Tavasszal mutatkozhat be a PlayStation játékbérlő szolgáltatása.
Jelen pillanatban a Sony erőfeszítés nélkül adja el az összes legyártott PlayStation 5-öt, azonban a törzsközönség kiszolgálását követően kénytelen lesz érvekkel előállni az újonc videójátékozók és a tanácstalan szülők meggyőzése érdekében, hogy miért is válasszák a termékét valamelyik Xbox Series helyett. Ezen a ponton fognak veszélyessé válni az Xboxok, hiszen a melléjük kedvező havidíjért elérhető, remek játékokkal megpakolt Xbox Game Pass játékbérlő gigantikus vonzerővel bír majd.
A mindig jól értesült Jason Schreier szerint a Sony jövő tavasszal orvosolni kívánja ezt a problémát, a jelenleg Spartacus kódnéven futó előfizetésével riválist fog állítani az Xbox Game Pass számára. A Bloombergnél dolgozó játékújságíró forrásai azt állítják, hogy a Spartacus kiváltja majd a jelenleg elérhető PlayStation Plus és PlayStation Now előfizetéseket, PS5 és PS4 konzolokra egyaránt érkezik.
Ha minden igaz, akkor a Spartacus háromféle csomagban lesz elérhető. A legolcsóbb előfizetési szintje a jelenlegi PlayStation Plusznak felelhet meg, a közepes árfekvésű csomagban már benne lesz a Game Pass stílusú játékbérlés, a legdrágább előfizetés pedig a PlayStation Now felhős játékfuttatót is tartalmazhatja. A legutóbbival a modern címek mellett PS1/PS2/PS3/PSP játékok is játszhatóak.
SCHREIER NEM SZÁMÍT RÁ, HOGY A MICROSOFTHOZ HASONLÓAN A SONY HAJLANDÓ LESZ BETENNI A LEGÚJABB PLAYSTATION-EXKLUZÍVJAIT A SPARTACUS JÁTÉKBÉRLŐJÉBE.
Végül a források szerint a Sony jelentős erőforrásokat fordít a felhős játékfuttatási üzletének bővítésébe, ami alatt feltehetően azt kell érteni, hogy szeretné jelentősen bővíteni a jelenleg PlayStation Now néven ismert szolgáltatása által támogatott országok körét.
Talpon a magyar! – Ingyenes mobiljáték készült Petőfiről
Kerülj a top-lista elejére Petőfivel! Gyűjts kokárdákat és legyél te a legjobb az új, ingyenes ügyességi játékban.
Az applikációról egy videó is készült a mi Petőfink és Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata munkatársainak közreműködésével.
2023. január 1-jén ünnepeltük hazánk egyik legnagyobb költőjének és Bács-Kiskun vármegye legjelentősebb irodalmi alakjának, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A bicentenárium kapcsán Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata kifejezetten nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Petőfi életművét és üzenetét a fiatalabb generációk számára is eljuttathassa. Ennek mentén készülhetett el egy „endless runner” típusú mobil-játék, amelynek segítségével bárki Petőfi bőrébe bújva gyűjthet pontokat.
Az okostelefonokra és tabletre optimalizált PixelArt-játék során a Petőfi-karakternek egy végtelenített pályán kell minél messzebbre eljutnia, miközben kokárdákat gyűjt és akadályokat kerül ki. A fejlesztési munka közel fél évig tartott.
„Egy valóban szórakoztató játékot szerettünk volna létrehozni, amit minden korosztály élvezhet. Ez egy olyan játék, amivel akkor is lehet játszani, ha csak néhány perced van kikapcsolódni. Nincs klasszikus értelemben vett vége – a saját és mások korábbi pontjainak megdöntése, új rekord felállítása mindig cél lehet”
– árulta el Ripcse Péter, Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának rendszergazdája. Azt is hozzátette, a Talpon a magyar! a klasszikus videójátékok idejét idézi meg, mind kinézetével, mind pedig a játékmenettel.
A Talpon a magyar! bárki számára ingyenesen letölthető a Google Play áruházból és az APP Store-ból. A játék megálmodói bónusz meglepetéstartalmakkal is készültek: minden elért fontosabb szint után maga Petőfi (Bánföldi Szilárd megszemélyesítésében) üzen a játékosnak. A későbbiekben nyereményjátékokkal is találkozhatnak a játék letöltői, ezért érdemes résen lenni!
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
A Sony bejelentette az új, vezeték nélküli, zajszűrős WF-C700N fülhallgatót, kényelmes, stabil illeszkedéssel és magával ragadó hangzással, valamint a WH-1000XM5 fejhallgatót éjkék színben
A Sony az új vezeték nélküli fülhallgatója – a WF-C700N – bejelentésével még egyszerűbbé teszi a zenehallgatást bárhol.
A WF-C700N ideális, ha valaki szeretne átállni a valóban vezeték nélküli fülhallgatókra anélkül, hogy kompromisszumot kötne a kényelem és a stabilitás terén, miközben magával ragadó hangminőséget és zajszűrést szeretne élvezni.
Zsebben elférő kényelem és minőség
A WF-C700N-t a kényelem és a stabilitás szem előtt tartásával tervezték, függetlenül a fülmérettől. A Sony a WF-C700N tervezésénél figyelembe vette a világ első fülhallgatójának 1982-es bemutatása óta összegyűjtött kiterjedt fülforma-adatokat, valamint a különböző fültípusok érzékenységének értékelését. A WF-C700N fülhallgató az emberi fülhöz tökéletesen illeszkedő formát kombinálja az ergonomikus felületi kialakítással a stabilabb illeszkedés érdekében, így hosszabb ideig használható a fülhallgató anélkül, hogy szünetet kellene tartani.
A henger alakú töltőtáska kicsi és könnyen hordozható zsebben vagy táskában, így a fülhallgatót bárhová el lehet vinni. A tok geometrikus mintázatú textúrával rendelkezik a stílusos, fényűző megjelenésért és érzésért.
A WF-C700N textúráját, minőségét és színeit az egyéni stílusokat és kényelmet szem előtt tartva tervezték. Fekete, fehér, levendula és mentazöld színek közül lehet választani, így megtalálható az egyedi ízlésekhez leginkább megfelelő darab.
Több zene, kevesebb háttérzaj
A WF-C700N készülékkel csak a felhasználó és a zene van. A zajszűréssel kiiktathatók a háttérzajok, illetve az Ambient Sound Mode-nak köszönhetően tartható a kapcsolat a természetes környezettel.
Az Ambient Sound üzemmódban a feedforward mikrofonok az ember körül lévő környezeti hangok nagyobb részét rögzítik, így természetes hallgatási élmény élvezhető, miközben kapcsolatban lehet maradni a környezettel. A Sony | Headphones Connect alkalmazásban személyre szabhatók a beállítások, vagy a Focus on Voice beállítással a fülhallgató levétele nélkül is lehet beszélgetni. Így például be lehet lépni egy kávézóba, és gyorsan, könnyedén rendelni, majd ugyanilyen gyorsan hátradőlni, és zavartalanul élvezni a kedvenc zenéket.
A WF-C700N adaptív hangvezérléssel is rendelkezik, amely a környezeti hangbeállításokat attól függően állítja be, hogy a felhasználó hol van és mit csinál. Felismeri azokat a helyeket, amelyeket gyakran látogatnak, például a munkahelyet, az edzőtermet vagy a kedvenc kávézót, és a helyzetnek megfelelő hangmódokat kapcsolja. Ezzel zökkenőmentesen lehet mozogni a környezetben, miközben szólhatnak a kedvenc előadók és a szórakoztató műsorok.
Minden ütem magas minőségben
A WF-C700N kiváló minőségű hangzást biztosít a DSEE (Digital Sound Enhancement Engine) technológiának köszönhetően. Ráadásul a Sony eredeti, 5 mm-es meghajtóegységének segítségével a WF-C700N nagyot üt, kis mérete ellenére erőteljes basszust és lenyűgözően tiszta énekhangot produkál, kihozva a legjobbat bármilyen műfajból vagy szórakozásból. A Sony | Headphones Connect alkalmazásban található EQ-beállításokkal a zene is a saját ízlésnek megfelelően módosítható.
Könnyed zenehallgatási élmény
A WF-C700N vezeték nélküli fülhallgató hosszú, akár 15 órás akkumulátor-üzemidővel, IPX4 vízállósággal és intelligens funkciókkal a mindennapi élethez készült.
A teljes kényelem érdekében a WF-C700N Multipoint connection megoldással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy egyszerre két Bluetooth® eszközzel is párosítható. Így amikor hívás érkezik, a fülhallgató tudja, hogy melyik készülék csörög, és automatikusan a megfelelőhöz csatlakozik.
A WF-C700N megbízható hívásminőséget biztosít a Wind Noise Reduction Structure technológiának köszönhetően, amely még szeles időben is tisztán adja vissza a beszédhangot.
WH-1000XM5 már éjkék színben is
A WH-1000XM5 2022-es bevezetése óta a vezeték nélküli fejhallgató számos díjat és kritikai elismerést kapott iparágvezető zajszűréséért és kiváló hangminőségéért. Most a Sony a rendkívül népszerű WH-1000XM5 minden kedvelt technológiáját új, stílusos Midnight Blue, azaz éjkék színben kínálja, így még inkább személyre szabható a hallgatási élmény.
A fenntarthatóság szem előtt tartásával tervezve
A Sony nemcsak stílusosan tervezte a WF-C700N és a WH-1000XM5 Midnight Blue készülékeket, hanem a fenntarthatóságot is szem előtt tartja. Mindkét modell csomagolóanyagában nulla műanyag található, ami tükrözi a Sony elkötelezettségét a termékeik és gyakorlatuk környezeti hatásainak csökkentése iránt.
Árazás és elérhetőség
A WF-C700N 2023 áprilisától elérhető nagyjából 120 eurós áron.
A WH-1000XM5 Midnight Blue 2023 áprilisától elérhető nagyjából 420 eurós áron.
Belebegtették, hogy akár véget is érhet a Fallout sorozat forgatása
FORRÁS: XBOX NEWS / TWITTER
Továbbra is rejtély övezi az Amazon Prime Videóra érkező exkluzívot.
A ComicBook beszámolója szerint befejeződhetett vagy nagyon a végén járhat a Fallout tévésorozatos adaptációjának forgatása, miután az egyik főszereplőt alakító Walton Goggins az Instagramján bejelentette, hogy letudta a jeleneteit, így végre lesz ideje magával és a családjával törődnie.
Az alternatív jövőben játszódó, poszt-apokaliptikus játékszéria tévésorozatos adaptációjának forgatása még tavaly nyáron kezdődött, az elmúlt hónapokban számos alkalommal érkeztek fotók az elsőrangúnak tűnő díszleteiről és helyszíneiről, azonban hivatalos forrásokból szinte semmilyen információ sem érkezett róla.
EGYELŐRE ANNYI BIZTOS, HOGY A SZEREPLŐK ÉS A CSELEKMÉNY TERÉN IS TELJESEN EGYEDI LESZ, NEM VALAMELYIK JÁTÉKOT DOLGOZZA FEL.
A forgatás lezárása vagy végéhez közeledése alapján feltételezhető, hogy a feldolgozás valamikor 2023 végén vagy 2024 elején válhat majd elérhetővé a Netflix-rivális Amazon Prime Videóban.