Connect with us
Hirdetés

Mozgásban

Ezekre figyeljünk, ha autópályán közlekedünk

autópályán

Elindult a szabadságolások és a nyaralások időszaka, így egyre több járművel találkozhatunk az autópályákon, főleg a népszerű nyaralóhelyek környékén.

Az autópályán való vezetésről megoszlanak a vélemények: egyesek unalmasnak találják, hiszen sok esetben még a sebességváltóhoz sem kell hozzányúlni, mások szerint kifejezetten veszélyes a hazánkban akár 130 km/órás sebességhatár miatt. Az ALD | LeasePlan flottakezelő most megosztja az ilyen útszakaszokra érvényes szabályokat, illetve etikettet, melyek ismeretében még magabiztosabban érezhetjük magunkat a volán mögött, és mások biztonságáról is gondoskodhatunk.

Az autópályán történő közlekedés sok sofőr számára egyszerűbbnek tűnik, mint a városi vezetés, mivel kevesebb a váratlan helyzet, ugyanakkor az autópályákon magasabb az átlagsebesség, vagyis jóval rövidebb időn belül kell a vezetőnek reagálnia. A legtöbb statisztikát alapul véve a halálos kimenetelű autóbalesetek mintegy 10 százaléka autópályán történik, ezért különösen fontos odafigyelni az érvényes szabályokra, és betartani azokat. Emellett nem árt, ha a díjfizetés terén sem ér minket meglepetés például a magyar vagy a szlovák autópálya matrica használata során. Az ALD | LeasePlan szakemberei erre készítenek fel az alábbi jó tanácsokkal.

220 alatt

A legtöbb veszély a nem megfelelően megválasztott sebességből ered, ezért törekedjünk az alábbiakra:

  • Figyeljünk a sebességkorlátozásra: Tartsuk be az adott szakaszra érvényes sebességhatárt még akkor is, ha nincs nagy forgalom. A száguldozást nemcsak a pénztárcánk vagy a jogosítványunk bánhatja, hanem az autónk és saját testünk épsége is múlhat rajta, nem beszélve az utasokéról.
  • Vegyük fel a tempót: Az adott maximális sebességhez képest egyes járművek gyorsabban, míg mások lassabban haladnak. A biztonság érdekében azonban fontos lépést tartani a forgalommal, hogy ne okozzunk feleslegesen torlódást. Válasszuk az autónk sebességének megfelelő sávot, és legyünk együttműködőek a többi vezetővel.
  • Csináljunk nagy (sebességű) felhajtást: Amikor felhajtunk az autópályára, igyekezzünk minél hamarabb felgyorsulni a megfelelő sebességre, így a többi sofőrt nem kényszerítjük hirtelen manőverre, például lassításra, gyorsításra vagy sávváltásra.

Sávokba sorolva

Leggyakrabban talán éppen a sávváltások és a sávválasztások miatt bosszankodunk az autópályán, ezek ugyanis nemcsak kényelmetlenséget, hanem balesetet is okozhatnak, ha nem körültekintően, illetve nem az autó sebességéhez illeszkedően járnak el a sofőrök.

  • Előzzük meg a szabálytalan előzést: Autópályán a legbelső sáv előzésre szolgál, itt tehát ne tartózkodjunk huzamosabb ideig. Amint végrehajtottuk a manővert, térjünk vissza a külső sávba. Ugyanígy kerüljük a jobbra-balra előzgetést, mert ezzel megijeszthetünk más vezetőket, ami a többi közlekedőt is veszélybe sodorhatja.
  • Tartsunk jobbra: Válasszuk mindig az autó aktuális sebességének megfelelő sávot, és ne haladjunk tartósan a belső sávban, ha a szélső sáv is üres.
  • Csak indokolt esetben használjuk a leállósávot: A leállósáv nem a dugó kikerülésére van, a KRESZ egyértelműen szabályozza, hogy milyen esetekben lehet használni. Ezek közé tartozik a továbbhaladást akadályozó műszaki meghibásodás, illetve annak elhárítása, a mozgásképtelen jármű elszállítása, a forgalomellenőrzés, az útfenntartás vagy a forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek közé besorolni kívánó járművek esete. Komoly büntetést reszkíroz az, aki a leállósávban szabálytalanul tartózkodik, illetve közlekedik.

Figyelem, felkészülés, figyelmesség

Ne csak a potenciális büntetéseket, illetve a szabályok követését tartsuk szem előtt, amikor autópályán közlekedünk. A többi autósra való odafigyelés éppoly fontos a kényelmes és biztonságos körülmények megteremtéséhez.

  • Előzzünk előzékenyen: Előzés előtt mindig alaposan nézzünk körül, és győződjünk meg arról, hogy elég hely áll rendelkezésünkre, a nagy sebesség miatt ugyanis jelentősen megnő a reakcióidő és a féktáv. Akkor is kerüljük a hirtelen mozdulatokat és sávváltást, ha egy lassabb jármű halad előttünk. Ha nem biztonságos a megelőzése, inkább lassítsunk le, és várjuk meg a megfelelő pillanatot.
  • Legyünk engedékenyek az újonnan jövőkkel: Ha felhajtó közelébe érünk, és úgy látjuk, hogy nagy a bejövő forgalom, próbáljunk óvatosan a belső sávba sorolni, szabad utat adni ezzel a besorolóknak.
  • Ne halogassuk a lehajtást: Készüljünk fel időben a lehajtásra és a kisorolásra, ne veszélyeztessünk másokat, illetve magunkat az utolsó pillanatban elvégzett váratlan sávváltással. Ha túl későn eszméltünk fel a kijárat közeledtére, inkább menjünk tovább, és válasszuk a következő kihajtót a visszafordulásra.
  • Látszódjunk, de ne villogjunk: A KRESZ egyrészt előírja a tompított fényszóró használatát autópályán, másrészt a nagy sebesség miatt egyébként is előnyös a használata, mivel a többi sofőr így hamarabb észreveszi az érkező járművet, bármilyen is legyen az időjárási körülmény. A fényszóró villogtatását azonban kerüljük. Magyarországon ugyan nem büntetik a levillogást, ennek ellenére nagyon illetlen és zavaró viselkedés az előttünk haladó sebességnövelésének ösztönzésére. A kevésbé rutinos vezetőket akár meg is ijesztheti, leszorítással kombinálva pedig életveszélyes is lehet.

Ragadós szokás

Nevével ellentétben a magyarországi autópályamatrica-rendszer teljes mértékben elektronikus, ahogy a díjellenőrzés is, tehát rendszámleolvasó kamerák segítségével tudják megállapítani, hogy az adott rendszámra váltottak-e úthasználati jogosultságot. Ettől függetlenül a díjfizetés kötelező, a visszaigazolást pedig javasolt az érvényesség végét követően további 2 évig megőrizni.

Ha elfelejtettünk matricát venni, vagy csak véletlenül hajtottunk fel a fizetős útra, az első adandó alkalommal pótoljuk a mulasztást. Erre a felhajtástól számítva 60 percünk van, mivel a matrica érvényessége a vásárlást megelőző 60. percben kezdődik. Rendszámonként egyébként naponta csak egy büntetést szabhatnak ki az autónkra, függetlenül attól, hogy hányszor ellenőriztek bennünket. Ez jó hír abban az esetben, ha esetleg továbbra sem tudatosulna bennünk, hogy fizetős útszakaszon közlekedünk.

Előfordulhat, hogy van ugyan matricánk, de nem felel meg járművünk díjkategóriájának, lejárt vagy még el sem kezdődött az érvényessége, nem az adott vármegyére érvényes, vagy a rajta lévő rendszám nem egyezik meg autónk rendszámával. Az ilyen esetek megelőzésére a vásárlás során mindig ellenőrizzük a visszaigazoló szelvényen lévő adatokat.

Ha véletlenül alacsonyabb gépjárműkategóriára érvényes matricát vettük, akkor csak a pótdíjkülönbözetet kell megfizetnünk. Magasabb kategória esetén pedig nincs büntetés. Amennyiben téves rendszám szerepel a matricánkon, maximum 3 karakter eltérésig – eljárási díj ellenében – kérhetjük a matricán szereplő rendszám módosítását. Erre az érvényességi idő kezdetétől vagy a hibás rendszám miatt kiszabott felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül van lehetőségünk. A megyei matricák csak az adott vármegyére, illetve a határos vármegyék irányába eső első csomópontig érvényesek. Ezeken kívüli díjköteles utak használata büntetést von maga után. A problémák orvoslásának, valamint a büntetések lekérdezésének ügyében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatához fordulhatunk.

Külföldi utazás előtt előzetesen járjunk utána a helyi szabályoknak, így sem a KRESZ-előírások, sem pedig a díjfizetési kötelezettségek nem érhetnek minket váratlanul.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

A Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetemen végzett fiatal szakember

Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai mesterképzését pedig a hollandiai Delfti Műszaki Egyetemen végzi. A fiatal szakember kamaszévei óta a Forma–1 világában szeretett volna dolgozni, álma pedig valósággá vált: az egykori győri hallgató ma már a nyolcszoros világbajnok Mercedes csapatának gyakornoka.

A Széchenyi István Egyetem fontos szerepet tölt be a járműipar fejlesztésében. Küldetése, hogy naprakész tudással rendelkező szakembereket képezzen, akik a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. Az intézmény hallgatói közül többen helyezkedtek el a motorsport élvonalában: van, aki a rali világában dolgozik, többen pedig a Forma–1-ben találták meg a helyüket. Közéjük tartozik a győri intézményben járműmérnöki alapszakon végzett Horváth Hanna is, aki a Mercedesnél dolgozik gyakornokként.

A szakember 2022-ben végzett az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon, s alapképzése alatt végig a Formula Student-versenysorozatban szereplő Arrabona Racing Team (ART) tagja volt.

„Már a középiskola alatt is a Széchenyi-egyetemen terveztem továbbtanulni, mert azt láttam, hogy az intézmény a jövőt építi, modern tanmenettel, korszerű campussal és jó lehetőségekkel rendelkezik. Az első évemben kerültem be az ART tagjai közé, négy évig vettem részt a fejlesztői munkában, ami rendkívül sok gyakorlati tapasztalatot adott”

– fogalmazott. Megjegyezte: mindig is az aerodinamika érdekelte a legjobban, Magyarországon viszont kevés erre specializálódó képzés érhető el, ezt a hiányosságot azonban a hallgatói csapat ezirányú részlegében végzett tevékenységével tudta kompenzálni.

Horváth Hanna diplomaszerzése után dolgozott a Jaguar Land Rovernél, valamint egy űrtechnológiai posztgraduális képzést is elvégzett. Ezt követően jutott be a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének areodinamikai specializációjára, jelenleg gyakorlati évét tölti.

„Már középiskolásként is a Forma–1 világában szerettem volna dolgozni, ezért nagyon boldog voltam, amikor felvételt nyertem a Mercedes-AMG Petronas csapatához gyakornokként. Most tartok az egyéves megbízatás felénél. Az aerodinamikai csapathoz tartozom, ami a legnagyobb létszámmal működő mérnöki terület”

– mondta el. A fiatal szakember jelenleg az istálló otthonának számító angliai Brackley-ben dolgozik a Mercedes kísérleti aerodinamikai kutató-fejlesztő részlegén.

„A csoportom főként a különböző méréstechnikai részletekkel foglalkozik: szélcsatorna-fejlesztéssel, az ahhoz kapcsolódó korrelációk javításával. Az autó orrán lévő Pitot-cső kalibrálását például teljes egészében rám bízták, ez az én felelősségem volt. Nagyon érdekes munkát végzünk, például a különböző mérési folyamatok támogatására robotokat is alkalmazunk a pontosság növelése és a mérési hibák csökkentése érdekében. Élvezem, hogy gyorsan pörögnek a projektek, változatosak a feladatok, és sok olyan problémát kell megoldani, amihez szükségesek például a kódolási ismeretek is”

– részletezte. Hozzáfűzte: izgalmasnak tartja, hogy gyors visszacsatolást kap a munkájáról, hiszen a tesztek és futamok során azonnal látszódik egy-egy fejlesztés eredménye.

Az egykori győri hallgató elárulta, a Mercedesnél rendszeresen vannak vezetői tájékoztatók és megbeszélések, amelyeken bárki felteheti kérdéseit a menedzsmentnek, sőt akár a pilótáknak is.

„Volt már szerencsém találkozni Kimi Antonellivel és George Russell-lel, de Toto Wolff csapatfőnök is ugyanabba az edzőterembe, ugyanabba az étkezőbe jár, mint mindenki más. Családias a közeg, a kollégák kedvesen viszonyulnak egymáshoz, miközben a lehető legmagasabb színvonalon képviselik a szakterületüket”

– hangsúlyozta.

Horváth Hanna kiemelte: jelenlegi karrierjéhez rengeteget tett hozzá az a tudás, amit a Széchenyi István Egyetemen szerzett.

„Az ART-vel szerencsés helyzetben voltunk a többi magyar és nemzetközi csapathoz képest is, mert nagy, elkülönített műhelyben dolgozhattunk a fejlesztéseinken. Nemcsak infrastrukturálisan, hanem szakmailag is támogató közegben működhettünk, segítőkész közösség és biztos partneri hálózat vett körbe bennünket”

– szögezte le. A jelenlegi hallgatóknak azt tanácsolja, tartsanak ki céljaik mellett, bízzanak saját képességeikben, s folyamatosan fejlesszék magukat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Sivatagi misszió és önzetlen segítség: A St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával vág neki Afrikának a Heves vármegyei csapat

Január 23-án elstartolt a világ egyik legnagyobb amatőr tereprallyja, a Budapest-Bamako Rally.

Az idei embert próbáló távnak egy Heves vármegyei különítmény, „A szabadság vándorai” csapata is nekivágott. Azonban számukra a kalandokkal teli utazás nem csupán a technikai sportról és a kilométerek leküzdéséről szól: a csapat a St. Hubertus gyógynövénylikőr támogatásával, jelentős adománnyal és humanitárius céllal indul útnak Sierra Leone fővárosa, Freetown felé.

A Budapest-Bamako Rally idei útvonala rendkívüli kihívások elé állítja a résztvevőket. A bélapátfalvai Berecz Adrián, Berecz Patrik, Farkas László, valamint a mikófalvi Kovács Péter egy alaposan felkészített, közel háromtonnás Volvo terepjáróval vágnak neki az 5000 kilométeres afrikai szakasznak. Az útvonal az Atlasz-hegységen, Mauritánia dűnéin és Szenegál szavannáin halad keresztül. A szervezői tájékoztatás szerint a résztvevőknek számolniuk kell szigorú katonai ellenőrzőpontokon való átkeléssel, nehezen járható patakvölgyekkel és szélsőséges éjszakai időjárási körülményekkel. A csapat a biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében – a vallási érzékenységre való tekintettel – módosította a jármű oldalán helyet kapó támogatói megjelenéseket is, megelőzve az esetleges atrocitásokat a muszlim többségű országokban.

 

Bár a csapat számára a kalandvágy az elsődleges hajtóerő, útjuk valódi célját a jótékonyság adja, így autójuk rakterében a pótkerék és a szerszámok mellett a legfontosabb helyet az adományok foglalják el. Az indulást megelőző adománygyűjtő akció során ruhákat, játékokat és írószereket gyűjtöttek, amit a tagok személyesen juttatnak el a rászoruló afrikai családoknak, amit a rally hivatalos humanitárius projektjeinek már korábban átutalt jelentős pénzügyi támogatás egészít ki. A csapat elszántsága és szolidaritása ráadásul akkor sem törne meg, ha az autó cserben hagyná őket: hitvallásuk szerint akár stoppal is eljutnak a célállomásig, hogy a segítség mindenképpen célba érjen.

A St. Hubertus büszke arra, hogy egy ilyen nemes célú és bátor kezdeményezés mellé állhatott. A márka szellemisége és a csapat céljai közösek: mindkettő a barátság erejére és a közös élményekre épít. A versenyzők számára ez az út sokkal több, mint egy verseny: az együtt leküzdött kihívásokról, a sivatagi nehézségek közepette tanúsított baráti kitartásról és egy olyan inspiráló teljesítményről szól, amely példása mutatja be az összetartozás erejét. A St. Hubertus hisz abban, hogy a legemlékezetesebb kalandok a valódi baráti közösségekben születnek, legyen szó a felkészülés hónapjairól vagy a Szahara dűnéiről. A támogatás így nem csupán az úthoz szükséges eszközöket biztosítja, hanem jelzi a St. Hubertus elkötelezettségét az emberi teljesítmény és a segítő szándék mellett.

A csapat kalandjait és a humanitárius segély útját a következő hetekben folyamatosan nyomon követhetik a St.Hubertus hivatalos social média csatornáján.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A gumi defekt javítás mennyi időt vesz igénybe

gumi defekt javítás
Fiatal üzletember defektes autóval az Erzsébet hídon, Budapest

Egy defekt mindig váratlanul történik, és az első kérdés szinte minden autós fejében ugyanaz: mennyi idő alatt lehet újra biztonságosan továbbhaladni. A válasz több tényezőtől függ, de megfelelő körülmények között a javítás általában gyorsabban megoldható, mint azt sokan gondolják.

Mitől függ a javítás időtartama

A defekt javítás ideje elsősorban a sérülés típusától függ. Egy futófelületen keletkezett szúrás javítása általában egyszerűbb és gyorsabb, míg az oldalfalsérülés gyakran már nem javítható, ilyenkor csere szükséges. Szintén befolyásolja az időt az abroncs mérete, a felni típusa, valamint az, hogy a kerék könnyen hozzáférhető-e az adott járművön.

Átlagos javítási idő

Egy hagyományos, javítható defekt esetén a teljes folyamat jellemzően 20–40 percet vesz igénybe. Ebbe beletartozik a kerék leszerelése, az abroncs szétszerelése, a sérülés javítása, a centrírozás és a visszaszerelés is. Ha csere szükséges, az időtartam általában hasonló, feltéve hogy a megfelelő méretű gumi rendelkezésre áll.

Helyszíni javítás mobil gumiszervizzel

Mobil gumiszerviz esetén a javítás a jármű helyszínén történik, így nincs szükség autómentésre vagy szervizbe szállításra. Ez önmagában jelentős időmegtakarítást jelent. A teljes beavatkozás így sok esetben kevesebb idő alatt lezajlik, mintha az autót el kellene juttatni egy műhelybe.

Mikor tart tovább a javítás

A javítás ideje megnőhet, ha a felni is sérült, ha több abroncs érintett, vagy ha a defekt olyan helyen keletkezett, amely nem javítható szabványos módszerekkel. Szintén hosszabb lehet a folyamat speciális járművek, nagyobb felnik vagy alacsony profilú gumiabroncsok esetén.

Miért fontos a gyors beavatkozás

A sérült abronccsal történő továbbhaladás nemcsak a gumi, hanem a felni és a futómű károsodásához is vezethet. A gyors javítás nemcsak időt, hanem későbbi költségeket is megtakaríthat. Emellett közlekedésbiztonsági szempontból is kiemelten fontos, hogy az autó mielőbb megfelelő állapotba kerüljön.

Defekt javítás vagy csere

Nem minden defekt javítható. Ha az oldalfal sérült, ha a szúrás túl nagy, vagy ha az abroncs már korábban is többször volt javítva, akkor a csere a biztonságos megoldás. A döntést minden esetben szakembernek kell meghoznia a gumi állapotának felmérése után.

Ha gyorsan keresel defektjavítót Budapest és környékén

Ha gyorsan keresel SOS defektjavítót Budapest és környékén, a gumi defekt javítása megfelelő körülmények között jellemzően 20–40 perc alatt elvégezhető. Helyszíni mobil gumiszervizzel ez az idő tovább csökkenthető, mivel elmarad a szállítás és a várakozás. A Spirit Mobilgumis és Mobilgumiszerviz az egyik leggyorsabb megoldást kínálja ilyen helyzetekben, hiszen a javítás közvetlenül a helyszínen történik. A pontos idő mindig a sérülés típusától és a jármű adottságaitól függ, de a legtöbb esetben a probléma gyorsan, biztonságosan és tartós megoldással kezelhető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss