásolja:

Korlátozott figyelem. Egyszerre csak néhány dologra tudunk odafigyelni, márpedig a figyelem elengedhetetlen az új emlékek létrehozásához. A tárolásukhoz alvásra is szükség van, márpedig az információk felvételét maga az alvás is korlátozza.
Nem mindegy, milyen sorrendben tanulunk. Ökölszabály: minél korábban tanulunk meg valamit, annál erősebbek lesznek az erről szerzett benyomásaink. Ha például rettegünk a kígyóktól, nehéz lesz felülkerekedni a félelmünkön. Bár ez pszichoterápiával csillapítható, a félelem később jó eséllyel visszatér.
Nem mindegy, mit mikor tanulunk meg. Korábbi kutatások szerint egyes információkat csak bizonyos életkorban tudjuk befogadni: a beszédhangokat például az első életévünkben sajátítjuk el. (Ezért van, hogy amikor később új nyelvet tanulunk, nehézséget okozhat egyes hangzók kiejtése. A japánok például az r és az l hangokat keverik össze nyelvtanulás közben.)

Nemcsak tanulni, felejteni is fontos

Annak, hogy látszólag nem érjük el a szellemi befogadóképességünk határát, talán az az oka, hogy a tanulási sebességünk nem érheti el a mnemonikus kapacitásunk határát – túl lassan tudjuk befogadni az információkat ahhoz, hogy beteljen az agyunk. Mintha lenne egy tíz terabájtos merevlemezünk, amit modemes kapcsolattal, 3 kilobájtos másodpercenkénti sebességgel töltenénk fel – nagyjából egy évtized kéne hozzá, hogy elérjük a tárkapacitás határát.

Ez a számítás csak akkor állja meg a helyét, ha folyamatosan szívjuk magunkba az információt. De az agy nemcsak tanul, hanem pihen, illetve felejt is. A lassú tanulás és a feledés kombinációja garantálja, hogy mindig maradjon hely az új információknak – már ha ez az analógia egyáltalán megállja a helyét.

Az információelméleti összehasonlítás kézenfekvő, de nem biztos, hogy alkalmazható az agyműködésre. Egy számítógép nem úgy emlékszik, mint az ember: a merevlemezen tárolt adat vagy létezik, vagy nem. Az agyunkban tárolt emlékek és információk máshogy működnek: elhalványulnak, felfrissülnek, vagy meghatározott külső behatások hatására újra felvillannak.

Van olyan elképzelés, amely szerint az emlékeink megfakulásának folyamata – amikor az új emlékek megnehezítik a régebbiek felidézését – a megtanult új információk típusától is függhet. A különböző típusú emlékek könnyebben megkülönböztethetők és megjegyezhetők, mint a hasonlók. A gyerekkorunkban kóstolt paradicsom ízét nem fogjuk összekeverni a másodfokú egyenlet megoldóképletével, de a hasonló jellegű információk felidézése jóval nehezebb. A francia és spanyol nyelv igeragozási szabályait könnyebb összekeverni, mint a kémiai és művészettörténeti emlékeinket; és ugyancsak más az egymást kiegészítő, például matematikai és fizikai ismereteink felidézésének folyamata is.

Az agyunk ezenfelül megkülönböztetni a rövid és hosszú távú memóriát is. A pszichológus George Miller 1956-os tanulmánya (The Magical Number Seven, Plus or Minus Two: Some Limits on Our Capacity for Processing Information) szerint a rövid távú memória legfeljebb 5-9 egységnyi információt képes tárolni. A hosszú távú memóriának nagyobbak a tartalékai, de csak homályos ismereteink vannak arra vonatkozóan, hogy mekkora lehet az agy tárkapacitása, és hogy hol lehetnek a korlátai.

Forrás. Qubit

Related Topics:agy agykapacitás felejtés learning lifelong tanulás tárolás

Up Next

Új alkalmazás segíti a magyarokat a fogyókúrában

Don't Miss

Gyógyító erejű mesterséges intelligncia

Egészség

Cukorbeteg gyerekzsűri döntött az idei év legédesebb különdíjáról

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén 15. alkalommal rendezte meg a Magyar Cukrász Ipartestület és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szakmai közreműködésével. A tavalyi sikeres debütálás után a főverseny mellett cukorbeteg gyerekekből álló „zsűri” is választott kedvencet.

Az 1-es típusú diabéteszes kisgyermekek a verseny 5 döntős tortája közül arra az alkotásra szavaztak, amely ízvilágában és megjelenésében a legközelebb áll hozzájuk. A legtöbb voksot kapott alkotás nyeri el a Magyarország Cukormentes Tortája – UNO gyerekzsűri különdíjat.

A program célja, hogy erősítse a cukorbetegséggel kapcsolatos társadalmi párbeszédet, és lehetőséget adjon arra, hogy a gyerekek közösen, játékos formában próbálják ki magukat a „zsűriben”. A közös játék erejét jól mutatja, hogy a gyerekzsűri különdíj névadó partnere az idén 55 éves UNO lett, amely generációk óta teremt alkalmat arra, hogy családok és barátok együtt töltsenek minőségi időt. A közös játék pozitív hatásai kulcsfontosságúak a krónikus betegséggel élő gyermekek lelki jóllétében. Gyerekpszichológusok szerint bár az 1-es típusú diabéteszes gyermekek mindennapjaiba korán beépül a tudatosság, a legfontosabb mégis az, hogy megmaradhassanak gyereknek. Mindenki másképp különleges, de a közös játék asztalánál nincsenek különbségek: ott mindenki egyforma, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire. A közös zsűrizés és játék felszabadító élménye rendkívüli módon támogatja a kicsik lelki jóllétét és önbizalmát, és emellett közös élményt ad az egész családnak. Ez a fajta játékos kapcsolódás és a közösen átélt pozitív pillanatok adnak nekik valódi erőt és belső megküzdési stratégiát a hétköznapok kihívásaival szemben.

Az eseményt Filip Medárdnak ajánlják a szervezők, aki bár nem tudott eljönni a zsűrizésre, de a győztes tortából hamarosan kóstolót kap majd. Medárd az a bátor kisfiú, aki hősies lélekjelenlétével és a mentők gyors értesítésével megmentette cukorbeteg édesanyja életét, amikor az rosszul lett. A telefonba mondott „Na, szia mentő!” mondata azóta az elsősegélynyújtás szimbólumává vált Magyarországon. Medárd története tökéletesen példázza, hogy a legkisebbek is képesek krízishelyzetben felelősségteljes, önálló és életmentő döntést hozni – épp úgy, ahogy a gyerekzsűri tagjai is bizonyítják érettségüket a mindennapokban.

Az 1-es típusú cukorbeteg gyermekek mindennapjainak része a szénhidrátbevitel folyamatos figyelése és az étkezések tudatos tervezése. A szervezők ezért kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület székházában megtartott kóstolás biztonságos és kontrollált körülmények között történjen. A gyerekek minden tortából kisebb adagot kaptak, amelyet dietetikus mért ki számukra. A helyszínen diabétesz szakápoló is felügyelte a rendezvényt.

A Magyarország Cukormentes Tortája – UNO gyerekzsűri különdíjas alkotásának nevét, Magyarország Cukormentes Tortájával, valamint Magyarország Tortájával együtt várhatóan augusztus elején jelentik be a nyilvánosságnak.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny idén NEMZETI ÉRTÉK lett, főtámogatója a program kezdete óta a 77 Elektronika Kft., kiemelt támogatója a Novo Nordisk. A legjobb hozzáadott cukrot nem tartalmazó torta elemzését az Eurofins Food and Feed Testing Kft. végzi majd.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

A Haleon az UEFA Medical első egészségügyi partnerévé válik egy többéves együttműködés keretében

A Haleon és az UEFA Medical bejelentette mérföldkőnek számító, többéves tudományos alapokra épülő partnerségét, amelynek keretében a Haleon az UEFA Medical első egészségügyi partnere lesz. A két szervezet azon dolgozik majd együtt, hogy klinikai bizonyítékokon alapuló megközelítéseket vezessenek be a futballal összefüggő fájdalomcsillapítás területén, ezzel is támogatva a játékosok egészségének védelmét és a felépülést a világ egyik legnépszerűbb sportágában.

Bár a fájdalomcsillapítás központi szerepet játszik a futballhoz kapcsolódó sportorvoslásban, továbbra is jelentős igény mutatkozik egyértelműbb, tudományos alapú iránymutatásokra a sportsérülések kezelésében és a mozgáshoz való visszatérés támogatásában – különösen az élsporton túli aktív felnőttek körében. A probléma széles körű: az aktív emberek 40%-a megsérül évente¹, a sportolók közel 41%-a számol be fájdalomról² szabadidejükben, és minden ötödik ember közepes vagy súlyos fájdalmat tapasztal³. A hatékony fájdalomkezelés és a mozgáshoz való támogatott visszatérés közötti kapcsolat erősítése egyértelmű lehetőséget kínál arra, hogy az emberek életük minden szakaszában aktívak maradhassanak.

A Haleon globális egészségügyi szakmai hálózatának és az UEFA Medical futballorvoslási és sérülésmegelőzés területén szerzett szakértelmének egyesítésével a partnerség célja e hiány a csökkentése. A tudományos bizonyítékok bővítésére és a tudásmegosztásra fókuszálva a Haleon és az UEFA Medical közösen dolgozik majd a fájdalomkezelés és a felépülés tudományos megértésének erősítésén a futballban és más sportágakban. Ez több kezdeményezésen keresztül valósul meg, például szakértők által felülvizsgált oktatási eszközök – webináriumok és digitális tananyagok – segítségével. Ezek célja, hogy a helyi alkalmazást előtérbe helyező, megbízható fájdalomkezelési megközelítések Európa-szerte beépüljenek a mindennapi klinikai gyakorlatba.

A helyileg alkalmazható megoldások már ma is kulcsszerepet játszanak a modern fájdalomkezelésben, és évente emberek millióinak segítenek. Egy nemrégiben készült elemzés – amelyet az UEFA Medical és a Haleon közösen publikált¹ – új bizonyítékokat tárt fel a helyileg alkalmazható NSAID-ok (nem szteroid gyulladáscsökkentők) korai fájdalomcsillapító hatására sportsérülések esetén.

Mivel ez az első olyan tudományos munka, amelyet az UEFA Medical és a Haleon közösen fejlesztett, erősebb tudományos alapot teremt a jövőbeli iránymutatásokhoz. Ez a futballorvoslás és a helyi fájdalomcsillapítás szakértelmét egységes, bizonyítékokon alapuló megközelítésekké alakítja a sportban. Erre építve a Haleon és az UEFA Medical célja, hogy világosabb, tudományos alapú fájdalomkezelési irányokat alakítson ki – ezzel is támogatva a játékosokat és sportolókat abban, hogy aktívak maradjanak és tovább mozogjanak.

Anna Nightingale, a Haleon globális OTC K+F és globális szabályozási vezetője:

„A futball emberek millióit inspirálja mozgásra, de amikor fájdalom jelentkezik, sokan nem tudják, milyen megoldások segíthetnek a mozgás fenntartásában. Az UEFA Medicallel való partnerségünk révén világos, hiteles megközelítéseket szeretnénk nyújtani, amelyek támogatják a biztonságos mozgást és felépülést, segítve az embereket abban, hogy magabiztosan maradjanak aktívak.”

Eran Gefen, a Haleon OTC orvosi és tudományos igazgatója:

„A Haleon szerepe ebben az együttműködésben az, hogy olyan orvosi szakértelmet biztosítson, amely erősíti az egészségügyi szakemberek számára elérhető tudományos iránymutatásokat az aktív emberek fájdalomkezelésében. A Haleon megbízható fájdalomcsillapító szakértelmének és portfóliójának – amelyet fogyasztók és egészségügyi szakemberek egyaránt ajánlanak –, valamint az UEFA speciális tudásának egyesítésével világosabb, bizonyítékokon alapuló tanácsokat nyújthatunk, amelyek támogatják az öngondoskodást, a biztonságos visszatérést a mozgáshoz, és segítik az embereket a számukra megfelelő fájdalomcsillapító megoldások kiválasztásában.”

Dr. Zoran Bahtijarević, az UEFA orvosi és doppingellenes vezetője:

„A Haleonnal való együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy a futballhoz kapcsolódó sportorvoslásban szerzett mély szakértelmünket egy olyan partnerével egyesítsük, aki évtizedes vezető szerepet tölt be a fájdalomcsillapítás területén. Együtt olyan bizonyítékokat és tudományos ismeretekre tehetünk szert, amelyek tovább támogatják a klinikusokat, csapatokat és játékosokat a sportág minden szintjén.”

Int J Environ Res Public Health 2021 May 2: 18(9);4857
BMJ Open Sport Exer. Med 2026 Jan 3; 12(1)
J Sci Med Sport. 2024 Apr
Bemutatva az ISOKinetic Konferencián, 2026 áprilisában

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Egészség

Minden harmadik budapesti egyedül érzi magát mások társaságában is

Bár sosem volt ennyi digitális kapcsolódási pontunk, a belső elszigeteltség tömeges jelenség maradt. A Hedepy online mentális egészségügyi platform megbízásából a Forecast Marketingkutató Kft. által készített reprezentatív kutatás rávilágított: a magyarok jelentős része érzi magát magányosnak akkor is, amikor mások veszik körül. A Hedepy – Európa egyik leggyorsabban növekvő mentális egészségügyi platformja – most egy köztéri installációval és szakértői párbeszéddel hívja fel a figyelmet a láthatatlan érzelmi falakra.

A Hedepy küldetése a szakszerű segítségnyújtás széleskörű elérhetővé tétele. A szolgáltatás egy technológia-alapú illesztési rendszeren keresztül segíti a klienseket a hozzájuk illő pszichológus vagy pszichoterapeuta megtalálásában, a konzultációk pedig személyesen, online videóhívás formájában vagy hibrid formában is megvalósulhatnak. A 2026 márciusában végzett országos, 18-65 év közötti lakosságra reprezentatív, telefonos megkérdezésen alapuló kutatás a magyarok magányhoz való viszonyát és a segítségkérési hajlandóságukat térképezte fel.

Magány a tömegben: a nagyvárosi fiatalok a legérintettebbek

A kutatás rávilágított, hogy a magány nem csupán az egyedüllétet jelenti: a válaszadók közel 40%-a érzi magát magányosnak akkor is, ha mások veszik körül. Ez a „társas magány” leginkább a budapestieket sújtja: a fővárosiak 57,6%-a vallotta azt, hogy valamilyen gyakorisággal átéli ezt az érzést, míg a falun élők körében ez az arány sokkal alacsonyabb (35,3%). A korcsoportokat vizsgálva a 18-30 évesek a legsebezhetőbbek: körükben minden második fiatal (51,3%) érzi úgy, hogy ritkán, néha vagy akár gyakran is elszigeteltnek marad a gondolataival mások társaságában is.

„A legfiatalabb generáció tagjai, bár digitálisan folyamatosan kapcsolódnak egymáshoz, gyakran maradnak magukra belső vívódásaikkal a nagyvárosi forgatagban, ahol a felszínes interakciók mellett a mély kapcsolódás lehetőségei beszűkülnek”

– mutat rá a jelenség hátterére Temesvári Eszter pszichológus, a Hedepy magyarországi community managere.

Ugyanakkor a kutatás egy fontos kapaszkodót is azonosított: a negatív trendek ellenére a magyarok közel háromnegyede (74,7%) érzi úgy, hogy van az életében legalább egy olyan személy, aki valóban meghallgatja és megérti őt. Ez a támogató háttér kulcsfontosságú lehet a lelki egyensúly megőrzésében, mégis sokan tapasztalják úgy, hogy a tágabb közösségi hálóik lazulnak.

Lazuló kötelékek: Már nem a szomszédhoz fordulunk segítségért

A Hedepy kutatása rávilágított egy aggasztó társadalmi folyamatra is: a válaszadók döntő többsége szerint a valódi, megtartó erejű közösségek – mint a szomszédság vagy a munkahelyi barátságok – fokozatosan eltűnnek. Mindössze a megkérdezettek 16,8%-a véli úgy, hogy a közösségek ereje nem csökkent a korábbiakhoz képest. Ezzel párhuzamosan a bizalom szintje is romlik: a magyarok jelentős része érzi úgy, hogy ma nehezebb megbízni másokban, mint korábban.

A digitális világ sem feltétlenül kínál megoldást: a válaszadók több mint 70%-a szerint a közösségi média platformok összességében inkább eltávolítják egymástól az embereket, mintsem közelebb hoznák őket.

,,A valódi közösségek hiánya és a bizalomvesztés közvetlenül hozzájárul a társas magány kialakulásához. Ha nem érezzük a környezetünk megtartó erejét, hajlamosabbak vagyunk a mindennapokban elrejteni a valódi érzéseinket mások elől”

– teszi hozzá Temesvári Eszter.

A terápia már nem tabu: minden hatodik fiatal tervez segítséget kérni

A kutatás egyik legpozitívabb eredménye, hogy a mentális egészséggel kapcsolatos társadalmi gátak dőlni látszanak: a megkérdezettek többsége (közel 61%-a) szerint a terápiára járás ma már teljesen természetes dolog. Különösen igaz ez a 18-30 éves korosztályra, ahol a válaszadók több mint kétharmada (68,3%) vélekedik így.

A nyitottság a szándék szintjén is megjelenik: a legfiatalabbak körében minden hatodik válaszadó (16,4%) tervezi, hogy a közeljövőben szakember segítségét kéri. Érdekes generációs különbség, hogy míg a 18-30 évesek még inkább a tervezési fázisban vannak, a 31-40 éves korosztály tagjai közül már kétszer annyian (13,2%) vallották azt, hogy jelenleg is járnak terápiára. „Azt látjuk, hogy a lelki és érzelmi biztonságra való törekvés ma már ugyanolyan tudatos döntés kezd lenni, mint az egészséges táplálkozás. Ugyanakkor a szándék és a tényleges bejelentkezés között gyakran láthatatlan gátak feszülnek: a megfelelő szakember megtalálása vagy a hosszú várólisták sokakat megállítanak a folyamatban” – magyarázza a számokat Temesvári Eszter.

Személyre szabott segítség, várólisták nélkül

A Hedepy küldetése, hogy lebontsa a szándék és a tényleges segítségkérés közötti akadályokat. Hiszünk abban, hogy a gyógyulás kulcsa a szakemberrel kialakított valódi, bizalmi kapcsolat, ezért a merev „klinikai” formalitás helyett a személyes illeszkedésre helyezzük a fókuszt. A platform egy tudományos alapú illeszkedési teszt segítségével könnyíti meg a választást a több mint 200 minősített szakember közül. A rendszer rugalmasságának köszönhetően akár már másnapra foglalható időpont, így elkerülhetők a hetekig tartó várólisták. A folyamat során a legmagasabb szintű diszkréció biztosított, a szolgáltatás pedig online, személyes, sőt hibrid formában is elérhető.

JÓL VAGY? – Interaktív pad az Erzsébet téren

A Hedepy kezdeményezése kapcsán Budapesten az Erzsébet téri Akvárium Klub teraszán egy JÓL VAGY? felirattal ellátott, speciális pad került kihelyezésre, amely két hónapig használható. Az installáció egyszerre funkcionál vizuális metaforaként és közösségi térként, amely megállásra és csendes jelenlétre ösztönzi a járókelőket. A leülésre alkalmas köztéri alkotás interaktív felületén bárki névtelen mikro-üzeneteket hagyhat, megmutatva az érzelmi álarcok mögötti valódi gondolatokat.

„A mentális egészségünk megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy legyen egy terünk, ahol nem kell szerepeket játszanunk. Ez az installáció lehetőséget ad arra, hogy kimondjuk a valóságot. Pszichológiai szempontból az első lépés az elszigeteltség ellen az, ha felismerjük: nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel. A padon hagyott üzenetek közösséget teremtenek a sebezhetőségben”

– emeli ki Temesvári Eszter. Az installáció célja, hogy fizikai teret adjon az őszinteségnek, és láthatóvá tegye a mindannyiunkban közös megéléseket.

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!