Így csökkenti költségeit a Renault több mint 2 milliárd euróval
A következő 3 év folyamán a több mint 2 milliárd Euróval csökkentett fix költségek célja az, hogy a Csoport versenyképessége helyreálljon, és biztosítsa annak hosszútávú fejlődését az Alliance keretein belül.
Az éves eredmények bemutatásakor jelzetteknek megfelelően, a Groupe Renault ma mutatja be azt az átalakítási tervet, amelynek célja az, hogy több mint 2 milliárd Eurós megtakarítást érjen el 3 éven belül, és a versenyképességét teljesen új alapokra helyezze.
A Csoport nehézségei, a globális autóipari válság és a sürgető ökológiai szemléletváltás mind olyan tényezők, amelyek nem teszik lehetővé, hogy az említett átalakulás tovább késlekedjen.
A terv képes lesz felerősíteni a cég ellenálló képességét úgy, hogy a cash-flow megtermelésére koncentrál, eközben pedig továbbra is az ügyfél marad a legfontosabb tényező. A működést és működtetést jellemző, sokkal hatékonyabb megközelítésen, valamint az erőforrások szigorú menedzsmentjén alapszik.
Ezeken túl, a tervezet célja az, hogy lerakja a Groupe Renault hosszútávú fejlődésének alapjait. Franciaországban a Csoport stratégiai területeket határoz meg és az üzleti tevékenységet ezek köré koncentrálja: elektromos autó, kishaszonjármű, körkörös gazdasági modell, és a magas hozzáadott értéket biztosító innovációk.
Ezek a Franciaországban létrehozandó tudásközpontok a Csoport újraélesztésének gócpontjaiként szolgálnak majd. Ennek megfelelően Flins-ben és Guyancourt-ban a Csoport újraszervezi a tevékenységét.
Amennyiben a Groupe Renault tervei szükségessé teszik, hogy a profitabilitás és fenntartható növekedés érdekében a munkaerő területén is átszervezésekre kerüljön sor, akkor természetesen a helyi hatóságokkal és a társadalmi szervezetekkel folyamatosan egyeztetve teszi azt majd meg.
Ezeket az átszervezéseket első sorban átképzéses alapon belső mobilitással, és önkéntes távozásokkal kívánja megoldani a cég. Az elkövetkező 3 évben ez mintegy 4 600 munkahelyet érint Franciaországban, és 10 000 további munkahelyet a világ egyéb részein.
„Teljes a bizodalmam a rendelkezésre álló eszközeinkben, értékeinkben és a cég vezetésében, ezért az előttünk álló átalakulásban és a Csoport értékeihez való visszatérésben is, a terv erre tökéletesen megfelel. A tervezett változások a cég fenntarthatóságának és hosszútávú fejlődésének alapjait fektetik le. Közösen, az Alliance partnerek támogatásával, a Groupe Renault el fogja érni a céljait és hamarosan ismét az autóipar kiemelt szereplőjévé válik. Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, és értjük azt is, hogy a terveink szerinti átalakulás csak úgy lehet sikeres, ha az érdekelt felekkel és társadalmi szervezetekkel példaértékű diskurzust folytatunk”
– mondta el Jean-Dominique Senard, a Renault igazgatótanácsának elnöke.
„Ebben az összetett és bizonytalan helyzetben ez a projekt létfontosságú ahhoz, hogy stabil és fenntartható teljesítményt tudjunk nyújtani az ügyfeleink legnagyobb megelégedésére. Számos eszközünkkel, a Groupe Renault és az Alliance erőforrásainak és technológiai tudásának kiaknázásával, valamint az autóink fejlesztésének és gyártásának egyszerűsítésével olyan mértékű megtakarítást szeretnénk elérni, amely helyreállítja az általános jövedelmezőségünket, és biztosítja a fejlődésünket mind Franciaországban, mind pedig a nemzetközi színtéren”
– tette hozzá Clotilde Delbos, a Renault ideiglenes ügyvezetője.
A terv főbb elemei a következők:
A mérnöki költségek csökkentése és hatékonyságnövelése, az Alliance megerősített eszköztárának felhasználásával, megközelítőleg 800 m€ megtakarítás:
Az autók tervezésének és fejlesztésének áramvonalasabbá tétele: csökkentik az összetevők diverzitását, és nagyobb hangsúlyt kap a szabványosítás; Leader – Follower program az Alliance keretein belül.
Erőforrás-optimalizáció: a stratégiai technológiai fejlesztések az Île-de-France-ban található tervezőközpontokba koncentrálódnak; a külföldi R&D központok és alvállalkozások újragondolásra kerülnek, nagyobb arányban kerülnek be a fejlesztési jóváhagyási körökbe a digitális eszközök.
Termelés-optimalizáció: megközelítőleg 650 millió € megtakarítás
Az üzemek átalakításának felgyorsítása az Industry 4.0 szabvány általánossá tételével
Az eljárások továbbfejlesztése az új mérnöki projektekben: a digitalizáció és a „design to process” elv felgyorsítása
Az ipari kapacitások kiigazítása:
A globális termelési kapacitás felülvizsgálata, a 2019-es 4 millióról 2024-re 3.3 millióra (Harbour reference)
A termelésben dolgozók számának felülvizsgálata
A tervezett kapacitásbővítések felfüggesztése Marokkóban és Romániában, a Csoport oroszországi termelési kapacitásainak adaptációja, a sebességváltó-gyártás racionalizálása világszerte
Franciaországban a termelés-optimalizációra négy munkahipotézis létezik, ezeket az érintettekkel, a helyi hatóságokkal és szakszervezetekkel közösen vizsgálják át:
Konzultáció indul arról, hogy Észak-Franciaországban a douai-i és a maubeuge-i üzemek válnának ez elektromos autók és a kishaszonjárművek kiemelt központjaivá
Az Alpine A110 modell életciklusának lezárultával a dieppe-i üzemegység is átalakulna.
Flins-ben bevezetésre kerül a körkörös gazdasági ökoszisztéma és egyben Choisy-le-Roi-ból is átkerül ide a gyártás.
A Bretagne-ban található fémmegmunkáló üzem stratégiai felülvizsgálata.
A támogató funkciók magasabb hatékonysággal történű üzemeltetése mintegy 700 millió € megtakarítással jár
Az általános és marketing-költségek optimalizációja: magasabb szintű digitalizáció, szervezeti racionalizálás és a támogató funkciókhoz tartozó költségek csökkentése
Egyes tevékenységek áttekintése az erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében
Ez a Csoport core business tevékenységét érintő változásokat jelenti:
Részben az RRG európai értékesítési hálózatára vonatkozóan
A Groupe Renault részesedése a Dongfeng Renault Automotive Company Ltd (DRAC) -ben a Dongfeng Motor Corporation-re száll, és a Renault márkájú, belső égésű motoros járművek forgalmazása megszűnik a kínai piacon.
Ezeket a terveket a hatályos szabályoknak megfelelően ismertetik majd a munkavállalói képviseletekkel. A terv bevezetésének várható költsége 1.2 milliárd €.
Nemzetközi piacterek diktálták a tempót a magyar csomaglogisztikai piac szereplőinek 2025-ben.
A PwC Magyarország által publikált legfrissebb adatok szerint 195,27 millió kezelt küldemény volt a tavalyi évben. Az export ugyan visszaesett, de az import forgalma 39%-kal bővült, ami 52,66 millió külföldi csomagot jelentett. Ezzel már minden negyedik küldemény importforrásból származik. A szerkezeti változás pedig egy olyan tartós irányváltást jelez, mely hosszabb távon is meghatározza a magyar piacon működő logisztikai szereplők fejlődési irányait.
2025-ben 52,66 millió importküldemény érkezett Magyarországra, ami 39%-os éves növekedés, és ezzel az összes kezelt csomag 27%-a, vagyis már minden negyedik csomag külföldről jön. A nagy nemzetközi platformokból – elsősorban az EU-n belüli és azon kívüli piacterekről – érkező csomagvolumen nagy, ám sok esetben kevésbé kiszámítható terhelést jelent, mint a hazai kereskedők szezonalitásnak megfelelően ingadozó forgalma. Mivel az exportvolumen ugyanebben az időszakban 30,2%-kal visszaesett, az import súlya még tovább nőtt a teljes szállítmányozási láncon belül, és ma már a kapacitástervezés legfontosabb kiindulópontjának számít. A szolgáltatók számára ez nemcsak volumenben, hanem működési elvárásokban is minőségi váltást hoz, különösen a csúcsidőszaki teljesítmény, a hálózati sűrűség és az automatizációs fejlesztések terén.
Az importvezérelt működés a teljes logisztikai kapacitásgazdálkodás alappillére, amely újraértelmezi a szolgáltatók napi operációját és hosszabb távú beruházási döntéseit. A képet árnyalja, hogy 2026. július 1-től az EU megszünteti a 150 euró alatti küldemények vámmentességét, amely a szakértői várakozások szerint nem okoz drasztikus visszaesést a volumenben, de átrajzolhatja a piacot.
„A vámmentesség helyett bevezetésre kerülő 3 euró/tétel összegű vámfizetéssel együtt az uniós jogalkotás célja az is, hogy a szorosabb vámhatósági felügyelet mellett biztosítsa a termékbiztonsági kritériumok teljesítését, valamint a különböző tiltó- és korlátozó rendelkezések betartását az unióba érkező kis értékű küldemények esetén is. A jogszabályváltozás miatt érdemes lehet a gazdálkodóknak felülvizsgálniuk az értékesítési struktúráikat és olyan optimalizációs lehetőségeket keresni, mellyel fenntartható lehet az ügyfeleik magas szintű kiszolgálása”
– hívta fel a figyelmet dr. Mák Dorottya Virág, a PwC Magyarország szakértője.
2025-ben a csomagautomaták használata kiemelkedő ütemben, 50,2%-kal nőtt, elérve a 47,57 millió küldeményt, miközben a házhozszállítás gyakorlatilag stagnált, mindössze 0,9%-os bővüléssel. A fix pontos átvételi csatorna így már 32,3%-kal bővült, a magyar vásárlók ugyanis egyre inkább a gyors, önkiszolgáló és kiszámítható átvételi élményt preferálják. A szolgáltatók számára a lefedettség és a gyors hozzáférhetőség ma már közvetlen versenytényező, amit jól mutat, hogy a csomagautomata-hálózat mérete 2026 januárjára elérte a 10 888 darabot, ami közel 30%-os növekedést jelent egyetlen év alatt. A locker-first megoldás a fogyasztói élmény alapfeltétele lett.
A lakossági C2C (magánszemélyek közötti) küldemények száma 43,3%-os bővüléssel 6,9 millió darabra nőtt tavaly, és egy teljesen új működési mintát hozott létre a magyar logisztikai piacon. A növekedést főként a nemzetközi másodpiaci platformok, például a Vinted terjedése mozgatja, amelyek új feladói és címzettoldali igényeket generálnak. A C2C platformok terjedése tovább erősíti a fix pontos átvétel iránti keresletet, hiszen ezek a felhasználók kiemelten értékelik a kedvező árú, kényelmes, az időablakoktól független átvételi rugalmasságot. Emellett a másodpiaci kereskedelem a hazai eladóknak új exportlehetőségeket is nyit, ami tovább szélesíti a csomagáramlás irányait és komplexitását. Ez a szegmens tehát nem kiegészítő eleme, hanem aktív alakítója a magyar csomaglogisztikai ökoszisztémának.
A 2024-2025 közötti időszakban több jelentős piaci átalakulás zajlott, kezdve a Sprinter és a Sameday integrációjával, valamint a Packeta és a Foxpost közös tulajdonba kerülésével. 2026-ban a konszolidáció tovább folytatódik, mivel az Express One tulajdonába kerül a Sameday. Ezek a lépések egy koncentráltabb, ugyanakkor nagyobb hálózati kapacitással bíró szolgáltatói kör kialakulását eredményezték, amely stabilabban kezeli a szezonális kilengéseket és a csúcsidőszakok terhelését. Mindemellett olyan új partnerségek is létrejöttek, mint a DPD-GLS együttműködés, amely az erőforrás- és költségmegosztást tette hatékonyabbá. A kevesebb szereplő azonban nem jelent gyengébb versenyt, inkább fókuszáltabb beruházásokat, jobb fejlesztési képességet és átláthatóbb működést eredményez.
„A konszolidáció nem a verseny csökkenését, hanem a beruházások hatékonyságának növekedését jelenti, amelyből mind az ügyfelek, mind a kereskedők profitálnak. A kevesebb, de erősebb szereplőre épülő struktúra egy stabilabb, fejlesztésorientált logisztikai ökoszisztémát hoz létre, amelyben a digitális élmény és a szolgáltatási minőség kerül a középpontba”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Lakásbiztosítás: sokan hagyták a kampány végére a váltást
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amely ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak.
A korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma is, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
A Bank360 oldalán 2026. március 16-31. között elvégzett lakásbiztosítási kalkulációk mennyisége 32,4%-kal múlta felül a hónap első felében végrehajtott kalkulációk mennyiségét. Érdekesség, hogy a tavalyi kampány alatt is megfigyelhető volt, hogy a kalkulációk többsége március második felében történt, igaz, 2025-ben ez az emelkedés csupán 7,4% volt. Hasonló folyamat ment végbe a megkötött szerződések számát illetően is. A március második felében megkötött lakásbiztosítási szerződések száma 59,1%-kal múlta felül a múlt hónap első két felében megkötött szerződések számát.
A tavalyi évben a „hó végi torlódás” még hangsúlyosabb volt – a 2025. március második felében megkötött lakásbiztosítási szerződések száma 72,6%-kal múlta felül a hónap első felében megkötött szerződések számát.
A 2026-os kampány egésze alatt megkötött szerződések 61,4%-a március második, 38,6%-a pedig március első felében köttetett. A tavalyi évben ez az arány 63,3% volt március második, illetve 36,7% március első felére vetítve. Az idei kampányban a megkötött szerződések 11,7%-a az utolsó napon született, igaz, ez az arány tavaly még magasabb, 14,4%-os volt.
A tavalyi évben a kampány ideje alatt elvégzett kalkulációknak csupán a 15,9%-a jutott el a szerződéskötésig, ellenben az idei évben ez az arány már 18,6% volt.
Csökkent a kampány népszerűsége
Az idei év márciusában végrehajtott kalkulációk mennyisége 47,2%-kal csökkent a 2025 márciusában elvégzett kalkulációk számához képest. A szerződések száma ennél kisebb mértékben, 38,3%-kal csökkent ugyanezen időszakban.
Ugyancsak a kampány iránti érdeklődés csökkenésére utalhat, hogy a tavaly márciusban megkötött lakásbiztosítási szerződések 44,1%-ánál jelölték meg a márciusi kampány a korábbi szerződés felmondásának okaként, míg ez az arány az idei évben már csak 39,1% volt. Érdekesség, hogy ez az arány az idei kampány során az idő előrehaladtával folyamatosan emelkedett – az első héten kötött szerződések esetében még csak 31,3% volt, ami a kampány végére közel 8 százalékponttal emelkedett.
Így néztek ki az idei szerződések
A 2026-os lakásbiztosítási kampány során megkötött biztosítási szerződések átlagos éves díja 38 724 forint volt, ami 551 forinttal haladta meg a 2025 azonos időszakában kötött szerződések 38 173 forintos átlagos éves díját (+1,2%). A szerződők elsöprő többsége, 89,7%-a éves díjfizetési gyakoriságot választott, míg a féléves ütem részaránya 2,3% volt. Negyedéves ütemet a szerződők 5,6%-a, havi ütemet pedig a szerződők 2,4%-a választott az idei kampány alatt.
Az idei kampány alatt megkötött biztosítási szerződések közül 3 091 forint volt a legolcsóbb éves díja, míg a legdrágább szerződés esetében ez az összeg 202 031 forint volt. Előbbi egy közel 100 éves budapesti társasházi lakás volt, utóbbi pedig egy 46 éves balatonlellei családi ház. A vizsgált időszakban megkötött szerződések 53,7%-a családi házra, 38%-a társasházi lakásra, 5%-a sorházra, 3,3%-a pedig ikerházra kötött biztosítás volt.
A vizsgált időszakban biztosított ingatlanok 72,4%-a kőből vagy téglából épült, míg a panellakások aránya 11,4% volt. A beton részaránya 5,4%, a könnyűszerkezetes ingatlanoké 2,3%, a tisztán vályogé 0,8% volt az újonnan kötött szerződéseken belül. A vegyes falazat vályoggal a szerződések 6,4%-ában, míg a vegyes falazat vályog nélkül a szerződések 1%-ában fordult elő. A maradék 0,3%-ot (rönk)fából készült ingatlanok tették ki.
Az ügyfelek által az ingatlanokra kért biztosítási összegek átlagos értéke 58 273 145 forint volt az idei kampány idején, valamint a szerződések 20,4%-ában az újjáépítési érték lett meghatározva konkrét összeghatár helyett. Az ügyfelek által az ingóságokra kért biztosítási összegek átlaga 8 955 605 forint volt, míg az újrabeszerzési érték a szerződések 13,7%-ában lett megjelölve az ingóságokra vonatkozó biztosítási összegként.
A márciusi adatok alapján elmondható, hogy a szerződők döntő többsége saját használatban lévő ingatlanra kötött lakásbiztosítást (92%), míg a bérbe adott (5,2%) és a bérelt (2,8%) ingatlanok aránya még együttesen is 10% alatt maradt.
A kampány ideje alatt biztosított ingatlanok átlagos hasznos alapterülete 91,8 négyzetméter volt, míg az ingatlanok átlagos életkora 47,1 év volt.
Bár a márciusi lakásbiztosítási kampány lezárult, ez nem jelenti azt, hogy áprilisban már ne lenne érdemes foglalkozni a biztosításkötéssel annak, aki teheti. Az év közbeni szerződéskötés továbbra is lehetséges, illetve ha valaki márciusban felmondott, de még nem kötött újat, annak is érdemes azt május 1-ig pótolnia, hogy egyetlen napig se maradjon biztosítás nélkül az ingatlana. A márciusban felmondott szerződések ugyanis egységesen április 30-án szűnnek meg.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
A Használtautó.hu adatai alapján 2026 első negyedévében a hazai használtmotor-piac stabil, jól látható trendeket mutatott: a kereslet egyértelműen néhány jól ismert modellcsalád köré koncentrálódik és a BMW toronymagasan vezet a többi márka előtt. A kínálat jelentős része már nem számít fiatalnak, és a futásteljesítmények is kifejezetten magasak, még motorokhoz képest is.
Az érdeklődések* alapján összeállított népszerűségi toplista élén a BMW R-sorozat végzett. Ezt a modellt majdnem kétszer annyian keresték, mint a második helyezett Suzuki GSX-et. A bajor gyártó ráadásul nemcsak az első helyet szerezte meg, hanem a BMW F modellel a tizedikként is felkerült a listára.
A lista további helyein japán márkák dominálnak: a Suzuki, a Honda, a Yamaha és a Kawasaki modelljei adják a mezőny gerincét. A Suzuki (GSX, DL, AN) három modellel is szerepel a top 10-ben, míg a Honda (CB, CBR) és a Yamaha (MT, FZ) két-két típussal van jelen. A vásárlók elsősorban a jól ismert, megbízható típusok között keresnek, és még kevésbé jelennek meg új szereplők a legnépszerűbbek között.
A toplista egyik legfeltűnőbb sajátossága az életkor és a futásteljesítmény alakulása. A tíz legnépszerűbb modell többsége 10 év feletti átlagéletkorral szerepel, több esetben pedig jóval efölött. A Yamaha FZ különösen kiemelkedik: közel 20 éves átlagéletkorával a lista legidősebb modellje, miközben még mindig a legkeresettebbek között szerepel.
Hasonlóan idősnek számít a Honda CBR és a Suzuki AN is, amelyek 16 év feletti átlagéletkorral vannak jelen. Ezzel szemben a Yamaha MT jelent kivételt: 6 éves átlagával messze a legfiatalabb modell a listán.
A futásteljesítmények szintén magasak, még motoros viszonylatban is. Több modell átlépi a 40-50 ezer kilométeres szintet, a Suzuki AN esetében pedig 84 ezer kilométer feletti átlag látható, a BMW R modellek pedig több mint 70 ezer kilométeres átlaggal szerepelnek az első helyen.
Az árak jelentős szórást mutatnak a toplistán belül. A BMW R modellek közel 4,5 millió forintos átlagárral a mezőny felső részébe tartoznak, míg a Yamaha MT és a Suzuki GSX is 3 millió forint körüli szinten mozog. A lista legolcsóbb modellje a Suzuki AN, amely 1 millió forint alatti átlagárral képviseli a belépő szintet.
A listából látszik, hogy az alacsonyabb árú, idősebb modellek – például a Yamaha FZ vagy a Suzuki AN – továbbra is jelentős érdeklődést generálnak. Ez arra utal, hogy a használtmotor-piacon az árérzékenység továbbra is meghatározó tényező, és a vevők jelentős része a kedvezőbb árú, de idősebb modellek között keres.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!