Connect with us

Gazdaság

A Xiaomi hivatalosan is leelőzte az Apple-t

xiaomi

Globális szinten a Xiaomi meg tudta előzni az Apple-t az okostelefonos piacon, Európában pedig egy év alatt jelentősen átalakult az olcsóbb kategóriás készülékek piaca.

Az biztos, hogy a kínai gyártók egyre erősebbek minden téren, és minden valószínűség szerint rengeteg még a növekedési potenciáljuk.

Érdekesen változott az okostelefonok piaca az elmúlt negyedévben. Azt követően, hogy a piac teljesen magára talált az első negyedévben, és értékesítési rekordokat döntöttek a gyártók, a második negyedben is erős növekedés mutatkozott, aminek az egyik legnagyobb nyertese a Xiaomi, a kínai gyártó ugyanis most megelőzte az Apple-t, és ezzel jelen megszerezte a dobogó második fokát a Samsung mögött.

2020-hoz képest egyébként 12%-kal több okostelefon fogyott és a Samsung még mindig vezet a 19%-os piaci részesedésével.

Láthatóan azonban a Xiaomi egyre inkább zárkózik fel a piacvezető mögé, és most már az eladott készülékek 17%-át tudta adni, ami nem csak a helyezést illetően kiemelkedő teljesítmény, hanem azért is, mert a kínai cég egy év alatt 83%-kal haladta meg saját magát.

Az Apple tehát pusztán az eladott készülékek mennyiségét tekintve visszaesett a harmadik helyre, ez azonban nem olyan hatalmas probléma a kaliforniai gyártó számára, hiszen nekik sokkal inkább az egy telefonon realizált profit mértéke számít. Ebben pedig valószínűleg továbbra is jól teljesítenek, hiszen míg a konkurensek nagyon erős versengést folytatnak az alsóbb árszegmensekben, addig az Apple-nek egyetlen készüléke érhető el 500 dollár alatt.

A piacvezető ötösfogatot két további kínai gyártó egészíti ki, az egy tulajdonban lévő Oppo és Vivo, akik egyrészt szinte egyforma telefonokat kínálnak, másrészt pedig közel azonos áron. Ez meg is látszik a teljesítményükön, ugyanis mindketten 10%-os részesedést tudhat kihasítani az elmúlt negyedévben, amihez az Oppónak 28%-os, a Vivónak pedig 27%-os növekedésre volt szüksége.

Európában komoly közelharc folyik a középkategóriában

Ehhez roppant érdekesen kapcsolódik a Counterpoint Research piacfelmérése, ahol két kategóriát vizsgáltak: az alsóbb kategóriás, 250-500 dollár közötti, valamint a „megfizethetőbb prémium” kategóriás 500-700 dollár közötti mobilokat, ráadásul mindezt Európában.

A legfontosabb tanulság, hogy a továbbra is a Google szolgáltatásai nélkül tengődő Huawei egyre inkább szorul ki az európai piacról, főleg a legolcsóbb árkategóriákban, ahol egykor meglehetősen domináns volt. Úgy tűnik, hogy a Huawei lassú eltűnése egy űrt hagyott maga után, ami egyrészt rosszat tett az árversenynek, másrészt pedig több gyártó is benyomult az egykoron szebb napokat látott cége helyére, szinte mind Kínából – mint a Xiaomi, az Oppo, a Vivo és most már a OnePlus is.

Egy év alatt nagyot változott a világ, ugyanis az Apple szinte teljesen eltűnt a 250-500 dollár közötti ársávból, aminek a legfőbb oka (ahogy fentebb említettük), hogy most már csak a legolcsóbb iPhone SE-t kínálja ebben a szegmensben. A Huawei és az Apple visszaszorulásával pedig a Xiaomi tudott rendületlenül előre törni.

Fontos azonban megjegyezni, hogy bizonyos pontokon azért így is komoly verseny akad, a gyártók ugyanis igyekeznek a legalsóbb szintekre is lehozni az 5G támogatását. Míg egy évvel korábban szinte nem akadt 5G-s telefon ebben az árkategóriában, addig mostanra már az eladott készülékek közel fele 5G-s.

Eggyel feljebb aztán helyreáll a rend: az 500-700 dolláros kategóriában ugyan szintén csökkent némileg az Apple részesedése, a Samsung viszont duplázni tudott és itt már tényező a OnePlus is, amelyik az olcsósított Nord-készülékeivel tudott piacot szerezni.

Forrás: ORIGO

Gazdaság

Megnyílt a Huawei webáruháza Magyarországon

Elindult a HUAWEI hazai online áruháza. Az új webáruház a Huawei teljes hazai termékpalettáját kínálja, okosórákat, audioeszközöket, táblagépeket, okostelefonokat és kiegészítőket, közvetlenül a gyártótól, gyártói garanciával és támogatással.

A Huawei webshop célja, hogy a hazai vásárlók közvetlenül a gyártótól, egy helyen szerezhessék be a legújabb termékeket, miközben teljes körű szolgáltatások teszik kényelmesebbé és biztonságosabbá a vásárlást. A rendeléseket 1-3 munkanapon belül szállítják ki, a vásárlók igénybe vehetik a Huawei Support ügyféltámogatást, és 14 napon belül ingyenesen visszaküldhetik a megvásárolt terméket. Emellett egyes eszközökhöz kiterjesztett gyártói garancia és elvesztésvédelem is társul.

Exkluzív nyitási ajánlatok

A nyitási időszakban, 2025. szeptember 8. és október 31. között a vásárlók számos exkluzív ajánlattal találkozhatnak. Hírlevél-feliratkozás esetén automatikusan egy 20% kedvezményre jogosító kupont kaphatnak a látogatók, emellett a felhasználók részt vehetnek a Huawei nyereményjátékában is, amelyben a szerencsés nyertesek a megadott időszakban számos értékes nyereménnyel gazdagodhatnak, így például:

  • multiszenzoros ujjbegyes mérést kínáló WATCH 5,
  • vagy a vérnyomásmérő funkcióval ellátott WATCH D2 okosórát
  • vagy HUAWEI FreeClip fülhallgatóval,
  • vagy további, bármely Huawei termékre beváltható 25%-os kedvezménykuponnal gazdagodhatnak.

A sorsolás során a nyertes vásárlók szimbolikus, 1 forintos áron juthatnak hozzá a fenti Huawei termékekhez.

Mindemellett a promóció részeként a nyitási időszak minden rendelésére ingyenes DHL Express házhozszállítás jár, a viselhető okoseszközökhöz, táblagépekhez és okostelefonokhoz 12 hónapos gyártói garancia, a Huawei audio termékekhez pedig 12 hónapos elvesztésvédelem kapcsolódik.

A Huawei újonnan nyíló hivatalos online áruháza így a gyártó teljes hazai termékportfólióját közvetlenül elérhetővé teszi a fogyasztók számáravalamint olyan kiegészítők (például óraszíjak) és csomagok is kaphatók, amik más kereskedőnél nem. Ilyen csomag. a MatePad 11.5 tablet, amely kizárólag a HUAWEI webáruházában lesz elérhető csomagban billentyűzettel, illetve az M-Pencil tollra is nagyértékű kedvezményt kínál a gyártó.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Mesterséges intelligencia-kutatással növeli a képzési hatékonyságot a Kamara

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) munkájában a mesterséges intelligencia és ahhoz kapcsolódóan az oktatás is hangsúlyos szerepet kap.

A hatékonyság növelése érdekében a Nagy Elek vezetésével megújuló Kamara kérdőívvel térképezi fel a kis- és középvállalkozások tudását, hozzáállást és tapasztalatait a mesterséges intelligenciáról.

Az oktatás és a digitalizáció kiemelten fontos a vállalkozások működése során, mert a képzettebb, valamint a modern megoldásokat hatékonyan használó munkavállalók nagyobb hozzáadott érték előállítására képesek, illetve magasabb nyereség érhető el ott, ahol modern, innovatív megoldásokat alkalmaznak. A digitális fejlődést a kamara számos programja gyorsítja. Az intézkedések egyszerre kínálnak választ a rövid távú kihívásokra és alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességét, biztosítva, hogy a hazai vállalkozások tudásra, innovációra és együttműködésre építve aktív alakítói legyenek a jövő gazdaságának, miközben megőrzik hagyományos értékeinket.

A mesterséges intelligencia (MI) gyors fejlődése alapjaiban formálja át a vállalkozások működését és versenyképességét. Az MKIK ebben kiemelt szerepet vállal, hiszen megbízható információt és gyakorlati támogatást nyújt tagjai számára az új technológiák alkalmazásában. Ennek részeként tavasszal elindította a „Digitális Ébresztő!” című szemináriumsorozatot, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára kínál üzleti folyamatokban is hasznosítható megoldásokat Kerek István AI-szakértő irányításával. A program ősszel kibővítve, sorozatként folytatódik azzal a céllal, hogy tízezer vállalkozáshoz jusson el. Ezeken az eseményeken a szakértők akár egy nap alatt is kínálhatnak megoldásokat az egyes vállalkozások digitális kihívásaira.

A kis- és középvállalkozások tudását feltérképező felmérés eredményeinek feldolgozása után még relevánsabb és gyakorlatiasabb oktatást tud majd nyújtani a kkv-knak, amely után a vállalatok folyamatai gyorsabbá, pontosabbá és egyszerűbbé válhatnak az adatalapú döntési folyamatok révén. A kutatást ezen a linken (https://app.cooltool.com/psrv3dpztvn) lehet kitölteni.

Az MKIK a stratégiai együttműködés keretében már javasolta a kormánynak az áfa alanyi adómentességi határ többlépcsős emelését, amely szerint a következő három évben 20, 22, majd 24 millió forintra nőne a határ. A legkisebb vállalkozások érdekében az átalányadózók költséghányadának 40-ről 50 százalékra emelését, valamint a szociális hozzájárulási adó 112,5 százalékos szorzójának eltörlését is javasolt a Kamara, amely újabb konkrét ajánlások részletein dolgozik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Fontos változások a FOXPOST működésében: megkezdődik a Z-BOX-ok integrációja

Ősszel megkezdődik a Packeta Z-BOX automaták integrálása a FOXPOST hálózatába.

Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a FOXPOST hálózatában kétféle automata lesz elérhető. A már ismert érintőképernyős készülékek FOXPOST A-BOX néven működnek tovább, emellett megjelennek a Packeta rendszeréből ismert, gombos kezelőpanelű automaták, FOXPOST Z-BOX néven.

A két automatatípus egy hálózatban, egységes megjelenéssel működik, az eligazodást az automatákon elhelyezett A-BOX és Z-BOX logók segítik. A csomagátvétel mindkét automatánál ugyanúgy működik, de néhány dologban különböznek.

Az A-BOX automaták a FOXPOST-nál megszokott érintőképernyős felülettel működnek, csomagfeladáshoz nem szükséges előzetes regisztráció, a fizetés pedig POS-terminálon történik. A Z-BOX nyomógombos kezelőpanelt használ, csomagfeladáshoz online regisztráció kell, a fizetés pedig fizetési linken keresztül zajlik. A webshopokban külön jelölések mutatják, melyik típus milyen lehetőségeket kínál.

Az első lépésben 18 automata kerül telepítésre. Ezt követően néhány hetes tesztüzem indul, amely során a cég figyeli és értékeli a működési tapasztalatokat. A tesztidőszak után az idén összesen 139 FOXPOST Z-BOX automata kerül kihelyezésre új helyszínekre. A teljes Packeta-hálózat integrálása 2026-ban folytatódik.

A változásokkal együtt megújul az automata-kereső modul és az adatkapcsolati rendszer (widget/JSON). Az új rendszer pontosabb, valós idejű telítettségi adatokat mutat, így a felhasználók könnyebben választhatják ki a legszabadabb automatát.

A FOXPOST pontos, részletes tájékoztatással segíti a felhasználókat, a webshopokat és a webáruházmotor-fejlesztőket az átállásban. Az elérhető információk között szerepelnek az automaták használatát bemutató leírások, a különböző típusok funkcióit összehasonlító anyagok, valamint az integrációhoz szükséges technikai útmutatók is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss