Gazdaság
A vállalkozók nem ismerik, de félnek tőle – Kutatás a nyílt bankolásról
A nyílt bankolásról szóló uniós direktíva szeptember 14. óta érvényben van, ennek ellenére az online számlázóprogrammal rendelkező vállalkozók több mint fele állítja, még sosem hallott róla. Kétharmaduknak vannak félelmei a nyílt bankolással kapcsolatban, 74 százalékuk pedig soha nem mutatná meg a számlatörténetét egy idegennek – derült ki a Számlázz.hu nyílt bankolásról szóló legfrissebb kutatásából.
Idén szeptember 14-én életbe léptek az Európai Unió PSD2 irányelvének nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, amelyek kötelezték a bankokat egy olyan fejlesztői környezet létrehozására, amihez külső szolgáltatók – a megfelelő engedély birtokában – hozzáférhetnek. A direktíva célja, hogy lehetővé tegye harmadik félnek olyan szolgáltatások fejlesztését, amelyek egyszerűbbé és olcsóbbá teszik az online számlázóprogrammal rendelkező ügyfelek vállalkozással, számlázással, pénzügyekkel és bankolással kapcsolatos adminisztrációját és ügyintézését. Habár az elmúlt másfél évben rengeteg helyről lehetett hallani a közelgő változások életbe lépéséről – főleg annak többszöri elhalasztása kapcsán –, az érintettek nagy része még mindig nem elég informált. A Számlázz.hu több mint ezer online számlával rendelkező vállalkozót megkérdező kutatásának eredménye szerint a válaszadók több mint fele, 51 százaléka még soha nem hallott a nyílt bankolásról. 92,8 százalék pedig állítja, hogy a bankjától sem kapott tájékoztatást a változások lényegéről és annak kezdetéről.
A nyílt bankolással szembeni bizalmatlanságot jelzi, hogy a kutatás szerint a válaszadók 74 százaléka nem mutatná meg a számlatörténetét egy idegennek. A bizalmatlanság legfőbb oka az ismeretek hiánya, a megkérdezettek nagy valószínűséggel nincsenek tisztában azzal, hogy harmadik fél abban az esetben férhet hozzá az adataikhoz, ha megszerezte a szükséges engedélyt. Ehhez pedig közel banki szintű biztonsági követelményeknek kell megfelelniük. Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a fenti arány jelentősen csökken, ha a számlatörténet „megmutatása” azzal járna, hogy a megkérdezettek olcsóbban bankolhatnak, vagy olyan szolgáltatásokat kapnak, amelyekkel időt spórolnak. Ez esetben a válaszadóknak már csak 53 százaléka nem mutatná meg a számlatörténetét egy idegennek.
A kutatásban részt vevő vállalkozók nagy részének, 67 százalékának vannak félelmei a nyílt bankolás bevezetésével kapcsolatban. Legtöbben attól félnek, hogy visszaélnek az adataikkal, ezt a lehetőséget a válaszadók 82 százaléka jelölte meg. Pozitív hatásként a legtöbben azt várják, hogy olyan szolgáltatásokat fognak kapni, amelyek kényelmesebbé és gyorsabbá teszik a vállalkozói munkájukat és az ügyintézést.
Habár a legtöbb hazai bank igyekezett betartani a határidőt és hozzáférhetővé tenni egy olyan felületet és annak leírását tartalmazó dokumentációt, amihez külső szolgáltatók csatlakozhatnak (API), néhány kivételtől eltekintve nagy részük nem teljesítette a törvényben előírtakat. Ugyan mind a tizennégy hazai bank megnyitotta a tesztkörnyezetét, a legtöbb felületén csak a dokumentáció érhető el az API-król, a tesztelésre nincs lehetőség. Vállalati oldalon sem tolonganak a jelentkezők: eddig mindössze négy fintech cég szerezte meg a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében – az ügyfelek hozzájárulása után – hozzáférhetnek az ügyfelek banki adataihoz annak érdekében, hogy olcsóbb és egyszerűbb digitális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtsanak számukra. A Számlázz.hu egyike annak a négy vállalkozásnak, amely rendelkezik AISP engedéllyel. Az autokasszának nevezett szolgáltatás a Számlázz.hu ügyfeleinek hetente több órányi munkát spórol azáltal, hogy valós idejű összeköttetésben áll az ügyfél bankjával. Így ha beérkezik egy utalás az ügyfél számlájára, akkor az az online számlázóprogramban automatikusan kifizetett állapotra vált, vagyis nem kell hosszú perceket tölteni egyetlen számla adminisztrációjával, mert a rendszer azt megteszi helyettünk. Ha pedig a díjbekérő alapján érkezik utalás a bankszámlára, és még nem tartozik hozzá számla, akkor a rendszer azt automatikusan kiállítja.
„A bankolásban olyan jelentőségű változást hoz a PSD2 most, mint annak idején a vezetékes víz megjelenése: míg a régi időkben órákat töltöttek az emberek azzal, hogy a kútról hordták a vizet, addig a vezetékes víz megérkezésével már csak ki kellett nyitniuk a csapot a konyhában. Ugyanez történik most azoknál a vállalkozásoknál, akik olyan banknál vezetik a számláikat és olyan online számlázóval számláznak, akik időben kapcsoltak, és lehetővé tették a nyílt bankolást az ügyfeleik számára”
– mondja Stygár László, a Számlázz.hu szolgáltatásfejlesztési vezetője.
Az autokasszának nevezett szolgáltatást egyébként már két évvel ezelőtt elindították a MagNet Bankkal közösen, terveik szerint pedig mostantól két-három havonta bekötnek a rendszerbe egy újabb bankot – feltéve, ha az adott bank interfésze ezt lehetővé teszi.
„A vállalkozások nem akarnak adminisztrálni, ők pénzt akarnak termelni. Ha a bankok nem lépnek és nem teszik lehetővé a nyílt bankolást az interfészeik teljes körű működtetésével, akkor ügyfeleket fognak veszíteni, mert a vállalkozások ott akarnak bankolni, ahol az egyszerűbb és olcsóbb”
– teszi hozzá Stygár László.
Ezt alátámasztja a legutóbbi felmérésük, mely szerint a megkérdezettek több mint 60 százaléka használná az autokasszát, ha lenne erre lehetőség a bankjuknál. A kutatásból egyébként az is kiderül, hogy a vállalkozók egy része már határozottan várja, hogy saját bankjával is létrejöjjön az autokassza kapcsolat – számukra hamarosan jó hírrel szolgálhat a Számlázz.hu, hiszen a tervek szerint az egyik nagy bankkal már néhány héten belül elindulhat az együttműködés.
Gazdaság
A digitális mezőgazdaság robbanásszerű fejlődés előtt áll Magyarországon
A digitális mezőgazdaság ma még a hazai termelők mindössze 5-10 százalékát érinti, ám a következő évtizedben jelentős előrelépés várható ezen a területen a Syngenta elemzése szerint. A szakértők úgy látják, hogy a generációváltás, a klímaváltozás okozta kihívások és az egyre pontosabb, adatalapú technológiák együttesen alapjaiban formálhatják át a magyar növénytermesztést.
Jelenleg a magyar gazdálkodók mintegy 10 százaléka alkalmaz adatalapú, precíziós megoldásokat, és csupán 5 százalékuk használja ki a digitális eszközökben rejlő lehetőségeket – áll a Syngenta elemzésében. A tapasztalatok szerint a 30-40 éves korosztály sokkal nyitottabb a digitális eszközök alkalmazására és ahogy a gazdaságok irányítása fokozatosan átkerül hozzájuk, a digitalizáció üteme felgyorsul Magyarországon.
Mit jelent ma a digitális mezőgazdaság a gyakorlatban?
A Syngenta szerint a digitális mezőgazdaság legfontosabb iránya ma a precízebb, pontosabb és anyagtakarékosabb inputanyag-kijuttatás, amely egyszerre szolgálja a jövedelmezőséget és a fenntarthatóságot. Ennek alapja a táblán belüli helyspecifikus gazdálkodás, ahol már nem egységes kezelést kap a teljes terület, hanem zónánként eltérő döntések születnek.
A legfontosabb digitális trendek
A vállalat négy, gyorsan fejlődő trendet lát Magyarországon: az első a differenciált vetés, vagyis a táblán belüli eltérő tőszám alkalmazása, amelyet a modern gépesítés, a hibridkísérletek és az adatelemzés fejlődése tesz lehetővé. A második a differenciált tápanyag-utánpótlás, ahol egyre több termelő talajmintákra és zónatérképekre alapozva juttatja ki a műtrágyát.
A harmadik meghatározó terület a precíziós növényvédelem, különösen a korszerű permetezőgépek fúvókánkénti szabályozása, amely csökkenti az átfedést és a sodródást, illetve lassan kinyílik az ajtó a drónos permetezés előtt is, ami lehetővé teszi a táblán belüli permetezés további differenciálhatóságát is.
A negyedik egy látványosan fejlődő irány a drónfelvételek és műholdképek alkalmazása: az állomány stresszének, tápanyaghiányának vagy betegségének korai érzékelése ma már a levegőből és az űrből is lehetséges. A növényállapot folyamatos monitorozásával a gazdálkodók valós idejű információk alapján hozva döntést arról, mikor, hova és milyen beavatkozás szükséges.
Az optimalizálás a kulcs
A digitális mezőgazdaság legfontosabb célja az optimalizálás, vagyis a megfelelő helyre, megfelelő mennyiségű inputanyag kijuttatása. Ez két irányból javíthatja a jövedelmezőséget: egyrészt elkerülhető a felesleges kijuttatás, másrészt a jobb adottságú zónák nagyobb hozamot realizálhatnak.
Döntéstámogatás és valós idejű adatok
A digitális rendszerek egyre nagyobb szerepet játszanak a szezon során meghozott döntésekben is. Automata meteorológiai állomások, betegség-előrejelzési rendszerek és több évtizednyi időjárási adaton alapuló modellek segítik a tervezést. A valós idejű adatgyűjtés – legyen szó hozamtérképről, meteorológiai mérésről vagy jövőbeni szenzorhálózatokról – lehetővé teszi a megalapozott döntéshozatalt. Az adatok elemzése, akár mesterséges intelligencia segítségével, a digitális mezőgazdaság egyik fontos fejlődési iránya.
A Syngenta élen jár a digitális megoldások fejlesztésében
A vállalat egész Európán átívelő, kiterjedt kísérleti hálózattal rendelkezik, amelyben különböző klimatikus adottságok, talajtípusok és időjárási anomáliák mellett vizsgálja fajtáit, hibridjeit. Ez a sokéves adatgyűjtés biztos alapot nyújt az adatalapú gazdálkodási ajánlásokhoz, hibrid- és fajtaválasztáshoz.
A Syngenta több mint hét éve kiemelten foglalkozik a precíziós inputanyag-kijuttatás támogatásával, elsőként a helyspecifikus tápanyag-utánpótlást állítva a középpontba. Digitális fejlesztéseinek gerincét a Cropwise-család adja, amely integrált módon segíti a gazdálkodókat a tervezésben és a szezon közbeni döntéshozatalban. A rendszer része a meteorológiai adatokra és modellezésre épülő Cropwise Protector betegség-előrejelzés, amely figyelmeztet a várható fertőzési kockázatokra, valamint a több évtizednyi időjárási adatokon alapuló Cropwise Seed Selector vetőmagválasztó eszköz, amely a vetésidő és a megfelelő őszi árpa, napraforgó és kukorica hibrid kiválasztásában nyújt támogatást.
Emellett az Interra Scan precíziós talajvizsgálati szolgáltatás részletes tápanyag- és mikroelem analízist kínál, míg a Cropwise Planting lehetővé teszi a táblán belül zónákra szabott differenciált műtrágya-kijuttatási és vetési térképek elkészítését. Ezek az eszközök megalapozott tervezést tesznek lehetővé, segítenek felkészülni a várható stresszhatásokra, optimalizálni a vetésidőt, valamint a biostimulátoros és mikroelemes kezeléseket időzítését.
A generációváltás hozhat valódi áttörést
A szakértők egyetértenek abban, hogy a következő 5-10 év meghatározó lesz. A fiatalabb gazdálkodói generáció már digitális környezetben nőtt fel, nyitottabb az új megoldások iránt, és bátrabban alkalmazza az adatvezérelt döntéstámogatást. Bár ma még sokan hagyományos szemlélet mentén gazdálkodnak, a technológia fejlődése és a klímaváltozásból fakadó kihívások egyre inkább kikényszerítik a precízebb, tudatosabb megközelítést.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Ígéretes kutatási projektek nyertek támogatást a Széchenyi István Egyetemen
Tizennégy ígéretes kutatási projekt valósulhat meg a Széchenyi István Egyetemen az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. által, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával meghirdetett Proof of Concept pályázat keretében. A 383 millió forintos program a kutatási eredmények gyakorlati kipróbálásához és későbbi piaci hasznosításához járul hozzá.
A Széchenyi István Egyetem olyan innovációs ökoszisztémát épít, amelyben saját oktatóit és kutatóit is támogatja új szellemi alkotások létrehozásában, valamint azok gyakorlati és piaci hasznosításában. E szemlélet részeként működnek azok a célzott programok és ösztönzők – köztük a Proof of Concept pályázat –, amelyek a kutatási eredmények hasznosítását és továbbfejlesztését segítik.
Az Uni Inno Zrt. közvetítő szerepet tölt be az egyetemi kutatások és a gazdasági hasznosítás között. Feladata az intézményben létrejövő szellemi alkotások előmozdítása, a fejlesztési eredmények piacra vitelének elősegítése, valamint az egyetemi és ipari szereplők közötti együttműködések szakmai koordinálása. A cég a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával hirdette meg a Proof of Concept pályázatot az egyetem kutatói és kutatócsoportjai számára.
„A konstrukcióval azt szeretnénk elérni, hogy az egyetemen születő ígéretes kutatási és fejlesztési eredmények eljussanak arra a szintre, ahol kísérleti módszerekkel is igazolható a megvalósíthatóságuk, és reálisan vizsgálhatóvá válik későbbi hasznosításuk, illetve piaci potenciáljuk. A felhívásra az egyetem különböző karairól, kutatóközpontjaiból és kompetenciaközpontjaiból több mint harminc projektjavaslat érkezett, ami jól mutatja az intézmény kutatás-fejlesztési tevékenységének sokszínűségét. A szakértői bírálat és a prezentációk alapján végül tizennégy olyan terv részesült támogatásban, amelyek szakmailag megalapozottak, újszerűek, és a későbbi hasznosítás szempontjából is valós üzleti lehetőséget hordoznak”
– mondta Dósa Gábor, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója.
A támogatott fejlesztések több tudományterületet is lefednek, a járműipari és informatikai megoldásoktól kezdve az egészségtechnológiai, fenntarthatósági, agrár- és digitális innovációkig. A program lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetemi kutatásokból kézzelfogható, továbbfejleszthető technológiák, prototípusok és szolgáltatások szülessenek, amelyek a későbbiekben ipari és gazdasági hasznosításra is alkalmassá válhatnak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A luxusipar digitalizációja: Virtuális polcok és valós igények
A modern luxus ma már nem helyhez kötött – ott van a nappalinkban, a telefonunk képernyőjén, egyetlen karnyújtásnyira. Egy virtuálisan felpróbált rúzs ma épp olyan benyomást kelthet, mint egy bolt tükrében tett felfedezés. A valódi kérdés az, mennyire érezzük hitelesnek ezt az élményt. Az AR, vagyis a kiterjesztett valóság akkor válik a prémium döntés eszközévé, ha ugyanazt az érzést biztosítja, amit korábban csak személyesen tapasztalhattunk meg.
Luxus a nappalidban – így próbálj sminket kanapéról
Egy prémium kozmetikum kiválasztása ritkán pusztán racionális döntés. Nemcsak azt mérlegeljük, mit tud a termék, hanem azt is, hogyan fogunk kinézni vele és hogyan érezzük majd magunkat. Illik-e hozzánk az árnyalat? Természetes lesz-e a fedése? Nem lesz túl sok? Nem lesz túl kevés? Az AR képes ezt visszaadni, hiszen valós időben illeszti a digitális elemeket a felhasználóhoz.
Ennek egyik leglátványosabb példája a korszerű virtuális próba, vagyis a VTO (Virtual Try-On), amely ma már jóval több egyszerű szűrőnél. Sokan azt gondolják, hogy a virtuális próba nem több egy egyszerű közösségi médiás filternek ható effektnél, pedig a luxusiparban alkalmazott VTO valójában egy összetett, nagy pontossággal dolgozó technológia, amely egészen más szinten működik, mint egy felületes vizuális megoldás. Amikor belenézel a kamerába, a rendszer ezredmásodpercek alatt részletesen feltérképezi az arcod jellegzetes vonásait és arányait, így a virtuálisan felvitt smink együtt tud mozogni veled. A különbség abban mérhető, mennyire érezzük hitelesnek az eredményt.
A valósághű megjelenítésben fontos szerepet játszik még a PBR (Physically Based Rendering) technológia is, amely a fény fizikai viselkedését modellezi. Ennek köszönhetően képernyőn keresztül is látható, hogyan különbözik egy fényes szájfény és egy matt rúzs. A számítógépes látás technológiája teszi lehetővé, hogy a szoftver valóban értse, mit lát, és 3D-ben kövesse az arcod tömegét. Így ha elfordítod a fejed, a virtuális rúzs nem csúszik el, hanem pontosan követi a mozdulataidat.
Tökéletes összhang: a smink, ami együtt mozog veled
A prémium kozmetikumok piacán a bizalom több, mint érzelem: a vásárlók tudatosan figyelik, mit visznek a bőrükre. Érdeklődnek az összetevők és a gyártás körülményei iránt, hiszen számít nekik a minőség és a következetesség. Itt válik igazán értékessé az AR: nemcsak azt mutatja meg, hogyan áll a termék, hanem segít megérteni, mire számíthatunk. Milyen fedést ad? Rétegezhető-e? A hiper-perszonalizáció tovább emeli a felhasználói élményt: az adatvezérelt elemzés figyelembe veszi a bőr tónusát, textúráját, esetleges problémáit, sőt még a környezeti tényezőket, például az UV-sugárzást is, ahol élsz.
Ebben a közegben a prémium árazás is új értelmet nyer. Nem pusztán a csomagolást és a márkanevet fizetik meg, hanem a következetességet, ami a laborban kezdődik és a felhasználói élményben végződik. A prémium márkák esetében a virtuális próbalehetőség és az exkluzív digitális jelenlét mellett a fogyasztók a magas minőségű kozmetikum gyártás technológiai precizitását is megfizetik, hiszen a laboratóriumi innovációk és a tiszta összetevők garantálják azt a luxusélményt, amit az AR-felületek hirdetnek.
Ígéret vagy élmény? Itt dől el a bizalom
Az AR könnyen túlzó ígéretté válhat, ha a termék teljesítménye nem támasztja alá a digitális élményt. Ebben a kategóriában ez már különösen kockázatos, hiszen a csalódás itt már bizalomvesztést jelent. Ezért a valódi kérdés nem az, hogy egy prémium márka használ-e AR-t, hanem az, milyen minőségben teszi. Mennyire pontos a megjelenítés? Mennyire következetes az offline és az online élmény? Ugyanazt kapjuk-e a valóságban, amit a képernyőn láttunk?
Amikor a technológia téged szolgál
Az online környezet új eszközöket adott a márkák kezébe, de az alapelv nem változott: a részletek számítanak. A vizuális minőség, a következetes márkahasználat, a technológiai pontosság mind azt üzeni, hogy a döntésünk jó kezekben van. Az AR akkor tölti be igazán a szerepét, ha rábeszélés helyett megerősít: nem bizonytalanságot kelt, hanem csökkenti azt, és a digitális és a valós élmény között nincs különbség.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
„Cápát fogtak” a Széchenyi István Egyetem hallgatói
-
Gazdaság2 hét ago
Új EU-tanulmány vizsgálja a nemek közötti különbségeket a deep tech befektetésekben
-
Ipar2 hét ago
Újfajta védelmi megoldás az áramhálózatok számára
-
Okoseszközök2 hét ago
A legjobb zajszűrés, prémium hangminőség – A Sony bemutatja a WF-1000XM6 valódi vezeték nélküli fülhallgatót
-
Ipar2 hét ago
DfAM Fusionben: topológia optimalizálás additív gyártáshoz – ADMASYS HU webinár
-
Tippek2 hét ago
Indul a nevezés a 2026. évi Siemens Media Award sajtódíjra
-
Gazdaság2 hét ago
Hallgatói mérések: a gyakorlatorientált mérnökképzést szolgálja a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkja
-
Gazdaság2 hét ago
Az ESG rangsorok élmezőnyében a Schneider Electric














