Mozgásban
Két versenyautóhoz szállít motort és hibrid hajtást is fejleszt a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata
Mérföldkőhöz érkezett idén a SZEngine Team: egyrészt két Formula Student-versenycsapat autójában is győri szív „dobog” majd, másrészt most először nyit a gárda a hibrid hajtások irányába, olyannyira, hogy ősszel már tesztelik is az innovatív technológiát.
A Széchenyi-egyetem motorfejlesztő hallgatói csapata a versenyek előtti szokásos rollout eseményén leplezte le elkészült fejlesztéseit.
A Formula Student egy világméretű versenysorozat, ahol hallgatók által tervezett és épített autók vetélkednek egymással. A járművekbe általában gyári motorokat építenek be, a Széchenyi István Egyetem csapata, az Arrabona Racing Team azonban különleges helyzetben van: ők a SZEngine Team által egyedileg fejlesztett erőforrást használják, amely mindmáig példátlan együttműködés a sorozat történetében. A gárda a nyári versenyszezon előtt minden évben bemutatja az aktuális fejlesztéseit, a rendezvényre idén a Győri Innovációs Park épületében került sor.
Marschall Márton ismertette a két motor paramétereit. SZ24+: 80 lóerő, 65 Nm nyomaték, 14:1 kompresszióviszony és 10100 maximális fordulatszám. SZ24-T: 95 lóerő, 90 Nm nyomaték, 10:1 kompresszióviszony és maximális 9500 fordulatszám. (Fotó: Horváth Márton)
„Az első fejlesztések még sok gyermekbetegséget hordoztak, de az azóta eltelt bő évtizedben rengeteget fejlődött a csapat. Olyan professzionális szervezetté alakult át, amely képes átadni a tudást a következő generációnak, melynek révén egyre jobb és jobb motorokat képesek előállítani. Ez a gyakorlatorientált oktatási forma a legjobb módja az iparban is használható tudás megszerzésének”
– fogalmazott köszöntőjében dr. Dogossy Gábor, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja.
Pap Róbert csapatvezető büszkén jelentette be, hogy a SZEngine Team 2024-ben valódi motorbeszállítóvá vált, ugyanis testvércsapatuk, a szintén a Széchenyi-egyetem égisze alatt működő Arrabona Racing Team (ART) mellett az Óbudai Egyetem csapata, az Óbuda University Racing Team (O.U.R. Team) is SZEngine-versenymotorral vág neki az évadnak. Ez azt jelenti, hogy idén két belsőégésű motort is készítettek: az ART számára a korábban is használt szívómotor továbbfejlesztett változatát, amelyet SZ24+-ra kereszteltek, az O.U.R. Team részére pedig egy turbófeltöltővel ellátott motort, az SZ24-T-t.
A motorokat Marschall Márton, a csapat konstrukciós vezetője mutatta be.
„Az ART által használt SZ24+ alacsony fogyasztású és nagy teljesítményű, amelynek megbízhatóságát és hatékonyságát tovább javítottuk. Bővítettük az airboxunkat, ezzel a motort magasabb fordulatszámon is elegendő levegővel tudjuk ellátni, átalakítottuk a kuplungfedelet és a külső olajköri hűtőrendszert is módosítottuk. Az SZ24-T különlegessége, hogy turbófeltöltővel láttuk el, emiatt számos egyedi alkatrészt kellett terveznünk, és a fékpadunkat is át kellett építenünk a tesztelés miatt”
– fejtette ki.
A kerekasztal-beszélgetésen arról is szó esett, hogy a SZEngine Team-ben szerzett gyakorlati és az egyetemen elsajátított elméleti tudás együttese versenyképes mérnököket képez az ipar számára. (Fotó: Horváth Márton)
Mint elhangzott, a csapat rendkívül élvezte, hogy ugyanazt az alapmotort szabadon, több irányba is tudják alakítani. A korábbi években megszokott fejlesztési kereteken túl ez frissességet, izgalmakat, kihívást hozott a SZEngine Team életébe, ami felpezsdítette a tagokat – különösen azt találták inspirálónak, hogy turbófeltöltős motort készíthettek. Ugyanakkor a „vevői” spektrum szélesedése többletterhelést is ró rájuk a versenyszezonban, így jelentős szervezési, logisztikai ráfordítást igényel, hogy a futamok során mindkét csapatot ugyanolyan magas színvonalon tudják segíteni. Pap Róbert csapatvezető megjegyezte, egyelőre elégedettek két csapat támogatásával, ez le is foglalja erőforrásaikat, de nyitottak újabb beszállítói együttműködésekre.
A motorok leleplezése előtt sor került egy kerekasztal-beszélgetésre. Ezen kiderült, a csapat hibrid hajtás fejlesztésén dolgozik, amelynek tesztelése már ősszel elkezdődhet.
„A hibrid hajtás egy belsőégésű és egy elektromos motor együttes használatát jelenti, esetünkben párhuzamos architektúrában. A hátsó kereket belsőégésű motor hajtja majd továbbra is, az első tengely hajtása villanymotorral valósul meg. Abban bízunk, hogy szeptembertől már tesztautóba tudjuk helyezni a prototípust és minden hozzá szükséges komponenst”
– árulta el Posvanc Olivér. Hozzátette, a csapat – amíg csak a Formula Student versenyszabályzata engedi – kitart a belsőégésű motorok fejlesztése mellett, de az aktuális trendeket sem hagyja figyelmen kívül, ezért fordult a hibrid hajtások felé. Ez olyan felfedezetlen terület, amelyben hatalmas potenciál rejtőzik, és ami extra motivációt biztosít a csapattagok számára.
A SZEngine Team tagjai a motorok leleplezése után. (Fotó: Horváth Márton)
Az idei szezon kapcsán Pap Róbert csapatvezető elmondta, mindkét csapattal ugyanazon a három versenyen vesznek részt: az FS Austrián, a spielbergi pályán, az FS Easten, amelyet idén a Hungaroring helyett a ZalaZone-on rendeznek és a horvátországi FS Alpe Adria megmérettetésen.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Bridgestone abroncsokon hasít az új Porsche Macan Electric és Panamera
A Bridgestone-t választotta a Porsche, hogy egyedi gumiabroncsokat fejlesszen az új Macan Electric és Panamera modelljeihez.
Mostantól mindkét jármű egyedi tervezésű Bridgestone Potenza Sport ultranagy teljesítményű gumiabroncsokkal kapható. A Porsche harmadik generációs sportos luxusszedánja, a Panamera személyre szabott Bridgestone Blizzak LM005 abroncsokkal is felszerelhető – ez a Bridgestone első téli gyári első szerelése a neves autómárka számára.
„A Porsche Cayenne-en való együttműködésünk után új utat nyitunk partnerségünkben, hogy olyan prémium gumiabroncsokat kínáljunk, amelyek hozzájárulnak az új Porsche modellek vezetési élményének fokozásához”
– nyilatkozta Steven De Bock, a Bridgestone EMEA régiójának OE alelnöke. „Két „első alkalmat” is ünnepelhetünk – a Panamerához tervezett Bridgestone OE (eredeti gyári felszerelés) abroncsot, valamint az első, kifejezetten elektromos Porsche modell számára fejlesztett abroncsunkat a Macan Electrichez. Izgalmas bemutatni, hogy képesek vagyunk olyan prémium felszerelések széles választékát biztosítani, amelyek segítenek a Porschét vezetőknek abban hogy a legtöbbet hozzák ki ebből a két hihetetlen, ugyanakkor nagyon is különböző autóból.”
Porsche-teljesítmény növelése az első teljesen elektromos SUV-jában
A Porsche Macan Electric egyedi Potenza Sport gumiabroncsa olyan futófelületet és keverékkialakítást alkalmaz, amely fokozza a jármű dinamikus sportos teljesítményét, miközben képes kezelni az elektromos városi szabadidő-terepjáró (SUV) nagy súlyát és nyomatékát. A Bridgestone zászlóshajójának számító, ultranagy teljesítményű gumiabroncsa a Macan Electric egyedi követelményeihez igazítva maximalizálja a kezelhetőséget száraz és nedves úton, valamint nagy sebességnél egyaránt. Mindez a maximalizált fékezési teljesítmény és kényelem, valamint a jármű mintegy 600 km-es hatótávolságának támogatása érdekében optimalizált gördülési ellenállás mellett valósul meg.
A teljesítménybeli előnyöket az ENLITEN technológia teszi lehetővé. Az ENLITEN a Bridgestone következő generációs technológiai platformja, amelyet úgy terveztek, hogy kompromisszumok nélküli teljesítményt nyújtson, a fenntarthatósági jellemzők fokozására összpontosítva. A Macan Electric Európában kifejlesztett és gyártott egyedi abroncsai világszerte hatféle változatban, 20”, 21” és 22” méretben kaphatók.
Egész évben a Porsche Panamera vezetőinek szolgálatában
A Bridgestone két egyedi abroncsmegoldással látta el a Porsche Panamera vezetőit, hogy javítsa járművük teljesítményét az évszakok során. A Porsche Panamera 21”-os Bridgestone Potenza Sport abroncsait az ENLITEN technológiával tervezték, amely fokozza a jármű sportos vezetési tulajdonságait és a vezető kényelmét, miközben alacsony gördülési ellenállást biztosít az energiahatékonyság érdekében. A Panamera testre szabott Potenza Sport ultranagy teljesítményű abroncsai olyan mintázati kialakítást és anyagösszetételt alkalmaznak, amely maximalizálja a száraz és nedves útfelületen nyújtott kezelhetőséget, valamint a nagy sebességnél mutatott teljesítményt.
A Panamera egyedi 20”-os Bridgestone Blizzak LM005 téli felszerelése olyan mintázatot alkalmaz, amely maximalizálja a száraz, nedves és havas kezelhetőséget és fokozza az autó teljesítményét téli körülmények között. Mindezeket az egyedi tervezésű abroncsokat Európában tervezik és gyártják.
Valódi hatás, virtuálisan kifejlesztve
Mindkét projekt fejlesztése során a Bridgestone innovatív virtuális gumiabroncs-fejlesztési technológiáját alkalmazták. A technológia javítja a fejlesztési folyamat hatékonyságát és fenntarthatóságát – a gyári első szerelések fejlesztési szakaszában a nyersanyagfogyasztás és a CO2-kibocsátás akár 60 százalékos csökkenését is eredményezi.
A Bridgestone virtuális abroncsfejlesztése kulcsfontosságú volt a Porsche Macan Electric és a Panamera esetében a Porsche által támasztott követelmények elérésében. A technológiát különösen a testre szabott gumiabroncsok száraz fékezési képességeinek javítására és a járművek fékrendszeréhez való megfelelő illeszkedés biztosítására használták. A virtuális abroncsfejlesztés hozzájárult ahhoz, hogy a Macan Electric dinamikus, sportos viselkedése párosuljon a SUV elektromos jármű nagy tömegével és nyomatékával, és így nagy sebességnél is magas szintű stabilitást biztosítson.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Önvezető könnyű páncélvédettségű járművet fejlesztett a Széchenyi István Egyetem és a Gamma Zrt.
Könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjárműre fejlesztett önvezető és távirányítási funkciókat a győri Széchenyi István Egyetem.
A hazai védelmi ipar meghatározó gyártójával, a Gamma Zrt.-vel közösen kialakított, hazánkban egyedülálló katonai és katasztrófavédelmi célú járművet az intézmény Járműipari Kutatóközpontjának munkatársai látták el ön- és távvezérlést lehetővé tevő technológiával.
A Széchenyi István Egyetem és a budapesti Gamma Zrt., a hazai védelmi ipar meghatározó gyártója sikeresen valósította meg közös projektjét, egy ön- és távvezérlésre alkalmas könnyű páncélvédettségű terepjáró bázisjármű fejlesztését. Az újítás igénye a meglévő, ballisztikai védelemmel rendelkező járművek tesztelése, képességeinek demonstrálása során merült fel az élő erő védelme és az emberierőforrás-szükséglet csökkentése érdekében.
Az innovációs pályázat fő célkitűzése egy olyan nehéz terepi viszonyok között is alkalmazható, fizikai behatásokkal szemben védelmet nyújtó alapjármű megépítése volt, amely biztosítja az önvezérléshez szükséges rendszerintegráció alapvető feltételeit, valamint a többcélú alkalmazást. A megvalósult szimpla fülkés, félplatós, 4×4 hajtásképletű járműhöz illeszkedő, többfunkciós feladatellátást támogató cserefelépítmény-rendszert is kidolgoztak a szakemberek, amely lehetővé teszi a különböző felhasználói igényeknek megfelelő, különleges szakmai képességekkel rendelkező felépítmények fejlesztését.
„Először azon dolgoztunk, hogy a jármű mozgása, így a pedálrendszer és a kormány távolról is irányítható legyen. Ebbe a munkába az egyetem Digitális Fejlesztési Központja is bekapcsolódott, hogy zökkenőmentesen, rövid reakcióidővel működjön a kamerakép átvitele, amihez 5G- és wifihálózatot használtunk” – vázolta fel Kőrös Péter, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) Autonóm Közlekedési Rendszerek operatív vezetője. Kiemelte, hogy a távvezérlés kezelői felületét, irányítói programjait és a digitális műszerfallal ellátott operátori állást mind a központ munkatársai valósították meg.
A szakember elárulta, hogy az autonóm működési mechanizmus beépítése nem volt újdonság a kollégáknak, hiszen a JKK egyik fő kutatási profilját az önvezető járművek adják. „Az egyetlen ismeretlen tényező a méret volt, hiszen 16-18 tonnás páncélozott járműre még nem fejlesztettünk ilyen funkciót” – fejtette ki. „Ebben az irányítási formában GPS-technológia segítségével előre felmérjük a bejárandó terepet, amelyen a jármű utána önállóan végig tud menni. Ha bármilyen akadály kerül az útjába, akkor a jármű vagy megáll, vagy kikerülő manővert végez el attól függően, hogy mit programoztunk be neki” – részletezte Kőrös Péter.
Eredetileg határvédelmi és felderítő funkciók ellátására alkalmas jármű kidolgozása volt a fő fókusz, de azóta már számos más területről – például tűzoltóságról – is érdeklődtek az innováció iránt. „A szenzorokat és a távközléshez szükséges eszközöket a járműtestre szereltük fel, a hátsó felépítmény pedig cserélhető, ezért bármilyen funkciót elláthat a mérésektől a mentéseken át a hadi alkalmazásig. Az autonóm és távvezérlés pedig Magyarországon egyedülálló módon funkciótól és felépítménytől függetlenül működik” – húzta alá a mérnök. A céggel történő együttműködésről elmondta: „Szakmailag és emberileg is kiváló csapat dolgozott a projekten. A fejlesztés nem valósulhatott volna meg Ocskay Gábor, a Gamma Zrt. Különleges Jármű Divíziójának egykori vezetője nélkül, aki sajnos a közös munka végeredményét már nem élhette meg.”
A konzorciumi tagok a projekt során a Gamma Zrt. Komondor járműcsaládjának hatodik, új típusát (RDO-3927) alkották meg. Dr. Zsitnyányi Attila, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a Széchenyi István Egyetemmel sikerre vitt pályázat további fejlesztéseket is inspirált, a távirányíthatóságot és az önvezető funkciót pedig akár más járműveikre is kiterjesztenék.
„Magyarország egyetlen könnyű páncélvédettségű bázisjármű-fejlesztőjének és -gyártójának lenni komoly felelősséggel jár, ezért nyitottan állunk az olyan jövőbe mutató kutatási együttműködésekhez, mint amilyen a győri egyetemmel is megvalósult. A projekten dolgozó kutatóközpont, illetve az egyetem vezetésének hozzáállását, munkabírását már a pályázat készítése során csodáltam. Kiváló munkát végeztek végig, hihetetlenül rövid reakcióidőkkel. Öröm volt velük együtt dolgozni” – jelentette ki a vezérigazgató. Hozzátette: a kiváló tapasztalatoknak köszönhetően a jövőben is folytatnák a partnerséget az intézménnyel.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A HUN-REN SZTAKI kutatócsapata önvezető járműveket tanított biztonságos manőverezésre
Egy 2022-ben indult, magyar-vietnámi közös, kutatási projektben hibrid tanulási módszerrel biztonságos vészhelyzeti manőverezésre tanítottak önvezető járműveket a HUN-REN SZTAKI-nál.
A Vészhelyzeti pályatervezés kooperálni képes autonóm járművek számára című programra három éve 69 546 489 forintnyi, száz százalékban vissza nem térintendő támogatást nyert el a HUN-REN SZTAKI nevében pályázó, Gáspár Péter professzor által vezetett kutatócsoport. A programban kezdetektől fogva közreműködtek a vietnámi Közlekedési és Kommunikációs Egyetem (UTC) kutatói is. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott 2019-2.1.12-TÉT_VN-2020-00003 azonosító számú projekt kitűzött feladatai között szerepelt egy olyan irányítási rendszer kidolgozása, mellyel az egymással és a környezeti elemekkel is kommunikáló autonóm jármű vészhelyzet esetén biztonságos elkerülő manőverezést tud végrehajtani. A projekt soárn mindezt nem csak a szimulációs térben, hanem valós környezetben is kipróbálhatták a kutatók, a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpályán egy fejlesztési célokra átépített Lexus RX 450h típusú önvezető járművön .
A gépjárművek menetstabilitásának megőrzése régóta kutatott téma az irányításelméletben. A jelenleg forgalomban lévő rendszerek a járművezetőt támogatva avatkoznak be, amennyiben a jármű mozgásállapota megköveteli. Ezek a rendszerek a jármű belső állapotváltozóit felhasználva, klasszikus irányítási módszerekkel, elsősorban a kerékfékeket aktuálva stabilizálják a járművet egy esetleges megcsúszás során. Az egyre magasabb automatizáltsági szintű funkciók megkövetelik, hogy a jármű irányítórendszere képes legyen a környezet statikus és dinamikus objektumait is figyelembe véve megtervezni jármű trajektóriáját. Az ehhez szükséges környezetérzékelés alapját különböző elven működő rendszerek adják, mint például az ultrahang, a radar, illetve a lidar, esetleg a gépi látáson alapuló kamerás rendszerek. Ezen rendszerek információinak egységes kiértékelését egy magas szintű környezetérzékelő rendszer végzi, amelyre alapozva az optimális járműpálya meghatározható az autonóm jármű számára.
A napjainkban egyre inkább kutatási fókuszba kerülő autonóm járművek fejlesztésének egyik sarokköve, hogy a jármű irányítórendszere képes legyen a környezet statikus – mint amilyen egy jelzőlámpa – és dinamikus, – mint például egy járókelő – objektumait is figyelembe véve megtervezni jármű pályáját. A jármű mozgási pályájának tervezése tulajdonképpen egy optimalizálási probléma megoldása, melynek során mindig figyelembe kell venni a trajektória dinamikai megvalósíthatóságát, azaz a menetstabilitását garantálását.
„A kutatás célja olyan módszerek kifejlesztése volt, amelyek segítségével az autonóm járművek vészhelyzeti manővereket tudnak végrehajtani gépi tanulás alkalmazásával. Ezt egy valós vészhelyzeti szituációban teszteltük, hogy lássuk, hogyan működik a gyakorlatban”
– mondta Gáspár Péter, a kutatás vezetője.
„A kutatás eredményeként olyan irányítórendszert dolgoztunk ki, ami a gépi tanulás és a hagyományos irányítástechnikai megoldások kombinációjára épül. Ez a rendszer képes figyelembe venni a környezeti információkat, és biztosítani a jármű biztonságos pályájának megtervezését és végrehajtását. A rendszer felső szintje egy olyan döntéshozatali és pályatervezési folyamat, amely megerősítéses tanulásra épít, míg az alsó szint a tervezett pálya gyors értékelésére szolgál. Itt a legfontosabb tényező a dinamikai megvalósíthatóság, amely figyelembe veszi például a beavatkozókra vonatkozó korlátozásokat és a jármű menetstabilitását”
– fejtette ki részletesen a kutató Professzor.
A kutatás során a gépi tanulásra épülő irányítást úgy hangolták, hogy figyelembe vegye a hagyományos irányítástechnikai módszerek robusztusságát is. „Ennek a munkának köszönhetően az autonóm jármű képes megőrizni a stabilitását akkor is, ha váratlan változások lépnek fel a környezetben vagy a jármű dinamikájában” – egészítette ki Mihály András, a projekten dolgozó kutató, majd hozzátette:
„A kutatásban kifejlesztett vészhelyzeti pályatervezési és járműirányítási megoldásokat az automatizált, felszerelt Lexus RX 450h tesztjárművön teszteltéük a ZalaZone tesztpályán, különböző vészhelyzeti manőverek végrehajtásával.”
„A projekt során egy kísérleti fejlesztés zajlott, amelyben a járműdinamikát, a szenzoradatok egyesítését és a gépi tanulással támogatott járműirányítást kombinálják, mindeközben figyelembe veszik a járműipari fejlesztési folyamatokat is”
– összegezte Gáspár Péter, a kutatás vezetője.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Egészség2 hét ago
Hogyan óvjuk egészségünket a számítógépes munka mellett?
-
Ipar2 hét ago
A Prologisnak újból bizalmat szavazott a piac vezető szereplője
-
Szórakozás2 hét ago
BME RobonAUT 2025 verseny – A jövő mérnökei összecsapnak
-
Gazdaság2 hét ago
Idén végre Magyarországon is duplázódhat az ingatlanbefektetések értéke
-
Egészség2 hét ago
Mellnagyobbítás vagy mellfelvarrás? Így döntsd el, melyik a neked való műtét!
-
Mozgásban2 hét ago
„Projekt cargo” szállítmányozás globális szinten
-
Gazdaság1 hét ago
Januárban megelőzték az elektromos autók a hibrideket
-
Okoseszközök2 hét ago
A HONOR a hardverfejlesztéshez használható hasznos kiegészítőkkel tréfálta meg a Samsungot