Az Apple első pénzügyi negyedéve – mely nagyjából a negyedik naptári negyedévvel esik egybe – hagyományosan erős számokat produkál az ünnepi szezonnak köszönhetően, a cupertinói cég...
Az internet új korszakában szinte semmi sem lehetetlen. Jól bizonyítja ezt, hogy pusztán videók segítségével is új hobbikat lehet elsajátítani, egy-egy amatőr fotósorozat pedig gazdaggá is...
A digitális bennszülöttek egyáltalán nem állnak készen a digitális jövőre – legalábbis ez olvasható ki a Logiscool 250 szülő bevonásával készült friss kutatásából. Miközben hajlamosak vagyunk...
Felkerült a Play Áruház kínálatába, kétfaktoros kódgenerátornak álcázta magát. Az internetes bűnözők arcátlansága nem ismer határokat, a mobilos biztonsággal foglalkozó Pradeo informatikai cég egy olyan bankszámlákat...
A külseje miatt „mechanikus jaknak” nevezett négylábú több mint másfél mázsányi terhet képes cipelni olyan helyeken is, ahol a folyamatos emberi jelenléthez nem ideálisak a körülmények....
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a 2021-es év a többség számára a koronavírus-járványból való folyamatos kilábalást jelentette. Az emberek és a vállalkozások próbáltak alkalmazkodni személyes és munkahelyi életükkel...
Március 1-től Yettel néven folytatja működését a Telenor Magyarország. A Telenor Magyarország Zrt 2022. március 1-től Yettel Magyarország Zrt., röviden Yettel néven folytatja működését. A névváltás...
Valósággá vált az Ipar 4.0 a Boschnál Hatvanban. Önvezető járművek szállítják az alkatrészeket, a késztermékeket és a csomagolóanyagokat a Bosch két hatvani épülete között. Digitális, felhőbe...
Olyan népbetegségek, mint a cukorbetegség, az idült vesebetegség (CKD) és a szívelégtelenség összefüggéseinek további vizsgálata, a közös kutatás-fejlesztési tevekénységük megerősítése és kiterjesztése, valamint a betegek kezelését,...
Fuvarszervezés térképi alapon: milyen hozzávalók szükségesek? Végy egy digitális térképi platformot, add hozzá a súlykorlátozásokat, közlekedési információkat, behajtási szabályokat, ízlés szerint fűszerezd a telephelyeiddel, kapacitás adatokkal, gépjármű...