Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

2019 harmadik negyedévének pénzügyi eredményei

A teljes rendelésállomány -1%1-kal csökkent, míg a teljesítésre váró rendelésállomány +3-kal nőtt

Az ABB a kedvezőtlenebb piaci feltételek ellenére is jól halad a kitűzött célok elérése felé.

„A vállalatcsoport a vevői piacokat, de főként a robotikát és az automatizálást negatívan érintő, gyengébb makroökonómiai körülmények ellenére is szilárd teljesítményt ért el a harmadik negyedévben,”

– nyilatkozat Peter Voser, az ABB elnök-vezérigazgatója.

Peter Voser a negyedév értékelését így folytatta:

„Tartjuk a kitűzött irányt, törekszünk a hosszú távú növekedés elérésére, a kereslet gyengülése miatt továbbra is kiemelt területként kezeljük a költséggazdálkodást, és jól haladunk a vállalat átalakítási programjának végrehajtásával is.  Folytatjuk a stratégiánk megvalósítását, amivel párhuzamosan erősítjük a nagyobb, önálló döntési hatáskört és kimagasló teljesítményt elősegítő vállalati kultúra kiépítését.”  

  1. december 17-én az ABB bejelentette, hogy az Energetikai Hálózatok (Power Grids) üzletágát eladta. Következésképpen az Energetikai Hálózatok üzletág eredményeit megszűnt tevékenységként mutatjuk. A vállalat minden időszakra vonatkozó eredményeit ennek megfelelően módosítottuk.

A vállalatcsoport harmadik negyedévi eredményei

„A vállalatcsoport Villamosítás és Hajtások üzletágai stabil eredményt értek el, míg a Robotika és a Gyártásautomatizálás eredményét erős, kedvezőtlen piaci viszonyok fékezték.  Az Ipari Automatizálás divíziónk egyik nagy projektjének újraértékelése szintén negatívan hatott a pénzügyi eredményeinkre,”

– közölte Timo Ihamuotila, az ABB pénzügyi igazgatója.

„A teljes évre egészében véve az árbevétel kismértékű emelkedését és az üzemi marzsok javulását várjuk. Bizakodásra ad okot, hogy a GEIS beintegrálása és az ABB-OS működési modell bevezetése máris pozitív hatást gyakorol a vállalatcsoport hosszú távú teljesítményére.”  

A vállalatcsoport eredményeinek összefoglalása

A negyedév során az Ipari Automatizálási üzletágban az egyik nagy projektet újra kellett értékelni. Ennek eredménye 1 százalékkal csökkentette a teljes árbevételt.  A 11,7 %-os üzemi EBITA marzs alakulását néhány tényező együttesen 190 bázisponttal befolyásolta. Megközelítően 90 bázispontos hatást gyakorolt a marzsra az Ipari Automatizálásban végrehajtott projekt-átértékelés, közel 70 bázispontra tehető az üzletrészek eladásából és az átalakításokból eredő hatás, illetve megközelítően 30 bázispontos hatás tulajdonítható a korábbi, nem alaptevékenységekkel összefüggő költségeknek.

A folytatódó tevékenységek üzletági szinten annak ellenére is erős teljesítményt értek el, hogy a Robotika és Gyártásautomatizálás üzletágnak kedvezőtlen piaci körülmények között kellett teljesítenie. Az előző év hasonló időszakával összevetve, a jelenlegi eredményre pozitívan hatott a nagyvállalati és az egyéb üzemi EBITA (Corporate&Other operational EBITA) kedvező alakulása, ami főként a szervezetegyszerűsítési programnak, az üzletrész eladásokból és átszervezésekből eredő költségek folytatódó csökkentésének, valamint a nem alaptevékenységek javuló eredményeinek köszönhető.

A nettó jövedelem alakulására a megszüntetett tevékenységek alacsonyabb nettó jövedelme is hatást gyakorolt.

Az átalakítási program eredményei

Jól halad az egyszerűbb szerkezeti felépítésű, a piaci változásokra gyorsan reagáló és vevőorientált vállalati szervezet kiépítését célzó programunk végrehajtása.  Az új működési modell kiépítését célzó ABB Operating Systemmel kapcsolatos ez évi munka főként az ABB szervezetének újradefiniálására irányul.  A különböző funkciókhoz és country-szervezetekhez tartozó vállalatcsoport-szintű munkavállalók üzletágakhoz történő áthelyezésének rendszere 2019. október 1-re kialakításra került. A vállalatcsoport regionális szervezetének megszüntetése várhatóan ez év végére véget ér.

Az ABB a szervezetegyszerűsítési program végrehajtásából vállalatcsoport-szinten közel 500 millió USD/év összes költségmegtakarítást kíván elérni. Várhatóan teljesül a 2019-re előirányzott 150-200 millió USD költségmegtakarítás, és tartható lesz a 2021-re tervezett megtakarítási szint is.

Folynak az Energetikai Hálózatok divízió kiválásával kapcsolatos munkák is. A különböző funkciókhoz és országos szervezetekhez tartozó, de már a jövőbeni szervezetet támogató vállalatcsoport-szintű munkavállalók áthelyezése folyamatban van. Az ABB várakozásai szerinti az Energetikai Hálózatok üzletág 2020. január 1-től kezdve már önállóan működik tovább az ABB-n belül. Az ütemterv szerint halad az Energetikai Hálózatok divízió eladásával kapcsolatos tranzakció lezárása is, így a tranzakció várhatóan 2020 első félévében lezárásra kerül.

Gazdaság

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.

Tomor Ákos a hazai transzferár-szolgáltatások üzletágvezetője, partnerként felel a csapat mindennapi működéséért, valamint részt vesz a Forvis Mazars komplex transzferár-tanácsadási projektjeinek irányításában. A cégcsoport közép-kelet-európai régiójának transzferár vezetőjeként koordinálja a régiós szakmai munkát, és aktívan támogatja a külföldi irodák projektjeit is. Emellett rendszeresen előad magyar és régiós webináriumokon, közreműködik rendezvények szervezésében és koordinálásában, valamint szakmai hírlevelek készítésében.

Tomor Ákos kiemelkedő szaktudással rendelkezik több iparág transzferár-sajátosságainak kezelésében, valamint speciális pénzügyi tranzakciók – különösen a cégcsoporton belüli hitelek, garanciák, biztosítási és viszontbiztosítási ügyletek – transzferár szempontból történő árazásában és dokumentálásában.

Tomor Ákos jelentős „Big Four” tanácsadói és multinacionális vállalati háttérrel – 2018-ban csatlakozott a Forvis Mazars magyarországi irodájához.

Ezt megelőzően az American International Groupnál („AIG”) dolgozott, ahol az amerikai biztosító vállalatcsoport nemzetközi transzferár kérdéseivel foglalkozott, szoros együttműködésben a brit és amerikai „Big Four” tanácsadókkal. Ebben a szerepkörben átfogó tapasztalatot szerzett a biztosító szektor speciális transzferár kérdéseiben és módszertanában, valamint a pénzügyi ügyletekhez kapcsolódó, iparág-specifikus szabályozói és adóhatósági elvárások kezelésében.

Szakmai pályafutását a KPMG Tanácsadó Kft. transzferár csapatában kezdte, ahol megalapozta az általános transzferár-tanácsadás és dokumentációkészítés területén szerzett tudását a későbbi komplexebb megbízásokhoz.

Tomor Ákos okleveles adótanácsadó, kiemelkedő („Distinction”) minősítésű nemzetközi adó és jogi mester diplomáját (LL.M.) az Egyesült Királyságban a King’s College London egyetemen szerezte.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Schneider Electric-el robog tovább a McLaren csapat

A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt.

 A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata és a McLaren Racing együttműködése kiterjed a McLaren Mastercard Formula 1 Teamre, az Arrow McLaren IndyCar Teamre, a McLaren F1 Academy-re, valamint a McLaren United Autosports WEC Hypercar Teamre. A partnerség keretében a vállalat és a McLaren Racing a több mint 20 éves beszállítói kapcsolatukra építve olyan kihívást jelentő energiaügyi problémákra keresnek megoldásokat, amelyeknél a magasszintű teljesítmény és a folyamatos működés egyaránt elvárás.

Olyan energia-technológiai megoldások létrehozása a cél, amelyek a legzordabb körülmények között is csúcsteljesítményt biztosítanak, akár a világ legkülönbözőbb pontjain lévő versenypályákon is, vagy éppen a McLaren Technology Centre Egyesült Királyság-beli Wokingban található bázisán. Az együttműködés egyik fontos törekvése, hogy a szélcsatornában, a gyártóüzemekben, az IT-adatközpontokban és másutt található, jelenleg is használt eszközöket rugalmas rendszerek alkalmazásával optimalizálják az energiafogyasztás csökkentése érdekében. A célok között szerepel továbbá a fejlett energia-technológiák révén történő elektrifikáció megvalósítása, valamint a digitális iker technológiában rejlő lehetőségek kihasználása annak érdekében, hogy az adatokból kinyerhető átfogó tudás révén javítsák a hatékonyságot és a fenntarthatóságot.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Schneider Electric-et hivatalos energia-technológiai partnerünkként üdvözölhetjük. Ez az együttműködés szilárd alapokra épül, és tükrözi közös elkötelezettségünket az innováció és az energiahatékonyság iránt. A Schneider energia-technológiai szakértelmének és a McLaren teljesítményre való törekvésének ötvözésével új módszereket fogunk keresni, hogy működésünket intelligensebbé és hatékonyabbá tegyük”

– mondta el a partnerség kapcsán Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója.

„Az autóversenyzés az egyik legnagyobb kihívást jelentő környezet, amelyben jól kimutatható, hogy mekkora értéket képvisel a fejlett energia- és digitális technológia. A McLaren Racing minden rendszer esetében a határok elérésére törekszik, és pontosan itt jön jól a teljesítmény, a megbízhatóság és a hatékonyság területén szerzett szakértelmünk. Büszkék vagyunk arra, hogy a McLaren hivatalos energia-technológiai partnere lettünk, és mind a pályán, mind azon kívül biztosítjuk számukra a szükséges energiaintelligenciát”

– hangsúlyozta Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A mobilhálózatok is extra figyelmet kapnak a szokatlan hidegben

Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.

Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berendezések nagyon szélsőséges hőmérsékleti tartományok között is képesek megfelelően működni, de a nagy hideg azért okozhat kisebb-nagyobb problémákat. Az ország egyik legjelentősebb távközlési hálózati infrastruktúráját – mintegy 4060 bázisállomást – tulajdonló és üzemeltető CETIN Hungary az előrelátható extrém időjárás esetén megteszi a megelőző védelmi intézkedéseket. Így történt ez most is: a vállalat felhívta az üzemeltetési feladatokban közreműködő partnerei figyelmét, hogy több hiba és leállás várható, ezért akár plusz erőforrásokkal, járművekkel, valamint tartalék generátorokkal is készüljenek fel a várható többletfeladatokra.

 „A CETIN Hungary 24/7 üzemelő felügyeleti rendszere révén automatikus riasztást kap minden meghibásodásról

– mondta el Urbán István, a CETIN Hungary hálózatfelügyeleti központjának vezetője.

– Extrém időjárási helyzetekben a hibajelzések száma a szokásos volumen többszörösére – szélsőséges esetben akár tízszeresére – nőhet. Kollégáinkkal most is felkészülten vártuk az extrém időjárást, de a nagy hideg nem okozott komolyabb problémát a hálózati infrastruktúrában.”

A szolgáltató minden paraméterezhető beállítást és konfigurációmódosítást távolról tud végrehajtani – így amikor a nagyon alacsony hőmérséklet ezt indokolja, akár a fűtés is bekapcsolható távolról. Helyszíni beavatkozás csak akkor szükséges, ha cserélni kell valamilyen berendezést.

Hogyan viseli a hálózat a szélsőséges időjárást?

A szélsőséges időjárási helyzetekben a leggyakrabban az áramellátási láncban fordul elő hiba. Ez bármelyik bázisállomásnál előfordulhat, de ilyenkor a felhasználók sokszor nem érzékelnek semmit, mert az áramellátást átmenetileg a tartalék áramforrás veszi át – ennek kapacitása az állomás hálózatban betöltött fontosságától függ –, hosszabb áramszünet esetén pedig mobilgenerátorokat használ a szolgáltató.

Erős fagyra a magyarországi körülmények között nagyon ritkán van példa, és jellemzően nem is tart hosszú ideig. Ilyenkor a mikrohullámú berendezések részben vagy teljesen eljegesedhetnek, ami lecsökkentheti kapacitásukat, vagy szélsőséges esetben akár az adott bázisállomás teljes leállása is bekövetkezhet. Előfordulhat az is, hogy a karbantartók nem tudnak felmenni az eljegesedett toronyra, és emiatt átmenetileg nem javítható ki egy bármilyen egyéb okból meghibásodott berendezés. Néha pedig a jég fagy rá a bázisállomás áramellátását biztosító vezetékre, amelynek ettől annyira megnő a súlya, hogy leszakad.

Az időjárásból fakadó leggyakoribb problémát egyébként nem a hideg időjárás, hanem a nagy viharok és zivatarok jelentik. Ezek koncentráltan, egy helyen tudnak gondot okozni, elsősorban szintén az áramellátásban – az ilyenkor jellemző viharos szél például elszakíthatja az áramkábelt, kidöntheti az áramoszlopot vagy villámcsapás miatt túlfeszültség keletkezhet az áramhálózatban. A távközlési infrastruktúraszolgáltató ilyenkor is felkészül a hibákkal vagy esetleges leállással járó várható többletfeladatokra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss