Connect with us

Gazdaság

Megváltoztatja a játékszabályokat a mesterséges intelligencia a pénzügyekben

Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia – a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során.

Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd – állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette közzé 2024 folyamán készült globális kutatásainak eredményeit.

A KPMG International már jóideje figyelemmel kíséri a mesterséges intelligencia szerepét a különböző szektorokban. Tavaly áprilisban a vállalatok körében végzett felméréskor megállapította, hogy a vizsgált cégek csaknem háromnegyede valamilyen mértékben már használja az AI-t a pénzügyi tevékenységeik során. Legutóbb 2024 szeptemberben újra górcső alá vette a témát, és jelentősen bővítette a kutatási mintát: a vizsgált régiók számát 23 fejlett és feltörekvő piacra, a megkérdezett vállalatok számát pedig 2900-ra növelte.

„Az világosan látszik, hogy a mesterséges intelligencia használatában ez alatt a fél év alatt is jelentős előrelépés történt. Az AI-t egyre több vállalat alkalmazza nemcsak a pénzügyi riporting folyamatban, hanem a pénzügyek szélesebb területein is, beleértve a számvitelt, a pénzügyi tervezést, a kockázatkezelést vagy az adókezelést, illetve treasury menedzsmentet” – magyarázza Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője.

A kutatás során a cégek érettségét is vizsgálták. A kérdésekre adott válaszok alapján a vállalatokat három kategóriába sorolták a kutatók. 18 százalékuk kezdő AI-használónak számít, 58 százalék a haladó fázisban van, 24 százalék pedig vezetőnek tekinthető.

Megtérül a befektetés az AI-ba

A pénzügyi csapatok a legkülönfélébb AI-technológiákba fektetnek be, de a területen vezetőnek számító vállalatok a legnagyobb értéket a gépi tanulásban, a mélytanulásban és a generatív mesterséges intelligenciában látják. A GenAI-t például dinamikus jelentés- és beszámolókészítésre, előrejelzési modellek és forgatókönyvek készítésére, dokumentumkezelésre, vagy a megfelelések nyomon követésére használják. A KPMG felmérése szerint a pénzügyi területeken a vállalatok 71 százaléka már alkalmaz valamilyen szinten mesterséges intelligenciát, 41 százalékuk pedig ezt közepes vagy kifejezetten nagy mértékben teszi. Ezen belül a számviteli és pénzügyi tervezési feladatok élenjárnak etéren, mivel számos azonnali előnyt kovácsolhatnak a mesterséges intelligenciával támogatott megoldások használatával; a mélyebb adatfeldolgozástól és pénzügyi jelentéskészítéstől a valós idejű információszerzésen át a prediktív elemzésig. A példát a pénzügy más területei is követik, a treasury menedzsmentben és kockázatkezelésben például minden második cég alkalmaz kísérleti jelleggel AI-t, ami segíthet a jobb adósságkezelésben, a pénzforgalmi előrejelzések készítésében, csalások felderítésében, hitelkockázat-értékelésekben, valamint a treasury- és kockázatkezelési szcenárió elemzési feladatokban.

A vizsgálat alapján elmondható, hogy a cégek 85 százaléka megtalálta számítását a mesterséges intelligenciába történő beruházással, ráadásul jelentős részük (37 százalék) a várakozásnál is jobb eredményekkel dicsekedhet. „A pénzügyi funkciók AI-val való felvértezésével elért eredmények bizonyára tovagyűrűznek, és ez a jövőben az AI használatát más szakterületeken is ösztönözni fogja” – vélekedett Rakó Ágnes.

További előnyöket jelenthet a megnövekedett hatékonyság és pontosság, a kevesebb emberi hiba, a trendek pontosabb előrejelzésének képessége, a gyorsabb és jobb adatalapú döntéshozatal, az alacsonyabb költségek vagy a jobb szabályozási megfelelés.

A KPMG felmérése szerint a trend nem áll meg, sőt, a cégek a következő három évben tovább tervezik növelni a mesterséges intelligencia alapú megoldásokra szánt kiadásaikat, ami az érettség legmagasabb fokán álló vállalatoknál az informatikai büdzsé 16 százalékát is meghaladhatja.

A Gen AI a jövő egyértelmű fókuszpontja

A KPMG adatai szerint a pénzügyi beszámolókészítéshez a vizsgált vállalatok mintegy 30 százaléka alkalmaz szelektíven vagy széles körben mesterséges intelligenciát, és ez az arány a következő három évben elképesztő mértékben, 83 százalékra emelkedhet. A Gen AI esetében ezek az arányok 13, illetve 56 százalékon állnak. Áprilisban még a cégek 6 százaléka jelezte, hogy nem tervezi bevonni a generatív mesterséges intelligenciát a pénzügyi beszámolók készítésébe. Szeptemberre ez az arány 1 százalékra esett vissza. Eközben a Gen AI használata az összes vizsgált vállalat körében 13 százalékról 17-re emelkedett.

Az AI használatban élenjáró vállalatok több mint nyolcszoros mértékben alkalmaznak Gen AI-t a haladókhoz vagy kezdőkhöz képest. Ezen túlmenően a vezetők 54 százaléka a következő egy évben prioritásként kezeli ezt a technológiát, szemben azzal a 36 százalékkal, amely inkább a hagyományos mesterséges intelligenciára összpontosít.

Adatbiztonság, átláthatóság, költségek – aggodalmak az AI bevezetése kapcsán

Tekintettel a pénzügyi adatok érzékenységére, a mesterséges intelligencia alkalmazásának legfőbb akadályai a potenciális adatbiztonsági és adatvédelmi sebezhetőségek – ezt említette a válaszadók 57 százaléka. További jelentős aggodalomra ad okot a megfelelő belső kompetencia hiánya, a limitált hozzáértés és AI-tudás (53 százalék), a következetes és releváns adatgyűjtés nehézségei (48 százalék), a magas kezdeti implementációs költségek (45 százalék) és az átláthatóság hiánya (40 százalék).

A KPMG felmérése szerint a mesterséges intelligencia használata kapcsán a vállalatok a pénzügyi területeken hasonló akadályokkal és aggodalmakkal szembesülnek, a vezetőnek számító cégek azonban többet tesznek ezek leküzdéséért. Csaknem háromnegyedük dolgozott már ki keretrendszereket, iránymutatásokat az AI felelős és biztonságos felhasználására vonatkozóan, így támogatva a biztonságos innovációs folyamatokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Januárban megelőzték az elektromos autók a hibrideket

2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak is emelkedtek – kivéve az elektromos autók esetében.

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, az elmúlt év első hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 2025. januári autópiaci adatok.

A Használtautó.hu-n januári adatok alapján a hajtásláncok rangsorát magabiztosan a benzines autók vezetik, amik iránt összesen 312 ezren érdeklődtek az év első hónapjában. Második helyen továbbra is a dízelautók foglalnak helyet 236 ezer érdeklődővel, majd meglepetésre idén az elektromos autók kerültek a dobogó harmadik fokára, letaszítva a hibrideket. Előbbiek iránt 30 ezren érdeklődtek, utóbbiak után csak 26 ezren.

A Használtautó.hu-n meghirdetett autók átlagéletkora minimálisan növekedett, ez számokban kifejezve a benzines autók esetében 13,5 – dízeleknél 12,2 – elektromos autóknál 3,6 és hibrideknél pedig 4,3 évet jelent.

Érdekesség, hogy ugyan a legnépszerűbb hajtásláncok esetében emelkedtek az átlagárak, az elektromos autókat ez nem érintette, sőt idén januárban olcsóbban kaphatunk használt elektromos autót, mint 2024 ugyanezen hónapjában.

„A januári keresleti adatok jelentős változásokat mutatnak az előző év azonos időszakához képest. Az elektromos autók iránti érdeklődés idén először megelőzte a hibrideket, miközben a benzines (+1,6%) és dízel (+1,3%) hajtásláncok továbbra is toronymagasan a legnépszerűbbek. Az elektromos modellek iránti kereslet egy év alatt 40%-kal nőtt, míg a hibrideké „csupán” 19%-kal emelkedett. A fokozott érdeklődés hatására az elektromos autók piaci készletének értéke csaknem 7,6%-kal csökkent, míg a többi hajtáslánc esetében minimális növekedés volt tapasztalható”

emelte ki Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Nem tolonganak a bankok az állampapíros betétesekért

A még hátramaradó 18, magasról alacsony kamatozásra váltó Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) sorozatból 6 sorozat február második felében fizet kamatot, amire már készülnek az állampapír befektetők.

A bankoknál azonban mégsem látszik a verseny élesedése az új befektetők kegyeiért – írja a BiztosDöntés.hu.

Alig változott a piac a pénzömlés kezdete óta

Kivételes helyzet elé állítja az állampapír befektetőket a hazai infláció az idei évben. Az állampapír állományok döntő részét kitevő PMÁP papírok tulajdonosainak ugyanis dönteniük kell, hogy az elmúlt évek kimagasló, 17,6 százalékos inflációját meghaladó kamatozás után elfogadják-e a tavalyi év 3,7 százalékos inflációját kamatprémiummal meghaladó, jóval szerényebb kamatot, vagy valamilyen más befektetés után néznek.

Akár azon az áron is, hogy visszaváltják a befektetésüket a futamidő vége előtt.

A bankok befolyásolhatnák a befektetők döntését, hiszen a bankbetétek kamatára irányadó jegybanki alapkamat jóval a 3,7 százalékos szint felett van. Mégsem tűnik úgy, hogy ringbe szállnának az új helyüket kereső friss pénzekért.

A februárban kamatot fizető, magas kamatozású – kamatprémiummal együtt évi 18,35-19 százalékot fizető –, 6 darab állampapír sorozat közül csak a 2025/I sorozatnak jár le a futamideje. A többi esetében a befektetők akár változatlanul hagyhatják a pénzüket a PMÁP papírokban, de 1 százalékos veszteséggel vissza is válthatják azokat, és olyan új befektetési lehetőségek után nézhetnek, melyek meghaladják az évi 3,7 százalékos kamatszintet, mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Mindössze két bank frissítette a betétkínálatát a PMÁP kamatfizetések kezdete óta

A MagNet Banknál frissült az új pénzre szóló PRIZMA FORINT Betét ajánlat. 3 hónapra 1,01 százalékponttal magasabb kamatot kaphatnak a befektetők évi 6,07 százalékos, 6 hónapra pedig 0,9 százalékponttal növelve évi 5,63 százalékos lekötött betét kamattal. Változatlan viszont a 12 hónapos ajánlat, évi 4,61 százalékos betétkamatért.

Az MBH Bank szintén megújította a Prémium ügyfelek számára szóló ajánlatát. Új pénzből, vagy a bankcsoportnál lejáró állampapírból, illetve állampapír visszaváltásból származó pénzeiket 6 hónapra évi 6,5 százalékos kamattal köthetik le a bank meghatározott fizetési számlacsomaggal rendelkező ügyfelei.

Magas kamatot fizet még az OTP Bank ajánlata, mely 6 hónapra és új pénzre évi 6,5 százalékos lekötött betétkamatot kínál a Prémium forint betétben. A magas kamat feltétele a lakossági Bázis Számla megléte, melyhez Prémium Next szolgáltatás kapcsolódik.

Szintén kiemelkedő kamatnak számít még a Magyar Cofidis Bank Cetelem Takarékszámlája 6 hónapos és 2 éves futamidejű betétlekötés között, változatlanul évi 5,25 – 6,25 százalék közötti betétkamatot kínálva.

A bankbetétek kamatait és a befektetési alapok hozamait összesen 28 százalékos állami elvonás terheli a 15 százalékos kamatadó és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) formájában. Utóbbit az ingatlanpiaci befektetési jegyek esetében nem kell megfizetni.

Az állampapírok kamatait nem terheli semmilyen levonás.

Rövid távra még mindig kapható 8 százalékos kamatozású lekötött betét ajánlat

Az infláció szintjéhez képest igen magas a jegybanki alapkamat (6,50 százalékos), mely tág teret enged a bankoknak a betétesek magukhoz csábítására. Ennek ellenére nem látszik új mozgolódás a befektetők megszólítására a PMÁP kamatfizetési hullám januári kezdete óta, mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A Gránit Bank befektetési alappal közös betétlekötése a lekötött betét részre 4 hónapos futamidőre évi 8 százalékos kamatot kínál. A befektetés másik fele a befektető döntése szerinti befektetési alapba kerül. A Gránit Hozampáros betét lekötött betét részébe legalább 200 000 forintot kell befektetnie a befektetőnek a bankhoz érkezett új pénzből és legalább ugyanekkora összegben kell növelnie a befektetési jegy állományát a banknál.

Aki nem akar befektetési jegybe fektetni, annak a Gránit Banknál a Gránit eBank betét ajánlható, mely 3 hónapra évi 6,50 százalékos kamatot kínál új pénzre, aktivált eBank szolgáltatás és legalább két egymást követő hónapban érkező, egyenként legalább 400 000 forintos egyösszegű jóváírás esetén.

Ugyancsak évi 8 százalékos kamatra fektethetik be pénzeiket a K&H Banknál bankszámlával már legalább 1 hónapja rendelkező ügyfelek 90 napra, új pénzre, 500 000 forinttól. A privát banki ügyfelek 1 százalékkal magasabb kamatot kapnak.

A K&H Bank egyébként a Gránit Bankhoz hasonlóan, befektetési jeggyel közös betétlekötést is kínál 180 napra évi 8 százalékos kamattal, fele-fele arányú befektetés esetén. Alacsonyabb kamattal és rövidebb futamidővel más arányú lekötött betét – befektetési jegy kombinációval rendelkező konstrukció is kapható a K&H-nál.

A CIB Bank is kínál befektetéssel kombinált betétlekötést, egyharmad arányú betétlekötés és kétharmad arányú befektetési jegy vásárlás kombinációban, 3 hónapra évi 5, illetve 6 százalékos lekötött betéti kamattal.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

2,3 millió eurós befektetési kört zárt a magyar Kodesage, a nagyvállalati rendszereket modernizáló AI startup

Sikeresen zárta első, 2,3 millió eurós korai magvető befektetési körét a Kodesage.

A cég mesterséges intelligenciával támogatott platformja forradalmasítja és egyszerűsíti a nagyvállalatok elavult szoftveres rendszereinek modernizációját – mindezt magas adatbiztonsági standarok mellett. A csapat célja, hogy a befektetésnek köszönhetően továbbfejlessze a platformot, felgyorsítsa a megjelenést a nemzetközi piacokon és még több nagyvállalatot segítsen hozzá régi rendszereik megújításához. A befektetési kört neves nemzetközi angyalbefektetők részvétele mellett a PortfoLion vezette.

A megoldhatatlan megoldása: a legacy rendszerek kihívása

A Kodesage célja, hogy megoldást nyújtson a nagyvállalati IT egyik legnagyobb kihívására: az elavult, legacy rendszerek feltérképezésére, működtetésére és modernizálására. Ezek a rendszerek szorosan beágyazódtak a vállalati munkafolyamatokba, jelentős kockázatokat hordozva magukban, mint például az elavult technológia, hiányos dokumentáció, kulcsemberektől való függőség és teljesítményproblémák. A modernizáció elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez, hiszen az elavult rendszerek visszafoghatják a rendszerek sebességét, növelhetik a biztonsági kockázatokat és megemelhetik a karbantartási költségeket.

Ezeknek a rendszereknek a fenntartása folyamatos frissítéseket, javításokat és ad hoc megoldásokat igényel, ami növeli a kockázatokat és költségeket. A piaci felmérések szerint is sürgető a probléma: a Gartner jelentései rámutatnak, az alkalmazásmodernizáció 2023-ban és 2024-ben a banki IT-vezetők két legfontosabb prioritása között szerepelt, és a modernizációs szolgáltatások globális piaca 2032-re várhatóan eléri a 75 milliárd dollárt.

Hogyan oldja meg a Kodesage a feladványt AI segítségével?

„A Kodesage-nél hiszünk abban, hogy a legacy szoftverek megértése és modernizációja nem kell, hogy véget nem érő küzdelemnek tűnjön. AI-alapú platformunk lehetővé teszi a csapatok számára, hogy egyszerűsítsék a modernizációs folyamatokat, így a szervezetek a technológiai lemaradásuk szélmalomharcszerű csökkentése helyett jövőorientált megoldások építésére koncentrálhatnak”

– mondta Dombi Gergely társalapító és vezérigazgató.

A Kodesage platform olyan, mint egy iránytű a mérnökök számára. Forradalmasítja azt, ahogyan a fejlesztők tájékozódnak a kódban, ezért a legösszetettebb rendszereket is képesek megérteni és egyszerűen frissíteni, akár előzetes projektismeret nélkül. Az nagyvállalati felhasználásra tervezett platform helyi (on-premise) üzemeltetést is támogat a felhős lehetőségek mellett, így biztosítva az adatbiztonságot és a jogszabályi megfelelést. A platform olyan előnyöket biztosít a felhasználói számára, mint az automatizált dokumentációkészítés, a modernizációs projektek leegyszerűsítése és az új csapattagok betanításának felgyorsítása.

Szakértői csapat egy összetett problémához

A Kodesage alapító csapata több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az nagyvállalati IT modernizáció és a szoftverfejlesztés terén. Dombi Gergely és Szurdi Miklós társalapítók korábban a legacy rendszerek modernizációjára specializálódott céget, a 300 fővel működő Sonrisát építették fel. Szilágyi György pedig 2021-ben exitált az egyik legsikeresebb magyar startupból, a titkosított vállalati kollaborációt lehetővé tévő Tresoritból. Ez a mély tapasztalat formálta a Kodesage küldetését: minimalizálni a költségeket és kockázatokat a legacy rendszerek fenntartásában és modernizációjában mestersétes intelligencia segítségével.

Befektetői bizalom egy merész vízióban

A befektetési kört vezető PortfoLion az utóbbi években több olyan startuppal működött együtt, akik eredményesen reformálták meg a nagyvállalati szoftverhasználat valamely területét. Jelenleg is a portfoliójukban van például a Seon és a FlowX.ai. A körben több nemzetközi angyalbefektető is részt vett, többek között három korábbi UiPath felsővezető is.

„Az elmúlt két évtized során több ezer sikeres céget láttunk felnőni, akik nagyvállalatokat segítettek innovációs törekvéseikben. Az elmúlt két év során megjelenő új generative AI eszközök lehetővé tették, hogy a modernizációs erőfeszítések egy új szegmense is termékesíthetővé váljon – így egy új jelentős piaci szegmens nyílt meg most már nem csak IT tanácsadók, hanem skálázható szoftver startupok számára is.”

– mondta Pálfalvi Márk, a PortfoLion befektetésért felelős vezetője.

A Kodesage a meglévő ügyfelek és futó pilot projektek mellett a finanszírozást arra használja, hogy továbbfejlessze platformját, és felgyorsítsa piacra lépési stratégiáját.

A Kodesage egyelőre az embereket segíti a régi rendszerek fejlesztésében. A platform fejlesztői azonban időtálló megoldást terveznek, megteremtve az alapokat ahhoz, hogy emberek mellett később autonóm AI agentek (mesterséges intelligencia algoritmusok) is optimalizálhassák a kódbázisokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss