Connect with us

Tippek

A világ a koronavírus után – új időpontban a Brain Bar jövőfesztivál

Megszokott világunk végérvényesen megváltozott. Európa legnagyobb jövőfesztiválja ezért idén?Reboot!?(újraindítás) címmel kifejezetten a válság utáni újrakezdésről szól majd.

A Brain Bar is alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Az?eredetileg 2020. június 4-5-re tervezett fesztivált 2020. szeptember 18-19-én rendezik meg a Budapesti Corvinus Egyetemen. Nem csupán az időpont, a tervezett program is új: a jövőfesztivál számára nem is lehet kérdés, hogy idén a válság utáni újrakezdés adja a fő témát. A Brain Bar az eseménytől már megszokott módon, top nemzetközi előadókkal és magas szintű tudással szeretné segíteni a közönséget, hogy eligazodjanak a koronavírus utáni világban. A különleges Brain Bar fesztivál címe is?Reboot!, azaz újrakezdés lesz.

A témák között a koronavírushoz hasonló más globális veszélyforrások, például a klímaváltozás kezelése, a háborús kockázatok alakulása, a startup vállalkozások túlélése válság idején, az Európai Unió jövője, vagy épp a következő világjárványra való aktív felkészülés is megjelenik. Természetesen lesznek az idei nagy témától független, tipikus Brain Bar sztárvendégek is, mint a francia hoverboard-feltaláló Franky Zapata, vagy a Promobot hírhedt oroszországi startup, amely minden vásárlójának egy saját magáról mintázott, humanoid robotot kínál.

A fesztivál továbbra is díjtalanul látogatható diákok és pedagógusok számára, akik a Brain Bar oldalán regisztrálhatnak. A már megváltott belépők érvényesek az új időpontra vagy visszaválthatóak 2020. június 6-ig.

Arra az esetre, ha a nagyrendezvényeket érintő korlátozások ősszel is érvényben maradnak, a fesztivál szervezői teljes körű online megoldással készülnek, hogy a jövőre kíváncsi érdeklődők idén se maradjanak Brain Bar-élmény nélkül.

További információk a fesztivál honlapján érhetők el, a legfrissebb híreket a?Brain?Bar hivatalos a Facebook-oldalán, a Facebook-eseményben és a TribeWIRE hírlevélben teszi közzé.

Tippek

Nem csak az Ügyfélkapuval akarnak átverni!

Nagyot téved aki azt hiszi, ő “túl kicsi” ahhoz, hogy hackerek, internetes csalók, zsarolók áldozatává váljon!

Az online veszélyek továbbra sem csak a nagyvállalatokat érintik, bárki áldozatul eshet, különösen az egyre szélesebb körben elérhető, az emberi szövegekhez hasonló tartalmakat generálni képes nyelvi modellek és deepfake eszközök által. A Médiaunió “A kulcs te vagy” kampánya 3 hazai és 3 nemzetközi eset segítségével kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy nagyon is érdemes az internetes szokásainkat átgondolni és időnként elvégezni egy biztonsági önellenőrzést.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2024 harmadik negyedévében is közel 9 milliárd forintos kárt okoztak a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések. A csalók átutalásokon keresztül nagyjából 6 milliárd, bankkártyás csalásokkal pedig 2,8 milliárd forintot loptak el az áldozatoktól. Az alábbi esetek mindegyike egy valamire mutat rá: bármilyen fejlett biztonsági megoldások léteznek is a vírusvédelmi szoftverektől a tűzfalakig, a leggyengébb láncszem legtöbbször az ember.
Kiberbiztonsági szakértők szerint 2025-ben a nagyméretű nyelvi modellek és a deepfake technológiákban rejlő fenyegetések kerülnek majd előtérbe, soha nem látott mértékű kiberkockázati veszélyt jelentve a nagyvállalatokra és az egyéni felhasználókra egyaránt.

„ál-BKK” = Bedőlsz, Kegyetlenül Kifosztunk

Sajnos bőven válogathatunk hazai példákból! Tavaly augusztusban indult például egy hamis Facebook-oldal, amely úgy állította be magát, mintha a Budapesti Közlekedési Központhoz tartozna. Itt aztán az első 500 vásárlónak mindössze 950 forintért ígért Budapest-bérletet hat hónapra. Ehhez valóban csak ezt a kis összeget kellett kifizetni, és egy rövid űrlapot kitölteni – természetesen érzékeny adatokkal, aminek eredményeképp a „nyertesek” az ezer forintos álomár sokszorosát veszítették el.
Októberben aztán a Fővárosi Állatkert nevében indult hasonló kampány: a csalók az intézmény 155. születésnapja alkalmából indítottak belépőjegyeket ígérő nyereményjátékot a Facebookon, ahol aztán a kommentelőket privát üzenetben ostromolták bankkártya adataikért, általában arra hivatkozva, hogy az állítólagos nyeremény eljuttatásához szükséges postaköltségre kérnek pénzt.

Apróhirdetés, nagy veszteség

2023-ban indult, de mind a mai napig virágzik az a csalássorozat, amelyben olyanokat céloznak meg, akik internetes apróhirdetési oldalakon próbálnak eladni valamit. A bűnözők vevőként jelentkeznek, majd egy átverős weboldalra mutató linket küldenek, amelyen a bankkártya adataik megadására kérik az eladót, hogy villámgyorsan kifizethessék a terméket. Ezután bediktáltatják az eladóhoz érkező hatjegyű kódot, de ez már nem az utaláshoz, hanem egy digitális e-pénztárca nyitásához kell, hogy aztán egy erre alkalmas bankautomatából a maximálisan elérhető összeget vehessék fel.

Csomagod érkezett! Vagy mégsem?

Az alábbi eset sem egyedi, de jól bemutat egy ma is gyakori csalási formát. Az áldozat SMS-t kapott az egyik ismert csomagküldő szolgálattól, amely azt állította, rosszul adta meg egy küldeménye címét, de azt egy kisebb összeg fejében, a jó cím megadásával újra kiszállítják. Az üzenetben található link a cég weboldalával egy az egyben megegyező felületre vitte, tökéletes logóval, grafikai felépítéssel, online fizetési felülettel. A többi már nem meglepő: aznap éjjel a bankjától érkezett egy – ezúttal valóban hiteles – üzenet, melyben értesítették, hogy letiltották a kártyáját, arról ugyanis gyors egymásutánban Aliexpress-rendeléseket fizettek ki, összesen 800 ezer forint értékben. Az összegnek azóta sem tudtak a nyomára bukkanni.

Rajongunk a csalókért: Taylor Swift és az olimpia esete

A helyzet világviszonylatban sem jobb, sőt! Napjaink egyik legnagyobb pop szenzációja Taylor Swift, akinek koncertjeire percek alatt elkapkodják a jegyeket. A tavalyi turnéjának brit szakasza előtt sem volt ez másképp, ezt használták ki a csalók, akik a valódi jegyárusító oldalakhoz megtévesztően hasonlító hamis oldalakat hoztak létre, ahova e-mailekkel csalogatták a rajongókat. A Lloyds Bank már áprilisban, az első koncertek előtt mintegy két hónappal bejelentette, hogy a jegyet vásárlók több mint egymillió fontot veszítettek óvatlanságukkal. A jelenség azonban nem csak a zeneiparra jellemző: 2024-ben az olimpiára fogytak nagy számban a hamis jegyek, amelyek csak arra voltak jók, hogy átverjék az óvatlan sportrajongókat.

Nem ki, hanem MI!

A hongkongi rendőrség tavaly februárban számolt be egy már tényleg ijesztő esetről: egy multinacionális cég pénzügyes kollégája részt vett egy többszereplős videókonferencián, amelyen a főnöke megkérte, hogy utaljon át 25 millió dollárt egy számlaszámra. A kolléga ezt meg is tette. Nem sokat kellett várni, hogy kiderüljön a turpisság, a meetingen rajta kívül ugyanis minden egyes résztvevőt mesterséges intelligencia segítségével állítottak elő. A konferenciahívás résztvevőinek arca, hangja és mimikája annyira meggyőző volt, hogy az áldozat egy percig sem gyanakodott.

Az átvertek átverése

A következő esetet a szomszédunkból, Romániából jelentették, itt derült fény az egyik legpofátlanabb csalásra. Ismeretlenek ugyanis pont olyan áldozatokra utaztak, akiket már valamilyen formában kár ért egyéb átverések során. Az elkövetők közösségi médiában terjesztett linkekkel olyan weboldalakra vezették őket, amelyek jogi segítséget ígértek nekik, valamint azt állították, hogy visszaszerzik az elvesztett pénzösszegeket. Azonban a reménykedők itt olyan kérdőíveket töltöttek ki, amelyekkel ismét hozzáférést adtak a banki szolgáltatásaikhoz, hogy aztán a bűnözők még a maradék pénzüktől is megszabadítsák őket… másodszorra.

Tanulj és védd magad!

Amennyiben bárkit anyagi kár ér az online térben, azonnal értesítenie kell a bankját és a rendőrséget. A jogszabályok szerint a bank köteles minden tőle telhetőt megtenni a pénz visszaszerzése érdekében, de nem garantált, hogy sikerrel is jár.

Mint azt a példák is mutatják, az online térben elkövetett visszaélésekre egyelőre nincs tökéletesen megbízható védőháló, ami segítene talpra állni, ha egy rossz kattintásból, adatmegosztásból eredően kicsúszik a talaj a lábunk alól. Ugyanakkor a legtöbb esetben a megfelelő figyelem és az egészséges gyanakvás elegendő lenne, hogy megóvjuk az adatainkat és a megtakarításainkat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Akár közvetlenül vehetünk fel eurót ATM-ből

atm euro felvétel

Sajnos a forintárfolyam az utóbbi hónapokban sem teljesített valami jól, így ismét többet kell fizetnünk az euróért, mint korábban. Gyakori kérdés, hogy hol kellene váltani nyaralás (telelés) vagy külföldi utazás, vagy épp egy nagyobb eurós kiadás esetén, hogy a lehető legjobban járjunk. Sok esetben készpénzre is szükség lehet.

Egy devizaszámla sokat segíthet

A megfelelő bankszámla kiválasztása a Bankmonitor oldalán is megoldható, akár online bankszámlanyitás is elérhető. A szakemberek segítenek eligazodni a különböző banki ajánlatok között. Az egyik ilyen típus a devizaszámla, amin nyugodtan tarthatjuk a síelésre, nyaralásra vagy más utazásra szánt eurónkat.  Nehézséget egyedül az jelenthet, ha készpénzre is szükség van, mivel az elektronikus pénz készpénzre “konvertálása” bizony költségekkel járhat.

Több választási lehetőség is áll előttünk: pluszban veszünk eurót egy banknál vagy egy pénzváltónál, esetleg kihasználjuk a technológiát, és keresünk egy ATM-et, ahol tudjuk használni a devizaszámlánkat. Ha az előbbit választjuk, jobb, ha egy pénzváltónál próbálkozunk, mert a bankoknál általában drágább mulatság a vásárlás.

A devizaszámla és az ATM általában kényelmesebb, hatékonyabb és pontosan akkora összeget kapunk kézhez, amire szükségünk van. A kérdés ebben az esetben az, hogy itthon, Magyarországon vegyük fel az eurót vagy külföldön, az utazás során?

A válasz természetesen attól is függ, hogy milyen költsége van az egyiknek és a másiknak. Sok banknál, mint az innovatív Revolut, nincs különbség a kettő között. Ha arra számítunk, hogy az indulásig a forint tovább fog gyengülni, akkor érdemes minél hamarabb megejteni a műveletet.

Itthon elérhető az OTP Bank és az Euronet euró ATM-jei. Utóbbiról tudni kell, hogy a bank által megadott díjon felül egy plusz díjat is felszámolnak, ami nincs pontosan meghatározva, csak közvetlenül a tranzakció véglegesítése előtt derül ki. Ha ez nem megfelelő számunkra, még visszaléphetünk ebben az esetben.

Mekkora költségei vannak a felvételnek?

Természetesen ez több tényezőtől is függ. Nem mindegy, hogy melyik banknál van a devizaszámlánk, és pontosan milyen ATM-nél próbálkozunk. Például az OTP magyarországi eurós ATM-jeiből OTP devizakártyával 0,20 EUR + 0,82%, de maximum 12,98 EUR díjért lehet készpénzhez jutni. 1000 eurónál ez 415 forintos árfolyamon 3486 Ft költséget jelent. EGT tagállamokban külföldön az OTP Csoporthoz tartozó automatáknál olcsóbban, 3 euró fix díjért megúszhatjuk a dolgot.

Nem sok ingyenes megoldás létezik

A Revolut az egyik legdinamikusabban fejlődő szolgáltató. Egyre több ügyfél választja innovatív megoldásait, amivel sokkal egyszerűbben lehet a külföldi devizákat kezelni. A Revolut bankkártyával csomagtól függően 75000 Ft, 150000 Ft, 300000 Ft vagy 750000 Ft készpénzt lehet havonta ingyenesen felvenni a banki ATM-ekből. Efölött már 2%-os díjjal kalkulál a szolgáltató.

Ezért is fontos a bankszámlák, devizaszámlák kiválasztása során egy szakértővel konzultálni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Hogyan történik a szélvédőcsere?

szélvédőcsere

A szélvédő az egyik legfontosabb része minden autónak. Nem bonyolult a felépítése, a hétköznapokban pedig nem is tulajdonítunk neki túl nagy jelentőséget, maximum akkor, ha tisztításra szorul a sok felhalmozódott szennyeződés miatt. A biztonság miatt viszont elengedhetetlen, hogy tökéletes állapotban legyen.

Mikor kell cserélni egyáltalán?

Az Autóüveg Bázis blogja sok hasznos információt nyújt a szélvédőcsere kapcsán. Érdemes innen is informálódni. Többek között megtudhatjuk, hogy baleset, autófeltörés következtében szükséges lehet a csere, de akár egy rossz mozdulat vagy egy kisebb kavics is elegendő ahhoz, hogy megsérüljön a szélvédő. Fontos kiemelni, hogy sokan gondolják azt, hogy karcolással, kavicsfelverődésekkel és különböző mértékben súlyos repedésekkel nem kell szakemberhez fordulni.

Azonban a gyakorlatban ez nincs így, sőt, kifejezetten veszélyes lehet még egy kisebb sérülés is. Érdemes arra figyelni, hogy egy repedés is kihat a szélvédő merevítő funkciójára. Egy sérüléssel már nem képes a maximumot nyújtani, egy baleset esetén pedig kifejezetten veszélyes tud lenni, mivel nem tudja megvédeni az utasait a szélvédő. A műszaki vizsgán sem fogunk átmenni így. Nem érdemes kockáztatni, halogatni a kár kivizsgálását. Minél hamarabb keresni kell egy megfelelő szakembert!

Akár mobilszerviz is segíthet

Ráadásul attól sem kell tartani, hogy minden esetben csak a csere jelenthet megoldást. Kisebb repedések, kőnyomok akár javítással is eltávolíthatók. Ehhez a szakemberek a legmodernebb technológiai megoldásokat alkalmazzák. A speciális vákuumtechnikával működő szerszám gyorsan, hatékonyan képes eltüntetni a repedéseket, kisebb nyomokat. Nagy előny, hogy ehhez még a szervizig sem kell elmenni. Egyes szolgáltatók mobilszervizzel is rendelkeznek, az előre egyeztetett időpontban az adott helyszínre érkeznek és akár a garázsban elvégzik a szükséges beavatkozást.

Javítás vagy csere?

Sok autótulajdonos a kisebb repedéseket inkább “nem bántják”. Gondolják jól van az úgy, még kibírja, de a kicsi sérülésekből lesznek a nagyok. A hőmérsékletváltozás, pláne a téli hónapokban különösen veszélyes tud lenni, ha már alapból sérült a szélvédő. Egy kisebb repedés “útnak indulhat” és pillanatokon belül sokkal nagyobbra növekedhet, ami akár már a látótérbe is belóghat.

Ha a kőnyom alapból a vezető előtt van, akkor nem szabad halogatni a szervizelést. Különösen veszélyes tud lenni, mivel a napfény megtörik rajta, így nem lesz jó rálátásunk az előttünk lévő útra. A halogatás miatt az egyszerű javításból idővel komplett csere is lehet, ami jóval költségesebb.

Keressük meg a megfelelő szakembert!

Az sem mindegy, hogy a szélvédő cseréjét kire bízzuk. A legjobb, ha olyan helyet keresünk, ami minden autótípusra fel van készülve, a legmodernebb technikát használja és gyorsan, hatékonyan végez a javítással vagy éppen a cserével. Ilyen például az Autóüveg Bázis is.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss