Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

Autó ajtónyitás

Az autós közlekedés során több olyan vészhelyzet lehet, amikor külső segítségre szorulunk. Ilyen az, amikor autó zárnyitásra van szükségünk. Mit tegyünk ilyenkor?

Először mindenképpen maradjunk higgadtak, és így mérjük fel a helyzetet. Néhány tanács segít abban, hogy mit érdemes lépni ebben a helyzetben, és mik azok a lépések, amelyek káros következményekkel járhatnak!

Mit tegyünk és mit ne tegyünk, ha beragad a kulcs az autó zárjába?

A legtöbben ilyenkor bepánikolnak. Majd a házi megoldásokhoz fordulnak. Előjönnek a régi berögződések, a talpraesett, mindenhez értő férfiak barkácstippjei. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy napjaink autózárjai már nagyon modern és összetett egységek, és persze az elektronika is beleszól a dologba. Ezért nem érdemes azokkal az eszközökkel próbálkozni, melyek a beragadt szobakulcs, vagy épp a fészerajtó esetében működtek. Az autók zárjai jóval komolyabb, finomabb és összetettebb rendszerek, mint azt elsőre gondolnánk. Ennek logikus okai is vannak, hiszen a modern technika ebben az esetben arra fókuszálva fejlődött, hogy megóvják járművünket az autótolvajoktól, az illetéktelenek hozzáférésétől.

Mit ne tegyünk? Házi megoldások!

A kulcs rángatása

Nem szabad erősen rángatnunk a beragadt kulcsot, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi történt, és mi történik ott bent a zárban. Ha nem látjuk át a helyzetet, akkor nagy kárt tehetünk minden hirtelen mozdulattal. Az pedig biztos, hogy ilyen helyzetben nem láthatjuk át, mi történt bent a zárban.

WD40

Sokan megszokták, hogy a WD40 mindenre megoldás. A WD40 legfontosabb funkciója, hogy a rozsda ellen védi mindennapi tárgyaink apróbb fém alkatrészeit, valamint kenést biztosít számukra. Megelőzésre és kezelésre is alkalmas lehet. De nem minden esetben működő, és nem korlátlan csodaszer. Nem tudhatjuk, hogy a kulcs mitől szorult be a zárba, ezért nem is kezelhetjük, hiszen könnyen az ellenkező hatást érhetjük el vele.

Az ablak betörése

Az ablak betörése azért felesleges, mert sokkal költséghatékonyabb és biztonságosabb, balesetmentes eljárás a megfelelő professzionális segítség hívása. Egyrészt nagyon veszélyes lépés, a szilánkok komoly károkat okozhatnak, ráadásul semmi nem garantálja, hogy belülről már ki tudjuk nyitni az ajtót, mondjuk egy beszorult vagy betört kulcs esetében.

Házi szerszámok

A hajtű, drót, és társai, mind-mind veszélyesek ilyenkor. Könnyen teszünk nagyobb kárt az eredetileg kialakultnál, ha ezekkel próbálkozunk. Arról nem is beszélve, hogy nem csak a zárnak ártunk vele, hanem össze is karcolhatjuk az autó zárját, annak környékét, az ajtót. Ne rángassuk, ne erőltessük a kulcsot egyik irányba se. A mágnest is gyakran szokták alkalmazni a beszorult kulcs, beragadt zár esetében. Mindenképpen mellőzzük ezt az eszközt is.

Akkor mit tegyünk?

Fokozott óvatossággal próbálkozzunk

A legjobb, amit tehetünk, hogy finoman próbáljuk meg elmozdítani a kulcsot. Felfelé és lefelé, majd megpróbálhatunk tekerni is rajta. Apró, finom, megfontolt mozdulatsorral tegyük mindezt. Semmi nem garantálja, hogy ez eredményhez vezet, de minden más próbálkozás csak fokozhatja a problémát.

Hívjunk autó ajtó kinyitásával foglalkozó szakembert

Az autó kinyitására, az autózár nyitásra szakosodott cégek szakemberei komolyabb, hatékonyabb és gyorsabb segítséget tudnak nyújtani, mint bármilyen hasznosnak vélt praktika vagy barkácseszköz. Az autózár-nyitás kulcs nélküli kivitelezésével foglalkozó szakemberek alaposan felkészültek ezekre a helyzetekre. Nem csak szaktudás, hanem rengeteg erre a célra használható eszköz áll rendelkezésükre. Hiszen sok kisebb-nagyobb szerszám segít abban, hogy az apró alkatrészekből álló, összetett rendszerként működő precíz zárak működésére hassanak. Ezek az autózárak meglehetősen aprólékos, bonyolult szerkezetek. Ráadásul autómárkánként és évjáratként is lehet különbség a kivitelezésükben. Ráadásul a modernebb autók zárjai még összetettebbek. Ezek a szakemberek úgy oldják meg a felmerült problémát, hogy közben a lehető legkisebb kárt tegyék az ajtó zárjában, ráadásul olyan részletekre is odafigyelnek, mint az ajtózár körüli karcolások, melyeknek eltávolítása plusz költségeket és bosszúságot igényelne. Emellett szerencsére a bezárt ajtó nyitására szakosodott cégek általában készenlétben vannak, így gyorsan ki tud érni hozzánk a megfelelő segítség.

A legjobb tehát, amit a bajban tehetünk, az a higgadt viselkedés, óvatos próbálkozás, majd a megfelelő segítség gyors és hatékony felkutatása. Ha ilyen, autózár nyitással foglalkozó szolgáltatást hívunk, fontos, hogy minél gyorsabban és minél hatékonyabban tájékoztassuk őket, már a telefonban. Az autó típusát, évjáratát, és a probléma minél pontosabb leírását kell megosztanunk velük ahhoz, hogy a lehető legfelkészültebben érjenek ki a helyszínre.

Kattints ide a további  részletekért.

Mozgásban

A Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetemen végzett fiatal szakember

Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai mesterképzését pedig a hollandiai Delfti Műszaki Egyetemen végzi. A fiatal szakember kamaszévei óta a Forma–1 világában szeretett volna dolgozni, álma pedig valósággá vált: az egykori győri hallgató ma már a nyolcszoros világbajnok Mercedes csapatának gyakornoka.

A Széchenyi István Egyetem fontos szerepet tölt be a járműipar fejlesztésében. Küldetése, hogy naprakész tudással rendelkező szakembereket képezzen, akik a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. Az intézmény hallgatói közül többen helyezkedtek el a motorsport élvonalában: van, aki a rali világában dolgozik, többen pedig a Forma–1-ben találták meg a helyüket. Közéjük tartozik a győri intézményben járműmérnöki alapszakon végzett Horváth Hanna is, aki a Mercedesnél dolgozik gyakornokként.

A szakember 2022-ben végzett az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon, s alapképzése alatt végig a Formula Student-versenysorozatban szereplő Arrabona Racing Team (ART) tagja volt.

„Már a középiskola alatt is a Széchenyi-egyetemen terveztem továbbtanulni, mert azt láttam, hogy az intézmény a jövőt építi, modern tanmenettel, korszerű campussal és jó lehetőségekkel rendelkezik. Az első évemben kerültem be az ART tagjai közé, négy évig vettem részt a fejlesztői munkában, ami rendkívül sok gyakorlati tapasztalatot adott”

– fogalmazott. Megjegyezte: mindig is az aerodinamika érdekelte a legjobban, Magyarországon viszont kevés erre specializálódó képzés érhető el, ezt a hiányosságot azonban a hallgatói csapat ezirányú részlegében végzett tevékenységével tudta kompenzálni.

Horváth Hanna diplomaszerzése után dolgozott a Jaguar Land Rovernél, valamint egy űrtechnológiai posztgraduális képzést is elvégzett. Ezt követően jutott be a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének areodinamikai specializációjára, jelenleg gyakorlati évét tölti.

„Már középiskolásként is a Forma–1 világában szerettem volna dolgozni, ezért nagyon boldog voltam, amikor felvételt nyertem a Mercedes-AMG Petronas csapatához gyakornokként. Most tartok az egyéves megbízatás felénél. Az aerodinamikai csapathoz tartozom, ami a legnagyobb létszámmal működő mérnöki terület”

– mondta el. A fiatal szakember jelenleg az istálló otthonának számító angliai Brackley-ben dolgozik a Mercedes kísérleti aerodinamikai kutató-fejlesztő részlegén.

„A csoportom főként a különböző méréstechnikai részletekkel foglalkozik: szélcsatorna-fejlesztéssel, az ahhoz kapcsolódó korrelációk javításával. Az autó orrán lévő Pitot-cső kalibrálását például teljes egészében rám bízták, ez az én felelősségem volt. Nagyon érdekes munkát végzünk, például a különböző mérési folyamatok támogatására robotokat is alkalmazunk a pontosság növelése és a mérési hibák csökkentése érdekében. Élvezem, hogy gyorsan pörögnek a projektek, változatosak a feladatok, és sok olyan problémát kell megoldani, amihez szükségesek például a kódolási ismeretek is”

– részletezte. Hozzáfűzte: izgalmasnak tartja, hogy gyors visszacsatolást kap a munkájáról, hiszen a tesztek és futamok során azonnal látszódik egy-egy fejlesztés eredménye.

Az egykori győri hallgató elárulta, a Mercedesnél rendszeresen vannak vezetői tájékoztatók és megbeszélések, amelyeken bárki felteheti kérdéseit a menedzsmentnek, sőt akár a pilótáknak is.

„Volt már szerencsém találkozni Kimi Antonellivel és George Russell-lel, de Toto Wolff csapatfőnök is ugyanabba az edzőterembe, ugyanabba az étkezőbe jár, mint mindenki más. Családias a közeg, a kollégák kedvesen viszonyulnak egymáshoz, miközben a lehető legmagasabb színvonalon képviselik a szakterületüket”

– hangsúlyozta.

Horváth Hanna kiemelte: jelenlegi karrierjéhez rengeteget tett hozzá az a tudás, amit a Széchenyi István Egyetemen szerzett.

„Az ART-vel szerencsés helyzetben voltunk a többi magyar és nemzetközi csapathoz képest is, mert nagy, elkülönített műhelyben dolgozhattunk a fejlesztéseinken. Nemcsak infrastrukturálisan, hanem szakmailag is támogató közegben működhettünk, segítőkész közösség és biztos partneri hálózat vett körbe bennünket”

– szögezte le. A jelenlegi hallgatóknak azt tanácsolja, tartsanak ki céljaik mellett, bízzanak saját képességeikben, s folyamatosan fejlesszék magukat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat

Január 23-án elstartolt a világ egyik legnagyobb amatőr tereprallyja, a Budapest-Bamako Rally.

Az idei embert próbáló távnak egy Heves vármegyei különítmény, „A szabadság vándorai” csapata is nekivágott. Azonban számukra a kalandokkal teli utazás nem csupán a technikai sportról és a kilométerek leküzdéséről szól: a csapat a St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával, jelentős adománnyal és humanitárius céllal indul útnak Sierra Leone fővárosa, Freetown felé.

A Budapest-Bamako Rally idei útvonala rendkívüli kihívások elé állítja a résztvevőket. A bélapátfalvai Berecz Adrián, Berecz Patrik, Farkas László, valamint a mikófalvi Kovács Péter egy alaposan felkészített, közel háromtonnás Volvo terepjáróval vágnak neki az 5000 kilométeres afrikai szakasznak. Az útvonal az Atlasz-hegységen, Mauritánia dűnéin és Szenegál szavannáin halad keresztül. A szervezői tájékoztatás szerint a résztvevőknek számolniuk kell szigorú katonai ellenőrzőpontokon való átkeléssel, nehezen járható patakvölgyekkel és szélsőséges éjszakai időjárási körülményekkel. A csapat a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében – a vallási érzékenységre való tekintettel – módosította a jármű oldalán helyet kapó támogatói megjelenéseket is, megelőzve az esetleges atrocitásokat a muszlim többségű országokban.

 

Bár a csapat számára a kalandvágy az elsődleges hajtóerő, útjuk valódi célját a jótékonyság adja, így autójuk rakterében a pótkerék és a szerszámok mellett a legfontosabb helyet az adományok foglalják el. Az indulást megelőző adománygyűjtő akció során ruhákat, játékokat és írószereket gyűjtöttek, amit a tagok személyesen juttatnak el a rászoruló afrikai családoknak, amit a rally hivatalos humanitárius projektjeinek már korábban átutalt jelentős pénzügyi támogatás egészít ki. A csapat elszántsága és szolidaritása ráadásul akkor sem törne meg, ha az autó cserben hagyná őket: hitvallásuk szerint akár stoppal is eljutnak a célállomásig, hogy a segítség mindenképpen célba érjen.

A St. Hubertus büszke arra, hogy egy ilyen nemes célú és bátor kezdeményezés mellé állhatott. A márka szellemisége és a csapat céljai közösek: mindkettő a barátság erejére és a közös élményekre épít. A versenyzők számára ez az út sokkal több, mint egy verseny: az együtt leküzdött kihívásokról, a sivatagi nehézségek közepette tanúsított baráti kitartásról és egy olyan inspiráló teljesítményről szól, amely példása mutatja be az összetartozás erejét. A St. Hubertus hisz abban, hogy a legemlékezetesebb kalandok a valódi baráti közösségekben születnek, legyen szó a felkészülés hónapjairól vagy a Szahara dűnéiről. A támogatás így nem csupán az úthoz szükséges eszközöket biztosítja, hanem jelzi a St. Hubertus elkötelezettségét az emberi teljesítmény és a segítő szándék mellett.

A csapat kalandjait és a humanitárius segély útját a következő hetekben folyamatosan nyomon követhetik a St.Hubertus hivatalos social média csatornáján.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A gumi defekt javítás mennyi időt vesz igénybe

gumi defekt javítás
Fiatal üzletember defektes autóval az Erzsébet hídon, Budapest

Egy defekt mindig váratlanul történik, és az első kérdés szinte minden autós fejében ugyanaz: mennyi idő alatt lehet újra biztonságosan továbbhaladni. A válasz több tényezőtől függ, de megfelelő körülmények között a javítás általában gyorsabban megoldható, mint azt sokan gondolják.

Mitől függ a javítás időtartama

A defekt javítás ideje elsősorban a sérülés típusától függ. Egy futófelületen keletkezett szúrás javítása általában egyszerűbb és gyorsabb, míg az oldalfalsérülés gyakran már nem javítható, ilyenkor csere szükséges. Szintén befolyásolja az időt az abroncs mérete, a felni típusa, valamint az, hogy a kerék könnyen hozzáférhető-e az adott járművön.

Átlagos javítási idő

Egy hagyományos, javítható defekt esetén a teljes folyamat jellemzően 20–40 percet vesz igénybe. Ebbe beletartozik a kerék leszerelése, az abroncs szétszerelése, a sérülés javítása, a centrírozás és a visszaszerelés is. Ha csere szükséges, az időtartam általában hasonló, feltéve hogy a megfelelő méretű gumi rendelkezésre áll.

Helyszíni javítás mobil gumiszervizzel

Mobil gumiszerviz esetén a javítás a jármű helyszínén történik, így nincs szükség autómentésre vagy szervizbe szállításra. Ez önmagában jelentős időmegtakarítást jelent. A teljes beavatkozás így sok esetben kevesebb idő alatt lezajlik, mintha az autót el kellene juttatni egy műhelybe.

Mikor tart tovább a javítás

A javítás ideje megnőhet, ha a felni is sérült, ha több abroncs érintett, vagy ha a defekt olyan helyen keletkezett, amely nem javítható szabványos módszerekkel. Szintén hosszabb lehet a folyamat speciális járművek, nagyobb felnik vagy alacsony profilú gumiabroncsok esetén.

Miért fontos a gyors beavatkozás

A sérült abronccsal történő továbbhaladás nemcsak a gumi, hanem a felni és a futómű károsodásához is vezethet. A gyors javítás nemcsak időt, hanem későbbi költségeket is megtakaríthat. Emellett közlekedésbiztonsági szempontból is kiemelten fontos, hogy az autó mielőbb megfelelő állapotba kerüljön.

Defekt javítás vagy csere

Nem minden defekt javítható. Ha az oldalfal sérült, ha a szúrás túl nagy, vagy ha az abroncs már korábban is többször volt javítva, akkor a csere a biztonságos megoldás. A döntést minden esetben szakembernek kell meghoznia a gumi állapotának felmérése után.

Ha gyorsan keresel defektjavítót Budapest és környékén

Ha gyorsan keresel SOS defektjavítót Budapest és környékén, a gumi defekt javítása megfelelő körülmények között jellemzően 20–40 perc alatt elvégezhető. Helyszíni mobil gumiszervizzel ez az idő tovább csökkenthető, mivel elmarad a szállítás és a várakozás. A Spirit Mobilgumis és Mobilgumiszerviz az egyik leggyorsabb megoldást kínálja ilyen helyzetekben, hiszen a javítás közvetlenül a helyszínen történik. A pontos idő mindig a sérülés típusától és a jármű adottságaitól függ, de a legtöbb esetben a probléma gyorsan, biztonságosan és tartós megoldással kezelhető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss