Connect with us

Ipar

Üllőn nyitotta meg első európai gyártóüzemét a Lenovo

lenovo

A Lenovo hivatalosan is megnyitotta első gyártóüzemét Európában.

Az Üllőn található gyár elsősorban szerver-infrastruktúra, tárólórendszerek, valamint csúcskategóriás PC-munkaállomások építésére összpontosít, amiket az egész európai, közel-keleti és afrikai régióban értékesít.

A beruházás, mely keretében a Lenovo kiterjeszti nemzetközi gyártási tevékenységeit, jelentős gazdasági potenciált jelent mind a magyarországi magán-, mind pedig az állami szektor számára a megnövekedett termelési kapacitás, a helyi beszállítókkal való együttműködés megnövekedett lehetőségei és az új munkahelyek teremtése révén. A gyár már több mint 1000 teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztat különböző mérnöki, vezetői és operatív munkakörökben, és a létszám tovább fog növekedni, ahogy a létesítmény a teljes kapacitás felé halad.

Az erős infrastruktúra, a képzett munkaerő és az Európa közepén elhelyezkedő Magyarország tökéletes helyszínt biztosít a Lenovo első európai saját gyártóüzemének. Emellett a Lenovo beruházásának egy részét a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) helyi kormányzati ösztönzőkkel támogatta.

„A Lenovo globális gyártási és ellátási lánc stratégiájának részeként nagy örömünkre szolgál, hogy új, saját gyártóüzemet nyitunk Üllőn. Ez a bejelentés határozott helyet biztosít Magyarországnak a Lenovo gyártási helyszínei között a világ minden táján. Erre rendkívül büszkék vagyunk, mivel Magyarország rendkívül jó összeköttetéssel rendelkezik, amely közelebb visz minket európai ügyfeleinkhez. Helyi szempontból a saját gyártóüzemünk megnyitása pozitív hatással lesz a munkahelyekre és a tágabb ökoszisztémára, amely egy új gyártóüzem létrehozásával jár.”

– mondta el Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója hozzátette:

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Lenovo, a globális gyártásban nagy múltra visszatekintő iparági vezető vállalat úgy döntött, hogy együttműködik velünk, és Magyarországra telepíti új létesítményét. Most, hogy a gyártóüzem hivatalosan is megnyílt, arra számítunk, hogy a helyi beszállítók számára is új együttműködési lehetőségek nyílnak meg, amelyek hozzájárulnak Magyarország virágzó gazdasági környezetéhez.”

A két három emeletes épületben közel 50 000 négyzetméteren működő új létesítmény a Lenovo egyik legnagyobb gyártóüzeme. A gyártósor naponta több mint 1000 szervert és 4000 munkaállomást képes gyártani – mindegyiket kifejezetten az ügyfelek igényeire szabva. Az innovatív automatizálási képességek mindenhol megtalálhatóak, beleértve az első osztályú épületirányítási rendszert, amely az üzemben és a logisztikai területen működik a hőmérséklet, a páratartalom, az eszközök állapotának és a DIMM robotok címkézésének nyomon követésére. Ez lehetővé teszi a Lenovo számára a termékek optimális minőségellenőrzését.

Az új, kifejezetten erre a célra épített épületet 0,5 megawatt kapacitású napelemekkel szerelték fel, ami egy kisebb falu energiaellátásához elegendő. Az eszközök helyi gyártása drámaian csökkenti a termékek szállítási idejét és távolságát, így hatékonyabb és fenntarthatóbb áruszállítási lehetőségeket biztosít. Mindez az innovatív gyártási folyamatokkal -mint például a Lenovo szabadalmaztatott alacsony hőmérsékletű forrasztási eljárása- együttesen segíti a Lenovot a tudományosan megalapozott klímacéljainak elérésében.

A magyarországi létesítmény része a Lenovo globális gyártási és ellátási lánc stratégiájának, amely a világ több mint 35 gyártóhelyéről – többek között Argentínából, Brazíliából, Kínából, Németországból, Magyarországról, Indiából, Japánból, Mexikóból, az USA-ból és Magyarországról – 180 piacra szállít. A Lenovo széles körben ismert globális hibrid gyártási modelljéről, amely magában foglalja a házon belüli és a bérgyártás együttes alkalmazását. Ez a metódus a vállalat versenyelőnyének egyik legfontosabb forrása, amely nagyobb hatékonyságot és ellenőrizhetőséget biztosít a termékfejlesztés és az ellátási lánc működése felett, lehetővé téve az ügyfelek igényeinek hatékonyabb kielégítését.

Az elmúlt egy évben a Lenovo hét helyet ugrott előre, így idén májusa óta már a 9. helyen áll a Gartner Global Supply Chain Top 25 2022-es listáján. Az elismerés kiemeli a Lenovo vezető szerepét a globális ellátási lánc közösségében, mint célorientált szervezet és operatív kiválósági központ.

A Lenovo amellett, hogy új munkalehetőséget teremt Üllőn és környékén, továbbra is elkötelezetten támogatja a helyi közösséget olyan kezdeményezésekkel, mint a helyi iskoláknak és jótékonysági szervezeteknek nyújtott technológiai adományok.

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 

Ipar

Új telephelyvezető a Dachser Hungary Food Logistics élén

Prazsák Gábor irányítja telephelyvezetőként 2025 májusától a Dachser Hungary Food Logistics budapesti élelmiszerlogisztikai kirendeltségét.

A több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező szakember a raktározási tevékenységért, a szerződéses logisztikáért, a belföldi disztribúcióért, az ügyfélszolgálatért és az értékesítési területért felel a Dachser budapesti telephelyén.

Prazsák Gábor közgazdász, ezen belül logisztikai szakirányon végzett. Több mint 20 éve dolgozik a logisztika területén, az elmúlt 11 évben pedig a hőmérséklet-szabályozott áruszállítás gyakorlatilag minden területével foglalkozott az értékesítéstől, operatív irányítástól kezdve a nemzetközi területeken át az üzletfejlesztésig. Május elején csatlakozott a Dachser Food Logistics csapatához, és a budapesti telephely vezetőjeként a hűtött és szárazélelmiszer-raktározási és szállítmányozási feladatokért felel. Közel 70 kolléga munkáját irányítva dolgozik az operatív vezetés mellett a folyamatok optimalizálásán, szabványos rendszerszerű működtetésén, valamint az üzletfejlesztésen.

„A fenntarthatóságra és az innovációkra, például a digitalizációra való törekvés tette számomra igazán vonzó lehetőséggé a munkavállalást a Dachsernél”

– mondta el Prazsák Gábor.

„Úgy vélem, csak ezen szempontok mentén lehet egy logisztikai vállalat hosszú távon is magas minőségben hangsúlyos szereplője a piacnak, és teljes mértékben azonosulni tudok ezekkel a vállalati értékekkel. Mindemellett remek csapat fogadott a Dachsernél, nagyon jók a kezdeti tapasztalataim, sok támogatást kapok a kollégáktól. Jó volt egy ilyen közegbe megérkezni.”

„Az élelmiszerlogisztika egy különösen kényes, nagy szakértelmet, odafigyelést, precizitást igénylő terület a tevékenységeinken belül”

– mondta el Szabó Péter, a Dachser Hungary cégvezetője.

„Ahogy mindenben, itt is a legmagasabb minőségre törekszünk, bőven az előírások betartásán túl, célunk, hogy ügyfeleink megbízható partnerei legyünk. Gábor kiváló szakember, aki pontosan érti az élelmiszerlogisztika mögött rejlő felelősséget, látja a fejlődési lehetőségeket, így nagyon örülünk, hogy csatlakozott a csapathoz.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Ipari automatizációval erősít a Delta Technologies

A Robotizálunk Kft. 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai.

Az akvizíció növekedési lehetőséget nyújt mindkét cég számára, egyúttal erősödnek szakmai kompetenciáik. A Delta akvizíciós stratégiájába szorosan illeszkedő tranzakciót várhatóan a közeljövőben továbbiak is követni fogják. 

A Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai az átvilágításokat követően szándéknyilatkozatot írtak alá a társaság 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról. A megállapodás egyúttal rögzíti a további részesedésnövelés lehetőségét is középtávon. A tranzakció zárásának előfeltétele a felek közötti adásvételi szerződés aláírása, valamint az abban meghatározott esetleges zárási feltételek teljesülése.

A Delta Technologies Nyrt. hosszútávú stratégiájában meghirdetettek szerint a vállalat keresi az olyan, többek között az ipari automatizáció (Ipar 4.0) területén működő társaságokat, amelyekkel fejlesztheti a jelenlegi szolgáltatás portfólióját. A mostani tranzakció a stratégiával összhangban egyrészt tovább erősíti a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat piaci pozícióját, másrészt mérföldkövet jelent a cégcsoport szakmai profiljának erősítésében az ipari automatizáció és a digitalizáció területén. Céljuk, hogy nagyságrendileg 6 milliárd forintos tőkebevonással 3-5 év alatt további értékteremtő akvizíciókat hajtsanak végre, melynek során első körben főként a hazai, majd középtávon a releváns régiós piacokon keresnek potenciális akvizíciós célpontokat.

A Robotizálunk Kft.-t 2017-ben alapították, győri székhelyén 20 munkavállalót foglalkoztat. Az elmúlt évek során a cég stabil szereplővé vált az ipari automatizálás és robottechnológia hazai piacán. Fő tevékenységük az ipari automatizálás, azon belül is a robotizálás, a robottechnológiai tervezés és kivitelezés. Szakembereik több mint egy évtizedes tapasztalata a célgéptervezés, illetve robotprogramozás területén garanciát nyújt az elvégzett munka minőségére, melynek köszönhetően számos iparágban építettek ki hosszú távú, stabil kapcsolatokat ügyfeleikkel. A Robotizálunk Kft.-t a mérnöki precizitás, a testreszabott műszaki megoldások és a partnereik versenyképességét támogató hozzáállás határozza meg. Céljuk, hogy továbbra is meghatározó és megbízható technológiai partnerként segítsék ügyfeleiket a gyártási hatékonyság és minőség növelésében.

A Delta Technologies Nyrt. az akvizícióval a meglévő ügyfélbázisára és meghatározó piaci jelenlétére alapozva támogatni szeretné a Robotizálunk Kft. további növekedését, valamint elősegítené a társaság külpiaci terjeszkedését, kihasználva a Robotizálunk Kft. komplex ipari automatizációs referenciáit. A tranzakció zárását követően a társaság változatlan formában fog tovább működni.

Az elmúlt időszakban a Delta Technologies Nyrt. és 100%-os tulajdonú leányvállalata, Magyarország egyik legjelentősebb rendszerintegrátora, a Delta Systems Kft. is számos organikus üzletfejlesztést és hatékonyságjavító kezdeményezést valósított meg, új szakmai képviselőkkel erősítette meg felügyelőbizottságát, ezáltal is növelve a befektetők bizalmát.

Az akvizíciókkal és a további üzletfejlesztéssel céljuk a jövedelmezőség javítása, a szinergikus lehetőségek kihasználása, a rugalmasságuk erősítése és a cégcsoporton belüli digitalizációs kompetencia biztosítása.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Ez mentheti meg az e-töltős benzinkutakat

Nem fog elszállni a villanyszámla.

Kezd általános elvárássá válni, hogy a forgalmasabb utak mentén rendelkezésre álljon e-töltő, sőt, lehetőleg gyorstöltést biztosító berendezés. Ezek az akár 300-400 kW teljesítményű töltők jelentős villamosenergia-igénnyel bírnak, az üzemeltetőnek ráadásul fel kell készülnie, hogy elegendő teljesítmény álljon rendelkezésre akkor is, ha egyszerre használják az összes töltőpontot.

Biztosíthatják ezt úgy, hogy a csúcskapacitásnak megfelelő hálózati teljesítményt kötik le az áramszolgáltatónál, ezért azonban a kihasználtságtól függetlenül fizetniük kell. Ez nem túl költséghatékony megoldás, ráadásul a kapacitásbővítést lehetővé tevő, új villamos infrastruktúrák kiépítése is költséges, illetve akár éveket jelentő, időigényes folyamat. Ha azonban alacsonyabb teljesítménylimitet határoznak meg, és átlépik, bírságot kell fizetniük, illetve a védelmi készülékek esetleges működésbe lépése pedig átmeneti áramszünethez, így üzemkimaradáshoz is vezethet.

Erre nyújt megoldást a Siemens új fejlesztése. A dinamikus terhelésmenedzsmentet biztosító eszköz plug-and-play kialakítással, könnyen telepíthető hardveregységgel nem csupán a töltőberendezések, hanem a teljes telephely teljesítményét egyetlen közös rendszerben szabályozza. Azaz optimalizálható úgy a villamosenergia-gazdálkodás, hogy szükség esetén kielégítő töltési teljesítmény álljon rendelkezésre minden egyes töltőponton, miközben az akár alacsonyabb teljesítménylimitet sem lépi át az üzemeltető.

Ez az előrekonfigurált, és szabadon paraméterezhető hardvereszköz egyszerűbbé teszi az elektromos hálózat és a hozzá kapcsolódó eszközök felügyeletét, irányítását. Az ún. Multipurpose Automation Box hidat képez az elektromos fogyasztók, termelők és a szoftveres vezérlőrendszerek között, lehetővé téve az eszközök egy platformon történő vizualizációját, adatainak gyűjtését, illetve kezelését, elemzését.

A megoldás bármilyen Modbus-kommunikációval rendelkező készülékkel összeköthető, így például e-töltők mellett napelem, kiserőmű vagy mikrogrid szabályozásra is alkalmas. Egy automatizációs egység legalább 10 töltő menedzsmentjére képes, gyártótól függetlenül, de skálázhatóságának köszönhetően akár 250 eszköz is kezelhető ezzel a megoldással. Integrálható a távoli felügyeletet biztosító, felhőalapú szoftveres alkalmazásokba, így a Siemens Electrification X portfóliójába is, amelynek segítségével például helyszíni kiszállás nélkül elvégezhető a töltőberendezések hibaelhárítása vagy újraindítása.

Az egység tervezésekor a helytakarékos kialakítás és a zord környezeti feltételekkel szembeni ellenállóképesség mellett kiemelt figyelmet kapott az kiberbiztonság is, ezáltal megbízható, erőforrás- és költséghatékony, valamint fenntartható energiaoptimalizálási megoldást biztosít.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Booking.com
 
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement Booking.com
 

Friss