Tippek
Mit tehetünk, ha gyermekünk teljes mértékben mobilfüggő?
A mobiltelefon életünk része, de gyorsan függővé válhatunk. Hogyan tudjuk mértéktartásra nevelni a gyereket, és milyen praktikákkal segíthetünk mi, szülők abban, hogy az offline élet felé tolódjon a hangsúly?
A mobilfüggőség viselkedésfüggőség, ilyenkor a virtuális világ annyira vonzóvá válik, hogy minden más iránt elveszítjük az érdeklődésünket, a valódi életünk szinte teljesen megszűnik.
A mobilfüggőnél szorongás lép fel, amikor nincs a virtuális térben, fél attól, hogy kimarad valamiből. A gyerekek esetében a tanulásra is erőteljesen kihat a mobilhasználat, nem tudnak kellőképpen koncentrálni, sőt, társas kapcsolataik, barátaik sincsenek az offline térben. Mivel a kicsi gyerekek mentálisan éretlenebbek, könnyebben válnak függővé, bár a tinédzserek is veszélyben vannak, hiszen őket a közösségi média szippantja be.
Korábban írtunk arról, hogy az UNICEF milyen ajánlásokat fogalmazott meg a mobileszközök, a különböző applikációk és a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban, ezen írásunkban viszont kifejezetten a gyerekeknél jelentkező mobilfüggőségre, és annak szakszerű kezelésére koncentrálunk.
„A mobilfüggő gyerek szinte csak a telefonnal motiválható. A mobilozás vagy tabletezés egészen kicsi kortól probléma, hiszen sok szülő hagyja, hogy a meséket és egyéb tartalmakat ezeken az eszközökön nézzen a gyereke, miközben például a babakocsiban tolja. Nagyobbaknál intő jel, ha a gyerekünknek csak online kapcsolatai vannak és nincsenek hús-vér barátai.”
– tudtuk meg Fedoszov Anna pszichológustól.
Adok-kapok huzavona helyett
A szülői példamutatás sokat segíthet, érdemes tehát önmérsékletet tanúsítani.
A TILTÁS SOSEM VEZET SEMMI JÓRA, ÉPPEN EZÉRT INKÁBB NEVELJÜK A GYEREKET EGÉSZSÉGES MOBILOZÁSRA, SZABÁLYOZZUK A NETET, TANÍTSUK MEG NEKI, HOGY MELYEK A HASZNOS ÉS MELYEK A „VESZÉLYES” TARTALMAK.
Fő a fokozatosság! Limitáljuk okosan a mobilozást, vacsora vagy tanulás közben vegyük el a telefont, de utána engedjük egy kicsit netezni. A mobilmentes időszakban természetesen mi se használjuk a telefonunkat!
Alkalmazások segítségével az internetet is tudjuk korlátozni, és hasznos, ha a gyerek telefonján nincsen korlátlan adatfogalom. Ha ugyanis tudja, hogy mennyivel gazdálkodhat, beosztó lesz, meggondolja, hogy mikor és mire használja a netet. Az online és az offline élet közti egészséges arányt kell megtalálni, mert elsősorban a való világban kell megállniuk a gyerekeknek a helyüket és nem a virtuálisban, ugyanakkor a digitális létnek is megvannak a maga előnyei.

Fotó: Thomas Trutschel/Getty
Beszéljünk róla!
„Szerencsére vannak olyan fiatalok is, akik a közösségi médiát elsősorban kapcsolattartásra használják, mert más is érdekli őket, van hobbijuk, olyan szabadidős tevékenység, amiben örömüket lelik. Sőt, vannak olyanok is, akik online térben alkotnak, például videókat szerkesztenek. Érdemes kicsi kortól odafigyelni arra, hogy mi iránt érdeklődik a gyerek, mi az az offline tevékenység, amiben tehetséges, ami feltölti, és ebben érdemes támogatni. Emellett törekedjünk arra, hogy töltsünk a gyerekünkkel minőségi időt, amikor csak rá koncentrálunk és nincsen a kezünkben a telefonunk”
– tanácsolja a pszichológus.

Fotó: picture alliance/Getty
FONTOS, HOGY A GYEREKEKNEK LEGYENEK OFFLINE TAPASZTALATAIK A VILÁGRÓL, MERT ÍGY KÖNNYEBBEN MEG TUDNAK FOGALMAZNI CÉLOKAT, TÖREKVÉSEKET, KÖRVONALAZÓDIK BENNÜK, HOGY MIT SZERETNÉNEK KEZDENI AZ ÉLETÜKKEL.
Az is lényeges, hogy a szülő legyen nyitott, érdekelje, hogy a gyermeke mit és miért kedvel az online térben, és az sem árt, ha tisztában van az internetes fogalmakkal. Ha megvan ez a kapocs, kialakul egy bizalmi légkör, elindul egy párbeszéd. Így a gyerek például könnyebben beszél arról, hogy mi az, ami megijeszti a neten, a szülő pedig segít neki értelmezni, feldolgozni ezeket. Egyre gyakoribb a bántalmazás az online térben, ezzel a bensőséges kapcsolattal a szülő ennek elkerülésében és – ha már megtörtént – feldolgozásában is segítheti gyermekét.
A digitális oktatás csak olaj a tűzre?
Azzal, hogy a járvány idején még az oktatás is a digitális térben folyik, a netezés még inkább a gyerekek életének része lett. Most a szülőknek még jobban oda kell figyelniük a szabályozásra, mit mikor engednek. Emellett az informatikaórákon is lényeges lenne, hogy a gyerekeket felelős számítógép-használatra tanítsák meg, egyfajta kritikai gondolkodásra, hogy meg tudják ítélni, mely tartalmak hitelesek és melyek nem.

Fotó: Ethan Miller/Getty
„Az internetet nagyon jól lehet használni információgyűjtésre egy dolgozathoz, kiselőadáshoz, prezentáció összeállításához. A praktikus tudást is segítheti a világháló: például megtervezhető a segítségével a havi költségvetésünk vagy akár étrendünk, elérhetőek a kötelező olvasmányok.”
– fejtette ki Fedoszov Anna.
Tény, hogy a számítógépfüggőknél a tanulási motiváció lecsökken, főleg a felső tagozatban. Ám vannak olyan praktikák, melyek ebben is segíthetnek. Érdemes a számítógépet a közös térben elhelyezni és nem a gyerek szobájában, vagy lefekvés előtt egy-két órával ne hagyjuk, hogy mobilozzon, így nyugodtabban fog aludni és kellően kipiheni magát.
Forrás: Index
Tippek
Ezt a 3 dolgot keresik a leginkább a magyarok az otthonukban húsvétkor
Felejtsük el az ünnepi stresszt és a görcsös megfelelni akarást! Az IKEA legújabb kutatása lerántja a leplet arról, hogy a magyarok valójában mire vágynak húsvétkor: a biztonság, az élvezet és a kényelem sokkal fontosabb számukra, mint a tökéletes forgatókönyv. Idén az otthonunk kedvenc helye, a konyha és az étkező lesz az ünnep igazi központja, ahol a lassú, közös főzésé és a nagyi régi étkészletének merész újrahasznosításáé a főszerep.
Az IKEA kutatása rávilágít, hogy mi magyarok kifejezetten élvezzük a nyugodt, lassabb főzést, így a készülődés gyakran közös élménnyé válik. Ilyenkor felértékelődnek azok az apró, hétköznapi pillanatok, amelyekre máskor kevesebb idő jut. A tanulmány szerint a magyarok számára az otthonnal kapcsolatos legfontosabb érzelmi szükségletek a biztonság (81%), az élvezet (80%) és a kényelem (79%).
„Húsvétkor nem a tökéletes forgatókönyv a legfontosabb, hanem az, hogy legyen időnk egymásra”
– mondta Fanny Leyten, az IKEA régiós Home Furnishing vezetője.
„A tavasz a megújulás ideje, amikor a napfény visszatér az otthonainkba. Sokan ilyenkor friss színeket visznek a lakásba, különösen az étkezőasztalra. A pasztell paletták, mint a mentazöld, a lágy nárciszsárga és a púderrózsaszín továbbra is nagy kedvencek, mert minden otthonban – legyen az modern vagy hagyományos – jól mutatnak.”
Az IKEA szakértője szerint idén több olyan irányzat is hódít, amivel könnyen személyessé tehetjük az ünnepet. Nyugodtan használjunk élénk sárga vagy narancssárga kiegészítőket, amik igazi színfoltjai lehetnek az asztalnak. Bátran vegyítsük a nagyi féltett étkészletét az új darabokkal, ez az eklektikus stílus teszi igazán otthonossá és egyedivé a terítéket. Egyre népszerűbbek a földszínek, a lágy zöldek és a természetes anyagok, például a tengerifű alátétek, amelyek remekül illenek a kézműves dekorációkhoz vagy a közös tojásfestéshez. A friss virágok mellett az egyszerű megoldások teszik teljessé az összképet: egy-egy gally a szalvéta köré fonva, vagy egy ajtóra akasztott húsvéti koszorú már az érkezés pillanatában megteremti az ünnepi hangulatot.
Az ünnepi hangulat a vásárlási szokásokban is megmutatkozik: ebben az időszakban többen keresik az étkezéshez kapcsolódó termékeket.
A magyar vásárlók leginkább új étkészleteket, tányérokat és poharakat választanak, a tavaszias kiegészítők – például terítők és szalvéták – iránti kereslet pedig mintegy 15%-kal nő januárhoz képest. A figyelem egyértelműen a tavaszi árnyalatok felé fordul, a szürke és fehér helyett a zöld, a rózsaszín, a bézs és a sárga színek dominálnak.
Az IKEA hisz abban, hogy praktikus és megfizethető lakberendezési megoldásokkal nemcsak az ünnepeket tehetjük szebbé, hanem a hétköznapi együttléteket is segíthetjük.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Mikor hívhat a főnök munkaidőn kívül?
A munkaidőn kívüli kommunikáció a cég és a dolgozó között mindenhol a legkényesebb kérdések közé tartozik. A vállalati kultúrák különböznek, és bár van minderre egyértelmű szabályozás, széles a „szürke zóna” is. A szakértő szerint egy bizonyos szervezeti méret felett az a legjobb, ha a kommunikáció – és különösen minden, konfliktusra okot adó eset – szabályozott és naplózható.
A munkaidőn túli elérés sok szervezetnél neuralgikus pont. Ahol az ügyeleti, készenléti rendszer a mindennapok természetes része, ott ez nem okoz problémát, mint ahogy üzemzavar, informatikai incidens, munkabiztonsági kockázat vagy rendkívüli időjárás esetén is ritkán háborodik fel a dolgozó, ha a munkahelyéről hívják. Ugyanakkor, ha az alkalmazottak azt érzik, hogy a cég vagy bizonyos tagjai természetesnek veszik, hogy munkaidőn túl is rendelkezésre kell állnia, és rendszeresen visszaélnek a helyzettel, az könnyen konfliktusforrássá válik. A jelenség ritkán tömeges egy-egy vállalaton belül, de összességében széles rétegeket érint.
„Nemzetközi adatok alapján a munkaidőn kívüli megkeresés sok helyen mindennapos jelenség. A Eurofound 2023-ban közzétett, négy európai országra kiterjedő felmérésében a válaszadók több mint 80 százaléka jelezte, hogy egy tipikus héten munkaidőn túl is kap munkatémájú üzenetet, és a többség – majdnem tízből kilenc fő – legalább időnként reagál is ezekre”
‒ mutatott rá a problémára Czinger Erik, a céges okoskommunikációs hálózatokat működtető Munipolis hazai vezetője. Bár ahogy távolodunk a Covid időszakától, úgy ezek a gondok is enyhülni látszanak, nyilván nem szűntek meg. A Microsoft 365-ös telemetriai adatokra épülő Work Trend Index elemzése pedig azt mutatja, hogy a hétvégén aktív dolgozók közel ötöde már délig megnézi az e-mailjeit szombaton és vasárnap, és 5 százalék felett van azok aránya, akik vasárnap este is visszatérnek a levelezéshez.
Mindennek látszólag ellentmond, hogy egy másik felmérés szerint cégek alig 10%-a tudja valós időben, tömegesen elérni a dolgozóit munkaidő után, de ez a szám munkaidőben is csak 16%. A megfejtés ott van, hogy a folyamatos jelenlét terhe elsősorban az irodai munkaköröket érinti, míg a nehezen elérhető munkatársak jellemzően azok, akiknek külső helyszínen vagy távoli telephelyeken, kizárólag a terepen végezhető feladatuk van.
A szakember rámutatott, hogy a magyar munkajog egyébként egyértelműen szabályoz: a munkavállaló a napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezhető ügyelet vagy készenlét formájában, de a hosszabb időtartamú rendelkezésre állást kifejezetten indokolt esetekhez köti. Az ügyelet időtartama legfeljebb 24 óra lehet, a készenlét havi maximuma 168 óra, és az ilyen beosztást főszabály szerint legalább egy héttel korábban, egy hónapra előre közölni kell. Amennyiben ez így is működik, nem is szokott gondot jelenteni. A majdnem mindenkire kiterjedő, informális készenlét, a „főnök bármikor hívhat” állapot viszont könnyen vitát vagy frusztrációt okoz. Mindez nem magyar jelenség, az Európai Bizottság 2025. július 25-én második szakaszba léptette a távmunka és a lekapcsolódáshoz való jog kérdésében indított egyeztetést.
„Ha néhány tucatnál több munkavállalóról van szó, tapasztalataink szerint a megoldás a teljes dolgozói állományra kiterjedő, belső kommunikációs szabályozás. Kit, mikor, milyen indokkal szabad, lehet vagy kell értesíteni munkaidőben, vagy azon túl. Minden, de legalább minden munkaidőn túli kommunikációt érdemes naplózni a későbbi viták elkerülésére. Célszerű ügyeleti vagy vészhelyzeti csoportokat kijelölni bizonyos témákban és érdemes előre meghatározni a kapcsolatfelvétel módját”
‒ tette hozzá Czinger Erik.
Mindez manuálisan alig kezelhető, de egy jól paraméterezett belső kommunikációs rendszerrel teljesen természetes és automatikus lehet. A cél az, hogy a megfelelő – és csak a megfelelő – kollégák mindenképp és igazolhatóan megkapják az információkat, miközben megmarad a pihenőidő tisztelete, és senki nem érzi úgy, hogy a munkáltató kéretlenül beszivárog a magánéletébe.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Tippek
Indul a nevezés a 2026. évi Siemens Media Award sajtódíjra
Mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban vagy beszélgetőtársként, biohulladék-újrahasznosítás és duplázó magyar nyertes, aki a régiós fődíjat is hazavitte – ilyen is volt a tavalyi Siemens Media Award.
Most újból megnyílik a nevezés a több éve futó versenyre, és ismét lehetőséget kapnak a technológiai témákban kiemelkedőt alkotó újságírók és tartalomkészítők, hogy nemzetközi szinten is megmérettessék magukat.
A „Célszerű technológia” címmel kiírt pályázatra most is olyan médiaanyagokkal lehet nevezni, amelyek rámutatnak, hogyan segíti a technológia a fenntarthatóságot, vagy a gazdaság, illetve a társadalom fejlődését. A nemzetközi vállalat éves sajtódíját idén már 11 országában osztják ki: Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország, Izrael, Kazahsztán, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia hirdet versenyt.
A díjra 2025. március 1. és 2026. február 28. között publikált médiatartalmakkal lehet jelentkezni, formátumtól, hossztól függetlenül, és a témát tekintve sincsen további megkötés.
„Évről évre egyre izgalmasabb technológiai innovációk alakítják a mindennapjainkat, és a tavaly nevezett tartalmak szinte mind legalább érintették a mesterséges intelligencia hozta újításokat. Kíváncsiak vagyunk, idén mi bizonyul majd a leginkább meghatározó témakörnek, és várunk minden pályázatot, a nyomtatott és online hírportálok szerzőitől, a rádiós vagy televíziós újságíróktól, podcast-készítőktől, valamint a bloggerektől, YouTuberektől és más tartalomkészítőktől egyaránt”
– mondta el Arató Márk, a Siemens Zrt. kommunikációs vezetője.
A hazai pályázatok értékelését független szakmai zsűri végzi. A zsűri tagjai között szerepel a többszörösen díjazott Sági Gyöngyi, a digitrendi.hu tulajdonosa és főszerkesztője, valamint a szintén több újságírói elismeréssel rendelkező Vass Enikő kommunikációs szakember. A testület munkáját ezúttal új tagként Szigeti Péter médiaszakember is erősíti, aki kiterjedt újságírói, főszerkesztői, tartalomfejlesztési és innovációs vezetői tapasztalattal rendelkezik.
A legjobb háromba beválasztott tartalmak szerzői VIP élményutalványokat nyernek. A kiemelkedő hazai pályázatok egyúttal továbbjutnak a régiós versenyre is, amelyen a többi ország legjobb pályamunkáival méri össze őket a nemzetközi zsűri.
A régió legjobb öt jelentkezője meghívást kap a díjátadóra, amelynek idén először Budapest ad otthont. Itt hirdetik ki a győztes pályamunka benyújtóját, aki kétfős utazást nyer a Salzburgi Ünnepi Játékokra.
A nevezéseket 2026. március 16-ig a mediapalyazat.hu@siemens.com e-mail címre várja a hazai zsűri.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét
-
Okoseszközök2 hét ago
A vivo bejelentette részvételét az MWC 2026 kiállításon: bemutatja az új csúcskategóriás X300 Ultra modellt
-
Okoseszközök2 hét ago
Az intelligens élet újabb szintje: bemutatkoznak a Xiaomi AI
-
Okoseszközök2 hét ago
A TCL leleplezte az AMOLED kijelzőhöz fejlesztett új generációs NXTPAPER technológiáját
-
Okoseszközök2 hét ago
Új generációs technológiákat mutatott be az Anker
-
Ipar2 hét ago
Az AI kilépett a chatablakból: 2026-ban már helyettünk foglal, vásárol és dönt
-
Gazdaság2 hét ago
Lightyear-kommentár: A közel-keleti események hatása a tőzsdékre és a befektetői trendekre
-
Ipar2 hét ago
Dominálnak a személyes kapcsolatok a hazai villanyszerelőknél





