Ipar

A MiR új szoftverével gördülékenyebbé, intelligensebbé és gyorsabbá válik az autonóm mobil robotok (AMR-ek) teljesítménye

amr

Az AMR-ek globális piacvezetője által kiadott új szoftver technológiai alapot teremt a gyorsabban végrehajtott küldetéseknek, az egyéb rendszerekkel való szorosabb integrációnak, illetve a fejlettebb kiberbiztonságnak.

A Mobile Industrial Robots (MiR) a mai nap bemutatta új szoftverét, amelynek segítségével a robusztus és skálázható autonóm mobil robotok (AMR-ek) gyorsabban hajthatják végre küldetéseiket és szorosabban integrálhatók egyéb rendszerekkel, valamint emelkedett kiberbiztonság mellett végezhetik munkájukat.

Az új szoftver első fázisa, amely a mai naptól mind az egyes robotok, mind egész flották számára elérhető, a gördülékenyebb, intuitívabb felhasználói felületre fókuszál, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy gyorsabban hajthassanak olyan funkciókat, mint például:

  • a navigáció azonnali tervezése és újratervezése akadályok kikerülése esetén, illetve optimalizált reakció a közelben mozgó járművekre, robotokra, villástargoncákra, vagy alkalmazottakra
  • nagy alapterületű üzemekben való hatékony tájékozódás, illetve a különböző emeletek vagy üzemcsarnokok közti zökkenőmentes váltás.

A hatékony közlekedés és a torlódások elkerülése létfontosságú hatással vannak az AMR-ek teljesítményére, és ezek az új funkciók optimális működést biztosítanak a MiR robotok számára.

Az évek során sok száz ügyfél segítségével szerzett tapasztalataink nemcsak azt tették egyértelművé, hogy a szoftver kulcsfontosságú jelentőséggel bír az automatizálásban, hanem azt is, hogy mely új funkciók biztosítják a legjobb átfogó élményt

– mondta Søren E. Nielsen, a MiR elnöke.

Ez az új szoftvercsomag stabil alapot teremt AMR-jeink jelenlegi és jövőbeli használatának optimalizálásához, miközben alkalmazkodunk az egyre dinamikusabbá váló munkakörnyezethez és a technológia fejlődéséhez. Attól kezdve, hogy lehetővé tesszük az üzemeltetők számára a robotok küldetéseinek gyorsabb és gördülékenyebb megtervezését, vagy a még magasabb szintű kiberbiztonság megteremtését, illetve a létesítmény számtalan rendszerével való integráció biztosítását, továbbra is emelni fogjuk robotjaink teljesítményét, hogy a vállalkozások termelékenyek, az igazgatók pedig boldogok maradhassanak.”

A könnyű használat és a fejlettebb kiberbiztonság kielégíti az ügyféligényeket

Az új MiR szoftver teljesen újratervezett felhasználói felülettel rendelkezik, hogy javítsa az általános használat egyszerűségét. A felület különböző szintű felhasználói szinteket alkalmaz, és egyszerűen használható asztali számítógépekről, okostelefonokról és tabletekről, mely során az alkalmazottak egyetlen kattintással elérhetik a különböző irányítópultokat, vagy magukhoz hívhatják a robotokat.

Szeretnénk lehetővé tenni a vállalatok számára, hogy könnyedén kezdhessenek el automatizálni

– mondta Nielsen.

Az új interfészünkön kevesebb, mint egy óra kell csak ahhoz, hogy egy robotot megbízzunk egy egyszerű feladattal. Emellett a felhasználói felület az összetettebb műveletek esetén – amelyek speciális funkciókat és beállításokat igényelhetnek – is lehetővé teszi az alkalmazottak számára, hogy egyszerűen és hatékonyan kezeljék a robotokat. Ha figyelembe veszik a robotok megnövelt hatékonyságát, a felhasználók gyorsan felismerik, hogy az AMR-jeink teljes tulajdonlási költsége nem magas.”

Ezen túlmenően, az új szoftverrel a MiR fokozott hangsúlyt fektet a kiberbiztonságra is, mivel az ipari automatizálási rendszerek IEC 62443 kiberbiztonsági szabványának megfelelő új biztonsági fejlesztésekkel rendelkezik, beleértve az alábbiakat:

  • szoftverkód aláírás
  • kiterjesztett robot autentikáció
  • a robot operációs rendszerének frissítése.

Ipar

A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric

microsoft

A generatív mesterséges intelligencia (MI) kínálta lehetőségeket is kihasználja a Schneider Electric, hogy hatékonyabbá tegye működését és az új megoldások kifejlesztését.

A vállalat törekvéseit a Microsoft Azure OpenAI megoldásával támogatja.

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a generatív mesterséges intelligencia képességeit is beveti belső működésének átalakítása érdekében, illetve azért, hogy még jobban megfelelhessen ügyfelei igényeinek.

A vállalat és a Microsoft között régóta fennálló együttműködés alapjaira építve a Schneider Electric a Microsoft Azure OpenAI-t alkalmazza olyan megoldások kifejlesztéséhez, amelyek algoritmusokat használnak fel szöveg, kód és más típusú tartalmak generálására. Ez lehetővé teszi a Schneider Electric számára, hogy újratervezze a különböző működési folyamatait, ésszerűsítse az időigényes feladatokat, optimalizálva ezáltal az erőforrások elosztását és növelve a sebességet és a hatékonyságot. Emellett a vállalat a termékfejlesztés területén is hasznosítja a generatív mesterséges intelligenciát.

A technológia alkalmazásának eddigi főbb eredményei:

  • Resource Advisor Copilot – a Microsoft Azure OpenAI támogatásával a nagy nyelvi modell (Large Language Model) technológiát használva a Schneider Electric megalkotta a Copilotot. A Copilot adatelemzéssel, vizualizációval, döntéstámogatással és teljesítményoptimalizálással, valamint a bonyolult iparági ismeretek és a Resource Advisor rendszerinformációk zökkenőmentes feldolgozásával segíti az ügyfeleket.
  • Jo-Chat GPT – a Microsoft Azure OpenAI szolgáltatáson alapuló belső használatra fejlesztett, párbeszédre képes digitális asszisztens, amely lehetővé teszi az alkalmazottak számára, hogy biztonságos módon hasznosíthassák a generatív MI képességeit.
  • Finance Advisor – párbeszédre képes digitális asszisztens, amely hatékonyan támogatja a pénzügyi szakemberek munkáját és a szabályszerű és időben történő döntéshozatalt.
  • Knowledge Bot – párbeszédre képes digitális asszisztens, amely segíti az ügyfélszolgálati munkatársakat az ügyfelek kérdéseinek pontos információk alapján történő megválaszolásában.
  • Párbeszéd alapú keresés – szemantikus keresési képesség segítségével természetes beszélgetéshez hasonlóan segíti az ügyfeleket az általuk keresett termékek megtalálásában.

A Schneider Electric tervei között szerepel a Github Copilot integrálása is, hogy tovább javítsa az ajánlatkészítési folyamatokat és műveleteket, valamint a Sales Copilot alkalmazása az értékesítést végző munkatársak támogatására.

„A generatív mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg az üzleti környezetet és mi eltökéltek vagyunk, hogy befektessünk ebbe a technológiába. A generatív MI már eddig is lehetővé tette számunkra, hogy növeljük a hatékonyságunkat, és tökéletesen illeszkedik a fenntarthatóságra összpontosító innováció iránti elkötelezettségünkhöz”

– hangsúlyozta Philippe Rambach, a Schneider Electric mesterséges intelligencia alkalmazásáért felelős vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Ipar

Hárommilliárd dolláros megállapodást kötött a Schneider Electric és a Compass Datacenters

compass

Öt évre szóló, 3 milliárd dollár értékű megállapodást kötött a Schneider Electric és a Compass Datacenters.

A két vállalat korábbi együttműködését meghosszabbító szerződés lehetővé teszi, hogy a jövőben is előregyártott, moduláris adatközpont-megoldásokkal szolgálják ki a gyorsan bővülő piaci igényeket.

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a Capital Markets Day befektetői eseményén jelentette be a Compass Datacenters-szel kötött új megállapodást. A két társaság már korábban is együttműködött, a közös munka kezdete óta a Schneider Electric mintegy 150 moduláris adatközpont-megoldást gyártott és szállított le partnere számára az Egyesült Államok Ohio államában található West Chester-i üzeméből.

A világon előállított adatok mennyiségének és fogyasztásának ugrásszerű növekedése – amelyben egyre nagyobb szerepet játszik a mesterséges intelligencia-alapú alkalmazások térhódítása – újfajta, szabványos kialakítású, gyorsan és hatékonyan legyártható és alacsony költségű adatközpontokat igényel. A Schneider Electric és a Compass Datacenters a növekvő keresletre reagálva idén nyáron jelentette be, hogy a csúcstechnológiát képviselő, több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű üzemet hoznak létre a Texasban található Red Oak-ban, ahol szintén moduláris adatközpont-megoldásokat gyártanak majd.

Rendkívül hálásak vagyunk a Schneider Electric eddigi kitartó támogatásáért és páratlan szakértelméért, amit a számunkra szállított, előre gyártott elektromos elosztó helyiségek kapcsán tanúsított. Együttműködésünk lehetővé teszi számunkra, hogy kiszolgáljuk az innovatív, élvonalbeli adatközpont-megoldások iránti folyamatosan növekvő keresletet

– nyilatkozta Chris Crosby, a Compass Datacenters vezérigazgatója.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Compass a Schneider Electricet választotta adatközpont-partnerének, ami elismerése annak, hogy kiszámítható és megbízható módon tudjuk biztosítani a szükséges infrastruktúrát. A megállapodásunk meghosszabbítása segít minket abban, hogy kiszolgáljuk ügyfeleink jövőbeni igényeit számos iparágban, a felhőszolgáltatásoktól kezdve, a félvezetőgyártáson és az elektromobilitáson át, az egészségügyig és a távközlésig

– tette hozzá Aamir Paul, a Schneider Electric Észak-Amerikáért felelős elnöke.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Ipar

A Schneider Electric lezárta az EcoAct felvásárlását

schneider

Lezárta a klímatanácsadás és a nettó zéró megoldások területén meghatározó EcoAct SAS felvásárlását a Schneider Electric.

A tranzakció révén jelentősen erősödik a Schneider Electric Fenntarthatósági Üzletága és még gyorsabb lesz az ügyfelek kiszolgálása.

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat 2023. július 3-án kezdett exkluzív tárgyalásokat az Atos Grouppal annak klímatanácsadással foglalkozó üzletága, az EcoAct SAS felvásárlásáról. Az érintett munkavállalói érdekképviseleti szervezetekkel folytatott konzultáció, valamint az illetékes versenyjogi hatóságok jóváhagyását követően a Schneider Electric lezárta az EcoAct akvizícióját. A felvásárlás eredményeként jelentős mértékben bővül a Schneider Electric Fenntarthatósági Üzletágának kompetenciája és kapacitása, valamint az eddiginél is gyorsabbá válik az ügyfelek kiszolgálása.

Az EcoAct a nettó zéró kibocsátás elérését támogató megoldások, termékek és szolgáltatások széles portfólióját kínálja, beleértve a tanácsadást, a klímaadatok gyűjtését és elemzését segítő eszközöket és a szén-dioxid-kibocsátást kompenzáló projektek kidolgozását. A Schneider Electric Fenntarthatósági Üzletága – melynek Budapesten található európai központjában többszázan dolgoznak – tanácsadói szolgáltatásokat nyújt többek között az energiagazdálkodás, az energiahatékonyság, a megújuló energia beszerzése, a nettó zéró kibocsátás elérése, az éghajlati kockázatok, a fenntarthatósági kommunikáció, valamint a fenntarthatósági törekvésekkel összefüggő jelentések kapcsán.

„Régóta csodáljuk az EcoAct csapatát, és a két szervezet egyesítése segít abban, hogy gyorsabban tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket világszerte. A vállalatok megértik, hogy sürgős cselekvésre van szükség, de továbbra is összetett problémákkal szembesülnek a szén-dioxid-mentesítés terén. Biztos vagyok abban, hogy egyesített, a maguk területén a legjobbnak számító csapataink segíteni fogják ügyfeleinket abban, hogy még gyorsabban haladjanak a nettó zéró kibocsátás elérése felé”

– nyilatkozta a tranzakció kapcsán Steve Wilhite, a Schneider Electric Fenntarthatósági Üzletágának elnöke.

„A gyors cselekvés az éghajlatvédelem érdekében a küldetésünk lényege és meggyőződésem, hogy a Schneider Electricben megtaláltuk ehhez a megfelelő partnert. A cég elkötelezettsége a nettó zéró kibocsátás mellett – ami mind saját működésében, mind az ügyfeleivel való kapcsolatában tetten érhető – önmagáért beszél a piacon, és munkatársaink örömmel csatlakoznak egy másik, piacvezető tanácsadói csapathoz, hogy az éghajlat védelmét és a természetet középpontba helyezve gyorsítsuk fel a vállalatok fenntartható átalakulását”

– mondta el Stuart Lemmon, az EcoAct vezérigazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Friss