Gazdaság
A Schneider Electric tudja mi a dörgés a jövőt illetően!
A vállalat és a BME hiánypótló tantárgyi projekteket indít a műszaki hallgatók számára
A Schneider Electric és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tegnap hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá.
Ennek keretében az oktatási intézmény 2019 őszétől, illetve 2020 elejétől a motorindítás és a daruvezérlés területén indít hallgatói projekteket a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Villamos Energetika Tanszékén, a Schneider Electrickel együttműködve. A partnerség célja, hogy a mérnökhallgatók már az egyetemen a lehető legkorszerűbb eszközökön tanuljanak, hasznos tudásra tegyenek szert, és így az ipari automatizálásban jártas szakemberekké váljanak. Szaktudásán felül a Schneider Electric 7 millió forint értékű eszközökkel, valamint gyakornoki és ösztöndíjprogrammal is támogatja a BME-t és a tanulókat.
Szaktudás az iskolapadból
A KSH adatai szerint tavaly október és december között több mint 80 ezer munkavállaló hiányzott a magyar gazdaságból, a Portfolio becslése alapján viszont ez a szám akár a 300 ezret is elérheti. A Schneider Electric tapasztalatai azt mutatják, hogy a szakemberhiány jelentősen érinti az energetikai és az ipari szektort is, ami komoly fejtörést okoz a cégek számára. Ezért egyre inkább jellemző, hogy a vállalatok az egyetemekkel együtt képeznek olyan szakembereket, akik az intézményből kikerülve egyből érdemi munkát tudnak végezni. A leendő mérnökök így már az oktatás során szert tesznek azokra az ismeretekre, melyek elengedhetetlenek az adott területen végzendő munkához.
„Technológiai vállalatként a Schneider Electric számára kiemelten fontos az innováció, amelyet a jövő mérnökeinek képzésébe is szeretnénk beépíteni. Ezért is léptünk partnerségre a BME-vel, amely a legrangosabb hazai felsőoktatási intézmény ezen a területen. Az innovatív megközelítést a tervezett projektek kidolgozási folyamatába is beépítjük azzal, hogy a diákokat is bevonjuk, akik így egy úttörő kezdeményezés aktív részeseivé válnak. Az együttműködés keretében összesen 7 millió forint értékben berendezésekkel – két motorindító panellel, valamint frekvenciaváltókkal, programozható logikai vezérlőkkel (PLC), kijelzőkkel, érzékelőkkel, kapcsolóberendezésekkel és teljesítménymérőkkel –, továbbá évi 2,5 millió forintos gyakornoki és ösztöndíjprogrammal támogatjuk a hallgatókat”
– mondta Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.
„A BME-n szoros kapcsolatot ápolunk a szakterületükön élen járó vállalatokkal, így az együttműködések új szintjét jelenti számunkra az energiamenedzsment, az automatizálás és az épületinformatika területén vezető szerepet betöltő Schneider Electrickel aláírt megállapodás. A partnerséget erősíti, hogy a Villamos Energetika Tanszék kompetenciái – köztük a villamos berendezések és -hajtások, valamint a nagyfeszültségű technológiák – szoros összhangban vannak a Schneider Electric szakértelmével, a közös munkával pedig a hagyományosnak tekinthető szakterületeink kiegészülnek az automatizálással és a digitális megoldásokkal. Az újonnan induló motorindítás és daruvezérlés két olyan terület, amelyre a tapasztalatok szerint óriási szükség van az iparágban, de jelenleg még hiányoznak a felsőoktatási képzésből. Az oktatás során a villamosmérnök hallgatók valós ipari környezetben ismerkedhetnek meg valós problémák megoldásával, így fejlesztik gyakorlati és elméleti ismereteiket, és elsajátítják az ipari vezérléstechnika alapjait”
– mondta Józsa János, a BME rektora.
Kézzelfogható ismeretek
Az iparban az áramfogyasztás 80 százalékát villamos motorok teszik ki, amelyek számtalan berendezésben, például nagyteljesítményű keverőgépekben, szállítószalagoknál, darukban, valamint kompresszor- és ventilátorvezérlő eszközökben is megtalálhatók. Az ipari megoldásokban működő motorok kapcsolási és vezérlési módja azonban technológiai szempontból eltérő. Az elektrotechnika tantárgy keretén belül 2019 őszétől induló motorindítás projektfeladat alkalmával a hallgatók ezeket a különféle vezérlési elveket tanulhatják meg, az alapismereteket pedig a Schneider Electric által felépített motorindító demópanelekkel ültethetik át hatékonyan a gyakorlatba, amelyeken különféle méréseket végezhetnek.
A villamos laboratórium tantárgy részeként 2020 elejére tervezett daruvezérlési projekt a gép-biztonságtechnikától a programozás- és hajtástechnikán át több területet is lefed, amelyekkel szintén számos helyen találkozhatunk az iparban. A hallgatók egy 3D-ben mozgatható, súlyok emelésére is alkalmas darun próbálhatják ki a komplex vezérlési feladatokat, amelyhez a vezérlési rendszerelemeket a Schneider Electric biztosítja. Ezáltal a darukat munkájuk során már magabiztosan tudják majd irányítani.
Szolgáltatásközpontú szemlélet
A Schneider Electric számára kiemelten fontos, hogy a diákok az eszközök és a műszaki megoldások megismerésén túl az azokra épülő gyakorlati alkalmazásokat is átfogóan elsajátítsák. A mérnökhallgatók a projektfeladatok alkalmával így azt is megtanulják, hogy az elméletben és a gyakorlati órákon megszerzett tudás hogyan működik egy komplett rendszer részeként. Például, hogy milyen szolgáltatások épülnek az egyes eszközökre, hogyan illeszkednek egy automatizálási folyamatba a különféle berendezések által generált adatok, vagy hogy az eszközök karbantartását milyen innovatív technológiákkal – pl. kiterjesztett valósággal – tudják hatékonyabbá tenni.
Karrierlehetőségek tárháza
A partnerség keretében évente egy gyakornok és négy ösztöndíjas hallgató dolgozhat a Schneider Electricnél, 6 hónapon át. A kiválasztást a vállalat és az egyetem közösen végzi a hallgatók érdeklődési köre alapján, de az is fontos szempont, hogy az általuk végzett szak mennyire egyezik a szervezet szakmai irányaival, és hogy a személyiségük mennyire illik a cégkultúrába. A Schneider Electric minden hozzá érkező fiatalt az ajánlatkészítő vagy az EcoStruxure stratégiai csapatban alkalmaz majd. Előbbiben a partnerek műszaki igényeire készítenek majd ajánlatokat a vállalat teljes kínálatából, utóbbiban pedig az lesz a feladatuk, hogy megismertessék a piaccal az EcoStruxure rendszert, főként az okosépületek és az energiaellátás területén. Minden BSc hallgató szakmai mentort kap maga mellé, aki segít a munkához szükséges tudás, valamint a szervezeti kultúra gyors és hatékony elsajátításában, és akivel rendszeresen konzultálhat bármilyen felmerülő kérdés esetén.
A program valódi perspektívát jelent a tanulók számára, hiszen hosszú távú karriert is befuthatnak a vállalatnál. Az eddigi tapasztalatok alapján a gyakornokok 95 százaléka a Schneider Electric munkavállalója lett, és van köztük olyan is, aki már középvezetőként dolgozik. A frissdiplomások számára előnyt jelenthet az is, hogy érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a cég szakterületei közül, amelyekből többet is kipróbálhatnak, így teljes rálátást kapnak a szervezet működésére.
Gazdaság
7 kritikus pont ingatlanjogász szemmel az Otthon Start hitellel kapcsolatban
Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.
A hatályos jogszabály szerint azonban sokan nem örülhetnek majd. Tóth Renáta ingatlanjogász szerint például osztatlan közös tulajdonú ingatlan nem lesz megvásárolható a konstrukcióval, mint ahogy arra sem lesz lehetőség, hogy a családtagok kivásárolják egymást tulajdonrészét egy örökölt ingatlanból.
1. Nagyon sok ház jogviszonya rendezetlen
Nem kifejezetten az Otthon Start hitelhez kapcsolódó, ám nagyon gyakori probléma, hogy sok családi háznak – egylakásos lakóház ezek hivatalos megnevezése – rendezetlen a jogi státusza. Ez leginkább a 70-es, 80-as és 90-es években épült házaknál fordul elő, amelyek sok esetben családi összefogással épültek.
Előfordul például, hogy nem volt rájuk építési engedély, vagy ha volt is, végül nem az épült meg, mint ami az engedélyben szerepelt. Szintén gyakori, hogy volt építési engedély, maga az épület is rendben van, ám nem tüntették fel a tulajdoni laphoz tartozó térképszelvényen.
Azért jelenthetnek ezek problémát hiteligényléskor, mert az értékbecslőnek meg kell győződnie arról, hogy a tulajdoni lapon feltüntetett adatok megegyeznek a valós állapottal. Amennyiben ez nem teljesül, akkor a bank vagy elutasítja az igénylést, vagy a forgalmi értékhez képest csak kisebb hitelösszeget ad. Vagyis 10 százalék önerő ebben az esetben biztosan nem lesz elegendő.
Ugyancsak gyakori, hogy a közművek a szomszédon keresztül jönnek be, ám nem kapcsolódik ehhez szolgalmi jog. Tóth Renáta ügyvéd, ingatlanjogász szerint ráadásul sok ingatlannak nincs főmérője, csak almérője, ami ugyancsak nehézséget okozhat.
2. Nem feltétlenül hitelezik a bankok a korszerűtlen ingatlanokat
Bár az Otthon Start rendelet mindössze annyit köt ki, hogy a megvásárolt vagy megépített ingatlannak lakhatónak kell lennie, a gyakorlatban a bankok ennél szigorúbbak.
Az ingatlanjogász szerint a CSOK Plusz esetében a bankok például nem hitelezik a “H” vagy ennél alacsonyabb energetikai besorolású ingatlanokat, amelyekből vidéken még mindig sok van. A Lechner Tudásközpont adatai szerint például 2020-ban a kiállított energetikai tanúsítványok több mint negyede HH, II vagy JJ minősítésű volt.
3. Nem hitelezhető egy osztatlan közös tulajdon
Az, hogy a jogszabály nem teszi lehetővé a tulajdonrész vásárlást, az Tóth Renáta szerint egyben azt is jelenti, hogy osztatlan közös tulajdonban lévő ingatant sem lehet majd vásárolni az Otthon Start hitellel. Akkor sem, ha használati megosztási szerződése van a tulajdonosoknak, ami egyébként piaci hitel igényléséhez elegendő lehet. A szakember szerint ez sok ingatlant kizár a lehetőségből.
4. Nem lehet az örökölt ingatlanból kivásárolni egy családtagot
Gyakori élethelyzet, hogy például testvérek örökölnek meg egy ingatlant, így abban többüknek is tulajdonrésze van. Innen úgy tudnak továbblépni, ha eladják az ingatlant, majd osztoznak a vételáron, vagy egyikük kivásárolja a másikat. Az előbbit követően jogosultak lehetnek majd az Otthon Start hitelre, ám arra nem igényelhető a konstrukció, hogy egyikük kivásárolja a másikat. Ugyanis az eladó nem lehet a vevőnek közeli hozzátartozója.
5. Garázsra és tárolóra nem igényelhető az olcsó hitel
Amennyiben a lakáshoz olyan garázs, tároló vagy más olyan helyiség tartozik, ami külön helyrajzi számon van, akkor az nem finanszírozható az Otthon Start hitellel. Ezt vagy saját megtakarításból kell kifizetni, vagy piaci hitelt kell igényelnie a vevőnek.
6. A tanya megvétele megfinanszírozható, de a hozzá tartozó földterület már nem
Az Otthon Start hitel szabályait rögzítő rendelet szerint tanya is vásárolható a 3 százalékos hitellel, ám itt is van egy kis csavar. A tanyákhoz ugyanis sok esetben tartozik földterület is, mégpedig rendszerint külön helyrajzi számon, szántóként vagy erdőként. Ebben az esetben a tanya megvásárlására fordítható a Start hitel, ám a földterületet már piaci hitelből lehet csak megfinanszírozni.
7. Ellentmondás a 10 százalékos önerővel kapcsolatban
Az Otthon Start hitel akár 10 százalékos önerővel is igényelhető, ám a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló 32/2014. (IX. 10.) MNB rendelet egyelőre ellentmond ennek. Itt ugyanis az szerepel, hogy kizárólag abban az esetben elegendő a 10 százalék önerő, ha az igénylő nem töltötte még be a 41. életévét, valamint nincs és korábban sem volt lakóingatlanban 50 százalékot elérő tulajdoni hányada. Ezért Tóth Renáta ügyvéd, ingatlanjogász szerint a két rendelet összehangolására mindenképpen szükség lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják
Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser és kibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült.
A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
A megfelelő IT-biztonság egy-egy vállalati projektben jellemzően 11–20 százalékos értéktöbbletet eredményez a globális adatok szerint, ami akár több millió dollár nyereséget is jelenthet. Miközben egyre világosabban kimutatható a digitális védelmi tevékenységek kedvező üzleti hatása, az EY elemzése szerint a terület költségvetését látványosan megnyirbálták a megkérdezett cégeknél: két év alatt 1,1%-ról 0,6%-ra esett vissza az éves árbevételhez képest.
„Ha az online adatbiztonságra csak kötelező kiadásként tekintünk, aminek egyetlen célja a kockázatok csökkentése, akkor könnyen alulfinanszírozhatjuk, és ezzel elszalasztjuk a benne rejlő lehetőségeket. Pedig a kibervédelem lehet a bővülés, az innováció és a hosszú távú siker egyik hajtóereje is”
– fogalmazott Zala Mihály
A kutatás szerint mindössze a CISO-k tizede mondta azt, hogy már a stratégiai döntések korai szakaszában bevonják őket. Akiket viszont igen, azok szignifikánsan nagyobb üzleti értéket tudtak teremteni a szervezetüknek. A versenytársaknál fejlettebb digitális adatvédelmi funkcióikkal rendelkező cégek nemcsak kevesebb biztonsági incidenst szenvednek el, de pozitívabban hatnak a márka megítélésére is. Ezek a társaságok nagyobb arányban vesznek részt az ügyfélélmény fejlesztésében és aktívabb szerepet játszanak a mesterséges intelligencia bevezetésében is.
„A kibervédelemnek ki kell lépnie a technológiai háttérszerepből, és a vállalati stratégia középpontjába kell kerülnie. Ehhez érdemes olyan külső tanácsadókkal együttműködni, akik nemcsak technológiai szakértőként, hanem üzleti vezetőként is képesek gondolkodni, ezáltal a kockázatcsökkentés mellett a társaság hosszú távú pénzügyi érdekeit is figyelembe veszik. Ezáltal a terület képes lehet betölteni a valós funkcióját, és jelentős értéket teremteni a szervezet egésze számára”
– hangsúlyozta Zala Mihály az EY kibervédelmi üzletágának vezetője.
Jelenleg a cégek átlagosan 35 különböző kibervédelmi eszközt használnak, meghatározó részük pedig több mint 50 alkalmazást. Nem meglepő, hogy sok vezető törekszik az eszközpark egyszerűsítésére, így az elmúlt két évben a válaszadók ötöde végzett technológiai racionalizálást, és tízből négy válaszadó jelenleg is dolgozik ezen. A nemzetközi tanulmány eredményei szerint az MI-automatizálás negyedével csökkentette az észlelési és reagálási időt, miközben a folyamatok egyszerűsítésével éves szinten átlagosan 1,7 millió dollárt takarítottak meg.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új vezető a Yettel Márka- és Marketingkommunikációs Igazgatóság élén
2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként.
Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény- és fesztiválszervezésben szerzett szakmai tapasztalatot, majd a bankszektorban többek között az OTP Junior márka marketingkommunikációján és a bank social media jelenlétén dolgozott. 2017-től az OTP Bank újonnan létrejött Márkamenedzsment csapatát vezette, 2019-től pedig már Márkamenedzsment vezetőként dolgozott 11 országra – Magyarországot is beleértve – kiterjedő csoportszintű márkastratégiai és arculati keretrendszerek kialakításán és implementálásán. A nemzetközi stratégiai támogatás mellett, a magyar piacon teljeskörűen felelt a márkakommunikáció tervezéséért és megvalósításáért.
Kata közel 20 éve foglalkozik marketingkommunikációval, és elkötelezetten hisz a márkaépítés erejében.
„A márka építése számomra sokkal többről szól, mint kommunikáció, hiszen minden egyes interakció formálja azt, legyen szó az ügyfélszolgálattól a digitális felületekig. A márkastratégia számomra az iránytű, ami összhangot teremt, vezet és összeköt bennünket.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban6 nap ago
Budapestre érkezett a LEGO® F1 pilótaparádé egyik sztárja
-
Gazdaság2 hét ago
Dinamikusan bővül a SPAR franchise hálózata – már több mint 300 üzlettel van jelen országszerte
-
Gazdaság2 hét ago
Megjelent az Otthon Start jogszabálytervezete
-
Ipar2 hét ago
Nemzetközi díjat nyert a magyar mérnökök digitális tervezése
-
Ipar3 nap ago
Hazai cég biztosít automata raktárrendszert egy amerikai gyárnak
-
Ipar2 hét ago
Vadonatúj, modern irodába költözött a Lufthansa Systems Hungária Szegeden
-
Gazdaság2 hét ago
Stratégiai partnerséget kötött a 4iG és az IAI a Spacecom adósságrendezésére
-
Tippek1 hét ago
Megérkezett a MICHELIN CrossClimate 3 Sport