Gazdaság
Új, rugalmas üzleti tarifacsalád és digitális app KKV-knak
Azonnal, alkalmazásból menedzselhető szolgáltatások, aszerint, hogy éppen növekszik vagy csökken a vállalkozás telekommunikációs igénye.
A hazai vállalkozások számára a számos lehetőség mellett kihívást jelent a nehezen kiszámítható üzleti környezet; még a stabil cégek esetén is előfordul, hogy míg az egyik hónapban bővül, a másikban már visszafogja a költségeit. Rugalmasság, digitális ügyintézés, költséghatékonyság – ezt kínálja a Yettel új üzleti megoldása azoknak a KKV-knak, amelyek nemcsak alkalmazkodni, hanem fejlődni is szeretnének.
A magyar kis- és középvállalkozások (KKV-k) adják a hazai foglalkoztatottság 65%-át, és becslések szerint 50-55%-kal járulnak hozzá a hazai GDP termeléshez, miközben a cégek számára a folyamatosan változó gazdasági környezetben a költséghatékonyság és a rugalmasság kulcsfontosságú tényezőkké váltak. A vállalkozásoknak gyorsan kell alkalmazkodniuk: miközben a digitalizáció és a technológiai fejlődés új lehetőségeket teremt, egyúttal új elvárásokat is támaszt feléjük. A Yettel most bejelentett legújabb fejlesztései pontosan ezekre az igényekre adnak választ: elindul a Yettel Business ReFlex hűségnélküli, mégis kedvező feltételeket biztosító tarifacsalád, valamint a Yettel Business mobilalkalmazás, amely a mobilról menedzselhető üzleti funkciók révén teljesen új szintre emeli az üzleti ügyfélélményt.
Rugalmas tarifa, hűségidő nélkül, mégis kedvező feltételekkel
A Yettel Business ReFlex tarifák lényege, hogy a vállalkozások igényeire, kötelező hűségidő vállalása nélkül alakíthatóak: nincs kötelező 2 éves hűségidő, mégis kedvező árak és feltételek érhetők el, szabadon lehet váltani nagyobb vagy kisebb tartalmú tarifacsomagok között, akár havonta. Így a cégek gyorsan reagálhatnak a piaci változásokra, valamint bővülő vagy éppen csökkenő telekommunikációs igényeikre. A hűség nélküli ajánlatokhoz havi visszatérítés is jár, amelyet a vállalkozás akár készülékvásárlásra, tartozékokra vagy számlajóváírásra is felhasználhat – akár összevontan, egy nagyobb értékű telefonbeszerzéshez is.
Yettel Business app: digitális ügyfélélmény, egy helyen minden
Az új Yettel Business app kifejezetten a társaság kis- és középvállalati méretű üzleti ügyfelei számára készült, egyedülálló fejlesztés a hazai mobilkommunikációban. Az alkalmazás lényegében azt a digitális élményt kívánja biztosítani, amit a Yepp tarifa kínál a lakossági ügyfelek számára: egyetlen alkalmazáson keresztül elérhető kényelmes és rugalmas ügyintézés, költségkontroll és kedvezmény-érvényesítés. A Yettel Business appban az ügyfelek önállóan menedzselhetik előfizetéseiket, módosíthatják tarifáikat, rendelhetnek extra szolgáltatásokat attól függően, hogy növekszik vagy csökken a vállalkozás igénye a telekommunikációs szolgáltatásokra. A tranzakciók azonnal teljesülnek, nem szükséges Yettel üzletbe látogatni ezek elintézésére. A platform folyamatosan bővül, az ügyfelek visszajelzései alapján újabb hasznos funkciókkal és lehetőségekkel.
Technológiai háttér és ügyfélközpontúság
A Yettel az elmúlt években közel 100 milliárd forintos hálózatfejlesztést hajtott végre, így ma már országosan 99% feletti – lakosságra vetített, kültéri – lefedettségű 4G és több mint 1000 bázisállomáson elérhető szupergyors 5G hálózat áll az üzleti ügyfelek rendelkezésére. A vállalat 2028-ig további több tízmilliárd forintos fejlesztést tervez Magyarországon.
„A KKV-szektor a hazai foglalkoztatás kétharmadát biztosítja, és becslések szerint a GDP több mint felét állítja elő, így gazdasági szempontból kiemelt jelentőségű. A Yettelnél az elmúlt évek hálózatfejlesztései mellett arra törekszünk, hogy olyan üzleti megoldásokat kínáljunk, amelyek valódi válaszokat adnak a vállalkozások működési, növekedési céljaihoz. A ReFlex tarifacsalád és a Yettel Business app bevezetésével a rugalmasságot, a digitális ügyintézést és az egyedi igényekre szabható költségstruktúrát helyezzük előtérbe – mindezt egy technológiailag élenjáró, országos lefedettségű mobilhálózatra építve.”
– mondta Fülöp Gábor, a Yettel üzleti értékesítési és marketing igazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
2027-től egyablakos ügyintézéssel támogatja a vállalkozókat a Kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladatai az Országgyűlés döntése alapján 2027. január 1-től több kulcsfontosságú területen bővülnek, jelentősen csökkentve ezzel a vállalkozások adminisztrációs terheit. A Kamara így még szorosabb partnere lesz a vállalkozóknak, akik egyre több mindenben számíthatnak a szervezetre.
Az Országgyűlés a mai napon elfogadta a Kormány és a Kamara között március 5-én kötött együttműködési megállapodás kapcsán alkotott törvényt. A most elfogadott törvény értelmében a meglevő közfeladatain túl, mint például az építőipari kivitelezők és a duális képzőhelyek nyilvántartásának vezetése és ellenőrzése, a származási bizonyítványok és exportigazolások kiállítása stb., 2027. január 1-jétől a Kamara vezeti majd az egyéni vállalkozói nyilvántartást, így a vállalkozók egy helyen intézhetik az alapítással, módosítással vagy szüneteléssel kapcsolatos ügyeiket. Ez gyorsabb ügyintézését és kevesebb papírmunkát jelent a vállalkozásoknak.
A törvény megteremti a hazai építőiparban már több mint egy évtizede működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) egységes működését, amellyel a kivitelezők és a megrendelők közötti vitákat gyorsan és hatékonyan rendezi. A törvénymódosítással javul a közbeszerzési eljárások és építőipari beruházások jogszerűsége, valamint komolyan fékezi a lánctartozások kialakulását.
A felnőttképzési rendszer megerősítése érdekében a Kamara 2027-től fontos hatósági feladatokat lát el. Emellett új elemként az MKIK felel a minősítési rendszer kidolgozásáért és működtetéséért, amelynek célja a felnőttképző intézmények magas színvonalú szakmai támogatása. Mindezek garantálják a hatékonyan működő adatalapú döntéshozatalt, a minőségi, munkaerőpiaci igényekhez jobban illeszkedő felnőttképzéseket.
A villamos biztonsági felülvizsgálók nyilvántartását a Kamara vezeti, ezzel újabb ágazattal bővült a Kamara szolgáltatásfelügyeleti hatásköre, ezzel is erősítve a vállalkozások élet- és vagyonbiztonságot. A nyilvántartásokkal a Kamara nyomon követi a szakemberek képzését, továbbképzését és jogosultságát, kiszűrve a szabálytalanul működő vállalkozásokat.
A kamarai rendszer a területi kamarai hálózat, a vármegyei és városi szervezetek meglévő tapasztalatára, gyakorlatára és felkészültségére építve látja majd el a most kibővülő feladatokat.
A megújult Kamara működésének középpontjába Nagy Elek elnöksége alatt a vállalkozó került. A tavalyi, öt évre kötött Kamara-Kormány megállapodás ágyazott meg annak, hogy a Kamara közfeladatai 2027-től tovább bővüljenek és még hatékonyabban támogathassa a hazai vállalkozásokat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Az AI 2026-ban átköltözik a chatből az infrastruktúrába
Az elmúlt években a mesterséges intelligenciát főként chatfelületeken használtuk, ahol válaszol a kérdéseinkre. A SUSE előrejelzései szerint azonban a következő időszakban az AI szerepe alapvetően átalakul, és különálló eszköz helyett az informatikai rendszerek működésének alapvető részévé válik.
Az intelligens rendszerek így már nem pusztán támogatják az IT-csapatokat, hanem aktívan részt vesznek a felügyeletben és az optimalizálásban, ami gyorsabb hibaelhárítást, hatékonyabb erőforrás-kihasználást, átláthatóbb költségeket és megbízhatóbb működést eredményezhet. Az áttöréshez a vállalati környezetekhez tervezett olyan nyílt platformokra van szükség, amelyek képesek összehangoltan kezelni az AI-modelleket és az infrastruktúrát.
„Az AI ma már nem kísérletezésről szól, hanem a mérhető teljesítménybeli eredmények eléréséről. Ha nem változtatjuk meg a vállalat teljes működését, akkor valójában nem újítunk meg semmit, és nem tudjuk kiaknázni az AI-ban rejlő értéket.”
-mondta Julie Sweet, az Accenture vezérigazgatója.
A technológiai vállalatok és kutatóintézetek az elmúlt időszakban arra törekedtek, hogy egyre nagyobb és összetettebb AI-modelleket fejlesszenek. Ezek ugyanis több adatot és összefüggést képesek kezelni, ezért pontosabb és árnyaltabb válaszokat adnak. Idővel azonban kiderült, hogy a méret önmagában nem garancia a hatékony működésre. A fókusz 2025-ben arra helyeződött át, hogy az AI működtetését miként lehet a puszta válaszadás helyett a környezet értelmezése és az arra adott következetes reakció felé elvinni.
Ennek a szemléletváltásnak a részeként terjedt el a RAG (Retrieval-Augmented Generation) megközelítés, amely lehetővé teszi, hogy az AI egy vállalat saját dokumentumaiból és adatforrásaiból is merítsen, így pontosabb válaszokat adjon. Megjelent az egységes MCP (Model Context Protocol) szabvány is, amely egyszerűbbé teszi az AI-rendszerek és adatforrások összekapcsolását. Ezzel párhuzamosan az is világossá vált a tavalyi év során, hogy a kísérleti megoldásokból csak stabil és jól szabályozott platformokra építve lehet vállalati szintű szolgáltatásokat biztosítani. Ezek közé tartozik például a SUSE AI is.
A 2025-ben kirajzolódó szemléletváltás nem áll meg az alapok megerősítésénél. A SUSE szakértői szerint 2026-ban ezek a folyamatok tovább mélyülnek, és az alábbi 5 irány válik meghatározóvá az AI-infrastruktúra fejlődésében:
-
Az AI az infrastruktúra részévé válik
Az autonóm AI-ügynökök egyre inkább beépülnek az infrastruktúra működésébe. A Kubernetes-alapú rendszerekben idén már nemcsak mikroszolgáltatások futnak, hanem önálló döntési logikával rendelkező AI-komponensek is. Ezek az ügynökök saját jogosultságokkal és azonosítható identitással rendelkeznek, így képesek ellenőrizni a naplókat, felismerni a problémákat és javítási javaslatot készíteni. Az üzemeltetési csapat szerepe átalakul: a kézi beavatkozás helyett az AI-ügynökök felügyelete és irányítása kerül előtérbe.
-
Az adatok a vállalat ellenőrzése alatt maradnak
Egyre fontosabb a digitális szuverenitás, vagyis az, hogy az adatok a vállalat ellenőrzése alatt maradjanak akkor is, amikor az AI dolgozik velük. Sok esetben ezért az AI-megoldásokat helyben, saját infrastruktúrán futtatják. Ebben az esetben kiemelt jelentőségű a kontroll és a megfelelőség biztosítása, amiben hatékony segítséget nyújtanak az olyan nyílt, Rancher-alapú platformok, mint a SUSE AI. Felértékelődnek továbbá a kisebb nyelvi modellek is, amelyek kevesebb erőforrást igényelnek, jól használhatók bizonyos konkrét üzleti feladatokhoz, és kiszámíthatóbb működést tesznek lehetővé.
-
GPU-tudatos erőforrás-kezelés
A hagyományos rendszerek az alkalmazások futtatását elsősorban az általános erőforrás-kihasználás alapján szervezik. Az AI-feladatok azonban gyakran igényelnek speciális hardvert, például GPU-t. Ezek a grafikus feldolgozóegységek olyan számítási eszközök, amelyek különösen hatékonyak a nagy mennyiségű párhuzamos művelet végrehajtásában, ezért kulcsszerepet játszanak az AI-modellek futtatásában. A jövő rendszerei már azt is figyelembe veszik, hogy egy adott feladat mennyi GPU- és egyéb erőforrást igényel, és ennek megfelelően optimalizálják az elosztást. Ez csökkenti a pazarlást és javítja a rendszer megbízhatóságát.
-
Modellek és a konténerek egy rendszerben kezelve
Korábban az AI-modellek kezelése jellemzően elkülönült az alkalmazások és a konténerek üzemeltetésétől. Ma már azonban a modellek validálása és élesítése egyre inkább részévé válik ugyanannak az üzemeltetési környezetnek, amelyben a konténerek és alkalmazások működnek. Az egységes technológiai stack átláthatóbb működést és szabályozottabb életciklus-kezelést tesz lehetővé.
-
Kontrollált költségek és beépített FinOps
Az AI-megoldások költségigénye jelentős lehet, ezért a pénzügyi kontroll beépül az üzemeltetési folyamatokba. Az egyre szélesebb körben alkalmazott FinOps-megközelítés célja, hogy a költségek előre láthatók és kezelhetők legyenek, és egy túlzottan nagy erőforrásigényű modell élesítése még időben megállítható legyen.
Ezek az újonnan kirajzolódó trendek olyan platformokat igényelnek, amelyek egyszerre biztosítják a kontrollt, a skálázhatóságot és a költségek átláthatóságát. A SUSE AI hatékony támogatást nyújt ebben a vállalatoknak azzal, hogy Rancher-alapú megközelítésre építve egységes keretbe szervezi az AI-szolgáltatásokat Kubernetes-környezetekben, támogatja a GPU-erőforrások hatékony kihasználását, és segíti a pénzügyi kontrollt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A biztonság új korszaka: a preventív videófelügyelet nem csak reagál, hanem megelőz
A magyarországi ipari és logisztikai ingatlanpiac történelmi mérföldkőhöz érkezett: a BRF legfrissebb piaci jelentése alapján a modern raktárállomány országosan átlépte a 6,1 millió négyzetmétert, amelyből több mint 4 millió négyzetméter a budapesti agglomerációban koncentrálódik.
A SmartMe Kft. szakmai véleménye szerint ez a volumen, kiegészülve az iparágban zajló drasztikus automatizációs hullámmal, befolyásolni fogja a hagyományos, reaktív biztonságtechnikai megoldásokat. 2026-ban a videós távfelügyelet már nem csupán vagyonvédelmi eszköz, hanem az automatizált üzletmenet-folytonosság kritikus eleme.
Automatizáció és AI: A raktározás és a biztonság közös jövője
A 2026-os év meghatározó trendje a raktározásban az autonóm targoncák, az automata polcrendszerek és a mesterséges intelligencia által vezérelt készletgazdálkodás. Ezzel a technológiai fejlődéssel a biztonságtechnikának is lépést kell tartania. Ahol a raktári folyamatokat algoritmusok optimalizálják, ott a védelem sem alapozható kizárólag utólagos visszajátszásra.
„A 21. századi modern technológiával felszerelt raktárakban a biztonság már nem a ‘mi történt?’ kérdésénél kezdődik. A preventív videómenedzsment lényege, hogy a problémát még azelőtt észleli és kezeli, hogy kár keletkezne”
– mutat rá a SmartMe Kft. ügyvezető igazgatója, Móró Tibor. Az AI-alapú rendszerek ma már nem pusztán mozgást érzékelnek, hanem mintázatokat ismernek fel: megkülönböztetik az irreleváns környezeti hatásokat a valódi biztonsági kockázattól.
Technológiai szakadék: NVR rögzítés vs. Integrált Videómenedzsment (VMS)
A legtöbb hazai vállalat már rendelkezik korszerű IP-kamerákkal és nagy kapacitású rögzítőkkel (NVR), a technológiai beruházások és a tényleges káresemények megelőzése között mégis szakadék tapasztalható. A két megközelítés közötti alapvető különbség:
- A hagyományos (reaktív) modell: A működési logika eseményvezérelt. A rendszer rögzíti a határsértést, de a beavatkozás legtöbbször fáziskéséssel, a károkozás megkezdése után történik meg. A diszpécserek gyakran több tucat különálló területet figyelnek, ami humán túlterheltséghez és lassabb reakcióidőhöz vezet.
- A modern (preventív) modell: A videómenedzsment (VMS) egy magasabb szintű architektúra. Egységes platformon integrálja a különböző gyártók eszközeit, több telephelyet kezel egyetlen felületen, és dokumentált incidenskezelési folyamatot (workflow) biztosít.
Azonnali beavatkozás: A valódi prevenció eszközei
Amikor az intelligens rendszer gyanús mozgást vagy illetéktelen behatolást érzékel – például éjszaka a rakodótérnél –, a központi diszpécserszolgálat azonnal élőben értékeli a helyzetet. A rendszer lehetővé teszi a közvetlen beavatkozást:
- Távoli hangosbemondó: A diszpécserek élőszóval figyelmeztethetik a behatolót, ami az esetek többségében elegendő az elrettentéshez.
- Aktív eszközvezérlés: Reflektorok felkapcsolása vagy előre programozott biztonsági protokollok (pl. kapuk zárása) azonnali aktiválása.
- Strukturált incidenskezelés: Minden esemény és válaszreakció másodpercre pontosan dokumentált, ami alapfeltétele a transzparens működésnek és a kedvezőbb biztosítási konstrukcióknak.
Jelentős költségmegtakarítás több telephely esetén
A preventív videófelügyelet egyik legnagyobb előnye, hogy egyetlen központi diszpécserszolgálattal több telephely is hatékonyan kezelhető egységes rendszerben, az emberi túlterhelés és figyelemkiesés nélkül.
Így nem szükséges minden objektumban folyamatos élőerős őrzést fenntartani, ami jelentős bér- és járulékköltség-megtakarítást eredményez. A rendszer skálázható, integrálható különböző gyártók eszközeivel, és alkalmazható:
- ipari üzemekben,
- logisztikai és raktárbázisokon,
- irodakomplexumokban,
- valamint nagy kiterjedésű mezőgazdasági területeken is.
Nem csak a kamera számít, hanem a működési modell
„A legtöbb vállalat már rendelkezik korszerű IP-kamerákkal és nagy kapacitású rögzítőkkel. A kérdés már nem csak az, hogy jó-e a képminőség, hanem az, hogy mit kezdünk az információval”
– mondta Móró Tibor, a Smartme Building Technologies Kft. ügyvezetője.
„A preventív videómenedzsmenttel a biztonságtechnikát más megközelítésbe helyezzük. Nem akkor reagálunk, amikor a határsértés már megtörtént, hanem még a kár bekövetkezése előtt beavatkozhatunk. Ez különösen fontos a több telephellyel működő vállalatoknál, ahol a gyors reagálás és a költséghatékonyság egyszerre üzletmeneti kérdés.”
A 21. századi biztonság üzletmenet-védelem
A preventív videófelügyelet nem csupán technológiai fejlesztés, hanem kockázatkezelési eszköz. Csökkenti az üzletmenet-kiesést, minimalizálja a lopásból és rongálásból eredő károkat, valamint dokumentált és visszakövethető incidenskezelést biztosít.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A TCL leleplezte az AMOLED kijelzőhöz fejlesztett új generációs NXTPAPER technológiáját
-
Okoseszközök2 hét ago
Az intelligens élet újabb szintje: bemutatkoznak a Xiaomi AI
-
Okoseszközök2 hét ago
Új generációs technológiákat mutatott be az Anker
-
Ipar2 hét ago
Az AI kilépett a chatablakból: 2026-ban már helyettünk foglal, vásárol és dönt
-
Gazdaság2 hét ago
Lightyear-kommentár: A közel-keleti események hatása a tőzsdékre és a befektetői trendekre
-
Ipar2 hét ago
Dominálnak a személyes kapcsolatok a hazai villanyszerelőknél
-
Okoseszközök2 hét ago
Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez
-
Gazdaság2 hét ago
A technológia még mindig nem kiegyenlített pálya a nők számára






