Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Mit tehetünk, ha ellopták a jelszavunkat?

Hogyan tudhatjuk meg, hogy ellopták-e jelszavainkat és mit tehetünk az adatlopások ellen?

Január közepén derült ki, hogy az egyik ismert felhő alapú tárolóhely felületein kering egy 700 millió e-mail címet és 20 millió jelszót tartalmazó lista.

Ennek kapcsán az ESET szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tanácsot a felhasználói adatok védelme érdekében, amelyek segíthetnek megtudni, hogy illetéktelen kezekbe kerültek-e jelszavaink, illetve hogy miként tarthatjuk biztonságban felhasználói fiókjainkat és a jelszavainkat.

Miután az incidens napvilágra került, rengeteg felhasználó szerette volna megtudni, hogy érintett-e az adatlopásban, hiszen ebben az esetben haladéktalan teendőik lesznek. A biztonsághoz való megfelelő hozzáállás mindenesetre az, hogy még konkrét információ nélkül, már puszta gyanú esetén is úgy járjunk el, mintha biztosak lennénk a kompromittálódásban. Az ESET szakemberei által összeállított útmutató segít kideríteni, hogy ellopták-e adatainkat, és hogy mennyire biztonságosak a meglévő jelszavaink.

Az első ajánlott szolgáltatás a Have I Been Pwned. Az oldal lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy ellenőrizzék, hogy ellopták-e az e-mail címüket, és szerepel-e valamelyik elérhetőségük az interneten keringő listákban. Az oldal adatbázisa naprakész, így a korábbi esetek mellett tartalmazza a közelmúltban ellopott e-maileket és jelszavakat is.

Az oldal látogatói egy több mint 6 milliárd adatot tartalmazó adatbázis segítségével deríthetik ki, hogy érintettek-e valamelyik visszaélésben. Ehhez csak be kell írni a kérdéses e-mail címet és a rendszer máris kiírja, hogy van-e ok az aggodalomra vagy sem.

untitled3

Amennyiben igen, akkor lejjebb görgetve látható, hogy melyik oldallal kapcsolatban történt az adatlopás, és mikor kerültek adataik illetéktelen kezekbe.

untitled2

Mit tehetünk ezután? Magától értetődik, hogy meg kell változtatni a jelszavakat az említett weboldalakon. Az is nagyon gyakori, hogy a felhasználók ugyanazokat a hitelesítő adatokat használják több webhelyhez vagy szolgáltatáshoz, ezért meg kell változtatniuk az ellopott jelszót az összes ilyen felületen. Tanuljunk az esetből: minden belépéshez másik, erős jelszó tartozzon.

Ha pedig azon is szeretnénk elgondolkodni, vajon hogyan lophatták el a jelszavunkat, korábbi szokásainkat is érdemes megvizsgálni, és szükség esetén változtatni, ilyenek például:

  • Használtuk-e a jelszavunkat nyilvános helyen: kávézóban, hotspoton? Kileshette-e valaki a vállunk felett?
  • – Csatlakoztattunk-e a gépünkre idegen, talált USB kulcsot vagy egyéb eszközt?
  • – Milyen bizalmas adatok voltak a levelezésünkben, amik ha illetéktelen kezekbe kerülnek, bajt okozhatnak? Kell-e esetleg valakit (például külső partnert) figyelmeztetnünk?
  • Szerepeltek bankkártya számok, elektronikus fizetési adatok a levelezésünkben? Ha igen, akkor a banki egyenlegünket, tranzakcióinkat is azonnal át kell vizsgálnunk a kétes időszakban.

Az új jelszó kiválasztásához ugyanezen az oldalon találhatunk egy hasznos eszközt. Ha beírjuk a használni kívánt jelszóhoz nagyon hasonló szerkezetűt, akkor a rendszer kiírja, hogy hányszor használták már ezt a jelszót korábban és hány alkalommal lopták el azt. A jelszótesztnél soha ne a választani kívánt igazi jelszavunkat gépeljük be! Ennek segítségével képesek leszünk olyan kódot választani, ami ritka és még nem került illetéktelen kezekbe.

Próbaképpen az ESET munkatársai beírtak néhányat a leggyakrabban használt jelszavak közül:

untitled

Jól látható, hogy ha egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott jelszót próbálunk ki, jó esély van arra, hogy nem kapcsolódik az adatszivárgáshoz, ezért valószínűleg még nem használták fel vagy nem dekódolták.

Ha biztonságos jelszót szeretnénk választani, akkor az adatbázisban való lefuttatás mellett érdemes néhány további hasznos tanácsot is betartani:

  • alfanumerikus karakterek kombinációját használjuk,
  • alkalmazzunk speciális karaktereket,
  • a jelszó legalább 11+ karakter hosszú legyen (a 12 karakteren felüli jelszavak
    a jelenlegi számítógépes teljesítmények mellett a brute force támadással
    szemben viszonylag védettek, évek kellenek a feltöréshez, persze ehhez
    komplex jelszavak kellenek, nem 12 darab a betű),
  • Mindenhol, ahol csak lehetőségünk van, alkalmazzuk a kétfaktoros azonosítás alkalmazását, amely további védelmi réteget nyújt a kiválasztott jelszóhoz.

A legfontosabb dolog, hogy emlékezzünk a kiválasztott jelszóra, mert ha nem tudjuk megjegyezni, akkor általában leírjuk egy darab papírra, vagy ami még rosszabb, fel is ragasztjuk a cetlit a monitorunkra. Így az összes biztonsági intézkedésünk haszontalanná válik.

Jelszókezelő célalkalmazással vagy pedig egy titkosított fájlban saját magunk is sokkal nagyobb biztonsággal tárolhatjuk ezeket.

Ha olyan jelszókezelő alkalmazást használunk, mint például a KeePass, a GitHub-on található kdbxpasswordpwned eszköz segítségével összevethetjük a tárolt jelszavainkat az ellopott jelszavakat tartalmazó adatbázissal.

A telepítéshez és az alkalmazáshoz a welivesecutiry.com oldalán találhatunk instrukciókat.

Még egy hasznos tipp az ESET szakembereitől: ha olyan emailt kapunk, amely pénzt akar kizsarolni tőlünk, azt állítva, hogy ellopta jelszavainkat, akkor legyünk nagyon óvatosak, mert ezek általában átverések.

Az ESET Lab működése során számos olyan hamis zsarolólevéllel (sextortion) találkoztak a biztonsági vállalat munkatársai, amelyek e-mailben elküldik az áldozatnak egy jelszavát, és pénzt kérnek azért, hogy ne küldjék szét ismerőseinek, milyen szexuális tartalmú oldalakat látogatott meg.

A legfontosabb, hogy rendszeresen változtassuk meg jelszavainkat és ahol csak lehet, használjunk kétfaktoros azonosítást.

Gazdaság

2027-től egyablakos ügyintézéssel támogatja a vállalkozókat a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladatai az Országgyűlés döntése alapján 2027. január 1-től több kulcsfontosságú területen bővülnek, jelentősen csökkentve ezzel a vállalkozások adminisztrációs terheit. A Kamara így még szorosabb partnere lesz a vállalkozóknak, akik egyre több mindenben számíthatnak a szervezetre.

 Az Országgyűlés a mai napon elfogadta a Kormány és a Kamara között március 5-én kötött együttműködési megállapodás kapcsán alkotott törvényt. A most elfogadott törvény értelmében a meglevő közfeladatain túl, mint például az építőipari kivitelezők és a duális képzőhelyek nyilvántartásának vezetése és ellenőrzése, a származási bizonyítványok és exportigazolások kiállítása stb., 2027. január 1-jétől a Kamara vezeti majd az egyéni vállalkozói nyilvántartást, így a vállalkozók egy helyen intézhetik az alapítással, módosítással vagy szüneteléssel kapcsolatos ügyeiket. Ez gyorsabb ügyintézését és kevesebb papírmunkát jelent a vállalkozásoknak.

A törvény megteremti a hazai építőiparban már több mint egy évtizede működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) egységes működését, amellyel a kivitelezők és a megrendelők közötti vitákat gyorsan és hatékonyan rendezi. A törvénymódosítással javul a közbeszerzési eljárások és építőipari beruházások jogszerűsége, valamint komolyan fékezi a lánctartozások kialakulását.

A felnőttképzési rendszer megerősítése érdekében a Kamara 2027-től fontos hatósági feladatokat lát el. Emellett új elemként az MKIK felel a minősítési rendszer kidolgozásáért és működtetéséért, amelynek célja a felnőttképző intézmények magas színvonalú szakmai támogatása. Mindezek garantálják a hatékonyan működő adatalapú döntéshozatalt, a minőségi, munkaerőpiaci igényekhez jobban illeszkedő felnőttképzéseket.

A villamos biztonsági felülvizsgálók nyilvántartását a Kamara vezeti, ezzel újabb ágazattal bővült a Kamara szolgáltatásfelügyeleti hatásköre, ezzel is erősítve a vállalkozások élet- és vagyonbiztonságot. A nyilvántartásokkal a Kamara nyomon követi a szakemberek képzését, továbbképzését és jogosultságát, kiszűrve a szabálytalanul működő vállalkozásokat.

A kamarai rendszer a területi kamarai hálózat, a vármegyei és városi szervezetek meglévő tapasztalatára, gyakorlatára és felkészültségére építve látja majd el a most kibővülő feladatokat.

A megújult Kamara működésének középpontjába Nagy Elek elnöksége alatt a vállalkozó került. A tavalyi, öt évre kötött Kamara-Kormány megállapodás ágyazott meg annak, hogy a Kamara közfeladatai 2027-től tovább bővüljenek és még hatékonyabban támogathassa a hazai vállalkozásokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Az AI 2026-ban átköltözik a chatből az infrastruktúrába

Az elmúlt években a mesterséges intelligenciát főként chatfelületeken használtuk, ahol válaszol a kérdéseinkre. A SUSE előrejelzései szerint azonban a következő időszakban az AI szerepe alapvetően átalakul, és különálló eszköz helyett az informatikai rendszerek működésének alapvető részévé válik.

Az intelligens rendszerek így már nem pusztán támogatják az IT-csapatokat, hanem aktívan részt vesznek a felügyeletben és az optimalizálásban, ami gyorsabb hibaelhárítást, hatékonyabb erőforrás-kihasználást, átláthatóbb költségeket és megbízhatóbb működést eredményezhet. Az áttöréshez a vállalati környezetekhez tervezett olyan nyílt platformokra van szükség, amelyek képesek összehangoltan kezelni az AI-modelleket és az infrastruktúrát.

„Az AI ma már nem kísérletezésről szól, hanem a mérhető teljesítménybeli eredmények eléréséről. Ha nem változtatjuk meg a vállalat teljes működését, akkor valójában nem újítunk meg semmit, és nem tudjuk kiaknázni az AI-ban rejlő értéket.”

-mondta Julie Sweet, az Accenture vezérigazgatója.

A technológiai vállalatok és kutatóintézetek az elmúlt időszakban arra törekedtek, hogy egyre nagyobb és összetettebb AI-modelleket fejlesszenek. Ezek ugyanis több adatot és összefüggést képesek kezelni, ezért pontosabb és árnyaltabb válaszokat adnak. Idővel azonban kiderült, hogy a méret önmagában nem garancia a hatékony működésre. A fókusz 2025-ben arra helyeződött át, hogy az AI működtetését miként lehet a puszta válaszadás helyett a környezet értelmezése és az arra adott következetes reakció felé elvinni.

Ennek a szemléletváltásnak a részeként terjedt el a RAG (Retrieval-Augmented Generation) megközelítés, amely lehetővé teszi, hogy az AI egy vállalat saját dokumentumaiból és adatforrásaiból is merítsen, így pontosabb válaszokat adjon. Megjelent az egységes MCP (Model Context Protocol) szabvány is, amely egyszerűbbé teszi az AI-rendszerek és adatforrások összekapcsolását. Ezzel párhuzamosan az is világossá vált a tavalyi év során, hogy a kísérleti megoldásokból csak stabil és jól szabályozott platformokra építve lehet vállalati szintű szolgáltatásokat biztosítani. Ezek közé tartozik például a SUSE AI is.

A 2025-ben kirajzolódó szemléletváltás nem áll meg az alapok megerősítésénél. A SUSE szakértői szerint 2026-ban ezek a folyamatok tovább mélyülnek, és az alábbi 5 irány válik meghatározóvá az AI-infrastruktúra fejlődésében:

  1. Az AI az infrastruktúra részévé válik

Az autonóm AI-ügynökök egyre inkább beépülnek az infrastruktúra működésébe. A Kubernetes-alapú rendszerekben idén már nemcsak mikroszolgáltatások futnak, hanem önálló döntési logikával rendelkező AI-komponensek is. Ezek az ügynökök saját jogosultságokkal és azonosítható identitással rendelkeznek, így képesek ellenőrizni a naplókat, felismerni a problémákat és javítási javaslatot készíteni. Az üzemeltetési csapat szerepe átalakul: a kézi beavatkozás helyett az AI-ügynökök felügyelete és irányítása kerül előtérbe.

  1. Az adatok a vállalat ellenőrzése alatt maradnak

Egyre fontosabb a digitális szuverenitás, vagyis az, hogy az adatok a vállalat ellenőrzése alatt maradjanak akkor is, amikor az AI dolgozik velük. Sok esetben ezért az AI-megoldásokat helyben, saját infrastruktúrán futtatják. Ebben az esetben kiemelt jelentőségű a kontroll és a megfelelőség biztosítása, amiben hatékony segítséget nyújtanak az olyan nyílt, Rancher-alapú platformok, mint a SUSE AI. Felértékelődnek továbbá a kisebb nyelvi modellek is, amelyek kevesebb erőforrást igényelnek, jól használhatók bizonyos konkrét üzleti feladatokhoz, és kiszámíthatóbb működést tesznek lehetővé.

  1. GPU-tudatos erőforrás-kezelés

A hagyományos rendszerek az alkalmazások futtatását elsősorban az általános erőforrás-kihasználás alapján szervezik. Az AI-feladatok azonban gyakran igényelnek speciális hardvert, például GPU-t. Ezek a grafikus feldolgozóegységek olyan számítási eszközök, amelyek különösen hatékonyak a nagy mennyiségű párhuzamos művelet végrehajtásában, ezért kulcsszerepet játszanak az AI-modellek futtatásában. A jövő rendszerei már azt is figyelembe veszik, hogy egy adott feladat mennyi GPU- és egyéb erőforrást igényel, és ennek megfelelően optimalizálják az elosztást. Ez csökkenti a pazarlást és javítja a rendszer megbízhatóságát.

  1. Modellek és a konténerek egy rendszerben kezelve

Korábban az AI-modellek kezelése jellemzően elkülönült az alkalmazások és a konténerek üzemeltetésétől. Ma már azonban a modellek validálása és élesítése egyre inkább részévé válik ugyanannak az üzemeltetési környezetnek, amelyben a konténerek és alkalmazások működnek. Az egységes technológiai stack átláthatóbb működést és szabályozottabb életciklus-kezelést tesz lehetővé.

  1. Kontrollált költségek és beépített FinOps

Az AI-megoldások költségigénye jelentős lehet, ezért a pénzügyi kontroll beépül az üzemeltetési folyamatokba. Az egyre szélesebb körben alkalmazott FinOps-megközelítés célja, hogy a költségek előre láthatók és kezelhetők legyenek, és egy túlzottan nagy erőforrásigényű modell élesítése még időben megállítható legyen.

Ezek az újonnan kirajzolódó trendek olyan platformokat igényelnek, amelyek egyszerre biztosítják a kontrollt, a skálázhatóságot és a költségek átláthatóságát. A SUSE AI hatékony támogatást nyújt ebben a vállalatoknak azzal, hogy Rancher-alapú megközelítésre építve egységes keretbe szervezi az AI-szolgáltatásokat Kubernetes-környezetekben, támogatja a GPU-erőforrások hatékony kihasználását, és segíti a pénzügyi kontrollt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A biztonság új korszaka: a preventív videófelügyelet nem csak reagál, hanem megelőz

A magyarországi ipari és logisztikai ingatlanpiac történelmi mérföldkőhöz érkezett: a BRF legfrissebb piaci jelentése alapján a modern raktárállomány országosan átlépte a 6,1 millió négyzetmétert, amelyből több mint 4 millió négyzetméter a budapesti agglomerációban koncentrálódik.

A SmartMe Kft. szakmai véleménye szerint ez a volumen, kiegészülve az iparágban zajló drasztikus automatizációs hullámmal, befolyásolni fogja a hagyományos, reaktív biztonságtechnikai megoldásokat. 2026-ban a videós távfelügyelet már nem csupán vagyonvédelmi eszköz, hanem az automatizált üzletmenet-folytonosság kritikus eleme.

Automatizáció és AI: A raktározás és a biztonság közös jövője

A 2026-os év meghatározó trendje a raktározásban az autonóm targoncák, az automata polcrendszerek és a mesterséges intelligencia által vezérelt készletgazdálkodás. Ezzel a technológiai fejlődéssel a biztonságtechnikának is lépést kell tartania. Ahol a raktári folyamatokat algoritmusok optimalizálják, ott a védelem sem alapozható kizárólag utólagos visszajátszásra.

„A 21. századi modern technológiával felszerelt raktárakban a biztonság már nem a ‘mi történt?’ kérdésénél kezdődik. A preventív videómenedzsment lényege, hogy a problémát még azelőtt észleli és kezeli, hogy kár keletkezne”

– mutat rá a SmartMe Kft. ügyvezető igazgatója, Móró Tibor. Az AI-alapú rendszerek ma már nem pusztán mozgást érzékelnek, hanem mintázatokat ismernek fel: megkülönböztetik az irreleváns környezeti hatásokat a valódi biztonsági kockázattól.

Technológiai szakadék: NVR rögzítés vs. Integrált Videómenedzsment (VMS)

A legtöbb hazai vállalat már rendelkezik korszerű IP-kamerákkal és nagy kapacitású rögzítőkkel (NVR), a technológiai beruházások és a tényleges káresemények megelőzése között mégis szakadék tapasztalható. A két megközelítés közötti alapvető különbség:

  1. A hagyományos (reaktív) modell: A működési logika eseményvezérelt. A rendszer rögzíti a határsértést, de a beavatkozás legtöbbször fáziskéséssel, a károkozás megkezdése után történik meg. A diszpécserek gyakran több tucat különálló területet figyelnek, ami humán túlterheltséghez és lassabb reakcióidőhöz vezet.
  2. A modern (preventív) modell: A videómenedzsment (VMS) egy magasabb szintű architektúra. Egységes platformon integrálja a különböző gyártók eszközeit, több telephelyet kezel egyetlen felületen, és dokumentált incidenskezelési folyamatot (workflow) biztosít.

Azonnali beavatkozás: A valódi prevenció eszközei

Amikor az intelligens rendszer gyanús mozgást vagy illetéktelen behatolást érzékel – például éjszaka a rakodótérnél –, a központi diszpécserszolgálat azonnal élőben értékeli a helyzetet. A rendszer lehetővé teszi a közvetlen beavatkozást:

  • Távoli hangosbemondó: A diszpécserek élőszóval figyelmeztethetik a behatolót, ami az esetek többségében elegendő az elrettentéshez.
  • Aktív eszközvezérlés: Reflektorok felkapcsolása vagy előre programozott biztonsági protokollok (pl. kapuk zárása) azonnali aktiválása.
  • Strukturált incidenskezelés: Minden esemény és válaszreakció másodpercre pontosan dokumentált, ami alapfeltétele a transzparens működésnek és a kedvezőbb biztosítási konstrukcióknak.

Jelentős költségmegtakarítás több telephely esetén

A preventív videófelügyelet egyik legnagyobb előnye, hogy egyetlen központi diszpécserszolgálattal több telephely is hatékonyan kezelhető egységes rendszerben, az emberi túlterhelés és figyelemkiesés nélkül.

Így nem szükséges minden objektumban folyamatos élőerős őrzést fenntartani, ami jelentős bér- és járulékköltség-megtakarítást eredményez. A rendszer skálázható, integrálható különböző gyártók eszközeivel, és alkalmazható:

  • ipari üzemekben,
  • logisztikai és raktárbázisokon,
  • irodakomplexumokban,
  • valamint nagy kiterjedésű mezőgazdasági területeken is.

Nem csak a kamera számít, hanem a működési modell

„A legtöbb vállalat már rendelkezik korszerű IP-kamerákkal és nagy kapacitású rögzítőkkel. A kérdés már nem csak az, hogy jó-e a képminőség, hanem az, hogy mit kezdünk az információval”

– mondta Móró Tibor, a Smartme Building Technologies Kft. ügyvezetője.

„A preventív videómenedzsmenttel a biztonságtechnikát más megközelítésbe helyezzük. Nem akkor reagálunk, amikor a határsértés már megtörtént, hanem még a kár bekövetkezése előtt beavatkozhatunk. Ez különösen fontos a több telephellyel működő vállalatoknál, ahol a gyors reagálás és a költséghatékonyság egyszerre üzletmeneti kérdés.”

A 21. századi biztonság üzletmenet-védelem

A preventív videófelügyelet nem csupán technológiai fejlesztés, hanem kockázatkezelési eszköz. Csökkenti az üzletmenet-kiesést, minimalizálja a lopásból és rongálásból eredő károkat, valamint dokumentált és visszakövethető incidenskezelést biztosít.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss