Connect with us

Gazdaság

Háromféle befektetői típust azonosított a mesterséges intelligencia

háromféle befektetői típus
Kép forrása: Freepik

Személyre szabottan és automatizáltan nyújt segítséget befektetési döntésekhez a Corvinus egyetem kutatói által kidolgozott modell. Az ajánlórendszer gépi tanulással, iteratívan figyelembe veszi többek között a demográfiai tényezőket, egyéni preferenciákat és a szakértői tudást is, és három jellemző befektetői típust különített el az adatok alapján.

Hogyan lehet releváns és pontos ajánlásokat készíteni a mesterséges intelligencia segítségével a potenciális és a jelenlegi befektetőknek, hogy megtalálják a számukra legjobb befektetési formát? – erre keresték a választ a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói friss tanulmányukban, amely a Journal of Big Data folyóiratban jelent meg.

A kutatók – Asefeh Asemi, Adeleh Asemi és Kő Andrea – ehhez kérdőívvel mérték fel 1542 válaszadó demográfiai adatait (életkor, nem, foglalkozás, iskolai végzettség, lakóhely, jövedelmi szint), személyiségjegyeit, a digitális megoldásokra való nyitottságát, pénzügyi helyzetét, megtakarításait, jövőbeni pénzügyi terveit, és azt, hogy mennyire vannak tudatában a lehetséges pénzügyi kockázatoknak. A felmérést 2019-ben online végezték. A Corvinus befektetésajánló-rendszere ezekre az adatokra építve, a gépi tanulást, valamint az ún. fuzzy logikát (amely az életlen halmazokat is kezelni képes) ötvözte a szakértői véleményekkel. A rendszer az információk alapján, klaszterezéssel háromféle befektetői típust azonosított aszerint, hogy melyik befektetési forma illik leginkább a különféle demográfiai csoportokhoz.

A tőzsdétől idegenkedőek, a mindenevők és a befektetési alapokat mellőzők

Az 1. csoporthoz tartozóak – a tőzsdétől idegenkedőek – jellemzően állampapírokat, befektetési alapokat és részvényeket vásárolnak, de államkötvényeket általában nem. Ezek a személyek az elmúlt 3 évben nem vállalkoztak tőzsdei befektetésre, és nem követték rendszeresen a vásárolt részvények teljesítményét. A demográfiai jellemzők alapján ide tartoznak például a posztgraduális végzettségű és az alacsonyabb vezetői állásokban dolgozó potenciális befektetők.

A 2. csoport tagjai – a mindenevők – jellemző befektetési terméknek tekintik a tőzsdén jegyzett részvények, befektetési alapok, állampapírok mellett az önkéntes nyugdíjpénztárakat és az államkötvényeket is. Ezek a személyek az elmúlt 3 évben fektettek be a tőzsdére és rendszeresen figyelemmel követték a részvények teljesítményét. Ide tartoznak például jellemzően a 45 év körüli, illetve a Budapesten kívül élő, havi 300 ezer forint körül kereső válaszadók.

A 3. csoportban gyakran mellőzik a befektetési alapokat, ugyanakkor a 2. csoporthoz hasonlóan a legkedveltebb befektetési eszközök a tőzsdén jegyzett részvények, az önkéntes nyugdíjpénztárak és állampapírok, az elmúlt 3 évben a tőzsdén is vásároltak, és rendszeresen ellenőrizték a részvények árfolyamát. A demográfiai jellemzők alapján ide tartoznak az 500 ezer forintot meghaladó havi jövedelműek, valamint az alacsonyabb vezetői állást betöltő, főiskolai vagy egyetemi végzettségű válaszadók.

háromféle befektetői típus

„Modellünkkel bebizonyosodott, hogy a különböző demográfiai tényezők befolyásolhatják az egyén befektetési preferenciáit és ajánlásait, a jövedelem növekedésével például arányaiban egyre kevesebb nő válik befektetővé” – mondta Kő Andrea, a Corvinus kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Hozzátette: „a Corvinuson kidolgozott új befektetési ajánlórendszer abban is egyedülálló, hogy felhasználja a befektetők és a szakértők visszajelzéseit, így sokkal pontosabb és relevánsabb ajánlatokat tud tenni, tehát a rendszer továbbfejleszthető. A modell arra is képes, hogy részben hibás vagy hiányos adatok alapján működjön.”

Az ajánlórendszer befektetési társaságoknak, egyéni befektetőknek és alapkezelőknek is hasznos lehet befektetési döntéseik meghozatalában. A begyűjtött adatok értékes betekintést nyújthatnak abba, hogy az ügyfelek hogyan használják és értékelik pénzügyi szolgáltatásokat és termékeket. Ez pedig a jelenlegi és potenciális befektetők viselkedésének előrejelzésében is segíthet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Megváltoztatja a játékszabályokat a mesterséges intelligencia a pénzügyekben

Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia – a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során.

Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd – állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette közzé 2024 folyamán készült globális kutatásainak eredményeit.

A KPMG International már jóideje figyelemmel kíséri a mesterséges intelligencia szerepét a különböző szektorokban. Tavaly áprilisban a vállalatok körében végzett felméréskor megállapította, hogy a vizsgált cégek csaknem háromnegyede valamilyen mértékben már használja az AI-t a pénzügyi tevékenységeik során. Legutóbb 2024 szeptemberben újra górcső alá vette a témát, és jelentősen bővítette a kutatási mintát: a vizsgált régiók számát 23 fejlett és feltörekvő piacra, a megkérdezett vállalatok számát pedig 2900-ra növelte.

„Az világosan látszik, hogy a mesterséges intelligencia használatában ez alatt a fél év alatt is jelentős előrelépés történt. Az AI-t egyre több vállalat alkalmazza nemcsak a pénzügyi riporting folyamatban, hanem a pénzügyek szélesebb területein is, beleértve a számvitelt, a pénzügyi tervezést, a kockázatkezelést vagy az adókezelést, illetve treasury menedzsmentet” – magyarázza Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője.

A kutatás során a cégek érettségét is vizsgálták. A kérdésekre adott válaszok alapján a vállalatokat három kategóriába sorolták a kutatók. 18 százalékuk kezdő AI-használónak számít, 58 százalék a haladó fázisban van, 24 százalék pedig vezetőnek tekinthető.

Megtérül a befektetés az AI-ba

A pénzügyi csapatok a legkülönfélébb AI-technológiákba fektetnek be, de a területen vezetőnek számító vállalatok a legnagyobb értéket a gépi tanulásban, a mélytanulásban és a generatív mesterséges intelligenciában látják. A GenAI-t például dinamikus jelentés- és beszámolókészítésre, előrejelzési modellek és forgatókönyvek készítésére, dokumentumkezelésre, vagy a megfelelések nyomon követésére használják. A KPMG felmérése szerint a pénzügyi területeken a vállalatok 71 százaléka már alkalmaz valamilyen szinten mesterséges intelligenciát, 41 százalékuk pedig ezt közepes vagy kifejezetten nagy mértékben teszi. Ezen belül a számviteli és pénzügyi tervezési feladatok élenjárnak etéren, mivel számos azonnali előnyt kovácsolhatnak a mesterséges intelligenciával támogatott megoldások használatával; a mélyebb adatfeldolgozástól és pénzügyi jelentéskészítéstől a valós idejű információszerzésen át a prediktív elemzésig. A példát a pénzügy más területei is követik, a treasury menedzsmentben és kockázatkezelésben például minden második cég alkalmaz kísérleti jelleggel AI-t, ami segíthet a jobb adósságkezelésben, a pénzforgalmi előrejelzések készítésében, csalások felderítésében, hitelkockázat-értékelésekben, valamint a treasury- és kockázatkezelési szcenárió elemzési feladatokban.

A vizsgálat alapján elmondható, hogy a cégek 85 százaléka megtalálta számítását a mesterséges intelligenciába történő beruházással, ráadásul jelentős részük (37 százalék) a várakozásnál is jobb eredményekkel dicsekedhet. „A pénzügyi funkciók AI-val való felvértezésével elért eredmények bizonyára tovagyűrűznek, és ez a jövőben az AI használatát más szakterületeken is ösztönözni fogja” – vélekedett Rakó Ágnes.

További előnyöket jelenthet a megnövekedett hatékonyság és pontosság, a kevesebb emberi hiba, a trendek pontosabb előrejelzésének képessége, a gyorsabb és jobb adatalapú döntéshozatal, az alacsonyabb költségek vagy a jobb szabályozási megfelelés.

A KPMG felmérése szerint a trend nem áll meg, sőt, a cégek a következő három évben tovább tervezik növelni a mesterséges intelligencia alapú megoldásokra szánt kiadásaikat, ami az érettség legmagasabb fokán álló vállalatoknál az informatikai büdzsé 16 százalékát is meghaladhatja.

A Gen AI a jövő egyértelmű fókuszpontja

A KPMG adatai szerint a pénzügyi beszámolókészítéshez a vizsgált vállalatok mintegy 30 százaléka alkalmaz szelektíven vagy széles körben mesterséges intelligenciát, és ez az arány a következő három évben elképesztő mértékben, 83 százalékra emelkedhet. A Gen AI esetében ezek az arányok 13, illetve 56 százalékon állnak. Áprilisban még a cégek 6 százaléka jelezte, hogy nem tervezi bevonni a generatív mesterséges intelligenciát a pénzügyi beszámolók készítésébe. Szeptemberre ez az arány 1 százalékra esett vissza. Eközben a Gen AI használata az összes vizsgált vállalat körében 13 százalékról 17-re emelkedett.

Az AI használatban élenjáró vállalatok több mint nyolcszoros mértékben alkalmaznak Gen AI-t a haladókhoz vagy kezdőkhöz képest. Ezen túlmenően a vezetők 54 százaléka a következő egy évben prioritásként kezeli ezt a technológiát, szemben azzal a 36 százalékkal, amely inkább a hagyományos mesterséges intelligenciára összpontosít.

Adatbiztonság, átláthatóság, költségek – aggodalmak az AI bevezetése kapcsán

Tekintettel a pénzügyi adatok érzékenységére, a mesterséges intelligencia alkalmazásának legfőbb akadályai a potenciális adatbiztonsági és adatvédelmi sebezhetőségek – ezt említette a válaszadók 57 százaléka. További jelentős aggodalomra ad okot a megfelelő belső kompetencia hiánya, a limitált hozzáértés és AI-tudás (53 százalék), a következetes és releváns adatgyűjtés nehézségei (48 százalék), a magas kezdeti implementációs költségek (45 százalék) és az átláthatóság hiánya (40 százalék).

A KPMG felmérése szerint a mesterséges intelligencia használata kapcsán a vállalatok a pénzügyi területeken hasonló akadályokkal és aggodalmakkal szembesülnek, a vezetőnek számító cégek azonban többet tesznek ezek leküzdéséért. Csaknem háromnegyedük dolgozott már ki keretrendszereket, iránymutatásokat az AI felelős és biztonságos felhasználására vonatkozóan, így támogatva a biztonságos innovációs folyamatokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Egyre többet várnak el a nyugdíj-megtakarítóktól a pénztárak

Idén januártól több önkéntes nyugdíjpénztár is emelt a minimálisan elvárt havi tagdíjon – hívták fel a figyelmet a Grantis szakértői.

Emelkednek idén a tagdíjak

2025-től több önkéntes nyugdíjpénztár is megemelte a minimum tagdíjat. Az Alfánál 9 ezer forintról 10 ezer forintra, az Aranykornál 10 ezer forintról 12 ezer forintra, a Bizalomnál 7 ezer forintról 8 ezer forintra növekedett a havi tagdíj. A Pannóniánál 6 ezer forintról 8 ezer forintra, az OTP-nél 8 ezer forintról 10 ezer forintra emelkedett a tagdíj – derült ki a Grantis öngondoskodási szakértőinek összeállításából.

A Honvéd nyugdíjpénztárnál rendszerint az aktuális minimálbér 60 százaléka alapján számolják az éves minimális tagdíjat. A tavalyi 13 340 forintról így idén 14 540 forintra emelkedett a havi tagdíj.

A legalacsonyabb tagdíj elvárás jelenleg az Életútnál van, havi 5 000 forint. A legmagasabb pedig a Honvédnál, ahol 14 540 forint a havonta fizetendő tagdíj mértéke.

A pénztártagok fele továbbra sem fizeti a díjat

A Grantis szakértői felhívták arra is a figyelmet, hogy a jelenlegi 1 millió 69 ezer fős taglétszámmal már legalább minden tizedik magyar önkéntes nyugdíjpénztári tag.

A tagoknak viszont mindössze csak a fele fizeti rendszeresen a tagdíjat. A pénztáraknál nem kötelező a havi befizetés, negyedévente, illetve évente is lehet teljesíteni a tagdíjat, azonban a tagok fele még így is elmulasztja ezt megtenni.

Bár a pénztárak többsége nem szankcionálja a késlekedést és a passzivitást, de a pénztártag nyugdíjcélja veszélybe kerülhet, ha nem takarékoskodik.

A független alkusz korábban megvizsgálta a nyugdíjbiztosítások minimumdíjait is. A biztosítók többsége jellemzően legalább 10-12 ezer forintos havi rendszeres megtakarítást vár el. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol elvárt a rendszeresség, ott jellemzően jobban kitartanak a megtakarítók a nyugdíjcéljuk mellett.

A Grantis szakértői emlékeztetnek: a minimum díjaknál érdemes nagyobb összeget félretenni nyugdíjcélra, hogy a nyugdíjas években valódi segítséget nyújtson a megtakarítás.

Idén lakáscélra is felhasználható a megtakarítás

A szakértők emlékeztettek, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások a 2025-ös év folyamán kivételes módon, adómentesen hozzáférhetők ingatlancélú felhasználásra.

Ingatlancélnak számít a lakáshitelhez szükséges önerő biztosítása, a lakáshiteltörlesztés, az ingatlanvásárlás, az építkezés és a felújítás is. A kifizetést a pénztártag nemcsak saját maga, de a házastársa vagy a gyermeke számára is kérheti.

A megtakarítás felvételére a 2024. szeptember 30-ig felhalmozott összeg keretéig van lehetőség. A feltételek teljesülése esetén a pénztárak az igényléstől számítva 60 napon belül fizetnek.

Kétszámjegyű hozamok a pénztáraknál

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokkal egészen kiemelkedő hozamokat tudtak a megtakarítók elérni, bőven kétszámjegyű volt a növekedés. Míg a portfóliók jelentős része 10-20 százalékkal gyarapította a nyugdíjra gyűjtögetőket, volt olyan portfólió is, ahol 30 százalék feletti hozamot lehetett zsebre tenni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Minden eddigi csúcsot megdöntöttek tavaly az áruhitelek

Az áttörés elsősorban annak köszönhető, hogy ma már a webshopokban is gyorsan elérhetőek ezek a kölcsönök, az emberek pedig utaznak a 0%-os THM-es akciókra.

Az ügyfelek számára egész biztosan kedvező lesz Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az, hogy újfajta költségmentes részletfizetést kínáló megoldások kerültek piacra – a szolgáltatók versenyén a fogyasztók nyerhetnek leginkább.

Sokadik reneszánszát éli az áruhitelezés Magyarországon: az elmúlt évtizedben már-már eltemetett szolgáltatással kapcsolatban az elmúlt hónapok arról tanúskodnak, hogy egyre többen élnek az áruhitel ajánlatokkal. 

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint 2024 novemberében historikus rekordra, 5,72 milliárd forintra futott fel a folyósított áruhitelek összege, ami közel 30%-kal haladja meg az egy évvel ezelőtti mértéket. A növekedés az év egészére jellemző volt: az év első 11 hónapjában 42,2 milliárd forintra szerződtek az ügyfelek áruhitelre valamilyen kereskedelmi bankkal – a kihelyezés harmadával volt magasabb, mint 2023-ban.

Az év első 11 hónapjában 163 475 szerződés köttetett, ez 14%-kal haladja meg 2023-as adatokat. Az elmúlt évtizedben nem volt rá példa, hogy egyetlen hónapban 20 000 szerződést meghaladó kontraktust kössenek a finanszírozók, márpedig tavaly novemberben 22 158 áruhitel szerződést hagytak jóvá a pénzintézetek.

Az internet dobta meg a számokat

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a felfutás egyik legfontosabb oka az, hogy az ügyfelek egyre nagyobb része vásárol az interneten. Mára a webshopokba is megérkeztek az áruhitel ajánlatok, amelyeket az ügyfelek könnyedén, néhány többlet kattintással és némi elektronikus adatszolgáltatással tudnak igényelni. 

Gergely Péter szerint az áruhitelek felfutásának másik oka, hogy a lakosság valóban elkezdte bepótolni a vágtató infláció idején elmaradt tartós eszköz beruházásait – de ezt még sokan nem tudják-merik egy összegben finanszírozni. 

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a megnövekedett aktivitáshoz így az is kellett, hogy a kereskedők is felmérjék azt, hogy számukra komoly forgalmi eredményt hozhat az, ha az ügyfeleik számára részletfizetést tesznek lehetővé. Ennek köszönhetően ma szinte minden hónapban elérhetőek a kereskedőknél akciós, 0%-os THM (teljes hiteldíj-mutató) mellett elérhető hiteltermékek. Az akciózás kifejezetten igaz volt az év végi időszakra, amikor a karácsonyi bevásárlást számos fizikai kereskedő és webáruház 0%-os THM-es akciókkal könnyítette meg.

Azt, hogy az áruhitelek igénybevételénél magas a 0%-os ajánlatok igénybevétele, Gergely Péter szerint mindennél jobban bizonyítja az, hogy a Magyar Nemzeti Bank által kimutatott átlagos áruhitel THM tavaly novemberben 11,7 százalék volt, ami 5 százalékponttal az ugyanebben a hónapban folyósított személyi kölcsönök átlagos 16,7 százalékos THM szintje alatt van. 

Versenytársak mellett fut a szekér

Gergely Péter szerint érdekes, hogy az áruhitelek épp akkor futnak fel, amikor a piacon megjelentek a trónkövetelők. 

Míg korábban sokan úgy vélték, a személyi kölcsönök piaca falja majd fel az áruhitelezést, most sokan figyelik a piacon, hogy milyen sikerrel járnak majd azok a fintech kezdeményezések, amelyek a „buy now, pay later” (BNPL, vásárolj most, fizess később) elven működve kínálnak a kereskedőknek faktoring szolgáltatást. Ilyenkor a BNPL szolgáltató az ügyfelek helyett azonnal kifizeti a számla ellenértékét a kereskedőnek – leszámítva belőle a bonyolításért kért, jellemzően havi 1-3 százalékos díjat. 

Az ügyfél számára a szolgáltatás ingyenes, számára tehát lehetővé válik az, hogy költségmentesen, több részletben fizesse meg az áru ellenértékét.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a BNPL megoldás jellemzően rövid távú, 3-6 hónapos részletfizetést engedélyez az ügyfeleknek, ezzel szemben az áruhitelek esetében nem ritka a 10-12 hónapos, sőt – magasabb összegek esetén – akár 24 hónapos futamidő. 

A finanszírozók és a kereskedők jellemzően több futamidőt ajánlanak, a klasszikus áruhitel kamat a folyószámla és hitelkártya kamatok nagyjából 20-24 százalékos szintjén van. Ez a viszonylag magas kamat teszi ugyanakkor lehetővé azt, hogy a finanszírozó a kereskedővel megállapodva és a költségeket közösen viselve  – időszakra, futamidőre és a hitelösszegre szűrten – 0%-os THM-es akciókat tudjon ajánlani. 

A szolgáltatók között kialakuló versenynek minden bizonnyal az ügyfelek lesznek a nyertesei: egész biztosan bővül majd az áruhitelek (vagy ahhoz hasonló BNPL lehetőségek) elérhetősége – és egyre több helyen lesz mód valóban költségmentes részletfizetésre.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss