Connect with us

Gazdaság

Roland Berger: egyre több cég használ mesterséges intelligenciát

Gyorsan terjed az MI

A hírfolyamok szalagcímei alapján is egyértelműen látszik, hogy folyamatosan növekszik a mesterséges intelligenciát (MI) használó cégek száma.

A McDonald’s MI-vezérlést tervez az éttermekben, a Starbucks 2020 végére 4000 MI-vel működő baristát fog alkalmazni, a 7-Eleven már meg is nyitotta az első, pénztáros nélküli üzletét – ahol a vásárlók csak leemelik a polcról a termékeket, majd egyszerűen kisétálnak a boltból, bankkártyájukat az MI „szemei” segítségével terhelik meg – és az Amazon is több Amazon Go boltot nyitott már meg hasonló technológiával.

Bár ez csak néhány példa arra, hogy hogyan változtatja meg az életünket a technológia. Több ezer vállalat használ már MI-t, úttörőnek itt is az óriások számítanak: a Google, az Amazon és a Microsoft felhőalapú rendszerei már mind képesek MI segítségével elemezni és döntéseket támogatni. Ezek a cégek már bérbe is adják a mesterséges intelligenciát: a gyors számítókapacitás mellett nagy mennyiségű és sűrűségű adatot tudnak elemezni.

Schannen Frigyes, a Roland Berger partnere szerint az MI hamarosan a növekedés alapvető hajtóereje lesz.

„A mesterséges intelligencia korai adaptálásával azonnali versenyelőnyre és profitra lehet szert tenni, ha van elég adatunk, amit értelmesen felhasználhatunk. Hamarosan mindenki számára elérhetők lesznek az ún. neurális hálózatok, amelyek segítségével gyakorlatilag egy szuperfejlett mesterséges agy fogja támogatni döntéseinket, érzelmi sallangoktól mentesen, kizárólag a releváns üzleti tényeket figyelembe véve”

– fogalmaz a szakember.

Karim Lakhani, a Harvard Business School professzora egy átfogó, globális elemzés alapján azt állítja, hogy az MI nemcsak az emberek által végzett feladatokat veheti át, hanem alapjaiban változtatja majd meg a cégeket, hiszen a mesterséges intelligencia az iparosodás következő logikus lépcsőfoka. Úgy gondolja, hogy egy új gazdasági korszak van kialakulóban, ahol az MI új távlatokat nyit és lehetőségeket tár fel: egy nagy „döntésgyár” jön majd létre, ahol az MI lesz a döntéshozó, vagy legalábbis a döntések fő támogatója.

„A ma piacon lévő mesterséges intelligencia remekül működik”

– állítja a Harvard professzora.

„Ezen algoritmusok mindegyike nagyon szűken korlátozott és meghatározott. Egy dolgot csinálnak és azt nagyon jól csinálják. A vezetőket nem fogják a szoftverek vagy a mesterséges intelligencia felváltani, viszont azok a vezetők, akik MI-vel egészítik ki magukat, fel fogják váltani azokat a vezetőket, akik nem.”

Schannen Frigyes elmondta, hogy valójában már minden cégben jelen van a mesterséges intelligencia.

„Már egy egyszerű Google-keresés során is neurális hálózatok aktiválódnak. Ha megnyitjuk a kedvenc alkalmazásunkat, olyan reklámokat fogunk látni, amelyek számunkra nemcsak relevánsak, de lehet, hogy a napokban már beszéltünk is a népszerűsített termékről. Ez nem azért van, mert lehallgatnak minket, hanem azért, mert már most ilyen erősek az MI-hálózatok: egész napos tevékenységünket elemezve megjósolják, hogy mikor és mire lesz szükségünk”

– fogalmaz a szakértő.

Az Amazon, a Google és a Microsoft a digitális világ domináns platformjai, amiket lassan mindenki kénytelen lesz használni.”

– teszi hozzá Lakhani professzor. Ezért ezek a cégek szigorú szabályozás alá esnek majd mind az USA-ban, mind az EU-ban, hogy ne tudjanak visszaélni erejükkel. A YouTube már most több pénzt keres hirdetésekből – 2019-ben összesen 15 milliárd dollárt -, mint az ABC, NBC és Fox csatornák együttvéve – ez pedig jól mutatja azt, hogy mekkora ereje van a digitális vállalatnak.

Ahhoz, hogy sikeresen bevezessük a mesterséges intelligencia használatát vállalatunknál, elsőként az üzleti modellt kell újragondolnunk. Ez nem önmagában a termékekről vagy a szolgáltatásokról szól, hanem a vállalatról, mint egészről. Lakhani professzor szerint meg kell vizsgálnunk, hogy miért jönnek hozzánk az ügyfelek, és hogy miket tanultunk tőlük az évek alatt.

A Roland Berger szakértői szerint az MI bevezetéséhez kiemelten szükséges, hogy tisztán lássuk a változtatás célját, céljainkhoz alkalmazkodó stratégiát alakítsunk ki, termékközpontú mentalitást kövessünk, a szoftverekbe és szakemberekbe szükséges befektetést időben megtegyük és tisztán digitális irányításra és kapcsolattartásra törekedjünk a releváns érintettek esetében.

Gazdaság

Leveri a kamatokat a piaci verseny a hitelpiacon

Nemhogy kamatemelési, de kamatcsökkentési hullámmal érkezik a tavasz a lakossági hitelpiacra. Ráadásul piaci innovációra, az állampapírokból érkező pénzekre adott kamatkedvezményes hitelre is látunk példát a piacon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Beigazolódott a BiztosDöntés.hu korábbi prognózisa, amely szerint alaptalanok azok a hangok, amely szerint a tavaszi lakáshitel-kihelyezési boomra a bankok kamatemeléssel fognak ráfordulni. A március elsejétől érvényes új kondíciós listákon egyetlen kamatemelést sem találunk a lakáshitelek esetében. 

Az állampapírokra is ráhajtanak a hitelezés felfuttatásához

Sőt, ahogy arra Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője felhívja a figyelmet, a CIB Bank piaci innovációval is igyekszik meglovagolni az állampapír hozamfizetés után a piacra érkező pénzeket: a legalább havi 800 ezer forintot a kölcsönszerződésben megjelölt bankszámlára befizető ügyfelek a banknál vezetett betét- és értékpapírszámlák egyenlege alapján még komoly kamatkedvezményre jogosultak a 10 éves futamidejű Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel és a 11-30 évre felvett lakáshiteleik után.  

A standard, 7,99 százalékos kamat a Mozgástér Kedvezménycsomagban 10 millió forint alatti megtakarítási egyenleg esetén 6,59 százalékra, 10 millió felett 6,19 százalékra csökken. A 20-40 milliós megtakarítási egyenleggel bírók kamata benéz 6 százalék alá, 5,99 százalékra, 60 millióig 5,79 százalék, míg a 60 millió forint feletti megtakarítással bíró ügyfelek 240 bázis pontos kamatkedvezményt kapnak, így hitelük kedvezményes kamata 5,59 százalék. 

A CSOK-hiteleseknek is van kedvező ajánlat

A CIB Bank a CSOK Plusz hitelt piaci hitellel kiegészítőknek ajánlja a CIB Kamatkedvezmény Duó termékét, ahol a CSOK hitellel együtt igényelt kiegészítő kölcsön 5,75 százalékon érhető el – itt elegendő 600 ezer forintos havi jóváírást teljesíteni. 

Kamatcsökkentésről szól a személyi kölcsön piac is

Éles verseny van a személyi kölcsönök piacán is – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője. Az Erste ennek hatására visszacsökkentette a február elején megemelt kamatait a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel esetében. A mostani kamatcsökkentés 9-29 bázispontos volt, a legkomolyabban az 1,5-8 millió forintos 66-84 hónapra igényelt hiteleknél van – itt a kamat 17,01 százalékról 16,72 százalékra csökkent.

Az OTP Bank is csökkentette március 1-től a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel kamatát a legalacsonyabb hitelösszegsávban 2-3,1 millió forint között 16,99 százalékról 16,72 százalékra.

Március elsejétől a CIB Bank is csökkentette a személyi kölcsön kamatait a legkedvezőbb “A” és “B” ügyfélminősítésű sávban a kamatcsökkentés mértéke 0,3-1,3 százalékpont közötti. A legnagyobb csökkentés a “B” ügyfélminősítésű sávban a 7 millió forintot meghaladó hitelösszeg esetén volt, itt 11,99 százalékról 10,69 százalékra csökkent a kamat. A legkisebb kamatot a 7 millió forintot meghaladó összegű kölcsönt igénylő A ügyfélminősítéssel bíró ügyfelek élvezhetik – nekik 9,64 százalékon hitelez a CIB. 

Korábban, február közepén az MBH Bank nyeste meg a Személyi Kölcsön Extra Plus hitelének kamatait. A csökkentés 6,99 millió forintig 50 bázispontos volt, ám az újonnan létrehozott 7 millió forint feletti sávban így már immár az MBH is egyszámjegyű, 9,99 százalékos kamatot kínál – hívja fel a figyelmet Gergely Péter. 

Az UniCredit Bank nem nyúlt a kamatokhoz, de május végéig meghosszabbította a Fix Kamat személyi kölcsönnél, a Green személyi kölcsönnél és Felújítási személyi kölcsönnél az egy havi törlesztő visszajár, illetve Online Plusz 30 000 forint visszajár akcióját. 

Márciusi emelésről a BiztosDöntés.hu összegzése szerint egyedül a Raiffeisen Bank adott hírt – itt a 450 ezer forintos jövedelmet igazoló ügyfeleknek múlt szombattól a korábbi 8,09 százalékpont helyett csak 7,5 százalékpontos kamatkedvezmény jár, így a kedvezményes kamat mértéke 9,9 százalékról 10,49 százalékra nőtt – ám a bank még ezzel a kamattal is versenyképes – emlékeztet Gergely Péter.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Lehet a termékelőfizetés az e-kereskedelem jövője?

Egyelőre a 18-79 éves magyar lakosság alig fele hallott a termékelőfizetéses e-kereskedelemről és mindössze 8 százalék próbálta már ki ennek valamilyen formáját – derült ki a Reacty Digital 2025. januári felméréséből.

A megoldás gyerekcipőben jár még hazánkban, azonban az egyre változatosabb szolgáltatók és elérhető termékkategóriák segíthetik a kipróbálók arányának emelkedését. A 30 év alattiak körében általánosságban is népszerűbbek az előfizetések, ami pozitív jövőképet jelenthet a modell szélesebb körű elterjedése szempontjából.

Online termékelőfizetés alatt elsődlegesen azt értjük amikor a vásárló rendszeres időközönként (pl. negyedévente) kap egy csomagot, ami tartalmazhat általa összeválogatott dolgokat (pl. eledel a háziállatainak), vagy akár a webáruház által összeállított termékcsomagot (pl. tematikus könyvcsomag). A kérdőív szempontjából szintén a termékelőfizetések közé soroltuk azt, ha az előfizetés egy fix összeg kifizetése által állandó kedvezményeket biztosít (pl. ingyenes kiszállítás minden rendelésre vagy kedvezményes ár egyes termékekre).

Felmenő rendszerben gyűrűzhet be a termékelőfizetés a magyar piacra

A januári kutatás alapján egyelőre a 18-79 éves magyar lakosság kevesebb mint fele (45%) hallott arról, hogy termékekre is lehet online előfizetni, ami azt mutatja, hogy ez a koncepció még nem kifejezetten elterjedt hazánkban. Minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy van tudomása ilyen lehetőségről: míg a 60 év felettiek közül tízből hárman (29%), addig a 30 év alattiak közül tízből heten (73%) hallottak már online termékelőfizetésekről. A fiatalabbak egyébként mindenféle előfizetés irányába nyitottabbak, legyen szó akár streaming szolgáltatásról vagy újságelőfizetésről. A körükben való ismertség a jövőben elősegítheti ennek a termékelőfizetéses üzleti modellnek a szélesebb körű elterjedését is, hiszen hosszabb távon a jelenlegi fiatalok válnak idősebbé, a későbbi fiatalok pedig már egy ilyen szempontból sokkal érettebb piacra lépnek be.

A modell terjedését természetesen nem csak a lakossági érdeklődés befolyásolja, kínálati oldalról is szükség van a lehetőség biztosítására, de a kereskedők nyitottnak mutatkoznak a modell irányába.

Az elköteleződéstől való félelem és az érzékelt haszon hiánya jelent akadályt a termékelőfizetésnek

A felnőtt magyarok bő fele (55%) nem szívesen vállalna hosszú távú (pl. egy éves) elköteleződést termékelőfizetések esetén, ami egy kifejezetten nagy visszatartó erő lehet a modell terjedésével szemben. Ugyanakkor ellensúlyozható azzal, ha például havi vagy negyedéves fizetési konstrukciót biztosít a webáruház, ezáltal lehetőséget adva arra, hogy a fogyasztó egyszerre kisebb összeget fektessen csak az előfizetésbe, illetve könnyebben lemondhassa azt, amennyiben mégsem felel meg az igényeinek.

Mindössze tízből hárman érzik azt, hogy az előfizetéses modell kényelmesebb lehet számukra, illetve időt spórolhat az egyedi rendelésekhez viszonyítva, és csupán a felnőttek negyede (24%) jelezte, hogy szívesen előfizetne olyan termékre, amit amúgy is rendszeresen vásárol. A 18-79 évesek közel fele (45%) viszont úgy érzi, hogy a termékelőfizetési modell inkább csak marketingfogás, nem pedig valódi előny a fogyasztók számára, 38 százalék kifejezetten lehúzásnak érzékeli ezt a megoldást. Tízből négy (43%) felnőtt magyar szerint pedig felesleges vásárlásra ösztönzi az embereket egy-egy ilyen termékelőfizetési lehetőség. A fiatalabb korosztályok minden szempontból pozitívabban fordulnak a termékelőfizetéses modellek irányába: minél fiatalabb valaki, annál nyitottabb arra, hogy kipróbáljon egy ilyen csomagot, annál inkább érez pozitív velejárókat (pl. kényelem, időspórolás), és annál kevésbé szkeptikus az előfizetések vásárlói hasznával kapcsolatban (pl. csak marketingfogás).

A szolgáltatáselőfizetéseket már megszoktuk, a termék még újdonságként hat

A 18-29 évesek háromnegyedének (74%) van, vagy volt valaha valamilyen előfizetése, míg a 60-79 évesek körében ez az arány csupán 23 százalék. A legnépszerűbbek egyértelműen a streaming szolgáltatások (pl. Netflix, Spotify), tízből hat (61%) szolgáltatáselőfizetőnek van vagy volt ilyen csomagja, minden negyedik (25%) pedig valamilyen közösségi médiának a prémium csomagjára fizet(ett) elő.

Bár a felnőtt lakosság kifejezetten kis hányada (8%) rendelkezik jelenleg termékelőfizetéssel, akiknek van ilyesmijük, azok többnyire elégedettek vele, aminek oka elsősorban az időmegtakarítás, valamint a kényelmes használat és a kedvező ár-érték arány. Bár a többség inkább a mérleg pozitív oldalára helyezi az ár-érték arányt, az elégedetlenkedők elsődleges indoka a túl drága előfizetési csomag, ami a lakosság árérzékenységét tükrözi.

Az árérzékenység az előfizetéseknél is megjelenik

Ami a jövőbeli terveket illeti, a legtöbben egészséghez kapcsolódó termékekre fizetnének elő, illetve élelmiszerre vagy állateledelre. Ezek a választások könnyen megérthetőek, hiszen az említett termékkategóriák gyorsan forgó fogyasztási cikknek minősülnek, vásárlásuk általában nem opcionális és sokszor rendszeres, illetve jól előre jelezhető.

A termékelőfizetésre nyitottak közül tízből hatan (61%) csak akkor fizetnének elő a jövőben, ha ez anyagi kedvezménnyel (is) jár számukra, tízből hárman (28%) fizetnének ugyanannyit a termékért, mint egyedi vásárlás során és csupán tízből egy fő (11%) érzi úgy, hogy az előfizetés kényelme érdekében akár 5-10 százalékkal többet is fizetne az adott termékért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Zyxel Networks Ken Tsait nevezi ki új elnöknek

A biztonságos és AI-alapú felhőalapú hálózati megoldások terén vezető szerepet betöltő Zyxel Networks bejelentette, hogy 2025 februárjától Ken Tsai a Zyxel Networks új elnöke.

A Zyxel Networks a Zyxel Communicationsből 2019-ben történt kiválása óta a kis- és középvállalati (SMB) hálózati piacra összpontosít, és a hálózatbiztonsági megoldások mellett a Nebula felhőkezelő platformja révén sikeresen építi erős piaci pozícióját. Ken Tsai vezetésétől az vállalat az várja, hogy olyan előremutató stratégiákat alakítson ki és olyan piaci megközelítéseket hozzon, amelyek tovább fokozzák a gyártó növekedési lendületét a globális piacokon.

Ken Tsai elkötelezett a növekedés mellett

„A Zyxel Networks az első perctől kezdve elkötelezett a kivételes hálózati megoldások biztosítása mellett a kis- és középvállalkozások számára”

mondta Tsai.

„A Nebula felhőkezelési platformmal, biztonsági megoldásainkkal és K+F tevékenységünkkel sikeresen kitűnünk a nemzetközi piacokon és az évek alatt szilárd üzleti modellt hoztunk létre. Erre a sikerre építve magabiztosan haladunk előre. Nagy a felelősség ennek a sikernek a tovább építésében. A jövőben teljes mértékben a Zyxel Networks folyamatos növekedésének és innovációjának vezetésére fogom magam szentelni.”

Ken Tsai 19 éves tapasztalattal rendelkezik a Zyxel Csoportnál, ahol különböző stratégiai műveleti és termékmenedzsment egységekben töltött be kulcspozíciókat, beleértve a Gateway stratégiai üzleti egységet, a menedzsment központot, a vállalati HR szolgáltatási részleget és az üzleti támogató központot.

A márkamenedzsment, a piacfejlesztés és az ügyfélélmény terén szerzett széleskörű tapasztalata – amelyet a globális központban betöltött szerepek és az európai piacokon eltöltött többéves külföldi tartózkodás során szerzett – garancia arra, hogy vezetőként képes lesz a részlegeken és kultúrákon átívelő csapatokat az üzleti célok elérése érdekében irányítani. Ez a tapasztalat szilárd alapot jelent a Zyxel Networks jövőbeli fejlődéséhez.

Segítség a kis- és középvállalkozásoknak a kihívások leküzdésében

A kis- és középvállalkozások előtt jelenleg világszerte széles körben álló kihívások közé tartozik a szabályozási nyomás, a korlátozott erőforrások és a munkaerő-felvételi nehézségek, amelyek hatékonyabb működési gyakorlatokat és erőforrás-elosztást igényelnek. A növekvő biztonsági támadások is indokolják a biztonságos és megbízható megoldások sürgős továbbfejlesztését.

A Zyxel Networks Nebula felhőkezelési megoldását kifejezetten ezekre a fájdalmas pontokra tervezték, mivel egyetlen platformon keresztül integrálja a vezetékes, vezeték nélküli és biztonsági eszközöket, amely a felhőkezelés és a mesterséges intelligencia segítségével analitikus felügyeletet biztosít. Ez a megközelítés leegyszerűsíti a kezelési folyamatokat, miközben csökkenti a kiberfenyegetésekkel kapcsolatos kockázatokat, enyhítve a kkv-k terheit.

A Zyxel Networks hangsúlyozza, hogy Tsai gazdag, több funkciót átfogó együttműködési tapasztalata és a csapatba vetett bizalma elősegíti a vállalaton belüli mélyebb integrációt, és fokozza a lehetőségek megragadásának képességét a gyorsan fejlődő piacon. Ez lehetővé teszi a vállalat számára, hogy továbbra is olyan innovatív megoldásokat nyújtson, amelyek megfelelnek az ügyfelek igényeinek, miközben támogatja a kkv-kat a kihívások leküzdésében és az üzleti növekedés előmozdításában.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss