Connect with us

Ipar

Mobil applikációval és új megbízásokkal erősít a Siemens

siemens

Siemens-töltőkkel bővül a németországi e-busz infrastruktúra. Egyablakos szolgáltatóvá lép elő a Siemens az e-töltés terén.

Németország egyik legnagyobb tömegközlekedési vállalatától kapott újabb megbízást a Siemens. A Hamburger Hochbahn AG, mely naponta több mint 1,2 millió utast szállít, 2020 óta kizárólag e-buszokat vásárol, hogy 2030-ra teljesen emissziómentes buszflottát üzemeltethessen. Az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítésében a Siemens már korábban is részt vett: az elmúlt két évben a város egyik buszpályaudvarán összesen 141 töltőpontot, valamint kis- és középfeszültségű megoldásokat telepített. Most ezek a beruházások egészülnek ki összesen 20 darab, egyenként 150 kW névleges teljesítményű, legújabb generációs SICHARGE UC töltőponttal. Ezekkel a jelenleg is több mint 250 járműből álló, és folyamatosan növekvő e-buszflotta egyenáramú töltésére lesz lehetőség.

A francia határhoz közeli Saarlouis-ban és környékén pedig a Siemens a helyi tömegközlekedési vállalat buszpályaudvarát alakítja át az e-buszok használatához. Itt a hamburgi beruházással megegyező típusú, szintén egyszerre 20 jármű töltésére alkalmas infrastruktúrát szállítja, telepíti, illetve helyezi üzembe a vállalat, valamint összeköti ezeket a kis- és középfeszültségű elektromos elosztó hálózatokkal.

Mindkét megrendelésnél az átadást és az üzembe helyezést 2024 első felére tervezik, és további öt évig a Siemens biztosítja majd a karbantartást, valamint szervizszolgáltatásokat is nyújt a közlekedési vállalatoknak.

Az e-mobilitás a Siemens Smart Infrastructure üzletágának kiemelt területei közé tartozik. A vállalat számos felhasználási formához kínál IoT-alapú hardveres és szoftveres szolgáltatásokat, 11 kW-tól 300 kW-ig, váltakozó- (AC) és egyenáramú (DC) töltéshez egyaránt.

Folyamatosan fejlődő e-mobilitási portfolió

Az alkalmazásfejlesztés következő lépéseként a Siemens együttműködési megállapodást kötött a Monta szoftvercéggel.

A partnerség lehetővé teszi, hogy a Siemens a vállalati flottaüzemeltetők számára az e-mobilitási szolgáltatások egyablakos szolgáltatójává váljon. Ezzel közelebb kerül a cél, hogy a vállalati flotta- és létesítményüzemeltetőknek kiépített páneurópai infrastruktúrával, valamint a céges és közösségi (pool) autóknak kínált töltési szolgáltatásokkal az e-mobilitás a mindennapi élet részévé váljon.

A Monta töltőpont-kezelő rendszer (Charge Point Management System – CPMS) kényelmes mobilalkalmazás használatával könnyíti meg a töltőpontok üzemeltetését, beleértve azok terheléselosztásának, elérhetőségének (nyilvános/magán) és pillanatnyi foglaltságának kezelését, illetve az árképzést. Ez az operációs rendszer továbbá lehetővé teszi a flottakezelést, az intelligens hozzáférési jogok felügyeletét és az automatikus otthoni visszatérítést. Emellett többféle fizetési lehetőséget (pl. Apple Pay Google Pay, bankkártyás fizetés) kínál a járművezetők számára. A Siemens ezt a megoldást menedzselt szolgáltatásként kínálja partnereinek, és az ügyfelek nevében gondoskodik a rendszer beállításáról és felügyeletéről.

Hazánkban is nemrég kapott bővítést a Siemens Zrt. e-mobilitási portfóliója. A vállalat szakemberei az új távdiagnosztikai szolgáltatás használatával lényegesen gyorsabban tudnak a megoldásokat javasolni vagy végrehajtani a cég által gyártott és forgalmazott e-töltők karbantartásához. Emellett pedig lokális raktárkészlet kialakítását kezdte meg a vállalat budapesti telephelyén, hogy expresszellátási szolgáltatást nyújthasson a megrendelői számára a még hatékonyabb szervizelési folyamatok biztosítása érdekében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ipar

Daniella Electricity, a szakmai fejlődés, az innováció és a stratégiai partnerség központja a Construmán

Daniella Electricity

A Construma kiállítás 2025-ben ismét az építkezés teljes spektrumát lefedő nemzetközileg is elismert csúcsesemény. Az expo idén, a villamossági szakmának is a legfontosabb fórumává változott, ahol a Daniella Kft. standja már az előkészületkor kiemelkedő érdeklődést keltett. A több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező, debreceni székhelyű családi vállalkozás 44 telephelyes országos szaküzlethálózatával, B2B és B2C webáruházával, valamint évente közel 50 milliárd forintos árbevételével a hazai villamossági piacvezető szereplője. A cég stabilitását és piaci elismertségét a Magyar Brands és a Business Superbrands díjak is fémjelzik.

A magyar piacvezető villamossági kis- és nagykereskedő 1000 m²-es, 25 stratégiai partnerével közösen kialakított saját kiállítói tere, a „Daniella Electricity” a legújabb innovációkat és termékmegoldásokat ismerteti a szakmai közönségnek. A cég bemutató területe valódi „kiállítás a kiállításban”, amely saját műsorszolgáltatási platformmal: színpaddal, LED fallal biztosít helyet a szakmai előadásoknak, miközben szórakoztató és edukatív elemekkel, stand up programmal, országszerte több szakképző intézményből érkező villanyszerelő tanuló versenyével, VR élménnyel teszi interaktívvá a látogatói élményt. A Construma kiállításon a Daniella Villamosság kiállítóhelyére 2025. április 9-13. között több, mint 2000 szakmabeli látogat el közel 1300-1400 cég képviseletében, amivel a vállalat ismét a figyelem középpontjába kerül. A rendezvény résztvevőinek a száma pedig várhatóan eléri a 30 000 főt. Az esemény során a cég és a meghívott partnerei nemcsak a legújabb termékeket és technológiai fejlesztéseket prezentálják, hanem lehetőség nyílik szakmai egyeztetések lebonyolítására is, miközben a Daniella Villamosság itt indítja útjára a legújabb hűségprogramját.

Tehetségek reflektorfényben

A Daniella Villamosság CSR stratégiájának egyik legfontosabb pillére a műszaki tudás fejlesztése és a fiatalok felkészítése a jövő kihívásaira.
A vállalat elkötelezett abban, hogy támogassa a technológiai területeken folyó utánpótlás-nevelést, ezáltal hozzájárulva a magyar gazdaság fejlődéséhez.
Ennek érdekében 2022-ben létrehozta a Daniella Villamosság Talentum Alapítványt, amelynek célja a műszaki oktatás, kutatás és fejlesztés támogatása.
Az alapítvány ösztönzi a legújabb innovációk és a környezettudatos megoldások elterjedését, elősegítve a fenntartható technológiai fejlődést.
Tevékenysége révén lehetőséget biztosít a tudás megosztására a diákok, az oktatók és az iparági szereplők között, miközben ösztöndíjprogramjaival támogatja a tehetséges fiatalokat.

Nagy Tamás, a Daniella Villamosság Talentum Alapítvány Kuratóriumi Elnöke

Nagy Tamás, a Daniella Villamosság Talentum Alapítvány Kuratóriumi Elnöke

„A vállalat stratégiájával összhangban elkötelezetten támogatjuk a jövő szakembereinek fejlődését, amit jól példáz a Daniella Villamosság Talentum Alapítványon keresztül végzett mecénási és támogatói tevékenységünk. Az alapítvány célja, hogy hazai és nemzetközi szinten is segítse a műszaki oktatás, kutatás és fejlesztés előmozdítását. E küldetés szerves része a szakmai párbeszéd ösztönzése és a tudásmegosztás elősegítése. A Daniella Electricity platformot biztosít a fiatal szakemberek számára, hogy megismerhessék a vezető gyártók innovációit, valamint szakmai felkészültségüket is bizonyíthatják az EMOSZ-szal közösen szervezett versenyeken.” – hangsúlyozta Nagy Tamás, a Daniella Villamosság Talentum Alapítvány Kuratóriumi Elnöke.

A Construma rendezvényen a Daniella Villamosság külön figyelmet fordít a villanyszerelő tanulókra, számukra egy izgalmas versenyt szervez.
A megmérettetés során a diákok szerelőtáblákon végeznek el gyakorlati feladatokat, amelyeket a cég az esemény fővédnökével, az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetségével (EMOSZ) közösen állít össze.

A zsűri előre meghatározott kritériumok alapján értékeli a résztvevők munkáját, biztosítva a verseny átláthatóságát, miközben a jelöltek értékes tapasztalatokat szerezhetnek jövőbeli pályájukhoz, és lehetőségük nyílik értékes díjak elnyerésére is.
A versenyre a Szakképzési Centrumok tanulói nevezhetnek, akiknek pályamunkát kell benyújtaniuk a részvételhez.
A látogatók pedig élőben követhetik a verseny menetét, így közvetlenül figyelhetik a fiatalok teljesítményét.

A Daniella Kft. a rendezvényére érkező diákok számára ingyen biztosít belépőjegyet, garantálva ezzel a fiatalok aktív részvételét a szakmai eseményen.

Daniella Electricity, a transzfertér, ahol az innováció találkozik a szakmai tudással

A Daniella Villamosság célja, hogy a gyártói innovációkat és a releváns szakmai tudást közvetlenül elérhetővé tegye a látogatóközönség számára. Ez a megközelítés összhangban áll a Daniella Villamosság Talentum Alapítvány célkitűzéseivel is, ahol az iskolákra összpontosítva igyekeznek elérni a jövő szakembereit. A Daniella Electricity standja olyan transzferteret biztosít, ahol a kiállítók egyedi kereskedelmi ajánlatokkal és közvetlen párbeszédekkel járulnak hozzá a szakmai közönség fejlődéséhez, miközben a szakképzésben részt vevők számára értékes tudásteret kínál.

Termékfejlesztés falbontás nélkül – okos rendszerek a Daniella Villamosság standján

A Daniella rendezvényén elhangzó szakmai előadások olyan korszerű energetikai és épületgépészeti megoldásokat mutatnak be, amelyek kulcsszerepet töltenek be a fenntartható, intelligens infrastruktúra kialakításában. A kiállítási területen bemutatják az okos akkumulátortechnológiákat, amelyek alkalmazkodni képesek a ciklikusan változó energiaárakhoz, a bontásmentes okosotthon-megoldásokat, valamint a nátrium-ion alapú energiatárolók lakossági és ipari alkalmazásait, mint a jövő költséghatékony és környezetbarát alternatívái.

Komplex ipari megoldások a társkiállítók kínálatában

A Daniella standján olyan partnerek is jelen vannak, amelyek szoros és stratégiai együttműködésben dolgoznak a céggel, és nem csupán a villamossági ágazat igényeit elégítik ki, hanem a szélesebb ipari szektor számára is komplex megoldásokat kínálnak.

Hadnagy Ernő, a Daniella Villamosság ügyvezető igazgatója

Hadnagy Ernő, a Daniella Villamosság ügyvezető igazgatója

„A Daniella Villamosság célja a Daniella Electricity névre keresztelt kitelepüléssel, hogy a Construma berkein belül rendezvényt a rendezvényben valósítson meg. Létrehoztuk a hazai villamossági szakma legnagyobb eseményét, amely teret ad a jövő és a jelen szakemberei számára, hogy megismerhessék piacunk neves gyártóinak legújabb innovációit, partneri kapcsolatokat alakítsanak ki, inspirálódjanak – ezzel is közösen gondozva a hazai szakma jövőjét. A kiállítás 5 napja alatt közel 3000 regisztrált szakmai partnerünk jelezte részvételi szándékát, amely bizonyítja létjogosultságát a kezdeményezésnek.” – emelte ki Hadnagy Ernő, a cég ügyvezető igazgatója.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Hogyan számítja a gyűjtőjáratokon feladott áruk díját a Dachser?

A szállítmány fuvardíját az áru tömege és térfogata egyaránt befolyásolja.

A méltányos árképzés biztosítása érdekében a logisztikai szolgáltatók a gyűjtőáruk fuvardíjának meghatározásához különféle kalkulációkat végeznek. Az elsőre bonyolultnak és összetettnek tűnő módszer mögött a kölcsönös előnyök elve áll: a Dachsernél használt csereszekrények optimális kihasználása mellett a legkedvezőbb fuvardíj biztosítása az ügyfelek számára.

A gyűjtőszállítás során alkalmazott számítás figyelembe veszi az áruk valós tömegét, valamint az általuk elfoglalt területet vagy térfogatot. A térfogat vagy terület tömegegységre történő átváltásával határozható meg a volumetrikus tömeg. Mindezt egy szemléletes példán keresztül mutatjuk be: hasonlítsunk össze például egy 24 tonnás ólomtömböt, amely tömegét tekintve elfoglalja egy pótkocsi teljes szállítási kapacitását, de mellette minimális fizikai helyet fed le. Míg 33 raklapnyi polifoam térfogatát tekintve megtölti a pótkocsit, de a tömege nagyon kicsi. A gyűjtőszállításban használt tömegszámítás lényege, hogy ennek a két különböző árutípusnak a fuvardíját egy közös elszámolási módszertan alapján határozzuk meg. Könnyű belátni, hogy ha csak a tömeg alapján számolnánk, akkor az ólomtömb szállítása sokkal többe kerülne. A térfogat alapján viszont a polifoamért fizetnénk többet. Ezt az aránytalanságot és különbséget hidalja át a számítás.

A mindennapi életben persze a Dachser ritkán szállít 24 tonnás ólomdarabokat vagy ipari mennyiségű polifoamot, de raklaponként 1000 kilogrammos küldemények jócskán akadnak, mint ahogyan pehelykönnyű papírtörlők is.

A fogalmak tisztázása

A szállítmányozás és logisztika világában dolgozók számára az elszámolási tömeg, annak számítása és a hozzá kapcsolódó egyéb fogalmak mindennaposak, azonban mások számára ezek a fogalmak új és érdekes információkat tartalmazhatnak. Éppen ezért nézzük át a leggyakoribbakat!

Az elszámolási tömeg lehet az áru tényleges tömege, vagy lehet számított tömeg is – a méret alapján. A szállítási költség meghatározása során azt veszik figyelembe, hogy melyik ismérv szerint foglalja le jobban a küldemény a jármű szállítási kapacitását és ennek megfelelően a magasabb számot alkalmazzák.

Az áru jellemzőitől függően az elszámolási tömeget a következő módszerek valamelyikével határozzák meg:

  • Köbméter (m3): Hossz * szélesség * magasság méterben. Dobozok és egymásra rakható, halmozható raklapok esetében volumetrikus tömeg alapján határozzák meg az elszámolási tömeget. A Dachser-nél rendszeresített csereszekrények speciális gerendák behelyezésével kétszintessé tehetők, így a teljes magasságukban megtölthetők áruval akkor is, ha a küldemény egyébként nem halmozható. Ez a megoldás optimális helykihasználással jár és biztonságosabb – mivel a küldemények fizikailag nem érintkeznek. Legnagyobb előnye pedig, hogy kedvezőbb fuvardíjat jelenthet az ügyfeleknek: a Dachser-nél ennek a megoldásnak köszönhetően 4 EUR-raklap helyigényig nem kell kifizetni a raklapok feletti üres rakfelületet, még a nem halmozható áruk esetében sem.
  • Ládaméter (LM): Az egymásra nem rakodható áruk esetében a számítás alapja az áru által a pótkocsiban elfoglalt alapterület. A ládaméter segítségével történő elszámolási tömeg számításának ökölszabálya: az áru hossza * szélessége méterben, osztva 2,4-gyel. És ha valakit érdekel, hogy miért pont 2,4 a váltószám, a válasz itt is nagyon egyszerű: a pótkocsi szélessége 2,4 méter. A Dachser itt is alkalmazza az ügyfelek irányába a speciális elszámolási kedvezményét, miszerint a raklapok alapterülete alapján számolt helyigényt csak 4 EUR raklap alapterület felett érvényesíti, ami kedvező a megbízó számára.
  • Raklaphely: speciális megállapodás alapján lehet a számítás alapja a raklapok által elfoglalt terület.

Az elszámolásitömeg-váltószám egy olyan érték, amelyet a szállítmány fizikai kiterjedésének elszámolási tömegre történő átszámításához használnak. Ráadásul ez a tényező szállítmányozó vállalatonként eltérő is lehet, ezt ugyanis a szolgáltatók saját maguk határozzák meg. Az elszámolásitömeg-váltószám meghatározásakor figyelembe veszik a rakodási kapacitást, mint például a jármű hosszúságát és a maximális tömeget. Dachser Tudástár sorozatunk következő részében áttekintjük, hogy milyen váltószámmal dolgoznak jellemzően a logisztikai vállalatok, és ez a gyakorlatban milyen hatással van a fuvardíjakra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

Csökkentené a használt villanyautók akkumulátorkockázatait a DEKRA

DEKRA Digital Trust Service

A fenntarthatóság biztosítása az idén 100 éves vállalat egyik mottója

Idén ünnepli alapítása 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a Magyarországon is több mint három évtizede jelen lévő DEKRA. Az 5 kontinens mintegy 60 országában 48 ezer főt foglalkoztató vállalat a minap közölt, friss pénzügyi adatai szerint csaknem 5%-kal növelni tudta bevételeit. Ehhez a cég nemzetközi vezetői által is kiemelt módon hozzájárultak a hazai DEKRA bővülő tevékenységei, melyeket egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón ismertettek a helyi vezetők. Az eseményen elhangzott, a változó világgal, a szigorodó előírásokkal és a vállalati szektor növekvő nyitottságával összhangban a cég minden eddiginél nagyobb hangsúlyt helyez a fenntarthatóság és a munkahelyi biztonság javítása érdekében végzett szakértői feladataira.

A DEKRA – amely Platina minősítést kapott az EcoVadis fenntarthatósági értékelésében, ezzel a világ fenntarthatósági szempontból vizsgált vállalatainak legjobb 1%-ába tartozik – 2024-ben 4,29 milliárd eurós globális bevételt produkált, ami éves alapon 4,7%-os növekedést jelent. A Magyarországot is magába foglaló CEE&ME (Közép- és Kelet-Európa, illetve a Közel-Kelet) régió valamivel dinamikusabban, 5,2%-kal bővült tavaly. A vállalat a most közzétett jelentésében külön kiemelte Magyarországot, ahol többek közt a digitális megoldások, az ipari vizsgálatok és a képzési tevékenység révén értek el jelentős fejlődést.

A vállalat javuló eredményeiben nagy szerepet játszik, hogy mára a globálisan előtérbe kerülő fenntarthatóság terén is nagy tapasztalattal és tudással rendelkezik. A DEKRA 1925-ös alapítása óta a járművizsgálatok első számú szakértője a világon (csak 2024-ben 32 millió járműellenőrzést végeztek), ezt a szerepet pedig a helyi károsanyag-kibocsátás mentes közlekedés térnyerésével is megtartja. Az elektromos gépkocsik további terjedésében és különösen a használtpiac megbízhatóságában kulcsfontosságú lehet a DEKRA egyedülálló gyorstesztje, amely lehetővé teszi, hogy a villanyautók akkumulátorának állapota műhelykörülmények nélkül, egy mindössze 15 perces teszt, illetve próbaút során felmérhető legyen.

A fentiekkel párhuzamosan a hazai DEKRA is egyre többféle módon támogatja hazánk fenntarthatósági céljait és a környezettudatosság terén előrelépni kívánó cégeket. „A DEKRA égisze alatt működik az idehaza egyedülálló, de a világon is a legelismertebbek közé tartozó, független DEKRA TIC Kft. VEIKI-VNL vizsgálólaboratórium, amely a villamosipar aktuális kihívásaihoz igazodva a napelemparkok és szélturbinák transzformátorainak melegedésével kapcsolatos kérdésekkel, vagy épp az akkumulátoros energiatárolók kapacitásának és hatásfokának helyszíni mérésével is foglalkozik. A DEKRA számít Magyarország egyik legnagyobb felnőttképző szervezetének is, melynek eddig is széles oktatási portfóliója mára fenntarthatósági menedzsereknek szóló képzéssel is bővült. A hazai DEKRA egyik legújabb küldetéseként pedig szakértőink a vállalatok biztonsági kultúráját javító tanácsadással is foglalkoznak, így az ESG-kritériumok szempontjából szintén kulcsfontosságú módon nemcsak tisztább, hanem biztonságosabb jövő létrehozásán dolgoznak” – avatott be a vállalat fenntarthatósági fókuszú magyarországi működésébe Kurucsó Zsolt, a DEKRA ügyvezetője.

A vállalatvezetők tájékoztatása szerint a DEKRA a jubileumi évében, a világgazdasági kihívások ellenére is bízik egy újabb, 5% környéki növekedésben, melynek fő hajtóereje a fenntarthatóság érdekében végzett szakértői tevékenység lehet. Mindez összhangban van a vállalat magyarországi céljaival is, melyek elérésében segíthet, hogy a mostani sajtóeseményen elhangzottak szerint a hazai vállalati szféra is egyre nyitottabbá válik a környezettudatosság előmozdítására.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss