Connect with us

Mozgásban

Biztonságban az utakon: Mio autós kamera beépített GPS-szel

A fedélzeti kamerák egyre nagyobb teret hódítanak világszerte, így Magyarországon is.

Az Európai Bizottság statisztikája szerint 2018-ban az EU országai közül – a lakosságszám arányában – hazánkban történt a hatodik legtöbb halálos közúti baleset.

Így a biztonság növelése különösen fontos minden autós számára. Érdemes magunkkal vinni egy mindent látó és rögzítő útitársat: a kamera segíthet kritikus helyzetekben és beépített szemtanúként használhatjuk egy esetleges baleset körülményeinek tisztázásához, főként, ha minden fontos információt tárol az eseményről. Az autós kamerák és navigációk vezető gyártója, a Mio még többet tesz a sofőrök biztonságáért: a GPS-szel ellátott kamerák felvételein minden szükséges adat a rendelkezésünkre áll.

A GPS-el ellátott fedélzeti kamera legnagyobb előnye, hogy a felvételeken minden fontos részlet elérhető: az eszköz rögzíti az autó pontos koordinátáit, ezzel egyértelmű bizonyíték van a kezünkben egy esetleges vitás esetek rendezéséhez. A dátum és pontos idő mellett az autó sebességét is látjuk a videókon, ami ugyancsak értékes információ lehet akár akkor is, ha egy közúti kamera vagy sebességmérő radar hibás adatot mutat. (A sebesség kijelzését a rögzített videókon a kamera menüben tudjuk ki- vagy bekapcsolni.)

A GPS-modul a Mio fedélzeti kamerák belsejében található, így nincs szükség külön külső eszköz csatlakoztatására: a készülékek kellemes design-t kaptak és nem akadályozzák a kilátást vezetés közben.

mivue_j85

Hangjelzésekkel még nagyobb biztonságban

A beépített GPS mellett a Mio fedélzeti kamerákban a Mio Smart Alert funkció is megtalálható: vezetés közben hangjelzéssel tájékoztat a megengedett sebességről és figyelmeztet, ha túllépnénk. Jelzést ad arról is, ha sebességmérő kamerákhoz közeledünk, ezzel is segítve a még biztonságosabb vezetést. (A Mio kamerákhoz egész Európára kiterjedő sebességmérő kamera adatbázis jár, élettartamra szóló frissítésekkel.)

A beépített GPS különösen hasznos a ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszerrel (FCWS) együtt, amely szintén egyes Mio fedélzeti kamerák beépített szolgáltatása. A kamera a GPS segítségével meghatározza a jármű sebességét, és a sebesség alapján kiszámítja a becsült biztonságos követési távolságot, az FCWS pedig figyelmeztet, ha túl közel kerülnénk, megelőzve a baleseteket.

Elemezzünk a MiVue Manager alkalmazással!

Ismerkedjünk meg a MiVue Manager alkalmazással! A számítógépes app segítségével könnyedén kezelhetjük és rendszerezhetjük felvételeinket és hasznos statisztikákkal szolgál utunkról, például, hogy milyen sebességgel és mennyi idő alatt értük el úti célunkat. Útvonalunkat az alkalmazáson keresztül a Google Maps-ben is megnézhetjük.

mivue_c570

Ha kedvet kaptunk hozzá, hogy beszerezzünk egy beépített GPS-es fedélzeti kamerát, a Mio az alábbi modelleket ajánlja figyelmünkbe:

  • MiVue 798 (2.5K QHD 2560 x 1600p felvétel, beépített WIFI, Sony STARVIS szenzor)
  • MiVue 792 WIFI Pro (1080p/60 fps felvétel, beépített WIFI)
  • MiVue 786 WIFI (Full HD 1920x1080p/30fps felvétel, beépített WIFI, ADAS Fejlett gépjárművezetés-támogató rendszerek)
  • MiVue 785 Touch (Full HD 1920x1080p/30fps felvétel, ADAS Fejlett gépjárművezetés-támogató rendszerek, élettartamra szóló, havi sebességmérő-kamera frissítések)
  • MiVue 751 1440p/30fps, 140°-os látószög, 3-tengelyes G-szenzor, ADAS Fejlett gépjárművezetés-támogató rendszerek)
  • MiVue 733 WIFI (Full HD 1920x1080p/30fps felvétel, beépített WIFI, ADAS Fejlett gépjárművezetés-támogató rendszerek)
  • MiVue 731 1080p/30fps, ADAS Fejlett gépjárművezetés-támogató rendszerek, parkolási üzemmód)
  • MiVue J85 (2.5K QHD/30 fps, parkolási mód, beépített WIFI, diszkrét design, Sony STARVIS szenzor)
  • MiVue J60 (1080p/30fps felvétel, parkolási mód, beépített WIFI)
  • MiVue C570 (1080p/30fps felvétel, Sony STARVIS szenzor, parkolási mód)
  • MiVue C380 Dual (Full HD 1080p felvétel, 130°-os nagylátószögű optika, automatikus bekapcsolás, MiVue A30 hátsó kamerát is tartalmaz)
  • MiVue C335 (1080 Full HD felvétel, automatikus bekapcsolás, 3-tengelyes G-szenzor)
  • MiVue C330 (1080 Full HD felvétel, automatikus bekapcsolás, 3-tengelyes G-szenzor)

Mozgásban

A cargo-partner szállította a világ legnagyobb harangját Brazíliába

A NIPPON EXPRESS HOLDINGS, INC. cégcsoporthoz tartozó cargo-partner sikeresen megszervezte a világ legnagyobb mozgatható (lengő) harangjának szállítását Lengyelországból Brazíliába.

A monumentális, Vox Patris – magyarul „Az Atya hangja” – névre keresztelt harang súlya 55 tonna és 4 méter magas, ami miatt a szállítása kiemelkedő precizitást és magas szintű logisztikai szakértelmet követelt meg.

Ez az összetett nemzetközi projekt – amelyet a cargo-partner helyi és nemzetközi partnereivel szoros együttműködésben valósított meg – remekül szemlélteti a vállalat szakértelmét a túlméretes szállítmányok kezelésében és szállításában.

„Számunkra ez egy különösen fontos megbízás volt”

– mondta Stanisław Bochenek, a cargo-partner lengyelországi ügyvezetője.

„A feladat mérete és összetettsége alapos előkészítést és összehangolt csapatmunkát igényelt. Büszkék vagyunk rá, hogy közreműködhettünk egy ilyen egyedülálló és jelentőségteljes szállításban.”

Vox Patris – a világ legnagyobb harangja

A Vox Patris lenyűgöző, 55 tonnás tömegével körülbelül tíz afrikai elefánt súlyának felel meg, magassága 4 méter, átmérője pedig 4,5 méter – ezzel jelentősen meghaladja például Lengyelország leghíresebb harangját, a krakkói Wawel-katedrálisban található Zsigmond-harangot, amelynél ötször nehezebb. A harang réz-ón ötvözetből készült, és hangzását, valamint megjelenését tekintve is különleges.

A harang útja

A szállítás Dél-Lengyelországból, a Jan Felczyński harangöntödéből indult, ahol a Vox Patris harang a Rduch Bells & Clocks közreműködésével készült el. A monumentális harangot daruval emelték teherautóra, majd gondos csomagolás után elszállították egy, a gdański Baltic Hub terminál közelében található raktárba. Innen indult tovább tengeren túlméretes (OOG) rakományként, két kisebb harang és a tartószerkezet egyes elemeinek kíséretében.

A raktárból kamion szállította a kikötőbe a harangot, amit közvetlenül a teherautóról emeltek át a hajóra, ahol három egymás mellé helyezett flat-rack konténerben, a hajófedélzet alatt rögzítették – fontos megjegyezni, hogy nem mindennapi intézkedéseket hoztak a rakomány stabilitásának biztosítása érdekében. A kisebb harangokat és kiegészítő elemeket egy flat-rack és két nyitott tetős (open-top) konténerben szállították. Az egyes konténerek bruttó tömege megközelítőleg 20–22 tonna volt.

A rakomány 2025. április 10-én hagyta el a Gdański kikötőt, úti célja a brazíliai Santos kikötő. Érkezés után a harang további több mint 1.600 kilométert tesz meg szárazföldön végső rendeltetési helyére, a közép-brazíliai Trindade városába. Ezt az útvonalat a brazil Windlog szállítmányozási cég koordinálja, amely megbízta a cargo-partner-t a harang előfutásának kezelésére és tengeri szállítására.

„Ekkora méretű és jelentőségű rakomány mozgatása rendkívüli precizitást, valamint a teljes logisztikai folyamat tökéletes összehangolását igényli”

– emelte ki Stanisław Bochenek.

„Csapatunk kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a harang mind a szárazföldi, mind a tengeri szállítás során a lehető legnagyobb biztonságban jusson el rendeltetési helyére.”

A teljes logisztikai folyamatot a cargo-partner gdyniai irodája koordinálta, beleértve a lengyelországi közúti szállítást, az átrakodást és a vámkezelést a Baltic Hub kikötőben. A projekt újabb meggyőző példája annak, hogy a cargo-partner felkészült és tapasztalt szereplője a komplex, nemzetközi szállítmányozási feladatok teljes körű lebonyolításának.

Miután megérkezik Brazíliába, a Vox Patris egy 100 méter magas harangtoronyban, 30 méter magasan kap helyet a „Minden Örökkévaló Atyaisten” szentélyében, Trindadéban. Itt jelenleg is épül egy új katedrális, amely 12.000 hívő befogadására lesz alkalmas – ezzel a világ legnagyobb templomává válik. A zarándokhelyet már most is évente több mint négymillió hívő keresi fel.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Forradalmi autómosási módszerek a jövő jegyében

autómosás

Az autómosás világa gyorsan változik, a technológiai fejlődés itt is új utakat nyitott. Ám gondoltál már arra, hogy autódat végre anélkül tisztíthatod meg, hogy aggódnod kéne a vízfüggőség vagy az eszközigény miatt? Az innovatív megoldások között egyre inkább teret nyer a gyors autómosás technikája, amely elhozza neked a jövő technológiáját, miközben csökkenti az ökológiai lábnyomot.

Működik megújuló energiák nélkül?

A hagyományos autómosók által használt százliteres vízfelhasználást a gyors autómosás váltotta fel, amely mindössze fél liter vizet igényel. De hogyan lehetséges ez? A nanotechnológia segítségével a tisztítószerek molekulái olyan hatékonyan oldják fel és vonják körbe a szennyeződéseket, hogy azok egyszerűen letörölhetők, karcolások nélkül. Az ilyen innovációval dolgozó csapatok igyekeznek bebizonyítani, hogy a jármű tisztítása nem jelent egyet a pazarlással. Emellett az eszközeik többsége akkumulátoros, így az áramhasználatot is minimalizálják.

Védelem a karcolások ellen

Többen kérdezik, nem rongálja-e a fényezést ez az új módszer? Gyakran hallani, hogy a hagyományos autómosó szivacsok karcolásokat hagynak a kocsi felületén. Ennek elkerülése végett a nanotechnológiás tisztítószerek védőréteget képeznek a szennyeződéseken, így azok nem karcolják a fényezést. A prémium mikroszálas törlőkendőkkel történő tisztítás pedig biztosítja, hogy járműved ragyogó és sértetlen maradjon.

Mobilitás a zsebben

Ahogyan az életünk egyre inkább a digitális térbe terelődik, úgy az autómosó szolgáltatások is átléptek erre a színtérre. Egy applikáció segítségével gyerekjáték megtekinteni a különféle szolgáltatásokat és árakat, majd akár a kanapéról időpontot foglalni. A rendszer automatikusan besorolja a járműved méretét, így biztosan az arányos díjszabás szerint fizetsz. Ha már a modern kényelemmel élünk, miért ne lehetne a tiszta autó is egy kattintásra?

Hogyan működik a fizetési rendszer?

A digitális korban a fizetési lehetőségek is átalakultak. Bár sokan még a készpénzhez ragaszkodnak, itt főként bankkártyás, valamint Google és Apple Pay opciók állnak rendelkezésre. Ez megkönnyíti a folyamatot, és az alkalmazás gyors és biztonságos tranzakciókat garantál. Elavult a készpénz, amikor a telefonod úgyis mindig nálad van, nem?

Hogyan talál rád az autómosó szakember?

Megvan a helyed, lefixáltad az időpontot. De mi történik akkor, ha megérkezik az autómosó szakember? A munkavállalók a megadott időben felveszik veled a kapcsolatot telefonon, így nem kell a távollét miatt aggódnod, hiszen minden gördülékenyen zajlik. A munka befejeztével szintén értesítenek, így átnézheted az elkészült munkát és elismerheted, hogy járműved tisztán és ragyogóan vár rád.

Mi van, ha extra szolgáltatásra lenne szükséged?

Előfordulhat, hogy az alap mosás mellett további tisztítási igényed merül fel a helyszínen. Ebben az esetben is egyszerű a dolog, elég szólnod a helyszínen lévő szakembernek, aki továbbítja a kérésedet. A további költségeket banki átutalással tudod rendezni, ezzel elkerülve a készpénzes fizetést.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Amit a négyévszakos gumikról tudnod kell

négyévszakos gumiabroncsok

A négyévszakos gumiabroncsok egyre népszerűbbek azok körében, akik elsősorban városi környezetben autóznak, hiszen így nem kell évente kétszer a gumicserével bajlódni. Ezek az abroncsok kellemes kompromisszumot jelentenek a nyári és a téli abroncsok között, azonban a teljesítményük nagyban függ az időjárási viszonyoktól és az vezetés egyéb körülményeitől.

Azzal viszont érdemes biztosra menni, hogy az adott gumi tényleg négyévszakos-e. Ehhez nem kell tech gurunak lenni, az alábbi cikkben bemutatjuk, hogyan ismerheted fel a megfelelő jelöléseket. Emellett azt is eláruljuk, milyen tényezőket érdemes figyelembe venned, ha Royal Black gumiabroncsot vennél az Olcsobbgumi.hu webáruházból négyévszakos kivitelben.

A négyévszakos gumiabroncsok azonosítása

A négyévszakos abroncsokat jellemzően különféle jelölésekkel látják el, hogy megkülönböztethetők legyenek a kifejezetten nyári vagy téli gumikhoz képest. Az egyik leggyakrabban előforduló jelzés az M+S, azaz Mud & Snow, amely arra utal, hogy az abroncs mintázata és felépítése bizonyos mértékig alkalmassá teszi sáros vagy havas útfelületen való használatra. Fontos azonban tudni, hogy az M+S jelölés nem kizárólag a négyévszakos gumikra jellemző – akár egyes nyári abroncsokon is megtalálható lehet –, és önmagában nem jelent valódi téli teljesítményt. A gyártók ezt a jelzést saját hatáskörben tüntethetik fel, így nem nyújt garanciát a tényleges téli alkalmasságra.

Ha biztosra akarsz menni, akkor az M+S mellett még keress olyat is, hogy 3PMSF (Three-Peak Mountain Snowflake), ehhez tartozik egy három hegycsúcsból és egy hópehelyből álló ábra is, ami már tényleges téli megfelelőséget kódol. Egyes gyártók használják még az All season, illetve a 4S (Four Seasons) jelöléseket is, ezek is egyértelmű négyévszakos alkalmasságot biztosítanak.

Neked való a négyévszakos abroncs?

A négyévszakos abroncsok leginkább azok számára ideálisak, akik kevésbé tapasztalnak jelentős havazást, illetve extrém hidegeket, és az utakat is rendszeresen takarítják az általuk járt útvonalakon. Ez elsősorban mifelénk városi körülményeket jelent, tehát az ilyen közegben használt autóra nyugodtan lehet négyévszakos gumit tenni.

Minden más esetben érdemes vállalni a külön téli és nyári gumi cserélgetésével járó kellemetlenségeket, mivel egy négyévszakos abroncs teljesítménye komoly próbatétel esetén bőven elmarad egy tisztességes téli gumiétól. Emellett akkor is érdemes a szezonális gumi mellett döntened, ha sportosabban vezetsz, mivel a négyévszakos tapadása hirtelen kialakult extrém helyzetekben nem mindig elégséges.

Hogyan válassz négyévszakost?

Ha ezek után is úgy ítéled meg, hogy a négyévszakos a neked való választás, akkor mindenképpen figyelj a jelölésekre, az M+S és a 3PMSF együttes megléte például kellő biztosítékot jelenthet a minőségre.

Emellett a márka sem mindegy, ha árérzékeny vagy, akkor is érdemes például nagyobb gyártók gazdaságos márkáit választanod, hiszen ezek hosszú távon kifizetődő megoldást kínálnak.

A négyévszakos gumik kényelmes és költséghatékony megoldást jelenthetnek elsősorban a városi közlekedéshez, azonban érdemes körültekintően eljárni, hogy a biztonságot és a vezetési élményt ne tedd kockára a fenti szempontokért.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss