Gazdaság
Közel ötször annyi munkakört alakít majd át a MI, mint amennyit megszüntet
Különböző trendek össztüze alatt áll jelenleg a magyar munkaerőpiac.
A Z generációs fiatalok egészen más igényekkel lépnek fel, mint elődeik, az infláció miatt pedig sokan gondolkodnak munkahelyváltáson. A berobbanó mesterséges intelligencia is valószínűleg gyökeres változásokat fog okozni: szakértők szerint a generatív MI 4,5-szer annyi munkakört változtat majd meg, mint amennyit megszüntet. Sok szempontból jó hír, hogy a magyar munkaerőpiac feszes, azaz nagyon magas a foglalkoztatás, viszont más szempontból ez már nemzetgazdasági szinten is problémát jelent, hiszen rengeteg új beruházás zajlik jelenleg is hazánkban, amelyek munkaerőigényét ki kell majd szolgálni. A WHC Csoport főtámogatásával megvalósuló HR Festen számos ilyen és ehhez kapcsolódó témát körbejártak a részt vevő szakemberek.
A humánerőforrás-szakma legfontosabb éves rendezvénye, a HR Fest a terület legégetőbb kérdéseivel és legfrissebb trendjeivel várta a rendezvényre kilátogató szakembereket. Számos előadás és kerekasztal-beszélgetés foglalkozott többek között a munkaerőpiac jövőjével, annak kihívásaival és lehetőségeivel; az ember és a mesterséges intelligencia együttműködésével; a munkahelyi fenntarthatósággal és társadalmi felelősségvállalással; valamint a HR világának digitális átalakulásával is.
A jövő vezetője tudatos influenszer
A rendezvény egyik kiemelt kerekasztal-beszélgetése azt boncolgatta, hogy vajon a jövő vezetőjének influenszerré (véleményvezérré) is kell-e válnia egyben. A beszélgetésben részt vevő szakemberek szerint igen, mert a jó vezető ismérve, hogy szinte folyamatosan osztja meg gondolatait a környezetében lévőkkel, ezáltal kapcsolódik hozzájuk, hat rájuk és inspirálja őket. Az influenszerség pedig ebben az értelemben nem egyenlő az online platformok tartalomgyártóival, hanem inkább arra utal, hogy az influenszer vezető képes befolyásolni környezetét.
„Egy bizonyos szint felett egy vezetőtől elvárás, hogy aktívan és láthatóan kommunikáljon. Vezetőként ugyanis nem csak a személyes vélemény számít, hanem fontos, hogy ügyeket vigyünk, ügyekről beszéljünk. A jó véleményvezér-szerephez azonban elengedhetetlen a beszélő önazonossága és hitelessége”
– mondta el Endrei-Kiss Judit, az RTL Chief People & Culture Officer-e a beszélgetésen. Dr. László Móni Personal branding tanácsadó szerint egy cégen belül szerencsés esetben egy vezető egyben véleményvezér is: hat az emberekre, motivál, átadja a gondolatait. Mindennek csupán kivetülése az online térben való jelenlét.
„Lájkokat kapni jó, de a fő kérdés az, szeretnénk-e, tudunk-e adni is valamit a közösségnek? Ha igen, akkor az lehet számukra hasznos is. A személyes márkaépítésnek akkor van helye, ha a célja az, hogy adjunk valamit”
– kapcsolódott rá az elhangzottakra Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezetője.
„Mindemellett azonban érdemes észben tartani, hogy egy vezetőnek nem az az elsődleges szempontja, hogy szeressék. Sokkal fontosabb, hogy határozott véleménye legyen, amit önazonosan, hitelesen képvisel”
– tette hozzá.
Az erős személyes márka (personal brand) 4 pilléren alapul: ez a szakmai tudás, az ismertség, a hitelesség és a kedvelhetőség.
„Egy vállalati vezető véleményvezérként való pozicionálása amellett, hogy növelheti saját személyes reputációját, számos előnnyel járhat a szervezet számára is. Fontos azonban, hogy egy vezető kizárólag akkor lehet sikeres véleményvezér vagy vállalati nagykövet, ha aktívan, következetesen és hitelesen kommunikál, őszintén érdeklődik az általa képviselt témák iránt, valóban szakértője az iparágának és a vállalatának egyaránt”
– összegezte a téma kapcsán a WHC Csoport szellemi munkaerő közvetítés és kölcsönzés üzletágának vezetője, Horváth Ágnes a kerekasztal-beszélgetésen.
Nem lesz robot a főnökünk – a generatív MI még nem ural le mindent
Forró téma ma a HR digitalizációja, a mesterséges intelligencia (MI) egyre szélesebb körű térhódítása, a nagy nyelvi modellek egyre elterjedtebb használata. A generatív MI alapvetően alakítja át többek között a vállalati HR-folyamatokat is, a kérdés pedig az, hogyan lesznek képesek az emberek és a szervezetek alkalmazkodni hozzá. Noha arra még nem kell számítanunk, hogy főnökünk a jövőben egy robot lenne – bár Kínában már van ügyvezetői pozícióban chatbot! –, a humán erőforrás és a mesterséges intelligencia munkahelyi fúziója már ma is velünk van.
Komár Balázs, az xLabs CEO-ja és társalapítója előadásában kifejtette, hogy bár a generatív MI számos feladatra alkalmazható – úgymint tanulás, szövegalkotás, véletlenszerű vagy tervezett kapcsolatok keresése témák között –, még mindig nem használható megbízhatóan pontos szövegírásra, torzítás nélküli adatvisszaadásra, vagy önálló munkára. Éppen ezért várható, hogy 2030-ra az automatizáció és az MI-technológiák az USA munkaerőpiacának mindössze 4,9%-át válthatják ki, melynek 30%-áért lesz felelős a generatív MI, ellenben valószínűsíthető, hogy 4,5-szer több pozíciót alakít majd át, mint amit kivált.
A CSR elsősorban nem pénzkérdés, a munkáltatói márkára kifejtett hatása tagadhatatlan
A Scale Impact és a WHC Csoport által 2023 nyarán végzett kutatás apropóján, mely a társadalmi felelősségvállalási aktivitások (CSR) és a HR összekapcsolódását vizsgálta, külön kerekasztal-beszélgetés zajlott a HR Festen. A kutatás legfőbb megállapításai közé tartozik, hogy a CSR elsősorban nem pénz kérdése, a sikeres aktivitásokhoz a vállalatoknak mindenképp szüksége van civil partnerre, valamint, hogy a CSR elsősorban még mindig a HR-terület részét képezi.
A panelbeszélgetés egyik résztvevője Sáfrány Lilla, a WHC Csoport HR vezetője elmondta, hogy számukra különösen fontos a CSR, hiszen vállalati küldetésük, hogy emberi értékekre épülő munkaerőpiacot építsenek és segítsenek az álláskeresőknek munkát találni. Ez a tevékenység pedig már önmagában az esélyteremtést segíti elő.
„A társadalmi felelősségvállalás, egymás segítése valójában egy kulturális norma, melynek vállalati szinten is megtartó értéke van. A CSR-aktivitások amellett, hogy a gyakorlatban járulnak hozzá a társadalom jobbá tételéhez, munkáltatói márka (employer branding) szempontból is meghatározók. Noha ezek az akciók és hatásaik nehezen forintosíthatók, jelentőségük az üzleti aspektus tekintetében is kiemelkedő”
– mondta el Sáfrány Lilla, a WHC csoport HR vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Telekommal 100%, hogy a vállalkozásod nem áll meg
Áramszünet, zsarolóvírus, adatvesztés – csak pár példa arra, milyen váratlan akadályok adódhatnak a digitális térben, melyek a vállalkozások számára akár végzetes következményekkel is járhatnak.
Ezekkel a problémákkal ráadásul gyakran saját szakértő IT csapat nélkül kell a vállalkozóknak megbirkózniuk. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Telekom kutatása szerint a vállalkozások negyede lenne hajlandó többet fizetni azért, hogy a fentiekhez hasonló eseményeket elkerülhesse. A Telekom Üzleti Net Nonstop csomagjai instant megoldásokkal biztosítják az üzletmenetfolyamatosságát a vállalkozások számára, még szélsőséges körülmények között is.
A vállalkozóknak rendkívül sok mindennel kell egyszerre foglalkozniuk és a mai, gyorsan változó világban a vállalkozások működése a kiszámíthatatlanságról és a bizonytalanságról is szól. Maga a világ is követhetetlen tempóban alakul át, miközben turbulens gazdasági környezetre, sokszínű és folyamatosan módosuló ügyféligényekre, technológiai kihívásokra kell naponta megfelelően reagálniuk. Ezek a kihívások különösen nagy nyomást helyeznek a digitális infrastruktúrára és biztonságra, melyek zavartalan működése nélkül ma már elképzelhetetlen az üzletmenet folyamatossága. A Telekom és a BellResearch kutatásai* azt is jelzik, hogy a vállalkozások rendkívül leterheltek, üzleti környezetükben számos negatív gazdasági hatás éri őket, amelyeket ellensúlyozniuk kell. A többségük számára, s különösen igaz ez a mikrovállalkozásokra, általában nem áll rendelkezésre egy saját informatikai csapat a különböző feladatokra.
A digitális biztonság pedig az egyik leginkább érintett terület, ahol a cégek rászorulnak külső informatikai segítségre. Ráadásul a vállalkozások ritkán jutnak professzionális IT-támogatáshoz az adott területen szakértő szolgáltatótól. A kutatási eredmények alapján kézzelfogható segítséget jelenthet számukra egy olyan szolgáltatás, amely folyamatos rendelkezésre állással dolgozik azért, hogy az üzletmenetüket fenyegető kockázatokat elhárítsa.
„Feltöltés közben jött az áramszünet, elszállt minden, amin eddig dolgoztunk”.
„Pont akkor állt le a hálózat, amikor elküldtük az ajánlatot, lemaradtunk egy kivételes lehetőségről”.
„Zsarolóvírus van a gépen, csak abból választhatunk, hogy fizetünk, vagy bedobjuk a törülközőt.”
A legtöbb vállalkozással-vállalkozóval előfordulhatott már valamelyik a fenti krízishelyzetek közül (vagy ha nem, előfordulhat a jövőben). Minél több a technológia a környezetünkben, annál jobban rá vagyunk utalva: felmérhetetlen segítség, de kockázatforrás is egyben. A Telekom 2024q4-es ICT keresleti kutatása szerint a KKV-k mintegy egynegyede – még magasabb díj mellett is – olyan internet-csomagot választana, amely szünetmentes áramforrást és mobilhálózaton biztosított Wi-Fi elérést is tartalmaz.
A Telekomnál elérhető Üzleti Net Nonstop csomagok gondoskodnak róla, hogy aminek működnie kell, az krízisek idején is működőképes maradjon.
„Fejlett digitális eszközökkel, stabil optika hálózattal, valamint gigabit sebességű csomagokkal, gyors és stabil wi-fi mellett lehetséges fenntartani az üzletmenetet, de az Üzleti Net Nonstop csomagok lehetővé teszik azt is, hogy a vállalkozások működése akkor se álljon le, ha áramszünet, hálózati hiba vagy online támadás éri őket”
– ismertette a Telekom megoldásait Sipos Tamás, kis-, és középvállalati szegmens vezető.
A csomagok három kulcsfunkciója: szünetmentes áramforrás, amely áramszünet esetén is biztosítja a kapcsolatot; mobilhálózaton biztosított Wi-Fi elérés, amely automatikusan átkapcsol mobilinternetre, ha a vezetékes hálózat kimarad; valamint adathalászat elleni védelem és kiberbiztosítás, amely extra biztonságot ad az adatok és az üzlet védelmében.
„A Telekom valódi, gyakorlati üzletmenet-folytonossági megoldást kínál a magyar vállalkozásoknak, hiszen célunk, hogy szolgáltatásainkkal a vállalkozások üzletmenetét is támogassuk. Hiszünk benne, hogy ők az ország fejlődésének motorjai – ha ők zavartalanul működnek, azzal az egész ország előrelép. Az üzletmenet digitális fenntartását biztosító szolgáltatásainkkal is tuningoljuk a vállalkozásokat, és így az országot”
– tette hozzá a szakember.
További információ itt érhető el.
*1) Üzleti távközlési piaci részesedési és ICT kereslet kutatás 2024q4, nagymintás (2600), reprezentatív kvantitatív kutatás, amit a Telekom megbízásából a BellResearch végzett.
2) BellResearch, Magyar Infokommunikációs Jelentés 2025
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban
Hazánk mezőgazdaságának egyik legnagyobb kockázati tényezője az aszály, amely egyaránt kihat a terméshozamra és a gazdálkodók életére.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) legújabb kötete, az Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban átfogóan tárgyalja a szárazság okozta kihívásokat, a termelési rendszerek sérülékenységét, valamint a szélsőséges időjárási feltételekhez való alkalmazkodás szükségességét.
A kiadvány szerkesztői – Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora és Dr. Zsembeli József, a MATE Nemzeti Éghajlat- és Tájkutatási Központ igazgatója – részletesen mutatják be az aktuális helyzetet Magyarországon, különös tekintettel a 2022-es és 2024-es súlyos aszályokra, amelyek rávilágítottak a fenntartható és az aszály káros hatásait mérséklő mezőgazdasági stratégiák jelentőségére. A szakértők fontosnak tartják, hogy a gazdálkodók mellett a politikai döntéshozók is aktívan részt vegyenek a megfelelő szabályozások és támogatási rendszerek kialakításában, hiszen csak átfogó és összehangolt beavatkozásokkal lehet hatékonyan szembenézni az aszály okozta kihívásokkal.
Amint a könyv előszavában is olvasható, az éghajlatváltozás hatásai egyre kézzelfoghatóbbá válnak a mezőgazdaság mindennapjaiban, különösen a csapadékeloszlás kiszámíthatatlansága és a gyakrabban jelentkező aszályos időszakok révén. Magyarországon az aszály a mezőgazdasági termelés kockázatának egyik, ha nem a legmeghatározóbb tényezője. Bár az árvizek, a korai fagyok, a kártevők és egyéb kockázati tényezők komoly kihívások elé állítják a gazdálkodókat, a mezőgazdasági termelés és bevételkiesés szempontjából egyetlen más termelési kockázati forrás sem olyan jelentős országosan, mint az aszály. A nagy szárazság csökkentheti a terméshozamokat, a gazdálkodókat arra késztetheti, hogy szűkítsék a termesztett növények körét és területét, növeljék a termelési inputokat, például a növénytermesztésben az öntözésre vagy az állattenyésztésben a takarmányokra, állatjólétre fordított költségeket.
Az „Aszálykezelési stratégiák a mezőgazdaságban” című könyv célja, hogy gyakorlati és tudományosan megalapozott útmutatást nyújtson a gazdálkodóknak, agrárszakembereknek és döntéshozóknak arra, miként készülhetnek fel hatékonyan az aszályok következményeire. A könyv szerzői azonban nem csupán a kihívásokra kívánják felhívni a figyelmet, hanem azokra a lehetőségekre is, amik segítségével a mezőgazdaság alkalmazkodóbbá, ellenállóbbá és hosszú távon is életképessé válhat. Ennek érdekében a kötet átfogó képet ad az aszály élettani és gazdasági hatásairól, a korszerű vízgazdálkodási technikákról, valamint bemutatja a fenntartható, adaptív gazdálkodási módszereket, amelyek segíthetnek enyhíteni a vízhiány okozta károkat.
A gazdálkodók akár jelentős mértékben is alkalmazkodhatnak a szárazsághoz, a talaj nedvességmegtartó képességét növelő beruházások és intézkedések révén. A különféle talajvédő, nedvességtakarékos művelési módok és gyakorlatok, amelyek növelik a talaj szervesanyag-tartalmát, miközben csökkentik a talaj nedvességveszteségét – mint például a direktvetés vagy a redukált talajművelés, a takarónövények használata, a megfelelő vetésváltás stb. – segíthetnek a gazdaságoknak alkalmazkodni az aszály egyre növekvő kockázatához. Az öntözés hatékonyságának növelése is csökkentheti az aszály okozta károkat. A kötet számos további lehetőséget is felkínál a gazdálkodóknak.
A közelmúltban tapasztalt számos jelentős aszály arra ösztönzi a szakpolitikát, hogy a fókusz a rövidtávú aszályreagálásról a hosszútávú szárazságtűrő képesség kiépítése felé mozduljon el. Az aszályhoz való alkalmazkodás adekvát stratégiai megoldásokat igényel mind ágazatonként, mind régiónként. A kiadvány multidiszciplináris megközelítésben tárgyalja az aszály problémakörét, egyben bemutatja a legújabb kutatási eredményeket, gyakorlati alkalmazásokat, valamint hosszútávú megoldási stratégiákat a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem és a társadalmi rendszerek számára.
Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik elkötelezettek a mezőgazdasági termelés jövőjének megőrzése iránt, valamint azoknak, akik mélyebb ismeretekre vágynak az aszály okairól és következményeiről.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Vidéken is viszik a nagyot drágult paneleket
A megyei jogú városokban is hasonló mértékben drágultak az ingatlanok, mint Budapesten, de vidéken még így is jóval olcsóbban lehet lakást vásárolni, mint a fővárosban.
Az Otthon Centrum friss adatai szerint a vidéki nagyvárosokban is a panellakások drágultak a leginkább: az egy évvel ezelőttinél majdnem harmadával kerül többe egy négyzetméter. A vidéki városok közül Debrecen a legdrágább.
„Mindhárom használt szegmensben áremelkedést tapasztaltunk az előző év azonos időszakához képest, és ez a trend lényegében tavaly óta folyamatos”
– ismertette a megyei jogú városok átlagos négyzetméterárainak alakulását Soóki-Tóth Gábor.
Az elemzési vezető arról is beszámolt, hogy a használt ház ára emelkedett a legkevésbé, 11,8 százalékkal, míg a téglalakások 25,5, a panellakások fajlagos ára 28,2 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.
„A vidéki trendek nagyon hasonlítanak a budapesti folyamatokra: a fővárosban a családi ház 10 százalékot, a téglalakások 23 százalékot, a panellakások pedig 38 százalékot drágultak egy esztendő alatt”
– tette hozzá a szakember, kiemelve, hogy a fővárosi árszint továbbra is jelentősen meghaladja a vidéki városokét.
A téglalakások piacán Debrecen rekorder, amely a megyei jogú városok közül egyedüliként lépte át az egymillió forintos átlagos négyzetméterárat (1,07 millió forinttal). A második helyen Székesfehérvár áll 864 ezer forintos középértékkel, majd Győr következik 853 ezer forintos átlaggal. A legtöbb megyei jogú városban mérsékeltebb árak jellemzők 550-750 ezer forint közötti átlaggal. Csak a kisebb és a fővárostól távolabbi városokban fordult elő ennél alacsonyabb ár, például Nagykanizsán (450 ezer) vagy Baján (422 ezer forint).
Az Otthon Centrum közreműködésével értékesített téglalakások átlagos négyzetméterára egy év alatt 25,5 százalékkal emelkedett. A legtöbb megyei jogú városban 15-30 százalék közötti drágulás látható, Sopronban, Szegeden, Veszprémben, valamint Zalaegerszegen egyszámjegyű volt a növekedés, míg Szolnokon, Tatabányán és Székesfehérváron meghaladta a 30 százalékot.
A panellakások átlagos négyzetméterára 729 ezer forint, a rangsort ebben a szegmensben is Debrecen vezeti 950 ezer forinttal, majd Székesfehérvár 827 ezerrel a második, Győr pedig 812 ezer forinttal a harmadik legdrágább város. Az olcsóbb városok közé Dunaújváros (478 ezer), Szolnok és Miskolc (460 ezer), valamint Nagykanizsa (417 ezer forinttal) tartozik. A legtöbb megyei jogú várost azonban 500-700 ezer forintos átlagár jellemzi.
Az árak összességében 28,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát, amiben Soóki-Tóth Gábor szerint a kamattámogatott hiteleknek is nagy szerepe van, amelyek különösen az olcsóbb panelek iránt élénkítették a keresletet. Minden városban emelkedtek az árak, a legnagyobb 30 százalékot meghaladó drágulást Kecskeméten, Pécsen, Székesfehérváron és Debrecenben, míg a legkisebb növekedést Zalaegerszegen mindössze 4 százalék mérte az Otthon Centrum. Ezzel szemben a többi vidéki városban kétszámjegyű áremelkedés az irányadó.
A megyei jogú városokban az elmúlt egy évben a családi házak drágultak a legkevésbé: a négyzetméterár átlagértéke 551 ezer forint, ami éves távlatban 11,8 százalékos emelkedésnek felel meg. Ugyanakkor az összetételhatás miatt a 25 megyei jogú városban szélsőségesen, a tavalyi átlagár 90-140 százaléka között alakultak az idei átlagok.
Debrecen a harmadik szegmensben is rekorder 745 ezer forinttal, amelyet Sopron közelíti meg 702 ezerrel, míg Győr 623 ezer forintos átlagos négyzetméterárral a harmadik. Nem sokkal marad le Székesfehérvár (614 ezer) és Érd (600 ezer), miközben a legtöbb városban 400-600 ezer forint közötti átlagár a mértékadó. A kisebb és a fővárostól távolabb esővárosokban, ennél alacsonyabb átlagok is előfordulnak: Szekszárdon 319 ezer, Nagykanizsán 333 ezer, Zalaegerszegen 374 ezer forint a középérték.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Mozgásban2 hét ago
Újra megjelenik a Honda választékában a Prelude
-
Tippek2 hét ago
A csendes gyilkos nem alszik télen sem: minden, amit a szén-monoxid-érzékelőről tudni kell
-
Okoseszközök2 hét ago
Olimpikonokkal tesztelték a Xiaomi 15T Pro okostelefonok fotós képességeit
-
Gazdaság2 hét ago
Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra
-
Zöld2 hét ago
Az Allee a kelet-európai régió legjobb fenntarthatósági teljesítményt nyújtó kiskereskedelmi létesítménye
-
Gazdaság2 hét ago
Mínuszban az e-kereskedelmi mérleg: ezek a cégek javíthatják az egyensúlyt
-
Okoseszközök2 hét ago
A párizsi Pompidou Központ tárlatának képei is bekerülnek a Samsung Art Store gyűjteményébe
-
Okoseszközök2 hét ago
3 méter széles és 1,7 méter magas házimozi-kijelzőt mutatott be az LG

