Gazdaság
Szalay Ádám: Vállalkozóként fontos, hogy felfelé húzzon a csoport, ahová tartozunk
A Napló egykori főszerkesztő-riportere cégeknek ad tanácsokat a Floow Day-en
Riporterként és főszerkesztőként csak a másnapi nézettségi adatokon keresztül kapott visszajelzést Szalay Ádám, aki ma már üzleti előadóként és kommunikációs stratégaként segít a vállalkozások sikeressé válásában. A szakember ma már a közvetlen visszajelzésekből győződhet meg róla, ha szavai nyitott fülekre találnak.
Öt üzleti fűszert mutat be a szeptember 8-án a Lurdy Ház konferencia központjában megrendezendő Floow Day, amelynek ötödik „fűszere” épp Szalay Ádám előadása lesz. A mikrofont az előadói pulpitusra cserélő Szalay Ádám szerint ezek a rendezvények elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy vállalkozó jól érezze magát a közegében és ez pozitívan hat a vállalkozására is.
„Amikor Bock László a Google csapatával dolgozott, beszámolt arról, szerinte mi az öt legfontosabb tényezője annak, hogy valaki jól érezze magát egy csoportban. Az első, hogy aki tag, jól érezze magát, a második, hogy a munka személyes jelentőséggel bírjon, a harmadik, hogy tiszták legyenek a szerepek és a célok, a negyedik, hogy a tagok támaszkodhassanak egymásra, az ötödik pedig a pszichológiai biztonság, vagyis hogy mindenki fontos és mindenkinek a véleményét meghallgatják. A Floow Day sikere is épp ezekben rejlik, hisz ezt az öt tényezőt itt is szem előtt tartjuk”
– fejtette ki Szalay Ádám.
Az üzleti előadó szerint noha az ember alapvetően társas lény, a vállalkozók sok esetben magányra ítélik magukat, ám ennek közel sem kell így lennie. Sőt, kifejezetten fontos, hogy egy olyan csoporthoz tartozzanak, amely támogatja és felemeli a tagjait.
Kísérlet a liftben
„Mindig eszembe jut Solomon Asch egyik kísérlete, amikor négy beépített embert rakott egy liftbe, majd amikor az ötödik – aki mit sem sejtett a kísérletről – beszállt, és azt látta, hogy a négy bent lévő személy háttal áll az ajtónak, miután megnyomta a gombot. A kísérlet mindegyik esetében az ötödik ember is hátat fordított az ajtónak a többiek hatására. David McClelland pszichológus a kísérlet kapcsán arra jutott, hogy azok határozzák meg leginkább a döntéseinket, vagyis azok lesznek a referenciacsoportunk, akikkel sok időt töltünk együtt. Márpedig nagyon fontos, hogy olyan referenciacsoportban legyünk, amelyik felfelé húz minket”
– tette hozzá Szalay, aki azt is elárulta, egy évvel ezelőtt csatlakozott a Floow Day-hez, de úgy érzi, ez az a közeg, amely valóban képes felemelni és pozitívan feltölteni az ide tartozó vállalkozókat.
A Floow Day rendszeres eseményein az üzleti élet legkiválóbb és legmeghatározóbb előadói osztják meg tudásukat az odalátogatókkal, mindemellett pedig számos szakmai fortélyt és megoldást is elsajátíthatnak az üzletemberek.
„Rengeteg érdekes és izgalmas előadásra lehet számítani a mostani rendezvényen is. Számomra mindig az a legszebb kihívás, hogy olyan helyen tartsak előadást, ahol számítanak az általam is közvetített értékek és ahol a hallgatóság több lesz attól, amit én mondok neki”
– tette hozzá Szalay Ádám.
A Floow Day rendezvényéről részletes információ a floowday.hu oldalon található.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Ilyenek lesznek a Dürer Park lakóépületei
Elindult a Dürer Park lakóépületeinek kivitelezése a Zuglói villanegyedben, a Városliget közvetlen közelében.
A 207 lakásos projekt építési munkálatai 2025 februárjában kezdődtek meg, és a tervek szerint 2027-ben kerülnek átadásra. A projekt részeként korábban már 1 milliárd forintból megújult az Ajtósi Dürer sor és a Zichy Géza utca kijelölt szakasza – többek között gyalogos-és kerékpárosbarát fejlesztéseket valósítottak meg.
A három épületben összesen 207 lakóingatlan kap helyet, épületenként 58, 72 és 77 lakással. A Dürer Park kivitelezése most új fázisba lépett, a lakóingatlanok munkálatai 2025 februárjában elkezdődtek a Market Építő Zrt. kivitelezésében, az épületek átadása pedig a tervek szerint 2027 nyarán várható. Az unikális területen elhelyezkedő Dürer Park lakásainak 30%-a az előértékesítés során eladásra került.
A Dürer Park magas minőségű épületeket kínál modern építészeti és építéstechnológiai megoldásokkal. Fontos cél, hogy olyan épületek jöjjenek létre, melyek jól illeszkednek a környezetükbe, reflektálnak a meglévő építészeti örökségre, valamint a kulturális emlékek megőrzésére. A projekt beruházója a Dürer Befektetési Kft., a fejlesztésért pedig a Property Market felel. A terveket a KÖZTI, míg a beépítési koncepciótervet a milánói Lissoni Casal Ribeiro építésziroda jegyzi.
Az épületek tervezése már az utcáknál elkezdődött, kívülről befelé haladva történt, mindvégig figyelve arra, hogy a zuglói villanegyed hangulata visszaköszönjön az épületek között kialakított parkban, a terekben és a lakásokban egyaránt. A klasszikus elegancia elvárt volt a tervezés során, emellett pedig figyeltek arra is, hogy a modern belsőépítészeti megoldások is jelen legyenek. Fontos volt, hogy a projekt kiemelkedjen a standard lakóépületfejlesztések közül. A magas minőség és a jövőre is felkészült, energiahatékony épületek létrehozása volt a cél. Aki a természetben szeret edzeni vagy kikapcsolódni, annak 2 perc távolságra elérhető a Városliget, de mind a három épület rendelkezik majd saját edzőteremmel is.
A projekt részeként korábban már megújult az Ajtósi Dürer sor és a Zichy Géza utca kijelölt szakasza – többek között olyan zöld fejlesztéseket valósítottak meg, melyek a gyalogosok és a kerékpárosok mindennapi közlekedését is biztonságosabbá teszi. 1 milliárd forintból új zöldfelületeket, biztonságos kerékpárutakat és gyalogos járdákat építettek ki a Városliget keleti oldalán. Az új köztéren, melyet a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. tervezett, a már erősen felújításra szoruló, korszerűtlen beton útburkolat helyett zöldsávot, illetve biztonságos, a KRESZ előírásainak megfelelő kerékpársávot hoztak létre. Az Ajtósi Dürer sor ezen részén korábban nehezebb volt az átjutás, most két új jelzőlámpás csomópont is kialakításra került a Városliget felé. A járművek részére pedig a közlekedést könnyítő, külön balra kanyarodó sáv épült.
A Dürer Park projektről bővebben a http://www.durerpark.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A külföldi akvizíciók után hazai felvásárlásokkal erősít a Prohuman Group
A Prohuman Group megvásárolta a létesítménygazdálkodással foglalkozó Green Vector Kft. 75%-os, valamint a contact center piacon meghatározó szerepet játszó Protocall Kft. 100%-os üzletrészét.
A cégcsoport az akvizíciókkal olyan piacokon bővíti szolgáltatási portfólióját, amelyek túlmutatnak a hagyományos HR-tevékenységeken, de munkaerő-intenzív jellegük miatt szinergiát mutatnak alaptevékenységével, és jelentős hozzáadott értéket jelenthetnek ügyfeleik számára.
„Amellett, hogy az elmúlt 20 évben Magyarország piacvezető HR-szolgáltatójává vált, a Prohuman Group mára hét országban aktív cégcsoporttá nőtte ki magát, mely naponta 25 ezer embernek biztosít munkát a legkülönbözőbb szektorokban. A külföldi akvizíciók mellett idehaza is keressük a felvásárlási lehetőségeket, elsősorban annak érdekében, hogy stratégiai növekedési tervünkkel összhangban erősítsük szolgáltatási portfóliónkat az outsourcing területen. Olyan ágazatokba invesztálunk, amelyek túlmutatnak a hagyományos HR-szolgáltatásokon, de szinergiát mutatnak azzal, mind a hazai, mind a regionális piacon növekedési potenciállal bírnak, és magasabb hozzáadott értéket képviselnek ügyfeleink szemében”
– mondta el Zakor Sándor, a Prohuman Group igazgatóságának elnöke.
Zöld megoldások és nemzetközi kilátások
Az akvizíciós stratégia jegyében a cégcsoport két hazai vállalkozásban szerzett többségi tulajdonrészt az elmúlt hónapokban. A létesítménygazdálkodási piacon működő Green Vector Kft.-ben 2024. októberben vásárolt 75%-os üzletrészt a Prohuman Group. Az 1995-ben alapított cég testre szabott szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek, melyek között irodaházak, ipari és kereskedelmi ingatlanok, prémium társasházak és sportlétesítmények is vannak. A Green Vector elkötelezett a zöld működés mellett, a „Környezetbarát szolgáltatás” minősítő védjegy birtokosa.
Ezt követően a Prohuman Group 2025. januárban 100%-os tulajdonrészt szerzett a Protocall Kft.-ben, amely 2009 óta meghatározó szereplője a hazai contact center piacnak. A vállalat főként telesales, ügyfélszolgálati és back office területeken aktív, ügyfelei között energiaszolgáltatók, pénzügyi intézmények, valamint kereskedelmi, logisztikai és e-kereskedelmi cégek is megtalálhatók. A Protocall a hazai piac után nemzetközi szinten is terjeszkedni kíván, erre nyújt lehetőséget, hogy csatlakozik a regionálisan aktív Prohuman Grouphoz.
A tranzakciókat követően mindkét megvásárolt cég menedzsmentje változatlanul folytatja a munkát, ugyanakkor az üzletfejlesztésben a jövőben a Prohuman Group is jelentős részt vállal.
Magasabb hozzáadott érték az ügyfeleknek
„A Green Vector és a Protocall akvizíciója lehetőséget ad, hogy ügyfeleink működését a HR-szolgáltatásokon felül olyan fenntartható és innovatív szolgáltatásokkal is támogassuk, amelyek optimalizálhatják, zöldebbé és költséghatékonyabbá tehetik működésüket – mindezt egy kézből. Úgy gondoljuk, hogy az új szolgáltatásinkkal a HR-területen szerzett tapasztalatokkal, a partner vállalatok működésének ismeretében további értéket teremthetünk ügyfeleink számára. Ez a két akvizíció jól illik a cégcsoport növekedési stratégiájába, amelyek célja, hogy a Prohuman Group a hazai piacvezető HR-szolgáltató szerep mellett a régióban is az elsőszámú szereplő lehessen”
– tette hozzá Zakor Sándor.
A növekedési célok támogatása érdekében a Prohuman Group létrehozta a Prohuman BPO Kft.-t, amely egyesíti a cégcsoport összes, nem hagyományos HR-szolgáltatást nyújtó leányvállalatát. Az új struktúrában a Green Vector és a Protocall mellett helyet kap a pénzügyi szektorban jelenlévő két cég, a többes ügynökként tevékenykedő Finance Care Kft, valamint a kiterjedt értékesítési hálózattal rendelkező Finance Sales Kft is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Minden jel arra mutat, hogy emelkedniük kellene a lakáshitel kamatoknak, de…
Bár számos érv szól amellett, hogy a bankok emeljék lakáshitel-kamataikat, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a verseny egyelőre gátat szab még az átmeneti emeléseknek is.
Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint egyelőre visszafogottan követi a piac az OTP Bank január 21-i kamatemelését, amikor a lakáshitel konstrukcióinak kamatát 50 bázisponttal megemelte, így a korábbi 7,49 százalék helyett a legkedvezőbb standard – kedvezmény nélküli – kamatot nyújtó OTP 1×1 Lakáshitelek is 7,99 százalékról indulnak.
Február elején a CIB jelentett be 20 bázispontos kamatemelést, így a piaci és a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel induló kamata egyaránt 7,99 százalék. A bank a lépéssel egyidőben megemelte a kamatkedvezmények igénybevételéhez szükséges jövedelmi határokat.
Ezután az járhat jól, aki a korábbi 500 ezer forint helyett nettó 800 ezres havi jövedelmet tud igazolni, ugyanis az ehhez kapcsolódó Kamatkedvezmény Extra sávban a Végig Fix konstrukcióban és a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel igénylésekor a korábbi 6,69 százalékról 6,59 százalékra csökken a kamat.
Ok lenne az emelésre
A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a visszafogott és korántsem egységes emelések is jól mutatják azt, hogy komoly verseny van a piacon az ügyfelekért. Pedig – emlékeztet Gergely Péter – több olyan indok is lenne, amely miatt a hitelintézetek teljesen érthető módon kamatemelésben gondolkodhatnának.
A lakáspiacon drámaian megnőtt a kereslet és ezzel párhuzamosan az értékesítési árak is. Az Ingatlan.com januári lakásárindexe szerint a decemberi 0,8 százalékos drágulás után idén januárban átlagosan 1,6 százalékkal emelkedtek az árak, éves szinten pedig a drágulás a decemberi 7,4 százalék után 9,4 százalékos szintet ért el országosan.
A megnövekedett érdeklődés fő oka, hogy az idén az állampapírok után járó kamatból 1700 milliárd forintot fizetnek ki a lakosságnak kamatok formájában, illetve hasonló mennyiségű állampapír le is jár.
A feltételezések szerint ezen pénzek jelentős része az ingatlanpiacon keres majd befektetési lehetőséget. A januári első állampapír-kifizetéseket követő ingatlanpiaci hírek ezt alátámasztják, visszatért például az egymásra licitálás. Ilyen helyzetben érthető az eladók gondolkodása, hogy felhajtják az árakat – emlékeztet Gergely Péter.
A BiztosDöntés.hu szakértője szerint miután sokaknak az állampapírból érkező forrás mellé hitel is kell, ez a banki hitelpultoknál is komolyabb aktivitást hozott. Miután pedig az ügyfeleknek szemmel láthatóan most kell a lakáshitel, a bankok most joggal számolhatnának azzal, hogy az ügyfelek kamatérzékenysége csökken.
A referenciakamatok emelkedtek
Ráadásul – teszi hozzá a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője – az elmúlt év utolsó negyedévében a pénzpiaci referenciakamatok emelkedése miatt a bankok hitelezési marzsa (jegybank által kimutatott átlagos teljes hiteldíjmutató 10, illetve 20 éves BIRS érték) 2 hónapban is negatívba csúszott ismét.
Persze, tudható, hogy a pénzintézetek a hiteleik forrását jelenleg nem a bankközi pénzpiacról szerzik be, hanem a továbbra is rendkívül magas, ám kamatot alig fizető lakossági betét- számlaállomány jelenti azok döntő részét, ám hosszú távon egyik bank sem szeret úgy hitelezni, hogy közben látható: máshol jobban kamatozna a pénze.
Áprilistól jön az 5 százalékos THM-ű lakáshitel
Áprilistól érkezik a piacra az 5 százalék alatti THM-es hitel a 35 év alatti, első, maximum 60 négyzetméteres és 1,2 millió forintos négyzetméterár alatt elérhető „zöld”, energiahatékony ingatlanukat megvásárolni akaró fiataloknak.
A jelenlegi kamatpályát látva ez a hitel szintén csak jóval később lesz/lehet üzlet a bankoknak, aminek kompenzációjára akár már most gondolhatnának.
A tavasz kamatcsökkenést hozhat
A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a bankok egymás közötti versenye az, ami megálljt szab a komolyabb kamatemeléseknek – ráadásul besegít a pénzpiaci kamatszintek óvatos csökkenése is. De ha a következő hetekben drágulnának is a hitelek 1-1 banknál, Gergely Péter szerint ez átmeneti hatású lenne.
Az ingatlanpiaci szakértők szerint a lakásár-rally a tavasz elejére kifulladhat, mert a piac nem tolerálja majd a túlárazottságot.
A tavasz második felétől a gazdasági mutatók javulására számítanak a piacon, ráadásul a sima kereslet hagyományos felfutása is a II. negyedévre várható, amikor a bankoknak kifejezetten fontossá válik, mekkora szeletet hasítanak ki maguknak a piaci tortából – akár kedvezmények árán is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Hogyan óvjuk egészségünket a számítógépes munka mellett?
-
Ipar2 hét ago
A Prologisnak újból bizalmat szavazott a piac vezető szereplője
-
Szórakozás2 hét ago
BME RobonAUT 2025 verseny – A jövő mérnökei összecsapnak
-
Gazdaság2 hét ago
Idén végre Magyarországon is duplázódhat az ingatlanbefektetések értéke
-
Egészség2 hét ago
Mellnagyobbítás vagy mellfelvarrás? Így döntsd el, melyik a neked való műtét!
-
Mozgásban2 hét ago
„Projekt cargo” szállítmányozás globális szinten
-
Gazdaság1 hét ago
Januárban megelőzték az elektromos autók a hibrideket
-
Okoseszközök2 hét ago
A HONOR a hardverfejlesztéshez használható hasznos kiegészítőkkel tréfálta meg a Samsungot