Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Második hullám: a jól működő HR tapasztalatok megosztása a kulcs?

A HR tapasztalatok megosztása lehet az egyik leghatékonyabb fegyver a járvány esetlegesen érkező második hullámra való felkészülésben. Legalábbis így látja Simonyi Judit tapasztalt HR tanácsadó, aki szerint megvan a helye és az ideje a versenynek, de most a HR szakma összefogására van szükség, a jól működő tapasztalatok megosztására, közös gondolkodásra, együttműködésre. Szerinte ez a vállalatok, a munkavállalók és az ország gazdasági érdeke is.

Két tűz közé kerültek a HR vezetők a járvány miatt: egyensúlyozás a munkavállalói oldal és a profit elvárások között

A járvány miatt pillanatok alatt megváltoztak a munkavégzés körülményei minden vállalatnál. Számos új, eddig lényegében ismeretlen kihívás zúdult néhány nap alatt a HR osztályokra, amelyeknek egyszerre kellett megfelelni.

A változások kezelése, az új munka- és sok esetben a biztonsági körülmények megteremtése is nagyrészt a HR szakemberek, csapatok feladata volt. Így részint a HR osztályok dolga volt a sokszor negatív munkaügyi döntések közvetítése a munkavállalók felé vagy éppen az új munkakörnyezettel, az otthoni munkavégzéssel járó változások elfogadtatása, esetleg a biztonsággal kapcsolatos új előírások betartatása a dolgozókkal. Eközben pedig meg kellett felelni a menedzsment, a tulajdonosok által támasztott hatékony és gazdaságos működére vonatkozó követelményeknek és gyorsan változó jogszabályi előírásoknak is.

Világjárványra még a legjobbak közül is csak kevesen voltak felkészülve

„Noha a profi szervezetek rendelkeznek válságtervekkel és kríziskezelési útmutatókkal, ezek elsősorban a leginkább várható és detektálható problémákra fókuszálva tartalmaznak forgatókönyveket, előzetesen kidolgozott megoldási javaslatokat. A világjárvány miatt kialakuló globális zárásra még a legprofibbak közül is csak kevesen rendelkeztek azonnal bevethető, részletes és rugalmasan alkalmazható tervvel”

– mondta el Simonyi Judit a Simonyi és Tóth HR tanácsadó és vezető kiválasztó iroda ügyvezető igazgatója. A szakember szerint számos HR vezető érezhette úgy, hogy egyedül maradt a problémákkal, hiszen az új helyzettel kapcsolatos operatív feladatok jelentős része elsődlegesen a HR osztályoknál jelentkezett, miközben sok esetben nem voltak, nem lehettek felkészülve az elmúlt hónapokban látott átalakulásra.

Háborús helyzethez hasonló nyomás a HR osztályokon: a közösségi tudás jelentheti a megoldást?

„Egy közepes vagy nagyobb vállalat esetén százak, ezrek sőt esetenként tízezrek munkahelyével kapcsolatos kritikus döntéseket kellett meghoznia, megoldania a HR vezetőknek és a menedzsmentnek. Egy-egy ilyen döntésen családok megélhetése, vállalatok életben maradása is múlhatott. Persze mondhatjuk, ez a dolguk, ezért kapják a fizetésüket, de a mostani helyzet a korábbiaknál lényegesen összetettebb és a megoldások sem olyan egyértelműek, mint „békeidőben”. Éppen ezért a jó példák, bevált gyakorlatok terjesztése, a hasznos HR vezetői tapasztalatok széles körű megosztása lehet az egyik legkomolyabb fegyverünk a járvány esetlegesen érkező második hullámára való felkészülésben a vállalati oldalon. A mostani helyzetben iparági összefogásra van szükség a működő példák megosztásra, egymás segítésére. Mindez közös érdeke a vállatoknak, a dolgozóknak és végső soron a magyar gazdaságnak is.”

–  emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy a legjobb forgatókönyv természetesen az lenne, ha elmaradna az esetleges második hullám, de csak erre nem lehet stratégiákat alapozni. Éppen ezért az ország egyik legrégebbi magyar tulajdonú HR tanácsadó vállalatként a következő időszakban több olyan online fórum és szakmai klub elindítását is tervezik, amelyek a jó tapasztalatok megosztását, terjesztését célozzák.

Gazdaság

A Schneider Electric megoldásaival zuhanhatnak a kórházi energiaköltségek

Átlagosan mintegy 40 százalékkal csökkentette villamosenergia-felhasználását a barcelonai Sant Joan de Déu Gyermekkórház szülészeti osztálya a Schneider Electric energiamenedzsment és automatizálási megoldásaival. A fejlesztés az energiahatékonyság javítása mellett az ellátottak komfortérzetét is növelte: a kórtermekben egyszerűbben szabályozhatóvá vált a világítás, az árnyékolás és a hőmérséklet.

A nappali időszakban 35 százalékos, míg éjszaka 50 százalékos energiamegtakarítást értek el a Sant Joan de Déu Gyermekkórház szülészeti osztályán a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata, a Schneider Electric SpaceLogic KNX energiamenedzsment és automatizálási megoldásának bevezetésével. Ez az eredmény annak fényében különösen fontos az intézmény számára, hogy a kórház energiaköltségei 2022-ben 400 ezer euróról 1,2 millió euróra emelkedtek. Az energiaárak azóta is ingadoznak, ami arra ösztönözte a kórház vezetését, hogy a felhasználás optimalizálása, valamint a karbonlábnyom csökkentése érdekében új energiamenedzsment rendszert vezessen be.

A Sant Joan de Déu, Spanyolország első gyermekkórháza, és 1867-es alapítása óta úttörő szerepet tölt be a nők, kisgyermekek és serdülők átfogó ellátásában. Az intézmény Európa egyik legfontosabb és technológiailag legfejlettebb gyermekgyógyászati központja.

A fejlesztés során egy fontos szempontot is figyelembe kellett venni: a Sant Joan de Déu már rendelkezik egy saját fejlesztésű, Cortex nevű irányítási rendszerrel, amely a betegek állapotát, az épületkihasználtságot és az energiafogyasztást is nyomon követi. Az új megoldásnak ezért zökkenőmentesen kellett illeszkednie a meglévő rendszer fejlett automatizációs képességeihez, biztosítva a magas szintű komfortérzetet és ellátást.

A SpaceLogic KNX intuitív, nyomógombos vezérlésével a szülészeti osztályon tartózkodók szabályozhatják szobájuk világítását, redőnyeit és hőmérsékletét. A „Dynamic Labelling” megoldással ellátott SpaceLogic KNX nyomógomb az ágy mellől is könnyen kezelhető. A SpaceLogic emellett az épületüzemeltetési csapat számára is hasznos információkat nyújt az energiafelhasználás további optimalizálására, miközben zökkenőmentes az integrációja a Cortex rendszerrel.

„Egy hét alatt képesek voltunk javaslatot készíteni a Sant Joan de Déu számára a SpaceLogic KNX használatának megkezdésére. Egyórányi telepítési munkával pedig integráltuk a SpaceLogic KNX-et a Cortex rendszerrel. Az ilyen gördülékeny telepítések jól mutatják ügyfeleinknek, milyen egyszerű kompromisszumok nélkül is mérhető eredményeket elérni. Hosszú és eredményes együttműködésre számítunk a Sant Joan de Déu Kórházzal”

– mondta el Ignacio de Ros, a Schneider Electric „Home and Small Building Automation” üzletága EcoXpert partnere, valamint az Albo de Ros Canto Engineering társalapítója.

„A világ minden tájáról érkeznek hozzánk betegek kezelésre, és folyamatosan olyan megoldásokba fektetünk, amelyek tovább javítják az ellátás színvonalát. A SpaceLogic KNX nagyobb kontrollt ad pácienseinknek saját szobájuk és személyes komfortérzetük felett. A jövőben a Schneider Electric-kel együttműködve azt tervezzük, hogy a SpaceLogic KNX rendszert az egész kórházban bevezetjük”

– jelezte Juan Antonio Rivas, a Sant Joan de Déu létesítményüzemeltetési vezetője.

A kórház az energiafelügyelet teljes intézményre történő kiterjesztése mellett a rendszer rugalmasságát más célokra is hasznosítaná: a tervek szerint egyes közösségi terekben animált fényjátékokat jelenítenének meg, hogy barátságosabb környezetet teremtsenek a legfiatalabb betegek számára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

2027-től egyablakos ügyintézéssel támogatja a vállalkozókat a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladatai az Országgyűlés döntése alapján 2027. január 1-től több kulcsfontosságú területen bővülnek, jelentősen csökkentve ezzel a vállalkozások adminisztrációs terheit. A Kamara így még szorosabb partnere lesz a vállalkozóknak, akik egyre több mindenben számíthatnak a szervezetre.

 Az Országgyűlés a mai napon elfogadta a Kormány és a Kamara között március 5-én kötött együttműködési megállapodás kapcsán alkotott törvényt. A most elfogadott törvény értelmében a meglevő közfeladatain túl, mint például az építőipari kivitelezők és a duális képzőhelyek nyilvántartásának vezetése és ellenőrzése, a származási bizonyítványok és exportigazolások kiállítása stb., 2027. január 1-jétől a Kamara vezeti majd az egyéni vállalkozói nyilvántartást, így a vállalkozók egy helyen intézhetik az alapítással, módosítással vagy szüneteléssel kapcsolatos ügyeiket. Ez gyorsabb ügyintézését és kevesebb papírmunkát jelent a vállalkozásoknak.

A törvény megteremti a hazai építőiparban már több mint egy évtizede működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) egységes működését, amellyel a kivitelezők és a megrendelők közötti vitákat gyorsan és hatékonyan rendezi. A törvénymódosítással javul a közbeszerzési eljárások és építőipari beruházások jogszerűsége, valamint komolyan fékezi a lánctartozások kialakulását.

A felnőttképzési rendszer megerősítése érdekében a Kamara 2027-től fontos hatósági feladatokat lát el. Emellett új elemként az MKIK felel a minősítési rendszer kidolgozásáért és működtetéséért, amelynek célja a felnőttképző intézmények magas színvonalú szakmai támogatása. Mindezek garantálják a hatékonyan működő adatalapú döntéshozatalt, a minőségi, munkaerőpiaci igényekhez jobban illeszkedő felnőttképzéseket.

A villamos biztonsági felülvizsgálók nyilvántartását a Kamara vezeti, ezzel újabb ágazattal bővült a Kamara szolgáltatásfelügyeleti hatásköre, ezzel is erősítve a vállalkozások élet- és vagyonbiztonságot. A nyilvántartásokkal a Kamara nyomon követi a szakemberek képzését, továbbképzését és jogosultságát, kiszűrve a szabálytalanul működő vállalkozásokat.

A kamarai rendszer a területi kamarai hálózat, a vármegyei és városi szervezetek meglévő tapasztalatára, gyakorlatára és felkészültségére építve látja majd el a most kibővülő feladatokat.

A megújult Kamara működésének középpontjába Nagy Elek elnöksége alatt a vállalkozó került. A tavalyi, öt évre kötött Kamara-Kormány megállapodás ágyazott meg annak, hogy a Kamara közfeladatai 2027-től tovább bővüljenek és még hatékonyabban támogathassa a hazai vállalkozásokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Az AI 2026-ban átköltözik a chatből az infrastruktúrába

Az elmúlt években a mesterséges intelligenciát főként chatfelületeken használtuk, ahol válaszol a kérdéseinkre. A SUSE előrejelzései szerint azonban a következő időszakban az AI szerepe alapvetően átalakul, és különálló eszköz helyett az informatikai rendszerek működésének alapvető részévé válik.

Az intelligens rendszerek így már nem pusztán támogatják az IT-csapatokat, hanem aktívan részt vesznek a felügyeletben és az optimalizálásban, ami gyorsabb hibaelhárítást, hatékonyabb erőforrás-kihasználást, átláthatóbb költségeket és megbízhatóbb működést eredményezhet. Az áttöréshez a vállalati környezetekhez tervezett olyan nyílt platformokra van szükség, amelyek képesek összehangoltan kezelni az AI-modelleket és az infrastruktúrát.

„Az AI ma már nem kísérletezésről szól, hanem a mérhető teljesítménybeli eredmények eléréséről. Ha nem változtatjuk meg a vállalat teljes működését, akkor valójában nem újítunk meg semmit, és nem tudjuk kiaknázni az AI-ban rejlő értéket.”

-mondta Julie Sweet, az Accenture vezérigazgatója.

A technológiai vállalatok és kutatóintézetek az elmúlt időszakban arra törekedtek, hogy egyre nagyobb és összetettebb AI-modelleket fejlesszenek. Ezek ugyanis több adatot és összefüggést képesek kezelni, ezért pontosabb és árnyaltabb válaszokat adnak. Idővel azonban kiderült, hogy a méret önmagában nem garancia a hatékony működésre. A fókusz 2025-ben arra helyeződött át, hogy az AI működtetését miként lehet a puszta válaszadás helyett a környezet értelmezése és az arra adott következetes reakció felé elvinni.

Ennek a szemléletváltásnak a részeként terjedt el a RAG (Retrieval-Augmented Generation) megközelítés, amely lehetővé teszi, hogy az AI egy vállalat saját dokumentumaiból és adatforrásaiból is merítsen, így pontosabb válaszokat adjon. Megjelent az egységes MCP (Model Context Protocol) szabvány is, amely egyszerűbbé teszi az AI-rendszerek és adatforrások összekapcsolását. Ezzel párhuzamosan az is világossá vált a tavalyi év során, hogy a kísérleti megoldásokból csak stabil és jól szabályozott platformokra építve lehet vállalati szintű szolgáltatásokat biztosítani. Ezek közé tartozik például a SUSE AI is.

A 2025-ben kirajzolódó szemléletváltás nem áll meg az alapok megerősítésénél. A SUSE szakértői szerint 2026-ban ezek a folyamatok tovább mélyülnek, és az alábbi 5 irány válik meghatározóvá az AI-infrastruktúra fejlődésében:

  1. Az AI az infrastruktúra részévé válik

Az autonóm AI-ügynökök egyre inkább beépülnek az infrastruktúra működésébe. A Kubernetes-alapú rendszerekben idén már nemcsak mikroszolgáltatások futnak, hanem önálló döntési logikával rendelkező AI-komponensek is. Ezek az ügynökök saját jogosultságokkal és azonosítható identitással rendelkeznek, így képesek ellenőrizni a naplókat, felismerni a problémákat és javítási javaslatot készíteni. Az üzemeltetési csapat szerepe átalakul: a kézi beavatkozás helyett az AI-ügynökök felügyelete és irányítása kerül előtérbe.

  1. Az adatok a vállalat ellenőrzése alatt maradnak

Egyre fontosabb a digitális szuverenitás, vagyis az, hogy az adatok a vállalat ellenőrzése alatt maradjanak akkor is, amikor az AI dolgozik velük. Sok esetben ezért az AI-megoldásokat helyben, saját infrastruktúrán futtatják. Ebben az esetben kiemelt jelentőségű a kontroll és a megfelelőség biztosítása, amiben hatékony segítséget nyújtanak az olyan nyílt, Rancher-alapú platformok, mint a SUSE AI. Felértékelődnek továbbá a kisebb nyelvi modellek is, amelyek kevesebb erőforrást igényelnek, jól használhatók bizonyos konkrét üzleti feladatokhoz, és kiszámíthatóbb működést tesznek lehetővé.

  1. GPU-tudatos erőforrás-kezelés

A hagyományos rendszerek az alkalmazások futtatását elsősorban az általános erőforrás-kihasználás alapján szervezik. Az AI-feladatok azonban gyakran igényelnek speciális hardvert, például GPU-t. Ezek a grafikus feldolgozóegységek olyan számítási eszközök, amelyek különösen hatékonyak a nagy mennyiségű párhuzamos művelet végrehajtásában, ezért kulcsszerepet játszanak az AI-modellek futtatásában. A jövő rendszerei már azt is figyelembe veszik, hogy egy adott feladat mennyi GPU- és egyéb erőforrást igényel, és ennek megfelelően optimalizálják az elosztást. Ez csökkenti a pazarlást és javítja a rendszer megbízhatóságát.

  1. Modellek és a konténerek egy rendszerben kezelve

Korábban az AI-modellek kezelése jellemzően elkülönült az alkalmazások és a konténerek üzemeltetésétől. Ma már azonban a modellek validálása és élesítése egyre inkább részévé válik ugyanannak az üzemeltetési környezetnek, amelyben a konténerek és alkalmazások működnek. Az egységes technológiai stack átláthatóbb működést és szabályozottabb életciklus-kezelést tesz lehetővé.

  1. Kontrollált költségek és beépített FinOps

Az AI-megoldások költségigénye jelentős lehet, ezért a pénzügyi kontroll beépül az üzemeltetési folyamatokba. Az egyre szélesebb körben alkalmazott FinOps-megközelítés célja, hogy a költségek előre láthatók és kezelhetők legyenek, és egy túlzottan nagy erőforrásigényű modell élesítése még időben megállítható legyen.

Ezek az újonnan kirajzolódó trendek olyan platformokat igényelnek, amelyek egyszerre biztosítják a kontrollt, a skálázhatóságot és a költségek átláthatóságát. A SUSE AI hatékony támogatást nyújt ebben a vállalatoknak azzal, hogy Rancher-alapú megközelítésre építve egységes keretbe szervezi az AI-szolgáltatásokat Kubernetes-környezetekben, támogatja a GPU-erőforrások hatékony kihasználását, és segíti a pénzügyi kontrollt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss