Szórakozás
Gyorsuló pályán az e-sport
Az elmúlt öt évben az idei a harmadik olyan év, amikor az e-sport megjelenik a Deloitte által felvázolt legfontosabb trendek listájában, amik a sportot meghatározzák a következő időszakban.
Az e-sport az egyik olyan terület, ami profitálhat a jelenlegi járványügyi helyzetből is.
A gamerek 40 százaléka néz hetente legalább egyszer e-sport esemény közvetítést – derül ki a Deloitte 2019-es Digital Media Trends kutatásából. A Deloitte arra számít, hogy 2020-ban az e-sport még nagyobb fokozatra kapcsol: az e-sport ligák ugyanis egyre jobban előtérbe kerülnek, és egyre több együttműködés és interakció figyelhető meg a csapatok, ligák és játékosok között.
Ahogy az e-sport-ökoszisztéma bővül, a Deloitte szakértői növekedést várnak a streaming és sugárzott szponzorációk növekedésében, többek között olyan platformokon, mint a Twitch, a YouTube Gaming, a Facebook Gaming, a Mixer vagy a Smashcast. Ahogy az új üzletág fejlődik, új márkanevek és szponzorációs lehetőségek jelennek meg, különösen olyan márkák esetében, amelyek a tipikus játékos életmódhoz természetüknél fogva igazodnak, például hardvergyártók, energiaitalok vagy étkezési brandek.
Megváltozik a rajongókkal való viszony
A hagyományos bajnokságok, sportcsapatok és játékosok szemében a rajongó a néző volt, üzleti szempontból is tipikusan nézőként gondoltak a fanokra. Ez változófélben van: már felhasználókról beszélhetünk, ezért más típusú kapcsolatot kell kialakítani velük. Ebben kulcsfontosságú az analitika: a statisztikák a rajongói élmény alapvető részét képezik. A jobb megértés nemcsak segíthet a mélyebb elkötelezettség kialakításában, de hosszú távon több szponzorációt is vonzhat.
A szolgáltatások és a szabályozás is hangsúlyos
Az iparág résztvevőinek a szolgáltatásra kell összpontosítania. Egyre dinamikusabb tartalmat kell előállítani és speciális kihívásokat kell biztosítani a játékosok számára. Fontos prioritás még az iparági résztvevők számára a méltányosság megteremtése, valamint a videojátékokban a csalás, a dopping és az erőszak kezelése.
2020 legfontosabb megválaszolandó kérdései többek közt:
- Hogyan kezdik el mérni a márkák e-sport befektetéseik megtérülését?
- Képesek lesznek-e a márkák és a kiadók kihasználni a lehetőségeket egy aktívabb közönség esetében?
- Hogyan alakulnak a fizikai sportfogadási helyszínek, és hogyan tudják felkészíteni magukat a hagyományos sporthelyszínek az e-sportokra, mint potenciális új bevételi lehetőségre?
- Meg tudják-e tartani jelenlegi vezető szerepüket az olyan élvonalban lévő e-sport cégek, mint az Activision Blizzard, Riot és Valve?
- Képesek lesznek-e a streaming szolgáltatók, mint a Google Stadia vagy a Microsoft xCloud komoly e-sport felhasználói tábort kiépíteni azzal, hogy alacsonyabb jövedelmű játékosoknak is lehetőséget biztosítanak?
- A koronavírus-járvány és annak gazdasági hatásai milyen mértékben érintik az e-sport cégeket és befolyásolja-e az új felhasználók számának növekedését?
- Milyen hatással lesz az e-sport befektetésekre egy esetlegesen elhúzódó gazdasági válság?
Az e-sport fejlődésével a szabályozó testületeknek is erősebbé kell válnia, amely az iparág szereplőitől több struktúrát és megfelelést kíván majd meg.
A szabályozó testületek, valamint a sportági szakszövetségek szerepének növekedésére kiváló példa a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) és a legnépszerűbb online kerékpáros platform, a ZWIFT 2019. szeptemberben bejelentett együttműködése, amely mérföldkőnek tekinthető a kerékpározás történetében. Ennek keretében a ZWIFT biztosítja az online felületet a 2020-ban először megrendezésre kerülő kerékpáros e-sport világbajnokság megrendezésére. Ehhez kapcsolódóan a UCI 2020 januárjában megjelentette e-sport szabályozását is. A szervezet által kiadott keretszabályozás fontos elveket fektet le a UCI által felügyelt kerékpáros e-sport rendezvények megrendezéséhez kapcsolódóan, ugyanakkor több kérdést is felvet, melyekre a résztvevő feleknek együtt kell választ találniuk.
A kerékpársportban régóta központi probléma a csalás. Ez alól az e-sport sem kivétel, hiszen például a 2019-es brit nemzeti kerékpáros e-sport bajnokság győztesét, Cameron Jefferst is csalás miatt utólag kizárták a versenyből. Ezt a bajnokságot is a ZWIFT felületen bonyolították le és Jeffers olyan, a ZWIFT világában nehezen megszerezhető kerékpárral versenyzett, aminek megszerzéséhez egy robotot használt. Emiatt a UCI által kiadott szabályozás részletesen kitér a szabálysértésekre és azok szankcióira is. Az egyes szankciók mértéke és a hozzájuk tartozó pénzbírság nagysága a szabálysértés jellegétől és az esetleges visszaeséstől függ, a szoftver hackelése például második jogsértésnél már végleges eltiltást von maga után.
„A tradicionális sportágak e-sportban történő megjelenése minden résztvevőnek (versenyzők, edzők, szövetségek, csapatok, sporthelyszín üzemeltetők, szponzorok és nem utolsó sorban a nézők) új távlatokat nyitnak. Ugyanakkor ennek fejlesztése jelentős befektetést igényel és sok a megválaszolatlan kérdés a versenyzés részleteit illetően. A UCI által kiadott szabályrendszer egy jó alapot ad a kerékpáros e-sport szabályozás tapasztalatokon alapuló jövőbeli fejlesztéséhez. A közeljövőben az e-sport rendületlen térhódításával párhuzamosan, egyre több hasonló vagy részletesebb szabályrendszer megjelenésére számíthatunk. A fentieken túl már most látszik, hogy a járványügyi helyzet miatti bezártság hatására a hobbisportolók mellett a profi sportolók is nagy számban az e-sport felé mozdultak el. Ugrásszerűen megnőtt a felhasználók száma ne csak amiatt, hogy az otthonunkban sportolhatunk, hanem azért is, mert adott esetben a profi sportolókkal együtt edzés, versenyzés élményét is megkapjuk. Ez minden résztvevőnek hatalmas lehetőség és fontos kérdés, hogy a vírushelyzet rendeződését követően ezeket az új felhasználókat a szolgáltatók hogyan fogják tudni megtartani és kiszolgálni”
– mondta Reich András, a Deloitte sporttal foglalkozó üzletágának szenior menedzsere.
Szórakozás
Autóstalálkozó: több ezer érdeklődőt várnak a Széchenyi István Egyetemre
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános, bárki által látogatható, ingyenes autóstalálkozó és autóskiállítás lesz az intézmény campusának területén. A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciájához kapcsolódó esemény mára tematikus családi nappá nőtte ki magát, amelyen az ismert márkák, tuningolt és veterán különlegességek mellett megjelennek az egyetemi és szakmai szervezetek képviselői is. A rendezvény miatt lezárásokra kell számítani.
A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a Széchenyi István Egyetem egyik legrégebbi és legnívósabb hallgatói rendezvénye, amely idén csaknem húszéves múltra tekint vissza. A rendezvényre a Kárpát-medence területéről érkeznek neves hazai és határon túli egyetemek képviselői, hogy egy többnapos szakmai verseny keretében megmérettessék magukat.
Hagyomány, hogy az esemény autóstalálkozóval indul, amelyre a konferencia résztvevőin kívül minden érdeklődőt várnak a szervezők. Évről évre emelkedik a regisztrált kiállítók és a nézők száma, és ezzel együtt bővül a támogatók és a kitelepülő szervezetek köre is. A program tematikus családi nappá nőtte ki magát, amely nem csak az autók szerelmeseinek, hanem kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek időtöltés lehet.
A találkozón több márka autói mellett tuningolt és veterán különlegességek is jelen lesznek. A BullRent jóvoltából két luxussportautót próbálhatnak ki az érdeklődők, valamint az egyetem e-sport-kamionja ugyancsak kitelepül a helyszínre, ahol többek között autószimulátorokkal ismerkedhet meg a közönség. Az eseményen mindenki betekintést nyerhet a hallgatói versenycsapatok világába is, hiszen az Arrabona Racing Team, a SZEngine és a SZEnergy szintén megtalálható lesz a campuson. A nap folyamán különleges nyitvatartással készül az Üveges Drink Bár, valamint a campus különböző pontjain street food büfék szolgálják majd a vendégeket.
Fontos információk
Az autóstalálkozó miatt április 12-én, vasárnap 8:00 és 19:30 között lezárják a győri campus (Egyetem tér 1.) P1, P3 és P5 parkolózónáit (kivéve a K1, K2, K3, K4 kollégiumi épületek mögötti és a Műteremház melletti P5 parkolókat). A Menedzsment Campus melletti P3-as zónában már április 10-én, pénteken 20:00-tól folyamatos lezárásra kell számítani. A rendezvény alatt a P2 parkolóház, a K1, K2, K3, K4 mögötti P5 parkolózónák és a Műteremház melletti P5 parkolózóna vehető igénybe.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Kreatív technológia: a digitális élmény, amire a közönség vágyik
A kreatív technológia egyre meghatározóbb szerepet tölt be azokban az iparágakban, ahol a közönség magával ragadó és emlékezetes élményekre vágyik. Legyen szó márkaépítésről, edukációról vagy szórakoztatásról, a cél ma már nem pusztán az információátadás, hanem a bevonás és az élményszerzés.
Harc a figyelemért
A digitális korban, ahol a közönség figyelméért zajlik a legnagyobb harc, azok a márkák és szolgáltatók szerezhetnek versenyelőnyt, amelyek képesek integrálni az élményalapú megoldásokat. Az immerzív és interaktív installációk, vetítések és szenzorvezérelt rendszerek lehetőséget kínálnak arra, hogy a látogatók ne csak szemlélői, hanem aktív résztvevői legyenek egy-egy eseménynek.
Az elmúlt években egyértelműen kirajzolódik az a trend, hogy a korábban passzív fogyasztók aktív résztvevőkké válnak, és a valódi kapcsolódást, az érzelmi bevonódást, valamint a személyes élményt keresik kedvenc márkáiknál és szolgáltatóiknál.
Special Effects: az élményalapú technológiák szakértője
Erre a trendre reagálva bővítette tevékenységi körét a több mint négy évtizedes múlttal rendelkező rendezvényprodukciós vállalat, a Special Effects Zrt., amely a közelmúltban mutatta be kreatív technológiai üzletágát a Digital Canvas: Art Meets Technology eseményen egy széles szakmai közönségnek.
“A kreatív technológia alkalmazási lehetőségei rendkívül szélesek: egy fine dining eseménytől kezdve egy márkaaktiváción, konferencián vagy múzeumon át szinte bármilyen tér és rendezvény új szintre emelhető” – mondta Szegő Tamás, az üzletág igazgatója. “A digitális és fizikai elemek ötvözésével olyan környezetet teremthetünk, amely nemcsak a helyszínen hatásos, hanem az elégedett közönségnek hála, gyakran a közösségi médiában is tovább él.”
Azoké a jövő, akik képesek megújulni
Nemzetközileg is elismert audiovizuális szolgáltatóként a Special Effects megalapozott szakmai tudással állította össze kreatív technológiai portfólióját, amelyet folyamatosan bővít és fejleszt.
A technológia fejlődése ugyanakkor folyamatos kihívást is jelent: ami ma újdonságnak számít, néhány éven belül alapelvárás lehet. Ezért azok a piaci szereplők maradhatnak versenyben, akik képesek folyamatosan megújulni és előre gondolkodni.
A cég a jövőben egy innovációs és tréningközpont megnyitását tervezi, amely egyszerre szolgál majd showroomként és fejlesztési térként. A cél, hogy a technológiai kivitelezésen túl stratégiai és kreatív partnerként is hozzájáruljanak ügyfeleik sikeréhez.
Kreatív fenntarthatóság
“Fenntarthatóság szempontjából is egyre fontosabb szerepet kapnak az innovatív, digitális megoldások, amelyek sok esetben kiválthatják a hagyományos, egyszer használatos díszleteket és nyomtatott elemeket” – egészítette ki Szegő Tamás.
A fenntarthatóság a Special Effects vállalati filozófiájának is az egyik alappillére. Azt vallják, hogy kreatív megközelítéssel a legtöbb iparágban lehetséges zöldebb intézkedéseket bevezetni.
Ahol a Special Effects már bizonyított
A cég évente közel 3000 rendezvényt valósít meg világszerte, az exkluzív boutique eseményektől a komplex, nagyléptékű konferenciákig.
A vállalat referenciái között olyan nagyszabású projektek szerepelnek, mint a 4000 négyzetméteren megvalósított Álmok Álmodói 20 interaktív kiállítás, az Expo 2020 Dubai díjnyertes Magyar Pavilonja, valamint számos hazai és nemzetközi immerzív tér és kiállítás.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Szórakozás
Áprilisban kivirágzik az újcirkusz a Nehru parton és a Trafóban!
Harmadik alkalommal rendezi meg a MUCH Cirkuszfesztivált a Trafó a OneTwoMany Collective újcirkusz társulattal közösen – magyar, régiós és nemzetközi újcirkuszi előadásokkal beltéren és kültéren.
A harmadik MUCH-on április 12. és 18. között felvonulnak nemzetközi, régiós és hazai előadások, szakmai platformja összeköti a visegrádi országok szakértőit, a workshopjai inspirációt kínálnak a fiatal művészeknek. A fesztivál záróeseménye és egyben szerelemgyereke a MUCH More Showcase. Egy verseny, ami a térségbeli feltörekvő művészeknek ad megmutatkozási, illetve továbbfejlesztési lehetőséget, mivel számos magyar cirkuszi szervezet díját el lehet nyerni, a fődíj pedig az egyéves More mentorprogram.
Az idei highlightok között van a brazil Diana Salles személyes története a tranzíciójáról, a cseh Eliška Brtnická csapatának látványos vas rudai, az ír Darragh McLoughlin okos dramaturgiája egy partvis nyéllel és egy tévével, és a magyar OneTwoMany Kollektíva új, geodómra készülő köztéri performansza a Nehru parton. A Fesztivált idén Showcase zárja, egy régiós cirkuszi szemle sok rövid formával, feltörekvő művészekkel, nemzetközi zsűrivel, és többek között közönségdíjjal is.
Minek ez a cirkusz?
Az újcirkusz az a kortárs műfaj, ami nem elitista. Egyszerre tudja előképzettség nélkül élvezni öreg és fiatal, egyetemista és tetőfedő. Csatornája a cirkuszi trükk, a mutatvány, de célja a megszólítás és társadalmi, esztétikai vagy személyes üzenetek közvetítése. Ez a remek eszköz Nyugat-Európában virágzik, de a mi régiónkban is egyre többen művelik. A MUCH Cirkuszfesztivál célja, hogy hidakat építsen a kortárs műfajok és az újcirkusz közé Kelet-Európában, kedvet, forrást és eszközöket teremtsen a hazai művészeknek, illetve szélesebb közönség számára nyújtson minőségi programot.
Programok:
ÁPRILIS 12. VASÁRNAP
MUCH Fesztivál- és eredményváró délután a Duna-parton. Gyerekkel, kutyával, a szomszéddal, ingyen.
17:00 OneTwoMany Collective (HU/DE): Don’t Forget To Breathe – köztéri performansz, munkabemutató (20’) – külső helyszín: Nehru part
17:30 Cie Circographie (FR): Hidegvér kávézó (Au Café Des Nonchalants) (30’) – köztéri performansz – külső helyszín: Nehru part
ÁPRILIS 16. CSÜTÖRTÖK
A fesztivál-nyitásra felvonulnak frissen bemutatott magyar produkciók, majd egy gyönyörű nő elmeséli, hogy megölt egy gyönyörű férfit.
16.00 Darragh McLoughlin (IE): Az előadás mechanikája (120’) – workshop – Stúdió
19:00 MUCH Megnyitó-gála (Ylzé: Same, Cie Fenfire: STICK – A cirkusz szövete, Grotesque Gymnastics: Felfeszítve) (30’) – Nagyterem
20:00 Diana Salles (BR/FR): Delusional – I killed a man (60’) – Nagyterem
21:00 Az előadás után beszélgetés Diana Salles-szal – Előtér
ÁPRILIS 17. PÉNTEK
Egy bot a legegyszerűbb dolog a világon, mégis néha átveszi az irányítást, máskor meg egyensúlyba hoz. A MUCH második napja a botok napja.
10.00 Diana Salles (BR/FR) silk workshop (120’) – külső helyszín: INspirál
12.00 Vojta Stolbenko (CZ): Poi Masterclass (120’) – workshop – küldő helyszín: Inspirál
17:00 Visegrádi barátok – régiós együttműködések (90’) – kerekasztal-beszélgetés – Előtér
19:00 Darragh McLoughlin (IE): Stickman (45’) – Nagyterem
20:00 Somló Dávid (HU): Egy bot finom egyensúlyozása (20’) – intervenció – Előtér
20:30 Eliška Brtnická (CZ): Thin Skin (60’) – Nagyterem
21:30 Az előadás után beszélgetés az alkotókkal, Eliška Brtnickával és Darragh McLoughlinnal – Előtér
Részletek további részletek itt érhetők el!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Szórakozás2 hét ago
Kicsi a bors, de erős: Bemutatkozik a KALLSUP, az IKEA új hordozható hangszórója
-
Szórakozás2 hét ago
Samsung Art Store és a San Francisco-i Modern Művészetek Múzeuma együtt hoz el művészek alkotásokat az otthonokba
-
Szórakozás2 hét ago
50 éves a Stúdió: jubileumi gyűléssel és különleges rádióadással ünnepelt a Széchenyi-egyetem hallgatói szervezete
-
Ipar2 hét ago
Robotika és AI a boltban – Automatizált konténerüzlet magyar fejlesztésben
-
Ipar2 hét ago
Egy újszerű kiválasztási és felkészítési program keretében 160 filippínó hegesztő érkezhet Magyarországra
-
Mozgásban2 hét ago
Hármas siker a tavaszi teszteken: A Hankook tarolt az Auto Bild és az AvD nyári abroncstesztjein
-
Gazdaság2 hét ago
Látványosan nőtt a lakások energiahatákonysága
-
Egészség2 hét ago
Adatokkal az öregedés ellen – Az adatvezérelt longevity diagnosztika megérkezett Magyarországra










