Mozgásban
Bemutatták szupertitkos új vadászgépüket az oroszok
Július 20-án, kedden leleplezték az oroszok a legújabb, ötödik generációs vadászrepülőjüket, az egyelőre a Checkmate, azaz Sakk-matt névre keresztelt repülőt, amit az amerikai F-35-ös riválisának szánnak.
A MAKS-2021 Nemzetközi Repülőgépipari és Űrtechnikai Kiállításon történt bemutatóra maga Vlagyimir Putyin orosz elnök is ellátogatott.
„Amit most Zsukovszkijban látunk, az nyilvánvalóan azt mutatja, hogy az orosz légiközlekedés nagy fejlődési potenciállal rendelkezik. Repülőgépiparunk is folytatja az új, versenyképes repüléstechnikai berendezések létrehozását”
– mondta Putyin a kiállítás megnyitóján.
A bemutatón viszont nem egy valódi, röpképes gépet mutattak be, erre utal, hogy állóhelyzetben semmiféle vezetékelést vagy hidraulikus rendszert nem lehetett látni rajta, és a papíron a radarok számára lopakodó repülést biztosító felületek is eléggé elnagyoltak voltak. Szintén feltűnést keltett a Sakk-matt szokatlanul hegyes orra, illetve a pilótafülke alatti légbeömlője – ezekről a gép eddigi szupertitkos mivolta miatt semmit nem lehetett tudni.
Az is csak orosz közlésből ismert, hogy a Checkmate a gép testén belül tárolja a fegyverrendszerét, természetesen a lopakodó mivolta miatt. Lényegében mindennel fel lehet szerelni, ami egy háborús helyzetben szükséges lehet. Egyaránt hordozhat levegő-levegő és levegő-föld rakétákat, beleértve infravörös és radarirányítású levegő-levegő rakétákat, levegő-föld és hajó elleni rakétákat, irányított és nem irányított bombákat, valamint nem irányított rakétákat. Az oroszok szerint valahol egy géppuska is van rajta, de ebből a bemutatón semmi nem látszott, így azt sem tudni, hogy ez szintén belül kapott-e helyet, vagy később, kívülre szerelhető-e fel.
A bemutató alapján a Checkmate hatótávolsága 1500 km teljes harci felszereltséggel, képes rövid pályán le- és felszállni, tehát alkalmas repülőgéphordozókról indulni, vagy azokra visszatérni.
A tervezésben a MiG-gel együtt résztvevő Szuhoj kiemelte, hogy a gép csúcssebessége 1900 km/h, illetve, hogy huzamosabb ideig képes szuperszonikus repülésre. Ezzel arra utalt, hogy a nagy amerikai rivális, az F-35-ös a hírek szerint csak 50 másodpercig képes erre anélkül, hogy károsodna a gép. A Szuhoj közlése szerint a Checkmate 8G erőhatást jelentő manőverekre is képes.
A jövő háborúira tervezve
A Checkmate egyik legkülönlegesebb funkciója a gyártó ígérete szerinti pilóta nélküli mód. Mivel a típus képes folyamatos adatmegosztásra a levegőben, akár olyan bevetésekre is alkalmas lehet, amin egy pilóta által irányított Checkmate-et több, pilóta nélküli gép kísér és támogat – ezeket a pilóta által vezérelt gép irányítaná.
Minderre persze még várni kell. A gyártó Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat (OAK) 25-30 millió dollár körüli vételárat ígér – ami kevesebb, mint a fele az F-35-ös 78 millió dolláros listaárának –, az első repülést viszont legkorábban 2023-ban végezhetik vele, a potenciális vásárlóknak pedig 2026-27-ig kell várni arra, hogy megkapják a vadászgépeket.
Még a későbbi, 2027-es szállítási időpont is elég optimistán hangzik egy ilyen komplex vadászgép esetében, a MAKS-2021-en kiállított darab alapján ugyanis a fejlesztési folyamat jelentős hányada hátravan még. Mivel a bemutatón az orosz hang mellett angol feliraton is megjelent minden, az orosz fél jó eséllyel a Szu-57-eshez hasonlóan külföldi partnert keres a fejlesztésre. Annál a vadászgépnél India lett a partner, de ők végül menet közben kiszálltak a projektből, mert túlzottan elhúzódott. Nem jó jel a Checkmate számára, hogy még az indiaiak bevonásával is csak egy pár Szu-57-es van szolgálatban 11 évvel a típus első repülése után. A Checkmate előnye egyébként a Szu-57-essel szemben, hogy kisebb, könnyebb.
Orosz remények szerint legalább 300 darabot eladhatnak majd a Checkmate-ből, elsősorban India, Vietnám és több afrikai ország lehet a célpontjuk, de egy videós prezentáció alapján Argentína és az Egyesült Arab Emírségek pénztárcájára is pályáznak.
Mitől lesz ötödik generációs egy vadászrepülőgép?
Ezek a vadászrepülők leginkább arról ismertek, hogy kiváló manőverezőképességet ötvöznek az alacsony észlelhetőséggel. Utóbbi miatt a fegyverzetük egy részét a gép testébe épített fegyvertérben hordozzák. Ami a manőverezőképességet illeti, elsősorban hangsebesség felett, illetve alacsony sebességeknél sokkal jobbak a negyedik generációs társaiknál.
Az ötödik generáció vadászgépei alkalmasak a hálózatalapú hadviselésre, azaz harc közben folyamatosan információkat osztanak meg egymással. A több forrásból (rádiólokátor, infravörös érzékelő, hálózat) érkező információt jelentős feldolgozás után, integráltan képesek a pilóta számára megjeleníteni, írja a Wikipédia.
A már említett amerikai F-35 Lightning II mellett a szintén amerikai F-22, a még fejlesztés alatt álló kínai Chengdu J–20, illetve az orosz(-indiai) Szu-57 tartozik ehhez a generációhoz.
Forrás: Telex
Mozgásban
Mobilitás mindenkinek: a Hankook a jövő biztonságos és fenntartható közlekedésén dolgozik
A 2026-os Európai Mobilitási Hét szeptember 16-22. között a „Mobilitás mindenkinek” témája köré szerveződik, és arra hívja fel a figyelmet, hogyan alakíthatók ki olyan közlekedési rendszerek, amelyek minden korosztály – a gyermekek, a fiatalok, felnőttek és az idősebbek – számára egyaránt hozzáférhetők, biztonságosak és fenntarthatók.
Prémium gumiabroncs-gyártóként a Hankook jövőképe is jól illeszkedik ehhez a koncepcióhoz. A vállalat folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenki számára a legmagasabb színvonalú, megbízható és innovatív mobilitási megoldásokat biztosítsa.
Az Európai Mobilitási Hét az Európai Bizottság 2002-ben indult, évente megrendezett kampánya, amely a mobilitás sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Egy gyermek számára a mobilitás azt jelenti, hogy önállóan eljut az iskolába. Egy fiatalnak az első munkahely elérését, egy szülőnek a család biztonságos utazását, egy idősebb embernek pedig azt, hogy akár vezetés nélkül is elboldoguljon. A mobilitásban ezért sokkal több rejlik, mint elsőre gondolnánk: a gyaloglás, a kerékpározás, a közösségi közlekedés egyaránt egy komplex rendszer fontos elemei.
A technológia alkalmazkodik az új mobilitási igényekhez
Ahogy változnak közlekedési szokásaink, úgy változnak az abroncsokkal szemben támasztott elvárások is. A Hankook ezért nem csupán a jelen mobilitási kihívásaira fejleszt megoldásokat, hanem aktívan formálja a jövőt is – az elektromobilitástól az intelligens gyártásig. Jó példa erre a vállalat kifejezetten elektromos és hibrid járművekhez fejlesztett iON abroncscsaládja, amelynek legújabb tagja, az iON GT már 77 százalékban fenntartható anyagok felhasználásával készül, vagy éppen a levegőmentes, úgynevezett Non-Pneumatic Tyre (NPT) abroncsok.
Az innováció nem ér véget a termékfejlesztésnél: a Hankook a gyártási folyamatokat is rendszeresen újragondolja. A rácalmási üzem 2026-os, mintegy 540 millió eurós fejlesztése során a digitalizáció és az automatizáció mellett már a mesterséges intelligencia és a tervezett 3D fémnyomtatás is nagyobb szerepet kap, tovább erősítve a vállalat technológiai és gyártási képességeit. A Hankook számára a motorsport is fontos fejlesztési platform: a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) kialakított globális partnerség révén a versenypályákon születő innovációk és tapasztalatok a jövő mobilitási megoldásaiban is hasznosulhatnak.
A mobilitás jövőjét nemcsak maguk a termékek és fejlesztések határozzák meg, hanem az is, hogyan készülnek a közlekedéshez szükséges technológiák és milyen hatással vannak környezetünkre. A Hankook számára ennek fontos mérföldköve volt, hogy rácalmási gyára 2023-ban elnyerte az ISCC PLUS minősítést, amely a bioalapú és újrahasznosított alapanyagok fenntartható alkalmazását, valamint az ellátási lánc nyomon követhetőségét ismeri el. A magyarországi üzemben már megvalósult a 45 százalékban megújuló és újrahasznosított alapanyagokat tartalmazó abroncsok tömeggyártása.
Amikor nem mi ülünk a volán mögött
Mobilitásról beszélünk akkor is, amikor a busz elvisz minket az iskolába, az áru eljut az üzletekbe, vagy egy város infrastruktúrája működőképes marad. A Hankook kiemelt figyelmet fordít a tömegközlekedésre is: a kifejezetten városi autóbuszokra tervezett Hankook SmartCity széria prémium abroncsai hazai és európai helyi járatokon is gondoskodnak az utasbiztonságról, míg a zöldítést szolgáló, kifejezetten elektromos buszokhoz gyártott e-Smart City AU56 modell – amely 37 százalékban tartalmaz fenntartható anyagokat – alacsony zajszintet és jobb futásteljesítményt biztosít a járműveknek. Ezt tetézi, hogy a rácalmási gyárban 2026-ban induló tehergépjármű- és buszabroncs-gyártás révén a vállalat sokkal gyorsabban és rugalmasabban tudja majd kiszolgálni a piacot.
A Hankook felelősségvállalása emellett azokra is kiterjed, akik a társadalom számára kulcsfontosságú munkát végeznek. A vállalat az idén tizenötödik alkalommal meghirdetett Abroncsadományozási Programján keresztül ismét prémium gumiabroncsokkal segítette a közhasznú szervezetek, köztük a mentőszolgálatok és a betegszállítók biztonságos és üzembiztos közlekedését.
Szeptember 22.: Autómentes Nap
Az Európai Mobilitási Hét szeptember 22-i zárónapja, az Autómentes Nap, arra emlékeztet, hogy nem minden utazáshoz kell kocsiba szállni, hiszen a mobilitás szabadsága éppen azt jelenti, hogy többféle lehetőség közül választhatunk. A Hankook számára az autómentes nap annak a gondolatnak a része, hogy a jövő mobilitásának sokféle közlekedési módot és embert kell kiszolgálnia, éppen ezért a személygépjárműveken túl a buszok, teherautók és a közösségi szolgálatot végző járművek fejlesztéseit is szem előtt tartja, melyek egyre inkább az elektromos, autonóm és fenntartható megoldások felé mutatnak. A cél az, hogy minden generáció számára legyen biztonságos, hozzáférhető és fenntartható választási lehetőség.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Szenvedély a mobiltárcában: McLaren F1 Team Mastercard kártya az OTP Bank kibocsátásában
Új, McLaren F1 Team Mastercard kártyával jelentkezik az OTP Bank és a Mastercard: a mobiltárcákban megjelenő két új kártyakép a digitális fizetést, az innovációt és a sport iránti rajongást kapcsolja össze a mindennapi fizetésekben.
Az újdonságot népszerűsítő promóciós játék 10 legjobban teljesítő résztvevője Angilába, a McLaren technológiai központjába is eljuthat.
Július közepe óta elérhető az OTP Bank Mastercard kártyabirtokosai számára a McLaren tematikájú két digitális kártyakép; a második tematikus design, amelyet az OTP Bank és a Mastercard közösen bocsát ki a magyar piacon.
„Örömmel kapcsolódunk olyan együttműködésekhez, amelyek egyszerre kínálnak innovatív megoldásokat és különleges élményeket ügyfeleink számára. A McLaren Mastercard Forma 1 Team által inspirált új kártyaképek egyedi megjelenést adnak digitális kártyáinknak, a játék fődíja pedig valódi kuriózum: látogatás a McLaren Mastercard Formula-1-es csapat székhelyére. Ez teszi igazán különlegessé ezt a közös kezdeményezést”
– nyilatkozta Máriás Endre, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.
A digitális kártyaképet kiegészíti az OTP Bank a Mastercarddal együttműködésben indított Ultimate McLaren Mastercard F1® Team Kvíz, amely az OTP MobilBank alkalmazásban érhető el. Az OTP Bank által kibocsátott Mastercard kártyák birtokosai a mobilalkalmazásban regisztrálhatnak, ha részt kívánnak venni a promóciós játékban: a kártyás vásárlások után (a virtuális kártya esetén duplán) járó pontgyűjtés során 60 pontot kell összegyűjteni, majd egy rövid kvíz kitöltése után máris indulhatnak a játékosok a fődíjért, egy angliai utazásért. A program a repülőút mellett tartalmaz egy páros belépési lehetőséget a McLaren Technology Centre-be, a műszaki innováció egyik globális csúcslaborjába, és egy vacsorát a McLaren Mastercard Formula 1® csapat székhelyén.
„A Mastercardnál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy közelebb hozzuk az embereket azokhoz az élményekhez és szenvedélyekhez, amelyek igazán fontosak számukra. A McLaren Forma–1-es csapattal kialakított partnerségünk révén új lehetőségeket kínálunk a rajongóknak arra, hogy még intenzívebben kapcsolódjanak a motorsport világához. Az OTP Bankkal közösen olyan digitális megoldásokat alkotunk, amelyek a technológiai innovációt emlékezetes élményekkel ötvözve ezt a szenvedélyt a mindennapi fizetés részévé teszik”
– fogalmazott Márkus Gergely, a Mastercard country managere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Hankook bemutatja sorozatgyártás előtti első haszongépjármű gumiabroncsát az új magyarországi gyártósorról
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bővítette üzemét Rácalmáson, és októbertől kezdi meg a tehergépkocsi- és autóbuszabroncsok gyártását Európában.
A vállalat 540 millió eurót fektetett a gyár bővítésébe. Az újonnan épített gyáregység éves termelési kapacitása meghaladja a 800 000 darabot. Az IAA Transportation kiállításon a Hankook hivatalosan is bemutatta az új európai teherautó- és buszabroncs-gyártó létesítményeiben előállított első, sorozatgyártás előtti abroncsot.
Jongho Park, a Hankook Tire Europe elnöke és operatív igazgatója kiemelte az új gyár stratégiai jelentőségét a Hankook európai tevékenysége szempontjából:
„Európai gyárunk tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártással történő bővítése újabb mérföldkő a Hankook számára Európában. A magyarországi frekventált elhelyezkedés és az európai kulcspiacok közelsége nagy előnyt jelent. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy európai ügyfeleinket még megbízhatóbban és gyorsabban lássuk el prémium haszongépjármű-abroncsokkal, és a lehető legnagyobb rugalmassággal reagáljunk igényeikre.”
Rövidebb távolságok, gyorsabb szállítási idők
A Hankook eddig kizárólag Koreában és Kínában gyártotta az európai piacra szánt tehergépkocsi- és autóbuszabroncsait. A magyarországi gyártással a Hankook jelentősen lerövidíti a szállítási útvonalak egy részét. Ez növeli az ellátásbiztonságot és lerövidíti a szállítási időket. Ezzel egyidejűleg csökken a logisztika CO₂-kibocsátása, mivel részben megszűnik az Ázsiából történő szállítás. A helyi gyártás nagyobb függetlenséget biztosít a Hankook számára a szállítási költségek és a változó nemzetközi kereskedelmi feltételek tekintetében.
540 millió euró az egyik legfontosabb piacra
Európa a Hankook egyik legfontosabb értékesítési piaca, amely a vállalat globális árbevételének mintegy 45 százalékát adja. A Hankook 2007 óta három bővítési ütemben mintegy 856 millió eurót fektetett a magyarországi gyártóüzembe. A harmadik ütem 2015 tavaszán fejeződött be. Jelenleg a rácalmási gyár éves kapacitása 17 millió személygépkocsi-, SUV- és könnyű haszongépjármű-gumiabroncs gyártását teszi lehetővé. A negyedik bővítési ütem az új tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártósort foglalja magában 540 millió eurós beruházással. 2024 óta a bővítési projekt részeként mintegy 66 000 négyzetméternyi új gyártó- és kiszolgálóépület épült.
Az új gyártósorral a Hankook több mint 450 új munkahelyet teremt a térségben. A Hankook világszerte nyolc gyártóüzemet működtet, amelyek együttes kapacitása évente akár 100 millió gumiabroncs, és mintegy 20 000 munkavállalót foglalkoztat.
„A bővítési projekt az egyik legnagyobb ipari fejlesztési projekt volt, amelyet valaha a magyarországi telephelyen megvalósítottak”
– mondta Ho Taek Lim, alelnök, a rácalmási gyár ügyvezető igazgatója.
„Az új tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártás az üzemet egy lényegesen összetettebb és magasabb automatizáltsági szintű gyártóüzemmé fejleszti.”
Magas szintű automatizálás és fenntartható gyártás
Az új gyártóüzemet magas fokon automatizált létesítményként alakították ki. Automatizált logisztikai rendszerek támogatják a teljes folyamatot a félkész termékektől a gumiabroncsok raktározásáig. Az automatikusan vezérelt szállítórendszerek (AGV-k), valamint a logisztikai menedzsment- és valós idejű nyomonkövetési rendszerek irányítják az anyagáramlást és a raktározást. Az automatizált ellenőrző rendszerek állandó termékminőséget és magas gyártási hatékonyságot biztosítanak.
A fenntarthatóság központi követelmény volt az új gyártósor tervezése és üzemeltetése során. Az üzem energiahatékony berendezéseket, optimalizált ellátórendszereket és korszerű folyamatirányítási rendszereket alkalmaz az energia- és vízfogyasztás csökkentése érdekében. A rácalmási gyár már 2023-ban megszerezte az ISCC PLUS (International Sustainability & Carbon Certification) tanúsítványt.
A gyártás 22,5 colos gumiabroncsokkal indul
Az új gyártás 22,5 colos tehergépkocsi- és autóbuszabroncsokkal indul. A kapacitás növekedésével és további specifikációk jóváhagyásával a Hankook fokozatosan bővíti gyártási portfólióját, így a haszongépjármű-típusok és az ügyféligények szélesebb körét fedi le.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld2 hét ago
A paksi energiakrízis tanulsága: a napenergia mellől hiányoznak a tárolók és a rugalmas hálózat
-
Gazdaság2 hét ago
Nemzetközi szinten versenyképes, de kritikusan szűk a magyar e-kereskedelem élmezőnye
-
Gazdaság2 hét ago
Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra
-
Gazdaság2 hét ago
A logisztika ma már nem A-ból B-be szállítás: kockázatkezelés
-
Ipar2 hét ago
15 éve fejleszti CO₂-alapú hűtéstechnológiáját a Panasonic
-
Gazdaság2 hét ago
Már a pénzügyeinkről is az AI-t kérdezzük?
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG az IFA 2026 kiállításon bemutatta teljes prémium RGB-termékcsaládját
-
Okoseszközök2 hét ago
Ezt tudja az iRobot Roomba Max 775 Combo







