Gazdaság
Idén még megspórolható a szocho a TBSZ-nél
Csak a jövő évtől indított Tartós Befektetési Számlák (TBSZ) után kell szochót fizetni. A befektetés 3 éven belüli feltörése esetén 13 százalékos, 3 és 5 év közötti felbontásakor 8 százalékos lesz a szocho mértéke. 5 év után továbbra is teljesen adómentesen lehet felvenni a nyereséget – jelezték a Grantis szakértői.
A jövő évben nyitott TBSZ számlákat érinti a szocho
A kormány november 8-án tette közzé, hogy szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetniük azoknak, akik idő előtt, azaz 5 éven belül feltörik a Tartós Befektetési Számlájukat (TBSZ).
A 2025-ös adócsomag szerint a módosítás a 2025. január 1-jétől indított Tartós Befektetési Számlákra fog vonatkozni. Tehát az eddig megkötött, valamint még az idén év végéig megnyitott számlákat nem érinti a rendelkezés – hívta fel a figyelmet a Grantis.
A szocho mértéke a jövőben a következőképp alakul:
- Amennyiben a gyűjtőévet követő első 3 éven belül töri fel valaki a befektetését, akkor 13 százalékos szochót kell fizetnie a hozamok után.
- Ha a gyűjtőévet követő 3 év 5 év között, akkor 8 százalékra csökken a szocho fizetési kötelezettség.
- 5 év után nem kell szochót fizetni.
A TBSZ számlán tartott hozamok adózása
3 éven belül | 3 és 5 év között | 5 év után | |
Szocho | 13% | 8% | adómentes |
Szja | 15% | 10% | adómentes |
Adóteher a hozamra összesen | 28% | 18% | adómentes |
Forrás: Szocho törvény/Grantis
Fontos, hogy TBSZ újrakötése esetén már kell szochóval is számolni a fenti módon.
A kamatadó, azaz a személyi jövedelemadó mértéke nem változott. A 3 éven belüli feltörés esetén 15 százalék, 3 és 5 év között 10 százalékos szja-t szükséges fizetni. Tehát 3 év után 5 százalékos adókedvezmény jár mindkét adó esetében.
A Grantis szakértői felhívták a figyelmet, hogy a gyűjtőévet követő 5 év után továbbra is teljesen adómentesek maradnak a TBSZ számlák. Aki kitartó, az 28 százalék adót spórol meg a hozamok után.
Az adómentesség mellett még egy évet is nyerhet, aki idén lép
A TBSZ számlán a gyűjtőévben, azaz a nulladik évben december 31-ig lehet pénzt elhelyezni. Ez után már sem befizetni, sem levenni nem lehet a számláról, másképp adókötelessé válik a befektetésünk.
Azok, akik még idén lépnek, egy évet nyerhetnek azzal, hogy nem kell még egy évet várniuk arra, hogy leteljen jövő decemberig a gyűjtőév. Számukra 2026 helyett már 2025. január elsejétől elindulhat a befektetési időszak.
Felkapottak a TBSZ számlák
Az elmúlt években látványosan emelkedett a Tartós Befektetési Számlák száma. Az idei első félévben már 357,5 ezer értékpapírszámlát tartottak nyilván a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Közel 100 ezer számlával többet, mint két évvel ezelőtt.
Az értékpapír-állomány is gyarapodott, csaknem 2 ezer milliárd forinttal növekedett 2022 óta. A legutóbbi adatok szerint összesen 5367 milliárd van a TBSZ-számlákon – mutattak rá a független alkusz szakértői.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Magyarországon is elindult a Wolt és a Telekom együttműködése
Május 12-től a Magyar Telekom ügyfelei díjmentesen aktiválhatják a Wolt+ előfizetést, a Wolt havidíjas szolgáltatását, amely ingyenes házhozszállítást és exkluzív kedvezményeket biztosít számos étterem, élelmiszerbolt és egyéb helyi üzlet kínálatához.
A Deutsche Telekom és a Wolt együttműködésének eredményeként a telekomosok ezekhez az előnyökhöz most 6 hónapig díjmentesen férhetnek hozzá a Magenta Moments kedvezményprogramon keresztül. Sőt, a Magenta 1-es ügyfelek ezúttal is még többet kapnak, hiszen ők 12 hónapig élvezhetik a Wolt+ előnyeit. A díjmentes 6 hónapos Wolt+ előfizetést biztosító egyedi kuponkódot a Telekom alkalmazás Magenta Moments menüpontjában kérhetik le az ügyfelek év végéig. A Magenta 1-eseknek szóló, 12 hónapos díjmentes Wolt+ előfizetést biztosító kedvezménykód pedig május 18-ig igényelhető, és a lekéréstől számítva 1 hónapig aktiválható a megadott linken keresztül. Az együttműködés tovább erősíti a Telekom azon törekvéseit, hogy a Magenta Moments program ajánlataival megkönnyítse és színesítse az ügyfelek mindennapjait, és extra törődést, odafigyelést biztosítson számukra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Így lesz a feszültségből stratégiai előny a munkahelyen
A vezetőknek új gondolkodásmódra van szükségük ahhoz, hogy a bizonytalanságból és az új típusú munkahelyi feszültségekből előnyt kovácsoljanak.
A mai, egyre gyorsabban változó világban már nem működnek a kivárásra épülő stratégiák vagy a kizárólag pénzügyi eredményekre fókuszáló szemlélet. A Deloitte szakértői szerint ehelyett a döntéshozatal során egyensúlyt kell teremteni az üzleti és emberi szempontok között – ezek ugyanis kölcsönösen erősíthetik egymást.
A szervezetek és a munkavállalók közötti feszültségek várhatóan fokozódni fognak, amiben a mesterséges intelligencia (AI) térnyerése is szerepet játszik. A vezetőknek emiatt olyan döntéshozatali megközelítést kell alkalmazniuk, aminek középpontjában az emberi teljesítmény áll, pontosabban az üzleti és emberi eredmények egyensúlya. A Deloitte legfrissebb Globális Humán Erőforrás Trendek 2025 tanulmányában három kulcsdimenziót (munka, munkaerő, szervezet és kultúra) vizsgáltak. A szakértők szerint mindhárom területen olyan feszültségek azonosíthatóak, amelyeket a szervezetek megfelelő megközelítéssel potenciális lehetőségekké alakíthatnak.
„A tavalyi felmérésünk eredményei azt mutatták, hogy növekszik a feszültség az üzleti és emberi szempontok között. Az idei válaszok alapján ezek összehangolása sem megy egyik napról a másikra. A felmérésben résztvevő szervezetek mindössze 6 százaléka tett érdemi lépéseket annak érdekében, hogy beépítse stratégiájukba az emberközpontú értékteremtést. Sokan továbbra is csak a gyors üzleti eredmények elérésére koncentrálnak, háttérbe szorítva a hosszú távon jelentkező emberi eredményeket, pedig ezek nem egymást kizáró tényezők. Az üzleti és emberi szempontok együttes figyelembevétele hozhat valódi és hosszú távon fenntartható eredményt”
– mondta Csépai Martin, a Deloitte HR tanácsadási üzletágának igazgatója.
A vezetők szerepe és kihívásai: A vezetők ma olyan, egymással ellentétes kihívásokkal néznek szembe, mint a pénzügyi elvárások rövid távú teljesítése és a hosszú távú stratégiai célok elérésének biztosítása. Emellett az AI térnyerése is újfajta kihívásokat teremt. A vezetőknek bizalmat kell építeniük és csapataikat is fel kell készíteniük a mesterséges intelligenciával való együttműködésre, ugyanis a vezetés célja ma is az, hogy másokkal együttműködve, az emberi teljesítményt kiaknázva teremtsen értéket.
Döntéshozatal a bizonytalanságban: A bizonytalan környezet fegyelmezett, adatvezérelt döntéshozatalt követel. A jó döntésekhez elengedhetetlen releváns adatok használata, az érintettek bevonása, de nem a konszenzus kedvéért, hanem a megalapozott döntések érdekében. Fontos, hogy a döntési jogkörök ott legyenek, ahol valódi tapasztalat van – például az AI integrációját érintő kérdésekben.
A stabilitás és agilitás egyensúlya: A munkavállalók stabilitásra vágynak, a szervezetek viszont agilitásra törekednek. Az új munkamodell kialakítása akkor lehet sikeres, ha lehetőséget teremt mindkettőre – például úgy, hogy időt biztosítanak a munkavállalóknak a valóban értékteremtő feladatokra, és csökkentik a felesleges terheket.
Együttműködés a mesterséges intelligenciával: Az AI térnyerése megköveteli, hogy a szervezetek újragondolják a munkavállalói értékajánlatukat. Az emberek már nemcsak munkát keresnek, hanem olyan környezetet, ahol együtt fejlődhetnek a technológiával. Fontos felismerni, hogy a mesterséges intelligencia nem az emberek helyére lép, hanem kiegészíti a humán képességeket.
Egy másik probléma a tapasztalati szakadék. Sok új belépő nem rendelkezik a szükséges tapasztalattal, miközben a belépő szintű lehetőségek is szűkülnek. Ennek áthidalására a munkáltatók, álláskeresők és oktatási intézmények részéről is új szemléletre van szükség.
Technológia, az új értékalap
A technológiai beruházásokat már nemcsak hatékonysági szempontok alapján kell értékelni, hanem figyelembe kell venni azok hatását az emberi teljesítményre is. Az új technológiai döntésekhez új mérési és értékelési rendszerekre van szükség, amelyek összhangban vannak az üzleti és emberi célokkal.
Teljesítmény és motiváció
A dolgozók motivációjának megértése kulcsfontosságú a teljesítmény felszabadításához. A marketing már régóta alkalmazza a motivációközpontú megközelítést – a HR-nek is érdemes ezt követnie. Ugyanakkor a hagyományos teljesítménymenedzsment nem elegendő. Nem várható el, hogy egyetlen folyamat oldjon meg minden emberi teljesítménnyel kapcsolatos kérdést. Ehelyett rendszerszintű, hosszú távú megközelítésre van szükség.
„A szervezetek egyre több feszültséggel néznek szembe, de fontos felismerni, hogy ezek nem problémák, hanem lehetőségek. Az üzleti és emberi szempontokat egyensúlyban tartó vezetés képes ezekből előnyt kovácsolni. Ehhez viszont új gondolkodásmódra, bátor döntésekre, rendszerszintű változtatásokra és a mesterséges intelligencia aktív integrálására van szükség. A siker kulcsa az, hogy a vezetők, hosszú távon is fenntartható módon tudjanak egyensúlyt teremteni a nyereség és az emberi érték között”
– összegezte Dankó Nóra, a Deloitte Magyarország HR tanácsadási üzletágának szenior tanácsadója.
A teljes Globális Humán Erőforrás Trendek 2025 tanulmány letölthető a Deloitte weboldaláról: https://www2.deloitte.com/content/dam/insights/articles/glob187692_global-human-capital-trends/DI_2025-Global-Human-Capital-Trends.pdf
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Új vezető a Yettel marketing igazgatóságának élén
Május 6-tól Simon György irányítja a Yettel lakossági marketing igazgatóságát.
Simon György több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, karrierje jelentős részében az infokommunikációs szektor különböző területein szerzett tapasztalatot, majd az elmúlt három évben a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgozott, ahol digitális lottójátékok fejlesztésére összpontosított. Innen tér vissza a telekommunikációba a Yettel Magyarország lakossági marketing igazgatójaként.
György a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdasági diplomát, az egész életen át tartó tanulás és a fiatalok mentorálása is közel áll a szívéhez – tanárként is kipróbálta magát, egy évben számvitelt tanított középiskolás fiataloknak. Vezetőként nagyra értékeli az együttműködést és a pozitív légkört, hiszi, hogy ezek nélkül hosszú távon nem lehetséges igazán sikeres csapatot építeni. Dolgozott már agilis szervezetekben, a hagyományos marketingstratégiák mellett szenvedélyesen rajong az intelligens digitális megoldásokért, új vagy újragondolt megközelítéseket alkalmaz és szilárdan hiszi, hogy igazi sikert csak valódi ügyfélélmény és értékteremtés révén lehet elérni.
Magánéletében mély szenvedélyt érez a városi vasúti közlekedési hálózatok története iránt, és szeret feleségének és két gyermekének főzni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Megérkeztek az LG új QNED evo televíziói
-
Okoseszközök1 hét ago
Az egyetemek mindennapjait is átírja a mesterséges intelligencia
-
Gazdaság2 hét ago
Kiszolgáltatottság helyett kiszolgálás
-
Gazdaság2 hét ago
Bizonytalanabbá váltak a munkáltatók a külföldi munkaerő-kölcsönzésben
-
Okoseszközök2 hét ago
A TCL 2025-ben elismert nemzetközi design díjakkal erősíti meg vezető szerepét
-
Ipar2 hét ago
Aumovio néven folytatja tevékenységét a Continental Csoport autóipari szektora
-
Mozgásban2 hét ago
Elindult a VIP-jegyek értékesítése a hazai MotoGP-re és leterítették a záró aszfaltréteget a pályán
-
Ipar7 nap ago
Az e-kereskedelem átalakítja Európa logisztikai térképét