Tippek
Hatalmas iparági érdeklődés kíséretében zajlott a negyedszázados jubileumi PLC Verseny
2019. április 16-18. között az Óbudai Egyetem adott otthont a magyar műszaki felsőoktatás egyik jelentős, minden évben megrendezett hallgatói szakmai seregszemléjének, a XXV. Jubileumi Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenynek.
A köztudatban PLC verseny néven ismert szakmai vetélkedőt a házigazdák Zalotay Péter néhai főiskolai docens emlékének ajánlották, aki már a verseny alapításában is részt vett, és a hazai PLC oktatás egyik kiemelkedő egyénisége volt.
Az évről-évre visszatérő verseny kiváló alkalom arra, hogy a különböző felsőoktatási intézményekben tanuló, hasonló érdeklődésű fiatalok szervezett keretek között találkoznak egymással, összemérhessék elméleti és gyakorlati tudásukat. A 24 csapatot felvonultató jubileumi esemény házigazdája az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara volt, az Automatika Intézet rendezésében.
A nemes vetélkedés számadatai is elismerésre méltóak: 9 egyetem 14 szervezeti egységéből, 71 hallgató, 29 kísérő oktatóval csatlakozott a megmérettetéshez, melyek közül két csapat határon túlról, Szabadkáról érkezett. A verseny iránti növekvő érdeklődést jelzi, hogy két marosvásárhelyi oktató megfigyelőként követte nyomon az eseményeket, mérlegelve a jövő évi csatlakozás lehetőségét. Az Óbudai Egyetem öt csapattal vett részt, egy a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karról, két-két csapat pedig a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Automatika Intézetéből, illetve a Műszertechnikai és Automatizálási Intézetéből.
XXV. Jubileumi Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny április 16-ai megnyitó ünnepsége elnökségében foglalt helyet Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora, Földesi Gabriella, Egyetem kancellárja, Dr. Nádai László, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja, Dr. Semperger Sándor, az Automatika Intézet igazgatója és Dr. Nagy István, a versenyt alapító Felsőoktatási Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület (FIOM) elnöke.
Dr. Réger Mihály köszöntőjében méltatta az elődök munkáját, kiemelve, hogy:
„A verseny 25 évvel ezelőtti alapítói között volt az Óbudai Egyetem két jogelődje, a Bánki Donát és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola is. Intézményünk az elmúlt negyed században már öt alkalommal rendezte meg a programot, óbudai telephelyünk pedig – 1999 és 2008 után – immáron harmadszor házigazdája e nemes versengésnek.”
Gondolatai zárásaként minden résztvevőnek kívánt:
„Sok sikert, a hallgatóknak eredményes és tanulságos szereplést, továbbá azt, hogy a megmérettetést követően a maguk választotta szakmai pályán tovább haladva hasznos tagjaivá váljanak a magyar társadalomnak és a nemzetgazdaságnak.”
Dr. Nádai László, a házigazda Kandó Kar nevében köszöntötte a megjelenteket, majd utalt az Óbudai Egyetem jogelődje alapításának 140. évére, kiemelve a Kar évfordulós eseményeit. Végezetül Dr. Nagy István, a FIOM elnöke a szervezet 25 éves történetét mutatta be, majd áttekintette a rendezvény statisztikai adatait.
Az Egyesület Elnöksége a negyedszázados jubileum tiszteletére törzsgárdát alapított. E jeles naptól fogva minden évben a verseny ünnepélyes megnyitója keretében kerül sor az új törzsgárda tagok köszöntésére. A törzsgárda tagja lehet az a felkészítő oktató, vagy egyetemi munkatárs, aki kerek öt éve kapcsolódott be a versenybe. Azoknál, akik már hallgatóként is részt vettek a versenyen, a törzsgárda tagság kezdetét az első hallgatói megjelenés évétől számítják. A jubileumi alkalommal öten 25 éves, ketten 20 éves, egy fő pedig 10 éves törzsgárda oklevelet vehetett át.
A verseny első napján a csapatok elméleti feladatokat oldottak meg a méréstechnika; az elektrotechnika; a digitális technika; az informatika; a mechatronika; a pneumatika; a szabályozás- és vezérléstechnika; valamint az MSZ EN 61131 szabvány ismeretének témaköreiben.
A második és harmadik napon egy-egy gyakorlati feladat várt a hallgatókra, amelyet a zsűri előtt élesben is be kellett mutatni. Az első gyakorlati feladat egy kockákat sorba rendező kollaboratív robot vezérlése, míg a második egy kertgondozó mobil robot vezérlése volt. A feladatok különös nehézségét az adta, hogy a versenyzők a négyórás kidolgozási idő alatt csak kétszer tíz percre csatlakozhattak a konkrét technológiához, így a működő programot gyakorlatilag „vakon” kellett elkészíteniük.
A verseny harmadik napjának estéjén került sor az eredményhirdetésre az Egyetem Bécsi úti aulájában. Az Ünnepélyes Díjátadó elnökségében foglalt helyet Prof. Dr. Réger Mihály rektor, Földesi Gabriella kancellár, Dr. Gáti József általános rektorhelyettes, Dr. Nádai László dékán, és Dr. Nagy István, a FIOM elnök, valamint a gyémánt fokozatú támogatók képviselői, így Bodnár Balázs, az Evopro Kft. ügyvezetője, Dr. Szilassy László, a Gamma Digital Kft. ügyvezetője, Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. divízió igazgatója, egyúttal az Óbudai Egyetem Konzisztóriumának tagja, valamint Mészáros Tamás, a Vesz-Mont 2000 Kft. projektmérnökségének vezetője.
A záró programon Dr. Gáti József köszöntötte a megjelenteket, akinek rektorhelyettesi minőségében a PLC verseny díjátadó ünnepsége volt az utolsó hivatalos megjelenése. A hallgatókhoz szólva hangsúlyozta:
„Önök egy gyorsan változó világban folytatják tanulmányaikat, amelyben a tudás gyors átadása, az új szakmai ismeretek beépülése az oktatási programba, az innováció művelése a mindennapi képzési feladatok részévé vált. E folyamatban fontos a kreativitás, a kritikus gondolkodás, a nyitottság az új iránt. Önök oly korban élnek, ahol az alapok elsajátítása mellett el kell sajátítaniuk a robotizáció, a felhő alapú technológiák, illetve a mesterséges intelligencia ismereteit, melyek az Ipar 4.0, a modern ipari gyártás átfogó innovációs trendjét jelentik.”
Záró gondolataiban rektorhelyettes úr az Óbudai Egyetem nevében megköszönte a versenyzők felkészülését segítő oktatók tevékenységét, a programok előkészítésében és lebonyolításában közreműködő munkatársak és hallgatók áldozatos munkáját, valamint a szakmai és anyagi hozzájárulást nyújtó intézmények, gazdasági partnerek kiváló támogatását. A díjátadón az elnökségében helyet foglaló a gyémánt fokozatú szponzorok képviselői is szólaltak a résztvevőkhöz, a rendezvény utánpótlásépítő szerepét hangsúlyozva.
A verseny negyezdszázados történelmére visszatekintve, az idei rendezvényt egyedülállóan nagy- számú, egészen pontosan 31 gazdasági partner tisztelte meg a jelenlétével szponzorként.
Gyémánt fokozatú támogatást nyújtott az Evopro Kft., a Gamma Digital Kft., a Siemens Zrt., valamint a Vesz-Mont 2000 Kft., akik hozzájárulása nélkül a versenyt nem lehetett volna megrendezni a felmutatott színvonalon.
Arany fokozatú támogatók, akik kiemelkedő értékű anyagi támogatást vagy elnyerhető tárgynyereményt ajánlottak fel. Így az Accenture Kft.; a Balluff-Elektronika Kft.; a Beckhoff Automation Kft.; az Evosoft Hungary Kft.; a FESTO Automatika Kft.; a HEITEC Hungary Kft.; a Mitsubishi Electric Europe B.V.; az OMRON Electronics Kft.; a Robot-X Hungary Kft.; a Schneider Electric Zrt.; valamint a WAGO Hungária Kft.
Ezüst fokozatú támogató az ATYS-CO Kft.; a Cont-L Kft. és az Infocontrol Hungária Kft., akik jelentős értékű anyagi támogatást, vagy elnyerhető tárgynyereményt ajánlottak fel. A sikeres lebonyolítást további bronz fokozatú és patrónus támogatók segítették elő. Ezúton is köszönjük a szponzorok támogatását!
A díjátadón emléklapot vehetett át minden hallgató, felkészítő tanár és támogató vállalkozás. A nagyszámú szponzornak köszönhetően minden résztvevő csapat tárgyjutalommal térhetett haza, amely a felkészítő intézmények tulajdonába került azzal a céllal, hogy a minőségi mérnökképzést szolgálja. Az első három helyezett csapat tagjai pedig az emléklap mellett oklevelet, pénzjutalmat, és további szponzori tárgyjutalmakat kaptak.
A XXV. Jubileumi Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Automatika Intézetének „Óbudai Vincellérek” elnevezésű, Husz János, Nagy Roland, Nagy Zoltán összetételű csapata hazai pályán is sikerrel védte meg a tavaly Szegeden – „Óbudai Távolugrók” néven – elnyert első helyezését. Külön elismerést érdemel, hogy az Automatika Intézetnek ez már a nyolcaik, zsinórban pedig a negyedik első helyezése.
A második helyezést szintén az Automatika Intézet hozta el, az „Óbudai Szürkebarátok” elnevezésű, Haász János, Márkus Gábor, Soós Dániel összetételű csapatával. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Pécsi Tudományegyetem Informatika és Villamos Intézetének „Pollesto” nevű csapata tagjaként Klepah Máté Otmár, Lovász Lázár Levente és Scheich Richárd János állhatott fel.
A PLC verseny és a Kandó Kar melletti két évtizedes elkötelezettsége és önzetlen támogató tevékenysége elismeréseként emléklapot vehetett át, és Kandó Kálmán Emlékplakett elismerésben részesült Husz Zoltán, az Omron Kft. műszaki igazgatója, valamint Magyar István, a Siemens Zrt. automatizálási üzletág vezetője.
Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. divízió igazgatója pedig Werner von Siemens emlékérmet adott át Lamár Krisztián, a verseny főrendezője és a Szervezőbizottság elnöke részére a vállalat és az Óbudai Egyetem közti szakmai kapcsolatok hosszú ideje fennálló építéséért és ápolásáért.
Gratulálunk a díjazottaknak, és kívánunk minden versenyzőnek további szakmai sikereket! Reméljük, hogy az idei résztvevők közül minél több hallgatóval újra találkozhatunk a jövő évi PLC versenyen is, amely a verseny történelmében először az országhatáron kívül, Szabadkán lesz.
Tippek
Mikor hívhat a főnök munkaidőn kívül?
A munkaidőn kívüli kommunikáció a cég és a dolgozó között mindenhol a legkényesebb kérdések közé tartozik. A vállalati kultúrák különböznek, és bár van minderre egyértelmű szabályozás, széles a „szürke zóna” is. A szakértő szerint egy bizonyos szervezeti méret felett az a legjobb, ha a kommunikáció – és különösen minden, konfliktusra okot adó eset – szabályozott és naplózható.
A munkaidőn túli elérés sok szervezetnél neuralgikus pont. Ahol az ügyeleti, készenléti rendszer a mindennapok természetes része, ott ez nem okoz problémát, mint ahogy üzemzavar, informatikai incidens, munkabiztonsági kockázat vagy rendkívüli időjárás esetén is ritkán háborodik fel a dolgozó, ha a munkahelyéről hívják. Ugyanakkor, ha az alkalmazottak azt érzik, hogy a cég vagy bizonyos tagjai természetesnek veszik, hogy munkaidőn túl is rendelkezésre kell állnia, és rendszeresen visszaélnek a helyzettel, az könnyen konfliktusforrássá válik. A jelenség ritkán tömeges egy-egy vállalaton belül, de összességében széles rétegeket érint.
„Nemzetközi adatok alapján a munkaidőn kívüli megkeresés sok helyen mindennapos jelenség. A Eurofound 2023-ban közzétett, négy európai országra kiterjedő felmérésében a válaszadók több mint 80 százaléka jelezte, hogy egy tipikus héten munkaidőn túl is kap munkatémájú üzenetet, és a többség – majdnem tízből kilenc fő – legalább időnként reagál is ezekre”
‒ mutatott rá a problémára Czinger Erik, a céges okoskommunikációs hálózatokat működtető Munipolis hazai vezetője. Bár ahogy távolodunk a Covid időszakától, úgy ezek a gondok is enyhülni látszanak, nyilván nem szűntek meg. A Microsoft 365-ös telemetriai adatokra épülő Work Trend Index elemzése pedig azt mutatja, hogy a hétvégén aktív dolgozók közel ötöde már délig megnézi az e-mailjeit szombaton és vasárnap, és 5 százalék felett van azok aránya, akik vasárnap este is visszatérnek a levelezéshez.
Mindennek látszólag ellentmond, hogy egy másik felmérés szerint cégek alig 10%-a tudja valós időben, tömegesen elérni a dolgozóit munkaidő után, de ez a szám munkaidőben is csak 16%. A megfejtés ott van, hogy a folyamatos jelenlét terhe elsősorban az irodai munkaköröket érinti, míg a nehezen elérhető munkatársak jellemzően azok, akiknek külső helyszínen vagy távoli telephelyeken, kizárólag a terepen végezhető feladatuk van.
A szakember rámutatott, hogy a magyar munkajog egyébként egyértelműen szabályoz: a munkavállaló a napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezhető ügyelet vagy készenlét formájában, de a hosszabb időtartamú rendelkezésre állást kifejezetten indokolt esetekhez köti. Az ügyelet időtartama legfeljebb 24 óra lehet, a készenlét havi maximuma 168 óra, és az ilyen beosztást főszabály szerint legalább egy héttel korábban, egy hónapra előre közölni kell. Amennyiben ez így is működik, nem is szokott gondot jelenteni. A majdnem mindenkire kiterjedő, informális készenlét, a „főnök bármikor hívhat” állapot viszont könnyen vitát vagy frusztrációt okoz. Mindez nem magyar jelenség, az Európai Bizottság 2025. július 25-én második szakaszba léptette a távmunka és a lekapcsolódáshoz való jog kérdésében indított egyeztetést.
„Ha néhány tucatnál több munkavállalóról van szó, tapasztalataink szerint a megoldás a teljes dolgozói állományra kiterjedő, belső kommunikációs szabályozás. Kit, mikor, milyen indokkal szabad, lehet vagy kell értesíteni munkaidőben, vagy azon túl. Minden, de legalább minden munkaidőn túli kommunikációt érdemes naplózni a későbbi viták elkerülésére. Célszerű ügyeleti vagy vészhelyzeti csoportokat kijelölni bizonyos témákban és érdemes előre meghatározni a kapcsolatfelvétel módját”
‒ tette hozzá Czinger Erik.
Mindez manuálisan alig kezelhető, de egy jól paraméterezett belső kommunikációs rendszerrel teljesen természetes és automatikus lehet. A cél az, hogy a megfelelő – és csak a megfelelő – kollégák mindenképp és igazolhatóan megkapják az információkat, miközben megmarad a pihenőidő tisztelete, és senki nem érzi úgy, hogy a munkáltató kéretlenül beszivárog a magánéletébe.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Indul a nevezés a 2026. évi Siemens Media Award sajtódíjra
Mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban vagy beszélgetőtársként, biohulladék-újrahasznosítás és duplázó magyar nyertes, aki a régiós fődíjat is hazavitte – ilyen is volt a tavalyi Siemens Media Award.
Most újból megnyílik a nevezés a több éve futó versenyre, és ismét lehetőséget kapnak a technológiai témákban kiemelkedőt alkotó újságírók és tartalomkészítők, hogy nemzetközi szinten is megmérettessék magukat.
A „Célszerű technológia” címmel kiírt pályázatra most is olyan médiaanyagokkal lehet nevezni, amelyek rámutatnak, hogyan segíti a technológia a fenntarthatóságot, vagy a gazdaság, illetve a társadalom fejlődését. A nemzetközi vállalat éves sajtódíját idén már 11 országában osztják ki: Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Izrael, Kazahsztán, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia hirdet versenyt.
A díjra 2025. március 1. és 2026. február 28. között publikált médiatartalmakkal lehet jelentkezni, formátumtól, hossztól függetlenül, és a témát tekintve sincsen további megkötés.
„Évről évre egyre izgalmasabb technológiai innovációk alakítják a mindennapjainkat, és a tavaly nevezett tartalmak szinte mind legalább érintették a mesterséges intelligencia hozta újításokat. Kíváncsiak vagyunk, idén mi bizonyul majd a leginkább meghatározó témakörnek, és várunk minden pályázatot, a nyomtatott és online hírportálok szerzőitől, a rádiós vagy televíziós újságíróktól, podcast-készítőktől, valamint a bloggerektől, YouTuberektől és más tartalomkészítőktől egyaránt”
– mondta el Arató Márk, a Siemens Zrt. kommunikációs vezetője.
A hazai pályázatok értékelését független szakmai zsűri végzi. A zsűri tagjai között szerepel a többszörösen díjazott Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu tulajdonosa és főszerkesztője, valamint a szintén több újságírói elismeréssel rendelkező Vass Enikő kommunikációs szakember. A testület munkáját ezúttal új tagként Szigeti Péter médiaszakember is erősíti, aki kiterjedt újságírói, főszerkesztői, tartalomfejlesztési és innovációs vezetői tapasztalattal rendelkezik.
A legjobb háromba beválasztott tartalmak szerzői VIP élményutalványokat nyernek. A kiemelkedő hazai pályázatok egyúttal továbbjutnak a régiós versenyre is, amelyen a többi ország legjobb pályamunkáival méri össze őket a nemzetközi zsűri.
A régió legjobb öt jelentkezője meghívást kap a díjátadóra, amelynek idén először Budapest ad otthont. Itt hirdetik ki a győztes pályamunka benyújtóját, aki kétfős utazást nyer a Salzburgi Ünnepi Játékokra.
A nevezéseket 2026. március 16-ig a mediapalyazat.hu@siemens.com e-mail címre várja a hazai zsűri.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Garantálni kell a következő években felépülő új lakások biztonságát
Már 2026-ban elindulhat 20-25 ezer új lakás építése Magyarországon. Az új fejlesztések során a majdani lakók, a magas minőség és komfort mellett biztonságot is elvárnak.
A SMARTme Building Technologies Kft. szakértője szerint, ez pedig a beléptető- és kamerarendszer integrációjával, riasztó- és behatolásjelző telepítésével, a tűzjelző rendszerekkel és a garázsszinti és lépcsőházi füst- és hőelvezető rendszerek kiépítésével garantálható.
Öt év alatt akár 65 ezer új lakás is megépülhet
A 2026. január közepén rendezett Otthon Start Expo eseményen elhangzott, hogy az Otthon Start program már több mint 50 000 hiteligénylést generált. A rendeleteknek köszönhetően azok a lakásépítési projektek, amelyek legalább 250 lakóegységet tartalmaznak, és a lakások 75 százaléka megfelel az Otthon Start feltételeinek, gyorsabb engedélyezéssel valósulhatnak meg. Jelenleg 71 ilyen fejlesztési terv érkezett, ami összesen mintegy 65 ezer lakást jelent. Eddig 14 projektet hagytak jóvá, a további projektek vizsgálata folyamatban van.
A komfort mellett a biztonság is fókuszban
A következő évek során piacra kerülő több tízezer lakás komfortja és magas felszereltsége egyértelmű követelmény a majdani vevők részéről. A modern társasházak lakói azonban, ezek mellett ma már érzékelhető biztonságot, valamint jól működő és hatékony biztonságtechnikai rendszereket is elvárnak környezetüktől.
„A társasházi biztonság ma már nem csupán kapucsengőn és lakáskulcson múlik, tehát a jövő társasházai, már nemcsak energiahatékonyak és „okosak” lesznek, hanem átfogó, digitális biztonsági infrastruktúrával is rendelkeznek majd”
– véli Móró Tibor, a SMARTme Building Technologies Kft. ügyvezető igazgatója.
Hatékony megoldás az intelligens beléptetőrendszer és a kameraintegráció
Egy társasház esetében is elvárható a teljes biztonság, ennek érdekében pedig, a nagyléptékű műszaki-ipari tapasztalatok, a lakóközösségek szolgálatába állhatnak, hiszen az új generációs beléptető- és kamerarendszerek a társasházak biztonságának komplex, intelligens megközelítését is kínálják. Segítségükkel garantálható, hogy csak azok juthassanak be adott területre, akik jogosultak rá. Egy intelligens beléptetőrendszer a társasházak számára kulcsnélküli kényelmet, távoli kezelést és megnövelt biztonságot kínál, amelyre különféle technológiák is alkalmazhatók. Az ilyen rendszerek könnyebbé teszik a szolgáltatók (pl. postás, takarító) számára a hozzáférést és a közös képviselő távolról is kezelheti a jogosultságokat. A beléptetőrendszerek mellé, ma már célszerű és nagyon ajánlott videófelügyeletet is biztosítani. Az egyedi lakásrisztókon kívül, talán ez az egyik legfontosabb épületbiztonsági eszköz, amely könnyen beilleszthető, egy szélesebb épületbiztonsági rendszerbe is. Ezeket az integrált rendszereket, a költséghatékonyság és a skálázhatóság jellemzi, hiszen más-más megoldást kíván egy kisebb társasház és a több lépcsőházas lakópark is.
Felügyelt lakásriasztó rendszerek
A felügyelt riasztórendszerek, az egyik első „védvonal”, illetve megoldás, az épületbiztonság terén. A felügyelt riasztórendszereket, a biztonsági cégek, akár távolról is kezelhetik és a nap 24 órájában megfigyelhetik a társasház közösségi tereit. A riasztások több kiváltó októl is függhetnek, ideértve a bejárati ajtók, ablakok kinyitását, rongálását, károsodását vagy egy illetéktelen belépést.
Előtérben a személyvédelem
A biztonság fogalma egy társasházban, nem csupán a szó szoros értelemben vett vagyon védelmét jelenti, hiszen a teljes társasházi biztonság, talán legfontosabb része a lakók személyének védelme is. Ebbe a speciális kategóriába tartozik a tűzvédelem, amely mind az emberek, mind az értékek biztonságát szolgálja. A tűzjelző rendszer, a modern társasház alapvető eleme. Ha a házban teremgarázs is található, a tűzjelző telepítése nem csupán ajánlott, hanem kötelező a szabályozások szerint. Még a kisebb társasházaknál is erősen javasolt a tűzjelző telepítése, hiszen a rendszer képes időben jelezni a keletkező tüzet, csökkentve a károkat és a veszélyt a lakókra nézve.
A tűzvédelem egy speciális ága pedig, a hő- és füstelvezetés, amely a keletkező füst- és hő, gyors elvezetésére szolgál, így biztosítva a menekülési útvonalak szabadon tartását és a tűzoltók zavartalan munkáját.
A tűzesetek tragédiái is elkerülhetők
Az épület biztonsága érdekében, a hő- és füstelvezetéssel, épp olyan komolyan kell számolni, mint bármely más kulcsfontosságú elemmel az építkezés során. Olyan építészeti és/vagy gépészeti kialakításokra van szükség, amely hatékonyan képes egy tűz esetén, a keletkező füstöt és hőt elvezetni az épületből, ezzel elősegítve az épületben tartózkodók menekülését (biztosítva a menekülési útvonalak szabad használatát, illetve a füstszegény vagy füstmentes légterek biztosítását), illetve segíteni tűzoltó beavatkozóállomány munkáját.
„Jól látható, hogy egy modern társasházban a lakók biztonságérzete legalább olyan fontos, mint az épület műszaki vagy esztétikai minősége. Az integrált rendszerek lehetővé teszik, hogy a beléptetés, a kamerafelügyelet, a riasztórendszer, tűzjelzőrendszer és a hő- és füstelvezetés egy egységként működjön. Mindezeknek megfelelően célunk, hogy a társasházi biztonságot ne különálló eszközök, hanem összekapcsolt, intelligens technológiai ökoszisztémák egységeként határozzuk meg.”
– tette hozzá Móró Tibor.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Tippek2 hét ago
Az IKEA visszahív bizonyos NYMÅNE falilámpákat az áramütés veszélye miatt
-
Ipar2 hét ago
Szabványváltás a DÁP eAzonosítás mögött – Mi várható és hogyan lehet rá felkészülni?
-
Gazdaság2 hét ago
Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatója az oktatásba fektet: segítik a vállalatokat a munkaerő képzésében, fejlesztésében
-
Gazdaság2 hét ago
Látványosan drágultak a panellakások Budapesten egy év alatt
-
Egészség2 hét ago
Algoritmusok a mosoly mögött – így formálja át az AI a fogszabályozás jövőjét
-
Okoseszközök2 hét ago
7 havas helyszín, ahol digitális eszközök dolgoznak a háttérben
-
Szórakozás2 hét ago
Új magyar korcsolya-rekord döntötte meg az eddigi kanadai csúcstartót
-
Gazdaság2 hét ago
Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek






