Gazdaság
A Kaspersky közzétette a 2021-re szóló fenyegetés-előrejelzéseit
Digitalizáció, zsarolás és egy jövedelmező vakcina: a Kaspersky közzétette a 2021-re szóló fenyegetés-előrejelzéseit
A Kaspersky szakemberei minden év decemberében visszatekintenek az elmúlt 12 hónap jelentősebb kiberbiztonsági fejleményeire.
Ebben az évben sem történt ez másképp: a vállalat az éves Kaspersky Security Bulletin sorozatának keretében most is közzétett olyan cikkeket és elemzéseket, amelyek konkrét iparágakra vonatkozó előrejelzéseket tartalmaznak a következő évre szólóan.
A folytatódó járványügyi helyzet miatti korlátozó intézkedések világszerte változásokat idéztek elő az oktatási rendszerekben. A változások hajtóerejét jelentő digitalizáció 2021-ben is megőrzi lendületét. A közösségi média, a videószolgáltatások és a videójátékok oktatási folyamatba való integrálása hatékonynak bizonyult, és 2021-ben várhatóan még több ilyen jellegű tartalom készül. Az online tanuló diákok számának növekedésével párhuzamosan azonban az ezzel összefüggő adatvédelmi fenyegetések is növekvő tendenciát mutatnak.
Fontos tehát, hogy mind a tanulók, mind az oktatók nagyobb figyelmet fordítsanak a személyes adataik biztonságára. A megfelelő biztonsági beállítások hiányában a tanulók és a tanárok személyes adatai veszélybe kerülhetnek, sőt, még az is előfordulhat, hogy oktatási platformokon keresztül terjesztett támadások áldozatául esnek. Mindemellett a távoktatás a kiberzaklatás területén is új kockázatokat is teremt.
Az ipari vezérlőrendszereket (ICS) érő támadások fejlődése
A támadók évről évre egyre több célzott fejlett fenyegetést fejlesztenek ki. Egyesek alaposan megvizsgálták az ipari vállalkozások jellemzőit, és hatalmas mennyiségű információhoz szereztek hozzáférést a technológiai hálózataikkal kapcsolatban. Ez a trend várhatóan 2021-ben is folytatódni fog.
Különösen az ICS-rendszerek elleni zsarolóvírusos támadások válnak még célzottabbá, és ennek következtében még kifinomultabbá az APT-taktikák használatával. Ez pedig komoly fenyegetést jelent, hiszen az ipari hálózatok sérülékenyebbé váltak a helyszíni munkavégzéssel és a munkahelyen tartózkodó dolgozók számával kapcsolatos korlátozások következtében, ami a hálózatokhoz távolról hozzáférők számának növekedésével párosul.
Vakcinahekkelés: új lehetőség a COVID-19 kiaknázására
Az orvosi és egészségügyi témák csaliként való használata a jövő évben is folytatódni fog, és meghatározó marad legalább addig, amíg véget nem ér a világjárvány. A támadók egészségügyi kutatások iránti megnövekedett érdeklődésének fő oka a koronavírus elleni vakcina kifejlesztése volt. A koronavírussal kapcsolatos kutatási adatok ellopására irányuló törekvések 2021-ben is folytatódni fognak. Amíg a globális egészségügyi közösség tovább folytatja a koronavírus elleni harcot, bármelyik vállalat, amelyik jelentős sikerekről számol be a vakcinafejlesztés területén, célzott támadások potenciális áldozatává válik.
Az a tény azonban, hogy a kórházak nagyobb figyelmet fordítanak a digitális biztonságra, reményt ad arra, hogy 2021-ben fokozottabb együttműködést láthatunk majd a kiberbiztonsági szakemberek, a szervezetek és az egészségügyi rendszerek között. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagy válságok, mint amilyen például egy világjárvány, arra készteti a szervezeteket, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az infrastruktúráik védelmére.
Aki többet szeretne megtudni a főbb iparági kiberbiztonsági trendekről, keresse fel a Kaspersky Security Bulletin 2019 weboldalát, ahol elolvashatja az idei évre szóló előrejelzéseket, valamint a Kaspersky Security Bulletin 2020 weboldalát, ahol a 2021-re szóló előrejelzésekről tájékozódhat.
Ezek mellett csatlakozzanak be bátran a Financial Cyberthreats in 2021 című webináriumba, amely a vállalkozások elleni potenciális támadásokat lehetővé tevő legutóbb felfedezett eszközöket ismerteti.
Gazdaság
NAV 2024: kevesebb vizsgálat, több eredmény − új korszak az adatvezérelt ellenőrzésekben
Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt.
A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
Az Online Számla rendszernek köszönhetően, amely minden számlát elektronikusan rögzít és továbbít az adóhatóságnak, jelentős mértékben fehéredett a gazdaság, azonban a NAV megállapításainak 90 százaléka még mindig áfával kapcsolatban született. A rendszer lehetővé teszi, hogy az adóhatóság szinte élőben lássa a gazdasági eseményeket, ezért az áfa-visszaélések gyorsan azonosíthatóak.
Két tényező biztosan „piros lámpát” kapcsol a NAV rendszereiben: ha nincsenek összhangban az adóbevallások az online adatokkal, illetve, ha extrém módon növekszik a forgalom.
A KATA-ról való átállás nem zajlott zökkenőmentesen 2024-ben. Az adóhatóság több mint 300 alkalommal célzottan vizsgálta az érintetteket, és 161 millió forintnyi hiányzó adót tárt fel. Ezek a vizsgálatok várhatóan a közeljövőben is folytatódni fognak az átállás végéig.
Az évkönyv rámutatott arra is, hogy az ingatlanértékesítéssel kapcsolatos adószabályokat sokan nem ismerik megfelelően: a bevallást elmulasztóktól több mint 1 milliárd forint adót és hasonló összegű bírságot szedett be a NAV.
A legnagyobb adózók vizsgálata továbbra is a hatóság fókuszában volt. Háromnegyedüknél talált a NAV valamilyen rendellenességet, miközben a hatékonyság jelentősen javult: az ellenőrzésszám szinte változatlanul maradt, de másfélszer több be nem fizetett adót tártak fel, mint 2023-ban.
Transzferár-ellenőrzések és új trendek a nagyvállalatoknál
A multinacionális cégek transzferár-ellenőrzései 2024-ben kiemelt hangsúlyt kaptak. A NAV azt vizsgálta, hogy az egy vállalatcsoporthoz tartozó cégek megfelelő, piaci áron számolnak-e el egymás között. A hatékonyság látványosan javult: a korábbi évvel szinte megegyező ellenőrzésszámmal 3,3 milliárd forint helyett már 8 milliárd forintnyi hiányzó adót találtak.
A gyártó szektorban is aktív volt a hatóság: a veszteséges vagy alacsony nyereségű cégeknél öt ellenőrzés keretében 1,1 milliárd forintnyi hiányra derült fény. Új tendencia, hogy a nagyvállalatoknál már nemcsak az áfa-szabálytalanságok, hanem a vállalatcsoporton belüli árazási problémák is egyre gyakoribbak.
„A transzferárazás az egyik legösszetettebb terület, ahol a NAV ma már kifejezetten adatvezérelt módszereket alkalmaz. A tapasztalataink szerint a hatóság egyre mélyebben elemzi a vállalatcsoportokon belüli nyereségeloszlást és a piaci árakhoz való viszonyt, ezért a cégeknek a dokumentáció mellett a tényleges gazdasági tartalomra is nagyobb hangsúlyt kell fektetniük.”
– mondta Balázsi Ákos, a Deloitte Legal jogviták és peres ügyek csoportjának ügyvédje.
Új módszerek: tanácsadói kapcsolatok feltérképezése és a kriptovaluták lefoglalása
A NAV 2024-ben új projektet indított a könyvelők és adótanácsadók ügyfélkörének feltérképezésére. A hatóság azonosította, mely vállalkozások veszik igénybe ugyanazon szolgáltatók munkáját, bár az évkönyv még nem részletezi az eredményeket.
Igazi 21. századi fordulatként a NAV négy bűnügyben összesen 224 ezer dollár (mintegy 80 millió forint) értékű kriptovalutát foglalt le. A Deloitte szakértői szerint ez mérföldkő, hiszen a digitális eszközök korábban nehezen voltak elérhetők a hatóságok számára.
„A kriptovaluta-ügyletek már nem láthatatlanok a hatóságok előtt. A nemzetközi automatikus információcsere kiterjedésével a NAV néhány éven belül globális rálátást kaphat a digitális tranzakciókra, ami új korszakot hozhat az adóellenőrzésben.”
– mondta Ramocsa Dávid, a Deloitte Legal jogviták és peres ügyek csoportjának ügyvédje.
Kevesebb, célzottabb ellenőrzés – előtérben az együttműködés
A 146 ezer elvégzett vizsgálat több mint 90 százaléka jogkövetési vizsgálat volt, ahol a NAV elsősorban információt gyűjt, nem pedig azonnal büntet. Ezek gyakran egy későbbi, átfogó ellenőrzést készítenek elő. A hatóság megközelítése változik: egyre inkább támogatja az adózókat, és önálló javításra ösztönöz. Büntetést csak komolyabb problémák esetén szab ki, ekkor viszont akár 200 százalékos bírságot is alkalmazhat.
Bírósági sikeresség és fizetési könnyítések
A NAV szakmai teljesítményét jól mutatja, hogy elsőfokon az ügyek 82 százalékát, a Kúria előtt pedig 77 százalékát nyerte meg. Érdekes azonban, hogy a perköltségeknek csak 55, illetve 52 százalékát ítélték meg a hatóság javára – ami azt jelezheti, hogy a nagyobb összegű vitákban az adózók érvelése is erősödik.
A fizetési nehézségek számottevően nőttek: 30 százalékkal több részletfizetési, halasztási vagy mérséklési kérelmet nyújtottak be, amiből összesen 133,2 milliárd forintnyi könnyítést engedélyezett az adóhatóság.
Mi várható a következő évben?
A jelenlegi trendek alapján különösen a következő adózói csoportok számíthatnak fokozott ellenőrzésre:
- transzferárazással érintett multinacionális vállalatok,
- adókedvezményeket igénybe vevők,
- rendszeresen importáló cégek,
- elektronikus kereskedelmi szereplők.
Magyarországon a korábbi bírósági döntések iránymutatásként szolgálnak a későbbi hasonló ügyekben, ezért a NAV ezeket saját eljárásai során is figyelembe veszi. Az adózók számára érdemes felkészülni: a hasonló esetek tanulmányozása és a korai, proaktív egyeztetés csökkentheti a vitás helyzetek kialakulásának kockázatát.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Telekommal 100%, hogy a vállalkozásod nem áll meg
Áramszünet, zsarolóvírus, adatvesztés – csak pár példa arra, milyen váratlan akadályok adódhatnak a digitális térben, melyek a vállalkozások számára akár végzetes következményekkel is járhatnak.
Ezekkel a problémákkal ráadásul gyakran saját szakértő IT csapat nélkül kell a vállalkozóknak megbirkózniuk. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Telekom kutatása szerint a vállalkozások negyede lenne hajlandó többet fizetni azért, hogy a fentiekhez hasonló eseményeket elkerülhesse. A Telekom Üzleti Net Nonstop csomagjai instant megoldásokkal biztosítják az üzletmenetfolyamatosságát a vállalkozások számára, még szélsőséges körülmények között is.
A vállalkozóknak rendkívül sok mindennel kell egyszerre foglalkozniuk és a mai, gyorsan változó világban a vállalkozások működése a kiszámíthatatlanságról és a bizonytalanságról is szól. Maga a világ is követhetetlen tempóban alakul át, miközben turbulens gazdasági környezetre, sokszínű és folyamatosan módosuló ügyféligényekre, technológiai kihívásokra kell naponta megfelelően reagálniuk. Ezek a kihívások különösen nagy nyomást helyeznek a digitális infrastruktúrára és biztonságra, melyek zavartalan működése nélkül ma már elképzelhetetlen az üzletmenet folyamatossága. A Telekom és a BellResearch kutatásai* azt is jelzik, hogy a vállalkozások rendkívül leterheltek, üzleti környezetükben számos negatív gazdasági hatás éri őket, amelyeket ellensúlyozniuk kell. A többségük számára, s különösen igaz ez a mikrovállalkozásokra, általában nem áll rendelkezésre egy saját informatikai csapat a különböző feladatokra.
A digitális biztonság pedig az egyik leginkább érintett terület, ahol a cégek rászorulnak külső informatikai segítségre. Ráadásul a vállalkozások ritkán jutnak professzionális IT-támogatáshoz az adott területen szakértő szolgáltatótól. A kutatási eredmények alapján kézzelfogható segítséget jelenthet számukra egy olyan szolgáltatás, amely folyamatos rendelkezésre állással dolgozik azért, hogy az üzletmenetüket fenyegető kockázatokat elhárítsa.
„Feltöltés közben jött az áramszünet, elszállt minden, amin eddig dolgoztunk”.
„Pont akkor állt le a hálózat, amikor elküldtük az ajánlatot, lemaradtunk egy kivételes lehetőségről”.
„Zsarolóvírus van a gépen, csak abból választhatunk, hogy fizetünk, vagy bedobjuk a törülközőt.”
A legtöbb vállalkozással-vállalkozóval előfordulhatott már valamelyik a fenti krízishelyzetek közül (vagy ha nem, előfordulhat a jövőben). Minél több a technológia a környezetünkben, annál jobban rá vagyunk utalva: felmérhetetlen segítség, de kockázatforrás is egyben. A Telekom 2024q4-es ICT keresleti kutatása szerint a KKV-k mintegy egynegyede – még magasabb díj mellett is – olyan internet-csomagot választana, amely szünetmentes áramforrást és mobilhálózaton biztosított Wi-Fi elérést is tartalmaz.
A Telekomnál elérhető Üzleti Net Nonstop csomagok gondoskodnak róla, hogy aminek működnie kell, az krízisek idején is működőképes maradjon.
„Fejlett digitális eszközökkel, stabil optika hálózattal, valamint gigabit sebességű csomagokkal, gyors és stabil wi-fi mellett lehetséges fenntartani az üzletmenetet, de az Üzleti Net Nonstop csomagok lehetővé teszik azt is, hogy a vállalkozások működése akkor se álljon le, ha áramszünet, hálózati hiba vagy online támadás éri őket”
– ismertette a Telekom megoldásait Sipos Tamás, kis-, és középvállalati szegmens vezető.
A csomagok három kulcsfunkciója: szünetmentes áramforrás, amely áramszünet esetén is biztosítja a kapcsolatot; mobilhálózaton biztosított Wi-Fi elérés, amely automatikusan átkapcsol mobilinternetre, ha a vezetékes hálózat kimarad; valamint adathalászat elleni védelem és kiberbiztosítás, amely extra biztonságot ad az adatok és az üzlet védelmében.
„A Telekom valódi, gyakorlati üzletmenet-folytonossági megoldást kínál a magyar vállalkozásoknak, hiszen célunk, hogy szolgáltatásainkkal a vállalkozások üzletmenetét is támogassuk. Hiszünk benne, hogy ők az ország fejlődésének motorjai – ha ők zavartalanul működnek, azzal az egész ország előrelép. Az üzletmenet digitális fenntartását biztosító szolgáltatásainkkal is tuningoljuk a vállalkozásokat, és így az országot”
– tette hozzá a szakember.
További információ itt érhető el.
*1) Üzleti távközlési piaci részesedési és ICT kereslet kutatás 2024q4, nagymintás (2600), reprezentatív kvantitatív kutatás, amit a Telekom megbízásából a BellResearch végzett.
2) BellResearch, Magyar Infokommunikációs Jelentés 2025
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban
Hazánk mezőgazdaságának egyik legnagyobb kockázati tényezője az aszály, amely egyaránt kihat a terméshozamra és a gazdálkodók életére.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) legújabb kötete, az Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban átfogóan tárgyalja a szárazság okozta kihívásokat, a termelési rendszerek sérülékenységét, valamint a szélsőséges időjárási feltételekhez való alkalmazkodás szükségességét.
A kiadvány szerkesztői – Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora és Dr. Zsembeli József, a MATE Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ igazgatója – részletesen mutatják be az aktuális helyzetet Magyarországon, különös tekintettel a 2022-es és 2024-es súlyos aszályokra, amelyek rávilágítottak a fenntartható és az aszály káros hatásait mérséklő mezőgazdasági stratégiák jelentőségére. A szakértők fontosnak tartják, hogy a gazdálkodók mellett a politikai döntéshozók is aktívan részt vegyenek a megfelelő szabályozások és támogatási rendszerek kialakításában, hiszen csak átfogó és összehangolt beavatkozásokkal lehet hatékonyan szembenézni az aszály okozta kihívásokkal.
Amint a könyv előszavában is olvasható, az éghajlatváltozás hatásai egyre kézzelfoghatóbbá válnak a mezőgazdaság mindennapjaiban, különösen a csapadékeloszlás kiszámíthatatlansága és a gyakrabban jelentkező aszályos időszakok révén. Magyarországon az aszály a mezőgazdasági termelés kockázatának egyik, ha nem a legmeghatározóbb tényezője. Bár az árvizek, a korai fagyok, a kártevők és egyéb kockázati tényezők komoly kihívások elé állítják a gazdálkodókat, a mezőgazdasági termelés és bevételkiesés szempontjából egyetlen más termelési kockázati forrás sem olyan jelentős országosan, mint az aszály. A nagy szárazság csökkentheti a terméshozamokat, a gazdálkodókat arra késztetheti, hogy szűkítsék a termesztett növények körét és területét, növeljék a termelési inputokat, például a növénytermesztésben az öntözésre vagy az állattenyésztésben a takarmányokra, állatjólétre fordított költségeket.
Az „Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban” című könyv célja, hogy gyakorlati és tudományosan megalapozott útmutatást nyújtson a gazdálkodóknak, agrárszakembereknek és döntéshozóknak arra, miként készülhetnek fel hatékonyan az aszályok következményeire. A könyv szerzői azonban nem csupán a kihívásokra kívánják felhívni a figyelmet, hanem azokra a lehetőségekre is, amik segítségével a mezőgazdaság alkalmazkodóbbá, ellenállóbbá és hosszú távon is életképessé válhat. Ennek érdekében a kötet átfogó képet ad az aszály élettani és gazdasági hatásairól, a korszerű vízgazdálkodási technikákról, valamint bemutatja a fenntartható, adaptív gazdálkodási módszereket, amelyek segíthetnek enyhíteni a vízhiány okozta károkat.
A gazdálkodók akár jelentős mértékben is alkalmazkodhatnak a szárazsághoz, a talaj nedvességmegtartó képességét növelő beruházások és intézkedések révén. A különféle talajvédő, nedvességtakarékos művelési módok és gyakorlatok, amelyek növelik a talaj szervesanyag-tartalmát, miközben csökkentik a talaj nedvességveszteségét – mint például a direktvetés vagy a redukált talajművelés, a takarónövények használata, a megfelelő vetésváltás stb. – segíthetnek a gazdaságoknak alkalmazkodni az aszály egyre növekvő kockázatához. Az öntözés hatékonyságának növelése is csökkentheti az aszály okozta károkat. A kötet számos további lehetőséget is felkínál a gazdálkodóknak.
A közelmúltban tapasztalt számos jelentős aszály arra ösztönzi a szakpolitikát, hogy a fókusz a rövidtávú aszályreagálásról a hosszútávú szárazságtűrő képesség kiépítése felé mozduljon el. Az aszályhoz való alkalmazkodás adekvát stratégiai megoldásokat igényel mind ágazatonként, mind régiónként. A kiadvány multidiszciplináris megközelítésben tárgyalja az aszály problémakörét, egyben bemutatja a legújabb kutatási eredményeket, gyakorlati alkalmazásokat, valamint hosszútávú megoldási stratégiákat a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem és a társadalmi rendszerek számára.
Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik elkötelezettek a mezőgazdasági termelés jövőjének megőrzése iránt, valamint azoknak, akik mélyebb ismeretekre vágynak az aszály okairól és következményeiről.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Olimpikonokkal tesztelték a Xiaomi 15T Pro okostelefonok fotós képességeit
-
Gazdaság2 hét ago
Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra
-
Zöld2 hét ago
Az Allee a kelet-európai régió legjobb fenntarthatósági teljesítményt nyújtó kiskereskedelmi létesítménye
-
Gazdaság2 hét ago
Mínuszban az e-kereskedelmi mérleg: ezek a cégek javíthatják az egyensúlyt
-
Okoseszközök2 hét ago
3 méter széles és 1,7 méter magas házimozi-kijelzőt mutatott be az LG
-
Mozgásban1 hét ago
A Kia EV4 bekerült a 2026-os Év Autója díj döntősei közé
-
Ipar2 hét ago
Egy kompakt megoldás – a nitrogéntermelő rendszer
-
Mozgásban2 hét ago
A Hankook téli gumiabroncsai öt aktuális teszten is kiváló eredményeket értek el

